Címke: Frédéric Vasseur

  • A Ferrari ajtajai mindig nyitva állnak Mick Schumacher előtt

    A Ferrari ajtajai mindig nyitva állnak Mick Schumacher előtt

    A Ferrari csapatfőnöke elmondta, hogy csapata ajtajai mindig nyitottak lesznek Mick Schumacher számára, de jelenleg nincsenek tervek a német alkalmazására.

    Schumacher három pontra megközelítette Dan Ticktumot a Formula 3-as Európa Bajnokságban köszönhetően annak, hogy hat versenyt is megnyert az elmúlt három fordulóban, köztük a nürburgringi triplázással.

    Édesapja Michael Schumacher a hét bajnoki címéből ötöt szerzett az olaszokkal, illetve a rekordnak számító 91 futamgyőzelméből 72-t szerzett 1996 és 2006 között. Ezt követően is maradt Maranellóban egészen a 2010-es Mercedeses visszatéréséig.

    Arrivabene kiemelte, hogy fontos az, hogy ne helyezzenek a 19 éves pilótára túl nagy nyomást.

    „A legfontosabb dolog az, hogy hagyjuk őt fejlődni, anélkül, hogy nyomást helyeznénk rá. Az elmúlt eredményei nagyon, nagyon jók és egy nagyszerű karriert kívánok neki.” – kezdte.

    „Ilyen névvel – amelyik történelmi fejezetet írt a Ferrari történelmébe – Maranello ajtajai mindig nyitva állnak előtte természetesen. De a szerződtetése nincs tervben. Ez egy családi döntés, a Schumacher család döntése. Hagyni kell, hagy élvezze. Én mindig ezt ismételgetem: légy fókuszált, koncentrált, de időközben élvezd is és lassan, de biztosan fejlődni fogsz. Majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Hogy lehet nemet mondani Maranellóban egy ilyen névnek?” – folytatta.

    Mick Schumacher jelenleg nem tartozik egyik Forma-1-es istálló alkalmazásába sem. Az F3-ban a Mercedes motoros autóval versenyez, illetve ez a gyártó biztosított neki DTM-es tesztlehetőséget nemrégiben.

    Schumacher reméli, hogy a következő szezont már a Formula 2-ben kezdheti meg, de az idei év végére már a Forma-1-es szuperlicenszhez szükséges pontszámot is megszerezheti. Ehhez egy pilótának az azt megelőző három év alatt 40 pontra van szüksége, neki pedig 22 már megvan. Ez azt jelenti, hogyha az első háromban végez a Formula 3-ban akkor meglesz a szükséges pontszáma.

    A Sauber csapatfőnöke Frederic Vasseur sem támogatja azt, hogy egyből az F1-be ugorjon Schumacher.

    „Őszintén úgy gondolom, hogy túl nagy az ugrás az F3 és az F1 között. A téli tesztnapok kevesebb száma miatt – nem azt akarom mondani, hogy lehetetlen – elég nehéz lépés lenne most. Ennek akkor van értelme, ha valaki F2-ben is eltöltött egy évet. Nyilván lehet kapcsolata egy F1-es csapattal, és első szabadedzésen is vezethet, de számos módja van egy F1-es felkészülésnek.” – mondta a francia.

  • A Sauber inkább 2019-re koncentrál

    A Sauber inkább 2019-re koncentrál

    Habár Frédéric Vasseurék még nem adták fel teljesen a 2018-as szezont, a nagy előrelépést a 2019-es szabályváltozásoktól várják.

    Mindössze 12 hónap leforgása alatt a Sauber sereghajtóból rendszeres Q3-as és pontszerző alakulattá lépett elő. Ez nagyrészt az idei Ferrari-erőforrásnak köszönhető, ám Vasseur felügyelete alatt a kasztni és a versenyistálló működése is jelentősen feljavult. A svájci csapat már bejelentette, hogy abbahagyják az idei autó fejlesztését, de bíznak benne, hogy az idei alap elég jó ahhoz, hogy a szezon utolsó felében is harcolhassanak a pontokért, és talán-talán még a Toro Rossót (vagy a szintén Ferrari-motor által hajtott Haast?) is elkaphatják a konstruktőri bajnokságban.

    „Valóban nagyot léptünk előre, de tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy minél feljebb vagy, annál nehezebb megtenni a következő lépést” – magyarázta Vasseur. „Amikor a mezőny hátuljáról kell felkapaszkodnod, a legfontosabb dolog, hogy csak saját magadra koncentrálj, és ne arra, amit a többi csapat csinál. Még rengeteg a dolgunk és van kilenc versenyünk, hogy kiküszöböljük a gyengeségeinket. Habár nem fejlesztjük már az autót, kell hogy legyenek elvárásaink, mert ez a fajta nyomás elengedhetetlen a csapat küzdőszellemének megtartásához.”

    Nem mindegy azonban, hogy egy konstruktőr hol végez a bajnokságban, a bevételeket ugyanis az előző évi helyezések alapján osztják szét, két pozíció között pedig alsó hangon dollármilliókban mérhető a különbség. Vasseur viszont úgy véli, hosszútávon kifizetődőbb lehet a 2019-es autóra koncentrálni, mint a rövidtávú nyereségre.

    „2019 a mi nagy esélyünk, nem feltétlen 2018” – folytatta. „Tulajdonképpen lényegtelen, hogy a hetedik, a nyolcadik vagy a kilencedik helyen végzünk, míg a jövő évi szabályváltozások olyan hatalmas lehetőségeket nyitnak meg előttünk, amiket nem szabad figyelmen kívül hagynunk.”

  • Sauber: Jövőre megcélozzuk a konstruktőri bajnokság negyedik helyét

    Sauber: Jövőre megcélozzuk a konstruktőri bajnokság negyedik helyét

    A Sauber Forma-1-es istállójának vezető elnöke, Pascal Picci szerint a svájci alakulat megcélozhatja a konstruktőri bajnokság negyedik helyét a követező szezon során.

    A csapat hatalmas fejlődést mutat az idei évben Frederic Vasseur vezetése alatt, és általában a pontszerző helyek valamelyikén végez a két pilótájuk. Azonban a mostani kilencedik helyük a konstruktőri bajnokságban kicsit csalóka, mert a negyedik helyen álló Renault is utolérhető számukra. Csupán 54 pont a két csapat közti különbség.

    Picci, aki annak az Islero cégnek is a vezetője, ami birtokolja a Saubert, azt mondja, hogy az idei autó már a vezetőség felügyelete alatt készült el, és újabb lépéseket tehetnek a jövőben, ugyanis új technikai igazgatója lett a Saubernek, méghozzá a Ferraritól érkező Simone Resta személyében.

    „Az idei autó remek, és lehet majd látni, hogy az új fejlesztések egyre gyakrabban fognak megjelenni az autón,”- mondta Picci. „Az lesz a célunk, hogy jövőre mi legyünk a negyedik erő. Tudom, hogy ezzel a kijelentéssel túloztam, sőt, Frederic is mondta, hogy túloztam, de ha nincsenek álmaid, akkor nem érhetsz el sikereket.”

    Picci szerint az idén mutatott fejlődésük nem véletlen. Nem feltétlen az új Ferrari motor és nem is a felszerelésünknek, vagy az új csapatvezetőnek köszönhető.

    „Az emberek mindig elfelejtik, hogy az előző évben nem tudtunk nagyon fejleszteni az idő rövidsége miatt. Jó döntés volt-e az előző szezonban, hogy a korábbi motort használtuk? Biztos vagyok benne, hogy egy óriási hibát vétettünk ezzel a döntéssel. Hirtelen viszont egy sokkal jobb motorunk lett. A Haas sokkal jobb munkát végez nálunk, de mindent megteszünk, hogy megnehezítsük a dolgukat.

    „Rendkívül sok lehetőségünk van, de ne felejtsük, hogy egy független csapat vagyunk, és megvan a saját üzleti modellünk, és egyetlen részvényt sem ellenőriznek vagy befolyásolnak az olasz barátaink”- tette hozzá Picci.

    „Rengeteg célunk van a jövőre nézve, és a csapat is hosszú távra van elkötelezve.”

    (Szerző: Boa Bence)

     

  • Giovinazzi is esélyes az Alfa Romeo-Sauber ülésére

    Giovinazzi is esélyes az Alfa Romeo-Sauber ülésére

    Tegnap beszámoltunk róla, hogy Frederic Vasseur, a Sauber csapatfőnöke nem zárta ki Kimi Räikkönen lehetséges szerződtetését 2019-re, ám nem a finn világbajnok az egyetlen, akinek jó esélyei vannak az említett ülésre.

    A Forma-1-ben két versenyt teljesítő olasz Antonio Giovinazzi is remek ajánlólevéllel pályázik a svájciakhoz, aki korábban a sérült Pascal Wehrlein helyén szerepelt beugróként a királykategóriában.

    „Jó érzés, hogy Antonio is akarja az ülést. Büszkék lehetünk, természetesen ő is ott van a listán.”

    „Autóba ül néhány pénteki szabadedzésen idén, ami valószínűleg a legjobb módja annak, hogy megismerjük a srácot és megértsük egymást. Ugyanezt tettük tavaly Leclerc-kel, ami nagyszerű lépés volt az együttműködést illetően.”

    Vasseur tagadta, hogy a Ferrari döntené el kit ültetnek jövőre az autóikba, de egyeztetnek velük a döntésről.

    „Beszélünk majd a Ferrarival. Nem a jogokról van szó, de közösen fogjuk megvitatni a kérdést.”

    Akár még a korábbi Ferrari junior, Sergio Perez is kiköthet a Saubernél 2019-ben, hiszen egyre erősebbek a pletykák, hogy a Stroll család jövőre már a Force India csapatával folytatná együttműködését.

    Vasseur ezzel kapcsolatban a következőképp reagált: „Nagyon jó érzés vonzónak lenni.”

  • A Sauber nem zárja ki Räikkönen szerződtetését

    A Sauber nem zárja ki Räikkönen szerződtetését

    Frederic Vasseur, az Alfa Romeo-Sauber csapatfőnöke nem zárta ki Kimi Räikkönen lehetséges szerződtetését a 2019-es szezonra.

    Az Autosport.com információi szerint a Ferrari jövőre előlépteti Charles Leclercet, aki 2017-ben domináns teljesítménnyel nyerte meg a Forma-2-es sorozatot, idén pedig már a királykategóriában, a Sauber színeiben csillogtatja tehetségét.

    Amennyiben a svájci székhelyű istálló elveszíti Leclercet, Kimi Räikkönen vagy Antonio Giovinazzi érkezhet a helyére.

    Fred Vasseurnak határozott elképzelése van csapata jövő évi felállásával kapcsolatban: „A legjobb versenyzőket akarom az autóban látni. Ez a legfontosabb a csapat számára, így nem áldozunk fel semmit a teljesítményért. Sokkal jobb egy világbajnok, mint olyasvalaki, aki nem nyert semmit.”

    „A teljesítmény érdekel. Nekem az a legfontosabb, hogy a legjobb versenyzőpárossal rendelkezzünk jövőre és az elkövetkezendő években. Ez az egyetlen, ami foglalkoztat.”

    Räikkönen 2001-ben éppen a Sauber színeiben debütált a Forma-1-ben, így visszatérésével keretbe zárhatná Forma-1-es pályafutását.

    Vasseur azonban elmondta, nem az alapján fog dönteni, hogy ki volt korábban már a csapat tagja vagy kivel dolgozott együtt kisebb kategóriákban.

    „Hogy őszinte legyek, nem ez a megfelelő út.  Egy versenyző kiválasztásakor meg kell lennie a közös nevezőnek, nem az alapján választunk, hogy 15 évvel ezelőtt dolgoztam együtt valakivel az F3-ban vagy 10 évvel ezelőtt a Sauber versenyzője volt” – tette hozzá.

  • Hamilton szerint a Ferrarié a legjobb motor

    Hamilton szerint a Ferrarié a legjobb motor

    A Mercedes pilótája Lewis Hamilton úgy véli, hogy a Ferrari előttük jár, már ami a motorokat illeti. Korábban a Red Bull csapatfőnöke Christian Horner is egyszerűen csak szupernek nevezte a vörösök erőforrását.

    „A három top csapat közül talán nekünk van a legjobb kasznink. Mégsem tudjuk őket elkapni. Nekik [Ferrari – a szerk.] szuper erős motorjuk van, amivel még spórolni is képesek.” – mondta a brit.

    Kollégája, Dr. Helmut Marko is egyetértett ezzel: „Nem kell túlságosan a dolgok mögé látni, hogy észre vegyük, hogy mennyire lenyűgöző a motorjuk teljesítménye.”

    A regnáló világbajnok, Lewis Hamilton is úgy látja, hogy a Ferrari motor terén beelőzte őket. „Motor tekintetében előttünk vannak, ez nem kérdés.” –  vélekedett tömören.

    A partnercsapat csapatfőnöke Frederic Vasseur elismerte, hogy még őket is meglepte a motor ereje.

    „Mi is ugyanazt a verziójú Ferrari motort használjuk, emiatt pedig sok minden más számukra. Lépésről-lépésre fejlődünk a kasznival, de az kétségtelen, hogy az idei motor nagyon sokat segít nekünk.” – tette hozzá a francia.

  • Räikkönen már nem imádja az F1-et

    Räikkönen már nem imádja az F1-et

    Kimi Räikkönen konkrétan nem cáfolta, noha meg sem erősítette a legfrissebb pletykát, mi szerint már jövőre Charles Leclerc válthatja őt a Ferrarinál.

    „Számítottunk rá, hogy Charles nem sokáig fog nálunk vezetni.” – mondta a fiatal francia jelenlegi csapatfőnöke, Frederic Vasseur a Blicknek. „Ezért minden jó eredményt kiélvezünk vele.”

    „Semmi nem változott Kanada óta.” – mondta a finn, és azt is elismerte, hogy olyan nagyon már nem imádja a Forma-1-et, mint korábban.

    „Mindig izgalmasabb, ha megfelelően versenyzünk.” – folytatta Räikkönen. „Az olyan versenyek, mint a monacói, mikor mindenki csak 80-on próbálkozik és egymást követik, az nem túl izgalmas a rajongók számára, és a versenyzőknek sem. Az évek során változtak a szabályok folyamatosan, de ezzel nem értünk el semmit.”

  • Jörg Zander elhagyta a Sauber csapatát!

    Jörg Zander elhagyta a Sauber csapatát!

    A Sauber megerősítette, hogy technikai igazgatójuk, Jörg Zander azonnali hatállyal elhagyta a csapatot. Ez a hír szerda délután látott napvilágot, pár héttel azután, hogy a svájciak bejelentették, hogy megtalálták az aerodinamikai részlegük vezetőjét.

    Zander 2016 végén csatlakozott a Sauberhez, amikor az Audi Sport kiszállt a hosszútávú világbajnokságból. Zander a németek technológiai főnöke volt, ezt követően indult a Sauberes pályafutása, a 2017-es Forma-1-es szezon elején.

    A Saubertől érkezett hivatalos közlemény azonban tudatta, hogy Zander elhagyta az alakulatot. A csapatvezető, Frederic Vasseur viszi tovább majd a 2018-as autójuk fejlesztési munkálatait, és felügyeli a 2019-es versenygépük alakulását, addig is, amíg az új átszerveződés ki nem alakul a Saubernél. A svájciak amúgy is nagy átalakulásban vannak. Idén új névadójuk lett az Alfa Romeo márkával kiegészülve reményeik szerint elérhető a középmezőny, miután az utóbbi pár évben inkább helyben topogtak.

  • Leclerc fantasztikus teljesítménnyel szerezte meg az első F1-es pontjait

    Leclerc fantasztikus teljesítménnyel szerezte meg az első F1-es pontjait

    A Sauber pilótája Charles Leclerc megszerezte első pontjait a Forma-1-ben, azok után hogy az eseménydús és kaotikus Azerbajdzsáni Nagydíj során végig erős teljesítményt nyújtott.

    A monacói versenyző már a szombati időmérőn is remekül szerepelt, ahol bejutott a Q2-be és végül a 13. rajtkockát szerezte meg.

    A verseny első köreiben egészen a nyolcadik helyig tudta előre verekednie magát, majd végig a futam további szakaszában is hibátlanul és kiegyensúlyozottan versenyzett, aminek az eredménye az előkelő hatodik pozíció lett.

    Ezt megelőzően legutóbb a 2015-ös orosz futamon szerepelt ilyen jól a Sauber, Felipe Nasr révén.

    „Elképesztő verseny volt, nagyon boldog vagyok az eredménnyel. Egy roppant eseménydús futam volt, sok incidens történt a pályán, amik komoly kihívások elé állították a pilótákat. Kényelmesen éreztem magamat az autóban, de a legjobb az volt, hogy fokozatosan tudtam előre jönni a középmezőny elejéig. Hihetetlen érzés először pontot szerezni a Forma-1-ben. Csapatként pedig megmutattuk a bennünk rejlő potenciált és az erősségeinket. Nagyon elégedett vagyok és pozitívan tekintek a jövőbe.” – nyilatkozta boldogan Leclerc.

    A csapatfőnök Frederic Vasseur sem győzte dicsérni a fiatal pilótáját.

    „Charles egy hatodik hellyel megszerezte az első pontját a sorozatban. Nagyon erős tempót diktált és végig kiegyensúlyozott munkát végzett. Ez egy nagy lépés volt számára, nagyon büszke lehet erre az eredményre.” – értékelt a francia csapatfőnök.

    Az Alfa Romeo Sauber nem volt messze a kettős pontszerzéstől, ugyanis az istálló másik pilótája Marcus Ericsson a 11. lett. A svéd pilóta egy nehéz hétvégén van túl, a nem jól sikerült időmérő után a futam legelején megsérült az autója, ami miatt nehezebb dolga volt a versenyen.

  • Szokatlan diétájának köszönheti Ericsson, hogy eredményesen kezdett

    Szokatlan diétájának köszönheti Ericsson, hogy eredményesen kezdett

    Marcus Ericsson elismerte, hogy a téli szünet alatti fogyásának is köszönhető az, hogy újra pontokat szerzett. Bahrein volt a svéd pilóta 78. futama, de egyben ez volt Ericsson 50. olyan futama is sorozatban, ahol nem szerzett pontot. A 27 éves versenyző a svájci Blicknek elárulta, hogy épp időben fejeződött be számára ez a rémálom, majd elárulta a „trükköt” is:

    „Öt kilót fogytam. Kevesebb szénhidrát, nem ettem desszerteket, és nem ittam alkoholt. Nehéz volt, de megérte, és látható a nagy különbség. Ha 10 kilót leadsz, akkor az 3-4 tizedet is jelenthet körönként.”

    A Sauber eredménye azt jelenti, hogy a svájci gárda most nyolcadik a bajnokságban, a botorkáló Force India és a tök utolsó Williams előtt. Frederic Vasseur, a csapat vezetője ugyanakkor tudja, hogy elsősorban az időmérő edzésen kell feljavulniuk, de a pilótáját megdicsérte:

    „Nem lehet jelenleg jobb futamot teljesíteni, mint tette azt Ericsson. Nagyon erős, következetes és megbízható.”