Címke: François-Xavier Demaison

  • Vowles elárulta, hogy mi most a legfontosabb prioritás a Williamsnél

    Vowles elárulta, hogy mi most a legfontosabb prioritás a Williamsnél

    A Williams új csapatfőnöke, James Vowles szerint az új technikai struktúra felállítása az első számú cél.

    Vowles – aki korábban a Mercedes hosszú ideje vezető stratégájaként dolgozott – Jost Capitót váltotta a grove-i alakulat élén. Ugyanakkor nem a német volt az egyetlen magas rangú alkalmazott, aki az év elején távozott a csapattól. François-Xavier Demaison technikai igazgató, majd később Dave Weater aerodinamikai vezető is elhagyták a Williamst. Így az istálló megfelelően strukturált technikai részleg nélkül maradt.

    Ez egyértelműen nehéz helyzet a Williams új csapatfőnökének. Vowles első körben most arra összpontosít, hogy új technikai részleget hozzon létre a Williamsnél. Pénteken így nyilatkozott, már Bahreinben:

    „Azt hiszem, az elsődleges dolog az, hogy nincs meg a technikai struktúránk, nyilvánvalóan a változások következtében És az első számú dolog az, hogy hozzunk létre egy megfelelő szervezetet, a technikai igazgató, az aerodinamikai vezető tekintetében. Ez az első számú, mert a csapatunknak nyilvánvalóan szüksége van ezekre, hogy előre tudjon lépni.”

    Bár az új technikai igazgató alkalmazása prioritás, Vowles utalt rá, hogy időt szán arra, hogy megtalálja a megfelelő személyt a pozícióra.

    „Tehát egy erős szervezet van a helyén, amely technikai igazgató nélkül működik. Ahogy ma beszélünk, van egy autónk a pályán, megépült. Hihetetlen munkát végeztek télen, hogy ezt elérjék. Egyértelmű, hogy ez nem arról szól, hogy rövid távon valakit a helyére tegyünk, ez hosszú távra szól, hogy biztosítsuk, hogy a megfelelő személyek legyenek a helyünkön. Nem fogjuk elsietni a döntést, a lényeg az, hogy megtaláljuk azt a valakit, aki hosszú távon illik a szervezethez.”

    Vowles egyelőre még beilleszkedik és ismerkedik az új környezetével. A Mercedes korábbi embere szerint a Williams által elszenvedett elmúlt szűk esztendők nem csorbították a csapat személyzetének az elhivatottságát:

    „Remek emberek vannak ott a helyszíneken. Nyilvánvalóan nehéz volt nekik az elmúlt körülbelül 15 év, pusztán a körülmények, a befektetések hiánya és egyéb dolgok miatt. Ugyanakkor még mindig elmondható, hogy ott ugyanaz a közös szenvedély, függetlenül attól, hogy a rajtrácson milyen pozícióban vagy, ott van, és elérhető számodra. A munka az, ami kell ahhoz, hogy tényleg előbbre jussunk.”

    Vowles elismerte, hogy a Mercedestől a Williamshez való átigazolás, ahol nincsenek megtakarítások, és ahol az erőforrások korlátozottak, megkövetelte a brittől, hogy változtasson a gondolkodásmódján.

    Az új Williams csapatfőnök előadta a terveit 2024-re és azon túl

  • Capito érkezhet Vasseur helyére az Alfa Romeóhoz csapatfőnöknek

    Capito érkezhet Vasseur helyére az Alfa Romeóhoz csapatfőnöknek

    Jost Capito azonnal a lehetséges jelöltek közé került az Alfa Romeo új csapatfőnöki posztjára.

    Úgy tudni, hogy a Williams tegnap lemondott csapatfőnöke, aki korábban a Volkswagen rendkívül sikeres rali-világfőnöke volt, most a Saubernél pályázik arra, hogy az Audi Forma-1-es alakulatát irányíthassa. A 64 éves német a Groveban eltöltött két év után „félreáll” François-Xavier Demaison technikai igazgatóval együtt – ez komoly csapás a bajban lévő brit istállónak. Matthew Savage, a Williams tulajdonosának, a Dorilton Capitalnak az elnöke tegnap még így fogalmazott:

    „Hálásak vagyunk, hogy Jost elhalasztotta a tervezett visszavonulását, hogy elvállalja ezt a kihívást.”

    Capitónak ugyanakkor lenne értelme Frederic Vasseur távozása után a Sauber-Alfa Romeo csapatfőnöki posztján, akit a Ferrari főnöki posztjára vittek el, és ez már nyár óta tervben volt. Roger Benoit, a svájci Blick veterán és nagy tekintélyű tudósítója is erről írt:

    „Capitón kívül nincs is más név a környékükön.”

    A várható lépéseket szorgalmasan vitatják a Forma-1-es szakírók. A Sport1-nek a korábbi Forma-1-es pilóta, Christian Danner így nyilatkozott erről:

    „Van egy varázsszó az F1-ben, amikor a sikerről van szó, ez pedig a folytonosság. Attól tartok, hogy Binotto távozása három évvel veti vissza a Ferrarit.”

    Mivel az olasz Binotto lényegében a Ferrari közös csapatfőnöke és technikai igazgatója volt, így lehetne értelme, hogy a következő posztja Capito és Demaison helye lenne a Williamsnél. A La Gazzetta dello Sportnak a Ferrari korábbi versenyzője, Ivan Capelli szintén beszélt erről a kérdésről:

    „A Ferrari nagy gondja, hogy a csapat a szezon felénél leállítja az autó fejlesztését. Biztosan vannak jó mérnökök a Ferrarinál, mert a 2022-es autó gyors volt. Ugyanakkor voltak hibák a megbízhatóságban, a boxkiállás-kezelésben és a stratégiában. De megvoltak az alapok. Valaki, aki mindennek az élen áll, azonban hiányzott, és ez a legfontosabb hiányzó darab ma a Ferrarinál.”

    Úgy tudni, hogy Binotto távozása után a Ferrari most Simone Restát hívja vissza a Haas ügyfélcsapattól, hogy vezesse a technikai részleget. Így zárt ezért Capelli:

    „A csapatok közötti ide-oda átjárás nem jelent problémát. Ezt leszámítva egy Forma-1-es autó tervezése manapság annyira bonyolult már, mint hogy olyan emberek álljanak rendelkezésre, mint például Adrian Newey.”

    Váratlan fordulat: Távozik a Williams csapatfőnöke

  • Hallgatás: a Williams újraélesztésének kulcsa

    Hallgatás: a Williams újraélesztésének kulcsa

    Jost Capito, a Williams új vezérigazgatója és csapatfőnöke egy 100 napos tervvel áll elő, miután a Dorilton Capital őt nevezte ki a Grove-i istálló élére.

    Három évnyi szenvedés után a brit csapat 2021-ben 23 pontot szerzett, amivel nem csak a Haas, hanem az Alfa Romeo elé is kerültek.

    „Az első 100 napomon nem volt más a tervem, minthogy hallgatok. engedett betekintést a helyzetbe Capito. – Nem dolgoztam korábban a Williamsnél, és nem ismertem senkit innen. Aztán úgy kezdtem a csapatnál, hogy nem is voltam a gyárban, ami furcsa volt. Megpróbáltam a legjobbat kihozni belőle, és egyenként beszéltem az osztályvezetőkkel. Mindenkinek ugyanazokat a kérdéseket tettem fel.

    Így jól átláttam a helyzetet a részlegek között, a dinamikát a régi motorosok körül, mit gondolnak, milyennek kéne lennie a Williamsnek és szerintük hol kellene változtatni. Ez nagyon hasznos volt, mert nem csak megjelentem, és azt mondtam, hogy így meg úgy kell csinálni a dolgokat, hanem már tudtam támaszkodni az addigi találkozóimra. Az azonos kérdések miatt könnyű volt a válaszokat besorolni, így hamar átláttam, mire van szükség.”

    Capito már 2020 vége óta bevezetett néhány nagyobb változást, például korábbi volkswagenes kollégáját, Francois-Xavier Demaisont állította a technikai igazgató posztjára.

    „Néhányan el is mentek, mások pedig új helyzetbe kerültek. Mindezt azért, hogy egy új környezetben dolgozhasson mindenki, lehetőleg szorosabban összekapcsolódva. Az egyik legnagyobb döntés FX kinevezése volt, ez utána több más változást is elindított.”

  • A Volkswagen sikeres tervezője lett a Williams technikai igazgatója

    A Volkswagen sikeres tervezője lett a Williams technikai igazgatója

    A Williams Racing a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a francia François-Xavier Demaison lesz a csapat új technikai igazgatója.

    Demaison teljes felelősséget vállal majd a komplett technikai feladatokért, beleértve a tervezést és az aerodinamikát is. A francia szakembert FX néven ismerik, és az elmúlt évtizedet a Volkswagen Motorsport alkalmazásában töltötte, ahol hasonló szerepkört töltött be.

    Többek között ő felelt azért a Volkswagen Polo WRC tervezéséért is, amely 2013 és 2016 között zsinórban négy bajnoki címet szerzett a rali világbajnokságban. Ezen kívül az ő nevéhez fűződik számos rekordtartó autó tervezése is. Karrierje során dolgozott a Renault, valamint a Peugeot cégeknél is, ahol a Forma-1, a Túraautózás és a WRC projektekért is felelt. 2016-ban nevezték a Volkswagen Motorsport valamennyi autósportos projektért felelős vezetőjévé.

    „Nagy örömmel üdvözöljük FX-et a csapatunkban. Első kézből tapasztaltam a technikai képességeit, a sport sikerei magukért beszélnek. Egy hozzá hasonló kaliberű személy megszerzése a már tapasztalt technikai részlegünkhöz, az mindenképp segít nekünk a jövőbeli irányunkban és erősíti a csapatunkat. Nincs kétségem afelől, hogy a tudása nagyban hozzáfog járulni ahhoz, hogy egy lépéssel közelebb legyünk a győzelemhez. Izgalmas kihívás áll a Williams előtt, és alig várom már, hogy lássam FX hozzájárulását ehhez az úthoz.” – fogalmazott Jost Capito csapatvezető.

    „Alig várom már, hogy csatlakozhassak a Williams Racinghez, egy izgalmas utazás kezdetén. nagyszerű kihívás lesz, de én szívesen belevágok egy ilyenbe. Remek csapatuk van, tele tehetséges emberekkel és remélem, hogy velük együtt járulhatok majd hozzá az istálló jövőjének kialakításában és a céljaik elérésében.”

  • A Volkswagen az ETCR-be menne az új ID.3 típussal!

    A Volkswagen az ETCR-be menne az új ID.3 típussal!

    A Volkswagen megerősítette, hogy érdekli őket a teljesen elektromos ETCR túraautós széria. Mindez alig pár héttel azután, hogy bejelentették, a WTCR-rel és a hagyományos üzemanyagos versenyzéssel végeztek. Az ETCR is még csak most keresgéli a helyét, várhatóan a jövő év második felében lesznek komolyabb fejlemények, míg az első teljes éves versenyprogramra 2021-ig várni kell.

    Három márka, a Hyundai, a Cupra és az Alfa Romeo tették fel magukat egyelőre a töltőre, és indították el a projektjeiket a formálódó szériába. A VW a TouringCarTimesnak adott exkluzív interjújában megerősítette, hogy beszállhat a német márka az ETCR-be, és már vizsgálják azt, hogy milyen programmal vágjanak ennek neki. François-Xavier Demaison, a Volkswagen technikai igazgatója nyilatkozott:

    „Várunk a szabályokra, mert számunkra még mindig nem tiszta. Természetesen megvizsgáljuk azt, mi az, amit valóban meg tudunk lépni. Fontos a projektben a marketing is, ezzel is támogatni akarjuk az eladásokat. Így egy komplett csomagról beszélhetünk akkor.”

    Demaison azt sem cáfolta, hogy a potenciális ETCR projekt alapjuk a frissen bemutatott ID.3 lenne:

    „Elkezdtük vizsgálni, hogy mit tehetnénk az elektromos autónkkal, ami jelen kinézetében inkább egy családi, mint versenyautó. Átnézzük majd az első autót amit a rendelkezésünkre bocsátanak, ez pedig az ID.3 lenne. Olyan elektromos megoldás van benne, amitől elég magas az autó, mert az alja tele van akkumulátorokkal, ami növelte a magasságát. Ez emelt az orr részen is, ami nem igazán jó a sebességnek az egyenesekben. Ennek komoly hatása van, ezért ennek alaposan utánanézünk.”

    Arra a kérdésre, hogy az ID.3 ETCR verziója ott lehet-e már a  jövőre tervezett versenyeken, Demaison szerint nem lenne nagy gond, de felvázolt további problémákat más területeken, ami jobban aggasztja:

    „Persze, hogy kész lehet, de ki akarjuk aknázni egy elektromos versenyautó fejlesztésében rejlő lehetőségeket. Az ETCR egy egységes csomag, adnak motort, akkumulátorokat, hajtásláncot, ECU-t, mindent biztosítanak a szervezők. Mi inkább olyan szériát szeretnénk, ahol megmutathatjuk, hogy fejleszthetőek az akkumulátorok, mivel ez egy olyan egység, amelyik erősen limitálja az elektromos autó használatát. Nincs ma olyan széria, ahol ezt bemutathatnánk, így reméljük, hogy hamarosan lesz egy, ahol igen.”

    Demaison szerint a Formula E sem volt opció a VW számára, mert a VAG csoport tagjai, az Audi és a Porsche már jelen vannak a formaautós sorozatban, és így a Volkswagen inkább arra koncentrál, hogy a pályán szerzett tapasztalatait hogyan ültethetné át a mindennapokba. Erről ennyit mondott Demaison:

    „Tényleg azt kívánjuk, hogy autót, ne is márkát reklámozhassunk, így annak utcai autó kinézete kell, hogy legyen. A kerekeket be kell fednünk, a következő lépésünk az, hogy az elektromos autók következő generációját használjuk alapnak, így újfent megerősítem, az ID.3-at. Vizsgáljuk a lehetőségeinket az ETCR-ben és a ralikrosszban is. Az elektromos ralikrossz is egy lehetőség lehet. Az Extreme E is egy lehetőség lehet. Így jelenleg a dolog még eléggé ködös.”

    A Vokswagen idén bejelentette, hogy a következő évtizedben 22 millió elektromos autót építenének, és közel 70 különféle modell közül lehetne választani. Johan Kristoffersson pedig utoljára még Volkswagennel nyerte meg a a 2019-es WTCR utolsó futamát vasárnap.