Címke: Frédéric Vasseur

  • Vasseurnek van egy sejtése, Leclerc és Hamilton közül ki fogja segíteni a másikat

    Vasseurnek van egy sejtése, Leclerc és Hamilton közül ki fogja segíteni a másikat

    Bár idén is ott van a győzelmi potenciál a Ferrariban, Frédéric Vasseur csapatfőnök szerint az istálló 2025-ben még jobbá válik majd Lewis Hamilton tapasztalatának köszönhetően.

    Hosszú idő, az idei szezonból húsz futam hátravan még ahhoz, hogy 2025 elejétől összeálljon a Forma-1 történetének egyik legizgalmasabb sikerpárosa, Hamilton és a Ferrari, s ahogy a nyilvánosság, úgy a csapat is sokat vár az új együttműködéstől.

    Hamilton utolsó mercedeses szezonja ugyan döcögősen indul, miközben a Ferrari már győzelmet is szerzett az egyelőre jobb formában lévő, ám év végén ülését a britnek átadni kénytelen Sainz révén, Vasseur azonban biztos benne, hogy az új környezet a csapatból és a pilótából is kihozza majd a legtöbbet. Hogy a pályán vagy a tabellán kialakul-e olyan helyzet, amikor az egyik versenyzőnek segítenie kell a másikat, arra csak a 2025-ös szezon folyamán derülhet fény, a csapatfőnök szerint viszont hiába a brit lesz az új jövevény, 18 az élmezőnyben töltött szezon és hét világbajnoki cím tapasztalatából a csapat és Leclerc is meríteni fog.

    „Nem csak a sebessége miatt lesz fontos a csapat számára Lewis Hamilton érkezése. Emellett higgadtságot is hoz magával, és olyan győzelmi tapasztalatot, amire nekünk is szükségünk van itt a Ferrarinál, hogy tovább tudjunk lépni” – idézi Vasseurt a planetf1.

    „Amiatt is nagyon várom, mert tudom, hogy a két versenyző jól ki fog jönni egymással. Segíteni fogja Charles-t, hogy Lewis igazi mestere a csúcsteljesítmény fenntartásának – nemcsak az időmérőn és a versenyen, hanem az év 365 napján.”

    Azóta, hogy Hamilton bemutatkozott a Forma-1-ben, a sport történetének alakulását elsősorban ő és aktuális csapata, valamint a Red Bull határozta meg. A brit 2007-es bemutatkozása óta a Ferrari csupán egy egyéni (2007), valamint két konstruktőri (2007, 2008) címet szerzett, és hat különböző versenyzővel összesen 52 győzelmet gyűjtött – ez utóbbi szám kerekítéssel éppen a fele annak a 103-nak, mint amennyit Hamilton egyedül bezsákolt.

    Hamiltonnak lassan több Insta-profilja van, mint vb-címe: „Sokáig arra kényszerültem, hogy besimuljak”

  • A Ferrari tovább szorítaná a hurkot a Red Bull nyaka körül

    A Ferrari tovább szorítaná a hurkot a Red Bull nyaka körül

    A Ferrari csapatfőnöke szerint a melbourne-i eset mutatja, hogy ez további hibákhoz vezethet Max Verstappenék oldalán.

    A Red Bull fékjeit gyártó Brembo ugyanis kijelentette, hogy nem az ő termékeik vezettek Verstappen kieséséhez, hanem a csapat használt rossz beállításokat. Ettől függetlenül a Ferrari az egész nagydíjon jól szerepelt, a Red Bulltól érkeztek olyan vélemények is, hogy a címvédő a félhiba nélkül is nehezen tudta volna maga mögött tartani Carlos Sainzot.

    Frédéric Vasseur a második futamgyőzelmét ünnepelte a csapattal és a sikereik számában már elérték a 2023-as szintet. Úgy véli, lendületbe jöttek a maranellóiak.

    „Az elmúlt hónapban nőtt az önbizalmunk, és ez már az előző szezon utolsó részében is így volt. A hétvége kiváló bizonyítékot szolgáltatott, hogy amikor mindent megfelelően csinálunk, nyomás alá helyezhetjük a Red Bullt, bár azt nem tudom, ezt mindig meg tudjuk-e valósítani – idézte a Ferrari karmesterét a RacingNews365. – Nyomás alatt pedig hibázni fognak, szóval ezt kell folytatnunk.”

    „A jobb versenyzőjét küldi el a Ferrari” – beleszállt Leclerc-be és Hamiltonba a spanyol sajtó

    „Sokat lendít az önbizalmunkon, hogy megmutattuk, képesek vagyunk kezelni az ilyen helyzeteket, a legelső körtől kezdve jól teljesítettünk.”

    A melbourne-i kettős diadal egyébként elég jó ómen a Ferrari szempontjából, ahogy arra az érdekes statisztikákat felvonultató cikkünkben rámutattunk. A csapat új műszaki megoldást alkalmazott Ausztráliában, a kipufogót körülvevő borítás és a hátsó szárny tartóoszlopának két oldalára elhelyeztek egy kis légterelőt. Úgy hírlik, Imolában vetik be a következő nagy fejlesztési csomagot, de már az eggyel azelőtti versenyen, a soron következő Japán Nagydíjon is pályára vihetik annak egyes elemeit (a bokszutcai szóbeszéd alapján a padlólemezt).

    Christian Horner a gumik szemcsésedésének kezelését is kiemelte a Ferrarik erősödése kapcsán. „Ezen a területen különösen erősek, valószínűleg nem véletlen, hogy Vegasban és itt is erősek voltak. Ezen a téren javulnunk kell azokon a pályákon, ahol az első gumik kopása jelenti a szűk keresztmetszetet” – mondta Horner.

    A Ferrarinál bedobták a felest

  • A Ferraritól máris azt kérdezgetik, ki lesz Hamilton utódja

    A Ferraritól máris azt kérdezgetik, ki lesz Hamilton utódja

    Frédéric Vasseur csapatfőnök csöppet elhamarkodottnak tartja, hogy máris arra kellene választ adnia, mikor kap állandó ülést Oliver Bearman a Ferraritól. A francia a sorok között Carlos Sainz felépüléséről is elejtett egy fontos részletet.

    Oliver Bearman remek F1-es beugrásának visszhangja tíz nappal a Szaúd-arábiai Nagydíj után sem csitul, a 18 éves brit sokak szerint a szezon egyik legnehezebb pályáján, minimális felkészülés után elért 7. helyével bizonyította, hogy máris felnőtt a feladatra, megérdemelne egy teljes állást az F1-ben. Ehhez képest a realitás az, hogy Bearmannek a szezon hátralévő részét a Forma-2-ben kell teljesíteni, majd néhány év várhat még rá az F1-ben a Haasnál, mire szóba kerülhetne a neve egy állandó ferraris szerződés kapcsán, hiszen a januárban hosszú távra hosszabbító Charles Leclerc mellé még jövőre érkezik Lewis Hamilton, aki szintén aligha csak egy évvel számol vörösben.

    Vasseur azonban máris kérdéseket kapott azzal kapcsolatban, Hamilton utódját látja-e Bearmanben, miután a hétszeres világbajnok egy napon a visszavonulás mellett dönt majd.

    „Ne kezdjünk beszélgetni a Hamilton utáni időszakról, hiszen Lewis még nincs is a csapatnál. A jelek persze jók Ollie számára, hiszen fontos mérföldkövet ért el. Melbourne-ben visszatér az F2-es feladataihoz, hiszen az jelenleg számára a legfontosabb kihívás” – idézi a FormulaPassion Vasseurt. A csapatfőnök ezen elszólásával arra is utalt, hogy Sainz visszatérésére számít az Auszttrál Nagydíjon, noha valójában alighanem egy csütörtöki orvosi vizsgálat állapítja majd meg, hogy kellően felépült-e vakbélműtéte után a versenyzéshez. A spanyol egyébként már elutazott Melbourne-be.

    Máris elképesztő a Ferrari szupertehetségének piaci értéke

    Vasseur hozzátette, Sainztól függetlenül is biztosan többször látni fogjuk még Bearmant az idei F1-es mezőnyben, még ha a dzsiddaitól eltérő minőségben is.

    „Hamarosan beül majd a Haasba egy szabadedzésen, mert számunkra is fontos, hogy még több tapasztalatot és kilométert szerezzen. A Haasszal és velünk is lesz néhány szabadedzése idén, hat hónap múlva pedig már ti és én sem Dzsiddáról fogunk beszélgetni, hanem Mexikóról és Brazíliáról. Számára most még minden nap egy új kihívás, de ha továbbra is ilyen marad a hozzáállása, akkor minden rendben lesz vele” – fogalmazott a francia csapatfőnök.

  • A Ferrarinál bedobták a felest

    A Ferrarinál bedobták a felest

    Frédéric Vasseur úgy véli, minden területen javult a Ferrari, és a szaúdi futam alapján az körvonalazódik, hogy az egy évvel korábbihoz képest a felére csökkentették a hátrányukat a Red Bulltól.

    A csapatfőnök tavaly vette át a Ferrari irányítását, és a felügyelete alatt egyelőre jó irányba halad az istálló. „Sosem egyszerű tiszta képet kapni a versenytempóról, mert nem tudjuk, ki mikor mennyire nyomja a gázt. De egy évvel ezelőtt [Dzsiddában] körönként 1,1 másodpercre voltunk a Red Bulltól, plusz-mínusz két tizedmásodperc, most viszont csak 4-5-6 tized volt a hátrányunk. Szóval a felére csökkentettük a lemaradást” – állapította meg. 

    „Mindenhol javultunk, nem egyetlen megoldással gyorsultunk öt tizedmásodpercet. Minden területen javulnunk kell.” 

    „Készítünk fejlesztéseket, ami folyamatban van, ahogy mindenki másnál. A legfontosabb, ne csupán fejlesztéseket készítsünk, hanem olyanokat, amik működnek az autón. Tavaly ezen a területen végeztünk jó munkát.” 

    A Ferrari ősz óta a Red Bull első számú üldözője, az egyetlen, nem a Red Bull által szerzett nagydíjgyőzelem is hozzájuk fűződik 2023 kezdete óta. Az erősorrendet tisztán tükrözi a tény, hogy a Red Bull mögött pillanatnyilag a Ferrari áll a legjobban a konstruktőri tabellán, a McLarent és a Mercedest megelőzve.

    A Ferrari a háttérben támadja a Red Bullt

  • Bearman reméli, a következő versenyen már nem vezet a Ferrarinál

    Bearman reméli, a következő versenyen már nem vezet a Ferrarinál

    Oliver Bearman káprázatosan mutatkozott be a Forma-1-ben, de a Ferrari csapatfőnöke szerint csapata azzal segíti legjobban, ha nem vonnak le következtetést róla. A fiatal brit pilóta udvarias gesztust tett Carlos Sainz felé.

    Bearman debütálását Sainz vakbélműtétje tette lehetővé, ráadásul nem csupán egyetlen tréning állt a rendelkezésére megismerni az autót az időmérő előtt, hanem egy veszélyekkel teli, nagyon gyors utcai pályán kellett bizonyítania. A bravúros 7. hely ellenére a Ferrari csapatfőnöke úgy gondolja, a fiatal pilóta szempontjából az a leghasznosabb, ha nem boncolják részletesen a teljesítményét.

    „Azzal segítjük a legjobban, ha nem vonunk le következtetést a futam napjáról. Lesz még lehetősége a szezonban szabadedzésen részt venni, azt rendesen meg tudjuk oldani. A lényeg, hogy az F2-ben versenyzik idén, nagy kihívás vár rá ott” – mondta Frédéric Vasseur, ettől függetlenül azért nem fukarkodott a dicsérettel Bearman kapcsán.

    „Számomra valószerűtlen volt, hogy az első és a második edzés kihagyása ellenére hiba nélkül hozta le a hétvégéjét. Lenyűgözött, hogy Dzsiddában a falak között tette ezt, és szinte egyből az időmérőn kezdett. Nem Barcelonában, hanem Dzsiddában, ahol óriási volt a próbatétel.”

    „Itt a pilóta teljesítőképessége a határ” – csalódott a 11. rajthellyel a Ferrari újonca

    „Magam is meglepődtem, amikor óvatosság helyett arra kértem, hogy kicsit jobban nyomja a gázt, mert addig egyetlen hibát sem követett el. Izgultam, hogy a bokszkiállásnál vagy a rajtprocedúránál hibázni fog, ami újoncokkal korábban többször megesett, de ő nagyszerűen megoldott mindent.”

    Nem tudni, Sainz a jövő hétvégén következő Ausztrál Nagydíjon már volán mögé ülhet-e, de helyettese udvarias gesztust tett, amikor arról kérdezték, ismét ő vezet-e a Ferrarinál.

    „Remélem, nem – felelte Bearman a Channel 4 kérdésére. – Nem azért mondom ezt, mert nem akarok autóba ülni, csak a legjobbat kívánom Carlosnak, és remélem, jobban lesz. Ez az ő autója, vissza kell adnom neki.”

    Bearman annyira Hamilton hatása alá került, hogy kicsit megtréfálta a memóriája

  • Vasseur: Sainz álomszerű helyzetben van

    Vasseur: Sainz álomszerű helyzetben van

    A Ferrari csapatfőnöke szerint Carlos Sainz profi, akinek a figyelmét nem fogja elvonni, hogy a jövő évi szezonban már nem lesz a csapat tagja.

    Frédéric Vasseur elismerte, nehéz volt közölni a versenyzőcsere tényét a spanyol pilótával (a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton váltja 2025-től), de úgy érzi, Sainz képes lesz magas szinten teljesíteni a Ferrarinál töltött utolsó idényében.

    „Képzelhetik, nem ez volt életem legkönnyebb hívása. Az egyik legnehezebb volt, annyira, mint Toto [Wolff-fal] szokott! – mondta Vasseur. – Ugyanakkor azt gondolom, profi autóversenyző, aki megérti, hogy hosszú szezon áll előttünk, és ez hatalmas lehetőség.”

    „Azt hiszem, álomszerű helyzeten van, mert mögötte áll a csapat. Sokat beszéltünk, és én teljes mértékben támogatom Carlost. Teljesen elszánt, tudjuk, hogy közösen kell elvégezni a feladatot.”

    Sainz azt mondta, csak kevéssel a hivatalos bejelentés előtt értesült arról, hogy Hamilton érkezik a helyére, míg Charles Leclerc elárulta, saját szerződéshosszabbítása előtt már értesült a Ferrari tervéről. Az új autóról a csapattársa, Charles Leclerc egyébként azt mondta, máris jobbnak érzi, mint tavaly az első körök után. 

    A Ferrari távozó pilótája sejtette, hogy készül valami

  • Hamiltonnak az első válságmenedzsere lesz az új főnöke

    Hamiltonnak az első válságmenedzsere lesz az új főnöke

    Jövő ilyenkor már a Ferrari egyenruhájában lesz látható Lewis Hamilton, aki jól ismeri új csapatfőnökét, hiszen az utánpótlás sorozatokban már versenyzett Frédéric Vasseur irányítása alatt.

    Hamilton egyetlen korábbi F1-es csapatváltása a mostanihoz hasonló körülmények között történt: addigi istállójával, a McLarennel már évek óta kilátástalanul vágyott az újabb bajnoki címre, vagy legalább a megszerzésének a reális esélyére, és új csapatához az óriási műszaki reform előtti évtől szerződik. 40 évesen, a Forma-1 legendás pilótáinak többségéhez hasonlóan végre ő is eljut a Ferrarihoz, és az átigazolásban a maranellóiakat tavaly óta irányító csapatfőnök, Vasseur személye is szerepet játszhatott, aki karrierjének első gyötrelmes időszakában segített neki kimászni a gödörből.

    2004-et írunk, amikor a Formula Renault 2.0 brit sorozatának megnyerése után Hamilton első éve nehezen alakult nemzetközi mezőnyben, az F3 Euro bajnokságban. (Nem összetévesztendő a jelenlegi F1-es betétsorozattal.) A brit tehetség a Manor színeiben indult, de a húsz futamból csak egyet nyert meg, a tabellán 5. lett, Nico Rosberg mögött egy, Robert Kubica előtt két hellyel végezve.

    Hamilton apja mégis erősködött, hogy a McLaren a következő évben már a GP2-ben indítsa a pártfogoltját, de a vita odáig fajult, hogy Martin Whitmarsh rövid időre szerződést bontott velük. Végül utóbbinak lett igaza, hogy Hamilton teljesítsen még egy szezont az F3 Euróban, hiszen 2005-már magabiztosan menetelt a bajnoki címig – immár a Vasseur vezette AMS istállónál.

    Ez az eredmény természetesen roppant fontos volt Hamiltonnak, hiszen láthatjuk, a csapatok racionális okból milyen ridegen tudják megszüntetni a fiatalok támogatását, amikor elfogy a bizalom. Igaz, két évtizeddel ezelőtt azért türelmesebben bántak velük, mivel a merítés is szűkebb volt abból, hogy az F1-es istállók többségének semmilyen kiépített utánpótlás-programja nem volt, a McLaren kivételnek számított ebben.

    Ez a döntés okozta Hamilton távozását a Mercedestől?

    Hamilton egy évvel később beszántotta a GP2 (lényegében a mai F2) mezőnyét, kiérdemelve a lehetőséget az F1-es debütálásra, és ezt is a Vasseur irányította ART-nál tette. A korábban róla kiadott életrajzi könyvben meghatározónak nevezte a nála töltött éveket. „Úgy gondolom, sokat tanultam ott a mérnököktől. Az F3-ban és a GP2-ben fantasztikusan működtették a csapataimat – jelentette ki. – Jól felkészítettek műszakilag, mert aki a Forma-1-be vágyik, annak kitűnően kell ismernie az autót, hogy megfelelően kommunikáljon róla a csapattal. Ezt tanultam meg ezeknél a csapatoknál.”

    Így érthető, miért él Hamiltonban a bizalom Vasseur felé. A francia csapatvezető pedig tavaly megemlítette, lassan két évtizede szinte minden alkalommal vált pár szót Hamiltonnal a paddockban, amikor teheti.

    Találtunk hasonló korabeli nyilatkozatot is: amikor 2005-ben megnyerte az F3 Masters versenyét Zandvoortban, kiemelte, köszönetet kell mondania csapatnak, ugyanis a fantasztikus szerelők miatt volt ilyen gyors, akik nagyon rátermettnek tűntek.

    Vasseur bemutatkozása pozitív volt a Ferrari élén, az első évének vége felé felfelé indult el a csapat. Szelíd ember látszatát kelti, bár azt természetesen nem tudjuk, milyen keményen fog fellépni vitatott ügyekben, amikor esetleg a bajnoki címért harcolnak – akár a pilótái egymás között.

    A két alfahímes felállás ritkán bizonyult szerencsésnek a Forma-1 történetében, ráadásul Hamilton kétszer is átélt olyan szituációt, hogy a csapattársával széthúzást okoztak a csapaton belül. A jövő zenéje, Charles Leclerc-rel hogy jön ki egy csárdában, de talán Vasseur az a személy, aki elintézi, hogy a Ferrari ezzel a furcsa recepttel ne essen hasra, és képes lesz kordában tartani a pilótáit, akikkel régóta jó viszonyt ápol.

    Hamilton és a Ferrari egyre jobban blöfföl

  • Vasseur meglepő tényt közölt a Ferrari 2024-es autójáról

    Vasseur meglepő tényt közölt a Ferrari 2024-es autójáról

    A Ferrari csapatfőnöke, Frédéric Vasseur szerint a Ferrari idei autója jelentősen meg fog változni a tavalyihoz képest.

    Az olasz istálló a tavalyi évben visszaesett a konstruktőri bajnokság harmadik helyére, de az utolsó futamokon nyújtott teljesítménye bizakodásra adhat okot 2024-re. A legutóbbi öt futamból ugyanis négy alkalommal ünnepelhettek a Ferrari pilótái a dobogó valamelyik fokán, és ennek köszönhetően mindösszesen három ponttal maradtak le Mercedestől a gyártók versenyében.

    A Ferrari tudja, hiába van csúcsfelszerelése, nem ülhet a babérjain

    Carlos Sainz és Charles Leclerc is szenvedett az SF-23 kiszámíthatatlan gumikezelésével, és az autó nehéz kormányozhatósága sem könnyítette meg a dolgukat. Ezeknek a negatívumoknak, valamint a szűk tartományban való optimális működésnek köszönhetően a Ferrari pilótáinak teljesítménye olyan volt, mint a szinuszgörbe: egyszer fent, másszor lent.

    Az SF-23 legfőbb erőssége a fékezésben, illetve az egyenesekben való páratlanul jó végsebességben rejlett. Ennek volt köszönhető, hogy Szingapúrban nyerni tudtak, illetve Monzában és Las Vegasban nagyon kevésen múlt az első hely megszerzése.

    Azonban Vasseur elmondta, hogy mindezen jó dolgok ellenére drasztikus változtatásokat eszközöltek, amit első ízben a február 13-án esedékes bemutatójuk során láthatunk majd meg.

    „Forradalom – nem tudom, hogy ez-e a megfelelő szó, mert már harmadik éve lesznek ugyanazok a szabályok, és emiatt nem tudunk túl sokat változtatni a helyzetünkön – árulta el a szakvezető, akit a tavalyi évad elején neveztek ki a Ferrari élére a távozó Mattia Binotto helyére.

    „Megint a tizedmásodpercekről fog szólni minden. Mindösszesen 0,1 vagy 0,2 százalékos javulást szeretnénk elérni, nem pedig 5 százalékot. Ennek érdekében megfelelő lépéseket kell eszközölnünk, amiknek a jelentőségét nem szabad alábecsülnünk. Az autónk 95 százalékban új lesz, rengeteg alkatrészen fogunk változtatni. Talán ezért lehet a »forradalom« szót használni ebben a helyzetben.”

    A Ferrari francia csapatfőnöke azt is hozzátette, hogy csapatszinten is meg kell tenniük a szükséges fejlesztéseket a téli szünet folyamán. Ugyan a változások már a tavalyi évben is érzékelhetők voltak a Scuderiánál, egyes futamokon előfordult, hogy probléma akadt egy kerékcserénél vagy éppen a taktikával. Vasseur bízik a csapatában, és szerinte képesek lesznek elvégezni a szükséges lépéseket a bahreini szezonnyitóig.

    Sainznak csak egy kívánsága van: Hosszabbítani szeretnék a Ferrarival

  • A Ferrari tudja, hiába van csúcsfelszerelése, nem ülhet a babérjain

    A Ferrari tudja, hiába van csúcsfelszerelése, nem ülhet a babérjain

    A Ferrari csapatfőnöke rámutatott, hogy az infrastruktúrát állandóan fejleszteni kell.

    A Red Bull hamarosan új szélcsatorna építésébe kezd, az Aston Martin és a McLaren már beüzemelte a sajátjának legfrissebb verzióját, tehát ezen a területen is állandó a versengés a Forma-1 csapatai között. Frédéric Vasseur úgy véli, a Ferrarinak ebből a szempontból nem lehet oka panaszra, de ettől függetlenül folyamatosan keresnie kell a fejlődési lehetőségeket.

    „Az infrastruktúránk és a felszerelésünk minősége rendben van. De minden területen javulni kell, és például a szimulátorunkon is fejlesztenünk kell. Ez egy véget nem érő történet, amikor megoldunk egy problémát a szimulátorban, új probléma jelentkezik, és ez a következő 30 évben nagyjából így marad. A szélcsatornával ugyanez a helyzet” – mondta a Ferrari csapatfőnöke.

    „A légáramláson, az arányok belövésén mindig van mit javítani. Attól, hogy Maranellóban és Fioranóban a legeslegmagasabb szintet képviseli a létesítmény, ez nem azt jelenti, hogy véget érnének a befektetések.”

    A Ferrari utoljára 2007-ben és 2008-ban szerzett egyéni, illetve konstruktőri bajnoki címet, és azóta többször előfordult, hogy a műszaki létesítményei akadályozták az autó teljesítményének optimalizálását. A legkorszerűbb szimulátort 2021-ben állították működésbe.

    Visszahozta a Ferrarihoz a sikergyáros Todt módszereit az új csapatvezető

  • Sainznak csak egy kívánsága van: Hosszabbítani szeretnék a Ferrarival

    Sainznak csak egy kívánsága van: Hosszabbítani szeretnék a Ferrarival

    Carlos Sainz a Ferrari karácsonyi vacsoráján elárulta, az a célja, hogy minél előbb megállapodjon a csapattal.

    2024 végén lejár a spanyol pilóta kontraktusa, így még a szezon megkezdése előtt tisztázni szeretné mit tartogat számára a jövő. A pletykák szerint Charles Leclerc elé tennének először kedvező kontraktust a vörösök, míg a 29 éves versenyzővel még várnának.

    Ugyanakkor Frédéric Vasseur kihangsúlyozta, mindkét versenyzőt szeretné a csapatban tudni, és még a következő szezon előtt elkezdené a tárgyalásokat. Sainz idén nyerni tudott Szingapúrban, így a Red Bull versenyzőit leszámítva ő büszkélkedhet ezzel a bravúrral. Emiatt jó pozícióba kerülhet a megbeszélések során.

    „Szerettem volna még az év vége előtt meghozni a döntést, de be kell vallanom, hogy az az időszak elég kaotikus volt. Voltak megbeszéléseink, de az eredeti tervekhez képest késésben vagyunk. Lassan fogunk haladni, de hamarosan döntést hozunk” – emelte ki a Ferrari csapatfőnöke.

    Az eseményen Sainz megjegyezte, a célja az, hogy még sokáig vörös overált húzzon magára.

    „A legjobb helyen vagyok ahhoz, hogy bajnok legyek. Annyira boldog vagyok a Ferrarinál, és annyira örülök annak, hogy a csapat tagja lehet, így nem látok egyelőre lejárati dátumot. Remélem még sok év áll előttem, és mindent pirosban várhatom. Karácsonyra egy győztes autót kérek 2024-re. Ha nyerünk, ha nem, legyen úgy, ahogy Isten akarja.”

    A spanyol pilóta a csapattársáról és a közös munkáról is beszélt:

    „Szerintem nagyon jól kijövünk egymással. Ám a csapat számára az a legfontosabb, hogy két olyan versenyzőjük legyen, akik egymást hajtják és viszik előre. Egészséges verseny van közöttünk, de mindig a csapatot helyezzük előtérbe. Próbálok harapni, ha harapnom kell, és kontrollálom magam, ha a helyzet úgy kívánja.”