Címke: Frédéric Vasseur

  • Vasseur: Ezt nem kellett volna közölni a sajtóval

    Vasseur: Ezt nem kellett volna közölni a sajtóval

    Frederic Vasseur némileg kiakadt, miután az Alfa Romeo csapattulajdonos elnöke kilépett.

    „Ez a saját döntése volt” – jelentette ki a francia Szaúd-Arábiában, miután a hírek szerint Pascal Picci – aki a Sauber Motorsport tulajdonosát, a Longbow Finance-t képviseli – nemrég távozott pozíciójából.

    Úgy vélik, Picci számára az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy a 2022-es versenyzői felállással kapcsolatos elképzeléseit felülbírálta Vasseur, aki Valtteri Bottast és a kínai újonc Guanyu Zhou-t szerződtette a jövő évre.

    Picci állítólag úgy akarta fenntartani a Ferrarival való jelenlegi erős kapcsolatot, hogy legalább Antonio Giovinazzit a csapatnál tartja.

    Vasseur azonban nem kíván részleteket elárulni.

    „Azt hiszem, már csak azt sajnálom, hogy úgy döntött, megosztja ezt a történetet a sajtóval” – mondta.

    „Véleményem szerint mindennek, amit a vállalat igazgatótanácsa megbeszél, annak a beszélgetések résztvevői között kell maradnia.”

    „Ezek nem nyílt ülések” – hangsúlyozta.

    Vasseur cáfolta azokat a feltevéseket is, amelyek szerint Picci távozása összefügg a csapatvezetés és a potenciális vevő, Michael Andretti közötti sikertelen tárgyalásokkal.

    „Én személy szerint egyáltalán nem így gondolom, de nem szeretnék Picci úr nevében beszélni” – mondta.

    „De meg kell érteniük, hogy a csapattal, a versenyzőkkel kapcsolatos döntéseket mindig nehéz meghozni. Mert ilyen esetekben mindig különböző tényezők megannyi kombinációját kell figyelembe venni.”

    „Hosszas megbeszélések után a csapat fő részvényeseivel együtt hoztuk meg a döntéseinket” – tette hozzá Vasseur.

  • Komoly belső feszültség lehet az Alfa Romeónál

    Komoly belső feszültség lehet az Alfa Romeónál

    Nem túl nyugodt a hangulat az Alfa Romeo F1-es csapatánál, és nem azért, mert a szezon végeztével távozik mindkét aktuális versenyzőjük, köztük az egyik legnépszerűbb versenyző, Kimi Räikkönen. És nem is azért, mert a jövőre hozzájuk érkező Guanyu Zhou sok kritikát kap.

    A csapat tulajdonosa és irányítója valójában a svájci székhelyű Sauber Motorsport, amely nemrégiben közel került ahhoz, hogy eladja a csapatot az amerikai  Michael Andrettinek.

    „Nagyon kiábrándító volt, hogy nem sikerült aláírni a szerződést” – mondta Andretti a Racer-Epartrade Online Race Industry Week rendezvényén.

    „Akkor azt hittük, hogy szó szerint 48 órára vagyunk a szerződés aláírásától.”

    Andretti nem árulja el, mi ment félre, de elismeri, hogy volt egy bizonyos részlet a szerződésben, „amit nem tudtunk lenyelni”.

    Andrettiék már azt tervezték, hogy indycaros sztárjuk, Colton Herta váltja majd Antonio Giovinazzit a 2022-ben az Alfánál. Végül azonban a csapatfőnök Frederic Vasseur a kínai Formula 2-es versenyző Guanyu Zhou-t szerződtette.

    A végeredmény az lett, hogy Pascal Picci, a Sauber Motorsport elnöke, a csapattulajdonos Longbow Finance képviseletében úgy döntött, hogy teljesen kiszáll a projektből.

    „Nehéz idők járnak az Alfa-Sauberre” – írta Roger Benoit újságíró, sváci Blick című lapban.

    „Egy hónappal ezelőtt Pascal Picci úgy döntött, hogy elege van, és kilép. Nem akar többé semmit sem kezdeni Vasseurrel” – állítja Benoit, aki szerint Picci Valtteri Bottas szerződtetése ellen is tiltakozott.

    „Picci folytatni akarta a 2018-ban elhunyt Sergio Marchionne terveit. Ebben benne volt a kedvence, Giovinazzi, és egy erősebb kapcsolat Hinwil és a Ferrari között” – tette hozzá Benoit.

    Ehelyett Vasseur a Mercedestől távozó Bottasszal és az Alpine akadémia tagjával, Zhou-val kötött szerződést, ami Benoit szerint „valószínűleg nem fog tetszeni az Alfa-Sauber motorpartnerének”.

    „Ez azt mutatja, hogy Maranello befolyása egyre kisebb” – tette hozzá.

  • A csapata nem örült Giovinazzi nyilvános véleményének

    A csapata nem örült Giovinazzi nyilvános véleményének

    Antonio Giovinazzi a közösségi médián keresztül osztotta meg, miként reagál arra,  hogy 2022-ben elveszíti a helyét az Alfa Romeónái. A csapatfőnök Frederic Vasseur pedig elismerte, hogy a megjegyzések nem tetszettek neki.

    A Brazil Nagydíj után jelentették be, hogy Giovinazzi távozik a csapattól, helyét 2022-ben a kínai újonc Guanyu Zhou veszi át. A hírt követően Giovinazzi egy tweetet tett közzé, amelyben azt sugallta, hogy a döntés a pénz miatt született.

    „Az F1 az érzelmek, a tehetség, az autók, a kockázat, a sebesség. De amikor a pénz uralkodik, az kegyetlen tud lenni” – írta az olasz.

    Fred Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke elárulta, hogy nem örült Giovinazzi megjegyzésének, ugyanakkor elismeri, hogy nehéz helyzetben van az olasz.

    „Képzelhetik, hogy nem voltam túl boldog” – idézi Vasseurt a RacingNews365.com.

    „Másrészt viszont megértem, hogy ez eléggé érzelmes volt számára. Volt egy megbeszélésünk. Most már tökéletesen tudja, hogy a következő versenyekre kell koncentrálnia.”

    „Ez fontos lesz számára. A motorsport egy kicsi világ. Ha vissza akar térni az F1-be, meg kell mutatnia, hogy megvan benne a motiváció.”

    Ami Giovinazzi pénzzel kapcsolatos megjegyzését illeti, Vasseur elismeri, hogy a szponzorok fontosak az F1-es csapatok számára, de ez mindig is így volt.

    „Ami azt illeti, hogy a motorsportot a szponzorok mozgatják, ez nem újdonság” – mondta Vasseur.

    „Minden egyes csapatnak a rajtrácson, vannak szponzorai, van pénzük, és ezzel nekünk is foglalkoznunk kell. De mindannyiunk célja ugyanaz, ami végeredményképp a teljesítmény, de ez is a munka része.”

    Vasseur azt is elárulta, hogy Zhou szerződtetésének bejelentése óta rengeteg szponzori megkeresést kap a csapat.

  • Zhou bejelentése óta ömlenek a megkeresések az Alfához

    Zhou bejelentése óta ömlenek a megkeresések az Alfához

    Frederic Vasseur, az Alfa Romeo csapatfőnöke szerint a csapatot szponzori megkeresésekkel bombázzák, mióta bejelentették, hogy Guanyu Zhou lesz az új versenyzőjük a következő szezonban.

    A csapatfőnök korábban elismerte, hogy a Zhou által biztosított pénzösszeg volt az egyik „alappillére” annak a döntésnek, hogy 2022-re őt választották Valtteri Bottas csapattársának, de hozzátette, hogy a kínai versenyző teljesítménye is jelentős részét képezte a döntésnek.

    A tény, hogy Zhou lesz Kína első Forma-1-es versenyzője, rengeteg lehetőséget nyitott meg a csapat számára marketing tekintetében.

    „Nem arról van szó, hogy Zhou mit hoz, de azt hiszem, nagy a felhajtás” – mondta Vasseur a Motorsport-Magazinnak adott interjújában.

    „Szerintem ez egy hatalmas lehetőség a cég számára, mert az elmúlt hetekben több szponzor hívott, mint az elmúlt 25 évben.”

    „A cég számára, az összes szponzor vagy a jelenlegi szponzorok számára ez szintén egy hatalmas lehetőség, és ebbe az irányba fogunk haladni.”

    „Van némi zűrzavar azzal kapcsolatban, hogy honnan származik a költségvetés. De úgy gondolom, hogy számunkra, a cég számára és a többi csapat, vagy általában a Forma-1 számára is nagy lehetőség ez.”

    „Szerintem ez működhet, ha Zhou teljesít a pályán. Ez mindig az egyensúlyról szól. Nézd meg, mit csinál most a Formula 2-ben. Meggyőződésem, hogy ugyanerre képes a Forma-1-ben is.”

    Zhou mellett jövőre egy tapasztalt csapattárs lesz az Alfa Romeónál Bottas személyében, akinek tapasztalatai sokat segítenek majd a csapatnak. Vasseur hozzátette, hogy a fiatalok és a tapasztalatok keveredése a csapatban az, amit keresett, mivel a Forma-1 jövőre egy új korszak felé tart.

  • Räikkönen meglepődött, hogy az Alfa versenyképes volt Katarban

    Räikkönen meglepődött, hogy az Alfa versenyképes volt Katarban

    Az Alfa Romeo nem szerzett pontot Katarban, de Kimi Räikkönen ennek ellenére meglepődött azon, hogy autója időnként képes volt felvenni a versenyt a középmezőny néhány riválisával Losailban. A rajtrács tizenhatodik helyéről induló Iceman a tizenkettedik helyre lépett előre az első körben, ahol egészen a korai boxkiállásig ottmaradt. Kimi a második etapja során ismét a tizenkettedik pozícióba kapaszkodott vissza, de egy második kerékcserét követően ismét mindent elölről kellett kezdenie, így végül a finn 14. helyen zárta az estét.

    Räikkönen nem sokat tudott felmutatni az első és egyetlen Katari Nagydíján, de a szezon végén visszavonuló F1-es veteránnak némi vigaszt jelentett a C41-es a verseny egy szakaszában mutatott tempója, valamint egy izgalmas előzés, amelyet a Williams versenyzőjének, Nicholas Latifinak a külső oldalán hajtott végre az első kanyarban. Erről ennyit mondott:

    „Jó volt néhány emberrel versenyezni, de nagyjából ugyanaz volt, mint az időmérőn: mindenhol hiányzott egy kis sebesség. Az autó tulajdonképpen egyre jobb lett, ahogy haladtunk a versenyben előre. Szereztünk néhány pozíciót, a végén felzárkóztam, de hiányzott egy kis sebesség, szóval ezért egy kicsit kár… Meglepődtem. Az első kanyarban elég sok autót sikerült megelőznöm, pedig azt hittem, hogy az egy kicsit trükkösebb lesz.”

    A nap végén Räikkönen csak három másodperccel maradt le a mclarenes Daniel Ricciardótól és az alphatauris Yuki Tsunodától.. A Forma-1 rangidős pilótája a kockás zászlónál is közel 25 másodperccel előzte meg csapattársát, Antonio Giovinazzit, ezért a kissé elégedetlen olasz így nyilatkozott:

    „Azt hiszem, már pénteken és szombaton is láttuk, hogy a célunk az lehet, hogy mindenféle probléma nélkül a Williams és a Haas előtt legyünk. Végül is sikerült, remek első körünk volt, és a végén a tempónk is rendben volt. A kétkiállásos megoldásnál maradtunk, azt hiszem, végül is oké volt. A második megállás után beragadtam egy Williams mögé, ott vesztettünk némi időt. Annál többet, mint amit tettünk, nem tehettünk volna.”

    Az Alfa csapatfőnöke, Fred Vasseur is értékelt:

    „Egy nehéz hétvége után egy jobb vasárnapot zártunk, egy olyan pályán, ami elég kemény dió volt az autóinknak.

    Az edzéseken, az időmérőn és a versenyen mutatott tempónkat befolyásolta néhány sérülés, amelyeket az edzéseken szedtünk össze. Így pozitívum volt, hogy egy jó futamot sikerült összehoznunk, magunk mögött hagyva a Haast és a Williamst. Mindkét versenyzőnk nagyon jól teljesített a rajtnál. Jó előzéseket produkáltak, és a végén három másodpercen belülre tudtunk zárkózni Ricciardóhoz és Tsunodához. A 14. és a 15. helyezés volt a legtöbb, amit elérhettünk, és ez sikerült is.”

  • Vasseurnek tervei vannak Pourchaire-rel

    Vasseurnek tervei vannak Pourchaire-rel

    Théo Pourchaire 2022-ben folytatja útját a Forma-1 felé, árulta el az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur.

    Miután a svájci székhelyű csapat megerősítette, hogy jövőre Guanyu Zhou váltja Antonio Giovinazzit, Vasseur fiatal pártfogoltja és francia honfitársa, Pourchaire elismerte, hogy „nyilvánvalóan csalódott”.

    „Még ha egész nap azt mondják is, hogy fiatal vagyok és még rengeteg időm van, hogy megérkezzek az F1-be, csalódott vagyok, mert nagyon közel kerültem ehhez az üléshez” – mondta a 18 éves versenyző.

    „Ez Guanyu és köztem dőlt el.”

    Vasseurnek azonban egyértelműen komoly tervei vannak Pourchaire-rel a jövőben.

    „Ő marad az F2-ben” – mondta Vasseur. „Az elmúlt hetekben hosszasan beszélgettünk arról, hogy elsőre fantasztikus szezont teljesített az F2-ben, de nem szabad elfelejtenünk, hogy 18 hónappal ezelőtt még az F4-ben versenyzett.”

    „Az F4 és az F3 között hatalmas volt a lépés, de ő jól teljesített az F3-ban, és ugyanez igaz az F2-re is. Az idei szezonban Monacóban nyert, de az F1-es autó annyira összetett, és csak hat tesztnapunk van a szezon előtt.”

    „Ez azt jelenti, hogy – az én szemszögemből nézve – túl kockázatos lett volna. Túl nagy kihívás lenne most megtenni ezt a lépést.”

    Vasseur azonban elárulta, hogy Pourchaire jövőre biztosan kap majd néhányszor lehetőséget az Alfa Romeo 2022-es autójában, pénteki szabadedzéseken.

    „Intézünk majd néhány tesztnapot, és megpróbáljuk felkészíteni őt a jövőre, de a legfontosabb számára az, hogy megnyerje az F2-es bajnokságot” – mondta a csapatfőnök.

    2023-ban sem biztos, hogy lesz helye

    Az is elképzelhető azonban, hogy az Alfa Romeo 2023-ra még mindig nem talál majd helyet számára a csapatban, mivel a pletykák szerint a kínai Zhou-nak – Valtteri Bottashoz hasonlóan – több, mint egyéves szerződése van.

    „Az időtartamról nem nyilatkozom, de hosszú távú együttműködésre számítunk” – ismerte el Vasseur.

    „És még el sem kezdtük a 2022-es évet, még az első tesztsorozatot sem, szóval meglátjuk, hogyan haladunk előre, és majd 2022 végén meghozzuk a döntést a 2023-as évre vonatkozóan.”

    Pourchaire 6 versennyel (vagyis két versenyhétvégével) az F2-es szezon vége előtt az 5. helyen áll a bajnokságban.

  • Az Alfa Romeo juniorja jövőre szabadedzéseken is részt vehet majd

    Az Alfa Romeo juniorja jövőre szabadedzéseken is részt vehet majd

    Miután 2021-ben még nem jutott lehetőséghez az Alfa Romeo színeiben, Théo Pourchaire még egy évnyi Formula 2-es szereplésre készülhet, de közben megindul az F1-es ülés felé.

    A Sauber Junior Team tagja nehéz helyzetben van, mert bár a csapatfőnök Frédéric Vasseur jó véleménnyel van róla, mind Bottas, mind Zhou több évre tervez a svájci csapatnál. A finn 2024 végéig biztosan marad, a jövő évi újoncról azonban sejtelmesen annyi derült ki, nem egyéves projekt része volt a szerződtetése.

    „Théo marad az F2-ben, hosszan beszélgettünk erről az elmúlt hetekben.” – jelentette ki az Alfa Romeo csapatfőnöke.

    „Fantasztikus szezonja volt az F2-ben, de azt is figyelembe kell vennünk, hogy 18 hónapja még F4-es kategóriában volt. Onnan fellépni az F3-ba nagy lépés volt, amit jól tudott kezelni. Ugyanez történt idén is, hiszen a Formula 2-ben nyert Monacóban.”

    Pourchaire jelenleg ötödik a bajnoki tabellán, 60 pont lemaradással. Tavaly az F3-ban egy erős hajrával került a bajnoki cím közelébe, így azért nem lehet kizárni, hogy ez idén is hasonlóan lesz. Ez azért lenne probléma, mert az F2-es bajnok nem nevezhet a következő évi kiírásban.

    „Nagyon komplex az autó, és csak hat tesztnapunk van a szezon előtt. Így túl kockázatos lenne [Pourchaire-nek F1-es ülést adni], túl nagy kihívás lenne ez számára.”

    „Sokkal jobb, ha jövőre is az F2-re fókuszál, és utána meglátjuk. Biztosan fog teljesíteni néhány első szabadedzést, és néhány tesztnapot, ami felkészíti őt a jövőre.”

    „De ismétlem, amikor az F2-ben vagy, a legfontosabb a bajnokság megnyerése lenne, nem a jövő előkészítése, vagy hasonlók. Ez tőle a kérésem, hogy bajnok legyen.”

  • Ideges az Alfa Romeo: kifogytak a pótalkatrészekből

    Ideges az Alfa Romeo: kifogytak a pótalkatrészekből

    Vészesen fogynak az Alfa Romeo tartalék alkatrészei, ahogy a hosszú és fáradalmas 2021-es szezon a finiséhez közeledik.

    Három verseny van még hátra, köztük a vasárnapi első katari futam. Több Forma-1-es csapatot is hátráltatnak a Losail pálya – elsősorban a MotoGP-ben használt – sérült szegélykövei. A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc és a Haasnál versenyző Nikita Mazepin is súlyos sérüléseket szenvedtek az aktuális monocoque-jukkal. Az orosz újonc Mazepin siránkozott is, amiért az alapos javítások után tempó nélkül a rajtrács hátsó részén maradt:

    „Még csak el sem kell hagynod a versenyigazgató által meghatározott pályakorlátokat ahhoz, hogy sérülést okozz az autódnak.”

    Ami az Alfa Romeót illeti, a Sauber által irányított csapat gondosan gazdálkodott az utolsó tartalék padlólemezekkel, amíg Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi autóján lévő toldozott-foltozottak tovább nem sérültek Katarban. Két sérült alsó rész Brazília után került vissza Hinwilbe javításra, és a csapat most versenyt fut az idővel, hogy időben visszakapják őket Szaúd-Arábiára. Beat Zehnder csapatmenedzser is elismerte ezt az Auto Motor und Sportnak:

    „A szezon ilyen késői fázisában már nem építünk új alkatrészeket. 20 napba telik egy új padlólemez legyártása.”

    Frederic Vasseur csapatfőnök is a Blick újságnak próbált jó képet vágni a dologhoz, majd így folytatta:

    „Räikkönen és Giovinazzi is kénytelen lesz vasárnap sérült padlólemezzel küzdeni, különben nem lesz több autónk, amit pályára tudnánk küldeni.”

    Zehnder feladata mindeközben a javított padlólemezek Szaúd-Arábiába szállításának bonyolult logisztikájának menedzselése a jelenleg is tartó, a koronavírus-járvány miatti globális szállítási válság közepette, ezért így fejezte be a mondandóját:

    „Rijádon keresztül kell menniük, de ott mindig fennáll a késések veszélye.”

  • Az Alfa Romeo csapatfőnöke elmagyarázta, miért így döntöttek

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke elmagyarázta, miért így döntöttek

    Frédéric Vasseur félig elismerte, félig pedig cáfolta Antonio Giovinazzi kijelentését, miszerint az Alfa Romeo pénzügyi okokból döntött volna ellene Zhou-val szemben.

    Guanyu Zhou érkezése kisebb port kavart a paddockban. A sértett fél, Antonio Giovinazzi egyenesen odáig ment, hogy azt mondja, a pénz beszélt a döntés során.

    „Ez nagy segítség lesz a csapatnak szponzorok terén, és jobban figyelnek majd ránk világszerte, főleg Kínában.” – ismerte el a közvetett hasznot Frédéric Vasseur. – „Ez a többi csapatra is igaz, és az egész sportnak is.”

    A francia szinte visszhangozta Stefano Domenicali szavait is:

    „Tökéletesen megértem, hogy az F1 boldog, hogy egy kínai versenyző is van a mezőnyben, aki teljesít. Az Alfa Romeo valószínűleg sokkal népszerűbb lesz Kínában.”

    Azonban a teljesítmény sem elhanyagolható tényező, Zhou jelenleg két fordulóval a vége előtt második az F2-es bajnokságban, tehát nem tehetségtelen. Vasseur ráadásul Svájcba költöztetné a kínait, hogy jobban a csapat része legyen.

    „Ez egy jó lépés a 2022 projektet tekintve. Örülünk, hogy ezt is kipipálhattuk, most már koncentrálhatunk a jövő évre.”

    A beilleszkedés azonban könnyebb lesz az újonc számára egy olyan tapasztalt csapattárssal, mint Valtteri Bottas. Ez a párosítás sem a véletlen műve, ahogy Vasseur magyarázza:

    „Ez is része volt a döntésnek. Jó kombináció lesz.”

    „Nem vagyon benne biztos, hogy szükségünk van arra, hogy ugyanazok a pilóták legyenek itt, hiszen minden nagyon más lesz, a gumiktól és a motortól kezdve az aerodinamikáig és a szabályokig.”

    „Az, hogy legyen valaki a tapasztalt a csapatnál, az F1-ben kulcsfontosságú. Valtterivel van egy ilyen emberünk. Zhou-nak fontos lesz, hogy mellette tudjon fejlődni és tanulni, amilyen gyorsan csak lehet.”

    Ami az autót illeti, amellett, hogy mindenkinek új lesz, Zhou-nak még az F1-es kategóriát, és a pályákat is szoknia kell majd.

    „Ő már tesztelt Alpine-t, de ha szüksége van rá, mi is tudunk neki biztosítani gyakorlási lehetőséget valahol.”

  • Hivatalos: Szakított egymással Antonio Giovinazzi és az Alfa Romeo!

    Hivatalos: Szakított egymással Antonio Giovinazzi és az Alfa Romeo!

    Az Alfa Romeo nemrég bejelentette, hogy búcsút int Antonio Giovianzzinak.

    Tartotta szavát a csapat, ugyanis ma közzétettek egy információt a másik ülésükkel kapcsolatban. Valtteri Bottas érkezése már egy ideje köztudott tény, és nemrég az is kiderült, hogy ki fog csatlakozni jövőre a finn mellé.

    Az Alfa Romeo hivatalos oldalán Frédéric Vasseur így búcsúzott Giovinazzitól:

    ,,Sosem könnyű elbúcsúzni egy versenyzőtől, különösen igaz ez Antonio (Giovinazzi) esetében, ugyanis is ő már régóta tagja ennek a csapatnak. Ahogy elválnak útjaink, a szép és jó idők emléke megmarad. Ugyanakkor tanulunk kell a rossz korszakokból, hiszen ezek a pillanatok csapatként tettek jobbá minket. 2021-es szezont követően a legjobbakat kívánjuk Antoniónak. A hátralévő három futamon érjünk még el együtt jó eredményeket, hogy erősen tudjuk zárni az évet.”

    Twitter-oldalán az olasz versenyző a következőket írta a bejelentéssel kapcsolatban:

    ,,Az F1, a tehetségről, az autókról, a sebességről és a kockázatról szól. Viszont kegyetlen is lehet, ha a pénz diktálja a szabályokat. Én viszont hiszek az önerőből elért kis valamint nagy győzelmekben. Ez volt az első fotóm egy F1-es autóban, az utolsó még nem készült el.”