Lewis Hamilton műszaki újításokra vágyik az autón, a Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur azonban más területekre helyezi a fejlődési hangsúlyt.
Hamilton elmondta már a Kanadai Nagydíj előtt, hogy az észrevételeivel próbálja jobb irányba terelni a Ferrari stábját, és hasonló nyilatkozatokat vélhetően ezután is többször fogunk hallani tőle, mivel a hétszeres világbajnok változatlanul nem érzett rá az autóra. Kanadában sem ment jól, bár az ottani futamon közrejátszott a küszködésében, hogy a verseny elején elütött egy mormotát és megsérült a padlólemeze.
„Sok dolog javításra szorul, sok dolgot kell megváltoztatni. Tudom, hogy idén nem harcolunk futamgyőzelemért, a bajnoki címért, és ez nem jó érzés – idézte Hamiltont a RacingNews365. – Tudom azt is, hogy egy új csapatnál való munkához alkalmazkodok, az alapokat építjük, és próbálom olyan irányba kormányozni őket, hogy olyan változtatásokat hajtsunk végre, amikkel jövőre az autónkkal képesek leszünk nyerni.”
„Montrealban a dobogóban reménykedtem, de nem volt jó a teljesítményünk. Remélhetőleg valamikor egy fejlesztéssel erősebbek leszünk.”
Vasseur szavai alapján viszont nem biztos, hogy a kérése célba talál, legalábbis azt állítja, hogy nem erre fókuszálnak a Ferrari mérnökei. „Hamarosan érkezik egy fejlesztési csomag, még az angliai verseny előtt, és később talán még egy másik is. De őszintén szólva, sokkal fontosabb, hogy jól hajtsuk végre a versenyeket és mindent kihozzunk az autóból, semmint hogy a teljesítményét fokozzuk” – idézte őt a RacingNews365. A Brit Nagydíj innentől számítva a második állomás a programban, előtte az Osztrák Nagydíjat rendezik.
„Tudjuk, hogy mivel a szabályrendszer végén járunk, ha újítunk is valamit, azzal század-, és nem tizedmásodperceket nyerünk. Nem jó beállításokkal tizedeket veszthetünk, és korábban nem csak velünk fordult elő, hogy kellett egy-két verseny, mire hozzáigazítottuk az autót az új alkatrészekhez. Inkább arra akarok összpontosítani, hogy jó legyen a kivitelezés, mint hogy az autóban rejlő potenciált növeljük.”
Korábbi Forma–1-es kollégái is örömmel látták Robert Kubica sikerét a Le Mans-i 24 óráson, a lengyel viszont nem érzelgősködte túl az ünneplést, s elmondása szerint nem is az ikonikus trófea volt az, ami a szemei előtt lebegett.
A 40 éves lengyelnek közismerten a poklok poklát kellett végigjárnia majdnem halálos kimenetelű 2011-es ralibalesete után, hogy egy évtized alatt apró lépésekben visszakapaszkodjon az autósportok csúcsára, s az F1-es visszatérést követően most a világ egyik legfontosabb versenyét, a Le Mans-t is megnyerje a Ferrari privát csapatának 499P hypercarjával, Ye Yifei és Paul Hanson társaságában. A népszerű versenyző csúcsig vezető útját alábbi cikkünkben foglaltuk össze:
Kubica célja karrierje kezdetén még az F1-es világbajnoki cím volt, amitől visszafordíthatatlanul eltérítette a balesete, noha 2019-ben a Williamsszel egy szezont, 2021-ben pedig az Alfa Romeóval két versenyt azért még teljesített. A hétvégén a Kanadai Nagydíjon tartózkodó Forma–1-es mezőny tagjai közül is sokakkal jóban van, többen nyilvánosan is gratuláltak neki a sikerhez.
„Szoros a kapcsolatom Roberttel, pár évet dolgoztam vele az Alfa Romeónál, és korábban a Formula Renault-ban is” – fogalmazott Frédéric Vasseur, a Ferrari F1-es csapatfőnöke. – Számomra ő egy földönkívüli. Elképesztő, amit csinál, hogy az ő helyzetében, a csapat vezető pilótájaként megnyerje Le Mans-t. Nagyon örülök a sikerének. Kaotikus karrierje volt az autósportban, és elég csak megnéznünk, hogy mekkora erőfeszítést fektetett mindebbe.”
Fernando Alonso és Kubica közeli barátsága még azokból az időkből eredeztethető, amikor a 2000-es években együtt versenyeztek az F1-ben. A ralibaleset megakadályozta, hogy 2012-ben a Ferrarinál csapattársak legyenek, de azóta is kapcsolatban vannak egymással, noha a spanyol elmondása szerint vasárnap még nem akarta zavarni Kubicát egy telefonhívással, inkább hagyta őt pihenni és ünnepelni.
„Nagyon örülök a sikerének. Beszélgettünk néhányszor arról, hogy milyen különleges az a verseny, és megérdemelte ezt az élményt. Már eddig is egy legendája volt a sportunknak, most pedig méginkább az, hogy megnyerte a Le Mans-t. Ismerve, hogy mekkora fájdalmakon ment keresztül a balesete nyomán, ez egy igazán örömteli nap az autósport számára” – idézi Alonsót a crash.net.
Kubica eközben még Le Mans-ban nyilatkozva elég váratlan aspektusból ragadta meg győzelmének értékét.
„Persze, ez egy nagy siker, de annak különösen örülök, hogy kaptam egy Rolexet. Már Daytonába [a 24 órásra, 2021-ben] is azért mentem el, hogy nyerjek egyet, de ott nem sikerült. Amikor 2021-ben az utolsó körben buktuk itt el az LMP2-es kategóriagyőzelmet, nagyon csalódott voltam, hogy kicsúszott a kezemből a Rolex, de amikor szóltak, hogy az egyébként is csak az összetett győztesének jár, rögtön jobban éreztem magam! Különleges ez a nap, örülök, hogy meglett a győzelem. És a Rolex” – számolt be személyes céljáról a sportscar365-nek a lengyel.
2001 óta létező hagyomány, hogy a Le Mans abszolút győztes triójának tagjai kapnak egy-egy modellt a svájci luxusóragyártótól – ettől az évtől vált ugyanis a Rolex a verseny hivatalos időmérőpartnerévé.
A Gazzetta dello Sport a Kanadai Nagydíj után is kritizálta a Ferrarit.
Miként arról mi is részletesen beszámoltunk, az olasz La Gazzetta dello Sport és Corriere della Sera a Motorsport.com olasz kiadásával kiegészülve összehangolt támadást intézett a Ferrari ellen a Kanadai Nagydj előtt, és többek között azt kezdte el pedzegetni, hogy Frédéric Vasseur, a Scuderia F1-es istállójának csapatfőnöke legkésőbb a szezon végén, szerződésének lejárta után távozik Maranellóból.
A francia szakember a montreali hétvége pénteki csapatfőnöki sajtótájékoztatóján reagált a leírtakra, és azt emelte ki, hogy az újságíróknak több tiszteletet kellene mutatniuk a Ferrari csapat tagjai iránt – az olasz lapok azt is felvetették, hogy erősíteni kell a technikai gárdát –, mert ő megbirkózik a jövőjét firtató kérdésekkel, de az alkalmazottak körében bizonytalanságot szül, ha azt kell olvasniuk, hogy nemsokára nem lesz állásuk. Vasseur egyenesen odáig ment, hogy az olasz sajtó szerepét firtatta a Ferrari évek óta tartó sikertelenségében, mondván a brit istállókat a saját országuk sajtója békén hagyja, ezért jobban a munkájukra tudnak koncentrálni.
Vasseur szavai a jelek szerint ugyanakkor nem hatották meg a Gazzetta dello Sportot, Olaszország legnagyobb sportnapilapja ugyanis a kanadai hétvégét követően ismét arról írt, hogy Vasseur-t a Ferrari sportautó-programját irányító, a hétvégén zsinórban harmadszor Le Mans-i 24 órást nyerő Antonello Coletta válthatja.
„Az egyik oldalon ott van egy olyan Ferrari, amelyik mindent megnyer, a másikon pedig egy olyan, amelyik nem nyer semmit. Ez a szezon könyörtelen képe, amelyet a maranellói istálló dominál a hosszú távú sportautó-világbajnokságban (WEC), míg a Forma–1-ben pontosan az ellenkezője történik” – írta a Gazzetta, majd kiemelte, az elmúlt hétvége tökéletesen bemutatta ezt a nagy kontrasztot, hiszen míg Le Mans-ban a Ferrari nyert, addig Montrealban még Lando Norris verseny végi kiesésével is csak az 5. és 6. helyen végeztek.
„Az eredmények magukért beszélnek – írják. – A Hypercar-program, amellyel John Elkann elnök a hosszú távú versenyzés élére akarta visszavinni a Ferrarit 50 éves távollét után, rögtön a 2023-as Le Mans-i visszatérésekora ta sikert ért el, az Antonello Coletta irányítása alatt elkezdődött győzelmi ciklus pedig folytatódik annak köszönhetően, hogy képesek előrelépni a 499P prototípus folyamatos fejlesztésével, hogy az olyan autóipari óriásokat felvonultató ellenfelek előtt maradjanak, mint amilyen a Porsche, a Cadillac, a BMW, a Peugeot, az Alpine és az Aston Martin. Ezért jött a triplázéás az idén Le Mans-ban és dominálnak a WEC-futamokon.”
A cikk szerzője ezután rátért arra, hogy a Forma–1-ben hullámvasúthoz hasonlítható a Ferrari elmúlt években látott teljesítménye, és képtelenek a folytonosságra, ami mutat, hogy tavaly az utolsó futamig a konstruktőri vb-címért küzdötte, az idén pedig erre esélyük sincs. Kiemeli, hogy a topcsapatok közül egyedül a Ferrari nem nyert még versenyt az idén, Leclerc és Hamilton folyamatos verseny alatti kritikái pedig zavart okozbak csapaton belül és megerősítik a krízis jeleit. „Normális, hogy ilyen helyzetben kérdőjelek merülnek fel Frédéric Vasseur pozíciója körül. A Le Mans-i Ferrari-csoda mögött álló Coletta neve kering lehetséges utódként, ami nem csoda. Elkann bizalma iránta soha nem volt ekkora, míg a lejáró szerződésű Vasseur megfizeti a csapat növekedésének hiányát és néhány kritizálható belső döntését.”
A cikk úgy zárul, hogy „amennyiben Coletta igent mond és a sportrészleg vezetője lesz”, sokkal nagyobb kihívással fog szembenézni, mint amivel jelenleg a WEC-ben, mert a Forma–1 sokkal összetettebb a hosszú távú versenyzésnél, jövőre pedig az autók, a motorok és a gumik is teljesen megújulnak. „Ráadásul olyan technikai szervezettel megörökölni egy csapatot, amelyet mások állítottak fel, miközben nyugtalan a légkör, még nehezebbé teszi a feladatot. A kétarcú Ferrari fordulóponthoz érkezett, amely eldöntheti a jövőjét.”
Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke reagált a csapatát ért összehangolt támadásra, és több tiszteletet kért az őket kritizáló újságíróktól, mondván emberekről és nem tárgyakról írnak.
Az olasz sajtó egy része (Corriere della Sera; Gazzetta dello Sport; a Motorsport.com olasz kiadása) összehangolt támadást intézett a Ferrari és annak csapatfőnöke ellen a Kanadai Nagydíj előtt. A megjelent cikkekben megkérdőjelezték Frédéric Vasseur, illetve Lewis Hamilton és Charles Leclerc jövőjét is a csapatnál, illetve az is szóba került, hogy a Ferrari technikai stábja nem elég erős, ezért a maranellói istálló folyamatosan szakembereket toboroz, de sokan a rivális csapatokból visszautasítják őket, mert nem akarnak Olaszországba költözni.
Mivel Le Mans-ban volt jelenése, Vasseur nem volt ott a kanadai F1-es hétvége csütörtöki sajtónapján, így Leclerc-rel és Hamiltonnal ellentétben nem tudott aznap reagálni a megjelent álíltásokra. Pénteken, az FIA csapatfőnöki sajtótájékoztatóján azonban megtette, és szemmel láthatóan – noha egy-két vicces megjegyzést azért most is eleresztett – nem volt jó hangulatban.
„Nyugodtnak kell maradnom, mert a végén még a felügyelőkhöz kerülök. Ez az olasz sajtó egy része, nem az egész. Ez nem rólam szól, mert én megbirkózom vele, sokkal inkább a csapatban dolgozó emberekről. Hogy így dobálózzanak a nevükkel, az egyszerűen tiszteletlen velük és a családjukkal szemben.”
Vasseurnek a megjelent cikkekkel tehát főként az a problémája, hogy nemcsak róla és a pilótákról, hanem a csapat más tagjairól is spekulál.
„Tavaly ott volt az ügy az aerodinamikai főnökkel, az idén pedig előkerültek más nevek. Nem tudom, hogy mi a cél, nem értem, hogy mi a cél. Talán az, hogy besározzák a csapatot. De ebben az esetben nem látom az értelmét [annak, hogy újságírók ilyen történeteket írnak.] Talán csak így tudnak létezni. Valószínűleg inkább ez az oka” – mondta.
Az aerodinamikai főnök alatt természetesen Enrico Balbóra, a Red Bull szakemberére célzott, akinek szerződtetéséről tavaly cikkezett az olasz sajtó.
Természetesen a Ferrari és az olasz sajtó viszonya mindig is teljesen más volt, mint bármelyik brit istálló és a brit média közötti viszony. Ez elkerülhetetlen, hiszen a Scuderia az olaszoknak már-már vallás, nemzeti ügy. Vasseur azonban úgy érzi, az ehhez hasonló cikkek csak ártanak a Ferrarinak. Olyannyira, hogy a francia szakember szerint a világbajnoki cím megnyerése is múlhat rajtuk.
„Ez egyértelműen rosszat tesz a csapatnak. Egy ponton hatással van a koncentrációra, és amikor a bajnoki címért küzdesz, minden egyes részlet jelentheti a különbséget. A hétvége kezdete óta csak erről beszélünk. Ha az a céljuk, hogy ilyen helyzetbe hozzák a csapatot, akkor elérik a céljukat. Nem így leszünk képesek megnyerni a világbajnoki címet, legalábbis nem ilyen újságírókkal körülöttünk.”
„Egy ponton figyelembe kell vennünk, hogy minden egyes csapat tagjai nagyon keményen dolgoznak. Minden energiájukat beleteszik, olykor áldozatot hoznak a családjukkal, úgyhogy ilyen módon nyomtatásba tenni a nevüket nagyon-nagyon kemény. Meg kell érteni, hogy amikor egy újságíró azt írja, hogy a Ferrari ezt vagy azt az embert fogja szerződtetni az adott pozícióba, akkor az éppen abban a pozícióban levő ember vasárnap este azt mondja, »rendben, holnap reggel már nem lesz állásom, ha igaz, amit az újságban írnak.«”
„Napi szinten írnak ilyeneket Olaszországban, és ez már túl sok. Ha sikeresek akarnak lenni, képesnek kell lennünk tiszta környezetben dolgozni, de jelenleg nem ez a helyzet” – jelentette ki a csapatfőnök.
Vasseur a Kanadai Nagydíj csapatfőnöki sajtótájékoztatóján / Fotó: DPPI
Vasseur úgy érzi, a riválisaiknak ezzel szemben megadatik, hogy ne kelljen efféle figyelemelterelést elviselniük.
„Minden alkalommal, amikor valami eltereli a figyelmet vagy gond merül fel a csapaton belül, egy kicsit elveszíted a fókuszt, letész a szezon ösvényéről. Az az érzésem, hogy a brit csapatok jobban magukra vannak hagyva és jobban koncentrálnak arra, hogy mit csinálnak. A legjobb példa nekem erre a McLaren. 2022-ben nagyon kemény szezonjuk volt, hátul voltak, de fókuszáltak maradtak, magukban dolgoztak és lépésről lépésre fejlődtek. Minden csapat ezt akarja tenni… a legfontosabb pedig az, hogy képes legyél végezni a saját munkádat, mi pedig olykor ezen a téren küszködünk egy kicsit.”
Vasseur elárulta, hogy mivel Le Mans-ból érkezett Montrealba, nem volt alkalma Maranellóban biztosítani az embereket a megjelent cikkek állításainak hamisságáról, de a Kanadai Nagydíj után első dolga lesz megtenni ezt.
„Igen, héfőn reggel be fogok menni, hogy találkozzam a srácokkal és azt mondjam, »srácok, ez nem igaz.« Végső soron azonban nem tűzoltó vagyok. Ez a tiszteletről szól. Teljesen nyíltak vagyunk velük (a sajtóval). Ha valakinek kérdése van a toborzásról, vagy azt mondom, hogy nem beszélhetek, vagy azt, hogy igen. Ebben az esetben azt mondtam volna, hogy kizárt dolog.”
„A személynek, akiről tavaly szó volt (Balbo), rá kellett keresnem a nevére a Google-ben, hogy lássam, hogy néz ki. Eljutottunk oda, hogy képesek elterjeszteni egy pletykát olyasvalakiről, akivel életemben nem találkoztam. Emberekről és nem tárgyakról beszélünk. Szerintem mindenkinek szüksége van némi tiszteletre.”
Mindezek ellenére továbbra is feltűnő, hogy az olasz sajtó egy része (méghozzá nem elhanyagolható része, hiszen a Corriere della Sera és a Gazzetta dello Sport is komoly újságok) egyszerre intézett támadást a Ferrari csapatfőnöke ellen. Amikor a 2022-es szezon végén legutóbb ilyesmi történt, néhány héttel később a Ferrari elküldte Mattia Binottót és Vasseurt nevezte ki a helyére.
A Ferrari, Lewis Hamilton és Charles Leclerc is reagált az olasz sajtóban megjelent azon híresztelésekre, melyek szerint veszélyben van Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnökének állása, illetve a két pilóta jövője sem biztos a Scuderiánál.
Miként arról mi is beszámoltunk, a Kanadai Nagydíj hétvégéje előtt több olasz lap, köztük a Corriere della Sera, a Gazzetta dello Sport és a Motorsport.com olasz kiadása is arról írt, hogy Frédéric Vasseur jövője korántsem biztos a Ferrarinál, és az idei szezon végéig szerződéssel rendelkező csapatfőnököt a szezon végén elküldhetik, ha nem javul az istálló teljesítménye.
A Gazzetta dello Sport szerint a következő három verseny, azaz a Kanadai, az Osztrák és a Brit Nagydíj kulcsfontosságú lesz abból a szempontból, hogy miként alakul a francia szakember sorsa, és ha az idény második felében sem javul érdemben a Ferrari teljesítménye, akkor nem lesz maradása. A legnagyobb olasz sportnapilap megjegyezte, Vasseur nincs kellőképpen tisztában azzal, hogy milyen viszonyok uralkodnak az istállónál, és „optimistán mosolyog, miközben evidens a technikai hátrány a riválisokkal szemben”, valamint „szokása késve beismerni a nehézségeket.”
A Corriere ennél is élesebben kritizált, és leírta, hogy a Ferrari belül több részre szakadt; a vezetés magyarázatot vár Vasseurtől a várakozásoktól elmaradó teljesítményre; Hamilton rossz szezonkezdete „egy sor kérdést vet fel”, mivel amellett, hogy John Elkann, a Ferrari elnöke szorgalmazta a leigazolását, abban Vasseur is kulcsszerepet játszott; és a csapatfőnököt kezdetben támogató Charles Leclerc bizalma is megingott, a monacói pilóta „belső köre” pedig kételyeket fogalmazott meg a 2029 végéig szóló szerződésével kapcsolatban.
Mivel Vasseur a kanadai futam előtt beugrott Le Mans-ba, csütörtökön még nem volt jelen a montreali paddockban, ezért egyelőre ő nem reagált az olasz sajtó összehangolt támadására, a The-Race.com-nak a Ferrari egyik szóvivője azonban úgy fogalmazott, hogy a híreszteléseket „még csak kommentálni sem érdemes”, annyira nincs semmilyen valóságalapjuk.
Lewis Hamilton eközben az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján hosszasan ecsetelte, hogy miért nem támogatná Vasseur elküldését, és amennyire ő tudja, ilyesmi nincs napirenden.
„Nemrég hívták fel rá a figyelmem, éppen mielőtt ide jöttem, úgyhogy nem olvastam a cikkeket. Nyilvánvalóan nem jó azt hallani, hogy ilyen cikkek jelennek meg. Először is, imádok Freddel dolgozni. Fred a fő oka annak, hogy ebben a csapatban vagyok, és hogy megkaptam a lehetőséget, hogy itt legyek, amiért örökké hálás leszek. Együtt vagyunk ebben” – jelentette ki a hétszeres világbajnok.
„Keményen dolgozunk a háttérben. A dolgok nem tökéletesek, de ami engem illet, mint mondtam, azért vagyok itt, hogy együtt dolgozzak a csapattal, de közben Freddel is. Azt akarom, hogy Fred itt legyen. Úgy hiszem, Fred a megfelelő személy arra, hogy a csúcsra vezessen minket. Úgyhogy végső soron nonszensz az, amit az emberek írtak.”
„A legtöbb ember nem tudja, hogy mi zajlik a háttérben, és nem minden könnyű. Nem az van, hogy minden simán megy. Változtatásokat kell végrehajtanunk, és rengeteg a munka. Ez természetesen nagy nyomással jár, mert nyerni akarunk, de ez nem képezi részét a párbeszédnek jelenleg.”
Fotó: Xavi Bonilla / DPPI
Arra a kérdésre, hogy a Ferrari részéről bolondság lenne-e elküldeni Vasseurt, Hamilton így felelt: „Ismétlem, nem gondolom, hogy ez napirenden van jelenleg, legalábbis, amennyire én tudom, és ez egyértelműen nem olyasmi, amit támogatnék. Új emberek beilleszkedése, legyen szó pilótáról, mérnökről vagy vezetőről, időbe telik, és a hatása is jelentős. Úgyhogy ez nem része a párbeszédnek. Azért vagyok itt, hogy Freddel nyerjek, és a teljes támogatásomat élvezi.”
Hamilton emellett reagált az olasz sajtó azon állításaira is, melyek szerint a gyenge teljesítménye miatt akár már az idei szezon után szögre akaszthatja a sisakját.
„Mindenkinek mondom, aki olyan cikkeket ír rólam, hogy fontolgatom a visszavonulást: szó szerint még csak most kezdtem a Ferrarinál. Számos évig itt leszek, hosszú távra jöttem, úgyhogy nincs kérdés arról, hogy hol áll a fejem és mit szeretnék elérni ezzel a csapattal. Nulla kételyem van, úgyhogy kérem, ne találjanak ki dolgokat!” – mondta.
Hamiltonhoz hasonlóan Charles Leclerc is értetlenül állt a semmiből jött támadások előtt, és megerősítette az elkötelezettségét a Ferrari mellett. „Nagyon meg vagyok lepve. Fogalmam sincs, honnan jön ez. Inkább csak ignorálom, de az utóbbi néhány versenyen semmi ilyesmit nem mondtam. Ha bármit is mondok, az az, hogy mennyire imádom a csapatot és mennyire vissza szeretném juttatni a Ferrarit a csúcsra. Úgyhogy igen, én is éppen annyira meglepődtem.”
Fotó: Xavi Bonilla / DPPI
Sainz is megvédte Vasseurt
Noha minden oka meglenne rá, hogy belerúgjon, hiszen egy évvel ezelőtt azért közölték vele, hogy mennie kell a Ferraritól, mert helyet kellett csinálni Lewis Hamiltonnak, emellett korábban ő is kijelentette, hogy a technikai részleg nem veszi figyelembe a technikai visszajelzéseit, az idei szezontól a Williamst erősítő Carlos Sainz is megvédte a támadások kereszttüzébe kerülő Vasseurt.
„Mindig ugyanaz a sztori. Abban a pillanatban, hogy a Ferrarinál nem jönnek az eredmények, elkezdődik az ujjal mutogatás és ez a káosz a sajtó részéről. Ami engem illet, minden a folyamatra koncentrálásról és a teljesítményről szól, amikor számít” – mondta Sainz, kiemelve, hogy „nagyszerű” a kapcsolata Vasseurrel, és bár „kemény” hónapon mentek keresztül, miután kiderült, leváltják őt Hamiltonra, „mindig nagyra tartottam őt csapatfőnökként és emberként is.”
A spanyol pilóta emellett azt is megosztotta, hogy amikor a tavalyi szezon végén elhagyta a Scuderiát, úgy érezte, hogy a csapat készen áll arra, hogy az idén a világbajnoki címért küzdjön, és ezt az érzését Leclerc és az istálló felé is kommunikálta. „Számomra minden a helyére került. Egyáltalán nem vettem részt a 2025-ös autó fejlesztésében, úgyhogy nem tudom, merre indultak el az egyensúllyal, a beállítással, és miért nem jönnek az eredmények az idén, ugyanakkor a McLaren kiváló munkát végez, és ha ennyire jól dolgoznak, akkor nem számít, mennyire jó vagy. Van valaki, aki nagyon magas szinten teljesít két szupererős pilótával és nagyon-nagyon jó munkát végez az F1-ben jelenleg, ez pedig a McLaren.”
Az idei szezonból még 15 verseny hátra van, a Ferrarinak bőven lesz tehát lehetősége feljebb zárkózni, noha a pilótái csak az 5. és 6. helyen állnak a pontversenyben, a konstruktőrök között pedig közel 200 pont a lemaradása a McLarenhez képest, a világbajnoki címre ezért aligha lesz esélye.
Az SF-25-ös ráadásul eddig egyértelmű visszalépés a tavalyi autóhoz képest, az autó alapvető kialakításában gyökeredző problémákat pedig nehéz idény közben kijavítani. Még a nyári szünet előtt érkezik azonban egy módosított hátsó felfüggesztés, amely már Loic Serra, a Vasseur által az istállóhoz hozott technikai igazgató irányításával készült, és lényegében az első olyan komoly fejlesztés, amely az idei autó tervezésébe tavalyi októberi munkakezdése miatt még belefolyni nem tudó szakember keze nyomát viseli.
Amennyiben ezzel elindulnak a jó irányba, az közvetítheti azt az üzenetet, hogy Vasseur a megfelelő változtatásokat hajtotta végre a technikai stábban a hosszú távú sikeresség érdekében, és csökkentheti a nyomást a csapatfőnökön.
Vasseur lesz a bűnbak? / Fotó: Eric Alonso / DPPI
Mi lehet a háttérben?
Azt a nyomást, amelyről kívülről nézve úgy tűnhet, hogy csakis az olasz média helyezi rá, azaz nem is kellene vele foglalkozni. Ez azonban egyáltalán nem vehető ennyire biztosra, az ennyire jelentős és mértékadó olasz lapok által megfogalmazott, ráadásul egyszerre, koordináltan érkező kritika ugyanis legtöbbször arra utal, hogy többről van szó egyetlen újságíró vagy médium légből kapott spekulációjánál.
Hogy ki állhat emögött, azt nyilván kívülről nem tudni, de elképzelhető, hogy több csapattag név nélkül kritizálta Vasseurt, miként az is, hogy John Elkann, a Ferrari elnöke, és Benedetto Vigna vezérigazgató kezdett el eltávolodni a csapatfőnöktől, vagy esetleg már nem védi meg őt úgy, ahogyan korábban.
Mindenesetre, amikor a 2022-es szezon végén az olasz sajtó egyöntetűen arról kezdett el cikkezni, hogy Mattia Binottót meneszteni fogják, a Ferrari először tagadott, majd néhány hét múlva valóban kitette a mérnök szűrét és Vasseurt igazolta le a helyére. Ez is azt bizonyítja, hogy egy ennyire összehangolt kritikaáradatot nem feltétlenül lehet annyival lesöpörni, hogy „a sajtó gerjeszti a feszültséget.”
Persze az más kérdés, hogy mit oldana meg az, ha Vasseurt leváltanák, és az elmúlt 17 évben ő lenne az ötödik csapatfőnök, aki nem nyer világbajnoki címet a Ferrarival, mert kívülről nézve is egyértelmű, hogy mélyebben gyökeredző problémák hátráltatják a csapatot.
Mindenesetre a Ferrari WEC-programját irányító Antonello Coletta személyében az olasz sajtó már a francia szakember lehetséges utódját is megnevezte, a The-Race pedig saját forrásaira hivatkozva arról ír, hogy a versenysportrészleg bevételi igazgatói pozícióját betöltő Lorenzo Giorgetti és Coletta közösen vehetné át az F1-es istálló vezetését.
Kijelenhető, hogy a Ferrari az idén sem lesz világbajnok (legalábbis az F1-ben, hiszen a WEC-ben robog a vb-cím felé), a csapat jelenlegi formája pedig egy vagy több komoly változást is előrevetíthet.
A tavalyi konstruktőri második helyezése után a Ferrari azzal a céllal vágott neki az idei Forma–1-es szezonnak, hogy a jelenlegi szabályrendszer utolsó évében világbajnok lesz. Ehhez képest 9 futam után kijelenthető, hogy ehhez már most óriási csodára lenne szükség, és a maranellóiaknak a hétvégi Kanadai Nagydíjtól fogva futószalagon kellene szállítani hozzá a győzelmeket. Enyhén szólva sem reális forgatókönyv…
Az idei termés eddig csupán három dobogós helyezés (mindhármat Leclerc érte el két 3. és egy 2. hely képében), illetve egy sprintfutamon szerzett győzelem (Hamilton, Kína) és egy sprintdobogó (Hamilton 3. helye Miamiban), ami édeskevés ahhoz, hogy harcba szálljanak a McLarennel vagy Max Verstappen Red Bulljával.
És ha nem lenne elég az elődjéhez képest jelentősen áttervezett, új első felfüggesztéssel készült SF-25-ös rossz teljesítménye, Lewis Hamilton bukdácsolása is negatív színben tünteti fel a maranellóiakat, akiknek csapatfőnöke alatt olasz sajtóhírek szerint egyre inkább inog az ülés.
Frédéric Vasseur 2023-ban vette át a kormányt, az idei szezon végén azonban lejár a szerződése, a Corriere della Sera, a Gazzetta dello Sport és a Motorsport olasz kiadása pedig egyaránt arról ír, hogy korántsem biztos a hosszabbítás.
A Corriere szerint a Ferrari felsővezetése elkezdte jobban rajta tartani a szemét Vasseurön; a Gazetta kiemeli, hogy javulnia kell a jelenlegi eredményeknek, mert ha az év végén is itt fog tartani a Ferrari, könnyen lehet, hogy nem hosszabbítják meg a francia lejáró szerződését; a Motorsport pedig azt pedzegeti, hogy John Elkann elnök és Benedetto Vigna ügyvezető igazgató egyaránt abban bízott a tavalyi év után, hogy a Ferrari az idén világbajnok lesz, ehhez képest eddig katasztrofálisan alakul a szezonjuk, és a jelek szerint a barcelonai futamtól életbe lépő, első szárnyakra vonatkozó szigorúbb terheléses tesztek sem hoztak érdemi előrelépést.
Vasseur helye veszélyben? / Fotó: Antonin Vincent / DPPI
A Motorsport úgy fogalmaz: „elképzelhető”, hogy teljes titokban tárgyalnak Vasseurrel a hosszabbításról, de „számos megfigyelőnek az az érzése, hogy a vezetőség részéről megkezdődött az elhidegülés” a csapatfőnöktől, ami nagyon hasonló ahhoz, amit a 2022-es szezon során a francia szakember elődje, Mattia Binotto átélt.
Hogy ki válthatná Vasseurt, amennyiben mennie kell? A Corriere szerint Elkann mindenkori favoritja Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke, de őt a jelek szerint nem lehet elmozdítani, ezért mindhárom olasz lap ugyanazzal az utódjelölttel állt elő. Ő Antonello Coletta, a Ferrari Hypercar-programjának vezére, aki az elmúlt két évben Le Mans-i győzelemre vezette az istállót, az idén pedig eddig háromból három futamot nyertek és öles léptekkel haladnak a világbajnoki cím felé.
Coletta korábban udvariasan visszautasította az F1-es csapat vezetését, de ismeri a Ferrarit, a vállalaton belüli dinamikát és az embereket, Sergio Marchionne elnöki kinevezésekor pedig felkérték F1-es tanácsadónak, majd átszervezte a sportrészleget még azelőtt, hogy 2014-ben Maurizio Arrivabene lett a Scuderia csapatfőnöke.
Coletta válthatja Vasseurt? / Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)
Leclerc-t is elveszíthetik?
A Corriere szerint Vasseur helyzetét gyengítheti az is, hogy a 2029 végéig szerződéssel rendelkező Charles Leclerc bizalma látszólag kezd meginogni a Ferrariban és a jövőbeli sikerekben. A lap a Motorsporttal együtt a Mercedest emlegeti, mint lehetséges menekülési útvonalat a monacóinak, Toto Wolff ugyanis továbbra sem hosszabbított szerződést George Russell-lel, és közismerten sokra tartja Leclerc-t.
Persze mindez nem jelenti azt, hogy szerződtetné is, de az ehhez hasonló pletykák bizonyára nem nyugtatják meg a Ferrari vezetőit. Arról nem is beszélve, hogy Hamilton beillszkedése sem megy simán, és a hétszeres világbajnok inkább a csapatrádióban eleresztett kritikáival és a gyenge eredményeivel kerül a figyelem középpontjába, ami hosszú távon szintén fentarthatatlan állapot. Vasseur természetesen hétről hétre igyekszik hárítani a brittel kapcsolatos kérdéseket és megőrizni a nyugalmat Hamilton körül, de egyre nehezebb a dolga.
A Motorsport ráadásul azt is felvetette, hogy amennyiben nem javul a helyzet, az Hamitont az idei szezon végén visszavonulásra késztetheti, és ha Leclerc is veszi a sátorfáját, a Ferrari mindkét pilótáját elveszítheti.
Szinte a versenyhétvégék állandó betételeme a Ferrarinál, hogy Frédéric Vasseur csapatfőnök Lewis Hamilton valamelyik rádióüzenetét értelmezi – nem úszta ezt meg a barcelonai pénteken sem.
A Spanyol Nagydíj pénteki edzésnapja felemásan sikerült a Ferrari versenyzői számára: míg az 5. helyen végző Charles Leclerc a csapat csupán csekély lemaradásáról beszél, Lewis Hamilton nem igazán találta az összhangot az autójával: csak a 11. helyen zárt a második gyakorláson, amely során egy alkalommal vezethetetlennek nevezte a Ferrarit a csapatrádión.
Hamiltont és a rádióban hallható szóhasználatát idén fokozott figyelem övezi, szinte minden versenyhétvégén van valamilyen üzenet, amit aztán a helyszíni média felkap és a pilóta és a mérnöke közötti harmónia hiányának vagy az autó gyengeségének gyanújával a csapatfőnök orra alá dörgöl.
Nekünk is erős a gyanúnk, hogy senkinek a rádiózását nem vizsgálták még ilyen intenzíven korábban, mint idén Hamiltonét, Vasseur azonban továbbra is türelmesen magyarázza el, miért felesleges sokat belelátni abba, hogyan fogalmaz a pilótája a rádióban. Úgy tűnik, az ott elhangzó jelzőkből nagyjából gyököt kell vonni ahhoz, hogy megkapjuk azt, amit Hamilton valójában gondol.
„A rádióban hallható megjegyzések ma egy kicsit szélsőségesek voltak. De erős utolsó etapot futott a lágy gumikon, hasonló köridőkkel, mint a mezőny két leggyorsabbja. Ez azt jelenti, hogy az autó nem volt olyan rémes, mint azt a rádióban mondta” – idézi a Hamilton napját értékelő Vasseurt a Racefans.
„Ismét elmondom, számomra semmit nem jelent, hogy mit mondanak a rádióban, amíg aztán a garázsba visszatérve konstruktív egyeztetést tudunk tartani. Ez a legfontosabb.”
Hamilton is magyarázatot adott csalódottságára, ami részben abból fakad, hogy az elmúlt hétvégén egy 2. és egy 5. hellyel szezonja legjobb versenyét teljesítő Ferraritól Barcelonában is sokat remélt.
„A monacói hétvége után, ahol az autó váratlanul remek érzést nyújtott, őszintén azt hittem, hogy ma is hasonlóan jó lesz. Az első edzésen még nem volt olyan vészes, de a másodikra sokkal rosszabbá vált. Egy ilyen helyzet pedig természetesen mindenkit frusztrál. Volt viszont valamilyen problémánk, aminek következtében némi leszorítóerőt veszítettem, szóval remélem, hogy ezt kijavítjuk, így holnapra jobb helyzetbe kerülünk” – magyarázta Hamilton.
Bár a második edzés végeredményében maga is fél másodperccel elmaradt az élen végző Oscar Piastritól, Leclerc a csapattársához képest sokkal lelkesebb a Ferrari hétvégi esélyeit illetően.
„Pozitívabb volt a napunk, mint arra számítottunk. Ennél nagyobb teljesítmény lakozik az autóban, amit remélhetőleg sikerül is felszabadítanunk belőle a holnapi időmérőre. Még elég sok munka áll előttünk, de nem vagyunk túl messze, és tudjuk, hogy mely kulcsterületekre kell koncentrálnunk” – fogalmazott a monacói a Ferrari pénteki közleményében.
Nem elég, hogy Lewis Hamilton valamilyen oknál fogva képtelen volt az élmezőny tempóját autózni a Monacói Nagydíjon, a levezető körben azt feltételezte, hogy a versenymérnöke dühös rá. Amikor pedig Frédéric Vasseurnél, a Ferrari csapatfőnökénél rákérdeztek az esetre, teljesen másról kezdett beszélni.
Noha Charles Leclerc 2. és Lewis Hamilton 5. helyével a Ferrari idei legnagyobb pontmennyiségét gyűjtötte be Monacóban, a hétszeres világbajnok versenye ismét rávilágított, hogy továbbra sem tökéletes az összhang közte és Riccardo Adami versenymérnök között. A 40 esztendős pilóta több alkalommal is megfedte a mérnököt a futam során, mondván „túl szórványos” az információáramlás, majd utólag azt nyilatkozta, nem volt számára világos, hogy kivel versenyez.
A nem megfelelő kommunikációt pedig megfejelte, hogy a leintés után Hamilton köszönetet mondott a csapatnak és biztató szavakkal tekintett előre a folytatásra, amire Adami nem reagált, majd miután némi csendet követően Hamilton megkérdezte tőle, hogy „Haragszol rá?”, a mérnök továbbra sem felelt.
A Hamilton és mérnöke közötti kommunikációt alábbi cikkünkben veséztük ki:
Hamilton a nyilatkozataiban nem tért ki a furcsa közjátékra, és konkrétan nem is kérdeztek rá a sértődésre. Természetesen anélkül, hogy Adami vagy Hamilton beszélt volna a levezető körben történtekről a verseny után, nem szabad messzemenő következtetéseket levonnunk, de az tény, hogy a páros korábbi rádiózásaival összehasonlítva is furcsa volt, ami történt, a Mercedesnél 12 szezonon át együtt dolgozó Hamilton–Peter Bonnington kettős kommunikációjával pedig még nagyobb volt a kontraszt. Bono – ahogy a most Andrea Kimi Antonellit segítő mérnököt becézik a csapatban – ugyanis még egy-egy rosszul sikerült verseny után sem hagyta szó nélkül Hamilton rövid összefoglalásait és rendre válaszolt valamit rá.
Az pedig, hog Frédéric Vasseur csapatfőnök – aki nem szereti, ha a Hamilton és mérnöke rádiókommunikációjával kapcsolatos dolgokat firtatják, mert az szerinte csak nem létező feszültséget generál – ismét igyekezett kisebbíteni a jelentőségét a történteknek és ezúttal kicsit félre is beszélt, ami szintén nem javít a kialakult képen.
„Amikor a versenyző kérdez valamit az egyes és hármas kanyar között, várunk az alagútig a válasszal, ezzel elkerülve, hogy a kanyarokban beszéljünk hozzá. Nem arról van szó, hogy alszunk, vagy sörözünk a bokszfalon, hanem ez egyszerűen azért van, mert ebben egyeztünk meg [Hamiltonnal] a pálya ezen szakaszára vonatkozóan. És őszintén, az nem kelt feszültséget, hogy a fickó (Hamilton) kérdez valamit, mert a falak között vezet, nyomás alatt van, harcol, miközben 300-zal megy. Úgyhogy tökéletesen rendben vagyok ezzel. Amikor beszéltem vele a verseny után, egyáltalán nem volt dühös” – idézi a csapatfőnököt a The-Race.com.
Vasseur ezzel a válasszal azonban csak azt összegezte, hogy mi volt a Ferrari általános kommunikációs irányelve Monacóban, ahol különösen fontos a 100%-os koncentráció, mert egy apró hiba is végzetes lehet. Mivel a pilóták alapból sem szeretik, ha kanyar közben beszélnek hozzájuk, Monacóban pedig az egyes és hármas kanyar közötti padlógázas szakasz után az alagútig egymást követik a kanyarok, a Ferrarinál abban maradtak, hogy ezen a részen a mérnök nem kommunikál a versenyzővel.
Vasseur szerint minden rendben / Fotó: Antonin Vincent / DPPI
Csakhogy mindez teljesen irreleváns a levezető körben, hiszen itt már nem versenytempóval haladnak, Hamilton ráadásul a „Dühös vagy rám?” kérdésre később sem kapott választ. Az pedig, hogy Hamilton nem volt dühös a futam után, egy dolog, de ebben az esetben azt feltételezzük, hogy a mérnöke lett dühös rá, amiről Vasseur szintén nem beszélt.
A másik fontos kérdésről, nevezetesen Hamilton ijesztően nagy hátrányáról (a győztes Piastritól 51, Leclerc-től 48 másodpercet kapott) – amire Adami a leintés után azt mondta, „ki kell vizsgálnunk” – a csapatfőnök annyit elmondott, hogy a hétszeres világbajnokot jobban feltartották a lekörözöttek, mint a Verstappen-Norris-Leclerc-Piastri négyest, amivel nagyjából 10 másodpercet veszített. Ám ha ehhez hozzávesszük, hogy a futam elején Alonso és Hadjar mögé beragadva 12 másodpercet bukott Leclerc-rel szemben, még mindig 26 másodperc tátong a két pilóta között, amire egyelőre nincs magyarázat azon túl, hogy Hamilton nem volt képes olyan tempóra, mint az előtte végzők.
A Ferrari a Monacói Nagydíjra olyat húz, ami kissé kétségbeejtő lehet, miközben a csapatfőnök elismerte, nem találják a fő problémájuk okát. Lewis Hamilton szerint az autó jó, de nem tudnak vele olyan helyzetbe kerülni, mint a szezon elején.
Noha a Ferrari Imolában pofás kármentést mutatott be azzal, hogy a 11. és 12. rajthelyről (az imolai pályán ez volt minden idők legrosszabb maranellói szereplése, lévén korábban egyszer sem történt meg, hogy egyetlen vörös autó se kerüljön időmérőn a legjobb 10-be) feljött a 4. és 6. pozícióba, Charles Leclerc a futam után közölte, nem tudja elfogadni azt a helyzetet, amiben a csapat van. A nyolcszoros futamgyőztes emellett több alkalommal is előretekintett hazai versenyére és kimondottan nehéz hétvégét vetített előre, azaz könnyen lehet, hogy a hercegségben még a 4. hely sem lesz meg.
És ha már Leclerc sem bizakodó, aligha lehet az Lewis Hamilton, aki ugyan Imolában a csapattársa előtt végzett, de ehhez némi szerencse is kellett, összességében pedig a Kínai Nagydíj óta nem tudja hozni Leclerc tempóját, aminek köze van a Ferrari sanghaji kizárásához. Hamilton autóján ugyanis túlságosan elkopott a padlólemez azon a versenyen, azóta pedig a csapat kénytelen az ideálisnál nagyobb hasmagassággal futtatni a kocsit, hogy ez ne történhessen újra meg.
„Az irány, amibe az autót és a beállításokat vittem, jól működött Kínában, majd vissza kellett vennünk néhány dologból, és azóta nem tudtunk oda kerülni – nyilatkozta Hamilton Monacóban a Sky Sports-nak. – Mindig ugyanaz a dolog. Ha végigmegyünk a bokszutcán, valószínűleg mindenki nagyobb hátsó tapadást szeretne. Minél nagyobb a tapadás hátul, annál gyorsabb vagy. Mindazon években, amelyekben nyertem, vagy ha megnézzük az összes sikeres versenyző éveit, az autójuknak stabil volt a hátulja, úgyhogy ezen kell dolgoznunk.”
Hamilton úgy vélte, az idei Ferrari jó alapokon nyugszik, csak legtöbbször nem képesek kihozni azt, ami benne van. „A tény az, hogy szerintem jó autónk van, amikor minden klappol. Amikor a legtöbbet kihozzuk a gumikból, a padlólemezből, az első szárnyból, a motorból és a pilótákból, magabiztosnak érezzük magunkat. Láttatok olyan pillanatokat, mint Kínában, vagy amikor Charles dobogóra állt. A potenciál egyértelműen ott van, de minden hétvégén kihozni ezt az autóból nagyon-nagyon nehéz. A következetesség a kulcs, a folyamatok igazán fontosak. És vannak területek, amelyek egyszerűen nem a legjobbak jelenleg. Mindennek fejlődnie kell. Nekem is, és mindenki másnak is, jelenleg pedig ezen dolgozunk.”
Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke az imolai verseny után biztatónak nevezte Hamilton és az istálló együttműködését, de elismerte, hogy többet vártak az idei évtől, mint amit eddig kaptak. „Az autó nincs azon a szinten, mint amire számítottunk, ha mondjuk a tavalyi évvel hasonlítjuk össze, ami azt jelenti, hogy nem ideális a helyzet – mondta Vasseur a Sky-nak. – És szerintem ebben a helyzetben még nehezebb egy új versenyzőnek alkalmazkodnia. Ha minden hétvégén szárnyalsz és nyersz, sokkal könnyebb hozzászokni egy új csapathoz. De amíg az együttműködés pozitív és konstruktív, még ha ez nem is minden hétvégén látszik meg az eredményeken, szerintem egyre jobban megértjük egymást. És nemcsak, ami minket, kettőnket illet, hanem a technikai csapattal is. Szerintem a jó irányba mennek a dolgok és bizakodó vagyok a jövőt illetően.”
— Scuderia Ferrari HP (@ScuderiaFerrari) May 22, 2025
Tavalyi hátsó szárnnyal próbálkoznak
A Ferrari Vasseur elmondása szerint leginkább abban bízhat, hogy a jövő het Spanyol Nagydíjtól életbe lépő, első szárnyakra vonatkozó szigorúbb terheléses tesztek átrajzolják az erőviszonyokat, a csapatfőnök szerint ugyanis mindenkinek új szárnyat kell majd gyártania, hogy ne bukjon meg.
„Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor már nehéz nagy fejlesztési csomagot hozni az autóra, mert négy éve változatlanok a szabályok, és már csak a részletekben versenyzünk. A legnagyobb változás valószínűleg Spanyolországban lesz, mert teljesen új első szárny kell az új szabályok miatt. Ez megváltoztathatja kissé a bajnokság képét, de várjuk ki. Lehet, hogy a pillanatnyi erősorrenden változtat, de a bajnokságon nem. Aki Spanyolország előtt vezetni fogja a pontversenyt, az utáni is az élen lesz, de a nyers teljesítmény terén komoly fordulat jöhet.”
Addig is az olaszoknak meg kell próbálnia minél jobban szerepelni Monacóban, ami nem lesz egyszerű, és némi kétségbeesésről árulkodhat, hogy a Corriere Della Sera információi szerint a Scuderia az egyik tavalyi hátsó szárnyát szereli majd az autóra a soron következő hétvégén, hogy azzal hátha javítani tud az egy körös tempón.
„Még ha a versenyen jó formában is vagyunk, akkor is a McLaren mögött végzünk, és ami világos az elmúlt három-négy hétvégéből, hogy sokkal jobb a versenytempónk, mint az időmérős – idézi a RacingNews365 Vasseurt. – Dzsiddában a mi autónk volt vasárnap a leggyorsabb, majd Miamiban sokkal gyorsabbak voltunk a versenyen, mint az időmérőn. Világos, hogy próbáljuk a lehető legjobbá tenni az autót szombatonként, az elmúlt két hétvégén pedig nem volt erős a tempónk, és nem találjuk ennek az okait.”
„Nyilván minden erőfeszítésünket erre kell fordítanunk, mert Monacóban a szombati időmérővel szinte véget is ér a verseny. Emiatt sokkal jobb teljesítményt kell nyújtanunk szombaton. Jobb munkát akarunk végezni, mint Imolában, de ez sokkal nehezebb lesz. Monaco más tészta a gumikezelés terén, ezért a nulláról fogjuk kezdeni, hogy megértsük a problémákat és jobb munkát végezzünk a jövőben” – tette hozzá a csapatfőnök.
A Corriere Della Sera azt is megtudta, hogy a Ferrari utolsó idei mentsvára a Brit Nagydíjon fog érkezni egy új hátsó felfüggesztés képében. A csapat ettől azt reméli, hogy megoldódnak a gondjai, és ismét közelebb tudják majd engedni az SF-25-öst az aszfalthoz.
Valaha volt legrosszabb imolai időmérős szereplése után Charles Leclerc borús folytatást vetített előre a Ferrari számára, miközben Frédéric Vasseur csapatfőnök igyekezett tompítani a pilóták szavait.
Amellett, hogy messze elmaradt nemcsak a szezon előtti, hanem a hétvége előtti várakozásoktól is, a Ferrarinak sikerült minden idők legrosszabb időmérős szereplését összehoznia Imolában, az istállót alapító Enzo Ferrari fiáról, Dinóról elnevezett pályán. Ugyanis mióta az F1 1980-ban először versenyzett ezen a helyszínen, egyszer sem fordult elő, hogy legalább az egyik vörös autó ne legyen ott a legjobb 10-ben a rajtrácson, most viszont Charles Leclerc a 11., Lewis Hamilton pedig a 12. helyről várhatja a rajtlámpák kialvását. Nem csoda, hogy mindkét versenyző lesújtóan értékelt és azt hangsúlyozta, hogy jelenleg egyszerűen nem elég az autójuk teljesítménye a jó szerepléshez.
Pénteken fékproblémákkal küzdöttek, de szombatra látszólag megoldották ezt, az SF-25-ös azonban 7 tizeddel maradt el attól, amit a 2024-es imolai időmérőn tudott (!). Leclerc és Hamilton a lassú kanyarokban volt a legnagyobb hátrányban a riválisokhoz képest, miközben az egyenesekben gyorsabbnak bizonyultak.
A maranellói gárda az idei autóval azt a célt tűzte ki, hogy javítson a gumikezelésen a versenyeken, a tavalyi Ferrari ugyanis kimondottan mostohán bánt az abroncsokkal. Ám az, hogy a Pirelli idei szezonra bevezetett extra lágy keverékét (C6) sem voltak képesek működésre bírni, miközben a többi istálló azon aggódott, hogy életben tartsa azokat a mért kör végéig, eléggé aggasztó jel. Persze felvetődhet, hogy miért nem tették fel ők is a közepes keveréket, mint az Aston Martin, amely mindkét versenyzőjével a sárga oldalfalú abroncsokon jutott a Q3-ba, de Leclerc elmondása szerint ez „nem volt az opciók között” és a silverstone-i gárda autói „egyébként is igazán jó körökre voltak képesek.”
Fotó: Antonin Vincent / DPPI
Ma és a jövő héten sem lesz jobb a helyzet?
Mivel Imolában rendkívül nehéz előzni és Hamilton is arra számít, hogy DRS-vonat alakul majd ki a mai versenyen, a Ferrari legfeljebb káoszfutamban vagy egy jókor aktivált biztonsági autós/piros zászlós fázisban reménykedhet. „Remélem, hogy csodát tehetek vasárnap, de hogy teljesen őszinte legyek, egyelőre semmi nem ad reményt a versenytempót illetően, mert szerintem jelenleg az autóban levő potenciál nem elég nagy” – ismerte be Leclerc, majd amikor arról kérdezték, esetleg próbálkozhatnak-e alternatív stratégiával, nem zárta ki ennek a lehetőségét, de hozzátette, ehhez szerencse is kell.
„A helyes stratégia mindenkinek a helyes stratégia. Akármikor választod ezt az utat, csak reménykedsz a biztonsági autóban. Hogy ez lenne a helyes megközelítés a futamra? Talán. Meglátjuk, miként alakul. A rajt után meglátjuk, hol állunk, és azután hozunk döntést.”
Az Emilia-romagnai Nagydíj tehát valószínűleg veszett fejsze nyele a Scuderiának, ám a jövő héten máris lehetőségük nyílhat a javításra Monacóban azon a pályán, amelyen Leclerc tavaly megszerezte élete első hazai győzelmét. Az idei hercegségbeli futammal kapcsolatban azonban finoman szólva sem volt optimista az imolai időmérő után. „Szerintem Monaco az autónk összes gyengeségét meg fogja mutatni, úgyhogy az nagyon kemény hétvége lesz nekünk” – jelentette ki.
A Ferrari a hírek szerint a monacói hétvégét követő, a tripla hétvégét lezáró barcelonai versenyre tervez komolyabb fejlesztési csomagot bevetni, de Leclerc ezzel sem kapcsolatban volt éppen kitörően optimista. „Baromi jó fejlesztésnek kell lennie, ha azt akarjuk, hogy fordulópontot jelentsen. Őszintén remélem, hogy lépünk egyet a helyes irányba, de nagyon hosszú út áll előttünk” – mondta.
A Ferrari csapatfőnöke csak félig ért egyet
A csapatát a legtöbb helyzetben védeni igyekvő Frédéric Vasseur is nyilatkozott az időmérő után, de nem volt annyira borúlátó, mint Leclerc. „Szinte lemásoltuk azt, ami két héttel ezelőtt, Miamiban történt. Nem tudtunk javulni új gumikon, és az első Q2-es körünkben értük el a legjobb időnket. Hogy miért? Ha tudnánk, már helyrehoztuk volna. Igaz, hogy ma mindenkinek furcsán viselkedtek a gumik. A tempónk jó volt, mert ha megnézzük az első kört, ötödikek és hatodikak voltunk használt gumikon, de aztán az új szettel nem javultunk, miközben a többiek 3-4 tizedet találtak. Ennek megfizettük az árát” – nyilatkozta a Sky Sports-nak.
Fotó: Antonin Vincent / DPPI
Vasseur nem osztotta teljes mértékben Leclerc és Hamilton véleményét, szerinte ugyanis nem kizárólag az autóban levő potenciál miatt nem jutottak be a Q3-ba. „Szerintem ma a problémát fele-fele arányban jelentette a kivitelezés és a potenciál, mert úgy hiszem, hogy amennyiben mindent jól csináltunk volna, negyedik és ötödik helyen végezhettünk volna. A kivitelezés nem volt jó, mert el kell érnünk, hogy mindent kihozzunk az autóból, ami benne van, ma pedig ezt nem tettük meg, nem tudtuk megtartani a használt gumin elért helyezésünket az új gumikkal. De a potenciál sem elég jó, mert nem az a célunk, hogy ötödikek és hatodikak legyünk. Úgyhogy a kettő keverékéről van szó. A kivitelezésben és az autó potenciáljában is van lemaradásunk.”
Ami az SF-25-ös fejlesztését illeti, Vasseur szerint mindenek előtt a gumikkal kapcsolatban kell fejlődniük. „Amikor fejlesztésekről beszélünk, tizedekről vagy századokról van szó, nem fél másodpercről. Másfelől viszont a gumik hozhatnak nekünk fél másodpercet. Valószínűleg ez az a terület, amit jobban meg kell értenünk.”