Címke: Frédéric Vasseur

  • Marad az Alfa Romeo név a Forma-1-ben

    Marad az Alfa Romeo név a Forma-1-ben

    A Sauber 2018-ban lépett partnerségre az Alfa Romeoval, eleinte technikai partnerség volt, ám azóta a csapat hivatalos neve is a legendás márkáét vette fel. A svájci istálló most azt is bejelentette, hogy 2021-ben is marad a csapat neve Alfa Romeo.

    A svájci kiscsapat 1993 óta tagja a Forma-1 mezőnyének, azóta több névadó szponzoruk is volt, míg 2005 és 2009 között a BMW gyári Forma-1-es csapatát jelentették ők BMW Sauber néven. Majd a Ferraris együttműködés hatására lettek az Alfa Romeo partnerei, majd pedig már a csapat névhasználati jogát is megszerezték, így jelenleg Alfa Romeo Racing néven versenyeznek.

    A két fél pedig ma bejelentette, hogy marad ez a név 2021-ben is a Forma-1-ben.

    „Az Alfa Romeoval való kapcsolatunk meghosszabbítása egy igazi szándéknyilatkozatot jelent. A Sauberben az Alfa Romeo egy elkötelezett és teljesítményközpontú partnert talált, akire rábízhatták a márkát. Megtiszteltetés számunkra, hogy az Alfa Romeo örökségét és múltbéli sikereiket a nevünkben viselhetjük. Mindkét fél mindig is arra törekedett, hogy ez a kapcsolat hosszú távon meghozza a gyümölcsét, az elmúlt három évben egy stabil alapot hoztunk létre, hogy aztán sikereket érjünk el 2021 és azután.” – fogalmazott a bejelentés kapcsán a csapatfőnök Frederic Vasseur.

    A csapat jelenleg a nyolcadik helyen áll a konstruktőri bajnokságban, de a versenyzőik kapcsán nem tettek még bejelentést, ám a legújabb pletykák már arról szólnak, hogy maradnak a Räikkönen-Giovinazzi párosnál.

  • Az Alfa Romeo csapatfőnöke cáfolja a Räikkönenről szóló pletykákat

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke cáfolja a Räikkönenről szóló pletykákat

    Frédéric Vasseur cáfolja azokat a pletykákat, melyek szerint Kimi Räikkönen már aláírta a 2021-re szóló szerződéshosszabbítást az Alfa Romeo Racinggel.

    A híresztelések szerint ugyanis a mezőny rangidős versenyzője marad még egy évet a csapatnál, csapattársa pedig Mick Schumacher lesz.

    „Hogy olvastam-e a pletykákat arról, hogy Kimi már aláírt? Persze!” – mondta az Alfa Romeo csapatfőnöke, Vasseur a Championatnak. „De két héttel ezelőtt még Hülkenbergről írtak, három hete meg Perezről, múlthéten pedig Vettelről. Az újságírók írhatnak, amit csak akarnak, de ez nem lesz hatással a döntésemre semmilyen módon.”

    „Nincs határidő” – mondta a Räikkönenről való döntés kapcsán. „A következő hetekben beszélünk majd Kimivel, hogy lássuk, mi lehet a következő lépés.”

    Vasseur azonban elismerte, hogy a Ferrarinak minden bizonnyal lesz beleszólása abba, hogy kik lesznek az Alfa versenyzői 2021-ben.

    „Ami a másik helyet illeti, lesz megbeszélésünk a Ferrarival és a következő hónapokban döntést hozunk. Sok jó elérhető versenyző van, de először is mindent meg kell beszélnem azokkal a srácokkal, akik jelenleg a csapatnál vannak.”

    „A szezon nehéz első fele ellenére jól végezték a dolgukat, csapatmunkában, ami nagyon fontos számomra.”

  • Mick Schumacher hasznára válik majd a Forma-1-nek

    Mick Schumacher hasznára válik majd a Forma-1-nek

    A soron következő Eifel Nagydíj első szabadedzése különlegesebb lesz a megszokottnál. Első ízben kap ugyanis lehetőséget a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick, hogy a Forma-1-es mezőnnyel együtt, F1-es autóval körözzön. Mick Schumacher az Alfa Romeo Racing egyik autójával gyakorolhat majd.

    Nem  lesz azonban az egyetlen újonc, Ferrari akadémista, aki bemutatkozhat majd a szabadedzésen: a Haas színeiben Callum Ilott vezethet majd.

    Schumacher jelenleg vezeti a Formula 2-es bajnokság pontversenyét, és nagyon várja már a közönség az F1-be. Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frédéric Vasseur korábban úgy nyilatkozott, hogy szerinte Mick bajnok alapanyag, de Ross Brawn is nagyon bizakodó a fiatal versenyző karrierjét illetően.

    A mostani F1-es gyakorlás pedig rendkívül fontos lesz a fiatalok számára, mivel manapság nem sok lehetőségük van a fiataloknak F1-es autóval tesztelni.

    „Tíz évvel ezelőtt a versenyzőknek volt, mondhatjuk, hogy 19 (szezon előtti) tesztnapjuk, de 2021-ben ez már csak másfél lesz” – mondta Vasseur a Championatnak.

    „Olyan pályákon is fogjuk kezdeni a szezont, melyeken a fiatal versenyzők még nem vezettek. Időbe telik egy újoncnak belerázódnia a Forma-1-be; gumik, miegymás. Öt, vagy hat versenyt adnék nekik erre.”

    Norbert Haug, a Mercedes egykori főnöke pedig arról számolt be, hogy a Forma-1 új vezérigazgatója (2021-től), Stefano Domenicali véleménye szerint nem kérdéses, hogy Mick Schumacher F1-es szereplése, esetleg későbbi leigazolása, jó hatással lesz a sportra.

    „Stefano nagyon jól tudja majd, hogy Mick annyira megérdemli ezt az előléptetést, mint amennyire ez a Forma-1 hasznára lesz” – mondta Haug.

  • Mick Schumacherben minden megvan, amire egy bajnoknak szüksége van

    Mick Schumacherben minden megvan, amire egy bajnoknak szüksége van

    Mick Schumacherben minden megvan, amire egy bajnoknak szüksége van, véli Frédéric Vasseur.

    Mick Schumacher hamarosan Forma-1-es versenyhétvégén vezethet majd Forma-1-es autót! Lehetőséget kap ugyanis az Alfa Romeo Racingtől, hogy az Eifel Nagydíj első szabadedzésén bemutatkozzon. Nem ő lesz azonban egyedüli újonc, mivel a Haas színeiben egy másik Ferrari akadémista, Callum Ilott kap majd lehetőséget, míg Robert Shwartzman Abu Dhabiban mutatkozhat majd be.

    „Nagyon örülök, hogy lehetőséget kapok egy szabadedzésen” – mondta Schumacher a Formula1.comnak. „Ezt még különlegesebbé teszi, hogy az első Forma-1-es hétvégémet hazai közönség előtt, a Nürburgringen teljesíthetem.”

    „Szeretném megköszönni az Alfa Romeo Racing ORLEN-nek és a Ferrari Driver Academy-nek, hogy lehetőséget biztosítanak nekem, hogy egy kis ízelítőt kapjak a Forma-1 légköréből, másfél évvel a bahreini közös tesztünk után. A következő tíz napban alaposan felkészítem magam, hogy a lehető legjobb munkát végezhessem a csapat számára és értékes adatokat gyűjthessek a hétvégéhez.”

    Frédéric Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke is örül neki, hogy Mick bemutatkozik.

    „Nem kérdéses, hogy Mick a junior szériák nagy tehetségeinek egyike, és ezt jelenlegi eredményei is mutatják” – mondta Vasseur. „Nyilvánvaló, hogy gyors, ugyanakkor konzisztens és érett is a volán mögött, minden, ami egy leendő bajnok jellemzője.”

  • Räikkönen maradhat az Alfánál, ha ő is szeretné

    Räikkönen maradhat az Alfánál, ha ő is szeretné

    Az Alfa Romeo szívesen venné, ha Kimi Räikkönen velük maradna jövőre is, de rajta tartják a szemüket a Ferrari juniorjain is.

    A finn világbajnok szerződése lejár az idei év végén, de a családját is figyelembe kell vennie, ha egy 19. évet is a Forma-1-ben akar tölteni. Idén csak egyszer szerzett pontot, és a motivációja körül is kérdőjelek vannak. A csapat a mezőny vége felé csúszott, és ez jövőre sem változik majd a szabályok stabilitása miatt.

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frédéric Vasseur örülne neki, ha Räikkönen úgy döntene, hogy 2021-ben is a pilótájuk akar lenni.

    „Persze, jó lenne. Ha mindannyian szeretnénk folytatni az együttműködést, akkor van értelme folytatni.”

    A Ferrari Akadémia pilótái azonban a F1 közelébe értek, az F2-es bajnokság élvonalából így három pilótának is van esélye, hogy az Alfánál kapjanak ülést jövőre.

    „Van néhány Ferrari pilóta a juniorok között, de először ott van Kimi. Tudnunk kell, ő mit akar, és mi mit akarunk vele, aztán nézünk csak a többi lehetőségre.”

    Vasseur azt sem zárta ki, hogy a Vettel által kitúrt Sergio Pérez érkezzen a csapathoz.

    „Szerintem Checót jelentleg minden elérhető ülés érdekli. Én nem megyek sehova. Mondtam, szeptember során megvitatjuk a pilótáinkkal a jövőt, utána közösen eldöntjük, mit csinálunk. Egy biztos, most sok elérhető pilóta van a listánkon.”

  • Vasseur: Schumacher hamarosan az F1-ben lesz

    Vasseur: Schumacher hamarosan az F1-ben lesz

    Mick Schumacher átvette a vezetést a Formula 2-ben, ez pedig akár a Forma-1-es lehetőséget is jelentheti számára 2021-re.

    Erősen pletykálják, hogy a német a jövő hónapban esedékes nürburgringi Forma-1-es hétvégén beülhet az egyik Alfa Romeóba az első szabadedzésen.

    „Biztos vagyok benne, hogy hamarosan látjuk” – kommentálta Schumacher helyzetét Frederic Vasseur, az Alfa csapatfőnöke.

    Az ugyanúgy Ferrari motoros Haas istálló első embere is nyilatkozott a némettel kapcsolatban: „Most a mérlegelés fázisában vagyunk. Benne van, hogy legalább egy autót adunk egy fiatal tehetségnek.”

    Ha a Ferrari juniorokat vesszük, Schumacher mellett még Ilott vagy Shwartzman jöhet szóba. Ott van aztán még a Racing Pointtól távozó Pérez, sőt Hülkenberg is.

    „Tisztelem Sergiot” – tette hozzá Steiner. „De vannak más pilóták is ugyanazon a szinten. Minden potenciális pilótával beszéltem, és csináltam egy nagyjából tíz névből álló listát Gene-nek.”

  • Räikkönen az Alfa elsőszámú jelöltje 2021-re

    Räikkönen az Alfa elsőszámú jelöltje 2021-re

    A hírek szerint az Alfa Romeo továbbra is kitart Kimi Räikkönen mellett, továbbra is ő az elsőszámú jelölt az egyik ülésre.

    A csapattárs, Antonio Giovinazzi jövője viszont már közel sem ennyire biztos, az olasz elmondta, nehéz dolga van Kimi mellett.

    „Az a probléma, hogy amikor a teljesítményemet értékelik, egy olyan mesterhez hasonlítanak, mint Kimi. De legalább meg tudom tanulni, hogy miért ilyen jó a versenyeken” – nyilatkozta Giovinazzi, akinek van oka félteni az ülését.

    Ugyanis rajta kívül legalább három Ferrari juniornak van esélye az Alfa Romeo pilótai szerepkörére. Éppen az F2 bajnoki címéért zajló hármasról van szó, vagyis Schumacherről, Ilottról és Shwartzmanról. És akkor még ott van a Racing Pointtól távozó Pérez is, aki igen kapós, már csak szponzorai miatt is. Amikor a csapatfőnököt, Frederic Vasseurt megkérdezték a mexikóiról, nem cáfolt: „Most már számos pilóta van a listánkon. Van néhány Ferrari juniorunk, de először azt kell megtudnunk, mit akar Kimi, aztán majd látjuk a többit.

    Tehát jelenleg az a biztos, hogy a hinwilli istálló Räikkönen megtartását preferálja.

    „Nem fogok Kiminél tapasztaltabbat találni” – folytatta Vasseur. „Ez előny, hiszen a csapattárs biztosan nem lesz olyan rutinos.”

  • Mick Schumacher még idén Forma-1-es autót tesztelhet majd

    Mick Schumacher még idén Forma-1-es autót tesztelhet majd

    Úgy tűnik, ebben az évben teszthez juthat Mick Schumacher az egyik Ferrari motoros csapatnál, valószínűleg az Alfa Romeónál lesz befutó.

    Egy kicsit megtorpant a hétszeres világbajnok fiának karrierje tavaly, most azonban jobb szezont fut, így az Alfa Romeo csapatfőnöke felfigyelt a fiatal németre.

    „Idén magas a színvonal az F2-ben.” – kezdte Frédéric Vasseur. – „Mindig van 5-6 pilóta, aki versenyt tud nyerni, szerintem ez az egyik legjobb bajnokság.”

    Schumacher, aki a Ferrari Akadémia egyik oszlopos tagja, szerinte jó eséllyel lép majd előre:

    „Szerintem lehetősége lesz tesztelni egy Forma-1-es autót, még a szezon vége előtt. Meglátjuk, még hat hétvége hátravan a bajnokságban, és még esélyes a bajnoki címért.”

    Többen a paddockban azonban úgy vélik, nem ő jut majd üléshez jövőre. Inkább Robert Shwartzman és Callum Ilott esélyes erre, akik a bajnokságért küzdenek.

    Günther Steiner a Haas csapatfőnöke kiemelte, még képlékeny az ő felállásuk, így bármi elképzelhető.

    „Jelenlegi helyzetben még minden előfordulhat, attól kezdve, hogy megtartjuk a pilótáinkat, hogy két újoncot veszünk majd fel.”

  • Hülkenberg komoly esélyese az egyik Alfa ülésnek jövőre

    Hülkenberg komoly esélyese az egyik Alfa ülésnek jövőre

    Nico Hülkenberg elárulta, hogy nemrég egyeztetett az Alfa Romeóval arról, hogy hozzájuk szerződhet 2021-re.

    A német tavaly év végi távozását követően a silverstone-i duplahétvégén került vissza a Forma-1 körforgásába, miután Sergio Pérez koronavírustesztje pozitív lett. Több sem kellett ahhoz, hogy beinduljanak a találgatások Hülkenberg visszatérésével kapcsolatban teljes szezonos pilótaként. Maga az érintett is erről beszélt, elhintette, hogy az Alfával léphet együttműködésre.

    „Röviden mondva, valóban” – mondta egy podcastben. „Számos csapat szóba jöhet egy ilyen egyezségnél, ez mindig így van, azt hiszem. Nagyon versenyeznék újra a Forma-1-ben. Még mindig imádom, ez a szenvedélyem. Nem vagyok reményvesztett, de természetesen visszajönnék. Freddel [Vasseur, az Alfa Romeo csapatvezetője] folyamatosan beszéltünk az elmúlt hónapokban.”

    Hülkenberg amúgy impozáns teljesítményt tett le az asztalra, a kihagyás utáni második versenyhétvégéjének időmérőjén harmadik lett.

    „Igazából az a kör nem is volt olyan jó érzésre, de elég lett végül” – tette hozzá. „A verseny nyilván jó volt, csak nehéz, amikor nem tudod az autót és nem tudsz semmit sem. Újdonságokkal találkozol a verseny alatt. Azt hiszem rendben voltam. Csak kár, hogy a harmadik etapban jött az a hólyagosodás, anélkül jobb lett volna. Azon kívül nagyjából elégedett vagyok a munkámmal.”

  • Ismételten vezetheti az Alfa Romeot Robert Kubica

    Ismételten vezetheti az Alfa Romeot Robert Kubica

    Idén harmadszor vezetheti majd az Alfa Romeo Racing Orlen autóját az első szabadedzésen Robert Kubica, aki most a 70.Évforduló Nagydíján vállalhat ilyesfajta szerepet.

    A lengyel pilóta múlt héten mutatkozott be a DTM-ben, míg korábban a Red Bull Ringen és a Hungaroringen is vezethetett 90-90 percet. Silverstone-ban ismételten Antonio Giovinazzi autóját terelgetheti majd.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy a sűrű szezonkezdet után ismételten a volán mögött ülhetek. Egy F1-es autót vezetni mindig különleges, de Silverstone ezt csak még inkább azzá teszi. A pályának hatalmas története van, és mind versenyzőt mind autót kemény próba elé állít, ez az egyik legnagyszerűbb helyszín a motorsportban, de még nézők nélkül is rendkívül élvezetes rajta vezetni. A fő célom továbbra is az lesz, hogy segítsek az autó fejlesztésében.” – fogalmazott Kubica.

    „Nagy öröm, hogy Robertet ezen a hétévégén ismételten az autóban láthatjuk. A legjobb minőségű visszajelzéseket tudott korábban is szolgáltatni nekünk, a munkája pedig rendkívül hasznos a csapatnak, akár autóban van akár a mérnökökkel beszél. Robert nagyon alaposan ismeri Silverstonet és biztos vagyok benne, hogy segít majd nekünk egy lépést tenni előre.” – vélekedett a csapatfőnök Frederic Vasseur.