Címke: Franco Colapinto

  • Pérez elfelejtette, hogy autóversenyen van? – egymásnak mondott ellent ő és Horner

    Pérez elfelejtette, hogy autóversenyen van? – egymásnak mondott ellent ő és Horner

    Sergio Pérez igencsak nyugdíjas módon kezdte meg a katari sprintfutamot, majd utólag elmondta, mi volt ennek az oka. Főnöke ugyanakkor mást állít.

    Miként az a Katari Nagydíj sprintfutamának közvetítésében is látszott, a sprintidőmérőn csak a 16. időt elérő, majd a Red Bulljának beállításváltoztatásai miatt inkább a bokszutcából rajtoló Sergio Pérez érthetetlen módon kezdte meg a 19 körös versenyt, amikor ugyanis a bokszutca végi lámpa zöldre váltott, még nagyjából 3 másodpercet állt egyhelyben, és csak azután indult el.

    Mivel az indulás is eléggé nyugdíjasra sikerült, a Pérez mögött érkező, szintén a bokszutcai rajtot választó Franco Colapinto a bokszutca kijáratában sikeresen meg is előzte a mexikóit, majd nagyjából két kanyar alatt faképnél is hagyta. Ebben valószínűleg segítségére volt, hogy a Red Bull-lal ellentétben a Williams az utolsó pillanatig kivárt azzal, hogy versenyzőjét kiküldje a bokszutcába, és addig Colapinto autóján tartotta a gumimelegítő paplanokat, amíg csak tudta.

    Így aztán amikor a lámpa zöld lett, az argentin versenyző még nem is ért teljesen oda Pérez mögé, viszont így is lassított, majd amikor látta, hogy Pérez nem indul el, megpróbálta kikerülni őt. Végül ez nem jött össze, mert a Red Bull is gyorsítani kezdett, ám Colapintónak annyival nagyobb volt a tapadása, hogy a bokszutcából kifelé végül előzni tudott.

    Az eset Pérez szemszögéből:

    https://twitter.com/Bart1608/status/1862876483531804997

    Az ese Colapinto fedélzeti kamerájából:

    Hogy Pérez mire figyelhetett vagy gondolhatott, amikor a zöld jelzés ellenére nem indult el, a rádiózásból nem derült ki, abban ugyanis semmi szokatlant nem hallani, így az emberben felmerült, hogy a Red Bull olyannyira tesztként fogta fel a sprintfutamot, hogy nem is volt fontos, hogy Pérez olyan apróságokkal törődjön, mint a gyors rajt. Az F1 TV-nek adott nyilatkozatával a mexikói pilóta aztán ezt is erősítette meg. „A mai cél az volt, hogy a lehető leghátrébb legyünk, hogy annyira tiszta legyen előttünk a pálya, amennyire csak lehetséges. Szerintem képesek voltunk megérteni az elvégzett változtatásokat, de az egyensúlyon még javítani kell” – mondta.

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke ugyanakkor versenyzőjének ellentmondva kifejtette, szerinte Pérez csak elfelejtett időben elindulni. „Amikor kigyullad a zöld lámpa, el kell indulnod” – mondta a Sky Sports-nak, majd az F1 TV-nek így folytatta: „Beszélnem kell vele, mert úgy tűnt, hogy egyszerűen bealudt, Colapinto pedig megelőzte. Ugyanakkor sikerült hasznos adatokkal szolgálnia nekünk a verseny során és orrkúpot is cseréltünk [adatgyűjtés céljából], úgyhogy jó visszajelzéseket kaptunk, amiket remélhetőleg felhasználhatunk az időmérő előtt.”

    Ami a másik Red Bullt illeti, Max Verstappen sem villogott, hiszen csak a 8., azaz az utolsó pontszerző helyen ért célba.

    Pérez egy másik versenyzőt okol az újabb időmérős blamájáért

  • Egy másik csapat autótörései miatt változtathat pilótadöntésén a Red Bull

    Egy másik csapat autótörései miatt változtathat pilótadöntésén a Red Bull

    Meglepő húzásra készülhet Max Verstappen jövő évi csapattársának kiválasztásával a Red Bull, ám a mérleg mindkét serpenyőjében vannak érvek.

    Az nem újkeletű hír már, hogy a Red Bull kiszemelte magának Franco Colapintót, a Williamsszel idén váratlanul erős debütálófutamokat produkáló argentint, akinek a grove-i csapat a felállásának korábbi véglegesítése miatt 2025-re már nem tud versenyzői ülést adni. Bár Colapinto a szezon végére is csupán kilenc F1-es nagydíj tapasztalatával fog rendelkezni, az energiaitalosoknál hajlandóság mutatkozik arra, hogy ezúttal ne egy saját neveltjükkel, hanem egy másik akadémián nevelkedett pilótával húzzanak merészet, és adjanak neki rövid időn belül akár futamgyőztes autót.

    A Red Bull vezetői azt már elárulták, hogy csak a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj után fognak dönteni Sergio Pérez sorsáról, akinek 2025 végéig szóló szerződése ellenére sem tűnnek jónak az esélyei a maradásra, hiszen továbbra sem tudja feljavítani a tavasz végén lehanyatló formáját. Colapinto látványos berobbanása után olyan sejtések láttak napvilágot a paddockban, hogy a 20 millió dolláros kivásárlási árat érte kifizetni hajlandó Red Bull egyből az első csapatában helyezné el az argentint, ám a döntés december közepére halasztásával arra is kéretlen lehetőség nyílt, hogy Colapinto addig kissé rombolja a gyorsan felépített hírnevét.

    A 21 éves pilóta ugyanis Interlagosban és Las Vegasban az F1 árnyoldalát is megtapasztalta, a két hétvége során összesen háromszor törte össze az autót, súlyos terheket róva az idén már több nagy újraépítéssel is megbirkózni kénytelen Williamsre. A történtek a hírek szerint a Red Bullt is elbizonytalanították, és az általában jól tájékozott újságíró, Joe Saward információi szerint az istálló még mindig mérlegeli, hogy Colapintót vagy Liam Lawsont ültesse-e be jövőre Verstappen mellé. Az új-zélandi legalább a csapat saját nevelése, akinek képességeiről így több adattal rendelkeznek, ám ő szintén tapasztalatlannak számít, az év végéig összesen 11 nagydíjrajtot fog maga mögött tudni tavalyi és idei évközi beugrásai által.

    A legszerényebb F1-es pilóta csak azért nem eszik hamburgert, mert fél, hogy lefényképezik vele

    A szálak mindenesetre mozgásban vannak, Saward arról is ír, hogy a Las Vegas-i hétvégén a Red Bull vezérigazgatója, Oliver Mintzlaff is feltűnt a paddockban egy napra, és a Williams motorhome-jában tett látogatást, míg Pérez fő financiális támogatóját, Carlos Slimet Colapinto menedzsmentjével látták egyeztetni.

    A brit újságíró szerint az a korábbi sajtóértesülés mindenféle alapot nélkülöz, hogy a Red Bull valójában nem is Colapintót, hanem a jövő évre leigazolt Carlos Sainzt szeretné megszerezni a Williamstől. A mexikói pilótájuk argentinra cserélése biztosítaná, hogy az energiaitalcég továbbra is komoly támogatóbázist mozgósítson a latin-amerikai piacon, és ez akár még egy viszonylag ismeretlen versenyző mély vízbe dobását is vindikálja – elvégre teljesen kiszámíthatatlannak látszik, hogy a mezőny mely tagja lenne képes boldogulni a Red Bull-lal Verstappen mellett, miután még Daniel Ricciardót sem találták alkalmasnak a feladatra.

    Az autótörések persze nem mutatnak jól Colapinto rövid F1-es eredménylistáján, s elmondása szerint a szerelőkkel való találkozást tartja a legnehezebb pillanatnak egy-egy bukás után, hiszen ők azok, akiket túlórára kényszerít ezzel. James Vowles csapatvezető azonban az argentin elmondása szerint továbbra is hisz a képességeiben, és saját azon döntésének helyességében, hogy szeptemberben a viszonylagos F2-es ismeretlenségből emelte fel a királykategóriába saját neveltjét.

    „Nem volt túl boldog, de mindig nagyon támogatóan viszonyult hozzám, ennek köszönhetően minden rossz pillanatból el tudok raktározni valami pozitívat is. Ez James gondolkodásából és mentalitásából fakad, és ez teszi őt nagyszerű vezetővé – mondta főnökéről Colapinto, akit a RacingNews365 idéz. – Még amikor két ilyen nehéz hétvége is követi egymást, akkor is hajtja előre és a problémák megoldására ösztönzi a csapatot, minden negatívumban a pozitívumokat keresi. Ez az a hozzáállás, ami vissza fogja juttatni a csapatot a csúcsra.”

    Még Verstappen nagymamájának is kijutott a vb-harc szenvedéseiből

  • Már nem csak az autó, a versenyző épsége is veszélyben a Williamsnél az újabb baleset után

    Már nem csak az autó, a versenyző épsége is veszélyben a Williamsnél az újabb baleset után

    A Williams közleményt adott ki a Las Vegas-i Nagydíj időmérője után, amelyben arról tájékoztat, hogy kérdésessé vált az újabb nagy balesetet elszenvedő Franco Colapinto részvétele a futamon.

    A grove-i istálló által a szeptemberi Olasz Nagydíjtól Logan Sargeant helyére beültetett argentin pilóta első Forma-1-es futamain remek eredményeivel hívta fel magára a figyelmet, az utóbbi két hétvége azonban már inkább autótöréseiről maradt emlékezetes: Interlagosban a viharos körülmények között az időmérőn és a versenyen is balesetezett, most pedig Las Vegasban száraz körülmények között mérte el néhány centivel a 14-es kanyart a Q2 végén – túl korán fordult be, így bal első kerekével a kanyar belső ívén a falnak ütközött, majd átsodródott a túloldalra, ahol a betonfal újabb Williamst tört totálkárosra.

    Colapintóhoz a becsapódás ereje miatt az orvosi stáb is megérkezett, ám az autóból saját erőből szállt ki, s látszólag épségben megúszta a történteket. Csapata azonban az időmérő után maga keltett bizonytalanságot azt illetően, hogy az argentin rajthoz tud-e majd állni a szombati versenyen.

    „Az időmérőn Franco egy komoly, 50G feletti erejű becsapódást szenvedett el, ami orvosi ellenőrzést tett szükségessé. Egy ekkora erősségű ütközés nyilvánvalóan súlyos, így holnap további állapotfelmérésre lesz szükség, mielőtt eldől, hogy versenyezhet-e. Egyedül Franco egészsége számít, és örülünk, hogy egyébként jól érzi magát. Amint tudunk, további információval szolgálunk” – áll a Williams közleményében.

    Colapinto a 14. rajthelyet szerezte meg, de még ha meg is kapja az engedélyt a versenyzéshez, akkor is esélyes, hogy az autóján elvégzendő komoly javítási munka és alkatrészcserék nyomán csak a bokszutcából rajtolhat majd.

    Amennyiben nem állhat rajthoz, a Williams egy autóval lesz kénytelen harcba szállni a pontszerzésért Las Vegasban. Idén már nem ez lenne az első ilyen alkalom: a szezon elején, Melbourne-ben alkatrészhiány miatt Sargeant autóját Alexander Albonnak adta a csapat, és dacára annak, hogy a thai versenyző törte össze az autót a szabadedzésen, az amerikainak kellett kihagynia a futamot. A Sky Sports információi szerint ezúttal az alkatrészhiány nem jelent veszélyt a csapat számára, az Interlagos óta eltelt két és fél hétben nemcsak újjáépítették az autókat, de tartalékelemeket is beszereztek a szezon hátralévő részére.

    Russell a pole-ban, Hamilton elpuskázta a nagy lehetőséget Las Vegasban

  • Beszívva vezetnek a versenyzők Vegasban? „Mindenki doppingtesztje pozitív lenne”

    Beszívva vezetnek a versenyzők Vegasban? „Mindenki doppingtesztje pozitív lenne”

    Nem minden nap hátráltatja az autóversenyzőket a munkában olyasmi, amivel a Forma-1-es mezőny a Las Vegas-i Nagydíjon szembesül: néhány versenyző kedélyesen felhívta a figyelmet a pályán terjengő erős marijuanaszagra.

    Igen, az elmondottak alapján olyan intenzíven járja át a levegőt a kannabisz, hogy az még a versenyautóban száguldva, a sisak alatt is megcsapja a versenyzők orrát. A Las Vegast is magában foglaló Nevada államban ugyanis egy 2017-es törvénymódosítás óta legális a marijuana rekreációs célú használata, amely lehetőséggel a jelek szerint gazdagon éltek is az első edzésnapra kilátogatók csütörtökön.

    „Nem igazán mentem a köridőre. Az első edzésem katasztrófa volt a pálya koszossága miatt. Emellett pedig ami állandó a Las Vegas-i éjszakában, az a folyamatos fűszag – mutatott rá a Red Bull pilótája, Sergio Pérez, aki meg is figyelte magán a kábítószer hatásának jeleit. – Fáradtnak érzem magam miatta, elképesztő ez a mennyiség. Biztos vagyok benne, hogy beszélni fogunk erről a hétvége során a versenyzőkkel.”

    Pérezhez hasonlóan spanyol nyelvű médiumoknak nyilatkozott erről a Williams-pilóta Franco Colapinto is.

    „Igen, nagyon érződött a joint. Szerintem ha most végeznének rajtunk doppingtesztet, minden versenyző eredménye pozitív lenne. Ennyi pozitív teszt pedig igazi káoszt hozna” – mondta félig viccelődve az argentin.

    Norris megközelítette Hamiltont, Verstappen teljesítménye rejtve maradt

  • Itt egy halom F1-es roncsdarab, jó legózást!  – elképesztő tettet hajtott végre a Williams (videó)

    Itt egy halom F1-es roncsdarab, jó legózást!  – elképesztő tettet hajtott végre a Williams (videó)

    Remek betekintést engedett a Brazil Nagydíj után rá váró döbbenetes mennyiségű munkába a Williams F1-es csapata, amely egy halom törmeléket kapott vissza pilótáinak összesen három balesete után.

    Törtek az autók rendesen a Brazil Nagydíj hétvégéjén, de egyik csapat sem járt olyan rosszul, mint a Williams, amelynek három jelentős – kettő ezek közül kifejezetten komoly – balesete is volt Interlagosban. Az időmérő edzésen Franco Colapinto és Alex Albon egyaránt autót tört, majd mivel utóbbi FW48-asát nem tudták rendbe hozni a futamra, ott már csak az argentin versenyző csaphatta oda a kocsit. És oda is csapta a célegyenesre vezető balosban, újabb totálkárt eredményezve a grove-iaknak, akik becslések szerint 2,2 millió dolláros töréskárral voltak kénytelenek elhagyni Brazíliát.

    Noha egyes külföldi médiumok a napokban már arról cikkeztek, hogy az istálló a teljes Las Vegas-i hétvégét kihagyhatja, ennek olyannyira nincs valóságalapja, hogy Ben Howard főszerelő elárulta: az autók újjáépítése után jobb helyzetben vannak, mint a brazíliai hétvége előtt. Ám nem csak úgy belekerültek ebbe a helyzetbe, hanem az interlagosi forduló utáni csütörtökről péntekre virradó éjszakától kezdve megállás nélkül dolgoztak, amiről most egy videót tettek közzé.

    Colapinto, Williams, baleset
    Colapinto autója a versenyen történt bukása után / Forrás: F1 TV

    Ebből kiderül, hogy milyen elképesztő mennyiségű törmeléket kellett átvizsgálni és kiselejtezni, hogy minél több alkatrészt, csavart és apró elemet megmentsenek, hiszen a költségplafon miatt minden istállónak hatványozottan számít az utolsó cent is. De előbb visszatekinthettünk a brazíliai esésekre, majd Howard a verseny utáni csütörtökön, délután 5 órakor jelentkezett a grove-i főhadiszállásról, mondván este 6 körülre várják az Interlagosból érkező konténereket.

    Végül még éjjel fél 12-kor sem érkezett semmi, úgyhogy a technikusok labdázással és krikettezéssel ütötték el az időt, mire 23:45-kor egy targonca behozta az első hatalmas dobozt, ami szó szerint tele volt roncsdarabokkal, úgyhogy megkezdődhetett az alkatrészek selejtezése. Előbb az Albon és Colapinto baleseteiből származó törmelékeket szortírozták, menet közben pedig kérni kellett egy újabb kukát, olyan sok volt a használhatatlanná vált alkatrész.

    Aztán később megérkezett Colapinto Williamsének váza és egyéb alkatrészek, amelyeket ugyanúgy át kellett vizsgálni és adott esetben javításra kijelölni. Az elkövetkező bő egy hét – a hétvégi napokat is beleértve – ezután az új alkatrészek gyártásáról és az autók vázának felkészítéséről szólt, hogy időben elkészüljenek a szállításra. „Őrületes volt. A múlt héten kicsit ijesztő volt látni a sok roncsot, és nem tűnt reálisnak, hogy mindennel időben készen leszünk, de csodálatos munkát végeztek, tartalék alkatrészeink is lesznek. Mindenki a határait feszegette, Vegasban így szerintem jobb állapotban leszünk, mint ahogy az elmúlt hétvégét kezdtük” – mondta Howard.

    A teljes videót alább lehet megnézni:

  • Utcát neveztek el az F1-es csapatfőnökről a merész húzása miatt

    Utcát neveztek el az F1-es csapatfőnökről a merész húzása miatt

    Külön tanulmányt is lehetne írni a társadalmi viselkedésmintákról annak kapcsán, hogy pusztán néhány hét alatt mennyire lázba jött Argentína lakossága Franco Colapinto Forma-1-ben való feltűnésétől.

    Colapinto csak szeptemberben debütált a Forma-1-ben, miután a paddockban általános meglepetést okozó döntéssel rá cserélte le az alulteljesítő Logan Sargeantot James Vowles csapatfőnök a Williamsnél. Csupán egy hónappal később Buenos Aires egyik elővárosában, Lujánban felavatták a Franco Colapinto utcát és az azt keresztező James Vowles utcát. Az új névtáblák a város egyik fontos csomópontján, a bazilika közelében kerültek közszemlére. Bár Colapinto nem itt, hanem a fővárosi régió egy másik településén, Pilarban nőtt fel, ám 30 kilométerre onnan, Lujánban kezdett el először gokartozni, így a helyiek ezt a helységet találták a legmegfelelőbb emlékhelynek. Az pedig, hogy a brit csapatfőnök neve is előkerült, talán azt jelzi, hogy nem is csak felületes érdeklődésről van szó.

    Bár Colapinto még csak hat F1-es futamon van túl (amiből az első ötön meggyőzően szerepelt, pontokat is szerzett, ám Interlagosban az esőben összetörte az autót), csupán néhány hét alatt óriási rajongótömeget mozgatott meg, akiknek jelenléte a két latin-amerikai futamon, Mexikóban és Brazíliában már jól látható volt a lelátókon.

    Persze a sportolók iránti szenvedélyes rajongás nem szokatlan Argentínában, ám az F1 új jövevényének ebben már úgy is része van, hogy még tulajdonképpen semmilyen világraszóló eredményt nem ért el, csupán a számára új technikához és közeghez való kivételesen jó alkalmazkodóképességét volt ideje prezentálni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Fox Sports Argentina F1 (@foxsportsargf1) által megosztott bejegyzés

    „A rajongók nemcsak engem szeretnek, hanem mindenkit körülöttem. A mérnököm máris híres Argentínában, James Vowlesról pedig utcát is elneveztek! Nagyon sok minden történik arrafelé” – mondja az őt övező fennforgásról Colapinto az F1.com-nak.

    „Argentínának már nagyon kellett egy Forma-1-es versenyző. Én is szerettem volna, ha gyerekkoromban drukkolhatok egy honfitársamnak, aki miatt felkapcsolom a tévét vasárnaponként, de nekem ez nem adatott meg.” Legutóbb 2001-ben Gastón Mazzacane versenyzett argentinként az F1-ben, Colapinto viszont csak két évvel ezután született.

    „Én immár megvalósítottam az álmom, és a mostani gyerekeknek már van kinek drukkolniuk. Az autósport robbanásnak indult Argentínában. Sok gyerek máris azt mondja, hogy olyan akar lenni, mint én, és noszogatják a szüleiket, hogy vigyék el őket egy versenypályára.”

    „Argentínában a sport különös fontossággal bír, látható ez azon, hogy mennyire szeretjük a labdarúgást. Remélem, most én is itt maradhatok egy darabig – ezen dolgozunk.”

    Már az is ritka, hogy egy szinte ismeretlenségből érkező versenyző magára irányítsa a reflektorfényt eredményeivel – a monzai debütálásakor a Forma-2-es tabella hatodik helyén álló argentinra talán a Williamsen kívül senki nem gondolt jövőbeli F1-es pilótaként. Napjainkban már egyébként is elvétve akadnak ilyen kellemes meglepetésnek számító újoncok, hiszen a legtöbb pilóta érkezését már megelőzi a híre, illetve az őt támogató csapat hírverése.

    Colapinto 2025-ös szezonja egyelőre nem tisztázott, hiszen a korábban már Carlos Sainzt leigazoló Williams jelen állás szerint nem tud neki ülést adni, ám érdeklődést mutat iránta a Red Bull és az Alpine is. Ekkora maga mögött tudott piaccal és lehetséges szponzorokkal felvértezve pedig könnyű elképzelni, hogy hosszú időre vonzó szereplője marad a mezőnynek.

    A legszerényebb F1-es pilóta csak azért nem eszik hamburgert, mert fél, hogy lefényképezik vele

  • Újabb fordulat az F1-es pilótapiacon: kirúgná a legenda fiát a magát meggondoló csapat

    Újabb fordulat az F1-es pilótapiacon: kirúgná a legenda fiát a magát meggondoló csapat

    Michael Schumacher szerződtetéséhez hasonló fordulatra készül Flavio Briatore, az Alpine F1-es csapatának tanácsadója a neves olasz sportnapilap szerint.

    Nem sokkal azután, hogy a Sauber bejelentette Gabriel Bortoleto leigazolását és ezzel újabb 2025-ös pilótapáros vált véglegessé az F1-ben, úgy tűnik, hogy az egyik, már fixált kettősben változás történhet. A Gazzetta dello Sport ugyanis arról ír, mégsem biztos, hogy az Alpine a Pierre Gasly–Jack Doohan kettőssel vág neki a 2025-ös szezonnak.

    Jelenleg Sergio Pérez leváltása a legfontosabb kérdés a 2025-ös F1-es mezőny felállása kapcsán, hiszen úgy tűnik, hogy míg a Red Bull az idén érthető okokból nem akar megválni a folyamatosan alulteljesítő mexikóitól, addig jövőre már nem vele képzeli el a folytatást. A 34 esztendős versenyző helyére Liam Lawson és Franco Colapinto is esélyes, ám míg előbbi a Red Bull juniorjaként a kézenfekvőbb és egyszerűbb megoldás, addig utóbbit ehhez ki kell vásárolni a Williamstől.

    Ugyanakkor miként arról mi is beszámoltunk, nemcsak a Red Bull, hanem meglepő módon az Alpine neve is felmerült a Williamsnél a Carlos Sainz érkezése miatt 2025-től mindenképpen ülés nélkül maradó argentin kapcsán, a Gazzetta dello Sport pedig most konkrétan meg is írta, hogy a franciákhoz az idén szezon közben tanácsadóként visszatérő Flavio Briatore áll a háttérben.

    Jack Doohan, Alpine
    Doohan hoppon maradhat / Fotó: Alpine

    „Az utóbbi hetekben és hónapokban aláírt F1-es szerződések és megtett bejelentések alapján a kirakós készen áll, a valóságban azonban nem pontosan ez a helyzet. Az egyik kétely például Jack Doohant, az ötszörös gyorsaságimotoros-világbajnok fiát érinti, akinek jövőre kellene bemutatkoznia az Alpine-nál Pierre Gasly mellett. Ám úgy tűnik, Flavio Briatore meggondolta magát, és sikerülhet elcsennie Franco Colapintót. Amennyiben mindez realizálódik, az a francia csapatnál egy ideje a tartalékpilótai szerepkört betöltő Doohan Jr. álmának végét jelentené” – írja az olasz sportnapilap.

    A motoros legenda Mick Doohan fia tehát még azelőtt kosarat kaphat az Alpine-tól, hogy bemutatkozna az F1-ben, ami mindenképpen nagyon nehéz helyzetbe hozná őt a jövőre, hiszen reálisan nézve egyedül a francia istállónál lett volna esélye. Briatore részéről ugyanakkor egyáltalán nem lenne idegen egy olyan lépés, hogy lecsap a másik csapatban bemutatkozó aktuális feltörekvő tehetségre, elég csak a leghíresebb hasonló húzását, Michael Schumacher leigazolását említeni.

    A német pilóta Colapintóhoz hasonlóan 21 évesen mutatkozott be az F1-ben a Jordannél, az akkor az Alpine jogelődjét, a Benettont irányító olasz üzletember pedig rögtön lecsapott rá, így Schumacher két héttel később már az ő csapatában állt rajthoz az Olasz Nagydíjon. Persze lényeges különbség a két eset között, hogy a Jordan a folytatásban is számított volna Schumacherre, míg a Williams bevallottan nem tud neki ülést adni 2025-re, és az az érdeke, hogy Colapintónak legyen helye máshol, illetve az is, hogy az üzlet részeként a Benettontól kigolyózott Roberto Moreno átülhetett Schumacher helyére a Jordanbe, míg Doohannek nem maradna ülése az F1-ben.

    Briatore és Schumacher az üzlet létrejötte után két egyéni és egy konstruktőri világbajnoki címet nyert együtt, mielőtt utóbbi 1996-tól átigazolt a Ferrarihoz, az Alpine így minden bizonnyal azt reméli, az olasznak hasonlóan jó most is az orra a tehetségekhez, és Colapintóval nagyot nyerhetnek.

    A Gazzetta dello Sport szerint amennyiben Colapinto megegyezik az Alpine-nal, a Red Bull Liam Lawsont promótálná Max Verstappen mellé, az új-zélandi pilóta helyét pedig a bikások 20 esztendős, Forma–2-ben szereplő juniorja, Isack Hadjar venné át az RB-nél.

    Tényleg van esély a szenzációs F1-es átigazolásra, de a Red Bull sokallja az összeget

  • Tényleg van esély a szenzációs F1-es átigazolásra, de a Red Bull sokallja az összeget

    Tényleg van esély a szenzációs F1-es átigazolásra, de a Red Bull sokallja az összeget

    Miként arról már több alkalommal, legutóbb a Brazil Nagydíj hétvégéje alatt beszámoltunk, a Red Bull is azok közé tartozik, akik kivetették a hálójukat a Williamsszel szenzációs bemutatkozást produkáló Franco Colapintóra. Eddig ezt egy elismert holland és két argentin újságíró állította, az interlagosi hétvége után azonban már a brit sajtó is erről ír.

    A The-Race.com és az F1 egyik veterán újságírója, Joe Saward is arról számolt be ugyanis, hogy a Red Bull is a 21 esztendős argentin versenyző megszerzésén dolgozik – furcsa módon az Alpine-t is mindkettő megemlíti, noha a franciák már bejelentették a 2025-ös felállásukat –, az előbbi pedig a korábbi értesülésekhez hasonlóan azt írja, hogy Colapintót akár rögtön a bukdácsoló Sergio Pérez helyére ültethetik az anyacsapatba.

    A The-Race hozzáteszi, hogy mivel amikor előléptették Logan Sargaent helyére, Colapinto hosszú távú megállapodást írt alá a Williamsszel, mindenképpen ki kell őt vásárolnia a szerződéséből annak, aki meg akarja szerezni. A szaklap információi szerint a grove-iak pedig igen jelentős összeget szeretnének érte kapni – ami érthető, hiszen nyilván azt akarják, hogy megtérüljön a befektetés –, akkorát, amekkorát a Red Bull még akkor is soknak tart, ha nem csak kölcsönben, hanem végleg megszerezhetné az argentint.

    Colapinto, Williams
    Nagyon kapós lett az argentin / Fotó: Williams

    „Aktívan együtt dolgozunk az érdeklődő csapatokkal, hogy megpróbáljuk megtalálni a helyes megállapodást, amely segít Francónak és az összes féllel egyetemben védi is őt. Az F1-es csapatok között soha nem egyértelmű az ilyesmi, mert csatáztok egymással a pályán, miközben próbáltok megoldást találni egy fiatalember karrierjére. Kiérdemli a helyét, miközben még többet kell tennie a pályán ehhez, de tündököl, ezért érdeklődnek iránta más csapatok. Az ő irányába és a Williams felé is felelősséggel tartozom, és remélhetőleg majd remek hírekről számolhatunk be” – nyilatkozta James Vowles, a Williams csapatfőnöke Brazíliában.

    A The-Race szerint a Red Bullt Colapinto egykörös tempója (hiszen pontosan tudják és ismerik a korábban náluk versenyző Alex Albon képességeit) és mentális ereje nyűgözte le, és még a szezon utolsó futama előtt megszülethet a megállapodás, amelynek létrejöttéhez a Williamsnek vagy engednie kell az árból, vagy egy harmadik félnek is be kell szállnia. Utóbbi sem kizárt, hiszen az argentin pilóta támogatói egy red bullos ülés esetén vélhetően a zsebükbe fognak nyúlni.

    Lawson is esélyes

    Jogosan vetődik fel persze a kérdés, hogy eközben mi a helyzet azzal a Liam Lawsonnal, akit visszatérése óta az első számú esélyesnek tartanak Pérez ülésére, és aki mindkét futamon pontot szerzett azóta, hogy leváltotta Daniel Ricciardót az RB-ben. Nos, a The-Race szerint – noha az egykörös tempójával kapcsolatban vannak fenntartásaik –, a Red Bull Pérez-utódokat tartalmazó listáján továbbra is Lawson neve szerepel az első helyen, ami nem meglepő a teljesítményét látva. Az új-zélandi ráadásul a brazíliai sprintet is számolva az utóbbi két hétvégén három alkalommal csapott össze a pályán Pérezzel, és ezekből kétszer ő került ki győztesen – legutóbb a Brazil Nagydíjon, amelyet a mexikói futamhoz hasonlóan Pérez előtt fejezett be. Ez azért rá igencsak jó, míg Pérezre nagyon rossz fényt vet.

    Liam Lawson, RB
    Lawson is folyamatosan bizonyít / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A helyzet valószínűleg a következő 2-3 futam során is változhat, és nem szabad elfelejteni, hogy a Red Bullnak összesen két kiadó ülése lehet jövőre, és megteheti, hogy csak később dönt arról, hogy Lawson vagy Colapinto lesz Max Verstappen csapattársa jövőre, míg a másikat Cunoda Júki mellé ülteti az RB-be. Azt pedig a The-Race kizárta, hogy Carlos Sainz neve is képbe került – ilyen sajtóhírek is szárnyra kaptak Christian Horner Williams motorhome-ban tett látogatása után –, azaz a Red Bull csapatfőnöke Colapinto ügyében találkozott Vowles-zal.

    És hát valljuk be, eléggé nagy őrültség lenne a Red Bulltól euró tízmilliókat fizetni Sainzért úgy, hogy az év nagy részében elérhető volt a számukra, és a hírek szerint nem is fontolgattak ilyesmit, mert úgy vélik, a múlt már megmutatta, hogy a spanyol pilóta és Verstappen kettősében benne lenne a belviszály veszélye. Na meg persze a Williams sem azért szerezte meg Sainzot, hogy még a bemutatkozása előtt túladjon rajta.

    A legszerényebb F1-es pilóta csak azért nem eszik hamburgert, mert fél, hogy lefényképezik vele

  • Látványos nézői videón a Brazil Nagydíj egyik legnagyobb balesete

    Látványos nézői videón a Brazil Nagydíj egyik legnagyobb balesete

    A Williams pilótái összesen háromszor balesetet szenvedtek a Brazil Nagydíj vasárnapján, amivel igencsak nehéz helyzetbe hozták a csapatot. Alex Albon időmérős eséséről pedig egy látványos nézői felvétel is készült.

    Egészen elképesztő módon alakult a Williams-istálló számára a múlt vasárnapi Brazil Nagydíj, hiszen az aznap reggelre halasztott időmérőn mindkét pilótájuk összetörte az autóját, majd miután csak Franco Colapinto FW46-osát tudták megjavítani, az argentin versenyző hatalmas balesetet szenvedett a futamon. Ezzel a grove-i istálló nagyon nehéz helyzetbe került, hiszen a költségplafon miatt bárkinek komoly fejtörést okozna ilyen rövid időn belüli három ekkora bukás, miközben a tartalék alkatrészekkel is hadilábon állnak.

    „A Forma–1 természete, hogy elérheted a legelképesztőbb eredményeket, amelyektől elképesztően jó érzések töltenek el, ugyanakkor átélheted a legrosszabb pillanatokat is, amit a sportban csak lehet. Szerintem kijelenthetjük, hogy ez a hétvége az utóbbiról szólt. Három elképesztően nagy balesetünk volt mindössze néhány óra leforgása alatt, és most borzasztóan sok munka vár ránk, hogy elég tartalék alkatrészünk legyen, mielőtt néhány hét múlva elutazunk Las Vegasba” – idézi James Vowles csapatfőnököt az ESPN.

    Colapinto balesete:

    Vowles Colapinto piros zászlót előidéző bukása után sem fordított egyébként hátat az eseményeknek és végignézte a versenyt, mert „azt akartam, hogy emlékezzek a mai napra, mert azt szeretném, hogy a jövőben ne érezzük így magunkat.”

    Hogy Albon időmérős vagy Colapinto versenyen történt balesete járt-e nagyobb anyagi kárral, azt kívülről nehéz megítélni (talán az utóbbi), az viszont látszott, hogy míg az újoncnál egyértelműen felúszott az autó a vízre, addig Albon esetében valamilyen műszaki hiba történhetett. „Tényleg nem számítottam a balesetre, úgyhogy rendesen meg kell vizsgálnunk, hogy mi történt. Csalódáskeltő, mert nagyszerű lehetőségünk lett volna pontokat szerezni, mivel tudtuk, hogy itt mindig megvan az esély az őrült versenyekre. Most azonban a riválisaink tudtak profitálni ebből” – utalt Albon arra, hogy az Alpine kettős dobogójának köszönhetően megelőzte őket, amivel visszacsúsztak a 9. helyre a pontversenyben.

    Albon bukása a nézőtérről is igen látványosra sikeredett, az alábbi nézői felvételen pedig sokkal jobban átjön, hogy a thai-brit versenyző mekkora tempóval szállt el, és a becsapódás is jól hallható:

    @raavaar88 justo lo grabé 🤣 @WilliamsF1 #alexalbon #F1 #saopaulo #brasilGP #choque #romeoviajes ♬ sonido original – Rudisaurio

  • Hivatalos: 20 helyett legfeljebb 19 pilóta indulhat a Brazil Nagydíjon

    Hivatalos: 20 helyett legfeljebb 19 pilóta indulhat a Brazil Nagydíjon

    A Brazil Nagydíj időmérő edzésén autót törő 5 versenyző közül az egyik biztosan nem lesz ott a délutáni Brazil Nagydíj rajtrácsán.

    Három istállónak is versenyt kell futnia az idővel a magyar idő szerint ma délután 16:30-kor rajtoló Brazil Nagydíj előtt, hiszen a Williams és az Aston Martin mindkét, a Ferrarinak pedig az egyik autója tört össze az emiatt 5 piros zászlós megszakítást hozó időmérő edzésen. Az egyértelmű, hogy a Williams járt a legrosszabbul, hiszen szemre is a Q3-ban falnak csapódó Alex Albon autója szenvedte el a legnagyobb károkat. Olyan nagyokat, hogy a hajrának a 2. helyen nekivágó, az időmérőt végül a 7. helyen záró thai-brit pilóta már a hivatalos megerősítés előtt kizártnak tartotta, hogy el fog tudni indulni a versenyen.

    „A szerelőkre pokoli munka vár, mennyire súlyosak a károk?” – tette fel a kérdést Albonnak a Viaplay riportere az időmérő edzés után, mire a Williams pilótája közölte: „Nekem biztosan ennyi volt, kizárt dolog [hogy időben meg tudják javítani az autót].” „Nem fogsz versenyezni?” – kérdezett vissza a riporter, mire Albon így felelt: „Kizárt dolog.”

    Nem sokkal később aztán a csapat megerősítette, hogy Albon hétvégéje ezzel véget ért. A Williams így vélhetően egy autóval vesz majd részt a küzdelemben, mivel a Q1-ben balesetet szenvedő Franco Colapinto sem volt teljesen biztos benne, hogy a csapat meg tudja javítani az FW46-osát ennyi idő alatt.

    „Nem igazán tudom, hogy mi történt. Kipörögtek a kerekeim, de semmi olyasmi nem történt, amit ne lehetne megmenteni. Nagyon szomorú vagyok és sajnálom a csapatot, mert rengeteg munkájuk lesz – nyilatkozta az argentin pilóta az ESPN-nek. – Nem tudom, hogy készen lesznek-e a futamra, de meglátjuk. Ez 100%-ban az én hibám volt. Várjuk ki, hogy el tudok-e rajtolni, most csakis ezt akarom. Most dolgoznunk kell, hogy versenyezhessünk. Apró hiba volt, aminek nem lett volna szabad megtörténnie.”

    Arról, hogy az Aston Martin rendbe tudja-e hozni Fernando Alonso és Lance Stroll autóját, illetve a Ferrari készen lesz-e Carlos Sainz versenygépével, egyelőre nincs hír, de mivel Albon már biztosan nem indul, a mögötte végzett versenyzők mindegyik, így Max Verstappen is előbbre kerül egy helyet a rajtrácson.

    FRISSÍTÉS:

    A jelek szerint Albon kissé elhamarkodottan jelentette ki, hogy nincs esély az indulására, a Williams ugyanis azt a közleményt adta ki, hogy bár mindkét autójuk kiterjedt károkat szenvedett, az a céljuk, hogy Albon és Colapinto is ott lehessen a rajtrácson.

    FRISSÍTÉS2: Egy órával a rajt előtt a Williams végül megerősítette, hogy Albon autóját nem tudják megjavítani.

    Verstappen frusztráltságában butaságokat nyilatkozott