Címke: Franz Tost

  • Tost: Gasly igazán nagyot lépett előre 2021-ben

    Tost: Gasly igazán nagyot lépett előre 2021-ben

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost elismerte pilótája, Pierre Gasly „fantasztikus potenciálját”, és ragaszkodott ahhoz, hogy a francia „ott lesz a szeren” az idei szezonban, ha a faenzai bázisú alakulat versenyképes autót tud biztosítani neki.

    Gasly negyedik teljes szezonját töltötte a Forma-1-ben a sportág legjobb tíz versenyzője közt, és egyéni csúcsot ért el azzal, hogy 110 pontot szerzett a pilóták bajnokságában tavaly.

    2019-ben a Red Bull Racinggel folytatott bizonytalan szezonját követően, amely idő előtt véget ért, Gasly Tost irányítása alatt újjászületett az AlphaTaurinál, és a 2020-as Olasz Nagydíjon aratott szenzációs győzelmével, valamint a tavalyi szezonban az F1-es középmezőny éléhez tartozó remek szezonjával újra a helyes útra tért.

    Tost ugyanakkor úgy véli, hogy Gaslynak még bőven van hova fejlődnie, mondta média munkatársainak a tavalyi szezon végén:

    „Elképesztő potenciál van benne. A lényeg, hogy még mindig az az érzésem, hogy fejlődhet, mert ez a döntő akkor, ha ezen a szinten vagy. Amennyiben jövőre versenyképes autót biztosítunk neki, akkor 100 százalékosan odateszi magát. A vezetéséből tanulva pedig most már van tapasztalata arról, hogyan kell beállítani az autót, miképp kell kezelni a gumikat. Érti a verseny történéseit, a rádión a kérdéseket, amiket feltesz. 2021-ben újabb nagy lépést tett előre, egy igazán nagyot, ami fontos. Még egyszer: amennyiben az autónk működik, ő is ott lesz a top pilóták között.”

    A Red Bull junior motorsport igazgatója, Helmut Marko csatlakozott Gasly dicséretéhez:

    „Mint mindenki tudja, két Forma-1-es csapatunk van, és rengeteg energiát fektetünk a divatmárkánkba, az AlphaTauriba, ott szükségünk van egy erős vezéregyéniségre. A legjobb formájában van, és egy nagyon jó B-csapatnál első számúnak lenni egészen más, mint Max Verstappen mellett második számúnak lenni egy topcsapatnál. Mentálisan ez hatalmas különbséget jelent.”

    Csak idő kérdése az, hogy Gasly kap-e még egy lehetőséget a Red Bull Racingnél. A francia pedig reménykedik ebben, árulta el a brit Expressnek:

    „Először is, nyilvánvaló, hogy a Red Bullnál van az elsőbbségem, de jelenleg úgy döntöttek, hogy Sergióval folytatják. Nem tudom, mi a tervük.

    Az a mondás, hogy valószínűleg 2023-ban adódhat egy lehetőség. Megpróbálom magam a legjobb helyzetbe hozni ehhez, de ez egy olyan egyeztetés, amiről tudjuk, hogy a Red Bull-lal kell megtárgyalni.”

  • AlphaTauri: Gasly tovább tudott fejlődni

    AlphaTauri: Gasly tovább tudott fejlődni

    Az AlphaTauri csapafőnöke, Franz Tost nem győzte méltatni Pierre Gaslyt. Az osztrák szakember szerint a fiatal francia 2021-ben is remek teljesítményt nyújt.

    Gasly miután elbukott a Red Bullnál, visszakerült a Toro Rossóhoz (AlphaTauri), ahol nem kellett sok ahhoz, hogy újra kivirágozzon és megmentse az F1-es karrierjét.

    A jelentős formajavulás jó eredményekben mutatkozott meg és a tavalyi Olasz Nagydíjon még egy sokkoló győzelem is összejött a fiatal francia számára. A faenzai kiscsapat sztárja a 2020-ban megszerzett jó formáját az idei szezonra is át tudta menteni, mert a jó eredményeinek és a bakui harmadik helyének köszönhetően komoly versenyben vannak az Alpine-nal a konstruktőri bajnokság ötödik helyéért. Gasly az egyéni bajnokságban a kilencedik helyet foglalja el a maga 93 pontjával.

    A francia versenyző az utolsó két versenyen meg tudta előzni a Ferrarikat és a McLareneket is az időmérő edzésen, akik a gyártók versenyében szintén óriási csatát folytatnak, csak ők a harmadik helyért teszik mindezt.

    „Pierre mindig képes újat mutatni és gyorsulni” – árulta el Tost még Interlagosban. „Ha összehasonlítod a mostani teljesítményt a szezon elején nyújtottjával, akkor egy újabb komoly előrelépést lehet felfedezni. Már sokkal jobban érzi magát az autóban és képes a maximumot kihozni belőle.”

    „Volt egy eligazításunk, ahol rengeteg mindent mesélt nekünk, miközben az időmérős körét vizsgáltuk. Ez mutatja, meg, hogy mennyire éretten versenyez és azt is, hogy nagyon érzi az autót. Ezek sokat segítenek egy ilyen körben és emiatt is lett ötödik, ami nagyszerű dolog volt.”

    Ugyan Tost magabiztosan várja a szezon utolsó versenyét, valamennyire mégis tart az enstone-i istállótól, ugyanis szerinte Esteban Ocon idei futamgyőzelme a Hungaroringen önmagáért beszél.

  • Tsunoda örült a közösségi média reakciójának, Horner nem annyira

    Tsunoda örült a közösségi média reakciójának, Horner nem annyira

    Yuki Tsunoda örült annak, hogy a rajongók többsége támogatta őt az időmérő után.

    Az kvalifikáció utolsó szakaszában hibázott a japán fiatal, minek következtében Sergio Pérez is a bukótérbe látogatott, míg Max Verstappennek el kellett vennie a gázról a lábát. A holland versenyző leidiótázta a fiatat, míg a mexikói dühösen csak annyit közölt, hogy az útjában volt Tsunoda.

    Az esemény után a Red Bull nem rejtette véka alá véleményét, ugyanis nyilvánosan „ment neki” a 20 éves pilótának. Azonban a japán a közösségi média szimpátiáját így kivívta. A rajongók többsége úgy érezte, hogy a Bikák megjegyzése indokolatlan és igazságtalan volt.

    ,,Én az ellenkezőjére számítottam, így kerültem egy kissé a közösségi médiás felületeket. Örülök viszont annak, hogy így alakult, pedig a hazai versenyző körét rontottam el. Ahogy már szombaton is mondtam, az volt az egyetlen hely, ahova mehettem. Mindent megtettem annak érdekében, hogy ne akadályozzam őt. Ez van. Viszont annak örülök, hogy sok szurkoló mellém állt.” – nyilatkozta Tsunoda.

    Az AlphaTauri már az időmérő után is védte versenyzőjét, Franz Tost, az istálló csapatfőnöke ugyanis a következőket mondta:

    ,,Mondtuk Yukinak (Tsunoda), hogy mögötte a két Red Bull jön. Ő nem akart az útjukba állni, nem akarta megzavarni őket. Pérez viszont követte Yukit, így ez nem Yuki hibája volt.” – magyarázta az osztrák vezető.

    Christian Horner viszont úgy érezte, hogy a közösségi média kiforgatta és kihasználta a japánra tett megjegyzését:

    ,,Miután volt időm átgondolni a dolgot, úgy véltem, Yukival szemben ez nem volt tisztességes. Talán több információval kellett volna segíteni őt. A végeredmény sajnálatos volt. Csak ő volt ott, mert szélárnyékot adott a csapattársának. A közösségi médiának meg van az a szokása, hogy kiragad bizonyos sorokat a kontextusból. Ezután ki is használja azt. Elég unalmas lenne a világ, ha nem lehetne kommentálni egy versenyző teljesítményét.” – tette hozzá a Red Bull csapatfőnöke.

  • Tost: Albonnak kulcsszerepe van Tsunoda fejlődésében

    Tost: Albonnak kulcsszerepe van Tsunoda fejlődésében

    A Red Bull mindent bevet annak érdekében, hogy jobb formába hozza a küszködő Yuki Tsunodát. Ebből kifolyólag a fiatal japán pilótát Alex Albon is ellátja hasznosabbnál hasznosabb információkkal.

    A brit-thai pilóta – aki az idei DTM szezont a hatodik helyen zárta – elveszítette az ülését a Red Bull csapatánál Sergio Pérezzel szemben a 2020-as szezon végén. Azonban az ex-F1-es az energiaitalosok teszt és fejlesztő pilótája is volt idén, ráadásul a Williams mentőövet dobot neki és így 2022-ben újra tagja lesz a száguldó cirkusz mezőnyének.

    Amióta a DTM szezon véget ért, Albon egyre több időt tölt el a fiatal japánnal, akire érzékelhetően jó hatással vannak a Red Bull és a Toro Rosso egykori pilótájának tanácsai. Az AlphaTauri pilótája Isztambulban jót csatázott Lewis Hamiltonnal, Austinban pedig fontos pontokat hozott a csapatának.

    Azonban a japánnak alapvetően egy nehéz újonc szezonja van, mivel a jó eredményein kívül számos alkalommal törte össze az autóját és maradt el csapattársától, Pierre Gaslytól.

    „Lassan halad a fejlődésem” – árulta el Tsunoda Mexikóban. „Rá kellett jönnöm, hogy az F1 teljes mértékben különbözik az alsóbb kategóriáktól. Ha megpróbálsz gyorsan berobbanni a Forma-1-be, akkor abba könnyen bele is törhet a bicskád. Remélhetőleg folytatni tudom tovább azon az úton, ahol elindultam.

    A faenzai kiscsapat vezetője, Franz Tost pedig megerősítette azt az információt, miszerint „Albon segíti Tsunoda munkáját a Forma-1-ben” és ez a fajta segítség a japán pilótára „rendkívül jó hatással van”.

    Mivel Albon számára már régen véget ért a DTM szezon, így több időt tud majd eltölteni Tsunodával, hogy együtt készülhessenek fel a szezon hátralevő öt versenyére.

  • Az AlphaTauri vezetője bírálta a riválisokat: Akinek nem tetszik, az távozhat

    Az AlphaTauri vezetője bírálta a riválisokat: Akinek nem tetszik, az távozhat

    Franz Tost nem ért egyet azokkal, akik szerint az alkalmazottakat kikészíti a sok futam.

    A Forma-1 ismét növelni fogja a futamok számát, ugyanis jövőre már 23 versenyből fog állni a szezon. Ezzel a tendenciával viszont nem ért mindenki egyet. A McLaren már korábban felszólalt az ügy kapcsán, ugyanis félti dolgozói mentális egészséget. Nemrég Toto Wolff is panaszkodott a sűrű évadra, sőt a Red Bull egyik mérnöke azt is leírta, hogy milyen a száguldó cirkuszban dolgozni.

    Az AlphaTauri csapatfőnöke azonban nem ért egyet a többiekkel. Az osztrák vezető szerint aki nem bírja az iramot, az elmehet:

    ,,Mi végtére is egy versenycsapat vagyunk, így mindannyiunknak örülnie kellene, hogy még több futamra mehet. Természetesen nagyon vigyázunk a munkatársainkra. Például egy versenyhétvége után a szerelőknek 3-4 szabadnapjuk van, így otthon maradhatnak. Emellett a marketing részleg, a PR és az összes többi dolgozó, aki a pályán tevékenykedik, kap pár nap pihenőt a futamok után. A mérnökök esetében ez már trükkösebb, viszont régebben ha jól emlékszem a verseny után mentek rögtön tesztelni, így ott is dolgozniuk kellett.” – nyilatkozta Tost a holland Motorsport.com-nak.

    A 65 éves vezető úgy véli, felesleges panaszkodni:

    ,,Mindannyiunknak örülnie kellene, hogy egyáltalán a Forma-1-ben dolgozhat, ahol 23 versenyt is rendeznek. Akinek ez nem tetszik, az nyugodtan távozhat!”

  • A Honda főnöke szerint akár teljesen is visszatérhetnek az F1-be

    A Honda főnöke szerint akár teljesen is visszatérhetnek az F1-be

    A Honda talán már meg is bánta, hogy az év végén kiszállnak a Forma-1-ből. A Red Bull a hétvégén Törökországban egy különleges fehér festéssel jelent meg a távozó gyári motorpartnerének tiszteletére. Az energiaitalosok és a japán cég egyúttal közleményt adtak ki. Ebben felvázolták azt az „új és lenyűgöző utazást”, amelyre a Red Bull és a Honda együtt készül.

    Korábban a terv simán annyi volt, hogy a Red Bull átveszi a japán motor fejlesztését, hogy a Red Bull Powertrains nevű leányvállalata üzemeltetésében induljanak a Forma-1-ben. Most azonban a Honda vállalta, hogy 2022-ben összeszereli a Red Bull erőforrásait, valamint „pálya melletti mérnöki támogatást és versenyüzemeltetési segítséget” nyújt.

    Nem mellesleg a Red Bull és a Honda továbbra is együttműködik majd a pilótáik fejlesztése terén, valamint „a motorsport különböző formáiban” is terjeszkednek majd.

    Ebből nyilvánvalóan az látható, hogy a Honda most agresszívan visszakozhat a döntésétől, mely szerint az idei szezon végén teljesen kiszállnak a Forma-1-ből. Törökországban a Honda F1-es ügyvezető igazgatója, Masashi Yamamoto így nyilatkozott:

    „Személy szerint úgy gondolom, hogy a Honda visszatér majd a Forma-1-be.”

    A Honda felső vezetése azt állítja, hogy azért akarnak kiszállni az F1-ből, hogy a karbonsemlegességre koncentráljanak. Yamamoto azonban a Formule 1 holland magazinnak így folytatta:

    „Ha ez jól megy, biztosan lesznek olyan emberek a cégen belül, akik vissza akarnak térni a Forma-1-be.”

    Elárulta, hogy a Red Bull és a Honda kapcsolata továbbra is „nagyon szoros”. Ezt a hétvégi különleges fehér fényezés és az új szerződés is bizonyítja:

    „Ez a festés elsősorban a rajongóknak szól, de azt is mutatja, hogy a Red Bull mennyire értékel minket.”

    Franz Tost, a Red Bull másik Honda-motoros csapatának, az AlphaTaurinak a csapatfőnöke elismerte, hogy a japánoknál néhányan csalódottak a döntés miatt, hogy kiszálltak az F1-ből. Pénteken így beszélt erről:

    „Nem beszélhetek természetesen a Honda vezetőség és az igazgatótanács nevében. Mint tudják, a nagy gyártóknál vannak olyan emberek, olyan vezetők, akik örültek a Forma-1-nek. Persze vannak olyanok is, akik szerint a cégnek más irányba kellene mennie. Hogy a Honda visszatér-e, azt nem tudom.”

  • Megoszlik a csapatfőnökök véleménye arról, hogy Verstappen vagy Hamilton lesz a bajnok

    Megoszlik a csapatfőnökök véleménye arról, hogy Verstappen vagy Hamilton lesz a bajnok

    A csapatfőnökök is máshogy vélekednek arról, hogy Max Verstappen vagy Lewis Hamilton lesz a Forma-1 2021-es évadjának bajnoka.

    Gyakorlatilag már a szezon elején kirajzolódott, hogy ha idén lesz bajnoki csata, akkor az kettejükről fog szólni. Hét versennyel a vége előtt pedig már kijelenthető, hogy ez beteljesedett, hiszen mindössze két pont választja el a két aspiránst, most épp Hamilton vezet.

    „Én személy szerint nyilván remélem, hogy Verstappen nyer” – jelentette ki Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke, akinek a keze alatt debütált a holland.

    „Nehéz megmondani” – felelte a kérdésre a Ferrari szakembere, Laurent Mekies. „Ez remek csata. 15 vagy hány futam után két pontra vannak egymástól, jó látni. Kívülről nézve úgy tűnik, hogy Maxtől több sebesség várható az utolsó futamokon, de biztos vagyok benne, hogy nagyon kemény küzdelem lesz az utolsó futamig.”

    „Nagyon nehéz megjósolni, csak mert olyan közel vannak” – mondta Otmar Szafnauer. „Két nagyszerű versenyző, akik egy nagyon értékes világbajnoki címért küzdenek. Tényleg nehéz megmondani. Lewis nagyon tapasztalt. Tudja, hogyan kell világbajnokságot nyerni. Max nagyon gyors, szóval majd látjuk. Már csak egy negyedév van hátra.”

    Viszont az Aston Martin csapatfőnöke inkább nem nevez meg senkit mint végső győztes: „Nem tehetem! Ha mondok valakit, akkor valószínűleg a másik nyer.”

    „Szerintem kiszámíthatatlan és nem is fontos, hogy mit mondok. Nem gondolkodom túl sokat ezen, mert vannak más ügyeink és problémáink is. Szóval, nem érdekel” – jelentette ki Jost Capito.

    Mindenesetre a Williams szakembere élvezi a csatát: „Igen, persze, hogy élvezem, de ha a boxfalnál vagy, akkor annyira bele vagy merülve abba, hogy mi történik az autóiddal, hogy néha a végén meg kell kérdezned, hogy ki nyert.”

    Günther Steiner azonban konkrét tippel állt elő: „Szóval az a kérdés, hogy szerintem ki nyeri a bajnokságot? Röviden, Max. Mert a végén több pontja lesz, ennyi.”

    Végezetül Frederic Vasseur is megszólalt ezzel kapcsolatban: „Nehéz bármit mondani. Ez egy nagyon szoros küzdelem, de azt hiszem, tényező a megbízhatóság is. Most hétvégén láthattuk, hogy Lewisnak be kellett vállalnia egy motorcserét, ez büntetést jelent, és ez akár a bajnokság szempontjából is döntő lehet, mert annyira közel vannak egymáshoz. Minden egyes apró esemény dönthet a bajnokságról. De azt mondanám, hogy Lewis. Ezzel 1-1 lesz. Ha Günther Maxot mond, nekem Lewist kell.”

  • Van, akit Verstappen Sennára emlékeztet!

    Van, akit Verstappen Sennára emlékeztet!

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost dicsérő szavakkal illette Max Verstappent, és Ayrton Sennához hasonlította a hollandot, győzni akarása miatt.

    Az osztrák első kézből láthatta Verstappen tehetségét, amikor a fiatal versenyző 2015-ben és 2016-ban a Toro Rossónál versenyzett. Verstappen azóta tovább fejlődött, miután a Red Bullhoz került, és 17 futamot nyert.

    Verstappen most az első F1-es címének megnyerésén dolgozik, Lewis Hamilton ellen.

    „Ez mindig nehéz, de leginkább Ayrton Sennához hasonlít a kockázatvállalási hajlandósága és a győzelemre való abszolút akarása miatt” – mondta Tost a német Sport1-nek.

    „Gokartos kora óta ismerem őt. Abszolút uralja az autót, és sosincs gondja a sebességgel.”

    „Rendkívül jól érzi az autót és a gumikat. Ráadásul az édesapja, Jos, jó alapot adott neki, ahonnan elindulhatott. Ezek után már semmi sem okozhat számára meglepetést.”

    Jos nemrég megosztott néhány trükköt, amit fiatalon tanított Maxnek, többek között azt, hogy megtiltotta fiának, hogy túl könnyű előzéseket eszközöljön a gokartozás közben.

  • Verstappen irányítja a fejlesztést, így senki nem rúghat labdába mellette?

    Verstappen irányítja a fejlesztést, így senki nem rúghat labdába mellette?

    Daniel Ricciardo, Pierre Gasly, Alexander Albon és Sergio Pérez hasonló cipőben járnak. Mind voltak Max Verstappen csapattársai (jelenleg Pérez az), de egyikük sem tudott labdába rúgni a holland mellett. Ez a 24 éves versenyző kivételes rátermettségét bizonyítja, de talán az is az okok között szerepelhet, hogy Verstappenek teljes kontrollja van az autó fejlesztése felett.

    A holland csapattársainak tehát nem sok beleszólása van, ha például konkrét frissítésekről van szó az autóval kapcsolatban.

    Arra a kérdésre, hogy Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke melyik pilótát látja alkalmasnak arra, hogy megállja a helyét Verstappen mellett ugyanabban az autóban, a német Sport1-nek nyilatkozott: „Gasly közel kerülhetne hozzá. De Max a csapat technikai vezető versenyzője. Ez azt jelenti, hogy pontosan úgy fejleszti az autót, ahogy ő szeretné. Szóval lehetséges, hogy a második pilótának gondjai lehetnek ezzel.”

    Pierre Gasly
    Pierre Gasly  |  Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Szóval Verstappen különleges vezetési stílussal rendelkezik, ami a Forma-1 többi versenyzőjétől eltér?

    „Nem mondanám, hogy nagyon speciális vezetési stílusa van, de egyedi érzéke van ahhoz, hogy hogyan hozza ki a legjobbat a fékezési pontból, a bekanyarodási pontból, majd az apexből. Vannak más versenyzők, akik nem tudnak ugyanúgy kezelni egy Max számára épített autót. Ez azért van, mert más a vezetési stílusuk” – mondta Tost.

    Perez az idei szezon óta Verstappen csapattársa, de csak fele annyi pontot gyűjtött, mint Verstappen. A mexikóival már szerződést hosszabbítottak 2022-re, annak ellenére, hogy teljesítménye némileg csalódást keltő volt. 2023-ban Gaslyra kerülhet a sor, aki, ha így lesz, második idényére készülhetne a Red Bullnál.

  • Az AlphaTauri szemmel tartja a juniorjait, tesztlehetőséget is kapnak

    Az AlphaTauri szemmel tartja a juniorjait, tesztlehetőséget is kapnak

    Az AlphaTauri ugyan jövőre megtartja a jelenlegi, Pierre Gasly-Yuki Tsunoda alkotta felállását, így is szemmel tartják juniorjaikat, akiknek tesztlehetőséget is biztosítanak.

    Főleg Yuki Tsunoda az, akinek bizonyítania kell, sokatmondó, hogy maga is meglepődött, hogy hosszabbítottak vele. Franz Tost azonban megvédte a japán ifjoncot, elmondta, hogy minden újoncnak időt kell adni.

    „Egy pilótának három évre van szüksége, hogy megtanulja a Forma-1-et” – állítja Tost a Sport1-el folytatott beszélgetésében. „Yukiban van potenciál, és még mindig tanul. Nagyon kritikus önmagával szemben, és ez pozitívum.”

    „Jó versenyzőink vannak a Formula 2-ben” – tért ki az alternatívákra, ha esetleg szükség lenne rájuk. „Ők Liam Lawson és Jüri Vips, akik részt vesznek a fiatal pilóták tesztjén Abu Dhabiban. Lawson velünk, Vips pedig a Red Bull Racinggel. A Formula 2 idén nagyon zsúfolt: Oscar Piastri, Theo Pourchaire, Robert Shwartzman és az említett két junior pilótánk kétségtelenül a jövő versenyzői.”