Címke: Frédéric Vasseur

  • Alig indult el a szezon, de Vasseurnek már elege van a Ferrariból?

    Alig indult el a szezon, de Vasseurnek már elege van a Ferrariból?

    A 2023-as Forma-1-es szezon még csak az előző héten kezdődött el, de a Ferrarinál már most óriási problémák vannak. A Scuderia rosszul kezdte az évet, a bajnoki címre nem sok esélyük van jelen állás szerint, távozott az autójuk koncepciójáért felelős főmérnök is és most egy újabb negatívumot közölt a Corriere dello Sport.

    Az előbbi indokok már bőven hátráltatják a Vörösök munkáját, az olasz média pedig nem is uralkodott a Ferrarit övező káosz közepette. Nemrégiben arról is beszámoltak, hogy Charles Leclerc egyre elégedetlenebb a csapaton belül uralkodó légkörrel, és erről személyesen szeretne majd elbeszélni a csapat első emberével, John Elkannal.

    Leclerc drasztikus lépésre szánta el magát, válságértekezletet hívott össze a Ferrari

    A Corriere dello Sport hasábjain pedig most az olvasható, hogy a frissen kinevezett csapatfőnök, Frédéric Vasseur már nem elégedett a Ferrarinál betöltött szerepével. A franciának a forrás elmondása szerint meg van kötve a keze, és azt érzi, hogy kevés hatalma van csapatfőnökként. Mindezek mellett az olaszok felső vezetőivel is voltak már kisebb-nagyobb súrlódásai.

    Az olasz forrás azt is hozzátette, hogy Sanchez után újabb neves szakemberek hagyhatják el a Ferrari hajóját. Ilyen például a sportigazgatóként tevékenykedő Laurent Mekies, akiről manapság nem lehet túl sokat olvasni. A Vörösöknek tehát bőven van izgulni valójuk, és a tény – miszerint az SF-23 nem valami versenyképes – az egyik legkisebb problémájuk jelen pillanatban.

    Binotto után újabb kulcsember mondott fel a Ferrarinál

  • Még jobban agyonverhette volna a mezőnyt a Red Bull, a Ferrari egyvalamiben bízik

    Még jobban agyonverhette volna a mezőnyt a Red Bull, a Ferrari egyvalamiben bízik

    A Red Bull hatalmas fölénnyel aratott kettős győzelmet, de ha akarják, még nagyobb különbséget alakíthattak volna ki. A Ferrari abban bízik, hogy a bahreini pálya tulajdonságai is nagy szerepet játszottak a rossz szereplésben.

    A Red Bull kettős győzelmével indult a Forma-1-es szezon, miután a Bahreini Nagydíjon Max Verstappen nyert, míg Sergio Pérez a rossz rajtja ellenére a második helyen ért célba. A két pilóta között is nagy, több mint 10 másodperc volt a különbség, a harmadik helyezett Fernando Alonso hátránya pedig már 35 másodpercnél is nagyobb volt a címvédőhöz képest.

    Hatalmas Ferrari-blama után Verstappen-győzelemmel és Alonso-dobogóval indult a szezon

    Persze egészen a kieséséig Charles Leclerc volt a két Red Bull mögött, de az ő hátránya is tetemes volt. Mielőtt a 40. körben megállt alatta az autó, lemaradása már közel 25 másodperc volt Verstappennel szemben. Persze a dobogó így is sokkal jobb lett volna, mint a nullázás, ám egy teljesen váratlan hiba megfosztotta a pódiumtól a monacói pilótát. „A semmiből jött – idézi az Auto Motor und Sport A tesztpadon megtett hatezer vagy hétezer kilométer során soha nem volt ilyen jellegű problémánk a hajtással.”

    A Ferrari azonban a nullázását leszámítva sem lehet elégedett, hiszen Leclerc egyébként is nagyon kikapott volna a Red Bulloktól, és a helyzet még rosszabb, mint amit a végeredmény mutat. A második kiállásuk után ugyanis Verstappen és Pérez is azt az utasítást kapta, hogy egy bizonyos köridőhöz tartsa magát, vagyis akkor már nem használták ki teljes mértékben az autóban rejlő potenciált. 10 körrel a vége előtt a motort is letekerték, máskülönben körönként 1 másodperccel lettek volna gyorsabbak, írja a német szaklap a csapatra hivatkozva.

    Leclerc kiesése nélkül is csúnya verést kapott volna a Ferrari Bahreinben

    A Red Bull tehát számos területen nagy előnyben van a Ferrarihoz (és még inkább a Mercedeshez) képest, ezek közül az egyik legszembetűnőbb a gumikezelés. Az energiaitalosok az első cserénél lágyakat kaptak, és csak az utolsó etapra ment fel nekik a kemény, míg a mezőny nagy része, beleértve a többi élcsapatot, csak a futam elején autózott C3-asokon, utána végig C1-eseken voltak.

    Hogy a nagymértékű gumikopás mennyire lesz jellemző a Ferrarira a szezon során, az majd kiderül a következő futamokon, és persze a fejlesztésekkel enyhíthetik ezt a problémát. A maranellóiak abban bízhatnak, hogy a bahreini pálya kifejezetten nem kedvezett az autójuknak, és a jóval kevésbé durva aszfalttal rendelkező Dzsiddában nem lesznek ekkora bajban.

    A másik, amiben a Ferrari bízhat, az az a tény, hogy a bahreini pályán a hátsó gumik kopása a lényeges, de Szaúd-Arábiában nem ez lesz a jellemző. Az időmérős telemetriai adatokból megfigyelhető volt, hogy Leclerc a lassú kanyarokban szenvedett nagyon, és lényegében ezeken a részeken bukta el a pole pozíciót. A tempósabb kanyarokban viszont más a helyzet. „A gyors kanyarok különösen kedveznek nekünk” – jelentette ki Jock Clear, a Ferrari műveleti igazgatója.

    Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Charles Leclerc, Ferrari, Bahreini Nagydíj 2023, futam
    A Ferrarinál abban bíznak, hogy Dzsiddában közelebb lesznek a Red Bullhoz (Fotó: Lars Baron/Getty Images)

    Ugyanakkor a Ferrarinak a jelek szerint egyvalamivel mindenképpen szembe kell néznie, akár javul a helyzet Dzsiddára, akár nem. Az autóra már tavaly is jellemző volt, hogy az esetek többségében sokkal jobb egy körön, mint a futamon, és úgy tűnik, hogy ez az idei szezonra sem változott. A maranellóiak azonban továbbra is hisznek abban az irányelvben, amit követnek. „Egy kocsinak, amely gyors az időmérőn, a futamon is gyorsnak kell lennie – szögezte le Frédéric Vasseur csapatfőnök. – Ez nem a koncepció kérdése. Bízunk az általunk követett útban és a készülő fejlesztésekben.”

  • A Mercedes „kaparta ki” a gesztenyét a Ferrarinak: Észrevettük a kiskaput

    A Mercedes „kaparta ki” a gesztenyét a Ferrarinak: Észrevettük a kiskaput

    A Ferrari elmondta, nem lepődtek meg azon, hogy a többi istálló kérdéseket tett fel az FIA-nak az versenygépükkel kapcsolatban.

    A legtöbb autó a 2022-as verzió evolúciója, így nagy mértékű változások nem történtek idén. Ám Bahreinbe érve a csapatok egy olyan koncepciót fedeztek fel a Scuderián, amit az Egyesült Államok Nagydíja során a Szövetség betiltott.

    A Mercedes próbálkozott azzal a megoldással, hogy az orrkúp oldalára 5-5 kisebb terelőelemet helyeztek fel. Az elválasztók eredeti célja az volt, hogy a szárnyak együtt maradjanak és egyenletes réshézaggal rendelkezzenek. Így a légáramlat elterelésével az „outwash” hatását növelték és kijátszották az erre vonatkozó regulákat. Októberben nemet mondott erre az FIA, mivel így a Mercedes jogtalan aerodinamikai előnyre” tett volna szert.

    A Ferrari a Mercedes betiltott megoldását tervezi majd használni

    Ám a tél folyamán törölték azt a kitételt a szabálykönyvből, ami megakadályozta tavaly a csillagosok számára a szárny használatát. Így a Ferrari kihasználta a kikapukat és újraalkototta a megoldást. Amikor a riválisokban tudatosult a Scuderia turpissága, bosszúsak lettek.

    Frédéric Vasseur elmondta, nem lepte meg, hogy a többiek kérdéseket tettek fel a Szövetségnek emiatt.

    „Mielőtt bemutattuk volna az autót ezekkel az elemekkel, konzultáltunk az FIA-val. Kristálytiszta volt számunkra az, hogy idén ez rendben lesz. A többi csapat érzelmei viszont nem érdekelnek, az F1 egy ilyen játék. Az első teszten mindig van egy ‘szárnyas’ történet. Egy hét múlva már valami másról fogunk beszélni.”

    Az Alpine már el is gondolkodott azon, hogy lemásolja a Ferrai koncepcióját:

    „Nagyon autófüggő. Lehet, hogy látni fogják a konstrukciókon, lehet, hogy nem. Mi még nem döntöttünk. A szabálymódosítás elég pontos. Világos, hogy meg lehet ezt tenni, és mi eldöntjük, hogy akarjuk-e majd használni. Ha előállunk vele, majd szólók” – magyarázta Matt Harman, a franciák technikai igazgatója.

  • A Ferrarinál még nem pánikolnak a Red Bull jó formája miatt

    A Ferrarinál még nem pánikolnak a Red Bull jó formája miatt

    A Ferrari újdonsült csapatfőnöke, Frédéric Vasseur szerint a Ferrarinak annak ellenére nem kell tartania a Red Bulltól, hogy a Bikák teszten mutatott formája több, mint meggyőző volt.

    A Bikák ott folytatták a 2023-as bahreni teszten, mint ahol a tavalyi szezon végén abbahagyták. Max Verstappen és Sergio Pérez is csak jót tudott mondani az RB19-cel, ami továbbra is viszonyítási alapként szolgálhat majd a rivális csapatok számára a gyorsasága és a rendkívül jónak mondható megbízhatósága miatt.

    Amíg a Milton Keynes-i istálló impozáns formája tényleg rossz hír lehet a Ferrari számára, az olaszok francia szakvezetője egyáltalán nem aggódik. Vasseur szerint ők nem a jó köridőkre fókuszáltak a 3 tesztnap során, hanem a beállítás optimalizálására

    A francia szakember szerint a teszten elért köridők félrevezetők lehetnek, mert a futam a teszteléshez képest később lesz megrendezve, ami miatt a körülmények közel nem olyanok voltak, mint amilyen majd az egy hét múlva esedékes versenyen lesz.

    „Összességében elégedettek lehetünk a teszten elért eredményeinkkel” – értékelt Vasseur a Motorsport.com globális kiadásának. – Az autó teljesítménye egyáltalán nem rossz, azonban azzal nem vagyunk tisztában, hogy a többiek milyen üzemanyag mennyiség mellett érték el a legjobb köreiket.”

    „A legfontosabb az volt, hogy minden téren próbálgattuk az autót, mert a jövő héten szinte teljesen mások lesznek a körülmények, mint most voltak. Őszintén, nem tudom, hogy a tavalyi teszten ki érte el a legjobb időt, de az is biztos, hogy nem az illető szerezte meg a pole-pozíciót.”

    A Ferrarinál elkezdett idén is kirajzolódni a tavalyi trend: az egy körös tempó jó volt, de a versenytempóról már nem volt elmondható ez. Vasseur szerint ez azért történhetett meg, mert „egyes etapok során olyan beállítást használtak, amiről csak utólag derült ki, hogy egyáltalán nem volt jó.”

    Öröm a Ferrarinál: jó az SF23 megbízhatósága

  • Megszabadult a sokat hibázó főstratégájától a Ferrari

    Megszabadult a sokat hibázó főstratégájától a Ferrari

    Nagy átszervezéseken eshetett át a Ferrari csapata. Az egyik komolyabb változás az olasz istálló berkein belül pedig Inaki Rueda gyárba „száműzése” volt – írja a Corriere della Sera.

    A spanyol szakember az utóbbi években mindig jelen volt a versenyhétvégék folyamán a Ferrari pitwallján. Rueda a Vörösök főstratégája volt, és egy ideig jól is végezte a munkáját, azonban a tavalyi szezonban rengeteg stratégiai hiba volt a maranellói istállónál, amiért ő volt az első számú felelős.

    Tavaly még Mattia Binotto volt a Ferrari csapatfőnöke, de a csalódást keltő szezont követően lemondott a pozíciójáról. A helyére Frédéric Vasseur érkezett az Alfa Romeótól és ugyan a francia szakvezető elmondta, hogy nem szeretne azonnal nagy változtatásokat eszközölni, az olasz sajtó forrásai szerint már zajlanak az események a színfalak mögött.

    2023-tól Ravin Jain lesz a Ferrari stratégiáért felelős munkatársa, akinek a munkáját Rueda is fogja segíteni a Vörösök maranellói központjából. A indiai felmenőkkel rendelkező, mindössze 26 éves Jain számára az egy óriási lehetőség, ugyanis korábban szintén stratégiai mérnökként dolgozott a nagy múltú olasz csapatnál.

    A legjobban Sainz autója delfinezett délelőtt, aggódhat a Ferrari?

  • A Sauber nem akarja követni a klasszikus csapatfőnöki hagyományt

    A Sauber nem akarja követni a klasszikus csapatfőnöki hagyományt

    A Sauber nem kívánja követni az elmúlt évtizedek során szokásossá vált, egyszemélyes csapatfőnöki hagyományt, ami szerintük ideje múlt már.

    Alessandro Alunni megvédte a csapat új F1-es struktúráját, mivel a tél során Frédéric Vasseur a Ferrari-ra váltotta csapatfőnöki pozícióját. Míg a McLaren volt vezetőjét, Andreas Seidlt halászta el a Sauber.

    Ezáltal a Sauber új vezérigazgatója Seidl lett, azonban nem lesz csapatfőnök 2023-ban.
    Ezen kívül elismerte, hogy idén csak néhány versenyen fog részt venni, és várhatóan inkább a svájci csapat hosszabb távú jövőjére, a 2026-ra tervezett Audi átvételre fog jobban koncentrálni.

    „Csoportként tudjuk, hogy egy szép jövő áll előttünk. Ugyanakkor minden figyelmünk a jelenre fókuszál. Viszont részemről nem avatkozok bele a mindennapi feladatokba.”

    Ez főképpen azért történhetett, mivel háromfelé osztotta az Alfa Romeo csapatvezetési felépítését a 2023-as szezonra. Például a Sauber veteránja, Beat Zehnder a sportszakmai, így Xevi Pujolar pedig a mérnöki részlegért felel.

    Ami a csapatfőnököt illeti, hivatalos ügyekben Allesandro Alunni Bravi tölti be a pozíciót, aki Stoffel Vandoorne és Robert Kubica menedzsere volt, amíg Vasseur be nem hozta a Sauberhez, amit az olasz szakember is megerősített a későbbiekben.

    Egyesek eltűnődtek azon, hogy vajon Bravi Vasseur-el tart, viszont az olasz ügyvéd, aki egyben a Sauber ügyvezető igazgatója, szerette volna tovább folytatni a csapat fejlesztését.

    „Ez nem a címről szól. Hanem a funkcióról. Azért osztottuk el a feladatokat három ember között, mert így lehet hatékonyan vezetni egy csapatot. A klasszikus csapatfőnök lehet, hogy hagyomány a Forma-1-ben, de a sportág nagyon összetetté vált” – magyarázta Bravi.

    „Más versenycsapatok is felosztották a feladatokat, még akkor is, ha még mindig ragaszkodnak a régi csapatfőnöki elnevezéshez.”

    „Minden nagyon világosan szabályozva van a csapaton belül, hogy kié az utolsó szó minden egyes döntésnél.”

    Sulayem kihagyott egy igen jelentős FIA ülést

  • Leclerc cáfolta, hogy köze lenne Vasseur ferrarais szerződtetéséhez

    Leclerc cáfolta, hogy köze lenne Vasseur ferrarais szerződtetéséhez

    Charles Leclerc cáfolta azokat a pletykákat, amelyek szerint új főnökének ferraris szerződtetését ő szorgalmazta volna

    A pletykák szerint a 25 éves versenyző nagyon örül annak, hogy Frederic Vasseur váltotta Mattia Binottót a csapatfőnöki székben, mivel ő volt első Forma-1-es főnöke még a Saubernél, és jó kapcsolatot ápol vele.

    „Lenyűgöző, hogy milyen gyorsan megszokta [az új környezetet]” – mondta Leclerc az Auto Motor und Sportnak Vasseurről.

    „Nem könnyű feladat ez, mert a Ferrari más, mint a többi csapat.”

    Egyesek úgy vélik, hogy Leclerc csapattársa, Carlos Sainz némileg idegesebb Vasseur érkezése miatt, tekintve, hogy Leclerc és menedzsere, Nicholas Todt milyen közel áll az 54 éves franciához.

    Ő azonban magabiztosnak mutatja magát.

    „Egyáltalán nem zavar” – mondta azonban a spanyol. „Mindig is jó viszonyban voltam a főnökeimmel a Forma-1-ben.”

    „Biztos vagyok benne, hogy ha Frederic látja, mire vagyok képes, a sebességemet és a tehetségemet, akkor tisztelni fog. Jól kijövünk majd egymással.”

    „A Charles-lal való jó kapcsolata csak segíteni fogja a csapatot.”

    A jó kapcsolat segíthet Leclerc közelgő szerződési tárgyalásain is, miközben a hírek szerint a Mercedes és a Red Bull is élénk érdeklődést mutat iránta 2025-re és azon túlra vonatkozóan.

    „Nem akarom ezt a témát ma terítékre hozni” – mondta Leclerc a Quotidiano Nazionale-nak.

    „A sportra és az eredményekre kell koncentrálnunk.”

    Az olasz sajtóban azonban sokan elég nagynak látják az esélyét annak, hogy Leclerc éppen a Mercedeshez távozzon.

    „Nem sietünk sehova” – mondta Leclerc. „Tudom, hogy aggódnak, hogy a Mercedeshez mehetek, de őszintén szólva nincsenek tárgyalások.”

    „Jól érzem magam a Ferrarinál, érzem az emberek lelkesedését. Izgatottan várom, hogy megkoronázzuk az álmomat; az enyémet és mindenkiét, hogy nyerjünk [bajnoki címet].”

    Binotto a héten feltűnt a Ferrari maranellói gyáránál

  • Binotto a héten feltűnt a Ferrari maranellói gyáránál

    Binotto a héten feltűnt a Ferrari maranellói gyáránál

    A Ferrari csapatfőnöki pozícióját mostantól Fred Vasseur tölti be, miután Mattia Binotto a tavalyi szezon végeztével lemondott.

    A Ferrari teljesítménye a versenypályán és azon kívül is elfogadhatatlan volt tavaly. Az egyéni és a csapatbajnoki címre is volt esélyük eredendően, ám mindkettő kicsúszott a kezükből, megannyi hiba miatt, amit elsősorban Binotto irányításának tulajdonítottak.

    Binotto végül nem várta meg, hogy a népharag következtében kirúgják, és ő maga mondott fel.

    A Scuderia gyorsan kinevezte az utódját, és úgy döntöttek, hogy az Alfa Romeótól érkező Fred Vasseurbe vetik bizalmukat, hogy 2023-ban és azon túl visszaterelje a csapatot a jó irányba.

    Nemrégiben azonban egy ezen a héten készült fotó kezdett keringeni Twitteren, amelyen Binotto és Vasseur együtt beszélgetnek a Ferrari maranellói gyáránál, és Binotto jelenléte összezavarta a közönséget.

    Binotto és a Ferrari állítólag nem haraggal váltak el és jó kapcsolatot ápol Vasseurrel is. Így lehetséges, hogy egyszerűen csak azért látogatott el a gyárba, hogy elbúcsúzzon.

    Vasseur nagyon elismerően beszélt Binottóról a sajtónak, és elmondta, azért maradt, hogy a lehető legsimább legyen az átmenet.

    A fényképen látható beszélgetés laza beszélgetésnek tűnik, ami megerősíti azokat a feltételezéseket, hogy Vasseur és Binotto baráti kapcsolatot ápolnak annak ellenére, hogy egyikük a másik helyére lépett a Ferrarinál.

    Egyelőre nem tudni, hogy Binotto mit tervez a Ferraritól való távozása után, de úgy tudni, hogy több csapat is ajánlott neki pozíciót.

    Ennyi köze van a kirúgott Binottónak a Ferrari 2023-as autójához

  • Leclerc erről nem egyeztet a Ferrarival

    Leclerc erről nem egyeztet a Ferrarival

    Charles Leclerc szerint a Ferrarival folytatott szerződési tárgyalások jelenleg nem szerepelnek sem az ő, sem az alakulat napirendjén, és ragaszkodik ahhoz, hogy még „nagyon korai” lenne a jövőjéről beszélni a Scuderiánál.

    Leclerc az ötödik szezonja előtt áll az olasz istállóval, 2019-ben debütált a Ferrarinál, miután egy évet töltött a Forma-1-ben a Sauberrel. A monacói két győzelmet gyűjtött első szezonjában a maranellóiakkal, tavaly pedig három győzelemmel bővítette pályafutása ezen rekordját a Ferrari első félévében mutatott formája során.

    A múlt hónapban a Scuderia új csapatfőnöke, Fred Vasseur elismerte, hogy a Leclerc-rel és Carlos Sainz-zal folytatott szerződéshosszabbítási tárgyalások nem élveznek prioritást, és ezt a tényállást előbbi meg is erősítette a Sky Sportsnak:

    „Nem, most egyelőre nem folynak tárgyalások. Szeretem a vörös színt, szeretem a Ferrarit, boldog vagyok itt… De majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Még igen korai erről beszélni. A szerződésem 2024 végén jár le.”

    A pletykák szerint a Mercedes élénken érdeklődik Leclerc iránt, Lewis Hamilton lehetséges utódjának gondolják, és a monacói jövője a Ferrarinál attól függhet, hogy a csapat képes lesz-e idén következetesen harcba szállni a világbajnoki címért. Leclerc szerint a Ferrari keményen dolgozott télen, hogy javítsa autója megbízhatóságát, ami a tavalyi szezonban a csapat stratégiájával és kivitelezésével együtt gyenge pont volt, ami aláásta a formáját a szezon elején:

    „A nagy munka a megbízhatóságért folyt. Nem akarok túl sokat mondani, de rengeteg munka volt vele. Remélem, hogy nem lesz sok megbízhatósági gondunk. A második helyen végeztünk a versenyzői és a konstruktőri tabellán, és a logikus következő lépés a győzelem. Tudjuk, hogy ez mennyire nehéz lesz. Ugyanakkor rengeteg munkát fektetünk bele. Nehéz bajnokság lesz, de minden adott, hogy sikerüljön.”

    Leclerc a kilátásait értékelve arra számít, hogy Hamilton 2022 után visszavághat a győzelem nélküli időszakának, ha a Mercedes új W14-ese visszaviszi a csapatot a rajtrács elejére. Így zárt ezért Leclerc:

    „Lewis mindig esélyes egy bajnoki küzdelemre; amennyiben megvan hozzá az autója, ott lesz. Nem szabad felednünk, hogy mit ért el. Még mindig esélyes erre. Ezt tavaly is számtalanszor láthattuk. A Mercedes, abban biztos vagyok, ott lesz. Tavaly nagyon erősek voltak a szezon végén. Lewis is ott lesz, ahogy a Red Bull is.”

    Leclerc egyetért azzal, hogy ne legyen csapatsorrend, egy esetet kivéve

     

  • A Ferrari büszke rá, hogy nem kamu autót mutattak be

    A Ferrari büszke rá, hogy nem kamu autót mutattak be

    Miközben lerántotta a leplet a Ferrari 2023-as autójáról, az új csapatfőnök, Frederic Vasseur helyretette azon elméletet, miszerint a maranellói csapat 30 lóerővel növelte a motor teljesítményét.

    A francia a svájci Blicknek beszélt erről, miközben Charles Leclerc és Carlos Sainz az első néhány kört tette meg a láthatóan megpiszkált autóval Fioranóban:

    „Ez egy vicc, boldogok leszünk, ha a megbízhatóságot kézben tartjuk.”

    Mivel az motorok a teljesítményfejlesztés szempontjából be lettek fagyasztva, a Ferrari csak a megbízhatóság javítása érdekében tud változtatásokat eszközölni. Erről már az olasz Skynak beszélt Vasseur:

    „Vannak új elemeink, és úgy néz ki, mindent kézben tartunk. A múltban le kellett tekerni az erőforrás teljesítményét, míg most visszatértünk a normális kerékvágásba. De a teljesítmény tekintetében szó sincs előrelépésről.”

    Leclerc és Sainz – akik egyenrangúként indulnak neki a szezonnak – mindketten azt mondták, hogy a Red Bull és a Mercedes párosait akarják megelőzni a 2023-as versenyzői bajnoki címért. Vasseur tovább főzte:

    „Nem néztem meg alaposan a többi autót, mert gyakran a bemutatókon kamu autók vannak csak, és az igazi autók később jönnek. Tehát nem akartam időt vesztegetni, csak magunkra koncentrálok.”

    A világbajnok Max Verstappen nemrég azt mondta, hogy inkább a Mercedesre koncentrál, mint a Ferrarira, mert ők a Red Bull dominanciáját fenyegető valódi veszély. Erre reagált Vasseur:

    „Nem emlegetett minket? Sebaj, nem a mi dolgunk. Nekünk a munkánkra kell koncentrálnunk, és rengeteg még a munka.”

    A spanyol Sainz viccelődve hozzátette:

    „Max azt állította, hogy harcolni fog a Mercedesszel? Ez jó, így remek meglepetést okozunk majd neki. Ez egyértelműen csak az ő módszere, hogy nyomást gyakoroljon ránk, ami normális. Végeredményben majd csak a pálya és az időmérő számít.”

    A Ferrari egyelőre egyszerűen csak lenyűgözte a Forma-1-es világát azzal, hogy a „kamu” autóleleplezési trendnek ellenállva valóban bemutatta, sőt, a debütáláskor tesztelte is az SF-23-ast. Sainz így lelkendezett tovább:

    „Szerintem őszintén szólva hihetetlen, hogy a Ferrari összehozott egy ilyen napot. A Forma-1-nek most szüksége van egy ilyen típusú eseményre, a média, a rajongók, a partnerek, a szerelők, és a projekt mérnökeinek. Bátrak voltunk, amiért ezt megtettük, mert általában az ilyen típusú köröknél lehetnek problémák.”

    A Ferrari különösen az autó hátsó részétől tartotta távol a fotósokat. Persze, pár újdonság így is felkeltette a figyelmet – például az első szárnyon lévő kis wingletek, amelyeket a Mercedes autóján 2022-ben betiltottak. Az oldallapok alatti új légbeömlők szintén felkeltették a figyelmet, de Vasseur szerint a 2023-as autó inkább evolúció, mint forradalmi:

    „A koncepció ugyanaz maradt, de átdolgoztuk. A szabályok nem adnak mozgásteret arra, hogy mindent megváltoztassunk. A költségvetési keret miatt óvatosnak kellett lennünk, és minél több alkatrészt kell átvennünk az elődjéből.”

    Leclerc elmondta, hogy a Pirelli demo abroncsain megtett 10 kilométere nem sokat jelent, de a szimulátoros tesztek alapján arról számolt be, hogy a 2023-as Ferrari másnak és jobbnak érződik. Így zárt a monacói:

    „Nincs okunk feltételezni, hogy ne érnénk el vele a céljainkat.”

    Van egy kaja, aminek Sainz nem tud ellenállni, ezért fogynia kell!