Címke: Francia Nagydíj

  • Latifi a lehető leghamarabb szeretne bekerülni a Forma-1-be

    Latifi a lehető leghamarabb szeretne bekerülni a Forma-1-be

    A Forma-2-es bajnokság éllovasa, Nicolas Latifi a lehető leggyorsabban szeretne lehetőségest kapni egy Forma-1-es csapattól. A kanadai pilóta vezetheti majd Robert Kubica Williamsét a Kanadai Nagydíj első szabadedzésen.

    A Williams tesztpilótája idén a Forma-2-es bajnokságban versenyez a DAMS csapatánál és jelen pillanatban a kanadai pilóta neve mellett szerepel a legtöbb pont az egyéni bajnokságban. A fiatal kanadainak jelen pillanatban még nincsen szuperliszensze, azonban, ha továbbra is kiegyensúlyozottan teljesít a sorozatban, akkor meg fogja kapni a hiányzó pontjait.

    „Számomra az első, és egyben legfontosabb dolog most a Forma-2-es bajnokság megnyerése,” – jelentette ki Latifi. „Még nincsen annyi liszensz pontom, amennyi a Forma-1-hez szükséges. A célom nem változott: a lehető leghamarabb szeretnék a Forma-1-ben versenyezni.”

    A kanadai pilóta nemcsak a hatai nagydíján ülhet majd F-es autóba, ugyanis a Francia Nagydíj első szabadedzésén pedig George Russell Williamsét vezetheti majd.

  • Új első szárnnyal készül a Ferrari a Francia Nagydíjra

    Új első szárnnyal készül a Ferrari a Francia Nagydíjra

    A Ferrari új első szárnnyal fog előrukkolni a Francia Nagydíjon, az olaszok azt remélik, hogy ezen fejlesztés segítségével közelebb kerülnek majd a Mercedeshez.

    Hat futamból hatot nyertek meg az Ezüst Nyilak, míg a Ferrarinak eddig csak Bahreinben volt esélye felülkerekedni rajtuk, ám Charles Leclerc motorhibája miatt azt a futamgyőzelmet és a Mercedes kaparinthatta meg.

    A vörösök azóta folyamatosan szenvednek autójukkal, a lassú kanyargós pályákon szinte esélyük sincs fő riválisukkal szemben, ezen felül még a túlzott gumikopással is meggyűlik a bajuk.

    Egyes elképzelések szerint a Scuderia teljesen rossz úton indult az első szárny tervezetével kapcsolatban, mikor nem a hagyományos koncepciót választották, az olasz Motorsport szerint ezért döntöttek úgy, hogy módosítanak a jelenleg használt elemen, hogy ezáltal csökkentsék lemaradásukat a többiekhez képest.

    Egy másik érdekes fejlemény szerint a Ferrari a téli tesztek alatt egy különleges első felfüggesztéssel ment, mely során a kanyarokban nagyobb tempóra volt képes az autó, ám arról nincs információ, hogy azt a tervezetet miért nem használják az olaszok.

  • Eric Boullier visszatérhet a Forma-1-be

    Eric Boullier visszatérhet a Forma-1-be

    Eric Boullier sejtelmesen elárulta, szívesen visszatérne a Formula 1-be.

    A franciát tavaly menesztették a McLarentől miután a brit csapat nem tudott felmutatni eredményeket, a Hondával való szakítás ellenére sem.

    ,,Mindent megtettem, amit csak meg tudtam tenni.” –nyilatkozta az egykori csapatfőnök.

    Azonban nemrég szárnyra kaptak olyan hírek, miszerint Boullier visszatérhet a paddockba. A franciának nem is lenne ellenére a dolog.

    ,,Minden reggel vannak ilyen jellegű pletykák. Az életemből 20 évet arra áldoztam, hogy csapatokat irányítsak. Nagyon szívesen visszatérnék, főleg egy olyan napirend mellett, amivel rendelkezem, ezt könnyen át tudnám adni másnak.”

    Boullier jelenleg a Francia Nagydíj szervezését segíti elő.

  • Disneylandben demózott a Renault!

    Disneylandben demózott a Renault!

    A Francia Nagydíj és a Forma-1-es Renault csapat különleges partnerségbe kezdett: francia turnéba kezdtek, melynek első állomása a párizsi Disneyland volt.

    A Renault Sport Academy tagja, az F2-es versenyző Anthoine Hubert demózott az F1 E20-szal, több ezer ember előtt a Walt Disney Studios Parkban. Az F1-es bemutató mellett a közönség kipróbálhatta magát F1-es szimulátorozásban, batakozásban, kipróbálhatták, milyen egy kerékcsere, és különféle konferenciákon is részt vehettek.

    Disney Renault racingline, racinglinehu, racingline.hu
    Fotó: Jean Michel Le Meur / DPPI / Grand Prix de France

    Disneyland azonban csak az eseménysorozat első helyszíne volt; a június 23-i Francia Nagydíjig 14 további francia városban demózik majd a Renault.

    A további helyszínek:

    Április 20: Marck-en-Calaisis (Place de l’Europe)
    Április 26: Pierre-Bénite (Place de la Paix)
    Április 27: Gap
    Április 28: Valencia (Place du Champ de Mars)
    Május 1: Nice (Promenade des Anglais – Quai des Etats-Unis)
    Május 2: Auron
    Május 3: Châteaurenard (Parking des Allées)
    Május 4: Salon-de-Provence (Place Morgan)
    Május 5: Toulon
    Május 8: Aix-en-Provence
    Május 9: Brignoles
    Május 10: Sisteron
    Május 11: La Londe-les-Maures (Port de la Londe-les-Maures)
    Május 12: Saint-Raphaël (Parking Beau Rivage)

  • Boullier nem zárja ki az F1-es visszatérést

    Boullier nem zárja ki az F1-es visszatérést

    Eric Boullier, a McLaren és a Renault/Lotus korábbi csapatfőnöke nem zárja ki annak lehetőségét, hogy visszatérjen a Forma-1-es paddockba.

    A francia szakember McLarentől való távozása óta sem munkanélküli, jelenleg tanácsadói szerepet tölt be a Paul Ricardon.

    „A feladatom, hogy kapcsolatot tartsak minden szereplővel – a csapatokkal, a versenyzőkkel és a Forma-1 vezetésével. Fontos, hogy megbeszéléseket tartsunk” – mondta Boullier.

    „A promótereknek különböző üzleti modelljeik vannak, természetesen azt akarjuk kiválasztani, amelyik hosszútávon a legjobb eredményeket hozza számunkra.”

    Boulliert az esetleges Forma-1-be való visszatérésről is megkérdezték.

    „Nem próbálok mindenáron visszatérni a paddockba. Kilenc évig voltam ott, huszonkét évig pedig a motorsport világában. Nem vittem véghez mindent, amit elterveztem, talán egy napon visszatérek.”

    „Úgy gondolom, hogy karrierem jelenlegi szakaszában szükségem volt rá, hogy valami másra koncentráljak. Azt azonban garantálom, hogy az F1 paddockon kívül is van élet” – tette hozzá.

  • Eric Boullier a Francia Nagydíj tanácsadója lesz

    Eric Boullier a Francia Nagydíj tanácsadója lesz

    A McLaren korábbi versenyigazgatója, Eric Boullier visszatér a Forma-1-be, noha teljese más szerepben: a Francia Nagydíj tanácsadója lesz.

    Boulliert állítólag a verseny szervezője GIP (Group of Public Interest), illetve annak elnöke, Christian Estrosi kereste meg, hogy legyen a verseny nagykövete és egyben stratégiai tanácsadója.

    Mielőtt a Francia Nagydíj visszatért volna az F1-es naptárba, még a Liberty Media érkezése előtt Estrosi Boulliert bízta meg azzal, hogy indítsa be a tárgyalásokat Bernie Ecclestone-nal.

    „Boldog és büszke vagyok ezen lehetőség kapcsán, hogy ismét a Francia Nagydíj csapatával dolgozhatok.” – mondta Boulier.

    „Eric tanácsadói szerepe segíteni fog nekünk abban, hogy folytassuk a fejlődést és fenntartsuk a sikerességét ennek a nemzeti és nemzetközi eseménynek.” – mondta a GIP vezérigazgatója, Gilles Dufeigneux.

  • Paul Ricard változtat a boxbejáraton

    Paul Ricard változtat a boxbejáraton

    A Francia Nagydíj 2018-as visszatérése az F1-be összességében sikeresnek bizonyult, ám a pályán voltak azért olyan dolgok, melyekre ráfér a változtatás.

    A Mistral egyenes közepére elhelyeztek egy sikánt, ezt a pilóták nem nagyon szerették, ráadásul sok volt itt a kicsúszás is. Ott volt aztán a jellegzetes boxbejárat is.

    Egy átlagos boxbejáratnál a pilóták lehúzódnak, majd „becsorognak” a depóba. A francia pályán azonban egészen más kialakítással találkozhattunk: a bejárat a célegyenesben volt, arra kényszerítve a pilótákat, hogy az egyenesben lassítsanak. Ráadásul a boxkijáratot is veszélyesnek tartották, hiszen az autók pont az ideális ívre térnek vissza.

    A 2019-es verseny előtt viszont eszközöltek néhány változást, beleértve egy újraaszfaltozást is. Erről a pálya első embere, Stephane Clair beszélt a Var-Matinnak: „Az összes kanyar újra lett aszfaltozva, csak az egyenesek maradtak az eredeti állapotukban. Az új aszfalt minősége kifogástalan, tehát minden okunk megvan azt feltételezni, hogy az összes probléma megoldódott. Azonban a fő változás a boxbejáratot érinti, ez főleg az ottani nézőknek lesz kedvezőbb.”

  • 8 Schumacher rekord, amelyet Hamilton megdönthet!

    8 Schumacher rekord, amelyet Hamilton megdönthet!

    A múlt heti Japán Nagydíjon aratott győzelmével Lewis Hamilton vezeti a Forma-1-es egyéni világbajnokságot, és nagyjából csak egy győzelem választja el attól, hogy ötödször is megkoronázzák, amivel már belátható távolságra kerül a rekorder Michael Schumacher címeihez is.

    A német rekordját a pole pozíciókat illetően már megdöntötte, és több pályán is nyert már mint Schumacher. Van még azonban pár olyan rekord, ami jó ideje megdönthetetlennek tűnt most azonban megdőlhet.

    A Mercedes sztárja élete formájában vezet, semmi jelét nem mutatja annak, hogy lassítana a tempón, közeledik a harmincas éveinek a közepéhez, így minden adott, hogy újra írja a történelmet. Vagy bekavarhat esetleg egy olyan ifjú titán, mint Max Verstappen vagy Charles Leclerc az elkövetkezendő években? Rob Watts megvizsgálta, hogy mit érhet még el Hamilton Schumacher legrangosabb sikereiből…

    VILÁGBAJNOKI CÍMEK SZÁMA
    Schumacher: 7
    Hamilton: 4*

    Amikor Schumacher 2004-ben megnyerte az utolsó, hetedik világbajnoki címét, akkor Hamilton, de a négyszeres világbajnok honfitársa, Sebastian Vettel sem mutatkozott még be a Forma-1-ben, nem hogy világbajnoki címekről beszélhettünk volna esetükben. Juan Manuel Fangio ötszörös világbajnoki rekordja 46 évig tartott, majd Schumacher volt az, aki beérte az argentint, az meg hogy még kettőt rátett, úgy tűnt, hogy soha nem lesz beérhető.

    Most, hogy az elmúlt négy szezonból hármat megnyert, illetve 2008-ban megszerezte az elsőt, Hamilton közel áll ahhoz, hogy év végén beérje Fangio-t. Ha ez a sorozata tart a jelenleg érvényben lévő Mercedeses szerződése végéig, akkor Hamilton beérheti Schumacher mágikus hetesét, és nem kell ahhoz nagy jóstehetség, hogy belássuk, megpróbál akkor rátenni majd még egy lapáttal…

    NAGYDÍJ GYŐZELMEK SZÁMA
    Schumacher: 91
    Hamilton: 71*

    Schumacher utoljára a 2006-os Kínai Nagydíjon diadalmaskodott, amivel 40 győzelemmel többet szerzett, mint Alain Prost, aki addig tartotta ezt a rekordot. Hogy még érthetőbb legyen: Prost összes győzelmének a számához ha hozzáadjuk legnagyobb riválisa, Ayrton Senna győzelmeinek a számát, akkor lenne az 92. Csak eggyel több, mint Schumacher amit összesen elért.

    Könnyű belátni azt, hogy könnyű volt rámondani Schumacher számadata miatt azt, hogy soha sem lesz megközelítve ez a rekord, de Hamilton uralja a Forma-1 hibrid korszakát, és ez mindent megváltoztatott. 2014 óta az idei Japán Nagydíjig bezárólag a lehetséges 96 versenyből 49-et megnyert, tehát a futamok 51%-át. Ez pedig azt jelenti, hogy átlagban évente többet, mint tízet. Ha még váratlanul el is hagyná Hamilton a szerződése lejárta után a Forma-1-et, addig is legalább 45 verseny van hátra. Ha tartja a jelenlegi formáját, 2020 végén nagyjából 94 győzelemnél járhat majd, ami azt vetíti előre, hogy Schumacher ezen rekordja is bizony, veszélyben van.

    LEGTÖBB GYŐZELEM UGYANAZON ORSZÁG NAGYDÍJÁN
    Schumacher: 8 (Francia Nagydíj)
    Hamilton: 6* (Kanadai, Magyar és Amerikai Nagydíj)

    Schumacher számtalan versenypályán tartja a rekordot a legtöbb ottani nagydíj győzelemmel, de Lewis Hamilton is három kiemelt helyszínen kifejezetten jól szerepel. Első F1-es győzelmét a 2007-es Kanadai Nagydíjon aratta, azóta még ötször diadalmaskodott Montreálban (2010, 2012, 2015, 2016, 2017). Ugyanennyi győzelmet szerzett Magyarországon is a Hungaroringen, illetve Amerikában. Schumacher ezen rekordja nyolcnál jár. Annak ellenére, hogy a nevét legtöbbször Spa-val hozzák összefüggésbe, a Francia Nagydíj az, amely leginkább feküdt neki.

    Amennyiben Hamilton a jövő héten nyer, az lenne a 7. győzelme az Egyesült Államokban (hatszor Austinban, egyszer Indianapolisban). Újabb két lehetősége esetén jó eséllyel beérheti ebben is Schumachert, vagy megdöntheti.

    GYŐZELEM EGYMÁST KÖVETŐ SZEZONOKBAN
    Schumacher: 15
    Hamilton: 12*

    Schumacher tartja azt a rekordot is, hogy legalább megnyert egy versenyt minden szezonban, egymás után tizenötször, amit Hamilton pontosan beérhet 2020-ban, amikor lejár majd a szerződése. Első évében a brit újonc teljesítményét leginkább Jacques Villeneuvehöz mérték, a győzelmek száma tekintetében az újonc szezonban. Azóta minden évben legalább egy győzelmet magáénak tudhat az adott évben, utolsó öt évében pedig ez a szám már legalább kilenc volt.

    ELSŐ HELYEN ÁLLT EGY NAGYDÍJON
    Schumacher: 142
    Hamilton: 126*

    Ez bizony egy olyan rekord, ami már akár jövőre megdőlhet. Schumacher 142 alkalommal vezetett egy versenyt a versenyzői karriere folyamán, ami masszív 56-tal több, mint a listán őt követő Sennáé, ami tartotta is magát Hamilton és Vettel megjelenéséig. Vettel 97 nagydíjon vezette egyszer legalább a versenyt, de Hamilton az, aki egyértelműen a kihívó, hiszen már csak 17 alkalom kell neki ahhoz, hogy meglegyen ez a rekord is. A brit a versenyek 76%-ában volt vezető pozícióban a hibrid korszakban, ami egy tizenötös átlagot jelent szezononként. Ha folytatja ezt a sikerszériát, akkor Schumacher rekordját akár 2019-ben megdöntheti, és feltehetően úgy vonul majd vissza, hogy a pályafutása során azon versenyek felében vezető pozícióban volt, amelyeken elindult.

    TRIPLÁZÁS EGY NAGYDÍJON (POLE, GYŐZELEM, LEGGYORSABB KÖR)
    Schumacher: 22
    Hamilton: 14*

    Schumacher huszonkétszer triplázott, vagy más néven „grand slam”. Elsősorban ez az öt egymást követő domináns bajnoki évének köszönhető a Ferrarival, 2000-2004 között. Hamilton hasonló utat jár be az új turbó korszakban, ő tizenkettőt gyűjtött be ezen időszak alatt. Nehéz lesz ezt a rekordot megdönteni, mert Hamiltonnak nemcsak egy domináns versenyautóra lesz szüksége, ami megfelel neki a szerződése lejártáig, hanem össze kell raknia tökéletes versenyhétvégéket, ami nem is olyan egyszerű, mint az elsőre annak tűnik. Csak ha a múlt hétvégét nézzük, Vettel fosztotta meg attól, hogy meglegyen neki a 15. azzal, hogy övé volt a leggyorsabb kör Suzukában.

    DOBOGÓS HELYEZÉSEK SZÁMA
    Schumacher: 155
    Hamilton: 131*

    Hamilton mostanáig bezárólag a dobogón végzett a Forma-1-es indulásainak az 58%-ban, ami a legjobb eredmény a Forma-1 modern időszakában. Olyan sűrűn fordul elő a top háromban a hibrid korszakban, hogy azon gondolkodik már, hogy az emailjeit át kell irányítania. 2014 óta 80%-ban pezsgőzéssel ért véget Hamilton versenye, ami mindenképpen lenyűgöző. Ez is egy olyan rekord tehát, amiben nagy valószínűséggel megdönti majd Schumachert.

    LEGHOSSZABB IDŐSZAK AZ ELSŐ ÉS UTOLSÓ GYŐZELME KÖZÖTT
    Schumacher: 14 év, 1 hónap
    Hamilton: 11 év, 3 hónap*

    Ez is egy olyan rekordja Schumachernek, amire sokan már nem emlékeznek. Az 1992-es belga diadala és az utolsó 2006-os shanghaji győzelme között bizony jó idő eltelt, több a Forma-1 történelmében bármelyik másik pilótának. Hamiltonnak 2021-ben is az F1-ben kell maradnia ahhoz, hogy megdöntse ezt a rekordot. Hogy egészen pontosak legyünk: július 11-én kell abban az évben nyernie egyet, vagy később. Ráadásul általában a július második hétvégéje környéke nem más versenynek foglalt, mint a Brit Nagydíjnak!

    Egyvalaki azonban ebbe a dologba bezavarhat, mégpedig Kimi Räikkönen. Az ő első győzelme 15 éve volt, és 2020-ig a jelen állás szerint a rajtrácson is lesz…

  • Paul Ricard továbbra is az F1-es versenynaptárban szeretne maradni

    Paul Ricard továbbra is az F1-es versenynaptárban szeretne maradni

    A Francia Nagydíj szervezői szeretnék meghosszabbítani a szerződésüket, hogy minél tovább maradhassanak a Forma-1-ben. A jelenlegi szerződésük 2022-ben fog lejárni.

    A Francia Nagydíj tíz év kihagyás után tért vissza a versenynaptárba. Az idei versenyen komoly problémákat okozott a forgalom, ugyanis a szurkolóknak rengeteget kellett várniuk, hogy bejuthassanak a verseny helyszínére. Egy francia politikus, Christian Estrosi szerint ez a probléma csakis akkor orvosolható, hogyha biztos lesz a verseny jövője.

    „Mielőtt megtárgyalnánk az új úthálózatot, előtte biztosítanunk kell a verseny jövőjét,” – véli Estrosi. „Nagyon jó lenne, hogyha sikerülne bebiztosítani a jövőnket az F1-es versenynaptárban egy 8 vagy akár 10 éves szerződés megkötésével. Nyilvánvaló, hogy a 2019-es verseny időpontjáig lehetetlen egy olyan autópályát építeni, ami a pálya helyszínére visz,” – tette hozzá a francia politikus.

    Azonban Estrosi szerint anyagi szempontból az idei verseny nagyon pozitív volt.

    „Elértük azt 68 millió eurós bevételt, amennyit megcéloztunk, szóval elégedettebbek nem is lehetnénk,” – vélekedett Estrosi.

     

  • Grosjean: Ocont nem érdekelte a bocsánatkérésem

    Grosjean: Ocont nem érdekelte a bocsánatkérésem

    A legújabb videóanyag fényében Romain Grosjean „érthetetlennek” minősítette a Francia Nagydíjon kapott büntetését, az áldozat Esteban Ocont pedig nem érdekelte honfitársa bocsánatkérése.

    A francia futamon Grosjean még az első kanyarba sem ért el, de a versenybírák máris ötmásodperces büntetéssel honorálták, amiért a rajt utáni métereken összeért Oconnal. A Haas-pilóta már a verseny alatt is véleményezte a döntést, csütörtökön pedig a Red Bull Ringen összegyűlt sajtómunkatársaknak mutogatta a frissen elékerült belsőkamerás felvételeket.

    „Mondjátok meg, mi rosszat tettem?” – kérdezgette a médiát Grosjean. „Így kell összeszedni egy ötmásodperces büntetést. Megmozdítottam a kormányt? Csináltam bármit is? Teljesen érthetetlen, csak ennyit tudok mondani. Nem is tudhattam, hogy ott van mellettem [Ocon], mert már a pálya legszélén voltam, nem számíthattam arra, hogy jön ott valaki.”

    A büntetéssel ellentétben a kontakt meglétét azonban nem lehet megkérdőjelezni, Grosjean pedig annak rendje és módja szerint írt is egy bocsánatkérő üzenetet Oconnak, aki azóta sem válaszolt.

    „Bocsánatot kérem, írtam neki egy üzenetet, hogy ’nem láttalak, sajnálom’” – árulta el a francia. „A versenye mondjuk két kanyarral később véget is ért [amikor Ocon Pierre Gaslyval ütközött]. De nem válaszolt, pedig egy repülővel jöttünk és ott sem mondott semmit. Másfél órán át egy járaton utaztunk, de nem neheztelek vagy ilyesmi, a hazai futamunkon mindannyian jól akartunk teljesíteni.”

    Visszatérve a büntetésre, Grosjean viccelődve megjegyezte, hogy a versenybírák biztosan „rózsabort ittak” a szankció kiosztása közben.

    „A belsőkamerás felvételből látszik, hogy Leclerc szorít kifele a bal oldalra” – magyarázta. „Elmegyek balra, majd mivel marad a helyén és nyilván nem akarom tönkretenni az első szárnyat, én is kicsit balra húzódok. [Tegnap] reggel kaptam ezt a videót, és amikor megnéztem, eléggé ledöbbentett, hogy ezért megbüntettek.”

    Grosjeant a tisztesség kedvéért még Sebastian Vettel is lekoccolta a hármas kanyarban, ám a pofozkodások ellenére a nyolcadik helyen haladt a verseny első szakaszában. Nem sokkal féltáv után megejtette egyetlen kerékcseréjét, de részben a büntetés letöltése miatt végül csak a 11. helyen ért célba – ezzel Szergej Szirotkin mellett ő az egyetlen, aki még nem szerzett pontot 2018-ban.

    „Rengeteget” – válaszolta Grosjean arra a kérdésre, mennyire befolyásolta a végeredményt a büntetést. „Korán nem állhattunk ki, mert megpróbáltunk elhúzni a mögöttünk lévőktől, hogy az öt másodperc után se ragadjunk be. De az mindig előny, ha valaki korábban tud kereket cserélni és friss gumikra váltani. Az olyan egykiállásos futamokon, ahol a gumik lényegében az egész távot kibírnák, a késői kerékcsere megöli a versenyedet. Ha azonban gyorsan kopnak a gumik és nagy a különbség a köridők között, akkor nem számít annyira.”