Címke: Frederik Rasmussen

  • Íme az F1 Esport szériájának teljes mezőnye, köztük két magyarral!

    Íme az F1 Esport szériájának teljes mezőnye, köztük két magyarral!

    Mielőtt októberben kezdetét venné az Aramco által támogatott F1 Esports Series Pro Championship, bemutatjuk a 10 csapat versenyzőit, akik a 750.000 dolláros összdíjazású szezonban mérhetik majd össze a tudásukat egymással.

    A sorozat egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ugyanis a tavalyi szezon élő közvetítéseit 10,6 millió ember nézte a televízió készülékein, illetve a Forma-1 hivatalos You Tube csatornáján. A COVID-19 miatt számos országban továbbra is érvényben vannak az utazási korlátozások, ami miatt a versenyzők a csapatjuk gyárában vagy akár saját otthonukban is rajthoz állhatnak. Az események során – amiknek továbbra is a Londonban található Gfinity Arena ad majd otthont – a versenyzők a Codemasters és az EA által fejlesztett Forma-1 2021-es játékával fognak majd játszani.

    A pilóták felszereléseit idén is a Fanatec fogja biztosítani, akik már a sorozat 2018-as indulása látják el ezt a fajta szerepkört. Az Aramco pedig a tavalyi szezon után ismét kiemelt támogatója lesz az esport szériának.

    A tavalyi évben a Red Bull nyerte meg a csapatversenyt a Frederik Rasmussen-Marcel Kiefer párossal, akik idén szintén az energiaitalosokat fogják erősíteni. Az egyéni bajnok Jarno Opmeer azonban csapatot váltott, ugyanis a holland fiatalember idén már a Mercedes csapatát erősíti majd az Alfa Romeóé helyett.

    Azonban a számunkra az a legfontosabb, hogy az idei szezonban két magyar versenyző is lesz, akiknek szurkolhatunk majd az események során. Bereznay Dániel idén a McLaren csapatának lesz a ragja, amíg Sipos Patrik az Alpine csapatába talált magának helyet.

    Az idei szezon négy nagyobb eseményből fog állni és minden eilyen esemény során 3 versenyt fognak megrendezni. Ebből következik, hogy az idei szezon 12 futamból fog majd állni és az első versenyen a Bahrain International Circuit-en mérheti majd össze a tudását egymással a mezőny.

    A csapatok és felállásaik:

    Csapat Rajtszám Versenyző Nemzetiség
    Alfa Romeo Racing ORLEN Esports F1 30 Simon Weigang német
    38 Filip Presnajder szlovák
    73 Tijmen Schütte német
    Scuderia Alpha Tauri Esports Team 51 Joni Tormala finn
    13 Sebastian Job brit
    38 Dario Iemmulo olasz
    Alpine Esports Team 40 Nicolas Longuet francia
    8 Fabrizio Donoso chilei
    80 Sipos Patrik magyar
    Aston Matrin Cognizant Esports Team 88 Lucas Blakeley brit
    92 Daniele Haddad olasz
    79 Shanaka Clay brit
    FDA Esports Team 95 David Tonizza olasz
    72 Brendon Leigh brit
    29 Domenico Lovece olasz
    Uralkali Haas F1 Esports 2 Cedric Thomé német
    15 Samuel Libeert francia
    48 Mathhjs van Erven holland
    McLaren Shadow 12 Bereznay Dániel magyar
    20 Bardai Boroumand iráni
    52 Josh Idowu brit
    Mercedes AMG Petronas Esports Team 34 Jarno Opmeer holland
    26 Dani Moreno spanyol
    94 Bono Huis holland
    Red Bull Racing Esports 24 Marcel Kiefer német
    19 Frederik Rasmussen dán
    59 Liam Parnell német
    Williams Esports 21 Álvaro Carretón spanyol
    53 Michael Romanidis görög
    23 Alessio di Capua olasz

     

    Versenynaptár:

      Verseny Dátum
    1 Bahreini Nagydíj október 13
    2 Kínai Nagydíj
    3 Osztrák Nagydíj október 14
    4 Brit Nagydíj október 27
    5 Olasz Nagydíj (Monza)
    6 Belga Nagydíj október 28
    7 Portugál Nagydíj november 24
    8 Holland Nagydíj
    9 Amerikai Nagydíj november 25
    10 Olasz Nagydíj (Imola) december 15
    11 Mexikói Nagydíj
    12 Brazil Nagydíj december 16

     

  • Bereznay Dani újra ringbe száll, most kiderült, kik lesznek az ellenfelei!

    Bereznay Dani újra ringbe száll, most kiderült, kik lesznek az ellenfelei!

    Idén is lesz az F1-nek Esport bajnoksága, Bereznay Danival a fedélzeten. Most a csapatok összeálltak és kész a lista, kik versenyeznek majd ellene.

    Idén októberben kezdődik és decemberben végződik a Pro Series, melynek során négy alkalommal mérhetik össze tudásukat a játékosok.

    Mindegyik esemény kétnapos lesz, az elsőn két versenyt is láthatunk majd. Mindkét esetben a gyakorlás után teljes időmérő következik, ezt pedig egy 35%-os verseny követi majd. A második, illetve a másnapi harmadik verseny időmérőjét és a hozzá tartozó futamokat Twitchen fogják közvetíteni.

    A versenyek nagyrészt lekövetik majd az eredeti versenynaptárat, hiszen a Codemasters nem tudta beintegrálni a játékba az újonnan bejelentett pályákat.

    Íme a versenyek sorrendje:

    # Dátum Pálya Ország
    1
    10.14. Bahrain International Circuit ?? Bahrein
    10.14. Hanoi Street Circuit ?? Vietnám
    10.15. Shanghai International Circuit ?? Kína
    2
    11.04. CM.com Circuit Zandvoort ?? Hollandia
    11.04. Circuit Gilles Villeneuve ?? Kanada
    11.05. Red Bull Ring ?? Ausztria
    3
    11.18. Silverstone Circuit
    ?? Egyesült Királyság
    11.18. Circuit de Spa-Francorchamps ?? Belgium
    11.19. Autodromo Nationale di Monza ?? Olaszország
    4
    12.09. Suzuka International Racing Course ?? Japán
    12.09. Autodrómo Hermanos Rodriguez ?? Mexikó
    12.10. Autodrómo José Carlos Pace ?? Brazília

     

    Csütörtök este pedig azt is felfedték, kik fogják képviselni a csapatokat, köztük pedig ott volt a tavalyi harmadik helyezett Bereznay Dani is, az Alfa Romeo színeiben. A tavalyi bajnok, David Tonizza, illetve Brendon Leigh maradtak eredeti csapataiknál, a Ferrarinál, illetve a Mercedesnél.

    A résztvevők listája:

    Red Bull Racing
    Esports
    ?? Frederik Rasmussen
    ?? Marcel Kiefer
    ?? Tino Naukkarinen
    FDA Hublot
    Esports Team
    ?? David Tonizza
    ?? Enzo Bonito
    ?? Filip Presnajder
    Alfa Romeo Racing Orlen
    Esports
    ?? Bereznay Dániel
    ?? Jarno Opmeer
    ?? Dominik Hofmann
    Renault Vitality
    ?? Nicolas Longuet
    ?? Fabrizio Donoso Delgado
    ?? Casper Jensen
    Williams
    Esports
    ?? Alvaro Carreton
    ?? Salih Saltunc
    ?? Michael Romanidis
    McLaren Shadow
    ?? James Baldwin
    ?? Matthias Cologon
    ?? Dani Moreno
    BWT Racing Point
    Esports Team
    ?? Lucas Blakeley
    ?? Daniele Haddad
    ?? Shanaka Clay
    Mercedes AMG Petronas
    Esports Team
    ?? Brendon Leigh
    ?? Bono Huis
    ?? Bari Boroumand
    AlphaTauri
    Esports Team
    ?? Joni Tormala
    ?? Patrik Holzmann
    ?? Manuel Biancolilla
    Haas F1
    Esports
    ?? Floris Wijers
    ?? Cedric Thome
    ?? Simon Weigang
  • Bereznay Dani újra győztesnek mondhatja magát!

    Bereznay Dani újra győztesnek mondhatja magát!

    Miután előzőleg minden összeesküdött ellene, Bereznay Dani visszatalált a győztesek útjára a Forma-1 eSport bajnokságának harmadik fordulójában.

    Bereznay jól kezdett, ugyanis az első versenyen (háromból áll egy forduló), Hockenheimben végig az élmezőnyben csatázva, végül negyedik helyen végzett.

    Az első győzelmét szerző Jarno Opmeer (Renault), Joni Tormala (Red Bull) és a bajnoki éllovas David Tonizza (Ferrari) előzte meg. Eközben a címvédő Brendon Leigh esve-kelve a mezőny végén ért célba.

    Utána következett Spa-Francorchamps, ahol Bereznay győzelmet szerzett tavaly. Most is jó kilátása volt egy jó eredményre, pole pozícióból indulva.

    Az első körben vesztett egy helyet, de következő körben a Kemmel egyenes végére visszaszerezte a vezetést. Körönkénti előzgetés következett, de ő és Frederic Rasmussen (Red Bull) elhúzott a mezőnytől.

    A kiállásokat követően második volt, és csak az utolsó körben indított támadást, hogy ellenfele már ne tudjon visszavágni. Rasmussen próbálta előre engedni, hogy ő használhassa majd a DRS-t, de ezzel csak rajtavesztett, mert elrontotta a kigyorsítást, így meg kellett elégednie a második hellyel.

    „Szoros verseny volt, de mivel ez köztudottan a kedvenc pályám, szerintem ez volt a jó hely arra, hogy megszerezzem az idei első győzelmemet. Remélhetőleg hozzá tudok majd  adni még egyet-kettőt.” – nyilatkozta az angol médiában langaléta magyarként emlegetett Bereznay.

    Freddie és Tonizza nagy kihívást jelentenek számomra, mindig nehéz előttük végezni. Elöl is vannak a bajnokságban, szerintem ez magáért beszél. Freddie-nek külön köszönet a tiszta küzdelemért, remélem lesz még ilyen.”

    A forgatókönyv hasonló volt a harmadik, monzai versenyen is. Az élről rajtolva Bereznay megtartotta vezetést, de később a vezető hármas harmadik helyén találta magát, az éllovas Tonizza és az első versenyét teljesítő Nicolas Longuet (Red Bull) mögött.

    A kiállásokat követően nyert egy helyet, majd három körrel a vége előtt előzött. A vezetést sikerült megtartania, így sorozatban másodjára is győzni tudott.

    „Nem voltak problémák a fejemben a rosszul sikerült versenyek miatt. Inkább azt mondom, nem sikerült úgy felkészülnünk a szélárnyékozásra, és a lehetséges forgatókönyvekre. Most a harmadik fordulóban már tapasztaltabbak voltunk, és sikerült kihasználni a lehetőségeinket.”

    A bajnokságban a negyedik helyre jött fel, de még így is több, mint ötven pont a hátránya Tonizzához képest három versennyel a vége előtt.

    https://www.instagram.com/p/B4iu-LjJ84Y/

  • A Ferrari két győzelemmel kezdett az idei eSport bajnokságban, Bereznay-nak pechje volt

    A Ferrari két győzelemmel kezdett az idei eSport bajnokságban, Bereznay-nak pechje volt

    Az F1 eSport világbajnokság harmadik szezonja startolt el szerda este, és ez az első kiírás, amelyiken mind a 10 Forma-1-es csapat képviselteti magát.

    Az első kettőről is igazából csak a Ferrari hiányzott, de az olaszok idén elszánták magukat, és beneveztek. És ha már elköteleződtek emellett, akkor keményen be is kezdtek. Az első két futamon (Bahrein, Kína) Ferrari pilóta győzött, méghozzá mindkettőn ugyanaz a versenyző: David Tonizza. A két elsősége mellé a harmadik (bakui) versenyen még hozzá tett egy harmadik helyet is, így eléggé biztosan vezeti a bajnokságot, igaz még 9 forduló hátra van.

    Az azeri pályán Frederik Rasmussen nyert, a Red Bull eSports pilótája. Azt mondjuk hozzá kell tenni, hogy nehezen indult neki a bajnokság, mert Bahreinben még a pontszerzők közé sem fért be. Pont a mezőny egyetlen magyarjával, az Alfa Romeo-s Bereznay Dániellel ütközött, aki ugyan jól kezdett – hiszen az első futamon a 2. helyről indulva egyből az élre állt – de a hatodik körben elmérte a négyes kanyar féktávját, és hozzáért a vezető Tonizzához, majd megpördült. Rasmussen pedig eltalálta, és az első szárnya bánta.

    Dani rossz sorozata ezzel még nem ért véget, ugyanis Kínában vezető helyről esett ki fékproblémák miatt. A felszerelésének még a bakui időmérőre sem javult meg teljesen, és ott eléggé hátul is végzett. A versenyen azonban felkapaszkodott, és megszerezte első pontjait – egész pontosan hatot a 7. helyével.

    Daniéval ellentétben Rasmussen szerencséje viszont fordult, Kínában 2. lett Tonizza mögött és a Racing Point eSports-os Marcel Kiefer előtt. A dán Azerbajdzsánban pedig ugye nyerni tudott, méghozzá a Williamses Timo Naukkarinen előtt, aki csak Bakuban versenyzett. Érdekesség, hogy ezt a viadalt tavaly is Rasmussen nyerte, így már kettőnél tart zsinórban.

    A kétszeres címvédő Leigh nem kezdett acélosan, összetettben 6., 43 pont hátránnyal.

  • Frederik Rassmusen és Joni Tormala lesznek majd a Red Bull eSport csapatának pilótái

    Frederik Rassmusen és Joni Tormala lesznek majd a Red Bull eSport csapatának pilótái

    A Red Bull bejelentette, hogy idén Joni Tormala és Frederik Rasmussen fogják képviselni őket az idei Forma-1-es Esport bajnokságban.

    A sorozat fennállása óta ez lesz az első olyan év, hogy tíz csapat versenyzője fog megmérkőzni egymással, ugyanis az idei szezontól már a Ferrari is része lesz a virtuális bajnokságnak.

    Azonban a júliusban megrendezendő választás előtt a Red Bull úgy döntött, hogy ők már idő előtt bejelentik a pilótapárosukat. A dán Frederik Rasmussen és a finn Joni Tormala képviselhetik majd a milton keynesi istálló színeit a virtuális bajnokságban. A 18 éves Rassmussen az előző kiírásban még a Toro Rossonál versenyzett, ahol végül a harmadik helyet szerezte meg az egyéni pontversenyben. A 22 éves Tormala, aki a hetedik helyen zárta a tavalyi bajnokságot, pedig már a tavalyi szezont is a Red Bullnál teljesíttette.

    A Red Bull mellett a Toro Rosso versenyzőinek kiléte is nyilvánosságra került. Patrik Holzmann és Cem Bolukbasi lesznek majd a Red Bull fiókcsapatának pilótái.

    Frederik Rasmussen: „Örülök, hogy a Red Bull színeit képviselhetem majd idén. Tavaly a két Mercedes pilóta mögött végeztem, azonban az idei szezonban keményen fogunk dolgozni a vadonatúj Forma-1-es játékkal és reméljük, hogy a lehető legjobb teljesítményt fogjuk nyújtani.”

    Joni Tormala: „Rasmussen tavaly remekül teljesített, szóval alig várom már, hogy egy csapatban versenyezhessek az egyik legnagyobb szimulátoros tehetséggel. Biztos vagyok benne, hogy ketten együtt harcba szállhatunk majd a bajnoki címért.”

  • Bereznay Daniék tarolnak az F1 Esports bajnokságban!

    Bereznay Daniék tarolnak az F1 Esports bajnokságban!

    A második Formula 1 Esports Pro Series eseményen ismét a Mercedes versenyzői vitték a prímet. Brendon Leigh nyerte az esemény első két versenyét, Bereznay Dániel pedig a harmadikat.

    Az első versenyt a Paul Ricardon rendezték, Leigh pedig a pole-ból indult. A verseny második felében komoly csatát vívott Frederik Rasmussennel, le is kényszerítette őt a pályáról a 11. kanyarban.

    Leigh nyert, ám öt másodperces büntetést kapott utólag a Rasmussenes incidens miatt. A Mercedes azonban sikeresen fellebbezett és Leigh megtarthatta győzelmét. Mögötte a két Toro Rossós, Patrick Holzmann és Rasmussen végeztek. Utóbbi azonban igencsak elégedetlen volt, amiért Leigh végül mégsem kapott büntetést.

    „Ezért büntetést kellett volna kapnia.” – mondta Rasmussen. „Nem rajongok az ilyen csúnya vezetésért.”

    A vita a második versenyen folytatódott, melyet a Silverstone-i pályán rendeztek, és amelyen a két versenyző ismét összeakaszkodott az utolsó előtti körben.

    Rasmussen a boxkiállások során át tudta venni a vezetést Leightől, ő azonban visszaelőzte versenytársát a Stowe-ban, bár össze is értek. Ezen verseny után azonban Rasmussen elismerte, hogy túl korán fordult rá a kanyarra.

    A versenyt tehát ismét Leigh nyerte, Rasmussen és a Force Indiás Marcel Keifer előtt.

    A harmadik versenyt Spában rendezték, melyen Bereznay Dani pole pozícióból indulva megszerezte első F1 Esports győzelmét.

    Az első körben Rasmussen megelőzte Danit, aki azonban két körrel késöbb visszaszerezte és meg is tartotta a vezetést. A versenyt végül 5,368 másodperces előnnyel nyerte a Red Bullon Joni Tormala előtt, míg Rasmussen a harmadik helyen végzett.

    Így aztán Leigh és a Mercedes is növelni tudta előnyét a bajnokságban.

    A következő eseményre, az utolsó négy versennyel, november 17-én kerül majd sor.