Címke: Franz Tost

  • Tsunoda még idén tesztelni fog az AlphaTaurinak

    Tsunoda még idén tesztelni fog az AlphaTaurinak

    Yuki Tsunoda idén decemberben fog először Forma-1-es autót vezetni, az Abu Dhabiban tartandó fiatal pilóták tesztjén egy AlphaTauriba ülhet majd be.

    A japán, akit a Red Bull és a Honda támogat, jelenleg negyedik a Formula 2-ben, egy győzelemmel a neve mellett. Azt, hogy tesztelni fog az energiaitalosok fiókcsapatának, a csapatfőnök, Franz Tost erősítette meg.

    „Ő egy nagyon magasan képzett pilóta, és úgy gondolom, minden megvan benne, ami ahhoz kell, hogy sikeres Forma-1-es pilóta váljék belőle” – nyilatkozta. „Biztosan tesztelni fog nekünk a fiatal pilóták tesztjén Abu Dhabiban, attól függetlenül, hogy jövőre a pilótánk lesz vagy nem. Erről majd a Red Bull fog dönteni. Azon is múlik, megkapja-e a szuperlicenszet, bár ha az első három-négy között marad az F2-ben, nem lesz gond.”

  • Marko: Kvjat nem úgy teljesít, ahogy azt vártuk

    Marko: Kvjat nem úgy teljesít, ahogy azt vártuk

    Helmut Marko elhintette, nem igazán van megelégedve Danyiil Kvjat teljesítményével az AlphaTaurinál.

    Ez annak fényében még inkább árulkodó jel, hogy Franz Tost kimondta, várja Yuki Tsunodát a Red Bull fiókcsapatához. Miközben Pierre Gasly topformát mutat, orosz csapattársa egyre nagyobb gondban van.

    „Igen, Danyiil nem úgy teljesít, ahogyan azt vártuk” – jelentette ki Helmut Marko, aki a Red Bull pilótaprogramját egyengeti. „De még mindig csak a félidő előtt járunk.”

    Annyira viszont nem nagy az elégedetlenség, hogy megforduljon a Red Bullosok fejében Kvjat szezon közbeni lecserélése: „A Formula 2-ben Tsunoda, a Formula 3-ban pedig Lawson van olyan pozícióban, mely F1-es szuperlicenszet eredményez. Azonban nem gondolunk arra, hogy lecseréljük Kvjatot.”

    Eggyel feljebb, Alex Albon helye is eléggé inog, de Marko megerősítette, továbbra is kap időt.

    „A barcelonai teljesítménye és a stratégiája a versenymérnöke hibája volt. Alex hülyének tűnt, de nem az ő sara volt. A legrosszabb versenye volt, de amíg fejlődik, nem kell róla beszélni” – nyilatkozta.

  • Tsunoda lehet az AlphaTauri következő újonca

    Tsunoda lehet az AlphaTauri következő újonca

    A Red Bull és az AlphaTauri motorszállítója, a Honda már régóta szeretné, ha újra lenen japán versenyző a mezőnyben, méghozzá náluk.

    Úgy tűnik, hogy a közeljövőben ez talán meg is valósulhat, méghozzá a jelenleg az F2-ben versenyző Yuki Tsunoda által, aki múlt héten futamot is tudott nyerni, és jelenleg hatodik a bajnokságban.

    „Persze sok győzelemre van szükségem és mindenekelőtt konzisztenciára” – mondta Tsunoda a győzelme után. „Remélhetőleg ez meglesz és a sok pont is a bajnokságban, és aztán remélhetőleg kaphatok egy ülést 2021-re az AlphaTauriba.”

    Barcelonában ezzel kapcsolatban megkérdezték az AlphaTauri csapatfőnökét, Franz Tostot is.

    „Először is, a Red Bull és a Honda támogatja Tsunodát, mivel ő egy nagyon tehetséges versenyző” – mondta Tost.

    „Tavaly már megmutatta képességeit Formula 3-ban és idén vezetett már Ausztriában is, de miután problémája volt a rádiókommunikációval, a második helyen végzett.”

    „Múlt hétvégén viszont Yuki megnyerte a versenyt, mert folyamatosan javulnak az eredményei és tapasztalatokat gyűjt.”

    „Én arra számítok, hogy előbb, vagy utóbb, ő az AlphaTauri volánja mögött fog ülni.”

  • Manapság már nem probléma a sok verseny egymás után

    Manapság már nem probléma a sok verseny egymás után

    A Forma-1 terve, hogy 17 futamot zavarjanak le pár hónap alatt, miután a koronavírus megakadályozta, hogy verseny legyen az év első felében. Sűrű a naptár, ezt pedig főleg a mérnökök és szerelők számára megterhelő, de a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint még kezelhető a stressz szint.

    „Egy szerelő élete manapság nagyon más, mint 10 vagy 15 évvel ezelőtt, főleg a Parc Fermé szabályok miatt” – mondta Horner Motorsport-Total.comnak. „Van egy bizonyos időszak, mikor nem lehetnek a pályán, így a tripla versenyhétvége is elviselhetőbb.”

    E szabály lehetővé teszi, hogy a szerelőknek biztosan legyen elegendő pihenőidejük.

    „Ez már nem olyan, mint a régi szép időkben” – folytatta Horner, aki még emlékszik elképesztő éjszakai műszakokra a múltból. „De végtére is, itt mindenki imádja a versenyzést.”

    A vírus miatti kihagyás után pedig különösen örülnek, hogy újra dolgozhatnak.

    „Ha választhattak volna, hogy nem lesz bajnokság, vagy három vagy négy verseny lesz egymás után, mind arra szavaztak volna, hogy újra a pályán lehessenek, versenyen.”

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost hozzátette, hogy még könnyebb a tripla hétvége ilyenkor, mikor két egymást követő versenyt ugyanazon a helyszínen rendeznek.

    „Nem látok ebben nagy problémát, mivel csak egyszer kell helyszínt változtatni (a három hét alatt). Nem látom úgy, hogy bárki is fáradt lenne. Legalábbis az AlphaTaurinál nem.”

  • Korábbi főnöke megvédte az autót törő Verstappent

    Korábbi főnöke megvédte az autót törő Verstappent

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost nagyon le van nyűgözve annak láttán, hogy a Red Bull milyen gyorsan menetkésszé alakította Max Verstappen összetört autóját a hungaroringi rajtrácson. Merthogy a holland a felvezető körök egyikén, kevesebb, mint fél órával a rajt előtt kissé megtörte azt.

    „Nem csak az orrkúpot kellett kicserélni” – mondta Verstappen korábbi csapatfőnöke. „A Red Bullos srácok a felfüggesztés bizonyos részeit is kicserélték. Láttam, mert ekkor éppen a rajtrácson beszélgettem Helmut Markóval. Hihetetlen, milyen gyorsan meglettek vele. Fantasztikus teljesítmény volt, amihez csak gratulálni lehet.”

    Viszont Tost az egészet okozó pilótát megvédte.

    „Lehetett látni, hogy Max eléggé csúszkált. Magyarországon nem olyan nagy a sebesség, a rázókövek sem túl veszélyesek, de ha vizes a pálya, már trükkösebb a helyzet” – nyilatkozta.

  • Tost: Ez a dominancia nem tesz jót a Forma-1-nek

    Tost: Ez a dominancia nem tesz jót a Forma-1-nek

    Az első három verseny után nem kérdéses, hogy a Mercedes toronymagasan a leggyorsabb autó. Ennek megfelelően eddig mind a három versenyt megtudták nyerni, és magabiztosan vezetik mindkét értékelést. Ám az AlphaTaurinál abban reménykednek, hogy a Red Bull legalább tudjunk pár versenyt nyerni.

    A faenzai istálló csapatfőnöke Franz Tost a Red Bull tulajdonában álló ServusTV-nek nyilatkozott az erőviszonyokról, ami szerinte már ártalmas a sorozatnak.

    „Nem tesz jót a Forma-1-nek, hogy a Mercedes ennyire domináns. Remélem, hogy legalább Max Verstappen tud majd pár versenyt nyerni a Red Bull Hondával. De ez nehéz lesz, mert a Mercedes még erősebb lett.” – fogalmazott az osztrák.

  • Tost kritizálta Marko döntéseit a pilóták előléptetéséről

    Tost kritizálta Marko döntéseit a pilóták előléptetéséről

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost szerint versenyzői korán kerültek a Red Bullhoz, pedig gyorsabbak is lehetnek, mint Daniel Ricciardo.

    „Nekünk nem volt beleszólásunk [az előléptetésükbe – a szerk.] egyiküknél sem.” – árulta el Kvjatról és Gaslyról.

    „Danyiil még csak egy szezont futott előtte az F1-ben, ráadásul oda is rögtön a GP3-ból került, ami önmagában is nagy kihívás.”

    Kvjat utána egy viharos időszak után távozott a Red Bulltól és a királykategóriából is. Tost azonban állítja, az orosz még mindig „nagyon-nagyon gyors”.

    „Jól teljesített. Ha a tiszta tempót nézzük, látszik hogy gyakran gyorsabb volt, mint Ricciardo.” – utalt a két versenyző közös szezonjára a bikások elsőszámú csapatánál.

    „Nagyon-nagyon gyors, csak a Red Bullnál nem jöttek ki neki a körülmények. Korán jött nekik a váltás. Merthogy Pierre-rel is ez történt.” – szúrt oda Marko döntésének a „kisbikák” csapatfőnöke.

    „Az év eleje nehéz volt számára, balesetekbe keveredett, és nem tudta megmutatni az igazi sebességét.”

    Jelenlegi pilótáit nehézségeik ellenére nagyra tartja: „Mindkét pilótánkkal elégedettek vagyunk.” – szögezte le.

  • Tost szerint furcsa hangulat lesz a Red Bull Ringen

    Tost szerint furcsa hangulat lesz a Red Bull Ringen

    A Scuderia AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost is már nagyon várja, hogy versenyezhessenek a következő hónapban, de az osztrák szakember szerint a Red Bull Ringen furcsa hangulat lesz, amikor a Forma-1 újra belendül. Ma hivatalosan is megerősítették, hogy az újratervezett versenynaptár nyolc európai helyszínt tartalmaz, ami a remények szerint a fele lenne a 2020-ra tervezett szezonnak.

    A sportág tehát újra neki indul, ráadásul dupla futammal a Red Bull hazai pályáján, amelyen Dietrich Mateschitz fáradhatatlanul dolgozott, hogy megvalósulhasson. Tost erről így beszélt:

    „Fantasztikus, hogy újra versenyezhessünk, számunkra ez lesz az első verseny már a Scuderia AlphaTauri színeiben. Különösen izgatottak vagyunk, amiért a Red Bull Ringen kerül ez megrendezésre, hiszen ez egy csodálatos hely Ausztriában. Nagy köszönettel tartozunk Dietrich Mateschitznek és a Red Bullnak, amiért megtartják a Forma-1-es futamot Spielbergben, és így a száguldó cirkusz újra elkezdheti a szezonját, és dolgozhat végre. Idő kellett ahhoz is, hogy a kormányzat is zöld utat adjon ennek, ez pedig azon egyeztetéseknek köszönhető, amit Dr. Marko kezdeményezett a hatóságokkal hetekkel ezelőtt.”

    A Forma-1 paddockját a legszigorúbban fogják ellenőrizni biztonság és higiéniai szempontból is, hogy a koronavírus nehogy terjedhessen, vagy szaporodjon. Ez lesz az első alkalom, hogy a versenyzők zárt kapuk mögött versenyeznek majd, rajongók helyszíni biztatása nélkül. Tost erről is kifejtette a véleményét:

    „Persze, furcsa lesz így a környezet, és szégyen, hogy nem jöhetnek a rajongók, de ez most egy fontos lépése a Forma-1-nek ahhoz, hogy amilyen gyorsan csak lehet, visszatérhessenek a megszokott kerékvágásba. Nagyon szigorúak lettek az előírások, és magunk is alkalmazzuk már ezeket a gyárainkban Faenzában és Bicesterben. Ugyanakkor ez kellett ahhoz, hogy június elsejével visszatérhessünk dolgozni és felkészülni a szezonra. Üzleti szempontból ez egy létfontosságú lépés volt, de annak is a jele, hogy az életünk újra normalizálódik.”

  • Tost óvatosságra int az esetleges szezonkezdéssel kapcsolatban

    Tost óvatosságra int az esetleges szezonkezdéssel kapcsolatban

    Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke nem biztos benne, hogy van oka optimizmusra a sportnak abban a tekintetben, hogy lesz-e verseny 2020-ban.

    A koronavírus-járvány miatt már számos futamot töröltek/elhalasztottak, de még az sem biztos, hogy akár csak egy F1-es futam is megrendezhető lesz idén

    Noha a Red Bull tanácsadója, Dr Helmut Marko pozitívan látja az esélyeket, és szerinte a júliusi Osztrák Nagydíjra már lehet esély, Tost nem ilyen optimista.

    Silverstone is szeretné, ha ők rendezhetnék az első versenyt idén, de a pálya főnöke, Stuart Pringle elmondta, hogy ehhez értelemszerűen állami beleegyezés is szükséges.

    „Vissza kell mennünk a kormányhoz a következő 10 napban és részletezni nekik, hogy miként festenek a tervek.” – mondta.

    Az F1-es csapatok is leálltak most mindenféle munkával és Tost nem biztos benne, hogy az F1 tervei idén működhetnek.

    „Logisztikai szempontból a Forma-1 egy olyan hajó, ami nagy és amit bonyolult irányítani.” – mondta Tost a Speed Weeknek. „Jelenleg több a kérdés, mint a válasz, mivel még sok minden bizonytalan. Először is, nem tudjuk, hogy miként fognak dönteni az egyéni kormányok.”

    „Nagyjából vázolhatjuk, milyen lehet a sport visszatérése, de egyszerűen nem tudjuk, ez végül tényleg megtörténhet-e.” – mondta Tost.

    Marko korábban azt is elmondta, hogy az első versenyeken biztosan fognak koronavírus teszteket végezni.

    „Óvatosnak kell lenni ezekkel a tesztekkel, mert sok különféle van.” – mondta ezzel kapcsolatban Tost. „Az egész helyzet rendkívül bonyolult, mivel állami döntésektől függünk és mivel számos egyedi tényező is szerepet játszik.”

    „Persze az FIA és a FOM mielőbb kezdeni szeretne, de tudni kell, hogy ezek csak vágyott forgatókönyvek.”

    „Talán szerencsénk lesz Ausztriával, abban az esetben ha a helyzet javulása miatt az állam nagyobb szabadságot engedélyez. De megeshet, hogy Angliában az ellenkezője történik. Nem tudhatjuk”

  • Tost: Arra számítunk, hogy 65 alkalmazottat tudunk elvinni Ausztriába

    Tost: Arra számítunk, hogy 65 alkalmazottat tudunk elvinni Ausztriába

    Franz Tost még nem tudja pontosan, hogy fog csapata Ausztriába jutni, ha július elején elkezdődik a szezon.

    A koronavírus leginkább Olaszországot és Spanyolországot sújtja Európában. Az AlphaTauri az itáliai gócpontok egyikének közelében található, így kijutásuk kérdéses, csakúgy, mint a Ferrarinak. Az osztrák csapatfőnök szerint helyzetüket az FIA a FOM és a Liberty Media is monitorozza. Számításaik szerint pedig 65 emberrel kelhetnek majd útra.

    ,,Mikor az utazásra kerül a sor, remélhetőleg az utak ismét használhatóak lesznek. Ha ez nem így lesz, akkor a Ferrarival együtt fogunk útra kelni. Ám, ha mindennemű utazást tiltanak és zárva lesznek a határok, akkor meg kell vizsgálnunk a lehetőségeinket.”

    Nemcsak a személyek szállítása, hanem az áruk, valamint az alkatrészek mozgatása is problémát okozhat az elkövetkezendő hetekben, sőt akár hónapokban is.

    ,,Pontosan ez az oka annak, hogy jelenleg nem tudunk semmi konkrétumot mondani. Remélem elég idő fog eltelni, és júliusban ismét megnyitják majd a határokat.” -tette hozzá a 64 éves csapatfőnök.

    A csapatok nagy része Nagy-Britanniából menne Ausztriába, csak az AlphaTauri és a Ferrari utazna Olaszországból.

    ,,Ők igénybe vehetnek egy charter gépet és leszállhatnak Zeltwegben vagy Grazban. Valószínűleg az utazóknak egy egészségügyi bizonyítványt is fel kell mutatniuk.” – gondolkodott hangosan Tost.

    Ugyanakkor mennyi munkatársat kell elvinni ahhoz a helyszínre, hogy gördülékenyen menjen a munka?

    ,,Erről diskurálunk egy ideje, anélkül, hogy bizonyos számokat határoznánk meg. Azokban a szakemberekben gondolkodunk, akikre feltétlenül szükségünk van az autó működtetéséhez. Az AlphaTaurinál 60-65 emberről van szó.” -árulta el a csapatfőnök, aki nem mellesleg hozzátette, hogy a marketing és a média részleg dolgozói valószínűleg nem utaznának, hanem otthonról folytatnák a munkát.