Címke: Francia Nagydíj

  • Verstappen egy erős csapattársat kapott, aki: „Közel tud maradni”

    Verstappen egy erős csapattársat kapott, aki: „Közel tud maradni”

    A Mercedes és a Red Bull közötti harc az idei évre Max Verstappen és Lewis Hamilton főszereplésével igencsak élesre sikeredett. A Red Bull az elmúlt években szenvedett azon kérdéskörrel, hogy nem tudtak a holland mellé olyan pilótát tenni, aki igazán fel is tudott volna nőni a feladathoz. Úgy tűnik az osztrák csapat megtalálta a megoldást Sergio Pérez személyében.

    Max Verstappen 2016 óta tagja a Red Bull csapatának, ahol két évig Daniel Ricciardo csapattársa volt. Ricciardo 2018-as távozása után Pierre Gasly és Alexander Albon is lehetőséget kapott a második ülés betöltésére, de egyikük sem bizonyult elég jónak ahhoz, hogy meg is tartsák helyüket. Dr. Helmut Markot is elégedettség tölti el azt illetően, hogy megoldást találtak a problémájukra:

    „Max Verstappen egy kivételes tehetség. Ezt megint láthattuk a széllel kapcsolatban. Hogy az autó idegesebb lett-e vagy sem, az neki teljesen mindegy. A tapasztalatával és az alapsebességével Pérez közel tud maradni Maxhoz. A többi versenyzőnek ez még soha nem sikerült ilyen folyamatossággal.” – mondta Marko a Servus TV-nek.

    „A múltban csak egy csapat versenyzett a világbajnoki címért. Bottas még ezért a címért is képes volt versenyezni, legalábbis ő így gondolta. Idén azonban más a helyzet. Most két csapat küzd az élen, és ezért van szükséged arra a második versenyzőre annyira” – zárta Marko.

  • Norris: Túlteljesítettünk a Francia Nagydíjon

    Norris: Túlteljesítettünk a Francia Nagydíjon

    Lando Norris egy újabb ötödik helyet szerzett a Francia Nagydíjon, pedig az időmérőn még éppen csak bejutott a legjobb tízbe. Ezzel a brit tovább tartja azt a sorozatát, hogy pontot szerzett minden versenyen, Baku óta pedig már csak egyedüliként a mezőnyből.

    „Ma túlteljesítettünk” – nyilatkozta Norris az F1i.com nevű lapnak a verseny után. „Nagyon nem számítottam arra, hogy az ötödik és hatodik helyen végzünk, főleg hogy az első köröm eléggé rosszul sikerült. Rosszul váltottam a rajtnál kettesbe vagy hármasba és több helyet buktam.”

    „Jó munkát végeztünk a stratégiával” – tette hozzá. „Jól vigyáztunk a gumikra. Egy kicsit meg vagyok lepve, de örülök. Elfogadjuk, jó pontokat szereztünk. Szerintem ez volt a legjobb versenyünk együtt. Azért vagyok meglepve, mert nem számítottunk erre az időmérő után. Mókás futam volt a sok előzéssel, próbáltunk túlélni a gumikkal. Trükkös volt, de kifizetődött.”

    A McLaren teljesítménye azért is nagy öröm a csapatnak, mert visszaelőzték a Ferrarit a konstruktőri bajnokságban, így ismét ők tanyáznak a középmezőny élén.

  • A Red Bull bemártotta a Mercedest: Az FIA már rajta van az ügyön

    A Red Bull bemártotta a Mercedest: Az FIA már rajta van az ügyön

    Német sajtóértesülések szerint a Red Bull bemártotta a Mercedest az FIA-nál a csapat flexibilis első szárnyai miatt.

    A versenypályán tegnap a Bikák örülhettek jobban, hiszen Max Verstappen győzelmet aratott a Francia Nagydíjon. A holland versenyző ezen felül  továbbra is vezeti az egyéni pontversenyt, csakúgy, mint az osztrák csapat a konstruktőrit. Ugyanakkor a Red Bullnak van még egy adóssága, amit örömmel szeretne törleszteni.

    Hetekkel ezelőtt Lewis Hamilton és a Mercedes fedezte azt fel, hogy a Bikák hátsó szárnya jobban mozog a kelleténél. Később fényderült arra is, hogy a Ferrari, az Alfa Romeo, az AlphaTauri és az Alpine is hasonló cipőben jár. Az FIA szigorította az elemmel kapcsolatos ellenőrzési procedúrákat, így változtatni kellett a modelleken.

    Viszont a Red Bull sem volt rest, ugyanis ők a Mercedes első szárnyaira kezdtek mutogatni. Azonban míg Toto Wolff csak fenyegetőzött, addig úgy tűnik, hogy a Bikák a tettek mezejére léptek. Német lapértesülések szerint a Red Bull ugyanis megkérte a Szövetséget arra, hogy vizsgálják meg tüzetesebben az Ezüst Nyilak elemeit.

    ,,Az FIA már rajta van az ügyön. Van elég felvétel róla. A hátsó szárnyakhoz hasonló szituációra számítunk. Ugyanakkor meg kell várnunk azt, hogy mit mond a Szövetség.” – nyilatkozta Helmut Marko a német Skynak.

    A Mercedes csapatfőnöke tisztában van azzal, hogy a fő ellenfelük vissza akar vágni, így ő is számít az első szárnyakat érintő szigorított tesztek bevezetésére.

    ,,Lehet, hogy valami érkezni fog e téren. Szeretnénk ha az elem merevebb lenne.” – magyarázta Wolff szintén a német Skynak.

    Nico Rosberg, aki szakértőként volt jelen a hétvégén, megszólaltatta mindkét vezetőt az üggyel kapcsolatban. Természetesen a végén egy vicces szóváltás kerekedett ki az egészből:

     – Rosberg: ,,Szóval Christian (Horner)… Toto (Wolff) és a többi csapat képviselői megfogott titeket a hátsó szárnyakkal kapcsolatban, így nektek változtatnotok kellett. A Mercedes első szárnya viszont még mindig jobban mozog, mit fogsz tenni ez ellen?”

     – Horner: ,,Igen, jön a visszavágás. A mai nap (vasárnap) volt a bosszú a barcelonai futamért, és ő (Wolff) is megkapja a magáét néhány héten belül az első szárnyak mentén.

     – Wolff: ,,Te (Rosberg) most össze akarsz minket ugrasztani? Éveken keresztül jól megfizettünk téged!”

     – Rosberg: ,,Hadd álljak kettőtök közé!”

     – Horner: ,,Nico-t nem köti még valamilyen szerződés hozzátok?”

    Az újabb tánc tehát megkezdődött, ám csak a Szövetségen múlik az, hogy meddig fog még elhúzódni a „szárnyháború” a két fél között.

  • Wolff nagyszerűnek nevezte Bottas kifakadását

    Wolff nagyszerűnek nevezte Bottas kifakadását

    A Francia Nagydíj nagy stratégiai csatájában Bottas nem értett egyet csapata döntésével, és mint utólag kiderült, jogosan kritizálta a feje felett hozott döntést.

    Amikor kiderült, hogy a Mercedes egy kiállásra „kárhoztatja” mindkét versenyzőjét, a csapat finn pilótája, szabályosan kiosztotta a csapatát.

    Bottas már korábban jelezte, szerinte a két kerékcsere lesz a megfelelő stratégia. Miután Pérez meg tudta előzni egy későbbi kiállással, joggal volt dühös, hiszen csapata tétlensége miatt maradt le a dobogóról.

    „Mi a francnak nem hallgat rám senki, amikor azt mondom, hogy két kiállásos verseny lesz?” – vonta felelősségre a csapatát.

    Sokan azt mondják, Hamilton védelme miatt tartották kint, mert már nincs esélye a bajnoki címre és jövője sem lesz az alakulatnál.

    „Meglep, hogy ezt meg merte tenni” – utalt Ralf Schumacher a finn kifakadására. – „én nagyon csöndben lennék ilyen helyzetben.”

    Max Verstappen elég megalázóan ment el mellette, Rosberg mellett ezt a kisebb Schumacher fivér is megjegyezte.

    „Már a gokartozásnál megtanulja az ember, hogy ne csináljon ilyet. Max bohóccá tette a legrégebbi trükkel.”

    „De valószínűleg tudja, hogy lejárt itt az ideje. Ha én lennék Toto helyében, Valtteri már nem lenne Mercedes pilóta.”

    Ehhez képest Bottas csapatfőnöke teljesen máshogy látta a vasárnap történteket.

    „Szerintem nagyszerű, végre elkezdett minket kritizálni, kiengedi a dolgokat. Ennek nagyon örülök.” – nyilatkozta Wolff.

    „Nagyon erősen teljesítményt nyújtott, látni a fejlődést. A verseny őt dicséri. Hogy ez mit jelent a jövő évre nézve, még korai lenne megmondani, mint Valtteri, mind George szempontjából.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés

  • Mi történhetett a két Ferrarival a Francia Nagydíjon?

    Mi történhetett a két Ferrarival a Francia Nagydíjon?

    A Monacóban és Bakuban nyújtott kiemelkedő teljesítményt követően a Ferrarinál joggal gondolhatták azt, hogy a 2020-as rövidzárlat után – ami miatt 40 éve nem látott mélyégbe kerültek a Vörösök – sikerült visszatalálniuk a helyes útra.

    Az olasz istálló versenyzője Charles Leclec ugyanis mindkét utcai helyszínen megnyerte az időmérő edzést és habár várható volt, hogy a Circuit de Paul Ricard-on nem lesz majd olyan versenyképes a Ferrari, mint az eddigi helyszíneken, senki nem gondolta, hogy ilyen hátul lesz a két vörös autó és pont nélkül távoznak majd Franciaországból.

    „A mai napom valaminek nagyon csúnyán félre kellett mennie, mert egyáltalán nem volt meg a tempónk a verseny során,” – magyarázta a tizenegyedik helyen célba érő Carlos Sainz Jr az 53 körös Francia Nagydíjat követően.

    „Vannak olyan helyszínek, ahol különböző problémák miatt – legyen az kopással, szemcsésedéssel vagy melegítéssel kapcsolatos – szenvedünk az első kerekekkel és emiatt limitálva van az autónk teljesítménye. A mai napon kétszer gyorsabban koptak el kerekeink a versenytársainkhoz képest.”

    A Ferrari spanyol pilótája már az idény korábbi felében tapasztalt hasonlót, a Portugál és a Spanyol Nagydíjon például ezért teljesített rosszabbul az elvártakhoz képest.

    „Egyszerűen nem tudtuk munkára bírni a gumikat,” – folytatta Sainz. „Mindenféleképpen meg kell vizsgálnunk, hogy mi lehet a probléma forrása. Ezen mindenféleképpen javítanunk kell majd a szezon végeztéig. Ez egy olyan dolog, amit már Bahreinben éreztem, amikor először vezethettem az autót. Azonban most itt az idő, hogy leszegjük a fejünket és tovább dolgozzunk.”

    A spanyol csapattársának Charles Leclercnek azonban még rosszabbul alakult a hétvégéje. A monacói – akinek az öccse Arthur megszerezte az első Formula-3-as győzelmét Le Castellet-ben– csak a tizenhatodik helyen ért célba, ami eddig az idei legrosszabb eredménye a Monacói Nagydíjat leszámítva, ahol el sem tudott rajtolni.

    A katasztrofális versenyt követően Leclerc csupán csapattársa véleményét tudta csak visszhangozni.

    „Mindössze öt-hat körig voltunk versenyképesek az etapjaink során,” – nyilatkozta a kétszeres futamgyőztes Leclerc. „Ezt követően azonban hiába vigyáztam a gumijaimra, nagyon gyorsan elkoptak és emiatt vissza is esett a teljesítményem.

    „Emiatt kijöttünk másodjára is, a verseny végén pedig egy harmadik kiállást is meg kellett ejtenünk, de ekkor már tisztában voltam vele, hogy a pontot ma már nem fogok szerezni. Ezt követően pedig már a folyamatos kék zászlózás is nehezítette a dolgomat.

    „Ez egy nagyon rossz hétvége volt a számunkra és most az lesz a feladatunk, hogy megértsük, mi lehetett a probléma.”

  • Sainz már otthon érzi magát a Ferrarinál

    Sainz már otthon érzi magát a Ferrarinál

    Pénteken még ütközött, szombaton azonban a Ferrarihoz idén érkező Sainz legyőzte csapattársát az időmérőn, már másodszor.

    A spanyol az ötödik helyet szerezte meg a Francia Nagydíj rajtrácsán, amivel a két Red Bull és a két Mercedes után a legjobb középmezőnybeli helyet szerezte meg.

    „Nem rossz nap ez a csapatnak. Két eseménydús szombat után jó volt, hogy tiszta kört tudtunk menni.”

    „Mindent ki tudtunk hozni az autóból, ezzel látjuk, mennyit fejlődtünk egy ilyen pályán. Én még mindig alkalmazkodom a különböző kanyarokhoz és tanulok körülményekből. De ma úgy éreztem, otthon vagyok az összes keveréken.”

    Sainz végül a futamon is jobban zárt csapattársánál, de a Ferrari két kiállásos stratégiája nem segített neki. Végül lemaradt a pontokról, és Russell előtt a 11. helyen zárt.

    Leclerc azonban nem járt ennyire jól, őt a késői második kiállás egészen a 15. helyig vetette vissza. Ezzel pedig folytatódik az olasz csapat tendenciája, miszerint a versenyek rendszerint visszaesnek az időmérőn elfoglalt pozíciójukhoz képest.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés

  • „Vezethetetlen” autóval ért fel a dobogóra Pérez

    „Vezethetetlen” autóval ért fel a dobogóra Pérez

    Egyre jobb formát mutat a Red Bull mexikói versenyzője Sergio Pérez. A bakui futamgyőzelme után Franciaországban is dobogóra tudott állni, ám a legutóbbi futamon közel sem volt egyszerű dolga.

    Max Verstappen sikerével és Perez harmadik helyéve a Red Bull 37 pontosra növelte előnyét a konstruktőri pontversenyben a Mercedes előtt. Az osztrákok az elmúlt években közel sem voltak hasonló eredményekhez, ám Pérez érkezése nagyot fordított a helyzetükön.

    A kétszeres futamgyőztes a negyedik helyről rajtolhatott a Paul Ricardon, a futam elején kicsit leszakadt az első hármastól, végül azonban a kíméletesebb gumikezelése eredményezte azt, hogy a futam hajrájában meg tudta előzni Valtteri Bottast.

    „A szél miatt az első 5-10 körben az autó szinte vezethetetlen volt. Nyilván kevesebb leszorítóerővel mentünk, így nehezebb volt tartani a tempót, de aztán ahogy a szél csendesedett és a pálya is egyre jobb lett én is úgy vettem fel a fonalat.” – kezdte.

    „A gumikopás a vártnál jóval nagyobb volt. Összességében csapatként remek versenyt futottunk, főleg a stratégia terén. Boldog vagyok, hogy nyertünk és sok pontot szereztünk.” – tette hozzá a mexikói.

  • A gumik versenyeztek a Francia Nagydíjon: Verstappen nyert

    A gumik versenyeztek a Francia Nagydíjon: Verstappen nyert

    A Francia Nagydíjon Max Verstappen foglalhatta el az első rajtkockát. Mellőle Lewis Hamilton, mögüle pedig Bottas és Pérez indulhatott.
    A top 10 közepes keverékű Pirelliken állt fel a rajtrácsra.
    Yuki Tsunoda utolsóként, a boxutcából várta a rajtot.

    Verstappen sikerült az első kanyarban elsőnek elfordulni, utána azonban elfékezte magát és átadta az első helyet Hamiltonnak. Ugyan a bóját kívülről kerülve tért vissza a pályára, de mivel nem előzte vissza Hamiltont és közel sem jutott ezzel előnyhöz, nem járt érte büntetés.

    Sokan küzdöttek a tapadással, a Mercedes versenyzői a gumik melegedésére és szemcsésedésére panaszkodtak.

    A 11. körben Alonsót néhány kanyar alatt Ricciardo és Norris is megelőzte, nem sokkal később pedig Vettel is maga mögé tudta a spanyolt. Az Alpine versenyzője is a gumik szemcsésedése miatt lassult vissza.

    Leclerc volt az első, aki kiment a boxba kerékcserére, a 15. körben. A közepes keverékeket keményekre cserélték. A csere után a 19. helyre tért vissza a monacói.

    Az élbolyból először Bottas cserélt kereket, a 18 körben. A finn a kemény keverékeken a 4. helyre tért vissza, Pérez mögé.

    A 19. körben érkezett Verstappen, aki Bottas elé tudott visszajönni. Egy körrel később érkezett cserére Hamilton. 2,2 másodperces kerékcseréje után szoros meccsbe tért vissza Verstappennel, melyből a holland jött ki győztesen. A kiállásokkal így Verstappen visszaelőzte Hamiltont, míg az első helyen Pérez haladt, aki még nem volt kerékcserén.

    Pérez a 24. kör végén állt ki kereket cserélni.

    Az élen a sorrend így ismét Verstappen, Hamilton, Bottas, Pérez volt, míg az őket követő Vettel, Stroll és Ocon még nem cserélték le a Pirelliket.

    Gasly és Norris látványos csatát vívtak a 10. és 11. helyen, majd a brit megelőzte Leclercet és Sainzot is.

    Ocon a 29. körig bírta azokon a gumikon, melyeken rajtolt, a két Aston Martin azonban még mindig bírta az 5. és 6. helyen.

    Hamilton egyre közelebb került Verstappenhez, de ez hamar kinyírta a holland gumijait. A 33. körben Verstappen újabb kerékcserére állt ki és ismét közepes keverékeket kapott. A 4. helyre tért vissza, azonban mindeközben Hamilton is panaszkodott már a gumikra.

    A 35. körben a 3. helyen álló Pérez elengedte csapattársát, Verstappent, aki meg is köszönte ezt.

    Stroll a 34., Vettel pedig a 39. körben cserélt kereket.

    A nagy kérdés az volt, hogy Hamilton erősen kopó gumijai kibírják-e az 53 körös verseny végéig, vagy neki is kell majd cserélnie. Mindeközben a 41. körben Bottas 3,2 másodpercre volt Hamiltontól, Verstappen pedig további 3,7-re, és a holland egyre közelebb került a Mercedesekhez.

    A 43. körben Verstappen már DRS távolságon belül volt Bottashoz képest, végül a 44. körben meg is előzte.

    Bottas erősen panaszkodott a rádión, hogy ő szólt előre, hogy két kiállással kellene teljesíteni a versenyt, így azonban teljesen szétmentek a gumijai.

    A 48. körben Bottast már Pérez támadta, egy körrel később pedig megelőzte. Az előzést azonban a versenybírák vizsgálni kezdték.

    Az 52. körben Verstappennek simán sikerült megelőznie Hamiltont. A versenyt így végül a holland nyerte, mögötte Hamiltont és Pérezt intették le.

    A versenyen mindenki célba ért, senki nem esett ki.

    Végeredmény:

    Verstappen Csapat Lemaradás
    1 Max Verstappen Red Bull
    2 Lewis Hamilton Mercedes 2.904
    3 Sergio Perez Red Bull 8.811
    4 Valtteri Bottas Mercedes 14.618
    5 Lando Norris McLaren 1:04.032
    6 Daniel Ricciardo McLaren 1:15.857
    7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:16.596
    8 Fernando Alonso Alpine 1:17.695
    9 Sebastian Vettel Aston Martin 1:19.666
    10 Lance Stroll Aston Martin 1:31.946
    11 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:39.337
    12 George Russell Williams 1 kör
    13 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1 kör
    14 Esteban Ocon Alpine 1 kör
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1 kör
    16 Charles Leclerc Ferrari 1 kör
    17 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1 kör
    18 Nicholas Latifi Williams 1 kör
    19 Mick Schumacher Haas 1 kör
    20 Nikita Mazepin Haas 1 kör
  • A Mercedes újra hozza a formáját, de egy dolog miatt így is dühösek

    A Mercedes újra hozza a formáját, de egy dolog miatt így is dühösek

    Két gyengébben sikerült utcai verseny után a Mercedes újra az élmezőnyben tudhatja mindkét autóját, de az szabadedzések során így sem voltak megelégedve.

    A pénteki napon Ron Meadows még a versenyigazgatónak, Michael Masinak is rádiózott ezügyben. Bottas ráment a kettes kanyar külső ívén található sárga kerékvetőre, ami kisebb kárt okozott az autóban, és utána időt is veszítettek a javítással.

    A csapatmenedzser túl aggresszívnek titulálta őket, mire Masi megnyugtatta, a terelők hasonló méretűek, mint a többi helyen.

    „Az autónk azért áll a garázsban, mert átmentünk rajtuk. Nem mondhatjátok, hogy nem menjünk oda, mert tízezres vagy szárezres nagyságrendű kárról van szó. Mindezt azért, mert egy méterrel szélesebben mentünk.”

    „Azért az kicsit több, mint egy méter, de ránézek.” – hangzott a válasz.

    Sokakkal kibabrált az átalakított pálya, a szóban forgó kettes kanyarban a Mercedes finn pilótája mellett Räikkönen és Sainz, a második edzésen a rivális Verstappen, a harmadikon pedig Mazepin is szélesen vette ezt a fordulót

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

  • Schumacher: Napról-napra motiváltabbak vagyunk!

    Schumacher: Napról-napra motiváltabbak vagyunk!

    Keserédes volt a Francia Nagydíj időmérő edzése az újonc Mick Schumacher számára, aki bejutott a Q2-be, csakhogy még azelőtt kiesett, hogy újabb kört tudott volna teljesíteni. A Haast nem könnyű vezetni, ezt bizonyítják azok a hibák, amelyeket ő és csapattársa, Nikita Mazepin rendszerint elkövetnek. Schumacher azonban egy jó teljesítményt hozott ki belőle szombaton, Paul Ricard pályán.

    Legjobb eredménye, az 1:32.942 volt, ami a 14. helyre volt jó az időmérőn, amikor a Q1 véget ért, majdnem két másodperccel elmaradva a pole időtől, de hat tizeddel megelőzve Mazepint a csapattársát. Az utolsó kísérletre készülve azonban rosszul vette a hatos kanyart, és a korlátok közé csapódott, és így megsérült a Haas hátsó és bal első része. A csapat értékelésében így fogalmazott Schumacher:

    „Túl keményen nyomultam be a kanyarba, és ettől kitört a hátsó rész. Az autót nagyon befolyásolja a szél – nem tudom, hogy ettől túlkormányzottabb lett-e esetleg. Ennek ellenére sikerült bejutnunk az idei első Q2-nkbe, szóval a dolgok most fényesebben állnak, és remélhetőleg a jövőben több ilyen napunk lesz. Van sérülés az autón, hogy mekkora, azt még nem tudjuk. Ha minden rendben van, akkor onnan indulunk ahol végeztem, a papíron is ez van, és nekem ez számít. Ha valami történik, akkor 53 köröm van, hogy behozzam a lemaradást. Optimista vagyok, hogy látjuk már a fényt az alagút végén. A csapat napról napra motiváltabb, én is napról napra motiváltabb vagyok, és ezek az eredmények azt bizonyítják, hogy a kemény munkánk egyre jobban kifizetődik.”

    Mick legendás édesapja, Michael Schumacher nem kevesebb, mint nyolcszor nyerte meg a Francia Nagydíjat, de Le Castellet-ben sosem volt első. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner így számolt be csapata szombati, Paul Ricard-i szerepléséről:

    „Jó nap lett volna, ha nem ütközünk Mick az utolsó kísérlete alkalmával. Még mindig vizsgáljuk a váltót, és azt, hogy kell-e cserélnünk vagy sem. Jelenleg úgy tűnik, hogy nem, szóval reméljük, hogy így marad. Ez lenne az első alkalom idén, hogy bejutottunk a Q2-be. Egyébként nincs semmi különös, haladunk tovább. Reméljük, hogy onnan indulunk, ahol most végeztünk.”