Címke: Francia Nagydíj

  • Hamilton: Katasztrófa volt vezetni az autót a téli teszteken

    Hamilton: Katasztrófa volt vezetni az autót a téli teszteken

    Lewis Hamilton továbbra is meglepődve tapasztalja, hogy ilyen jók. A Mercedes eddig idén csak nyert, ráadásul Monaco és Kanada kivételével mindig kettős győzelmet ünnepelhetett a Hamilton-Bottas duó.

    A téli tesztek alapján egyáltalán nem erre lehetett számítani. A Ferrari remekelt, ők meg csak keresték a sebességet. Ehhez képest most ott tartunk, hogy az olaszok folyamatosan új fejlesztésekkel próbálkoznak, de egyelőre ez sem elég. Hamilton és a Mercedes pedig megállíthatatlannak tűnik, a Francia Nagydíjon is dominált a brit, aki a Paul Ricard-i verseny után visszaemlékezett arra, hogy indult a szezon.

    „Az adatok rendben voltak, viszont az autót vezetni katasztrófa volt. Ilyenkor pedig nagyon nehéz rájönni, min kell változtatni” – ismerte be Hamilton. „A tesztek első napjai egy folyamatról szólnak, és ilyenkor még nem az egyensúlyon, és az autó megfelelő működési tartományba hozásán dolgozol. Akkor azt mondtam, hogy meg kell találnunk a kocsi ideális működési tartományát. Visszatekintve egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ezen a pontján a szezonnak már hat győzelem fog állni a nevem mellett. Ez az egész nem tűnik valóságosnak.”

  • Ricciardo egyenlő autókat akar, hogy kiderüljön, ki a legjobb

    Ricciardo egyenlő autókat akar, hogy kiderüljön, ki a legjobb

    Daniel Ricciardo azt szeretné, ha a 2021-es szabályváltozások egyenlőbb technikai feltételeket teremtenének a versenyzők számára.

    Kétségtelen tény, hogy az ausztrál a legjobbak között van a mezőnyben, de ezt nem tudja megmutatni, hiszen nincs megfelelő autója. Korábban hosszú évekig a Red Bullal, most pedig a Renault-val sem harcolhat a bajnoki címért.

    A múlt hétvégi Francia Nagydíj finoman szólva sem bővelkedett az izgalmakban, Ricciardo pedig arról beszélt, hogy ilyen futamokon eszébe jutnak a nézők.

    „Őszintén szólva, ha egyedül vagyok, és se előttem, se mögöttem nincs senki látható közelségben, elgondolkozom, hogy ez a nézők számára nem lehet túl izgalmas” – mondta az ausztrál. „Versenyzőként imádnám, ha minden egyenlő lenne, és mind a 20-an harcolhatnánk, és így kiderülne, ki a legjobb. Más pályákon mások lennének jók, változatos lenne, és az élmenők sem nyernének mindig. Tudom, hogy volt egy találkozó, amelyen a 2021-es szabályokról egyeztettek, szóval remélem, ezzel tényleg javulni fognak a dolgok.”

    Ricciardo kiemelte, hogy nem a Mercedesnek kell izgalmassá tennie a sportot, hanem a többieknek.

    „Most egy kicsit könnyű a Mercedesnek, de nem akarom kritizálni őket. Csak a munkájukat végzik, inkább a többieknek kellene felzárkózniuk. Viszont hamar frusztrálttá válhatsz egy jó autó nélkül.”

  • Sainz szerint a mostani volt karrierje egyik legkönnyebb hatodik helye

    Sainz szerint a mostani volt karrierje egyik legkönnyebb hatodik helye

    Carlos Sainz Jr elmondta, hogy a Francia Nagydíjon megszerzett hatodik helye volt karrierje egyik legkönnyebben megszerzett jó helyezése. A spanyol pilóta senkitől sem zavartatva ért célba az élmenők mögött Le Castelletben.

    Lando Norris az időmérőn még le tudta győzni csapattársát, azonban Sainznak már a rajtnál sikerült megelőznie őt. A spanyol pilótát ezek után senki nem zavarta a versenyen Sebastian Vettelen kívül, ugyanis ő volt az egyetlen, aki meg tudta előzni a McLaren versenyzőjét.

    „Ez volt karrierem legkönnyebb hatodik helye,” – idézi a spanyol szavait az f1i.com. „Ennek pedig nagyon örülök. Jó volt a tempóm, jól tudtam kezelni a gumikat és sikerült nagyobb tempót tudtam diktálni, ha a csapat éppen arra kért. Ez a nap azon napok egyike volt, amikor minden olajozottan ment. Az autó egyensúlya rendben volt, ezen a hétvégén mi voltunk a negyedik leggyorsabb csapat.”

    Sainz tagadta, hogy kulcsfontosságú fejlesztéseket hoztak a Paul Ricardra, ugyanis szerinte az újítások mindössze apróbb változtatások az autón. „Egész évben így fejlesztünk: mindig kisebb fajta fejlesztéseket hozunk. Azonban még mindig van min dolgoznunk, ugyanis a lassú kanyarokban még van miben fejlődnünk.

    „A Renault jó irányba haladt az új motorjával. Ezeken a pályákon ugyanis a motorerő az egyik legfontosabb tényező. Ezt élveztük az időmérőn is, mert az autónk hibátlanul teljesített a gyorsabb részeken.”

  • Olyat se gyakran látni, hogy valaki „táncol” az autójában a rajtrácson

    Olyat se gyakran látni, hogy valaki „táncol” az autójában a rajtrácson

    De Lando Norris ezt is kivitelezte.

    Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a McLaren brit versenyzője nem bír magával, és szinte napi szinten produkál valami vicceset, és/vagy trollkodósat.

    Beszólt például Kimi Räikkönennek is, a finn pedig kiválóan reagált rá.

    Norris ezen kívül a Francia Nagydíjon azt is bemutatta, hogy a rajtrácson, az autóban ülve még lehet élvezni a „külvilágot”. A rajtra készülődvén már mindenki az autójában ült, a pályán pedig szólt a zene. Norrist pedig magával ragadta a ritmus, és „táncolni” kezdett Martin Solveig & Dragonette „Hello” című számára, már amennyire a szűk autó azt lehetővé tette.

  • Marko cáfolja, hogy lecserélnék Gasly-t

    Marko cáfolja, hogy lecserélnék Gasly-t

    Pierre Gaslynak a Francia Nagydíjon is nehéz hétvégéje volt a Red Bullal, és megint pletykálják, hogy mennie kellenek, de Helmut Marko cáfol. Ugyanakkor Marko és Nicolas Todt valamiről egyeztettek a hétvégén, utóbbi pedig Danyiil Kvjat menedzsere is. Nem csoda, hogy útjára kelt azon értesülés, hogy a jelenleg Toro Rossonál versenyző orosz pilóta újra az anyacsapat tagja lehet. A Motorsport Magazinnak Marko azonban tagadta ezt:

    „Ezek a pletykák alaptalanok. Múlt héten Nico Hülkenberget akarták beültetni, most Danyiil Kvjat volt a soros. Sokakkal beszélgetek, így például az édesapjával, Jeannal is.”

    Megerősítést nyer tehát az, hogy Gasly-t nem cserélik le ebben a szezonban, sőt a csapat elemzi azt, hogy miért nem volt meg a sebessége a hétvégén, ami pedig elég fontos lenne az Osztrák Nagydíj előtt. Erről ennyit mondott:

    „A terveik szerint Gaslyval fejezzük be ezt a szezont. Aggasztó lehetett neki az a sebesség, amire Franciaországban volt képes. Ezért Ausztria előtt még szétszedjük teljesen az autót, hogy lássuk, van-e vele valami gond.”

  • Hamilton: Nem ért büntetést Ricciardo manővere

    Hamilton: Nem ért büntetést Ricciardo manővere

    Lewis Hamilton szerint nem ért büntetést Daniel Ricciardo manővere, amit Lando Norris és Kimi Räikkönen ellen követett el.

    Az ausztrál versenyző, a fehér vonalon túl haladva előzte meg az autójával küszködő brit pilótát, majd ugyanúgy védekezett az előzni akaró finnel szemben. A versenyfelügyelők ezért kétszer 5 másodperces büntetéssel sújtották a Renault versenyzőjét, aki így a hetedik helyről a tizenegyedik pozícióba esett vissza.

    Ricciardo a közösségi médiában a F1 hivatalos posztjánál kommentálta is a felvételeket, az ausztrál csak annyit írt: „valakinek szórakoztatnia is kell”, utalva a nem túl izgalmas futamra.

    Hamilton is visszanézte az esetet és Instagram oldalán védte meg az ausztrált.

    ,,Ez nem ért büntetést. Nem lehet látni a mellette lévő autót, ezért meg lehet állapítani, hogy bőven hagyott egy autónyi távolságot.” – osztotta meg véleményét az ötszörös világbajnok.

  • Ricciardo: B****k meg mind, ez hogy hangzik?

    Ricciardo: B****k meg mind, ez hogy hangzik?

    Daniel Ricciardo is megszólalt a büntetése után és kifejtette véleményt az esettel kapcsolatban. Az ausztrál pilóta a Francia Nagydíj utolsó körében előzte meg szabálytalanul a technikai gondokkal küszködő Lando Norrist. A manőver során a Renault pilótája a fehér vonalon kívül tartózkodott, majd mikor megelőzte a fiatal britet, Kimi Räikkönen került mögé, akit szintén a fent említett módszerrel tartott maga mögött.

    Tegnap beidézték a versenyfelügyelők mindhármukat és 2x 5 másodperces büntetést adtak Ricciardonak, mind két esett miatt, így a pontszerző 7. helyről a 11.-re csúszott vissza.

    Ugyanakkor az ausztrál nemcsak az utolsó körökben volt rakoncátlan, Romain Grosjean is panaszkodott rá, ugyanis ugyanabban a sikánban kiszélesítette a pályát, és ahogy visszatért egy kissé leszorította a franciát az versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkról. A „vétkes” a Ziggo Sportnak elárulta, nem is emlékszik erre az esetre.

    ,,Grosjean? Mi a f***t csináltam vele? – kérdezte mosolyogva az ausztrál. – ,,Fel se tűnt, hogy vele versenyeztem, de rendben, oké, elnézést kérek.”

    A holland riporter kérdésre az ausztrál megosztotta érzéseit az utolsó körben történtekkel is:

    ,,B****k meg mind, ez így hogy hangzik? Most őszintén viccet félre téve, minden egyes alkalommal mikor mélyen fékezek annak érdekében, hogy véghez vigyem az előzést, alig tudom össze szedni az autót a manőver után. Sokkal jobb helyzetben vagyunk most, mint a szezon elején, ám még közel sem vagyunk olyan pozícióban, mint amilyen a Red Bullnál voltam. Visszatérve az előzésre nézd, ha nem próbáltam volna meg, akkor az egész versenyem arról szólt volna, hogy autókázok, és én ezt nem akartam, meg kellett tehát próbálnom, ám mikor ezzel kísérletezek, akkor néha keresztezem a határokat. Nyilvánvalóan mindig a pályán, tiszta körülménye között szeretem ezt csinálni, nem pedig piszkos módszereket alkalmazva.”

  • Räikkönen és Norris az Instagramon oltogatták egymást

    Räikkönen és Norris az Instagramon oltogatták egymást

    A tegnapi Francia Nagydíj végén igazán parázs csatát láthattunk a két Renault, Kimi Räikkönen és Lando Norris között.

    A McLaren ifjonca a verseny utolsó szakaszában hidraulikai problémákkal küzdött, ami előtt magabiztosan a 7. helyen haladt, ám ekkor lassulni kezdett. Ezáltal utolérte a Ricciardo-Räikkönen-Hülkenberg vonat, és mindhárman meg is előzték az utolsó körben. Az más kérdés, hogy az ausztrált büntették, és csak 11. lett, de Norris így is vesztett két pozíciót. Ez összességében Räikkönennek segített, aki a 7. helyre jött fel ezzel.

    A verseny után az Instagramra Räikkönen két képet posztolt a futam előtti ünnepségről, amit Jackie Stewart tiszteletére rendeztek meg, hiszen a háromszoros világbajnok 80 éves lett. Az egész mezőny felvette a már-már legendásnak számító skótkockás sapkát, ami Stewart védjegyévé vált.

    Ez alá a poszt alá kommentelt Norris, ennyit írt: „Egy pillanatra azt hittem, hogy a második képen egy kisautót vezetsz.”

    Räikkönen válasza zseniális volt: „Én is ugyanezt gondoltam rólad tegnap…”

     

     
     
     
     
     
    A bejegyzés megtekintése az Instagramon
     
     
     
     
     
     
     
     
     

     

    I had a hat.

    Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

  • Sergio Perez nem érti miért kapott büntetést

    Sergio Perez nem érti miért kapott büntetést

    Sergio Perez elmondta, fogalma sincs miért kapott öt másodperces büntetést a rajtot követően, ugyanis ő a megegyezések szerint tért vissza a pályára, miután levágta a hármas kanyart.

    A Racing Point versenyzője rögtön a start után egy kisebb csetepatéban találta magát, minek következtében leszorították őt a pályáról és ezért kellett elhagynia a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkot. A mexikói hiába hitte azt, hogy mindent jól csinált, a versenyfelügyelők ezt nem így látták, ezért megbüntették a szerintük vétkes pilótát. Az indoklásban az szerepelt, azért szankcionálták Perez manőverét, mert előnyt szerzett, ahogy visszatért a pályára.

    ,,Nem értem miért kaptam büntetést! Azt tettem, amit tennem kellett, kívülről megkerültem a bóját, ami azért van ott, hogy lassabban térjünk vissza a pályára, de ezek szerint én előnyt szereztem vele. Vissza kell néznem a felvételeket, hogy megtudjam mit csináltam rosszul, ugyanis az én pozícióban, a pilótafülkében ülve, nehéz ezt akkor megítélni. Nico (Hülkenberg) mögött kötöttem ki, pont abba a pozícióba ahol az 1-es kanyarban is voltam, ezért kell megnéznem mi is történt. Azt tettem, amit kellet, igen nem kellemes azt a bóját kerülgetni, de én követtem a szabályokat és ennek ellenére megbüntettek. A regulák világosak, ha kimész a pályáról, mindegy milyen okból adódóan, akkor meg kell kerülnöd a bóját. Ezt tettem, de úgy néz ki nem voltam elég lassú, mikor ezt a procedúrát végrehajtottam, ezért ezen változtatnunk kell.”

    Perez végül a 12. helyen fejezte be a futamot, ám meg van győződve arról, hogy a büntetése nélkül a pontszerző helyek egyikére is befértek volna.

    ,,Ezen a héten közel voltunk a Renault-hoz és az Alfa Romeohoz. Ha a versenytempót nézzük, akkor még jobban csökkent a távolság közöttünk, ezért megérdemeltünk volna néhány pontot. Ám igen, ezeket az egységeket elvették tőlünk. Nagyon bizalomkeltő volt a tempónk a futamon, aminek örülök. Most már közelebb vagyunk hozzájuk, meglátjuk, mire megyünk ezzel a jövő héten.”

  • Vettel: Nem sikerült teljesítenünk a kitűzött céljainkat

    Vettel: Nem sikerült teljesítenünk a kitűzött céljainkat

    Sebastian Vettel elismerte, nem sikerült céljaikat elérni, ugyanis nem tudták csökkenteni a lemaradásukat Mercedeshez képest a Francia Nagydíjon.

    A német versenyző a hetedik pozícióból rajtolt és csak két helyet sikerült javítani a futam végére, valamint a második kerékcseréje miatt, amit a verseny végén iktattak be, a leggyorsabb körért járó pontot is elvihette. A négyszeres világbajnok nem tudott beleszólni a nagyok csatájába, míg csapattársa Charles Leclerc az utolsó pillanatokban majdnem levadászta Valtteri Bottast.

    A futamot követően a 31 éves pilóta elismerte, nem sikerült teljesíteniük kitűzött céljaikat, ám bizakodó és azt reméli, Ausztriában már az ő javukra fordul a kocka.

    ,,Pontosan tudjuk azt, hogy az egyenesekben gyorsak vagyunk, míg a kanyarokban nem igazán. Ezen a hétvégén az volt a fő célunk, hogy csökkentsük a hátrányunkat amennyire csak lehet, ám ez nem sikerült. Meg kell értenünk, hogy miért nem működött néhány alkatrész, amit ide hoztunk és remélhetőleg az ausztriai pálya már nekünk fog feküdni. Nagyon forró volt itt az aszfalt, ezért ha minél több tapadással rendelkezel, annál jobban kell óvnod az abroncsaidat is. Úgy látszik ez is egy olyan dolog, amiben a Mercedes jobb nálunk.” –nyilatkozta Vettel csalódottan.