Címke: Frédéric Vasseur

  • Leclerc pénteki kihagyása miatt siklott félre a Ferrari versenye

    Leclerc pénteki kihagyása miatt siklott félre a Ferrari versenye

    A Brit Nagydíjon ékes példáját adta a Ferrari számára annak, mekkora szerepük is van még napjainkban is a szabadedzéseknek az F1-ben. A csapatvezető szerint ugyanis az egész vasárnapjuk máshogy alakult volna, ha sikerül elegendő adatot gyűjteniük.

    Az olasz istálló vasárnapja rövid idő alatt siklott végzetesen félre, hiszen a futam első felében még a 4. és a 6. helyet őrző Charles Leclerc és Carlos Sainz végül csak az utolsó két pontszerző helyen futottak be. A Ferrari történelmi léptékkel is mélypontnak számító 2020-as szezonja óta nem történt olyan a csapattal, hogy ennyire hátul intsék le őket, amikor mindkét autóval célba értek.

    Fréderic Vasseur csapatfőnök szerint az istálló felkészületlenül vágott neki a futamnak azt követően, hogy Leclerc elektronikai meghibásodás miatt nem tudott pályára hajtani az adatgyűjtés szempontjából legfontosabbnak számító második szabadedzésen. Emiatt nem ismerték kellően a gumik teherbírását, s döntöttek úgy, hogy a közepes keverék után a keményet adják versenyzőiknek – miközben a Mercedesek és Max Verstappen bizonyították, hogy a közepes-lágy taktika is működőképes.

    „Az időmérő után úgy éreztük, hogy ennél sokkal többet érhetünk el. Nem lehetünk elégedettek a 9. és a 10. hellyel, és nemcsak a versenyt, hanem az egész hétvége menetét át kell vizsgálnunk ennek megértéséhez. Miután nem futottunk hosszú etapot pénteken, főként csak a lágy gumikat használtuk, Charles pedig a garázsban ragadt, kissé tartottunk a gumikopástól” – idézi Vasseurt a racingnews365.com.

    Így csúszott az utolsó két pontszerző helyre a Ferrari

    „Ott volt a fejünkben az is, hogy ne kövessünk el hasonló hibákat, mint a szezon elején, de túlságosan is konzervatívak voltunk a gumikezeléssel, nem tettük oda magunkat eléggé.”

    A safety car bejövetele ráadásul egyik pilóta futamát sem segítette, hiszen mindketten már azt megelőzően cseréltek kereket, s Leclerc ekkori, másodszori bokszba hívása is szükségtelennek tűnik utólag.

    „Egy kicsit balszerencsések voltunk a biztonsági autóval, de ez nem a mi kezünkben volt, így nem is ezen kell gondolkodnunk, hanem azokon a dolgokon, amelyekre ráhatásunk van. A verseny elején Russell-lel harcoltunk, és azon gondolkodtunk, hogyan győzhetnénk le. A leintés után viszont már könnyű volt azt mondani, hogy megnyújthattuk volna az első etapot, hiszen kihozhattunk volna többet is a gumikból” – folytatta a csapatfőnök.

    „Szerintem azonban nem ezzel veszítettünk a legtöbbet, hanem azzal, hogy noha Charles a biztonsági autó előtt már 10-12 kört megtett a kemény gumikon, azok kopásának mértéke szinte nulla volt, szóval sokkal jobban is erőltethette volna őket. Egyszerűen csak félreértettük a pénteki adatokat.”

  • Arrivabene elmondta, mit gondol a Ferrari jelenlegi csapatfőnökéről

    Arrivabene elmondta, mit gondol a Ferrari jelenlegi csapatfőnökéről

    Maurizio Arrivabene újfent megszólalt a Ferrari kapcsán, ezúttal Frédéric Vasseur csapatfőnökről nyilatkozott.

    Az olasz vezető 2015-2018-ig irányította a Scuderiát. A csapat a Mercedes mellet kétszer is bajnokesélyesnek bizonyult, ám a hőn áhított világbajnoki címeket nem sikerült megszerezniük.

    A sajtó 2018-ban arról számolt be, hogy belharcok dúlnak a Ferrarinál. Mattia Binotto a csapatfőnöki széket akarta, amit később meg is szerzett. Így Arrivabene számára már nem maradt helye a vörösöknél, ezért a Juventusnál találta meg a számításait.

    A korábbi csapatfőnök nemigen nyilatkozik a Forma-1-ről a távozása óta, ám az olasz Sky kérésére ismét kivételt tett. A csatorna arra volt kíváncsi, milyennek látja az egykori csapatfőnök Vasseur munkáját.

    Frederic Vasseur, Ferrari
    Frédéric Vasseur – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Egy ideje már ismerem Vasseurt. Nagyszerű dolgokat művelt az Alfával, és olyan tehetségeket fedezett fel, mint Charles Leclerc. Viszont, ha Maranellóba kerülsz, az sosem könnyű. Egy teljesen másik szervezet, ahol rengeteg embert kell menedzselni. A márka gyönyörű, de ugyanakkor nagyon nehéz is. Elég nagy ott a nyomás. Időre van szükséged ahhoz, hogy beilleszkedj, és megtanuld a mechanizmusokat. Meg kell értened, hogy mit képvisel a Ferrari Olaszország számára. Jól tette, hogy nem robbant be azonnal, hanem inkább elkezdte megismerni az embereket.”

    A két versenyző csak utolsó pontszerző helyeket csípte el Silverstone-ban, így a korábbi vezető is csalódottan nézte az eseményeket.

    „Szurkolóként nem kielégítő az eredmény. Mindazonáltal, a csapatot támogatni kell, különösen a nehéz időszakokban. Amikor jó szériában vannak, könnyű felpattanni a szekérre. A csapatfőnök feladata az, hogy motiválja az embereket a jobb teljesítmény érdekében.”

  • A Ferrari csapatfőnöke még mindig hisz a bajnoki címben

    A Ferrari csapatfőnöke még mindig hisz a bajnoki címben

    Frédéric Vasseur azt mondja, neki egyszerűen ilyen a gondolkodása, hiába kellett sok idő a Ferrarinak a problémák orvoslására.

    A Ferrari hamar beismerte, hogy koncepciót kell váltania az autó kialakításával, mivel az új SF-23 modell nagyon kiszámíthatatlanul viselkedik a pályán, ami nagyon zavarta a pilótákat, és többek között a gumikopásban okozott jelentős nehézségeket. Ezen csak mostanában, az új elemekkel lettek úrrá, és a csapatfőnök szerint nem tudtak volna gyorsabban reagálni.

    „Tavaly meghoztak bizonyos döntéseket. A Fioranóban [a tesztpályán] megtett első kilométereken, majd a bahreini teszteken rájöttünk, hogy valami nem működik. A szimulációk alábecsülték az autó negatív viselkedésének hatásait, ezért kompromisszumra kényszerültünk a teljesítmény és a vezethetőség között” – mondta Vasseur a Corriere della Serának.

    „Meg kellett fordítanunk a hajót, változtatni kellett a fejlesztéseken. Ez hónapokat vett igénybe, ami márciusban kezdődött a problémák azonosítása után.”

    Új padlólemezzel megy „filmet forgatni” a Ferrari Spielberg előtt

    Megkérdezték a csapatfőnököt, hogy a nagy fejlesztési csomag bevetése után igazából csak most kezdődik-e a bajnokság a Ferrarinak. „Én nem így gondolkodok csapatvezetőként. Egy másodpercre sem adtam fel. A probléma nem az autó potenciáljával volt, hanem azzal, hogyan hozzuk ki belőle. Montrealban tartottuk [Max] Verstappen iramát. Ez persze nem elég, a következő pályák több mindent elárulnak” – jelentette ki Vasseur, aki tehát még mindig hisz a bajnoki címben.

    A „következő pályákkal” arra utalt, hogy a kanadai a vonalvezetés sajátossága miatt nem feltétlenül mérvadó a valós erőviszonyok szempontjából. „Ha az élbolyból indulunk Montrealban, nyerhettünk volna. Megnézzük, Ausztriában képesek leszünk-e rá.”

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko úgy látta, Verstappennek szerencséje volt, hogy a Ferrari autói a középmezőnyből rajtoltak, mert ők jobb tempót diktáltak a győztes hollandnál. Igaz, ebben az is szerepet játszott, hogy Verstappen nem tudta megfelelően felmelegíteni a kemény gumikat.

    Ami az SF-23 potenciálját illeti, idén csak ezzel tudták legyőzni a Red Bullt időmérőn: Bakuban Charles Leclerc repítette a pole-ba a Ferrarit.

  • Fennáll a veszély, hogy mindkét pilótáját elveszti a Ferrari

    Fennáll a veszély, hogy mindkét pilótáját elveszti a Ferrari

    Frédéric Vasseur ismerte el, hogy ezzel a lehetőséggel is számolnia kell, miután a Ferrari idén nem adott olyan autót Leclerc és Sainz számára, amivel harcba szállhatnak a világbajnoki címért.

    A sajtó Charles Leclerc-t a Mercedesszel, Lewis Hamilton utódjaként boronálta össze, Carlos Sainzot pedig a mezőnyhöz 2026-ban csatlakozó, a Sauber/Alfa Romeót felvásárló Audival. Főleg Leclerc elvesztése fájna a Ferrari számára 2024 után, a csapatfőnök viszont úgy érzi, egyelőre nem az a legégetőbb kérdés, hogy távoznak-e a pilóták.

    „A veszély mindig megvan – ismerte el Vasseur a Corriere della Serának adott interjúban. – De mindkettőjüket vonzza a projektünk, maradni és nyerni akarnak. Csapatként közösen kell fejlődnünk minden területen. Az viszont helytelen lenne a fejlődési kényszer mellett, ha most a pilótákról beszélnénk a jövő kapcsán.” 

    „Van 18 hónapunk Charles esetében. A szerződés megújítása csak zavaró téma lenne, ezt már jeleztem is néhány ezelőtt a menedzsereknek. Most az a prioritás a versenyzőknek, hogy együtt dolgozva fejlesszék a kocsit. Aztán a nyári szünetben vagy később elkezdünk beszélni erről.” 

    Sainz már tavaly látta, hogy baj lesz az idei Ferrarival

    Leclerc ezer szállal kötődik a Ferrarihoz, nála az a kérdés, meddig tudja elviselni a sorozatos kudarcokat. Vasseur mindkét versenyző képességeit méltatta. 

    „Elégedett vagyok Carlos-szal, kiegyensúlyozott és fontos műszaki visszajelzéseket ad. Charles-szal győztes párost alkot, és szerintem nagyon alulértékelik – jelentette ki. – Gyors és kiegyensúlyozott, de ahogy mindenkinél, nála is van lehetőség javulni.”

    „Charles az időmérőn varázslatokra képes. Néha viszont túlmegy a határon, mert mindig a maximumra törekszik, még olyankor is, amikor az autó ezt nem teszi lehetővé. Mindig nyerni akar, ezért időnként elkövet olyan hibákat, mint a szezon elején. Erről beszéltünk vele.”

    Leclerc és Sainz szerződése tehát 2024 végéig szól a Ferrarival.

  • Kiderült, hány év múlva állhat munkába a Ferrari legújabb igazolása

    Kiderült, hány év múlva állhat munkába a Ferrari legújabb igazolása

    Frédéric Vasseur szerint nagyon bátran viseli a nehézségeket a Ferrari, de a következő években munkába áll a segítség.

    Az elmúlt versenyt is felemásan zárta a csapat. Az időmérőn Charles Leclerc akadt ki a gárdára, amiért nem száraz pályás abroncsot raktak fel az autójára. Ám a francia vezető elmondta, miután elmagyarázták a monacói versenyzőnek a döntésük okát, a 25 éves pilóta bocsánatot kért.

    Vasseur kiemelte, hogy a Scuderia problémái mindig a címlapokra kerülnek, ugyanakkor tisztában van azzal, hogy nem csak ők járnak ilyen cipőben.

    „Biztos vagyok abban, hogy Max (Verstappen) sem elégedett mindig a taktikával és a beállításokkal. Ebben a sportban mindig többet akarsz. Én örülök annak, mikor Charles (Leclerc) és Carlos (Sainz) eljön hozzám, elmondja miben kell még fejlődni a csapatnak vagy épp nekik. Mindig ők az elsők, akik vállalják a felelősséget.”

    Fred Vasseur, Ferrari
    Frédéric Vasseur – Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A vörösök nemrég bemutatott fejlesztési csomagja felemás eredményeket hozott. Ugyanakkor Montréalban már a javulás első lépései megcsillantak. Helmut Marko szerint Charles Leclerc nagyon is veszélyes lehet így Max Verstappenre az osztrák időmérőn.

    A francia vezető elismerte, valóban történ fejlődés. Vasseur ugyanakkor az új irányokról és új szakemberekről beszélt. A Ferrari csapatfőnöke elmondta, hogy sikerült egy csúcsmérnököt elcsábítani az egyik riválisuktól. Viszont ő csak 2025-ben csatlakozhat a Scuderiához.

    „Arrogancia lenne, ha azt mondanám, azért léptünk előre, mert csatlakoztam a csapathoz. Én fejlődtem abban, hogy megértettem hol vagyunk gyengék, és hol tudunk alakulatként jobbá válni. Külső szemmel elég mozgékonynak tűnhetünk, mikor egyik napról a másikra orvosolunk egy problémát. Ám az irány megváltoztatását lassabban visszük véghez. Amikor le akarunk szerződtetni valakit, akkor évekről beszélünk. Néhány hete megszereztünk egy kiváló szakembert, de ő csak 2025-ben csatlakozhat hozzánk, így a 2026-os autón dolgozhat majd. Viszont ha ezt most nem léptük volna meg, akkor még jobban kitolódik az egész.”

  • A Ferrari azt javasolja Leclerc-nek, néha bújjon bele az ő cipőjükbe

    A Ferrari azt javasolja Leclerc-nek, néha bújjon bele az ő cipőjükbe

    Átbeszélte monacói pilótájával a Kanadai Nagydíj időmérőjén történteket a Ferrari, a csapatfőnök szerint pedig Charles Leclerc frusztrációja abból fakadt, hogy nem látta át teljesen a folyamatokat.

    Leclerc úgy érezte, a csapat stratégiailag ismét rossz döntést hozott, miután a változó körülmények között zajló montreali időmérő Q2-es szakaszában először intermediate gumikon kértek tőle egy kört, miközben a pálya már a slickekre is alkalmas volt. A monacói végül a 11. helyen végzett és nem jutott tovább a szakaszból, noha ugyanilyen taktikával más versenyzőknek ez sikerült, szóval nem feltétlenül csak a Ferrari okolható a botlásért.

    Leclerc kiakadt a Ferrarira, de a dolgok mögé nézve kiderül: nagyon nincs igaza

    Az ötszörös futamgyőztes pilóta mindenesetre újabb megbeszélést sürgetett csapatával az időmérőn történtek átbeszélésére, ami a hétvége során le is zajlott. Fréderic Vasseur csapatfőnök erről úgy nyilatkozott, Leclerc ezalatt megértette, hogy nem egyértelműen a stratégák hibáztak.

    „Mindig lehet jobb munkát végezni, de az is igaz, hogy valószínűleg nem a versenyző az, aki a legjobban átlátja az összképet tíz másodperccel az időmérő után” – idézi Vasseur-t a Racefans.

    „Konstruktív egyeztetésünk volt Charles-lal, amely során bemutattuk neki az átfogó helyzetet az időmérőn történtektől, és ekkor már sokkal nyugodtabb volt. Szerintem az okozott félreértést, hogy nem látta át a helyzetet teljes egészében. Azon talán javíthatnánk, hogy ő is többször bele tudjon bújni a mi cipőnkbe.”

    A Ferrari pilótái, Leclerc és Carlos Sainz a mezőny közepéből rajtolva a 4. és az 5. helyig jöttek előre a futamon, a csapatnak pedig azt az egykiállásos taktikát sikerült eredményesen kiviteleznie, amit csak a mezőny kisebbsége választott. Vasseur azonban nem ment bele találgatásokba azzal kapcsolatban, hogy a balul sikerült időmérő nélkül harcba tudtak-e volna szállni az Aston Marinnal és a Mercedesszel a dobogóért.

    „Persze nem jelenthetjük ki, hogy jó munkát végeztünk, hiszen kiváló volt a tempónk, mégis a 10. és a 11. helyre kerültünk a rajtrácson. Ez csakis azt jelentheti, hogy valami félrecsúszott. De nem akarok a ’mi lett volna, ha’ mentalistással versenyekre járni, mert ha így gondolkodunk, mindenki lehetne világbajnok” – zárta gondolatmenetét a csapatfőnök.

  • A Ferrarinál úgy érzik, legalább a Mercedesszel felvehetik a harcot

    A Ferrarinál úgy érzik, legalább a Mercedesszel felvehetik a harcot

    Noha Carlos Sainz és Charles Leclerc a Spanyol Nagydíjon sem gyújtotta fel az eredményjelzőt, a csapatfőnök látott biztató jeleket.

    Frédéric Vasseur a a legutóbbi versenyen pozitívumokat tapasztalt az autó teljesítményében, jóllehet, igen hamar kiderült, hogy az SF-23 a fejlesztések érkezése ellenére igencsak szeszélyes maradt. Az istálló a szezon eleje óta azzal küzd ezzel, ami többek között a rossz gumikezelésben és az etapról etapra változó formában mutatkozik meg.

    „Növeltük az autó potenciálját. Miami a viszonyítási alap, és most legalább sikerült Carlost az első rajtsorba juttatni, ez előrelépés – jelentette ki Vasseur még Barcelonában. – Úgy értékelhetünk, hogy a futamon is javultunk az Aston ellen, de ez közel sem elég. A Mercedeshez képest még mindig óriási a lemaradás a versenyen. Erre kell a figyelmünket fordítanunk. Azt hiszem, amint megoldjuk a kiszámíthatatlanság problémáját, egész versenyeken át harcolhatunk velük.”

    „A Red Bull-lal más a helyzet, főleg [Max] Verstappennel. Ő sokkal gyorsabb nálunk az időmérőn és a versenyen is.”

    A sorozatos bukásokról tartott példabeszédet a Ferrari vezérigazgatója

    Az Aston Martin ugyanakkor a következő, Kanadai Nagydíjra ígér nagyobb fejlesztési csomagot, így a Ferrarinak nem árt résen lennie. A Mercedes átalakításai látványosan beváltak, az erőviszonyokról általában hű képet festő barcelonai pályán az Ezüstnyilak váltak a Red Bull legközelebbi üldözőivé.

    „Ami a nyers teljesítményt illeti, úgy látjuk, a legutóbbi fejlesztések kifizetődtek. Úgy gondolom, a teljesítményünk javult Miamihoz mérten, mielőtt a Mercedes bevetette a frissítését. Ők szintén javultak. Az időmérőn valószínűleg kicsit gyorsabbak vagyunk náluk, de a versenyen túlságosan egyenetlen a teljesítményünk” – mondta Vasseur.

    Megkérdezték tőle azt is, hogy szerinte melyik helyszínen lehet a legerősebb a Ferrari, de nem tudott tippet adni.

  • Az új gumik még jobbak lesznek? „Még a mostaniakat sem értettük meg”

    Az új gumik még jobbak lesznek? „Még a mostaniakat sem értettük meg”

    Két verseny múlva a csapatok és a versenyzők már a Pirelli új abroncsait használhatják, ám a Ferrari csapatfőnöke szerint nem volt elég idejük ahhoz, hogy kipróbálják a következő változatot.

    Spanyolországban a pénteki napon tesztelhették a pilóták a Silverstone-ban bevezetésre kerülő abroncsot. A változtatásra azért van szükség, mert az olasz gumigyártó nem számított arra, hogy ilyen gyorsan visszanyerik a szabályok miatt elveszített leszorítóerőt a csapatok. Már most olyan értékeket generálnak az autók, amire a Pirelli csak az év végén számított, így muszáj megerősíteni az abroncsokat. A keverékek összetétele azonban nem változik.

    Frédéric Vasseur viszont úgy véli, hogy a spanyolországi próbák nem feltétlenül voltak elegek arra, hogy megvizsgálják az abroncsokat.

    Forma-1, Carlos Sainz, Ferrari, Spanyol Nagydíj 2023, futam
    Carlos Sainz/Ferrari – Fotó: Zak Mauger/LAT Images/Pirelli

    „Mi az ítélet? Nos, ez nem könnyű, mikor öt kört mentek a gumikkal. Amiatt, hogy tisztább képet kapjunk, a mostani változatokkal több ezer kört tettünk meg, és még most sem értjük őket. Ez nem azt jelenti, hogy a sebességünk nincs meg ahhoz, hogy megértsük az abroncsok viselkedését, egyszerűen öt kör nem elég” – magyarázta a francia vezető.

    A tervek szerint jövőre már gumimelegítő paplanokat sem használhatnak a csapatok, ám a paddockban az a hír járja, hogy ezt az ötletet elvetheti a sportág. A legfőbb kérdés ugyanis az: a Pirelli tud olyan abroncsot gyártani, ami gumimelegítők nélkül is hatékonyan működik?

    „E tekintetben várjuk a visszajelzést a Pirellitől, ez inkább rajtunk múlik. Csinálunk nekik teszteket, beállunk a sorba, de a statisztikában nem szerepelünk” – tette hozzá Vasseur.

  • Lesújtó véleményt fogalmazott meg a Ferrari helyzetéről Ralf Schumacher

    Lesújtó véleményt fogalmazott meg a Ferrari helyzetéről Ralf Schumacher

    Ralf Schumacher problémás gyerekhez hasonlította a Ferrarit, és szerinte Frédéric Vasseur csapatfőnök tanácstalan. A jelenleg szakértőként dolgozó expilóta korántsem zárja ki, hogy a Scuderia nem csak az idei szezont dobhatja ki a kukába.

    A Spanyol Nagydíj hétvégéjének egyik, ha nem a legnagyobb csalódása a Ferrari teljesítménye volt. A maranellói istálló komoly fejlesztési csomaggal készült a hétvégére, ám túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy ez nem vált be, ráadásul egy olyan pályán, amely ebből a szempontból jó visszajelzéseket ad. Carlos Sainz a második rajthelyről az ötödik pozícióba esett vissza a versenyen, míg Charles Leclerc-nek nem sikerült a pontszerzés.

    Az újítások egyelőre nem oldották meg a Ferrari fő problémáit. Az SF-23-as továbbra is sokkal gyengébben muzsikál a futamon, mint a kvalifikáción, ezt a spanyol pilóta eredményei jól megmutatják. Ráadásul a megbízhatósági gondok sem tűntek el, hiszen az 5-szörös futamgyőztes emiatt kényszerült búcsúzni már a Q1-ben. A jelek szerint ráadásul Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke sem igazán látja a kiutat, legalábbis Ralf Schumacher szerint.

    „A leginkább problémás gyerek a Ferrari – írta a jelenleg a német Sky szakértőjeként dolgozó expilóta saját rovatában. – Fred Vasseur csapatfőnök tanácstalannak tűnt. Amikor megkérdeztem tőle, mennyi időbe telik, mire a Ferrari utoléri az élen állókat, ez volt a válasza: »Először fel kell ismernünk a problémát, aztán meg tudjuk mondani, mennyi időbe telik.« Nem igazán tudják, mi a gond. Már egy éve problémájuk van azzal, hogy a gumik túl gyorsan kopnak, és Barcelonában az időmérőt leszámítva egyszerűen túl lassúak voltak.”

    A sorozatos bukásokról tartott példabeszédet a Ferrari vezérigazgatója

    A Ferrari ismét nem tud beleszólni a világbajnoki küzdelembe, de persze ez a Red Bullon kívül mindenkire elmondható. Az igazán nagy baj az, hogy az eddigiek alapján nemhogy a Mercedes, de még az Aston Martin is átugrotta őket az erősorrendben, és csupán a negyedik helyet foglalják el a konstruktőri tabellán. Schumacher egyáltalán nem tartja kizártnak, hogy a közeljövőben nem is lesz komoly javulás.

    „A Ferrari előtt még rögös út áll – fogalmazott a Jordan, a Williams, illetve a Toyota egykori versenyzője. – Vasseur még csak néhány hónapja van hivatalban, ehhez egyszerűen idő kell, amit meg kell adni neki. Jelenleg azon van, hogy új embereket vigyen a csapathoz. Eltarthat egy ideig, amíg mindannyian munkába állnak, és ez a munka meghozza gyümölcsét. Szóval könnyen lehet, hogy a Ferrari elfelejtheti az idei szezont és a következő év elejét.”

    Amennyiben ez így lesz, akkor nyilvánvalóan a 2024-es világbajnoki címért sem szállhatnak harcba, de könnyen elképzelhető, hogy 2025-ben is ez lesz a helyzet. Ez esetben messiásként várhatják a 2026-ban bemutatkozó új motorszabályokat, ám ezzel az a probléma, hogy ugyanígy tettek a tavalyi változásokkal, amelyekből egyelőre csak a 2022-es idény első felében profitáltak valamelyest.

  • A Ferrari csapatfőnöke ezt a nyomozást érzi a legnehezebbnek

    A Ferrari csapatfőnöke ezt a nyomozást érzi a legnehezebbnek

    Az istálló döntésit szokás szerint gyakran vonják kérdőre, Frédéric Vasseur ezzel kapcsolatban szólalt meg.

    Vasseur az idei szezontól irányítja a világ legismertebb autóverseny-istállóját, és az előző évekhez hasonlóan a csapatnak mostanában is gyakran kell magyarázkodnia bizonyos döntések miatt. Monacóban is vitatható volt, ahogy az érkező esőt kezelték (meglehetősen későn váltottak intermediate gumira), és a csapatfőnök ennek kapcsán beszélt a vélt tévedésekről.

    „A legfontosabb és legnehezebb része a munkámnak, hogy kiderítsem, mi hiba és mi nem az – jelentette ki Barcelonában. – Többen panaszkodtak a versenyen választott stratégiánkra, de azzal nem követtünk el hibát. [Lewis] Hamiltont követtük az első kiállásnál [Carlos] Sainz-cal, ami szerintem a helyes döntés volt, s miután beszéltem vele, ő is egyetértett.”

    „A futam végi döntés volt a másik kritizált elem. Két lehetőségünk volt, és könnyebb lett volna konzervatívnak lenni, korán kimenni kereket cserélni azért, hogy a 4-5. helyért harcoljunk, aztán meg várni a piros zászlót vagy a biztonsági autót és reménykedni a dobogóban. Itt nem a stratégia a kérdés, hanem a kockázatok felmérése, és az, mit akarunk elérni. Ennek nincs közé a hibákhoz.”

    A Ferrari a Monacói Nagydíjon is hibát hibára halmozott? – megmondjuk, hogy miért nem

    Ahogy a hivatkozott cikkben kifejtettük, a vizes pályán hozott döntés valóban nem tűnt nagy butaságnak, Charles Leclerc rajtbüntetését ellenben elkerülhették volna, ha olajozottabban működik a gépezet; a monacói pilótát más feltartása miatt sorolták hátrébb a rajtrácson.

    „Szombaton egyértelműen hibáztunk – ismerte el Vasseur. – A kommunikáció nem működött, hiányzott a koncentráció. Valószínűleg újra kell gondolnunk a mérnökök közötti kommunikációt, mert az szörnyű, amikor ketten beszélnek a pilótával. Ezt biztosan felül kell vizsgálnunk.”

    „A feladatom az, hogy intézkedéseket és döntéseket hozzak, miután meggyőződtem arról, hogy valamilyen területen gyengék vagyunk.”

    Monacóban Leclerc 6., Sainz 8. lett, a Ferrari lemaradása a konstruktőri pontversenyben így tovább nőtt az Aston Martinhoz és a Mercedeshez képest.