Címke: Francois Dumontier

  • Kanadában nem hisznek abban, hogy mind a 23 futamot megrendezik jövőre

    Kanadában nem hisznek abban, hogy mind a 23 futamot megrendezik jövőre

    Francois Dumontier a Kanadai Nagydíj promótere nem biztos abban, hogy a 2021-re tervezett F1-es versenynaptár pontosan a tervek szerint fog lezajlani.

    A Forma-1 nemrég jelentette be a jövő évre tervezett versenynaptárát, amelyben 23 futam szerepel, noha egynek kiléte még ismeretlen.

    A koronavírus-járvány második hulláma továbbra is egyre jobban tombol a világszerte, melynek kimenetele egyelőre megjósolhatatlan. Emellett helyi politikai gondok is okozhatják egy-egy futam vesztét, mint például Vietnam esetében, de az újonnan bemutatkozó Szaúdi Nagydíj körül is heves viták alakultak ki.

    Azt pedig még nem tudni, hogy nézők jelen lehetnek-e majd a helyszíneken, nyilván ez is a COVID-19-helyzettől függ. a Red Bull Ring viszont már bejelentette, hogy már árulnak jegyeket 2021-re, miközben az ausztrálok is ezen dolgoznak.

    Ám a kanadai promóter azonban némileg bizonytalan.

    „Optimista vagyok, de ugyanakkor realista is. Lesz Forma-1-es szezon 2021-ben, ez biztos. 17 futam lehet a minimum, és optimista vagyok, hogy a következő idény hosszabb lesz az ideinél. Szerintem lesz majd néhány olyan verseny is, ahol lehetnek már nézők.” – fogalmazott Dumontier.

    „Tudjuk, hogy a vírus létezik, és hogy egy bizonyos ideig együtt kell élnünk vele. Lesz majd vakcina, de nem tudjuk mikor. Meg kell védenünk a szerződésünket, hogy ne veszítjük el a versenyünket. Amikor viszont azt láttam, hogy Chase Carey azt mondta, hogy nézőket szeretne látni jövőre a lelátókon azt gondoltam, hogy néhány országban nem lesz erre lehetőség.” – jegyezte meg.

  • Lehetetlen megrendezni a 2020-as Kanadai Nagydíjat, állítja Carpentier

    Lehetetlen megrendezni a 2020-as Kanadai Nagydíjat, állítja Carpentier

    Patrick Carpentier egy kanadai autóversenyző, és úgy véli, hogy képtelenség lesz megrendezni Montrealban a nagydíjat júniusban. A verseny promótere, Francois Dumontier jelenleg 50% esélyt ad annak, hogy lesz idén Kanadai Nagydíj, de Carpentier már nem ennyire optimista. A La Pressenek nyilatkozott:

    „A Ferrari fontos része a Forma-1-nek, így ha lefújták Melbourne-t amiért egy McLaren alkalmazott koronavírusos lett, akkor Montrealban se lesz semmi, mert az olaszok nem lesznek ott.”

    Carpentier itt egyértelműen a súlyos helyzetre utal, ami Olaszországban tombol jelenleg is:

    „Jelenleg kifejezetten rossz üzenet lenne, ha a Ferrari elmenne bárhova is versenyezni, ahol közel 1000 ember hal meg háromnaponta. Francois miatt kicsit reménykedem benne, de szerintem ezt lehetetlenség megtartani. Ő ad ennek 50%-ot, én 10-et.”

  • A Kanadai Nagydíj promótere megvédte Lance Strollt

    A Kanadai Nagydíj promótere megvédte Lance Strollt

    Francois Dumontier, a Kanadai Nagydíj promótere megvédte Lance Strollt, aki második szezonjára készült az apja által megvásárolt csapattal.

    Stroll – akinek édesapja, Lawrence Stroll átvette a pénzügyivel szenvendő Force India csapatát 2018-ban – bevallotta, hogy muszáj lesz felvennie a kesztyűt csapattársával szemben ebben a szezonban.

    „Ez egyszerű: Sergionak (Perez) jó második fél éve volt, nekem viszont nem. Az a tény, hogy újra ugyanazzal a csapattal mehetek a második egymást követő szezonomban és több tapasztalattal, egyszerű matematika. Nagy előny lesz.  Ez, amiben hiszek, de várnom kell egy újabb évet, mielőtt megerősíthetném a teóriám.”

    A fiatal kanadai elmondta, hogy ugyanez van a Williamsnél is: bár az eredmény elmaradt a gyenge 2018-as autó miatt, de úgy érzi, a két egymást követő évben jobban megértheti az autóját. Hozzátette, a céljai között az szerepel, hogy felkészüljön csapatával az új szezonra, ami tavaly elmaradt a változások miatt.

    Azonban Francois Dumontier, a Kanadai Nagydíj promotere szerinte az „idő” nem olyan árucikk, amelyet a Forma 1-es rajongók adnak Strollnak az F1-es fejlődéséért.

    „Nincs türelmük Lance-szel szemben. De nem szabad elfelejteni, hogy amióta az apja csoportja átvette a Force Indiát könnyen eltelt egy év. Vannak még lemaradásaik, de szerintem el fog jönni az az idő.”

  • A Kanadai Nagydíj főnökének egyáltalán nem tetszene a kétnapos F1

    A Kanadai Nagydíj főnökének egyáltalán nem tetszene a kétnapos F1

    Francois Dumontier, a Kanadai Nagydíj promótereként elismerte, hogy a kétnapos Forma-1-es hétvége bevezetése ellen kampányolt. Mint az ismert, a Liberty Media azon dolgozik, hogy kibővítsék 25 versenyesre a Forma-1 naptárát egy szezonban, és ez hozott egy olyan ötletet, hogy egybegyúrnák az edzéseket szombatra, az időmérő és a verseny pedig vasárnap lenne. Montreal azonban kiakadt ezen, és Francois is:

    „Egyike voltam azoknak, akik ellenzik ezt. A pénteki nap nagyon is fontos nekünk.”

    Kompromisszumos megoldásként 2021-től azonban gyakorlatilag a csütörtöki kötelezettségeket megszüntetnék, de Dumontier elmondta a Le Journal de Montrealnak, hogy ezzel sem ért egyet:

    „Voltak kétségeim, mióta hallottam ezt a tervet. Austinban aztán beszéltünk erről, és megnyugodtam. Igaz, hogy a versenyzőknek nem kell majd ott lenniük már csütörtökön, de a szerelőknek ugyanúgy dolgozniuk kell majd az autókon, tehát nagy változást ez nem hoz majd.”

  • A Kanadai Nagydíj főtámogatóját egyáltalán nem érdekli a Formula E

    A Kanadai Nagydíj főtámogatóját egyáltalán nem érdekli a Formula E

    A Kanadai Nagydíj promótere elmondta, hogy őt annak ellenére nem hozza lázba a Formula E. Annak ellenére nyilatkozta ezt, hogy az elektromos széria népszerűsége évről évre nő.

    Az elektromos széria versenyzői ugyan már a harmadik szezon záróversenyén már versenyezhettek Montreál utcáin. Azonban Francois Dumontier egyáltalán nem lelkesedik ezért a szériáért.

    „Végignézve a Formula E-t, ez nem egy érdekes bajnokság,” – nyilatkozta Dumontier az új Paddock épületének átadásakor a Circuit de Gilles Villeneuve helyszínén. Általában városi pályákon rendezik a versenyeket, és az adott helyszínen általában mindössze egyetlen egyszer rendeznek versenyt.”

    Dumontier azt is hozzátette, hogy a Formula E-t sokféle zavaró tényező veszi körül. „Ezek a gyártók kiszálltak olyan bajnokságokból, mint a WEC vagy a DTM, csak azért, hogy ebben a szériában versenyezhessenek. A Formula E csak azért van, hogy reklámozzák az autosportot, semmi másért. Szóval az én válaszom egy nagyon határozott nem.”

  • A Forma-1 nem fog megválni a pénteki szabadedzéstől

    A Forma-1 nem fog megválni a pénteki szabadedzéstől

    Folynak a tárgyalások a Concorde egyezmény 2021-es megújítása kapcsán, folyamatosak felröppennek pletykák, hogy milyen változtatásokat terveznek. Az egyik ilyen feltevés az, hogy változtatnának a versenyhétvégék menetén, a pontrendszeren és a korlátoznák a mérnökök munkaidejét. Így aztán az is szóba került, hogy dobni kellene a pénteki szabadedzéseket.

    Francois Dumontier, a Kanadai Nagydíj főnöke azonban úgy véli, hogy ez utóbbira nem fog sor kerülni, egyúttal azt is cáfolja, hogy „háború” lenne a versenyek promóterei és a Liberty Media között.

    „Ezt kiemelte a sajtó, de amit mi (promóterek) tettünk, azok inkább javaslatok, semmint átalakulás igénylése.” – mondta Dumontier.

    A pénteki szabadedzésekről pedig a következőképp vélekedik.

    „Az ötlet adott, beszélgetünk róla, de a határidők túl rövidek ahhoz, hogy meg is valósuljon.” – mondta a La Presse Canadienne-nek. „Azt tudom mondani, hogy két héttel ezelőtt, Londonban, ez nem került szóba.”

    Véleménye szerint nagyobb a valószínűsége a pontrendszer megváltoztatásának.

  • Pérez jó összehasonlítási alap lesz Strollnak

    Pérez jó összehasonlítási alap lesz Strollnak

    A Kanadai Nagydíj promótere, Francois Dumontier szerint Sergio Pérez remek mérce lesz Lance Stroll számára a Racing Pointnál.

    A 20 éves montreali születésű versenyző a Williamst hagyta ott az egykori Force India kedvéért, amelyet édesapja, Lawrence Stroll vásárolt fel még a nyár folyamán.

    „Nagyon versenyképes csapatnak tűnik. Az is örömmel tölt el, hogy Lawrence megszerezte a csapatot, és így ha végig nézünk a részvényeseken akkor elmondhatjuk, hogy ez egy kanadai csapat.” – nyilatkozta Dumontier a kanadai Le Journal de Montreal-nak.

    Az új környezet rendkívül kedvező lehet Stroll számára, hiszen csapaton belül megmérettetheti magát egy rendkívül gyors és tapasztalt pilótával.

    „Nagyon nehéz szezonja volt Williamsnél. Ami szégyen, mert ez egy világbajnok istálló, amely sokszor küzdött már a világbajnoki címért. De az F1-ben folyamatosan változnak az erőviszonyok. Pérez megfelelő pilóta az összehasonlításra. Gyors és a pályán nehéz megelőzni. Szerintem Lance számára olyan referenciát fog jelenteni, mint az első évében Felipe Massa. Noha Massa a mentora is volt egyben mégis képes volt felvenni vele a versenyt. 12.volt akkor a bajnokságban, és szerzett egy dobogós helyezést is, amit sokan nem vártak volna tőle.” – mondta.

  • Nincs veszélyben a Kanadai Nagydíj

    Nincs veszélyben a Kanadai Nagydíj

    Francois Dumontier a montreali verseny promótere szerint, nincs veszélyben a Kanadai Nagydíj, hiába hangzott el Chase Carey által az a kijelentés, hogy néhány tradicionális verseny rendezési joga veszélyben van, és mennie kell a naptárból.

    ,,Semmi esély rá. Olvastam Chase véleményét, de több okból sem jutott eszembe, hogy veszélyben vagyunk. Először is hosszú távú szerződést írtunk alá, ami 2029-ben fog lejárni. Ez volt talán az első kontraktus, amit ő írt alá. Montreal egy fontos helyszín és egyike annak a két futamnak, amit Amerika északi felén rendeznek. Igen, még több versenyt akarunk a kontinensen, ám mi vagyunk az etalon, ezért nem hinném, hogy félnünk kellene.

    Lehet, hogy Kanada megnyugodhat, ám Silverstone, Hockenheim és Monza jövője kérdéses, viszont Dumontier úgy véli sikeresen meg fognak egyezni velük.