Címke: Francia Nagydíj

  • Verstappen: Az egyenesekben mi vagyunk a gyorsabbak

    Verstappen: Az egyenesekben mi vagyunk a gyorsabbak

    Max Verstappennek és a Red Bullnak ezúttal nem volt ellenszere Charles Leclerc és a Ferrari ellen.

    Az időmérőn a monacói versenyző szerezte meg a pole pozíciót, míg a bajnokságot vezető hollandnak meg kellett elégednie a második hellyel. Ugyanakkor a 24 éves pilóta nem adta fel. A Bikák versenytempója jobbnak bizonyult a szabadedzéseken, sőt Verstappen szerint az egyenesekben is náluk van az előny.

    „Nos, a harmadik szabadedzés egyértelműen nem vethető össze az időmérővel. A kvalifikáción meg gyűlt a bajunk a tapadással. Kicsit trükkösebb volt, mint ahogy reméltem, de összességében még mindig egy tisztességes versenygéppel rendelkezünk. Remélhetőleg ez a javunkra válik a versenyen. Az egyenesekben mi gyorsabbak voltunk, bízom abban, hogy ezt ki tudjuk majd használni. Meglátjuk mi lesz. Nagyon meleg lesz, és biztos vagyok abban, hogy ők (Ferrari) is gyorsak lesznek.” – nyilatkozta az időmérő után Verstappen.

  • Hamilton elégedett az időmérős helyezésével: Az utolsó köröm remek volt

    Hamilton elégedett az időmérős helyezésével: Az utolsó köröm remek volt

    Lewis Hamilton végzett legelöl a két élcsapat mögötti különversenyben a francia időmérőn, vagyis ő lett a negyedik, miután Carlos Sainz a mezőny végére kényszerült motorcsere miatt.

    „Nagyon örülök az időmérős helyezésemnek, hogy őszinte legyek” – nyilatkozta a Q3 után a Sky-nak. „Az utolsó köröm remek volt, és úgy éreztem, remek kör, de még így is 9 tizeddel le voltam maradva az élmenőkhöz képest. Nem értem, hogy lett nagyobb a különbség, de azok a srácok úgyis a saját ligájukban versenyeznek.”

    Hamilton különösen annak fényében volt elégedett, hogy az első szabadedzést ki kellett hagynia, de remekül „összedolgoztak”, így születhetett egy ilyen jó eredmény.

    Mostanra is hozott fejlesztéseket a Mercedes, de látszólag nem igazán kerültek közelebb az élmenőkhöz.

    „Ami a hozott fejlesztést illeti, ez a legapróbb dolog. Fél tized, talán egy tized lehet, amit hoz, ha tökéletesen működött, de őszintén szólva nehéz megmondani, hogy működött-e. Úgy jöttem ide, hogy mivel három-négy tizeddel voltunk lemaradva, itt csak két-három tizeddel leszünk lemaradva. Ezen a hétvégén több mint egy másodperc volt a hátrányunk. Amikor 9 tizedes hátrányba kerültünk, elégedett voltam a körömmel és a teljesítményemmel” – zárta gondolatát a hétszeres világbajnok.

  • Leclerc: Meglepett a pole

    Leclerc: Meglepett a pole

    A Francia Nagydíj időmérő edzésének végén a Ferrari örülhetett, hiszen Charles Leclerc révén megszerezték a pole-t, még ha elmondásuk szerint nem is ők tűntek az esélyesnek.

    „Nagyszerű kör volt, egész hétvégén küzdöttem, hogy egy jó kört összehozzak, és végre sikerült. De el kell ismernem, hogy Carlos is segített, és ez csodálatos csapatmunka volt. Carlos nélkül sokkal szorosabb lett volna a vége Remélhetőleg holnap ő is csatlakozhat hozzánk a győzelemért folytatott küzdelemben” – nyilatkozta az időmérő megnyerése után Leclerc.

    A monacói arra számított, hogy a Red Bull lesz a gyorsabbik a két élcsapat közül, ezt főleg a harmadik edzés mondatta vele, ám végül máshogy alakult.

    „A Q1 után nagyon meglepett a tempónk, és a Q2-ben is nagyon erősek voltunk. Valahogy sikerült fordítanunk a kvalifikációra, ami kellemes meglepetés volt. Az autó remeknek érződött, de nehéz megérteni, mit csináltak pénteken a Red Bull-os srácok. Meglátjuk, hogy holnap mi lesz” – zárta gondolatát.

  • Boullier még nem temeti a Francia Nagydíjat

    Boullier még nem temeti a Francia Nagydíjat

    Több más helyszínnel egyetemben a Francia Nagydíj jövője is erősen bizonytalanná vált az elmúlt időszakban. Ám a pálya nagyfőnöke, a korábbi Forma-1-es csapatfőnök Eric Boullier még mondott le a futam rendezésről.

    „Rekordszámú, 200 ezer nézőt várunk a hétvégén, szóval még nem haltunk meg.”  – jelentette ki Boullier, majd folytatta. „Konkrét százalékot azonban nem tudok mondani az esélyeket illetően. Stefano Domenicali, a FOM elnöke egyértelművé tette nekem, hogy Franciország megérdemli, hogy a naptárban legyen.”

    Megoldási javaslatként felmerült, hogy harminc rendező helyszínt jelölnének ki, közülük páran évenkénti vagy két évenkénti rotálásban lennének jelen.

    „Nincs ideális megoldás. Minden lehetséges forgatókönyvet megvitattunk már a FOM-mal, akik stratégiailag több helyszínt szeretnének, amelyeket váltásban vetnének be. Attól a pillanattól kezdve, hogy mindkét oldalról megvan az akarat, hogy Franciaországban maradjon a Forma-1-nek, lehet szó két-, három-, vagy négyévente verseny, meglátjuk. Számolnunk kell tehát azzal a ténnyel a jövőben, hogy 25 helyre lesz 30 helyszín, de nem haltunk meg, tárgyalásban állunk.” – jegyezte meg.

  • 31 éve viharosan váltak el, de Prost most újra a Ferrarinál vendégeskedett

    31 éve viharosan váltak el, de Prost most újra a Ferrarinál vendégeskedett

    Váratlan vendége volt a Ferrarinak a Francia Nagydíjon a tegnapi nap folyamán. Az olasz istálló bokszában az egykori pilótájuk, a négyszeres világbajnok Alain Prostot kapták lencsevégre, amit azért tekinthetnek furcsának egyes rajongók, mert a két fél egyáltalán nem békés hangulatban vált el egymástól az 1991-es szezon során.

    A franciák legnagyobb F1-es kiválósága az Ayrton Senna miatti konfliktusa miatt tette át a székhelyét Wokingból Maranellóba 1990-re. Prost azzal a céllal érkezett a Vörösökhöz, hogy elhozza a sikert a Tifosi számára, akik legutoljára 1979-ben örülhettek Jody Scheckter bajnoki címének.

    A szezon rendkívül izgalmas volt: hol a Ferrari, hol pedig a McLaren volt az erősebb és egészen a szezon utolsóelőtti futamáig tartott a két gigász közötti harc. Senna akkor megbosszulta az 1989-es szuzukai ütközésüket és az első kanyarban ütközött Prosttal a rajtnál. Az eset miatt mindketten kiestek és ezzel a brazil bebiztosította a harmadik világbajnoki címét.

    1991-re azonban a Ferrari nem készült fel kellő képpen, mivel az 1990-es szezon során a Ferrari 641-et a szezon legvégéig fejlesztették a „Professzornak” becézett Prost bajnoki esélyei miatt. Emiatt a Ferrari 642 egy óriási visszalépés volt az olaszok számára.

    Ezt követően a rossz eredmények és az eltérő szemléletmód miatt pedig Prost összerúgta a port a Ferrari vezetőségével. A vitájuk pedig az 1991-es Japán Nagydíjon csúcsosodott ki, ahol a négyszeres francia világbajnoknak elromlott a lengéscsillapítója a verseny folyamán, ami miatt azt nyilatkozta, hogy „olyan nehéz volt vezetni az autót, mint egy kamiont”.

    A 67 éves francia ezen mondata volt az utolsó csepp a Ferrari poharában, és hiába hosszabbította meg a szerződését a csapattal 1992-ig, azonnali hatállyal kirúgták őt, és a szezon utolsó versenyén már Gianni Morbidelli versenyzett a helyén Adelaide-ben.

    Az előbb emlegetett évben Prost a továbbfejlesztett Ferrari 642-vel egyébként majdnem megnyerte a Forma-1 történetének első, Magny Cours-ban megrendezett Francia Nagydíjat, ha nem kapja el őt Nigel Mansell a Williamsével. 31 évvel a esetet követően a Professzor, széles mosollyal az arcán pózolt egykori ferraris csapattársával, Jean Alesivel, majd Mattia Binottóékkal is egy asztalnál csevegett.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

  • Marko: A Ferrari és a Red Bull azonos szinten áll

    Marko: A Ferrari és a Red Bull azonos szinten áll

    Mattia Binotto szerint a Paul Ricardon újra a másodpercek törtrészeiről fog szólni a csata, még akkor is, ha a Francia Nagydíj edzésén úgy tűnt, a Ferrari orra előrébb jár. A bajnokságot vezető Max Verstappent két hete Ausztriában a Ferrari versenyzője, Charles Leclerc verte meg, de a Red Bull illetékese, Dr. Helmut Marko nem aggódik a tendencia miatt. Az Österreichnek nyilatkozott:

    „Az, hogy a Ferrari nyert, nem azért volt, mert annyira gyorsak voltak, hanem mert mi voltunk túl lassúak. Ezúttal mindent megteszünk, hogy újra versenyképesek legyünk.”

    A Ferrari ugyanakkor pénteken egyértelműen gyorsabbnak tűnt a Paul Ricardon, még ha a csapatfőnök Binotto szerint a végeredmény újra a másodperc töredékeiről fog szólni. Elismeri, hogy a Ferrari jobb a kanyarokban, de a Red Bullnak nagyobb az egyenes tempója:

    „Nem vagyunk sokkal jobbak egy körön, ugyanakkor a Red Bull sem sokkal következetesebb hosszútávon. Elképzelhető, hogy a Red Bull egy kis leszorítóerőt tesz rá, mi pedig leveszünk belőle.”

    A Red Bull részéről Marko újabb szoros versenyhétvégére számít az időmérő előtt:

    „Amennyiben Carlos Sainz megkapja a motorcsere miatti büntetést, akkor a második helyen leszünk. Akkor a kevésbé kopó gumink kifizetődhet. A teli tankolással az alulkormányzottságunk is eltűnt.”

    A világbajnok ugyan Verstappen 38 ponttal előzi meg Leclerc-et, de Marko nem érzi magát kényelmesen a Red Bull címvédése miatt:

    „22 versenyhétvégéből még csak 11-et teljesítettünk.

    Egyenrangúak vagyunk a Ferrarival, a győzelmet a napi forma, a helyes taktikai és a technikai döntések határozzák meg. Sok minden történhet még.”

  • Verstappen a Ferrarik előtt zárt a harmadik szabadedzésen

    Verstappen a Ferrarik előtt zárt a harmadik szabadedzésen

    Máris elérkeztünk a Francia Nagydíj időmérőjét megelőző utolsó (harmadik) szabadedzéshez. Közel 30 fokos levegő és 50 fokos aszfalthőmérséklet várta a mezőnyt.

    Magnussen hajtott elsőként a pályára.

    Hamar élre állt a két Red Bull, negyedóra elteltével azonban a legfőbb rivális Ferrari versenyzői még nem teljesítettek mért kört. Mikor aztán ez megtörtént, Sainz be is ékelődött a két Red Bull közé, a második helyre.

    Szokatlan rádióüzenetet közölt Stroll, miszerint túl sok levegőt enged be a sisakrostélya.

    Leclerc kiforgott a 12. kanyarban, de az aszfaltos bukótérnek köszönhetően ez nem okozott különösebb problémát. Bár az övé volt a leglátványosabb eset, többen is lesodródtak a pálya nyomvonaláról.

    Később javulni tudtak a Ferrarik. Sainz átvette az első helyet az eredményjelzőn, Leclerc pedig a harmadik helyre lépett előre.

    Végül azonban Verstappen három tizedet tudott még adni Sainznak, így a holland végzett az élen, Sainz és Leclerc előtt.

    A szabadedzés végeredménye:

    # Versenyző Csapat Köridő Diff
    1 Max Verstappen Red Bull 1:32.272
    2 Carlos Sainz Ferrari 1:32.626 0.354
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:32.909 0.637
    4 Lewis Hamilton Mercedes 1:33.255 0.983
    5 Sergio Perez Red Bull 1:33.293 1.021
    6 George Russell Mercedes 1:33.376 1.104
    7 Fernando Alonso Alpine 1:33.505 1.233
    8 Alex Albon Williams 1:33.558 1.286
    9 Lando Norris McLaren 1:33.669 1.397
    10 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:33.751 1.479
    11 Daniel Ricciardo McLaren 1:33.788 1.516
    12 Nicholas Latifi Williams 1:33.841 1.569
    13 Pierre Gasly AlphaTauri 1:33.869 1.597
    14 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:33.872 1.600
    15 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:33.911 1.639
    16 Kevin Magnussen Haas 1:34.031 1.759
    17 Esteban Ocon Alpine 1:34.122 1.850
    18 Lance Stroll Aston Martin 1:34.177 1.905
    19 Mick Schumacher Haas 1:34.222 1.950
    20 Sebastian Vettel Aston Martin 1:34.536 2.264
  • Kísérletezéssel magyarázza a Red Bull hátrányát Verstappen

    Kísérletezéssel magyarázza a Red Bull hátrányát Verstappen

    A Francia Nagydíj pénteki napján jelentős Ferrari fölény mutatkozott meg a Red Bull előtt. Max Verstappen ezt többek között azzal magyarázta, hogy több dolgot is kipróbáltak a nagy melegben, de hozzátette, az autó egyensúlya sem volt az igazi.

    Verstappen a második edzésen négy tizeddel volt lassabb a második helyen végző Charles Leclerc-nél, Sainz pedig még további egy tizeddel járt csapattársa előtt. Az első gyakorláson viszont még csak egy tizeddel volt lemaradva a holland a monacóitól, tehát főleg késő délután hiányzott a tempó, ezt Verstappen ki is emelte.

    „A második edzés kicsit nehéz volt nekünk” – nyilatkozta. „Nem igazán sikerült azt az egyensúlyt megtalálni, amit reméltünk, de emellett kipróbáltunk néhány dolgot az autón. Szombatra mindent megnézünk, és megpróbálunk közelebb kerülni. A hosszú etapokon egy kicsit jobb volt, de a gumik nagyon felforrósodtak, és nehéz megítélni, hogy hol állunk. Van még egy kis munkánk.”

    A Red Bull egyelőre sötétben tapogatózik a gumikopást illetően, ami miatt lényegében elvesztették az Osztrák Nagydíjat is, hiszen a Ferrari sokkal jobban bánt a Pirellikkel. A Paul Ricard pályán komoly hőség várható egész hétvégén, és túl sok hosszú etapot sem tudtak megtenni, így Verstappen sem tudja, mire számítson: „Nem tudom. Ez a pálya amúgy is nagyon koptatja a gumikat, szóval Ausztriához nem hasonlíthatjuk. Igazából még egy kicsivel több körre lett volna szükség, hogy megvizsgáljuk a hosszú etapokat.”

  • Hamilton: Mindenhol veszítettünk

    Hamilton: Mindenhol veszítettünk

    Nem zárt túl jó pénteket Lewis Hamilton és a Mercedes Franciaországban, a Paul Ricard versenypályán.

    Miután átadta a helyét Nyck de Vries-nek az első edzésre, Hamilton hétvégéje a második szabadedzéssel kezdődött, melyen végül két tizeddel maradt le a csapattárs George Russelltől. Az ezüstnyilaktól előzetesen kicsit többet vártak a hétvége előtt, de Hamilton 9 tizeddel maradt le a leggyorsabb Sainztól.

    „Nem ez volt a legjobb edzés” – mondta Hamilton még pénteken. „Megpróbáltam a lehető leggyorsabban visszarázódni a tempóba. Nagyon meleg van, így sok lassú körrel kell csökkenteni a gumik hőmérsékletét, de azt hiszem, jól ment.”

    Arra a kérdésre pedig, hogy hol veszítettek a körön belül, a hétszeres bajnok így válaszolt: „Mindenhol, minden kanyarban. Mélyen bele kell majd ásnunk magunkat az adatokba, de úgy érzem, hogy hiányzik a leszorítóerő.”

    Hamilton hálás de Vries visszajelzéseiért

    De Vries ült Hamilton autójába az első edzésen, és be is jutott a legjobb tízbe, ráadásul fontos adatokkal szolgált Hamilton számára.

    „Változtattam néhány dolgon az edzés előtt, ami elég nagy őrültség, mert akkor még nem is vezettem az autót” – nyilatkozta arról, hogyan kezdte meg a hétvégét. „Nyck nagyszerű munkát végzett reggel, egyben tartotta az autót, és remekül ment. Hálás vagyok a reggeli munkájáért, pedig rengeteg dolgunk volt, és sok mindent kellett megtennünk. Az autó itt nem remekel, nem tudom miért, de biztos vagyok benne, hogy szombatra előre tudunk egy kicsit lépni.”

  • Sainz és Leclerc diktálta az iramot a második szabadedzésen

    Sainz és Leclerc diktálta az iramot a második szabadedzésen

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb a második szabadedzésen, Charles Leclerc autózta a második helyet érő időt, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    A mezőny fele rögtön kihajtott a pályára, hogy az installációs körökkel kezdjék meg a gyakorlást.

    Charles Leclerc kapcsolt nagyobb sebességre, miközben Mick Schumacher piruettezett egyet. A német versenyző lendületét a piros felület állította meg. Mindeközben Carlos Sainz és Max Verstappen még mindig a boxban várakozott.

    A Red Bull holland versenyzője miután kihajtott a pályára, átvette a vezetést Leclerc-től, majd Carlos Sainz fosztotta meg csapattársát a leggyorsabb körtől. A spanyol pilóta már a piros oldalfalú gumikon futotta legjobb idejét.

    Fél óra elteltével Charles Leclerc került az élre, megelőzte Carlos Sainzot és Kevin Magnussent. Max Verstappen, Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Lance Stroll, Alex Albon, Esteban Ocon és Sergio Pérez alkotta még az első 10-et.

    15 perccel a vége előtt a versenyzők már a hosszúetapokra gyúrtak. Előkerültek ismét a közepeskeverékű abroncsok. Charles Leclerc a gumikopás mértékével küszködött, míg Max Verstappennek az egy körös tempóval volt inkább gondja.

    Végül a büntetést kapó Carlos Sainz bizonyult a leggyorsabbnak, mögé csapattársa (Charles Leclerc) és Max Verstappen ért fel. A két Mercedes foglalta el a 4. és az 5. pozíciót (George Russell – Lewis Hamilton), míg az első 10-be Lando Norris, Pierre Gasly, Kevin Magnussen, Daniel Ricciardo és Sergio Pérez fért be.

    1 Carlos Sainz Ferrari 1:32.527 22
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:32.628 + 0.101 22
    3 Max Verstappen Red Bull 1:33.077 + 0.550 17
    4 George Russell Mercedes 1:33.291 + 0.764 20
    5 Lewis Hamilton Mercedes 1:33.517 + 0.990 23
    6 Lando Norris McLaren 1:33.607 + 1.080 21
    7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:33.906 + 1.379 24
    8 Kevin Magnussen Haas 1:33.928 + 1.401 24
    9 Daniel Ricciardo McLaren 1:33.984 + 1.457 23
    10 Sergio Pérez Red Bull 1:34.060 + 1.533 16
    11 Fernando Alonso Alpine 1:34.259 + 1.732 24
    12 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:34.264 + 1.737 27
    13 Sebastian Vettel Aston Martin 1:34.420 + 1.893 27
    14 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:34.540 + 2.013 24
    15 Lance Stroll Aston Martin 1:34.595 + 2.068 26
    16 Alexander Albon Williams 1:34.653 + 2.126 23
    17 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:34.654 + 2.127 26
    18 Esteban Ocon Alpine 1:34.660 + 2.133 26
    19 Mick Schumacher Haas 1:35.195 + 2.668 22
    20 Nicholas Latifi Williams 1:35.412 + 2.885 26