Nyck de Vries mellett Robert Kubicát is Forma-1-es autóban láthatjuk majd a Francia Nagydíj első szabadedzésén. A lengyel pilóta Valtteri Bottas C42-jével körözhet majd a Paul Ricard-on az első gyakorlás folyamán.
Miután Kubica elveszítette a versenyzői ülését a Williamsnél a 2019-es szezon végén, az Alfa Romeóhoz került, ahol a csapat teszt és tartalék versenyzője lett. A 2008-as Kanadai Nagydíj győztese azóta számos első szabadedzést teljesített a hinwili istálló színeiben, valamint a 2021-es Olasz és Holland Nagydíjon részt is vehetett Kimi Räikkönen koronavírusos megbetegedése miatt.
Kubica már a Spanyol Nagydíj első edzésén vezethette az Alfa Romeo idei autóját, akkor az F1 mezőnyének egyetlen újonca, Guanyu Zhou helyett körözhetett a Circuit de Catalunyán. Most azonban a Mercedes korábbi pilótáját, Bottast fogja helyettesíteni az 1 órás edzés során, ami pénteken helyi idő szerint 14:00-kor veszi majd kezdetét.
Pole time: Robert Kubica will return to the wheel of our C42 on Friday!
Lewis Hamiltonnak át kell adnia a helyét Nyck de Vriesnek a Francia Nagydíj első szabadedzésén.
Az új szabályok mentén a csapatoknak lehetőséget kell biztosítaniuk azoknak a versenyzőknek, akik kettőnél kevesebb futamon indultak a száguldó cirkuszban.
A holland pilóta már a Williamsnél autóba ülhetett a Spanyol Nagydíjon, most viszont a csillagosok adják meg neki a lehetőséget. A 27 éves de Vries többek között az Ezüst Nyilak tartalék – és tesztpilóta státuszát tölti be, a tavalyi fiatal versenyzők tesztjén is ő képviselte a gárdát.
A Mercedes úgy döntött, hogy George Russell helyett a hétszeres világbajnok kell majd félreállnia. Így Hamilton nem vesz részt a pénteki első szabadedzésen.
„Nyck fogja helyettesíteni Lewist az első gyakorláson, a fiatal versenyzők számára elkülönített lehetőség jóvoltából. Alig várjuk, hogy lássuk miként boldogul.” – áll a Mercedes közleményében.
Aki látta a 2018-ban visszatért Francia Nagydíj valamelyik futamát, akkor azok tisztában van azzal, hogy az itt kiosztott trófeák egyáltalán nem nevezhetők szokványosnak. Az első három és a győztes konstruktőr is egy gorilla serleget kap, és most megválaszoljunk ennek a miértjeit.Ugyan az FIA sportszabályzata kimondja, hogy „a trófeák alakjának szokványosnak kell lennie”, azonban a Francia Nagydíj promóterei úgy döntöttek, hogy akkor mi ezt a szabályt nem vesszük figyelembe, és így született meg a legszürreálisabb F1-es trófea a jelenlegi versenynaptárban.
A színes gorillák egy francia művész, Richard Orlinski műve és a trófeák mellett egy óriási gorilla vagy king-kong szobor is található a pódiumon. Ezen alkotás mellett számos hasonló „őrjöngő állat alak” tűnik fel a pályán (például: ló, medve).
Minden esetre egész furcsa, hogy egy gorillát emelhet magasba a győztes, azonban az idei futamnak a Lenovo személyében egy másik főtámogatója lesz az eddigi évekhez képest, szóval kérdéses, hogy a dizájn idén is látható lesz-e majd a pódium ceremónián.
A tavalyi Francia Nagydíj győztesének a és a győztes konstruktőrnek járó trófeák. Fotó: Mark Thompson/Getty Images / Red Bull Content Pool
Lewis Hamilton a Francia Nagydíjon újabb jelentős mérföldkőhöz érkezik Forma-1-es karrierjében, hiszen csatlakozik azon pilóták csoportjához, akik legalább 300 versenyen indultak az F1-ben pályafutásuk során.
A hétvégi Francia Nagydíj lesz a 300. nagydíj, amelyen Hamilton elindult 16 szezonja során.
A hétszeres világbajnok már az előző, ausztriai futamon elérte volna a 300-at, ha a 2020-as Sakhir Nagydíjat nem kellett volna kihagynia, miután elkapta a koronavírust. 2007-es F1-es debütálása óta ez volt az egyetlen verseny, amelyet kihagyott.
Hamilton már most is elképesztő mennyiségű F1-es rekordot állított be és döntött meg, köztük a legtöbb győzelem, dobogós helyezés és pole pozíció rekordját, valamint a legtöbb világbajnoki cím rekordját közösen tartja Michael Schumacherrel.
A 37 éves pilóta jelenleg 299 versennyel a háta mögött a hatodik helyen áll a legtöbb nagydíjon való indulás listáján, ami azt jelenti, hogy a hétvégi Francia Nagydíjon elérheti a 300-at.
Feltéve, hogy Hamilton nem hagy ki egyetlen versenyt sem a szezon hátralévő futamai közül, a 2022-es évet a negyedik helyen zárhatja ezen a listán, mely jelen állás szerint így fest (top 10):
Az Osztrák Nagydíjon jelentős figyelmet kapott a pályaelhagyások kérdésköre, 43 köridőt töröltek a verseny alatt a fehér vonal átlépése miatt. Többen kaptak időbüntetést is a túl gyakori pályaelhagyás miatt, Gasly, Vettel, Zhou és Norris is így járt.
Miután az FIA-nál komoly változások történtek, például a versenyigazgató személyét illetően is – Masi helyére érkezett Freitas és Wittich –, sokkal inkább igyekeznek betartani a szabályokat. Ez Ausztriában látszódott a pályahatárok betartásán, és a helyzet Franciaországban is hasonló lesz, Christian Horner szerint is.
„Szerintem a probléma az, hogy a pálya jellege arra ösztönzi a versenyzőket, hogy használják ki a pályakorlátokat” – idézi a Red Bull csapatfőnökét a Motorsport.com. „És persze sok-sok versenyző volt, aki ezt megszegte a múltkori hétvégén. Azt hiszem, Paul Ricard nagyobb probléma lesz, mivel ott valódi idő nyerhető egy-egy pályaelhagyással. És nyilvánvaló, hogy ott hatalmas területnyi aszfalt van, szóval ez csak arra ösztönöz, hogy a pályán kívülre kerülj.”
A pályahatárok természetesen a legutóbbi versenyzői eligazításon is felmerültek, George Russell pedig ennek fényében változásokat sürget: „Egyetértek azzal, hogy egy versenyigazgatóra kell hagyatkoznunk. Kicsit következetesebben kellene eljárniuk a stewardoknak. Eljövünk a következő versenyre, és gyakran nincs ott az előző verseny felügyelője. Így nincs elszámoltathatóság, nincs magyarázat a döntésekre. Kérdéseket teszünk fel, és nehéz egyenes választ kapni, mert általában másra hárítják a felelősséget, olyanra, aki nincs ott. Szóval ez trükkös. Mindenkinek megvan a saját értelmezése.”
A spanyol Marca nemrégiben arról számolt be, hogy Carlos Sainz nagy valószínűséggel a Francia Nagydíjon meg fogja kapni a 4. erőforrását és az ahhoz tartozó komponenseket, amivel automatikusan a mezőny legvégére száműzi őt az ezt övező büntetések miatt.
A spanyol autójának hajtáslánca eléggé látványosan adta meg magát az Osztrák Nagydíj 59. körében. Sainz Max Verstappen Red Bullját üldözte a 2. helyért, azonban a 4-es kanyar felé menet eldurrant az F1-75-öt működtető hajtómű, ami még lángra is kapott ezt követően.
Mivel a 27 éves spanyolnak a harmadik egysége hibásodott meg, ezért két lehetséges opció lehetséges: visszanyúlnak a korábban már sokat használt két erőforráshoz vagy bevállalják az új egységet és az azzal járó rajtbüntetést. A Marca információi szerint azonban az első forgatókönyv járhatatlan, mivel mindkét erőforrásban túlságosan sok a kilométer. A spanyol lap emiatt vizionálja azt a bizonyos motorcserét a Forma-1 legfrissebb futamgyőztesénél.
Ugyan a másik Ferraribn ülő Charles Leclerc autójába már Kanadában bekerült a 4. hajtáslánc, a Ferrari nagyon bízott abban, hogy Sainz esetében a harmadik erőforrás még megéli a nyári szünetet. Azonban ezen álmuk a Red Bull Ringen másodpercek alatt „füstbe ment”.
„Ki fogják cserélni Sainz erőforrását, aki emiatt a mezőny legvégéről indulhat majd csak a versenyen” – állt a Marca beszámolójában. „A Ferrari a jelenleg is használt specifikációt fogja alkalmazni, nem a továbbfejlesztettet, ami feltehetőleg Spaban vagy Monzában kerül majd bevetésre. Ami azonban rossz hír Sainz számára, hogy a rendkívül problémás, jelenleg is használt specifikáció lesz majd az autójában.”
A korábbi Forma-1-es pilóta, Jean Alesi nem tudja, hogy az új helyszínek beáramlásának következtében mi lesz a Francia Nagydíj jövője, de úgy véli, hogy jó esélye van a naptárban maradni.
A Forma-1-ben jelenleg olyan változások zajlanak, amelyek következtében néhány híres és alapító európai futam kiesik a versenynaptárból, és új, modernebb helyszíneket érkeznek a helyükre a világ minden tájáról.
A Netflix Drive to Survive című sorozatának hatására a világ további demográfiai szereplőinek érdeklődése is berobbant. A következő szezonban három futam lesz az Egyesült Államokban, illetve a mezőny visszatér Katarba, és Szaúd-Arábiába is. Ugyanakkor már arab államok is szeretnének versenyt rendezni.
Kolumbia is szóba került, hogy a Karibi Nagydíjnak adjon otthont, és Dél-Afrika is visszatérhet jövőre.
Mivel jövőre 24 futam kerül megrendezésre, és rengeteg új helyszín érkezik, úgy tűnik, hogy Belgium, Ausztria, Monaco és Franciaország is közvetlen veszélyben van, míg Silverstone, Monza – amelynek szerződése 2024-ben lejár – sincs teljesen biztonságban. Noha meglepő lenne, ha a Red Bull hagyná veszni a Red Bull Ringet a naptárból.
Alesi azt sugallja, hogy mivel az F1 most már a világ számos különböző helyszínén szeretne jelen lenni, Franciaország talán még sokáig nem lesz tényező a bajnokságban.
„Az utcai pályákat sokat látni, különösen a Formula E-ben, ahol a szabadedzések, a kvalifikáció és a verseny egyetlen napra koncentrálódik” – mondta Alesi a francia Nicematinnak.
Jean Alesi | Fotó: Varga András
„Az F1-ben ez nem igazán erős tendencia. A kolosszális eszközökkel rendelkező Közel-Keleten mindenekelőtt egy hely, egy ország népszerűsítéséről van szó.”
„Ugyanez a helyzet Miamiban is. Én is ott voltam. Valójában nem is igazi utcai pálya, mert a pálya egy amerikai futballstadion körül található, a külvárosban.”
„Végül, hogy válaszoljak a kérdésére, őszintén szólva, Franciaországban, Olaszországban nehezen tudnék elképzelni egy F1-es versenyt a városban.”
A Monacói Nagydíjnak valójában nem volt szerződése 2022-re, de az idei szezonra hosszabbításról állapodtak meg az F1-gyel. Alesi sokakhoz hasonlóan „különlegesnek” nevezte a hercegséget.
„Monaco különleges státusszal rendelkezik, egy különálló hely, mert egy atipikus és történelmi pálya, amely a világbajnokság létrejötte óta rendszeresen otthont ad az F1-nek” – mondta a francia.
„Nem tudom, hogy jelenleg hogyan folynak a tárgyalások, így nem tudok véleményt mondani.”
Hamarosan eldőlhet a Francia Nagydíj sorsa
Azonban fenntartásai vannak a Paul Ricard esélyeivel kapcsolatban, hogy a jövőben is otthont adhat-e futamoknak. Alesi úgy látja azonban, hogy a Le Castellet-i verseny idén sikerrel járhat, ami segíti majd a naptárban maradását.
„Kétségtelen, hogy a következő határidő meghatározó lesz.”
„Ez fogja meghatározni a jövőt. Ha a 2022-es futam nagy siker lesz, sportszerű és népszerű a rajongók körében, akkor valóban reménykedhetünk egy kedvező folytatásban.”
Franciaország a Forma-1 1950-es kezdete óta 61 Francia Nagydíjnak adott otthont, olyan híres pályákon, mint Le Mans, Magny Cours és Dijon, valamint a Paul Ricard. Utóbbi gyakran unalmas futamokat produkált, így a rajongók körében az egyik legkevésbé kedvelt pálya.
A helyieknek nem tetszik az az ötlet, hogy Nizzában is rendezzen a Forma-1 versenyt.
Stefano Domenicaliszeretné kissé megfűszerezni a Francia Nagydíjat. Tervei szerint így két éves ciklusban váltaná egymást Le Castellet (Paul Ricard) és Nizza.
Esteban Ocon örömmel fogadta a híreket. A francia versenyző ugyanakkor azt is el tudná képzelni, hogy a monacói versenyt helyezzék át az említett városba.
„Kár, hogy elveszítjük a Paul Ricardot, viszont ha találunk arra megoldást, hogy a Nizzában és esetleg Monacóban is tartsunk versenyt, az nem lenne olyan rossz dolog.”
A BMFTV szerint a nizzai lakosok már nem örülnek annyira az ötletnek. Egy ellenzéki csoport öt nappal ezelőtt petíciót indított, és már 1000 aláírást össze is szedtek. A helyiek szerint a Forma-1-es futam csak a közpénz pazarlásával és ökológiai abberációval járna. Ezen felül fékezné a város életszínvonalát is.
David Nakache, az ellenézi csoport vezetője elmondta, meglepődtek, mikor meglátták a javasolt pénzügyi megállapodás részleteit:
„Két évvel ezelőtt a Metropolis megszavazta a Le Castellet-ben lévő verseny támogatását. Három év elteltével már új helyszínt keresnek. Ha szerencséjük van, akkor Nizza vendégül láthatja őket. A közpénzek szempontjában ez egy sokkoló egyesség lenne.” – nyilatkozta Nakache.
A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali elismerte, hogy a sportág a franciaországi Nizza városába tarthat. A Le Castellet-ben, Marseille közelében lévő Paul Ricard-i Francia Nagydíj jelenlegi szerződése a jövő hónapban megrendezésre kerülő futamot követően lejár. A L’Equipe-nek nyilatkozott, miután nemrég Dél-Afrikába utazott, hogy külön tárgyalásokat folytasson a naptárba való visszatérésről Kyalamiban:
„Valószínűleg nem tudjátok, de van egy elképesztő projekt Nizzában. Nagydíjat akarnak. Ez remek, mert ez azt bizonyítja, hogy az országotok más helyszínei is érdeklődnek az F1 iránt. Meg fogjuk vizsgálni a részleteket és alaposan tanulmányozzuk. Csak annyit mondhatok, hogy július végére többet fogunk tudni a nagydíjotok jövőjéről. Történelmi tekintetben Franciaország fontos nemzet a motorsportban.”
Érdekeség, de a Paul Ricard-i rendezvényt Christian Estrosi vezeti, aki egyben Nizza polgármestere is. Ő sem tagadja a Nice-Matinak a Domenicalival folytatott legutóbbi tárgyalásokat:
„Nizza jelenleg minden érdeklődés középpontjában áll, mint a legrangosabb sportesemények célpontja Egyik nap a Tour de France érkezéséről beszélünk, másnap a Francia Nagydíjról. Kellemesebb inkább irigykedni ránk, mint sajnálkozni.”
A városban az autósport múltja már nagyon régre nyúlik vissza. A 85 kilométeres Nizza-Magagnosc-Nizza túraautó verseny 1899. március 21-én vette kezdetét. A verseny a Promenade des Anglais sétányon lévő Hotel des Anglais elől indult. A 102-es rajtszámmal egy kétüléses Daimler 12 lóerős „Phoenix” versenyautó látható Wilhelm Wernerrel a volánnál, akit Henri de Rothschild, alias „Dr. Pascal” kísér. Jobbra a 103-as rajtszámmal egy négyüléses Daimler „Phoenix” versenygép Hermann Braunnal a volánnál, Arthur de Rothschild kíséretében.
A franciák egyszeres futamgyőztes pilótája Esteban Ocon nagyon csalódott, amiatt, hogy egyre valószínűbbnek tűnik, hogy 2023-ban nem kap majd helyet a hazai versenye a Forma-1 naptárában.
Egyre nagyobb a bizonytalanság a Frnacia Nagydíj kapcsán, sorra jelennek meg olyan hírek miszerint jövőre már nem lesz az F1-ben, legutóbb pedig egy olyan opció röppent fel, hogy Belgiummal évente váltanák egymást.
2018-ban, tíz év szünet után rendeztek ismét Forma-1-es futamot a Nyugat-európai országban, Paul Ricard szerződése pedig idén lejár, könnyen előfordulhat, hogy négy megrendezett verseny után nem kapnak hosszabbítást, mivel a Liberty Media a piaci igényeket szem előtt tartva tervezi bővíteni a versenynaptárat, aminek Franciaország nem felel meg.
A hazaiak egyik sztárja azonban rendkívül szomorú a hírek hallatán:
„Természetesen követem a híreket, látom, hogy alakulnak a dolgok és igen, nagyon nem néz ki most jónak a helyzet. Nagyon csalódást keltő, úgy telt el a karrierem fiatal korszaka, hogy nem volt verseny az országban, amikor pedig visszatért, akkor nagyon, nagyon szerencsés voltam, hogy versenyezhettem ott. Idén még lesz verseny, így a lehető legjobban kifogjuk majd élvezni.” – nyilatkozta az Alpine versenyzője Esteban Ocon még Monacoban.