Az előző versenyen Pierre Gasly a honfitársa, François Cevert emlékének adózott a sisakfestésével. Beszélt ennek kapcsán a háromszoros világbajnok Jackie Stewarttal is, aki elmondása szerint megnyílt előtte.
A francia Cevert a negyedik F1-es szezonja végén pont az Egyesült Államokban vesztette életét 1973-ban egy időmérőn, pedig az egyszeres futamgyőztes francia versenyző szép jövő előtt állt. Akkori csapattársát, Stewartot annyira megviselte a tragédia, hogy nem is állt rajthoz a futamon, hanem visszavonult.
Gasly a hétvégi USA Nagydíjon Cevert sisakfestésében versenyzett, és azt mondta, Stewart nagyon örült a gesztusnak, amikor megmutatta neki, mire készül.
„Meglepett, Jackie mennyire érzelmes lett, miután kinyitottam a táskám és meglátta a sisakfestést – idézte a RaceFans Gasly-t. – Ez volt az első alkalom, hogy rendesen beszélgetni tudtam Jackie Stewarttal.”
„Sok remek sztorit megosztott a François-val töltött idejéről, és arról, hogy tanította a Forma-1 felé vezető úton, milyen tippekkel látta el, hogy a legtöbbet hozza ki magából. Jót beszélgettünk, örülök, hogy összehoztuk. Francois családja miatt is örülök, úgy vélem, értékelték a megemlékezést. Ez mutatja, hogy [Cevert] milyen hagyatékot hagyott.”
A képernyőkre került Netflix-kiadás körüli felhajtás miatt a doku-sorozatok mostanában igencsak divatosak, így nem maradhat ki ebből Bernie Ecclestone sem.
Éppen ideje volt tehát, hogy a BAFTA-díjas „Senna” írójának és producerének, Manish Pandeynek a legújabb műve karácsonykor kerüljön fel a Discovery+-ra és más nemzetközi platformokra. (Magyarországon a Spektrum TV-re.)
A Forma-1-et több mint 40 éven át uraló Bernie Ecclestone-t 2017-ben félreállították. Azóta pedig a Liberty Media rányomta a bélyegét a sportágra. Most azonban a 92 éves Ecclestone is megmondja a frankót. A Pandey által írt és rendezett új, nyolcrészes doku-sorozat egyetlen főszereplőjeként Ecclestone 1950-től egészen 2017 végzetes napjáig meséli el a történetét. Ezután a Liberty újonnan beiktatott F1-vezérigazgatója, Chase Carey több mint 35 év után a sportág ringmesterének ajtót mutatott.
A műsor hihetetlenül gazdag archívumból építkezik, 1950-től kezdve látványos felvételekkel, köztük az első silverstone-i nagydíjjal, ahol Ecclestone is jelen volt. A Forma-1 frontembereként Ecclestone a kevés szó embere volt, de itt központban van. Látszólag kényelmesen mesél saját történetéről, olykor vicces, máskor rendkívül szomorú meglátásokkal.
A korai, az 50-es, 60-as és 70-es éveket felölelő részekben kikerülhetetlenül sok versenyző halálával végződő balesetet látunk. A száguldó cirkusz kezdeti időszakában az autók és a versenypályák szánalmasan elégtelen biztonsága lehangolóan ismerős. Telnek az évtizedek, és egyre több nagy nevet veszítünk el: Hawthorn, Collins, Rindt, Cevert, Villeneuve. Ecclestone is kivette a részét a biztonság növelésében, különösen akkor, amikor az 1980-as években átvette a sportág irányítását. Sid Watkins professzort kérte fel, és a Forma-1 orvosi felügyelőjének nevezte ki.
Ecclestone akkor a legjobb, amikor a zárt ajtók mögötti üzleteit írja le, ami a szakmája volt. Mivel ezeket az anekdotákat szinte lehetetlen archívummal illusztrálni, a készítők elegáns megoldást találtak a képregény stílusú animációval, ami giccsesnek hangzik, de valójában jól működik.
Ennek ellenére az archívumkutató remekül dolgozott. Valódi felvételeket láthatunk arról, ahogy a versenyek promóterei pénzkötegeket adnak át Ecclestone-nak. Ő szépen elrendezi őket az aktatáskájában, és megköszöni az üzletet. Csodálatosan hangulatos felvételeket láthatunk a londoni Warren Street-i használt autókereskedésről is, ahol Mr. E. üzletkötőként kezdte a pályafutását.
A sorozat azonban minden bizonnyal a történelem legnagyobb Forma-1-es videóarchívum-beszerzését tartalmazza. A versenyakciók mellett akadnak gyöngyszemek is, ahogy azt a Senna filmben is láthattuk. Jean-Marie Balestre, az FIA 1980-as évekbeli elnöke, akivel Ecclestone az F1 irányításáért küzdött. Balestre a „Sennában” főszerepet játszott, és ismét egy nagyképű pojácaként van ábrázolva, akit Ecclestone pár remek humorú és esetlen jelenetben kifiguráz.
A készítők nem kis kihívást állítottak maguk elé azzal, hogy Bernie-t tették meg a sorozat fő narrátorának; a történetet teljes egészében az ő szemszögéből látjuk. A sportág történetének más nagyszerű alakjai is megszólalnak, de csak korabeli interjúk részleteiben. Olyan alakok, mint Graham Hill, Colin Chapman, akiket a maguk idejében örökítettek meg.
A dolog azonban működik. A fő történetmesélő elemeknél Ecclestone-t egy világos, teljesen fehér környezetbe helyezik. Egyenesen a kamerába néz, az arcát úgy világítják be, hogy minden szikár körvonala látható legyen. Mivel nem tud elbújni, az arca párhuzamosan mesél; van benne érzelem, némi megbánás, rengeteg humor és a pontszámok elszámolásának a fanyar pillanatai.
Ecclestone az utóbbi időben többször került a címlapokra a rossz megszólalásai miatt, amikor ellentmondásos kijelentéseket tett Putyinról és Szaddám Huszeinről. De ez a dolga nem a címlapokról szól, hanem egyértelműen a kisfiának, Ace-nek szóló hagyatékról, aki 89 évvel fiatalabb Ecclestone-nál, és nem valószínű, hogy a saját szájából ismerheti meg részletesen apja történetét. Így viszont mindannyian megismerhetjük azt.
Számos életrajzíró és filmkészítő szerette volna elmesélni Bernie történetét. Pandey a megfelelő időben, a megfelelő helyen volt a megfelelő ötlettel, és Ecclestone annyira megnyílt, amit bárki, aki vele dolgozott a királykategóriában, nehezen tud elképzelni.
Természetesen, akárcsak abban a másik, jelenleg sokat emlegetett doku-sorozatban, itt is csak a főszereplő oldalát ismerhetjük meg a történetnek, de bárki számára, akit érdekel az F1, hogy hogyan lett belőle évi 2 milliárd fontos üzlet és a világ egyik legnagyobb sportága, ez a sorozat sok hiányosságot fog pótolni.
Természetesen, akárcsak abban a másik, jelenleg sokszor emlegetett doku-sorozatban, itt is csak a főszereplő oldalát ismerhetjük meg a történetnek, de bárki számára, akit érdekel a Forma-1, hogy miképp lett belőle évi 2 milliárd fontos üzlet és a világ egyik legnagyobb sportága, ez a sorozat sok ilyen jellegű részletre választ ad majd.
Albert François Cevert Goldenberg édesapja, Charles Goldenberg orosz-zsidó emigráns volt. A zsidó származás miatt Charles és felesége Huguette négy gyermekét mind a nő vezetéknevével (Cevert) anyakönyvezték. Néhány évvel Franciaország felszabadulása után az apa vissza akarta nevezni gyermekeit Goldenbergre, de erre végül nem került sor, mert ekkorra már Cevert néven váltak ismertté.
Mint több más egykori Forma-1-es versenyző, François Cevert is motorozással kezdte karrierjét, csak később tette le voksát az autókra.
1968-ban a francia F3 bajnoka lett, majd harmadik helyen zárt az európai F2-es bajnokságban. Első F1-es versenyét 1969-ben teljesítette, egy futamra ugrott be (Német Nagydíj), melyen kiesett. Ezt követően, kis szünet után, az 1970-es szezon ötödik versenyétől kezdve lett a Forma-1-es mezőny stabil tagja.
Első (csonka) szezonjában legjobb eredménye egy 6. hely volt a Tyrrell, míg nem ugyanezzel a csapattal, a következő szezonban már a bajnokság harmadik helyén végzett.
Nagy reménységnek tartották, Jackie Stewart mentorálta. Emellett igazi sztáralkat volt, rajongtak érte a nők, szerette és értette a zenét. A franciák kékszemű hercegének nevezték, aki világbajnok lehetett volna.
Bár nagyon sportos volt, tudott jól teljesíteni, és fogékony volt a tanulásra, nem volt az a „klasszikus” őstehetség. Stewart mentorálása mellett azonban ezt lehetett korrigálni.
1972-ben 6. lett, majd 1973-ban a negyedik helyen zárt, ám sajnálatos módon a szezon utolsó versenyén már nem vett részt, mert a kvalifikáció során életét vesztette.
1973. október 6-án, Watkins Glenben Cevert a szombat délelőtti kvalifikáción a pole pozíciót próbálta megszerezni Ronnie Peterson elől. A „The Esses” nevű gyors jobb-bal emelkedő kombinációban a francia autója bal oldalra sodródott, kapott egy ütést a rázókőtől, ami a tragédiához vezető események láncolatát indította el. Végül Cevert autója megpördült, és a szalagkorlátban végezte. A versenyző azonnal belehalt a korlát által okozott sérülésekbe, amely a nyaka és a csípője között kettévágta a testét. Mindössze 29 éves volt.
Mindössze három és fél szezont tudott az F1-ben teljesíteni, de emléke nem fakul.
„Nagyon kevés autóversenyző mondhatja el magáról, hogy Francois Cevert-hez fogható” – mondta Stewart. „Nem hiszem, hogy bárki is hasonlított volna Francois Cevertre. Minden elemében: a modorában, az előadókészségében, a jó megjelenésében, a vezetési képességeiben.”
Cevert életéről ritka felvételeket lehet megtekint a 1: Life On The Limit című dokumentumfilmben, mely 2013-ban DVD-n jelent meg.
Két interjúnk is volt a közelmúltban Sir Jackie Stewarttal. Az elsőt tegnap olvashattátok oldalunkon, így ma meg is hoztuk a másodikat, melyben többet megtudhattok Stewart klasszikus sisak dizájnjáról, vagy épp arról, miként mentorálta a fiatal versenyzőket, és ő kitől tanult sokat.
Jo Klausman: Sir Jackie, ugyanazt a sisakdizájnt használod még mindig, mint a karriered kezdetén. Honnan jött az ötlet ehhez, és milyen technikával került a minta a sisakra? Festve volt?
Jackie Stewart: Nem, eleinte nem. Előálltam egy ötletemmel. Az első versenyzői évemben csak két versenyen indultam és egy fehér sisakot használtam. De úgy gondoltam, hogy kell valami, amiről megismernek. Mivel skót vagyok, valami olyasmit akartam, ami képviseli az országomat. Szóval a feleségem és én elmentünk és vettünk egy darab tartan mintás selymet. Ragasztószalagot tettünk a sisakra, így gyakorlatilag ráragasztottuk. Aztán vittünk rá egy színtelen fedőréteget. De ez csak rövid ideig volt így, tudtuk, hogy meg kell festetnünk.
JK: Mikortól lett festett?
JS: Úgy 1964 elején. 1963-ban az Ecurie Ecosse-nál versenyeztem, még a selymet használtam, de mikor 1964-ben kezdtem a Formula 3-ban, már festett sisakom volt. Ugyanaz a fickó festi a sisakjaimat a mai napig! Doug Err-nek hívják és itt él Goodwood környékén. Már senki másnak nem dolgozik, csak az enyémet készíti!
JK: Szeretném, ha beszélnénk egy kicsit mentori, tanári szerepedről, a fiatal versenyzők kapcsán. Általában a versenyzők egoisták és önzőek, mindig magukra koncentrálnak. De úgy fest, neked sosem okozott problémát átadnod a tudásodat a csapattársaidnak, így van?
JS: Nem, egyáltalán nem! Mindent átadtam nekik, ahogy azt Graham Hill is tette esetemben, mikor kezdtem az F1-ben a BRM-nél. Sosem titkolt el előlem semmit, nagyon sokat tanultam tőle. Azonban Graham sokkal mechanikusabb versenyző volt, mint én. Ő nagyon fegyelmezett volt, míg az én stílusom inkább Jim Clarkéhoz hasonlított, így azt hiszem ő volt a legideálisabb számomra, hogy tanuljak tőle. Ő volt messze a legkiegyensúlyozottabb versenyző, ezt tőle tanultam.
És ez volt az, amit tovább akartam adni Francois Cevertnek, majd később Patrick Depailler-nek és Jody Scheckternek. Francois például olyan volt, mint a szivacs, nagyon akart tudni mindent. Az elején nem volt olyan gyors, de körbevittem úgy a pályán, hogy mögöttem vezetett. Lassan kezdtem, majd minden körben egy kicsit növeltem a sebességet. Ismerte minden váltó beállításomat, minden féktávomat. Jó hallgatóság volt és mindent tudni akart, én pedig megadtam neki mindent, tényleg mindent. Végül is nagyon jó és kiegyensúlyozott versenyző volt. Világbajnok lehetett volna.
Fotó: Kaiser Erika
JK: Jelentős szereped volt a versenyzők mentorálásában is a Paul Stewart Racingnél.
JS: Igen, eléggé. Eleinte csak egy autó és egy versenyző volt. Aztán két autó lett és két versenyző, hogy gazdaságosabb legyen. Növekedett. Aztán azt mondtuk, szerezzük meg a legjobb fiatal versenyzőket, Paul-on (Sir Jackie fia) túl. Olyanok voltak nálunk, mint David Coulthard, Dario Franchitti, Gil de Ferran, Helio Castroneves és Juan Pablo Montoya. Mind fiatal kölykök voltak, de mind nagyon jó hallgatóság voltak. Vezetni az Oulton Parkba vittük őket, ami szerintem még mindig az egyik legjobb pálya az országban. Nincsenek hosszú egyenesei, csak sok, különféle sebességű kanyarjai. Volt egy Ford rali világbajnokságos autónk, én beültem melléjük, rádiós sisakban, mentünk körbe és körbe és mutattam nekik az íveket. De nem csak a vezetésben adtam nekik tanácsot, hanem beszéd órát is tartottam nekik, azt akartam, hogy képesek legyenek beszélni a szponzoraikkal, és annál a szabónál öltöztettem őket, akihez én is járok Londonban. Azt akartam, hogy tekintélyt és magabiztosságot szerezzenek.
JK: Szerettél tesztelni? Napokig dolgozni az autón, hogy gyorsabb legyen, finomhangolni?
JS: Igen, abszolút! Például rendszeresen mentünk Dél-Afrikába télen, három hétre. Levezettem naponta két futamnyi távot, teszteltem a gumikat, vagy a kasznit. Napokon át teszteltem a Good Yearnek.
JK: Első, 1969-es világbajnoki címed után, 1970-ben közepes szezonod volt, mikor March kasznit használtál, ami nem volt túl korszerű. Mikor Ken Tyrrell úgydöntött, hogy saját autót épít, meg voltál róla győződve, hogy azonnal sikeres lehet az autó, észben tartottad, hogy az a Tyrrell csapat legelső saját autója?
JS: Teljesen megbíztam Ken Tyrrellben és Derek Gardnerben, Kenben még jobban is, mint Derekben. Derek amolyan kétkezi varázsló volt, csúcstechnológiás ember, nem olyan, ami szeret kapcsolatban lenni az emberekkel. De tudta, mit csinál és jó autókat alkotott. És persze Cosworth motorunk volt, ami nagyon megbízható volt. A Cosworth egy csodálatos vállalat volt,senki nem tudott gyorsabb és megbízhatóbb motort csinálni. Soha nem gondoltam arra, hogy az én motorom gyengébb lenne másokénál.
JK: Ugorjunk a jelenre. Állandó versenyző vagy Goodwoodban. Mitől igazán különleges számodra ez az esemény?
JS: Először is Richmond hercege és Gordon! Amit ő alkotott, az nagyon különleges, és egyedi a világon. Elképesztő módon figyel a részletekre, a Revival – valamint a Festival of Speed és a Members Meeting – népszerűsége pedig azt mutatja, hogy mindent jól csinál.
Fotó: Varga András
JK: Itt a Revival-ön visszautazhatsz a múltba és a többiek között autózhatsz az 1964-es Cooper Formula 3-as autóddal!
JS: Igen, így van. Csodás állapotban van, az esemény után pedig elárverezzük, hogy adományt gyűjtsünk a „Race against Dementia” alapítványnak.
JK: Jackie, köszönöm, hogy időt szántál rám, kellemes időtöltést a hétvégére!
