Címke: Franciaország

  • Macron új Forma-1-es futamszerződést akar az országának

    Macron új Forma-1-es futamszerződést akar az országának

    A francia elnök, Emmanuel Macron elismerte, hogy nagyon szeretné, ha az ország továbbra is a Forma-1-es versenynaptárban maradna. Paul Ricard szerződése a Francia Nagydíj megrendezésére a 2022-es szezon után lejár, de Macron jelezte, hogy támogatja a szerződés meghosszabbítását. Az elnök a francia motorsport-szövetség díjkiosztó rendezvényén nyilatkozott:

    „Tudom, hogy egy nagydíj megrendezése nemzetközi szinten túl jelentős ahhoz, hogy ne keltse fel más nemzetek étvágyát is. Ugyanakkor a következő szezonok menetrendjét már tárgyaljuk. Ezért a lehető legjobban meg kell védenünk a Francia Nagydíjat, az állam pedig készen áll arra, hogy az összes többi érdekelt féllel együtt részt vegyen ebben.”

  • Két W Series versenyzőnő is részt vesz a következő F3-as teszten

    Két W Series versenyzőnő is részt vesz a következő F3-as teszten

    A Formula 3 bejelentette, hogy a W Series női versenyzői, Nerea Marti és Irina Sidorkova részt vesznek a következő hónapban egy franciaországi teszten. A W Series, egy 2019-ben elindított, kizárólag nőkből álló versenykategória a múlt hétvégén tartotta a 2021-es szezon utolsó fordulóját a texasi Austinban. Marti és Sidorkova, a W Academy tagjai, valamint a negyedik, illetve a kilencedik helyen fejezték be a szezont a bajnokságban. A tesztre november 9-én kerül sor Magny-Cours-ban, a Francia Nagydíj korábbi versenyhelyszínén.

    A teszten jelen lesz az Iron Dames párosa, Maya Weug és Doriane Pin is. Tavaly Weug lett az első hölgy, aki csatlakozott a Ferrari Driver Academy-hez, miután diadalmaskodott az FIA Girls on Track – Rising Stars kihíváson. Pin ugyanakkor a program egyik döntőse volt, és ő lett a második versenyző, aki bekerült az Iron Dames programba. Bruno Michel, az F3 vezérigazgatója így nyilatkozott:

    „A sokszínűség nagyon fontos téma számunkra. Vágyunk, hogy egyre több női versenyző csatlakozzon a bajnokságunkhoz. Nagyon örültünk, amikor Tatiana Calderon és Sophia Flörsch is a rajtrácsunkon voltak, de jelen állás szerint a hölgyversenyzők számára még mindig nagyon nehéz eljutni idáig. Reméljük, hogy ez a teszt lehet az első lépés afelé, hogy a női versenyzők számára rendszeressé váljon a Forma-1-be vezető út. Ennek egyik módja, hogy kapcsolatot teremtsünk az F1-hez legközelebb álló kategóriáink és a női versenyzőket támogató versenyprogramok között, azzal a végcéllal, hogy felkészítsük őket a királykategóriára.”

  • Zolderben folytatódik a kamion EB – Kiss Norbert az összetett élén

    Zolderben folytatódik a kamion EB – Kiss Norbert az összetett élén

    Vezeti a kamion Európa-bajnoki sorozatot Kiss Norbert. A Révész Racing pilótája három ponttal előzi meg német riválisát. A sorozat a hétvégén Belgiumban folytatódik.

    Jól sikerült legutóbb Csehországban a versenyhétvége Kiss Norbert és csapata, a nyíregyházi Révész Racing számára. A kétszeres Európa-bajnok pilóta az első és a harmadik futamot is megnyerte, és további értékes pontokat szerezve összetettben átvette a vezetést, három ponttal előzi meg német riválisát. A Kiss-Lenz párharc a hétvégén Zolderben folytatódhat. Legutóbb turbót kellett cserélni az autón, igyekeztek ezt a hibát most kiküszöbölni. Egy teljesen más jellegű pálya vár a pilótákra, mint amilyen a Hungaroring, vagy Most volt.

    – Változtattunk néhány dolgot a versenygépen, ez a pálya ugyanis mind a motort, mind a fékrendszert nagyon komolyan igénybe veszi. Hosszú, padlógázas egyenesek után szűk féktávokat kell venni, és igyekeztünk erre felkészíteni az autót. Bízunk abban, hogy technikai probléma nem hátráltat majd bennünket, és sikeres hétvégénk lesz – mondta Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője.

    – Köszönöm a csapat munkáját mert igazán jól alakultak a dolgok. Örülök, hogy vezetjük a bajnokságot, de nem dőlhetünk hátra, hiszen nagyon szoros az állás és kemény futamok voltak. Zolder egy nehéz pálya, veszélyes is a betonfalak miatt, szóval meg kell próbálni okosan. Az időmérő ismét kulcsfontosságú lesz, cél azt megnyerni és az első futamot – nyilatkozta Kiss Norbert kétszeres Európa bajnok kamionversenyző.

    Az időjárás ezúttal is változékonynak ígérkezik, az előrejelzések esőt jósolnak, ami újból nehezíti majd a pilóták dolgát.  Ráadásul a pálya mellett viszonylag közel vannak a falak, így hibázni nem nagyon lehet. A csapat csütörtökön útnak indult Belgiumba. Ezúttal is csak szűk létszámban lehetnek ott a boksz környékén a csapattagok, a járványhelyzet miatt hozott korlátozások továbbra is érvényben vannak. Szeptember 11-én és 12-én is két-két versenyt rendeznek a pályán, ami nagyon fontos lesz, a bajnokság ugyanis ezzel a hétvégével féltávhoz érkezik. Szeptember 25-én Franciaországban, októberben Spanyolországban és Olaszországban folytatódik majd a kamion EB.

    Ismét élő közvetítés láthatnak a szurkolóink Facebook és YouTube felületeken.

  • Ausztriában reálisabb a győzelem Verstappen számára

    Ausztriában reálisabb a győzelem Verstappen számára

    Dr. Helmut Marko elismeri, hogy a bajnokságot vezető Max Verstappen győzelme talán elérhetetlen lesz ezen a hétvégén a Paul Ricardon. A Mercedes és a Red Bull is arra számít, hogy a holland pilóta bakui és monacói utcai pályákon mutatott erős formája után Lewis Hamilton a „normál” vonalvezetésű Francia Nagydíjon rátalál újra a helyes útra. Az RTL-nek így nyilatkozott az energiaitalosok szakembere:

    „Nagyon közel lesznek egymáshoz ők ketten.”

    A 78 éves osztrák Red Bull elöljáró ezért nem tartja valószínűnek azt, hogy Paul Ricardon nyerhetnek, de reméli, hogy Ausztriában akár kétszer is megtörténhet ez, a duplafordulón, a három egymást követő versenyhétvégén. A Red Bull stájerországi pályáján várhatóról így folytatta:

    „Ez már inkább reálisabbnak tűnik számomra.”

    A hírek szerint a Honda új, továbbfejlesztett motort adhat a Red Bullnak a hétvégén, de Marko ragaszkodott ahhoz, hogy a csapatnak „semmi problémája” nem volt a már meglévő specifikációval. Mindeközben Alex Albon is bemutatkozik Monzában a DTM sorozatban, így a Red Bull F2-es fiatalja, Juri Vips végzi majd a szimulátoros munkát Paul Ricard versenyhétvégéjén. Erről már a Speed Weeknek beszélt Marko:

    „Albon ettől függetlenül mindkét csapatunk tesztpilótája marad. Amennyiben valaki kiesne, azonnal repülőre ül Olaszországban, és érkezik Franciaországba.”

  • Vettel: Volt idő ünnepelni, de most már újra koncentrálok

    Vettel: Volt idő ünnepelni, de most már újra koncentrálok

    Sebastian Vettel már teljesen a hétvégi Francia Nagydíjra fókuszál, és át akarja menteni a jó formáját ide is, miután az Aston Martinnal második helyen végzett Bakuban. Lassan indult be a szezon Vettelnek, majd önmagára talált, és előbb Monacoban ötödik lett, majd kiváló versenyzéssel az Azerbajdzsáni Nagydíjon megszerezte az Aston Martin első dobogós helyezését, mióta visszatértek a királykategóriába.

    Hogy a csapat ilyen versenyképes tud-e maradni, ahogy a Forma-1 eltávolodik az utcai pályáktól és a megszokott pályák felé veszi az irányt, nem tudni, de a silverstone-i csapatnál egyértelműen nagy most az önbizalom. Vettel elismerte a hétvége előtt, hogy megadta a módját annak, hogy megünnepeljék a sikerét Azerbajdzsánban, de most már csak a következő feladatára koncentrál:

    „Azt hiszem, hogy a bakui siker után most feldobottan érkezünk a versenyre Volt időnk ünnepelni, de most már teljesen arra koncentrálok, hogy megtartsuk a lendületünket Franciaországban is. Rengeteg pontot szereztünk Monacóban és Azerbajdzsánban, meg kell őriznünk ezt a stabil formát az idei rendkívül szoros csatában, a középmezőnyben.”

    Lance Stroll is siker várományosa volt Bakuban, és az első etapot rendesen megnyújtotta, majd az egyik gumijának a meghibásodása miatt falnak ment, így a pontszerzései esélyei elszálltak. Stroll ugyanakkor Vettel második helyét pozitívan értékeli, és a csapat teljesítményét is hasonlóképp látja:

    „Csalódást keltő volt a bakui futamom, de az alakulatunk pozitívan értékelheti a versenytempónkat, és azt a lökést, amit ad nekünk Sebastian dobogós helyezése. Eltökélt szándékom Franciaországban, hogy még erősebben térjek vissza. Paul Ricard egy jó minden szempontot jól kielégítő teszt lesz, hiszen próbára teszi minden elemét egy Forma-1-es autónak, így nagyon várom már, hogy miképp teljesít ezen a hétvégén az AMR21.”

  • 20 milliárd forintért eladó Michael Schumacher svájci háza

    20 milliárd forintért eladó Michael Schumacher svájci háza

    A hétszeres világbajnok, Michael Schumacher háza vált eladóvá, amely Svájcban található, Gland városa mellett, és 20.000 négyzetméteres. Irányára 20 milliárd forint, állítja az F1i.com. Mint az ismeretes, Schumachert 2013. december 29-én síelés közben baleset érte a Francia Alpokban, és súlyos agysérülést szenvedett.

    A német Forma-1-es legenda ezt követően számos műtéten esett át, köztük két alkalommal őssejt-transzplantációs beavatkozáson is részt vett. Évente közel 3 millió eurót költenek Schumacher különleges gyógykezelésére. Felesége Corinna, vélhetően már ezen költségek miatt 2015-ben eladta az egyik korábbi versenyautóját 25 millió dollár értékben, valamint a norvégiai nyaralójukat/kastélyukat, 3 millió dollárért.

  • Tóth László a Formula 3-ban folytatja pályafutását

    Tóth László a Formula 3-ban folytatja pályafutását

    A Formula 3-as autós gyorsasági bajnokságban indul az idén Tóth László a spanyol Campos Racing színeiben.

    A 20 éves magyar versenyző menedzsmentjének szerdai közleménye szerint a felek egy évre szóló szerződést kötöttek, amely opcionálisan egy további évvel meghosszabbítható.

    A magyar versenyzők közül legutóbb Kiss Pál Tamás jutott el a Formula 3-as kategóriáig – 2011-ben és 2012-ben még GP3-nak hívták a sorozatot -, előtte pedig a máig egyetlen magyar Forma-1-es pilóta, Baumgartner Zsolt szerepelt ebben a géposztályban.

    A Formula 3-as mezőny az idén hét Forma-1-es nagydíjon lesz az elitkategória betétfutama, ezek között a július végi-augusztus eleji Magyar Nagydíj is szerepel.

    „Öröm és megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy múltú istállónál folytathatom a versenyzői pályafutásomat, amelyben az eddigiekhez hasonlóan szeretnék lépésről lépésre haladni. Ez lesz az első F3-as szezonom, természetesen az elsődleges cél a folyamatos tanulás, és a lehető legtöbb tapasztalat megszerzése” – idézte a közlemény Tóth Lászlót, aki a 2019-es Motorsport Games elnevezésű autósport olimpián a magyar küldöttség legjobb eredményét érte el, miután a Formula 4-esek között negyedik, illetve hetedik lett.

    Tóth tavaly a Formula Renault Európa-kupában versenyzett, az idény végén pedig több F3-as teszten vett részt, és ezeket követően állapodott meg a Camposszal.

    Az 1998-ban létrehozott spanyol istálló alapító-tulajdonosa, Adrián Campos az idén januárban, 60 éves korában elhunyt, a csapatot fia irányítja a továbbiakban.

    „Elsősorban számomra óriási a veszteség, ugyanakkor a csapatnál mindenki megviselt az, ami történt, de tovább kell vinnünk az örökségét” – idézte a közlemény ifjabb Adrián Campost. „Lászlóval teljessé vált az idei csapatunk, mindenki motiváltabb, mint valaha, igyekszünk büszkévé tenni az édesapámat, bárhonnan is figyel minket” – tette hozzá.
    Tóth csapattársa az olasz Lorenzo Colombo, valamint a belga Amaury Cordeel lesz, a szezon pedig május elején, Barcelonában startol. Azt követően Franciaország, Ausztria, majd a Hungaroring következik, utána Belgiumba és Hollandiába látogat el az F3-as mezőny, az idény pedig az Egyesült Államokban fejeződik be. Minden versenyhétvégén három futamot rendeznek az F3-asoknak, a szezon így 21 viadalból áll majd. Az idén a Formula 3-ban indul többek között a korábbi F1-es versenyző Ralf Schumacher fia, David, valamint a Ferrari mostani F1-es sztárjának, Charles Leclerc-nek az öccse, Arthur.

    A teljes mezőnyről – még Tóth László nélkül – részletesebben is beszéltünk 10. podcast adásunkban.

    https://open.spotify.com/episode/3GBHfvvfnMkHY4WydoxxEE?si=bVLlKvTtT7iYgGtFY6Qg4Q&utm_source=copy-link

  • A SHELL bemutatja a karbonsemleges kenőanyag portfólióját Európában

    A SHELL bemutatja a karbonsemleges kenőanyag portfólióját Európában

    A Shell mai nappal bejelenti a legnagyobb szén-dioxid semleges programját a kenőanyag piacon, ezáltal Partnereink már karbonsemleges olajokat is választhatnak a személygépjármű és további szektorokban.

    A Shell mai nappal bejelenti, hogy szén-dioxid semleges kenőanyagokat gyárt személygépjárművekhez, teherautókhoz és ipari berendezésekhez. Ez a kezdeményezés nagyban segíti kiszolgálni a növekvő igényét partnereinek, legyen szó akár szállítmányozásról, akik csökkenteni szeretnék a szén-dioxid lábnyomukat illetve ellensúlyozni a kibocsátást egy jól megválasztott kenőanyag által.

    A program során világszinten a Shell kompenzálja a teljes termék életciklus alatt történő CO2 kibocsátást több mint 200 millió liter teljesen szintetikus kenőanyag kapcsán, ami egyenértékű 340,000 autó CO2 kibocsátásával, de a cél a 700,000 tonna szén-dioxid kibocsátás éves szinten. Európát tekintve mindez több mint 60 millió liter teljesen szintetikus kenőanyagot és 130,000 személygépjárművet és közelítőleg 280,000 tonna szén-dioxid kibocsátás kompenzálását jelenti éves szinten.

    Parminder Kohli, Shell Vice President Lubricants Europe, Russia and Africa nyilatkozata alapján: “A világ legnagyobb kenőanyag gyártójaként törekednünk kell a partnereink igényeinek teljes mértékű kiszolgálására. Azon munkálkodunk, hogy elkerüljük, de legalábbis csökkentsük a károsanyag-kibocsátást, azzal, hogy megújuló energiaforrásokat használunk a kenőanyagok gyártása során, csökkentjük a gyártás során keletkező hulladék mennyiségét, és növeljük a működésünk energia hatékonyságát. Továbbá segítséget nyújtunk partnereinknek, hogy ellensúlyozni tudják a károsanyag kibocsátást, ha a megfelelő kenőanyagot választják. Ez egy út a sok közül, mellyel környezetünkért tehetünk.”

    A Shell karbonsemleges kenőanyagai a főbb piacokon lesznek elérhetőek Európában, mint az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Lengyelország, Hollandia, Belgium, Luxemburg és Törökország. Ezen termékek elérhetőek lesznek azon piacokon is, ahol a Shell hivatalos forgalmazói vannak jelen, mint például Magyarország. A Shell ellensúlyozza a kibocsátást egy válogatott teljesen szintetikus kenőanyag termékportfólió által, ami magába foglalja: a Helix személygépjármű motorolajat, a Rimula tehergépjármű motorolajat és széles körben ipari kenőanyag családjait is, mint például a Shell Omala, Shell Naturelle, és jónéhány Shell Gadus termék a szélerőművi szektorban.

    Ez a program hozzájárul a Shell által kitűzött célhoz, hogy 2050-ig (vagy hamarabb) nulla kibocsátású energiavállalat legyen, ezzel is segítve a környezetet. Míg a kibocsátás elkerülését és csökkentését célzó intézkedések kínálják a legjobb módszert az emisszió hosszú távú leküzdésére, a követelményekhez igazodó megoldások bevezetéséig a Shell portfólióján és teljes ellátási láncán keresztüli szén-dioxid-ellensúlyozó program azonnali megoldást kínálnak a CO2-kibocsátás csökkentésére.

    A Shell természeti alapú szén-dioxid-kibocsátási portfóliója kompenzálni fogja e termékek teljes életciklusának CO2-kibocsátását, az alapanyagtól a csomagoláson át a gyártást és értékesítést is beleértve, kiegészülve a felhasználással. Az így készült szintetikus Shell kenőanyagok teljes életciklusában ellensúlyozza a CO2 kibocsátást több tevékenységével, mint faültetési kampányok, megújuló energiaforrások kutatása és fejlesztése, karbonkvóta vásárlása. Minden egyes szén-dioxid kibocsátási egység (karbon kredit) segít csökkenteni az üvegház hatású gázok termelődését, ami 1 tonna CO2 -vel egyenértékű.

  • Monaco, Baku és Kanada helyettesei is készen állnak

    Monaco, Baku és Kanada helyettesei is készen állnak

    Több forrás is egybehangzóan állítja, hogy Monaco, Azerbajdzsán és Kanada Nagydíja is kimaradhat idén, amit a következő hónapban jelenthetnek be. Az Ausztrál Nagydíjat már eltolták egy későbbi időpontra, a Kínai Nagydíj pedig jelenleg úgy fest, hogy idén is elmarad.

    Világszerte megindultak a koronavírus miatti oltási programok, de a járvány nem csitul. A második és harmadik hullám nagyobb problémákat okoz mindenütt, köszönhetően részben az új mutációknak is, mint tavaly. Kevés F1-es verseny maradt meg a 2020-ra tervezett 22 futamos versenynaptárból, de a jogtulajdonos Liberty Media talált alternatív megoldást, így végül lett 17 verseny. Ennek eredményeképp a tévés jogdíjak 80%-a, ami kb. 800 millió euró, csak összegyűlt.

    A 2021-es versenynaptár 23 futammal indult, de máris vannak változások. A szezonnyitó Ausztráliában elmarad és a verseny novemberre került át, a kínai show pedig teljesen elmarad. Sanghaj helyére így Portimão kerül. Az FIA elnöke, Jean Todt szerint azonban a változásoknak ezzel még koránt sincs vége. A bennfentesek szerint Monaco, Azerbajdzsán és Kanada versenye is kieshet a versenynaptárból, ahogy megtörtént az tavaly is. A következő hónapban erről már többet lehet majd tudni.

    A monte-carlói és a bakui versenyeket utcán tartják, és emiatt hónapokkal az események előtt megkezdik velük a munkát. A nagy bizonytalanság miatt a szervezők nem mernek és nem is akarnak kockáztatni, így időben döntést kell hozniuk arról, hogy merre tovább. Miután súlyosak Franciarországban a járvány okozta esetszámok, az Automobile Club de Monaco (ACM) már el is törölte a történelmi Monte-Carlo Rally-t a héten. A rendezvény január végén lett volna. A WRC verseny előkészületei egyelőre folynak tovább, terv szerint a program jövő héten indul. Az ACM a szervezője a Forma-1-es futamnak is a hercegségben, amelyet 2020-ban március közepén jelentették be, hogy törölnek.

    Kanada hermetikusan lezárta a határait a külföldiek előtt, és nagyon szigorú intézkedéseket hoztak a koronavírus-járvány miatt. Ahogy Monacóban és Bakuban, a Circuit Gilles Villeneuve pályánál is a nézőtéri lelátók és a paddock építése korán el kell, hogy kezdődjön. Tavaly Montréal a futamát április elején töröltette.

    A Liberty Media azonban máris talált helyettest Ausztrália és Kína helyére, mégpedig Imolát és feltehetően Portimãot. Mindkét versenyhelyszín szerepelt tavaly az újragondolt versenynaptárban. Amennyiben Monaco, Azerbajdzsán és Kanada versenyei valóban törlésre kerülnek, máris adottak alternatívák. Törökország és az Istambul Park venné át Monaco szerepét májusban, az olasz mugellói pálya és a német Nürburgring pedig szerepet kaphatna június elején.

  • Nyolcszor a világ körül: Portugáliától Finnországig tart a Goodyear négy évszakos abroncsainak maratoni tesztje

    Nyolcszor a világ körül: Portugáliától Finnországig tart a Goodyear négy évszakos abroncsainak maratoni tesztje

    A négy évszakos abroncsok szegmense gyors ütemben fejlődik: az elmúlt öt évben Európa-szerte mintegy 21%-os növekedés jellemezte. Ebben a szegmensben a járművezetők nagy elvárásokat támasztanak: olyan kiegyensúlyozott terméket szeretnének, amely minden út- és időjárási viszony esetén kiváló teljesítményt nyújt.

    Ezért az abroncsmérnökök számára a négy évszakos gumik kifejlesztése az egyik legnagyobb kihívás. Alexandre Scharis, az EMEA-régió téli és négy évszakos személyabroncsokért felelős műszaki projektvezetője elmondta, hogy csapata azzal a rendkívül nehéz feladattal találta szemben magát, hogy miként fejleszthetnék még tovább a Vector 4Seasons Gen-2 négy évszakos gumit, amely már jelenleg is bármely más márka négy évszakos abroncsánál több díjat tudhat magáénak.

    A munka jól sikerült, az új fejlesztésű Vector 4Seasons Gen-3 több győzelmet is aratott a rangos német magazin, az Auto Bild (2020-39-es szám) és a vezető globális abroncsinformációs magazin, a független Tyre Reviews tesztjein.

    Mi különbözteti meg a négy évszakos abroncsok kifejlesztésének folyamatát más abroncsokétól?

    „A négy évszakos abroncs megalkotása tulajdonképpen abból áll, hogy „összevonjuk” a nyári és téli abroncs fejlesztését. Ez azt jelenti, hogy termékünket az időjárási és útviszonyok széles skáláján kell tesztelnünk. Ebből a célból egész évben rendelkezésünkre állnak tesztpályáink Svájcban, Luxemburgban, Portugáliában, Finnországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban, Thaiföldön és Új-Zélandon” – fejtette ki Alexandre Scharis.

    Mindent összevetve tesztvezetőink igazi maratont teljesítenek, hiszen mintegy 320 000 kilométert tesznek meg tesztautóinkkal. Ez olyan, mintha nyolcszor körbevezetnénk a Földet. Ez az egyetlen módja annak, hogy megkapjuk azokat az adatokat, amelyek legmagasabb szintű fejlesztési céljaink eléréséhez szükségesek. Emellett mintegy 36 000 mérnöki munkával töltött órára és 3800 laboratóriumi tesztre van szükség az új abroncs kívánt teljesítményjellemzőinek eléréséhez.

    Mi jelentette a legnagyobb kihívást a fejlesztői csapat számára?

    Az abroncsfejlesztési folyamat során folyamatosan arra törekszünk, hogy összeegyeztessük az egymásnak ellentmondó célokat. Minden teljesítménykritériumnak egyensúlyban kell lennie, és ezt a lehető legmegfelelőbb módon kell elérni. A négy évszakos abroncsokkal kapcsolatos legnagyobb kihívás az, hogy a megszokott egyensúlykereséshez további tényezők is társulnak, hiszen számításba kell vennünk a téli és a nyári teljesítményt is. Arra összpontosítunk, hogy elkerüljük az egyedi kritériumokra vonatkozó gyengeségeket, ugyanakkor elérjük a célzott teljesítmény javulást” – összegezte a szakember.

    Melyek a már vezető termék további fejlesztésének legfontosabb sikertényezői?

    Alexandre Scharis szerint a siker kulcstényezője a teljesítmény megfelelő egyensúlyának megtalálása. „A Goodyear Vector 4Seasons Gen-2 abroncs már eleve páratlan sikereket ért el a független abroncsteszteken. Így a Vector 4Seasons Gen-3 abronccsal a jót még jobbá szerettük volna tenni. Ennek eléréséhez kifejlesztettünk egy új terméket, amely az innovatív anyagoknak és technológiáknak köszönhetően rendkívül kiegyensúlyozott” – tette hozzá.

    Mire a legbüszkébb?

    Alexandre Scharis úgy látja, hogy fejlesztői csapatuk legnagyobb sikere az volt, hogy a projekt végére elérték a teljesítménnyel kapcsolatos célokat. „A Goodyear a négy évszakos szegmens úttörőjeként ismert: ezen a területen nagy múltra tekint vissza, és nagyszerű sikereket tudhat magáénak. Mérnökeink rendkívül büszkék arra, hogy igen nagy mértékben közreműködhettek ennek az új és továbbfejlesztett terméknek a megszületésében” – emelte ki.

    A Vector 4Seasons Gen-3 teljesítményét neves magazinok is elismerték, például a német Auto Bild (2020-39-es szám), amely az abroncsot tesztgyőztesnek választotta a négy évszakos abroncsok tesztjén, valamint az egyesült királysági online Tyre Reviews, amelynek a 17”-os négy évszakos abroncsok 2020-as tesztjén a termék szintén győztesként bizonyított.

    Az Auto Bild az abroncsnak ítélte a rangos „EcoMaster” címet is, díjazva tesztvezető teljesítményét a futásteljesítmény, a gördülési ellenállás és az ár/futásteljesítmény aránya kategóriákban.

    Milyen innovációkat alkalmaztak az új Vector 4Seasons Gen-3 abroncs esetében?

    A termék három fő megoldást ötvöz.

    • Először is a Snow Grip technológiát, amely jobb tapadást biztosít havas úton. A futófelület közepén található speciális lamellák nagy száma az abroncs elődjéhez képest 5%-kal jobb kezelhetőséget tesz lehetővé havas útviszonyok között.
    • Másodszor a Dry Handling technológiát, amely megerősített futófelületet és vállblokkokat jelent. Ezek csökkentik az abroncs torzulását nagy teher alatt, például sportos vezetés esetén száraz úton. Ez más előnyök mellett száraz úton történő fékezésnél 5%-kal jobb teljesítményt nyújt az abroncs előző generációjához képest.
    • Végül pedig az Aqua Control technológiát, melynek köszönhetően a Vector 4Seasons Gen-3 elődjéhez hasonlóan rendkívül jó ellenállást biztosít a vízen felúszással szemben jelentős futásteljesítmény mellett, még a mintamélység csökkenésekor is. Az innovatív mintaárkok optimalizálják a vízkiszorítást az abroncs teljes élettartama során.

    A technológiák ötvözése még jobb egyensúlyt teremt valamennyi teljesítménykritériumot illetően havas, nedves és száraz utakon egyaránt.