Címke: Frits van Amersfoort

  • „Verstappen nemzeti sporttá varázsolta az F1-et Hollandiában”

    „Verstappen nemzeti sporttá varázsolta az F1-et Hollandiában”

    Frits van Amersfoort, Max Verstappen F3-as csapatvezetője úgy véli, hogy a fiatal pilóta „nemzeti sporttá” tette a Forma-1-et hazájában.

    Tavaly ádáz küzdelmet folytatott a bajnoki címért a 24 éves versenyző és Lewis Hamilton. Az utolsó futamig tartott a harc, majd a végjátékban a holland győzedelmeskedett, így a legnagyobb trófea is az övé lett.

    Verstappen így Hollandia első világbajnokává vált. Az évek során összeverbuválódott „Orange Army”, akik hősiesen kísérték el kedvencüket a versenyekre, Abu Dhabiban örömmámorban kitörve ünnepeltek. A bajnoki cím mentén azonban a rajongók száma megnövekedett, sőt Hollandiában még jobban kitört a „Forma-1 láz”.

    Van Amersfoort szerint honfitársa olyan sporttá változtatta az F1-et Hollandiában, amit szinte minden lakos követ:

    „Verstappen a Forma-1-et egyféle nemzeti sporttá varázsolta. Ez tényleg hihetetlen. Azok az emberek is elkezdték követni a száguldó cirkuszt, akik azelőtt egy futamot sem néztek meg. Ez pusztán Maxnek köszönhető.” – nyilatkozta a holland vezető.

    A Red Bull versenyzője az évek során inkább a „támadást” részesítette előnybe, míg a hétszeres világbajnok a taktikus gondolkodás híve. volt Verstappen, a vezetési stílusa miatt többször került a stewardok elé. Sokan túl agresszívnek tartják a hollandot, ám honfitársa szerint nem szabad elítélni 2021 világbajnokát a stílusa miatt:

    „Lewis (Hamilton) hétszer lett világbajnok. Ugyan sosem dolgoztam vele együtt, de el tudom képzelni azt, hogy a pályafutása elején ő is vadabb volt. Nos, Lewis az Lewis. Hétszer lett világbajnok, nem nyolcszor, mivel jött Verstappen, aki rakétaként lövi át magát a motorsporton. Szerintem csak élveznünk kellene ezt.”

  • Schumacher nem olyan tehetséges, mint Verstappen és Leclerc, viszont…

    Schumacher nem olyan tehetséges, mint Verstappen és Leclerc, viszont…

    2021-ben ismét jelen lesz a Schumacher név a Forma-1-ben, hiszen a Haas csapat leigazolta a hétszeres világbajnok Michael Schumahcer fiát, Micket.

    Mick egykori csapatfőnöke, Frits van Amersfoort úgy véli, a fiatal versenyző helyt fog állni az F1-ben. Hozzátette, hogy Schumacher nincs annyira tehetséges, mint Max Verstappen, ám méltatja munkamorálját.

    Schumacher 2015-ben, az ADAC Formula 4-ben versenyzett Amersfoortnál, míg Verstappen 2014-ben, Formula 3-ban.

    „Mick egy különleges eset” – mondta van Amersfoort a GPBlognak. „Nincs akkora tehetsége, mint Maxnak, vagy Charles-nak (Leclerc). Ugyanakkor a munkabírásával, az elkötelezettségével és a megfelelő emberek maga köré gyűjtésével képes nagyon messzire jutni.”

    „Max és Charles bizonyos értelemben falnak rohannak. Egyiküknek sincs olyan autója, amellyel világbajnok lehet. Ha Mick megfelelő autóba kerül, akkor képes lesz Max és Charles elé kerülni. Nagyon keményen dolgozik és megfelelő versenyző család van körülötte. Láttam már párszor, hogy a versenyzők dühösek lesznek, mikor technikai probléma miatt kiesnek. De nála (Schumacher) érzékelhető volt, hogy versenyző családból származik. Ő és a kísérete tudják, hogyan működnek a technikai sportok. És ez nagyon jó volt számunkra és Mick számára is.”

    Van Amersfoort azt jósolja, hogy Mick Schumacher sikeres lesz a Forma-1-ben.

    „Viszonylag könnyű sikereket elérni belépő szinten, jó pénzügyi lehetőségekkel, jó csapatoknál. De ennek most vége, szóbal izgalmas lesz nézni, de jól festenek a dolgok számára, és furcsának találtam volna, ha jövőre nem a Forma-1-ben vezetne. Nagy hülyeség lenne, ha egy csapatfőnök sem használná ki a lehetőséget, hogy megszerezzen valakit az ő nevével” – mondta van Amersfoort a Nu.nl-nek.

  • Lammers: Hamilton egy kicsit olyan, mint egy díva

    Lammers: Hamilton egy kicsit olyan, mint egy díva

    Jan Lammers és Frits van Amersfoort egy holland műsor keretein belül hasonlította össze Lewis Hamilton és Michael Schumacher személyiségét.

    A brit versenyző az Eifel Nagydíjon megszerezte pályafutása 91. győzelmét, ezzel pedig beérte a korábbi német pilótát. A Mercedes világbajnoka ugyanakkor a bajnoki címek tekintetében is jó úton halad, ugyanis idén elnyerheti a hetedik „csillagot” is a száguldó cirkuszban.

    Van Amersfoort, a Formula 4-es Van Amersfoort Racing tulajdonosa elmondta, már a Formula 3-as időkben is látszott Hamiltonon az, hogy a karrierje során még nagy dolgokra lesz képes.

    ,,Egy kicsit ismertem Lewist (Hamilton) a Formula 3-as időszakából. Már akkor is egy remek srác volt, és már ott látni lehetett ennek az előjeleit. Túl sokat nyert, és mi hollandok automatikusan csalódottá váltunk egy kissé emiatt, de természetesen ő egy nagyon jó ember. Ugyanakkor Lewis, mondjuk úgy, hogy egy kissé „sztárszindrómában” szenved. Én nem mindig szeretem ezt. (Michael) Schumacherben is meg volt ez, viszont ő egy teljesen másik karakter. Úgy vélem Lewis inkább olyan, mint egy rapper, míg Michael egy megfontolt német.” – fejtette ki véleményét a holland.

    Jan Lammers egyet értett Van Amersfoort álláspontjával:

    ,,Michael anno a régi foci csapatával játszott, míg Lewis kapcsolatrendszere kizárólag nagyon híres emberekből áll. Egy kicsit olyan, dívás.”

  • Van Amersfoort: Nem venném túl komolyan Ecclestone szavait!

    Van Amersfoort: Nem venném túl komolyan Ecclestone szavait!

    Frits van Amersfoort nem igazán ért egyet a Forma-1 korábbi urával, sőt, azt mondja, hogy az ő ideje már lejárt. Bernie Ecclestone mindeközben az elmúlt hetekben számos alkalommal kijelentette, hogy ő inkább törölné a teljes 2020-as szezont, és már 2021-re fókuszálna. Max Verstappen és Charles Leclerc pedig az ő csapatánál versenyeztek 2014-ben és 2015-ben így talán érdemes odafigyelni rá, hogy mit is mondott a NOS-nak:

    „Bernie ugyan azt hangoztatja, hogy ő már leírta a szezont, de én nem venném ezt komolyan.”

    Mint az ismert, 2017-ben pedig Ecclestonetól átvette a hatalmat a Liberty Media. amiről ez a véleménye:

    „Az ő ideje már lejárt. A partvonalon kívülről kritizálni pedig igazán „szép” és könnyű. Amennyiben nincsenek versenyek, persze, hogy sok dolog leáll.”

    A junior kategóriákban a versenyzők azért fizetnek egy csapatnak, hogy vezethessenek. Ők azonban csak akkor utalnak, ha már megtehettek bizonyos mennyiségű kilométert:

    „Versenyeznünk kell azért, hogy túlélhessünk. A pilóták és a támogatóik ezért fizettek. Ha nem megyünk, gondban leszünk.”

    A Van Amersfoort Racing 2020-ban három kategóriában is érdekelt: a Formula 4-ben, a Formula 3 Regional és az Euro Formulában is indulnának:

    „Sokkal rugalmasabbak vagyunk, mint a Forma-1. Szerencsére nekünk nem olyan sűrű a versenynaptárunk. 22 versenyhétvégét megoldani számomra is egy rejtély lenne. Mi 8 vagy 10 versenyhétvégét teljesítünk, és akár négy futamot is letudunk egy hétvégén. Kreativitással és némi jóakarattal ez megoldható.”

    A holland csapat tulajdonosa biztos benne, hogy még így is lehet elég verseny a szezonban, bár elismerte, hogy nagyon izgul amiatt, hogy milyen környezetben kezdhetik újra:

    „Bonyolult dolog újraindítani egy szezont. A versenyzők szinte mind repülővel utaznak, így ezzel együtt kell élni. Autóval Európában meg lehet tenni sok kilométert is, de repülővel most nem lehet menni sehová se.”

  • Komoly pénzügyi problémákkal küzd egy patináns junior istálló

    Komoly pénzügyi problémákkal küzd egy patináns junior istálló

    Az alsóbb szériák egyik legmeghatározóbb csapata a holland VAR, vagyis a Van Amersfoort Racing. A csapat története során olyan versenyzők fordultak meg náluk, mint Max Verstappen, Charles Leclerc, Kevin Magnussen vagy éppen Mick Schumacher is.

    A csapat jelenleg a különböző regionális és nemzeti Formula 3-as és Formula 4-es sorozatokban indul(na) idén.

    A koronavírus által okozott helyzet miatt sokan aggódnak a Forma-1-es csapatokért pénzügyi szempontból ám a VAR alapítója Frits van Amersfoort szerint az alsóbb kategóriás csapatok még nagyobb veszélyben vannak.

    „A junior sorozatokban a csapatok legfőképpen a pilóták által hozott pénzekre támaszkodnak. Természetesen én nem követelhetem tőlük a szerződésekben foglaltak teljesítését, ha nem versenyzünk. Kaptunk ugyan némi előleget, de van 35 alkalmazottunk, akiket ki kell fizetnünk.” – kezdte a csapat alapítója és tulajdonosa.

    „A kérdés az, hogy meddig tudunk így kitartani, de szerintem hat hónapig ez így nem tud menni. Nem vagyok képben a Forma-1 pénzügyi helyzetével, de a probléma a mi szintünkön az, hogy nincsenek megtakarításaink. Persze akkor tudunk pénzt megspórolni, ha nem veszünk részt versenyeken, nem fizetünk a szállodákért, de mi csak akkor tudunk fizetni, hogy ha a versenyzőink fizetnek nekünk.” – tette hozzá.

  • Sophia Flörsch az új olasz irányítású F3-as szériában indul!

    Sophia Flörsch az új olasz irányítású F3-as szériában indul!

    Miután kifújt a Formula European Masters sorozat, Sophia Flörsch és a Van Amersfoort is egy új kalandba kell, hogy belevágjanak. Egy regionális Formula 3-as bajnokságban indulnak idén.

    Mindenki várja Sophia Flörsch visszatérését a hatalmas F3-as 2018-as makaói balesete után, és Franciaországban 2019 áprilisában végre hivatalosan is újra autóba ülhet. Eredetileg a Van Amersfoort Racing Flörsch kisasszonnyal a DTM betétprogramjában indult volna a Formula European Mastersen, de keresztülhúzták a számításukat. Ennek pedig az oka az, hogy hirtelen lehúzta a széria a rolót.

    A Van Amersfoort mellett a Fortec és a Motopark is azon csapatok közé tartoznak, akik a FEM-ban indultak volna. A lefújást követően a hollandok azonban egy regionális bajnokságban indulnak A versenyszezon felében majd az olasz F4-gyel indulnak majd, és nyolc versenyhétvégéjük lesz. Utóbbiban szintén érdekelt lesz Frits van Amersfoort csapata. A szezonnyitó ugyanakkor nem is Olaszországban lesz, hanem a francia Le Castelletben, április 13-14-én.

    Technikai oldalról megközelítve a Formula Regional European Championship keretein belül Tatuus autókat használnak, és Alfa-Romeo motorokat. Ezzel az is eldőlt, hogy a Van Amersfoortnál gyakorlatilag az Euroformula Open ellen döntöttek, mert ott mehettek volna a dól megszokott Dallara-Mercedesszel, ahogy lett volna az a Formula European Mastersben is. Erről a csapatvezető így beszélt a Motorsport-Total.com-nak:

    „Semmi bajunk nincs az Euroformula Opennel, de a Dallara F312-es már a végét járja. Emiatt úgy döntöttünk, hogy miért is ne próbálhatnánk ki inkább valami újat?”

    Flörsch a 2018 novemberi makaói balesetéből már annyira felépült, hogy három hete már újra tesztelt is, még a Dallara-Mercedesszel. Jelenleg pedig ő az egyetlen igazolt pilótája is a csapatnak. A másik versenyzőjük kiléte még ismeretlen, de már tárgyalnak, árulta el a csapatfőnök.

    Két hét múlva tehát már élesben, Le Castelletben debütál Van Amersfoort és Flörsch, immáron a Tatuus autóval. Ezen a héten azonban még tesztelnének a Nürburgringen, amiről Amersfoort így beszélt:

    „Egyértelmű számunkra az, hogy hátrányban vagyunk, de ettől nem riadunk meg. Nincsenek jelenleg emiatt megfogalmazott céljaink sem. Várjuk ki, hogy miképp alakul a dolog.”

  • Flörsch gerinc-repedést szenvedett a makaói balesetében

    Flörsch gerinc-repedést szenvedett a makaói balesetében

    Sophia Flörsch gerinc-repedést szenvedhetett a borzasztó balesetét követően, miközben a többi sérült megúszta a becsapódását. A 17 éves lány a hátát fájlalta, a makaói szervezők által kiadott orvosi közlemény szerint, de az életfunkciói stabilak.

    Flörsch eltalálta a 15. helyért vívott csatában Jehan Daruvala autójának a hátulját, miközben nagy sebességgel tartottak a Lisboa felé, melynek következtében megsérült a Van Amersfoort Racing Dallara-Mercedese is. Az autó irányíthatatlanná vált, és átrepült Sho Tsuboi Dallara-Toyotáján keresztül ki a pályán kívülre, átszakítva a védőkerítést is. Olyan helyre sikerült landolni, ahol pályabírók és fotósok is voltak, egy bunker jellegű építményben. 276.2 km/órát mutatott Sophia sebessége a Lisboa előtti sebesség radaron, a fékezési pont előtt.

    A két versenyzőt, a két fotóst és egy pályabírót a baleset után a kórházba szállították, majd folytatódhatott a verseny, jelentős csúszással. Tsuboi az ágyékát fájlalta, és további kivizsgálásoknak vetik alá. Chan Cha In pályabíró az arcán szenvedett törést, eltörött az állkapcsa, és a felső hasfalánál lett gond. Chan Weng Wang fotós, májproblémával van bent a kórházban, fotós társa, Minami Hiroyuki pedig agyrázkódást szenvedett.

    A Ferrari junior pilótája Zhou követte Flörscht a balesetekor, és elárulta, hogy az egyenesben sárga figyelmeztető lámpák villogtak, ez lehetett a kiinduló pont:

    „Először is, ez egy nagyon ijesztő eset volt. Jöttünk ki a Mandarinból, láttam, hogy sárga van, de azt hiszem, hogy ez csak egy hiba volt a szervezők részéről. Sophia nagyon közel volt Jehanhoz, és amikor ő rálépett a fékre, Sophiának nem volt ideje már rá reagálni. Nekiment Jehan jobb-hátsó részének, ami megpörgette, egyenesen a Lisboaba, és nekirepült egy másik autónak is. Remélem, hogy jól van.”

    Flörsch csapatfőnöke, Frits van Amersfoort elárulta a Motorsport.com-nak, hogy meglátogatta már a lányt a kórházban, annak édesapjával, Alexanderrel, és ennyit mondott:

    „Köszönjük az őrangyalának, aki vele volt a mai napon, illetve a Dallara autó fantasztikus keménységének.”

    „Csak tudtani akartam mindenkivel, hogy jól vagyok, de holnap délelőtt lesz egy műtétem.” – ezt már Sophia írta Twitteren. ” Köszönöm az FIA-nek, a HVA-nak és a Mercedesnek, hogy a gondomat viselik. Köszönöm mindenkinek a támogató üzeneteket. Update hamarosan.”

  • Van Amersfoort: Mick Schumacher nem őrült, mint Verstappen

    Van Amersfoort: Mick Schumacher nem őrült, mint Verstappen

    Mick Schumacher sokkal precízebben áll hozzá a motorsporthoz, mint Max Verstappen – állítja a holland Frits van Amersfoort, aki a junior kategóriákban mindkét versenyző mellett dolgozott.

    A hétszeres világbajnok legenda Michael Schumacher fia idén megnyerte az európai Formula 3-as széria bajnoki címét, jövőre pedig nagy valószínűséggel a Formula-2 mezőnyét erősíti majd.

    Voltak pletykák, melyek szerint Mick már idén az F1 ajtaján kopogtatott, ám minden kétséget kizáróan hasznára válik majd legalább egy F2-es szezon.

    „Sok versenyző van, aki úgy gondolja, hogy mindent saját maga érdekében kell tennie megtennie. Micken mindig látszott, hogy tanulni akar.” – mondta Van Amersfoort a holland Sport1-nek.

    „Mick egy olyan srác, aki sokat dolgozik és nem őrült – ellentétben Verstappennel. Mick használja a fejét. Nagy erőssége, hogy rendkívüli módon akar, és a fejében nyeri meg a versenyeket.”

    „Valószínűleg az apjától tanulta, hogy a versenyzés nem egyszerűen csak a vezetésről szól, emellett keményen kell dolgoznod. Ezért tart itt.” – tette hozzá.

    Hivatalos megerősítés egyelőre nem érkezett Mick Schumacher jövőjéről, a Racingline.hu természetesen beszámol majd a 19 éves német versenyző 2019-es terveiről.