Címke: Francia Nagydíj

  • Lewis Hamilton kezdett az élen Franciaországban

    Lewis Hamilton kezdett az élen Franciaországban

    Lewis Hamilton futott a legjobb időt az első szabadedzésen, mögötte csapattársa Valtteri Bottas és Charles Leclerc végzett.

    Több istálló is újításokat hozott erre a hétvégére, a Renault-nál nagyobb fejlesztési csomagot próbálgatnak, a Hondánál egy új specifikációjú motor került előtérbe, míg a Ferrari egy új első szárnnyal érkezett a paul ricard-i pályára.

    Elsőként Sainz gurult az aszfaltcsíkra őt a két ferraris versenyző követte. Az első komolyabb időt Verstappen produkálta, majd Bottas azonnali válasszal átvette tőle a vezetést. A Scuderia versenyzői sokáig a bokszban dekkoltak majd mikor kijöttek akkor is a régi és az új szárnyakat próbálgatták, addig Romain Grosjean se mondhatta magát szerencsésnek, ugyanis autójában folyadékszivárgást észleltek, ezért azonnal szerelni is kezdték azt. Majd Hamilton egy utolsó lila szektoros idővel maga mögé utasított mindenkit.

    Verstappen és Gasly kilátogatott a pálya mellé, ám mindketten sikeresen visszatudtak jönni a pályára.

    Az edzés tehát Hamilton nyerte Bottas és Leclerc, előtt, a sokat panaszkodó Verstappen és Vettel a negyedik és az ötödik helyen végzett. Norris jó eredményként könyvelheti el a hatodik helyet, míg az Alfa Romeo versenyzői tovább keresgélhetik a tempójukat, ugyanis csak a két Willimases autót és a technikai problémával küszködő Haast tudták megelőzni.

    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:32.738 21
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:32.807 0.069 20
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:33.111 0.373 21
    4 Max Verstappen Red Bull 1:33.618 0.880 20
    5 Sebastian Vettel Ferrari 1:33.790 1.052 22
    6 Pierre Gasly Red Bull 1:34.091 1.353 20
    7 Lando Norris McLaren 1:34.110 1.372 23
    8 Carlos Sainz McLaren 1:34.261 1.523 26
    9 Daniel Ricciardo Renault 1:34.540 1.802 18
    10 Alexander Albon Toro Rosso 1:34.804 2.066 25
    11 Sergio Perez Racing Point 1:34.809 2.071 21
    12 Nico Hulkenberg Renault 1:34.810 2.072 25
    13 Lance Stroll Racing Point 1:35.063 2.325 22
    14 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:35.326 2.588 24
    15 Kevin Magnussen Haas 1:35.410 2.672 19
    16 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:35.522 2.784 22
    17 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:36.102 3.364 22
    18 Nicholas Latifi Williams 1:37.147 4.409 25
    19 Robert Kubica Williams 1:37.172 4.434 27
    20 Romain Grosjean Haas 1:37.620 4.882 9
  • Gasly és Grosjean különleges sisakfestéssel készül a Francia Nagydíjra

    Gasly és Grosjean különleges sisakfestéssel készül a Francia Nagydíjra

    A mezőny francia pilótái, Romain Grosjean és Pierre Gasly különleges sisakdizájnt hoztak hazai versenyükre.

    Mindkettejüknek ez lesz a második Francia Nagydíjuk, hiszen tudjuk, hogy ez az ország 2018-ban tért vissza a naptárba. Eddig egyikőjüknek sem termett sok babér otthon, Grosjean tavaly 11-ként éppen lecsúszott a pontokról, Gasly pedig már az első körben kiesett.

    A Haas versenyzője, Romain Grosjean egy eléggé látványos koncepcióval kápráztatott el minket, amelyet egy művész barátja készített.

    Pierre Gasly pedig elérkezett a hazai futamához az első Red Bullos évében, amelyben eddig nem nagyon villogott. A szülőföldjén reméli, elérkezik a várva-várt áttörés.

  • Meleg várható a Francia Nagydíjon: A Ferrari és a Red Bull közelebb lehet a Mercedeshez?

    Meleg várható a Francia Nagydíjon: A Ferrari és a Red Bull közelebb lehet a Mercedeshez?

    Az előrejelzések szerint hőségre lehet számítani a Forma-1-es Francia Nagydíj egész hétvégéjén. Az Auto Motor und Sport pedig arra számít, hogy ilyen időben a Mercedes üldözőinek több esélye lehet.

    Ha valamivel nagyon szenvedett idén a Ferrari és a Red Bull a Mercedeshez képest, az a gumik megfelelő felmelegítése. Az ezüstnyilak nagyon jól működnek az idei Pirelliken, ez az egyik oka a dominanciájuknak.

    A Paul Ricard-i pályán azonban nagy meleg várható, 30 oC fölé is mehet a hőmérséklet. Ezzel az idei szezon eddigi legmelegebb versenye lehet a francia. A német lap pedig ebből vonta le azt a következtetést, hogy ilyen időben egyik csapatnak sem kellene, hogy gondja legyen a gumik munkára fogásával. Ha ez nem lenne elég, a Ferrari és a Red Bull még fejlesztéseket is hozott. Az olaszok új első szárnnyal, a bikások új motorral nyomulnak.

    Mindazonáltal a fő esélyes persze továbbra is a Mercedes, tudniillik nem a szél hordta össze 7/7-es győzelmi mérlegüket.

  • A Francia Nagydíjat mennyire ismered? Teszteld tudásod!

    A Francia Nagydíjat mennyire ismered? Teszteld tudásod!

    Mintha csak tegnap lett volna, hogy elkezdődött a 2019-es Forma-1-es szezon, de máris a Francia Nagydíj következik! Így aztán a szokásos csütörtök esti kvízünk témája a Francia Nagydíj és a francia versenyzők!

    Te mennyire vagy képben? ?

    Aki szeretné, árulja el nekünk bátran az eredményét, Facebook oldalunkon!

    Korábbi kvízeinket a kvíz címke alatt találjátok.

    Kövessetek minket Instagramon is! –> @www.racingline.hu
    Instagram oldalunk érdekessége, hogy nálunk nem találsz az internetről szedett fotókat, minden képünk egyedi, saját kollégáink által készülnek az egyes versenyeken! ?

  • Binotto: A Paul Ricard nem fekszik a Ferrarinak

    Binotto: A Paul Ricard nem fekszik a Ferrarinak

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto elmondása szerint a soron következő, Paul Ricard versenypálya nem fekszik a Ferrari SF90-nek.

    Kanadában Vettel egy hiba miatt kapott büntetés okán maradt csak le a futamgyőzelemről, a Francia Nagydíjat azonban már előre fenntartásokkal kezeli a csapat. Binotto figyelmeztet, hogy ne várjunk olyan teljesítményt autóiktól, mint amilyet Montreálban láttunk, annak ellenére sem, hogy visznak Franciaországban újításokat.

    „Lesz néhány kis újításunk.” – mondta Binotto. „De amit most hozunk, az nem lesz megoldás a problémáinkra, azonban ezek a fejlesztések fontos technikai visszajelzéseket adnak majd nekünk a következő lépésekhez.”

    „A Paul Ricard trükkös volt számunkra tavaly, és tudjuk, hogy ez a fajta pálya nem feltétlenül kedvez a csomagunknak, de semmi sem lehetetlen.”

  • Bianchi emlékére fociztak Leclercék

    Bianchi emlékére fociztak Leclercék

    A Francia Nagydíj előtt együtt fociztak a néhai Jules Bianchi emlékére barátjai, és pár F1-es versenyző. Az eseményre szerdán, Bandolban, a Deferrari stadionban került sor, 500 néző előtt.

    A jótékonysági focimeccsen befolyt összeget a Jules Bianchi nevével fémjelzett alapítvány kapja meg.

    Az egyik csapatban Jules barátai és F1-es versenyzők szerepeltek, többek között Charles Leclerc, Pierre Gasly, Daniel Ricciardo, és Felipe Massa, míg az ellenfél egy francia All Stars csapat volt.

    A meccset végül 7:3-ra az All Stars csapat nyerte.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    All together sor @associationjulesbianchi !! ❤️?? @jules.bianchi17

    Felipe Massa (@massafelipe19) által megosztott bejegyzés,

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    We played some football tonight for Jules. His family are amazing, was beautiful being surrounded by great people and friends of Jules. #JB17

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Some nice moments from yesterday for @associationjulesbianchi ? ? @laurent_charniaux

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ?? Some photos from today’s match . ?? Quelques photos du match d’aujourd’hui . #JB17 #JB17Forever #ForeverJules #FrenchGP

    Association Jules Bianchi #17 (@associationjulesbianchi) által megosztott bejegyzés,

  • Russell várja a francia versenyt, miután F2-ben nyert tavaly

    Russell várja a francia versenyt, miután F2-ben nyert tavaly

    George Russell izgatottan várja a Francia Nagydíjat, miután tavaly Formula 2-ben megnyerte ott a főversenyt.

    Attól ugyan nem kell „tartania”, hogy idén F1-ben is győzelmi esélyei lennének a Williamsszel, bár bármi megeshet… A brit versenyző mindenesetre várja a hétvégét.

    „Nagyon várom, hogy a Paul Ricardon vezethessek, Európába visszatérve.” – mondta Russell.

    „Jó szórakozás volt a tengerentúlon versenyezni, de jó lesz visszatérni azokra a pályákra, amiket ismerek és maximalizálhatom a teljesítményem.”

    „Tavaly, Formula 2-ben Franciaország remek volt számomra, megnyertem a főversenyt.”

    Nem ismeretlen azonban a francia pálya a Williams csapattársának, Robert Kubicának sem, annak ellenére, hogy F1-es karrierje során nem versenyzett még a Paul Ricardon.

    „Elég jól ismerem a pályát más bajnokságokból és tesztekről,, például Formula 3-ből és World Series by Renault-ból.” – mondta a lengyel. „Várom, hogy újra itt versenyezzek, mivel ez egy egyedülálló pálya, nincsenek kavicságyak, és nagyon biztonságos.”

  • A Honda már a Francia Nagydíjon beveti a második fejlesztésű motorját

    A Honda már a Francia Nagydíjon beveti a második fejlesztésű motorját

    A Honda motoros csapatok, közülük hárman, már a második fejlesztésű hajtásláncot fogják használni a Francia Nagydíjon.

    A Red Bull kettőse, Max Verstappen és Pierre Gasly, valamint a Toro Rosso orosz versenyzője, Danyiil Kvyat autójában már a japán gyártó legújabb fejlesztésű hajtáslánca fog majd dolgozni a következő versenyhétvégén Franciaországban. Az új motor mellett a turbófeltöltőket is kicserélik az imént felsorolt versenyzők autóiban.

    Kvyat az új motor miatt egy 10 rajthelyes büntetést fog kapni, ugyanis az orosz pilótának a mostani lesz a negyedik motorja idén. A Honda az előző fejlesztést az Azeri Nagydíjra ütemezte, ami mindössze négy versennyel ezelőtt volt.

    A Spec3-as motor erősebb lesz az előzőnél a japán gyártó elmondása szerint, azonban nem számítanak akkor fejlődésre, mint amikor a tavalyi Spec3-as motort vetették be. Meglepő, hogy már ilyen hamar bevetik a második fejlesztési lépcsőt, ugyanis a legtöbb csapat a nyári szünetet követően vagy a tizenharmadik, tizennegyedi verseny körül szokták bevetni.

    A Honda nem az előző specifikáció hibája miatt mutatta be a legújabb motorját. Elmondásuk szerint továbbra is minden úgy alakul motorügyileg, ahogy azt a szezon előtt elképzelték.

    A fanenzai istálló nem szerette volna, hogy mindkét versenyzőjük rajtbüntetést kapjon, ami miatt Alex Albon továbbra is a második specifikációt fogja használni a többiekkel ellentétben.

    A fejlesztett turbófeltöltőt a Sakura munkatársainak köszönhetik, akik rengeteget munkát fektettek arra, hogy az alkatrész tökéletesen működjön. A Sakura mellett még a turbófeltöltőket gyártó IHI dolgozói is segítették a japán gyártó munkáját.

    A Honda technikai igazgatója, Toyoharu Tanabe elmondta, hogy az új turbófeltöltő miatt lett erősebb az erőforrás. „A tesztpadon elért eredményeink pozitívak voltak. Úgy néz ki, hogy a mostani motor erősebb lesz az előzőnél, azonban tudjuk, hogy még mindig van mit ledolgoznunk a Ferrarival és a Mercedesszel szemben. Azonban megint a jó irányba sikerült egyet előre lépnünk és tovább fogjuk folytani a motorprojektünket a szezon hátralevő részében.”

  • Franciaországban is beül a Williamsbe Latifi

    Franciaországban is beül a Williamsbe Latifi

    A kanadai futam után Franciaországban is Nicholas Latifi fogja vezetni az egyik Williamset a pénteki első szabadedzésen.

    Két héttel ezelőtt hazai közönség előtt vezethette Robert Kubica autóját, a Paul Ricardon viszont már George Russelét kapja meg.

    „Izgatott vagyok, hogy egy újabb szabadedzésen vehetek részt a csapattal, ezúttal Franciaországban. Montrealban rengeteg pozitívum ért, és ezeket szeretném itt is felhasználni. Ez egy teljesen más pálya, sokkal kevésbé kell rizikót vállalni, éppen ezért sokkal keményebben lehet nyomni” – mondta Latifi.

    A 23 éves pilóta eléggé sűrű hétvége előtt áll, ugyanis a Formula 2-es mezőnyben is jelenése lesz Le Castellet-ben.

  • A Renault sok fejlesztéssel érkezik Franciaországba

    A Renault sok fejlesztéssel érkezik Franciaországba

    A kanadai remeklés nagy löketett adott a Renault-nak, hazai versenyükre komoly fejlesztési csomaggal érkeznek Nico Hülkenberg állítása szerint.

    A franciák Montrealban idén először villantak meg igazán, Ricciardo időmérős 4. helye után végül a 6-7. helyen végeztek a futamon az ausztrál vezetésével. Hülkenberg a Francia Nagydíj előtt is bizakodó, és azt is elmondta, hogy számos fejlesztéssel készülnek.

    „Ha jó a csomagod és remek munkát végzel, az eredmények is jönni fognak” – mondta a német a GPToday-nek. „Jelenleg mindent kihozunk ebből a bizonyos csomagból. A szezont borzalmasan kezdtük, viszont a legutóbbi futam nagyon pozitív volt. Így szeretnénk folytatni a hazai versenyünkön is. A top három még mindig túl messze van, még akkor is, ha a múltkor erőből vertük meg az egyik Red Bullt. Hozunk pár fejlesztést Paul Ricard-ra, már alig várom. Remélhetőleg még gyorsabbak leszünk, és a legjobb háromhoz is közeledni tudunk. Optimista vagyok, de szerintem ennek van alapja. Tényleg faraghatunk a hátrányból, mert a csomagunk konzisztens és eddig mindenhol működött.”