Címke: Frédéric Vasseur

  • A Ferrarinál azért találtak pozitívumot is az előző versenyben

    A Ferrarinál azért találtak pozitívumot is az előző versenyben

    A Ferrari csapatfőnöke nem tudott magyarázattal szolgálni Charles Leclerc elbaltázott stratégiájára az USA Nagydíjon, ugyanakkor ő és a pilóta is megemlített néhány kedvező tényt.

    Frédéric Vasseur rámutatott például, hogy a gumikopás, ami a szezon első felében oly sokszor akadályozta a csapatot, ezúttal nem ütötte fel a fejét. Carlos Sainznak „nem volt problémája vele, és Charles-nál sem volt téma a gumikopás”, mondta a csapatfőnök.

    Lewis Hamilton kizárásának köszönhetően Sainz 3. lett, róla azt említette meg pozitívumként, hogy az első etap közepétől kezdve szinte ugyanolyan tempót diktált, mint Hamilton, Lando Norrishoz pedig közelebb is férkőzött a leintésig.

    A kopólemezzel kapcsolatos szabálytalanság miatt kizárt Leclerc méltatlankodott, amiért az egykiállásos taktikája kisiklatta a versenyét, és azt sürgeti, hogy a Ferrari jöjjön rá, miért tévedett a szimulációjuk abban az egy- és a kétkiállásos stratégia közötti különbséggel. Egyelőre Vasseur sem tudott részleteket megosztani erről.

    Leclerc-re rájár a rúd – Fájdalomcsillapítót kellett bevennie a rajt előtt!

    „Meg kell értenünk, miért futott zátonyra Charles versenye. Erről majd Mexikóban tudunk beszélni” – nyilatkozta.

    Lecler azonban megerősítette, hogy a Ferrari nemrég bevetett újításainak hála most már sokkal jobban érzi magát az autóban, mint a szezon elején, a fejlesztések pozitív hatását az USA Nagydíjon is érezte.

    „A frissítés segített a csapatnak és nekem, hogy jobban megbízzunk az autóban, és az ízlésemhez tudjuk beállítani. Az első tengely erősebb lett, ez általában jót tesz nekem. Komfortosabban érzem magam az autóban azóta” – jelentette ki.

  • „Az ellentét az FIA és a Liberty között van” – így reagáltak a csapatok az Andretti érkezésére

    „Az ellentét az FIA és a Liberty között van” – így reagáltak a csapatok az Andretti érkezésére

    A héten jelentették be, hogy az FIA jóváhagyta az Andretti jelentkezését az F1-es mezőnybe. Ez még ugyan nem jelent végleges csatlakozást, az F1-es mezőnyt így is kérdezték az fejleményekről.

    A csütörtöki sajtónapon a pilóták nagy része hárította a felelősséget és óvatosan nyilatkozott vagy az eddig hangoztatott „minőségi csapatra van szükségünk” kifejezéssel vette el a véleménynyilvánítás élét, egyedül Lewis Hamilton és Valtteri Bottas foglalt egyértelműen pozitív állást az ügyben, míg az újonc Liam Lawson kiemelte, így a fiatal pilótáknak több helye lenne.

    Hamiltonon és Bottason kívül mindenki biztonsági játékot játszott az Andretti F1-es érkezésével kapcsolatban

    Számít egyáltalán a versenyzők véleménye?

    Fontos azonban kiemelni, ténylegesen inkább a csapatok véleménye számít az ügyben, és már korábban hevesen ellenezték az új alakulat érkezését. Ebből sem volt hiány azóta, többen is felszólaltak, már azelőtt, hogy a katari versenyhétvégén hivatalosan is szót kaptak volna.

    „Úgy gondolom, jelenleg jól megy a szekér és a bajnokság jobb helyzetben van, mint valaha. Ne javítsuk meg, ami nem romlott el, és nagyon is hiszek abban, hogy 10 csapattal jól működik a dolog, szóval maradjon is így” nyilatkozta még a hétvége előtt Lawrence Stroll, az Aston Martin tulajdonosa.

    „Ahogy mondtam, a sport és az üzlet nagyon jó helyzetben van, egyre több a néző és a szurkoló, rekordokat döntünk a közönségünk szempontjából, különösen az Egyesült Államokban, ami a legnagyobb piac a világon. Már három versenyünk is lesz, másodjára mentünk Miamiba, és novemberben jön Las Vegas, így még van hová növekedni.”

    A Beyond the Flag eléggé beleállt ebbe a nyilatkozatba, mondván, hogy Stroll olyan dollármilliókon veszekszik, ami neki egyébként aprópénznek számít ahhoz az összeghez képest, amit beleöl saját fia karrierjébe. És ez nem egy megtérülő befektetés, hiszen az Aston Martin milliókat veszít Lance Stroll gyenge teljesítményével. A csapat az egyik legjobb szezonját teljesíti, két teljes értékű pilótával pedig minden bizonnyal több pénzt nyernének, mint amennyit elvesztenek azza, hogy nem 10, hanem 11 felé kell elosztani a pénzdíjakat.

    Nyilván a kiscsapatoknak sokkan jobban fájna, bármennyi összeg elvesztése, ahogy ezt a Williams csapatfőnöke, James Vowles is jelezte az Autoweeknek.

    „Az én véleményem egyértelmű. A Williams ellenzi egy 11. csapat érkezését, nagyon erőteljesen” zárta rövidre a kérdést a Mercedes korábbi sikerkovácsa.

    „Hiszünk abban az irányban, ami felé a sport tart. Azért, hogy ezt megtehessük, kell egy stabil szervező, aki együttműködik a csapatokkal annak érdekében, hogy szorosabb legyen a versenyzés. De fontos figyelembe venni, hogy nemcsak mi nem vagyunk pénzügyileg stabilak, hanem talán a mezőny fele. Van értelme egy 11. csapatnak, de csak abban az esetben, ha a 10. csapat stabil helyzetben van” – emelte ki Vowles, hogy nem az Andrettivel van gondja.

    A Ferrari vezetője, Frederic Vasseur szintén hasonló figyelmeztetést eszközölt:

    „Ne felejtsük el, hogy 3-4 évvel ezelőtt a mezőny fele majdnem csődbe ment, így nem lehetünk arrogánsak” mondta az akkor az Alfa Romeót igazgató francia szakember.

    „Az F1 most egy ilyen éltciklusban van, de nem tudjuk, mi fog történni 2030-ig. Nem férek hozzá az Andretti által benyújtott dossziéhoz. Az első kérdés a hozzáadott érték, de már van egy 10. csapatunk az amerikai Haas személyében, van amerikai pilótánk is, így nem tudom, az Andretti mit tudna még nyújtani.”

    Nem csak negatív reakció érkezett

    A McLaren volt az egyetlen csapat, ami nyíltan támogatta az Andretti és a Cadillac csatlakozását, rajtuk kívül pedig az Alpine – azt remélve, hogy ideiglenesen ők lehetnek az amerikai csapat motorbeszállítói, amíg a Cadillac nem készül el a saját motorjukkal – járna még jól az F1 legújabb csapatával.

    Christian Horner, a címvédő Red Bull csapatfőnöke az eddigi csapatok védelmét figyelmen kívül hagyva azt emelte ki, lehet sikeres egy ilyen vállalkozás, de elismerte, hogy a politika útját állhatja az Andrettinek.

    „Ahogy én látom, a súrlódás az FIA és a Liberty Media között van” idézi őt a Sky Sports F1 – „Az FIA hozza a szabályokat, a Liberty a promóter, és irányítja a pénzügyeket. Az a kérdés, egy újabb csapatot ki fizetné meg? Nekik [az Andrettinek] egy komoly javaslatot kell összerakniuk, hogy hogyan szeretnék ezt megoldani.

    A General Motors (Cadillac) érkezése mindenképpen egy pozitív dolog és a Ford is visszatér 2026-ban, így az ő csatájuk hihetetlen lenne. De ideális esetben saját motorral kéne jönniük.

    Ha azt nézzük, az Audi egy már létező csapat felvásárlásával érkezik majd. Más esetben máshogy kéne ezt kezelni? A Libertynek és az FIA-nak ezt kell eldönteniük, és egy közös álláspontok képviselniük, mert olyan nem lehet, hogy valakire az egyik szabály vonatkozik, másvalakire pedig egy másik.”

    „Több csapatot, kevesebb futamot!” – korszakos ellentét éleződik az F1 és az FIA között

  • Berúgta az ajtót a McLaren, így 2024-ben már a bajnoki címért mehet?

    Berúgta az ajtót a McLaren, így 2024-ben már a bajnoki címért mehet?

    Helmut Marko szerint a jelenlegi erősorrendet és a fejlesztési versenyt tekintve a McLaren lesz a legfőbb kihívójuk 2024-ben.

    Az év elején még a pontszerzés is nehézséget okozott a wokingi alakulatnak, ám a nyáron kemény munkával és hatékony újításokkal már dobogóra is állhattak. Japánban második erőként masíroztak a Red Bull mögött, míg Katarban még nagyobb tempót diktáltak.

    Oscar Piastri megnyerte a sprintversenyt és második lett a főfutamon, míg Lando Norris mindkét nap dobogóra állhatott. Mindemellett rekordot is döntött a csapat, hiszen a brit versenyző kerékcseréjénél a leggyorsabb boxkiállás is megszületett.

    A Bikák elismerik az ellenfelük sikerét és pilótapárosuk hatékonyságát. Az utóbbi attribútum miatt aggódnak is, mivel Serigo Pérez ismét jóval gyengébben teljesített csapattársánál. Az osztrák tanácsadó úgy számol, hogy a McLaren komoly ellenfél lesz jövőre, és a bajnoki címért is harcba szállhatnak.

    „Ők most az állandó üldözőink, a lendületük még kitart. A versenyen a McLarenhez igazodva határoztuk meg a tempónkat. Ez figyelemre méltó és ijesztő is egyben, most már minden pályán ez van. Kemény csatáink lesznek jövőre velük. A többiek nem tudták tartani a lépést se velük, se velünk” – nyilatkozta Marko.

    Frédéric Vasseur ugyan elismeri a papaya színű csapat sikerét, de pályaspecifikusnak tartja a kiugró eredményeiket.

    „Mondhatjuk azt, hogy a McLaren most a második erő, de a katari és a suzukai pályának sok közös jellemzője van. Szóval várjuk ki mi lesz a következő versenyeken, kezdve Austinnal. Azon a pályán minden van, így jobban megérthetjük ki hol áll valójában.”

  • A Katari Nagydíj „mumusa” felel Sainz technikai problémáiért is?

    A Katari Nagydíj „mumusa” felel Sainz technikai problémáiért is?

    A Ferrari nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a mumusként fellépő kerékvetőnek köszönheti Carlos Sainz a „szerencséjét”.

    A legfittebb versenyző vasárnap a spanyol pilóta volt, mivel el sem indult a Katari Nagydíjon. Ugyan a Ferrari gőzerővel próbálta megoldani a problémát, ám nem sikerült időben elkészülniük, így a 29 éves versenyző csak a boxutcából követhette az eseményeket.

    A Ferrari csak egy autóval áll ki a Katari Nagydíjra

    Felmerült gyanú, hogy az új „piramis rázókövek” nem csak a gumik élettartamát rövidítették meg, hanem a túl nagy vibráció mentén azért a repedéséért is felelnek, ami az üzemanyagtartályon keletkezett.

    A pénteki gyakorlás után furcsa jelenséget tapasztalt a Pirelli az abroncsokon. A felületeken mikrovágások jelentek meg, így szombaton az FIA még a pályán is módosításokat hajtott végre. Az olasz gumigyártó javaslatára kötelező lett három kerékcserét végrehajtani a versenyen, 18-körös etapokra osztva fel a futamot.

    Ám az olasz sajtó azt gyanítja, hogy a problémás kerékvetők miatt nem tudott rajthoz állni vasárnap Sainz, és a spanyol sem tudta kizárni ezt az elméletet.

    „Talán így van, csak akkor fedeztük fel a szivárgást, mikor beletöltöttük az üzemanyagot” – felelte szűkszavúan a versenyző.

    Frédéric Vasseur továbbá hozzátette, nem csak az abroncsokkal és az üzemanyagtartállyal volt problémája Sainznak. Korábban az akkumulátort is kellett cserélni a versenygépében.

    „Valószínűleg a rázókövek okozták mindezt. A szivárgás mértéke elég nagy volt, így jelentős a kár” – tette hozzá a francia csapatvezető.

    Részletes elemzést kedd estére ígért a Scuderia.

  • A Ferrari csapatfőnöke nem aggódik annyira, mint Leclerc

    A Ferrari csapatfőnöke nem aggódik annyira, mint Leclerc

    Frédéric Vasseurt, a Ferrari csapatfőnökét annyira nem aggasztja a McLaren előrelépése, mint Charles Leclerc-t.

    A Red Bull majdnem minden versenyen diadalmaskodni tudott az idei szezonban. Csupán egy futamon találtak legyőzőre, amit pont a vörösök nyertek meg. Szingapúrban Carlos Sainz szelte át először a célvonalat, ám nyomában ott volt Lando Norris is.

    Japánban ismét fordult a kocka a Bikák mögötti sorrendben. Max Verstappen mellett ezúttal a McLaren két versenyzője harcolt, míg a Scuderia és a Mercedes vakarta a fejét. A monacói pilótát aggasztja a wokingi istálló teljesítményé és sikeres fejlesztési programja. A papaya színű csapat az év elején még annak is örült, ha pontot tudott szerezni, manapság viszont a dobogós helyekért küzdenek.

    „Ha Katarban is erős lesz a McLaren tempója, akkor aggasztóvá válik a helyzet. Már most is az, de tisztában voltunk azzal, hogy lesznek olyan pályák, ahol erősek lesznek. Ha Katarban is ez a helyzet áll fenn, lesz okunk aggódni” – nyilatkozta korábban Leclerc.

    Egyre jobban aggasztja a McLaren feljavulása a Mercedest és a Ferrarit

    Ám a francia csapatfőnök szerint nincs okuk pánikolni:

    „Az az erős teljesítmény amit Japánban láttunk a McLarentől, nem meglepő. A szezon elején komoly gondokkal küzdöttek, de azt elfelejtik az emberek, hogy már Spanyolországban is a második sorban álltak. Kétségtelenül fejlődtek, de nem mindig az autó javulásáról volt szó, vagy arról, hogy egy pálya jobban fekszik-e nekik. Számomra ez a vezethetőségről szól. Ha a konstrukció fejlődik, az automatikusan segíti a versenyzőt is. Emiatt jobban bíznak az autóban és bátrabbak lesznek” – fogalmazta meg gondolatait Vasseur.

    A Ferrari vezetője hozzátette, a fejlődés terén nekik sincs okuk panaszra:

    „Mi jelentős előrelépést értünk el a gumikezelésben. A szezon első részében jobban koptak az autóinkon az abroncsok, mint az ellenfeleinknél. Emiatt erre koncentrálunk az újítások kapcsán, és dolgozni kezdtünk a beállításokon is, hogy versenyzők tovább tudják életben tartani az abroncsokat. Ez a munka meghozta a gyümölcsét.”

  • A Ferrari csapatfőnöke jobban izgult a futam felvételét nézve, mint élőben

    A Ferrari csapatfőnöke jobban izgult a futam felvételét nézve, mint élőben

    A Ferrari az első csapat, amely a Red Bull mellett győzelmet tudott szerezni 2023-ban, Szingapúrban Carlos Sainz ért célba elsőként. Az idei szezontól kinevezett csapatfőnök, Frédéric Vasseur az első ilyen sikert ünnepelhette a maranellóiakkal.

    „A dobogón több érzelem öntött el, mert ez volt az első győzelmünk közösen. De most már inkább az jár a fejemben, mennyit léptünk előre Dzsidda óta, ahol nagyon nehéz hétvégénk volt. Szépen javultunk” – idézte a RacingNews365 a Ferrari csapatfőnökét, aki a szezon második versenyére, a Szaúd-arábiai Nagydíjra utalt.

    „Jó csapatmunka volt Maranellóban és a pályán is. Fokozatosan növeltük az önbizalmunkat és a tempónkat.”

    Szingapúrban a hétvége kezdetétől érett a meglepetés, de a futam hajrájában a Mercedes kezében voltak a jobb lapok, amit Sainz taktikus vezetéssel ellensúlyozott, konkrétan szándékosan DRS-t adott a mögötte haladó Lando Norrisnak, hogy a hátvédjeként feltartsa George Russellt és Lewis Hamiltont. Vasseur elárulta, hogy ő nem volt különösebben feszült az izgalmas befutóhoz közeledve.

    Nem örült a Ferrari ajándékának a Red Bull és megüzente, ilyet nem szabad csinálni (videó)

    „Fura érzéseim voltak az irányítófalon, nem izgultam nagyon az utolsó körökben. Valójában sokkal stresszesebb volt utólag a verseny utolsó köreit újra megnézni, mint amikor az lezajlott. Talán azért éreztem így, mert Carlos irányította a helyzetet” – mondta.

    A Ferrari ezelőtt több mint egy éve, a 2022 júliusában rendezett Osztrák Nagydíjon diadalmaskodott. Az istálló a Mercedesen is sok pontot hozott Szingapúrban, már csak 24 egység a lemaradásuk a konstruktőri tabella 2. helyezettjétől.

  • Sainz berúgta az ajtót, és felborította a csapaton belüli hierarchiát?

    Sainz berúgta az ajtót, és felborította a csapaton belüli hierarchiát?

    Carlos Sainz nagyban hozzájárult vasárnap a szerződéshosszabbításához, addig Charles Leclerc küszködik az autójával.

    A spanyol versenyző Monzában is megszerezte a pole pozíciót, sőt 16 kör erejéig még a versenyt vezette. Ám akkor még Max Verstappen és a Red Bull visszavette az uralmat. Szingapúrban viszont fordult a kocka, a Bikák szenvedtek, míg a Ferrari továbbra is jó teljesítményt nyújtott a 29 éves pilótával.

    Tegnap a Scuderia versenyzője szerezte meg a győzelmet, és ezzel egy jókora löketet adott a szerződéshosszabbításának. A vörösök első sorban a monacói kontraktusára koncentráltak, de könnyen lehet, hogy Sainz teljesítmény felrúgta a hierarchiát, és ugyanolyan fontossá tette a maradását, mint Leclerc.

    A versenyt követően a spanyol elmagyarázta, mi vezetett odáig, hogy jobban kezdte a második szezont csapattársánál:

    „A nyári szünet során mindig több időnk van arra, hogy találkozzunk a mérnökökkel, és megbeszéljük mi vált be, és mi az ami nem működik. Ezért is léphettünk előre az elmúlt versenyeken, és remélhetőleg az év végéig sikerül megőriznünk ezt a formát. Szeretnénk az elkövetkezendő szezont versenyképesebb autóval kezdeni” – nyilatkozta Sainz.

    Leclerc elismerte, hogy a szezon második felében küszködött az autójával, és egyelőre nincs meg az összhang közte és versenygépe között. Mindaddig Frédéric Vasseur az „elszabadult” spanyolt dicsérte, akinek hozzáállása más, mint a monacói:

    „Nem vagyok meglepve azon, hogy Carlos (Sainz) milyen jól vezetett itt, az összes edzésen a legjobbak között volt. Nem hiszem, hogy van olyan versenyző, aki az utolsó 10 kört okosabban menedzselte volna. A hétvégére való mentális felkészülést jobban csinálja, de a fő különbség a két versenyző között az, hogy Sainz már az első szabadedzés első körétől ott van. Ez sokat, segít, de apró részletekről beszélünk az attitűdjük tekintetétben.”

  • Nagy hibát követett el a Ferrari, mikor nem tartotta vissza Binottót?

    Nagy hibát követett el a Ferrari, mikor nem tartotta vissza Binottót?

    Gerhard Berger szerint szarvashibát követett el a Ferrari, mikor a technikai részleg élére nem tette vissza Mattia Binottót.

    2022 végén döntött úgy a Scuderia, hogy elengedi a svájci-olasz vezetőt, akinek a nyakába varták az elmúlt szezonok sikertelenségét. Az 53 éves korábbi csapafőnök 2019-ben vette át az istálló irányítását, azelőtt a motorrészleg vezetőjeként tevékenykedett a vörösöknél.

    Ugyan Binotto mérnöki kvalitásait sokan elismerték, ám vezető képességei nem voltak elegendők ahhoz, hogy az egész csapatot a nyakába vegye.

    Frédéric Vasseur, Ferrari
    Gerhard Berger a technikai oldal részére Mattia Binottót, a sportpolitikaira Frédéric Vasseurt tette volna –  Fotó: Bertusz Dávid / TRP Media

    Ám az osztrák ex-versenyző úgy véli, működő struktúra lett volna, ha Binottót a technikai részleg élére teszi a Ferrari, míg Frédéric Vasseur megkapja a csapatfőnöki státuszt.

    „Elég nehéz megítélni a formájukat, nagyon ingadozó. Korábban már említettem, hogy én megtartottam volna Binottót a technikai oldalon, Vasseurt meg a sportrészre tettem volna. Megpróbáltam volna megosztani a munkát kettőjük között, így nem egy személy vállait nyomta volna a teher. Manapság nagyon összetett egy csapat, és az, hogy mitől lehet valaki sikeres a Forma-1-ben. Egy személy már nem tud mindent irányítani. Viszont ők döntöttek így, és talán nem olyan gyorsak, mint tavaly. Talán egy kicsivel kevesebb hibát követnek el, vagy nem, nem tudom. Ám az eredmény eléggé hasonló, és ez nem elég ahhoz, hogy legyőzzék a Red Bullt. Ugyanakkor ott van mellettük a Mercedes, a McLaren és az Aston Martin is. 5 csapat is harcolhatna a bajnoki címért” – nyilatkozta Berger.

  • A Ferrari csapatfőnöke elárulta, Verstappen mivel nyűgözi le

    A Ferrari csapatfőnöke elárulta, Verstappen mivel nyűgözi le

    Frédéric Vasseur elmondta, Monzában nem működött a Ferrari részéről az a taktika, hogy nyomás alá helyezzék Max Verstappent, mert a Red Bull ásza két éve nem hibázik a pályán.

    Verstappen az Olasz Nagydíjat is behúzta, így új F1-es rekordot felállítva már zsinórban tíz győzelemnél jár, de a szurkolók legalább a táv első részében izgulhattak, hogy vereséget szenved-e, hiszen az időmérőn ezúttal kivételesen a ferraris Carlos Sainz volt a leggyorsabb.

    A spanyol azonban a várakozásoknak megfelelően csak egy darabig tudta védeni az 1. helyet, és Vasseur szerint a Ferrari hiába reménykedett abban, hogy a Red Bull klasszisa megbotlik.

    „Nem hibáznak. Azt vártam, hogy ha legalább ezen a hétvégén nyomás alá helyezzük Maxot és harcolunk vele, talán elkövet néhány hibát, de megint nem így történt” – idézte a RaceFans a Ferrari csapatfőnökének véleményét a Verstappen elleni csatáról.

    Villeneuve: Hamilton uralma miatt nem volt panasz, Verstappenét miért kritizálják?

    „Megpróbáljuk újra. Igyekszünk közel maradni a Red Bullokhoz, így tudunk a legjobban csatázni velük, és talán még nagyobb terhet rakunk rájuk. Mindig megdöbbentő a tempójuk, Monzától Monacóig mindenféle pályatípuson jól teljesítettek, de engem az nyűgöz le leginkább, hogy azt mondom, Max nem csak az előző tíz futamon, hanem az elmúlt két évben egyetlen futamon sem követett el egyetlen hibát sem.”

    „Nyilván egyszerűbb hiba nélkül vezetni annak, akinek van előnye a többiekkel szemben, de a mostanihoz hasonló körülmények között is nagyon jól bírta a strapát. Nyomást helyezett Carlosra [a futam elején], de nem kockáztatott. Tudta, hogy tempóelőnye van. Ahogy Checo [Pérez] tette az első versenyen, tudta, hogy ha az első etapban nem tud előzni, akkor majd a bokszkiállásnál előz.”

    Azért Verstappen sem hibátlan, a 2022-es Magyar és a Szingapúri Nagydíjon is volt megpördülése, kicsúszása.

  • Leclerc túl kedves, ezen csodálkozik Rosberg

    Leclerc túl kedves, ezen csodálkozik Rosberg

    A feszült monzai csata után őszintének tűnt a nyilatkozata Nico Rosberg számára, amit azért furcsáll, mert ő hasonló helyzetben elkeseredett volt. Fontosnak tartja, hogy a Ferrari leüljön megbeszélni a történteket, nehogy megromoljon Leclerc és Sainz viszonya.

    Ütközés nélkül ért véget a Ferrari házi csatája az Olasz Nagydíjon, Carlos Sainz és Charles Leclerc látványos küzdelemben behozta a 3-4. helyen a vörös autókat. A pilótákban látszólag nem maradt szálka, elmondásuk szerint jól szórakoztak, de a korábbi világbajnok Nico Rosberg a saját példáján szemléltette, hogy ez hasonló helyzetekben koránt sincs mindig így.

    Ő a Mercedesnél először a 2014-es Bahreini Nagydíjon mérkőzött meg a győzelemért kemény csatában Lewis Hamiltonnal, és elismerte, fájt neki, hogy vereséget szenvedett a csapattársától.

    „Emlékszem, a verseny után azt mondta, sosem szórakoztam még ilyen jól egy versenyautóban. Csakhogy ennél semmi sem állt távolabb az igazságtól – fogalmazott Rosberg a Sky Sports F1 podcast adásában. – Mérges voltam és bántott, hogy második lettem Lewis mögött. Semennyire sem voltam jókedvű.”

    Korábbi versenyzője szerint ezzel a megjegyzéssel Wolff egy kissé túllőtt a célon

    „Versenyzőként mindig színészkednünk kell egy kicsit, mintha Hollywoodban lennénk, nem árulva el az igazságot, mert az visszaütne.”

    „Charles olyanokat mondott, hogy elképesztően szórakozott, jó nap volt, iszik egy sört Carlosszal. Én meg tanakodtam, hogy őszintén beszél-e, vagy tol egy Nicót, és az érzéseivel ellentétes dolgokat állít. De szerintem őszinte volt, és azt éreztem, túlságosan jófiú.”

    Meg kell beszélni a történteket

    Rosberg úgy véli, a csapatfőnök Frédéric Vasseur-nek mindenképp tisztáznia kell a helyzetet Leclerc és Sainz között, nehogy baj legyen a későbbiekben.

    Forma-1 Monzában, ahogy még nem láttad (fotók)

    „Mondtam Fred Vasseur-nak a futam után, hogy nagyon javaslom, üljön le mindkét versenyzővel, ne egy csapatmenedzser vagy más tegye meg, mert neki van a legnagyobb hatalma a csapatnál – mondta. – Talán előbb külön-külön, majd együtt üljenek le beszélni, mert akkor mindenki nyíltan kifejtheti a saját nézőpontját. Fontos, hogy proaktívak legyenek.”

    „Máskülönben valamelyik pilótában, főleg Charles-ban rossz szájíz maradhat, ami gyorsan elfajulhat, és azt fogja gondolni a következő versenyen, hogy legközelebb nem adja be a derekát, vagy hogy ő is ugyanígy fog vezetni fordított helyzetben, és törlesztést akar. [Vasseur]-nek kezelnie kell a helyzetet, támogatónak és semlegesnek kell lennie. Azt ígérte, így lesz, ezért érdekes lenne meghallgatni, mi hangzik el majd abban a szobában, de ez nem lehetséges.”

    A Ferrarinak azért is fontos, hogy rend legyen, mert a konstruktőri tabella 2. helyéért harcol a Mercedesszel, a hátrányuk jelenleg 45 pont az ellenfelükkel szemben.