Címke: Francia Nagydíj

  • Ocon szerint fontos, hogy a Forma-1 visszatérjen a versenyzéshez

    Ocon szerint fontos, hogy a Forma-1 visszatérjen a versenyzéshez

    Esteban Ocon elismerte, hogy hatalmas csalódás számára, hogy nem versenyezhet a hazai futamán, a 2020-as Francia Nagydíjon.

    Eric Boullier, a Francia Nagydíj főnöke tegnap jelentette be, hogy a futam megrendezése a jelenlegi körülmények között lehetetlen.

    „Mostanáig a naptárban bekövetkezett változások elviselhetőek voltak” – nyilatkozta Ocon a L’Equipe-nek, aki idén tért volna vissza a Renault-val a mezőnybe.

    „De ezt a nagydíjat teljesen lemondták, ami az én futamom lenne! Még tavaly tudtam azzal számolni, hogy nem versenyezhetek otthon, de idén megtaláltam a csapatomat: a Renault-t és a trikolort. Azt hittem, nagyszerű lesz” – magyarázta a 23 éves pilóta.

    „Be kell vallanom, hogy nagyon csalódott vagyok” – tette hozzá.

    Ocon már Ausztráliában is maszkban integetett a fotósoknak, mielőtt a futamot törölték volna. A francia pilóta támogatja, hogy visszatérjen a Formula 1 a versenyzéshez, akár úgy is, ha nem lesznek a lelátón nézők.

    „Újra kell indulnunk. Muszáj valamit mutatnunk az emberek számára. Nagyon rossz lenne, ha emberek nélkül térnénk vissza, de ha a körülmények javulnak, visszatérhetnek a nézők is” – fogalmazott Ocon.

    A fiatal francia úgy véli, ha megfelelően, háromnaponta tesztelnék a mezőnyt és mindent jól csinálnának, akkor kivitelezhető lenne a futamrendezés, azonban hozzátette, még túl sok a „ha” a mondatokban.

    „Ha folytatnánk és egy esetet felfednénk, akkor megkockáztathatnánk a hat hónapos törlést. Fontos, hogy újrakezdjük a versenyzést, de gondolunk kell a biztonságunkra is.”

    Egy másik francia pilóta is felszólalt a Francia Nagydíj törlésével kapcsolatban: Romain Grosjean reméli, hogy 2021-ben versenyezhetnek a Paul Ricard-on, kevesebb problémával a bolygón.

  • Hivatalos: törlésre került a Francia Nagydíj is!

    Hivatalos: törlésre került a Francia Nagydíj is!

    A Francia Nagydíj szervezői megerősítették, 2020-ban nem lesz verseny a Paul Ricardon a koronavírus következtében, csak jövőre térnek vissza a versenynaptárba.

    Június végén került volna sor a versenyre a Le Castellet közelében megtalálható aszfaltcsíkon. A francia kormány rendeletét követően, miszerint minden eseményt betiltanak július közepéig, a rendezők lefújták az idei versenyt.

    Ezzel ez a futam a tizedik a sorban, ami halasztásra vagy törlésre került.

    Éric Boullier, a francia promótercég első embere így nyilatkozott:

    „A koronavírushoz köthető változó körülményeket figyelembe véve a Francia Nagydíj tudomásul veszi a francia állam döntését, ami lehetetlenné teszi, hogy megtartsuk az eseményt. Ezzel 2021 nyarára koncentrálunk, hogy még különlegesebb élményt nyújthassunk majd a szurkolóknak.”

    Chase Carey, az FOM ügyvezető igazgatója hozzátette:

    „Szoros kapcsolatban álltunk a promóterrel ezalatt a folyamat alatt, és hiába csalódást keltő a nézők illetve az egész Forma-1-es közösség számára, a Francia Nagydíj nem lesz megtartva. Teljes mértékben támogatjuk a hatóságok döntését, és reméljük hamarosan visszatérhetünk a Paul Ricardra.”

  • Holland kommentátor: Hagyjátok a francba az eddigi naptárat!

    Holland kommentátor: Hagyjátok a francba az eddigi naptárat!

    A holland szakkommentátor, Olav Mol kifejtette azon véleményét, mely szerint nem ért egyet azzal, hogy Ausztriában indulna a szezon ahogy azt hallani pár napja. A Francia Nagydíj feltehetően elmarad a koronavírus-helyzet miatt, így a szomszédunkban lehet a szezon első futama. Olav a BNR National Car Show podcastjában nyilatkozott:

    „Kemény dolog volt meglépni ezt a Forma-1-ben és a fociban is, de most már lassan nyílnak az ablakok újra. Eléggé logikátlan lépés a Forma-1 világának elhagyni Angliát, ahol számos csapat található, és összejöhetne az első verseny.”

    Az 58 éves kommentátor kifejezetten ellene van annak, hogy ennyi csapatnak kellene utazgatnia egyik helyszínről a másikra. Ő minimalizálná a kockázatot:

    „Meg kell oldani, hogy a Forma-1-nek ne kelljen ennyit utaznia a világban. El kell dobni a versenynaptárat, és Nagy-Britanniában kell elindítani a szezont, hiszen csak 3 csapatnak kell odautaznia, az Alfa Romeónak, az AlphaTaurinak és a Ferrarinak. Két verseny megoldható lenne Silverstoneban, három azért már sok lenne. Ráadásul ott többféle vonalvezetés is van. Augusztusban indulnék, és utána jöhetne a cirkusz Hollandiába. Ezt követően menne tovább Belgiumba, Franciaországba, Spanyolországba, Olaszországba, Magyarországra majd Ausztriába. Ebben az esetben nem is kellene Európában össze-vissza utazni, ahogy volt az eredeti versenynaptárban.”

  • Pirro, az FIA versenybírája máshogy állna neki ezután az F1-nek

    Pirro, az FIA versenybírája máshogy állna neki ezután az F1-nek

    Emauele Pirro, régi Forma-1-es pilóta, és jelenkorunk egyik döntéshozója kihasználná a lehetőséget, hogy újragondolja a bajnokságot.

    Az első félév szinte már teljesen halasztásra vagy törlésre került, sokan az egész szezon törlését javasolják. Legutóbb a Francia Nagydíj vesztette el a szezonnyitó címét, de nem lehet kizárni, hogy a tendencia folytatódni fog.

    „Wimbledon, ami egy héttel Silverstone előtt lenne, már törlésre került.” – jegyezte meg a szintén korábbi pilóta, Christian Danner.

    „Gyanítom, később fog kezdődni az idény. Remélem, sikerül elkezdeni, nemcsak a szurkolók miatt, de a csapatok túlélésének szempontjából is.”

    Emanuele Pirro szerint ez egy reális forgatókönyv.

    „Kétnapos hétvégéket is tarthatunk három helyett, és ezúttal nem kell még ezer ember a háttérmunkálatokhoz.” – nyilatkozott a L’Équipe-nek.

    Kiemelte azonban, ez egy nagyon jó lehetőség, hogy átfogóbb, hosszútávú döntések születhessenek, amik jobbá és fenntarthatóbbá tehetik a sportágat.

    „Megtarthatjuk az egyes Formulát, anélkül, hogy új autót kéne gyártani minden évben.” – javasolta – „Nem értem, miért nem lehet karosszériát eladni más csapatoknak, mint régen.”

    „Jelenleg a legkisebb csapatoknak is teljesen új autót kell építeniük, ami ugyanúgy a szemétdombon köt ki, minden év végén. Ez a helyzet bátoríthat minket arra, hogy szakítsunk ezekkel a gyakorlatokkal, hogy életképesebb és hozzáférhetőbb legyen a Forma-1.”

    Figyelmeztet ezzel arra, most, hogy veszélyben vannak az jelenlegi csapatok, és újaknak szinte esélyük sincs bekerülni a költségek csillagászati mértéke miatt, talán érdemes lenne elgondolkodni ezen.

  • A Francia Nagydíjat is elhalaszthatják

    A Francia Nagydíjat is elhalaszthatják

    A június 28-ra tervezett Forma-1-es Francia Nagydíjat is valószínűleg el kell halasztani, miután Emmanuel Macron államfő hétfőn módosította a tömegrendezvényekre vonatkozó tiltás időpontját.

    A bejelentés szerint május 11-ig lesznek érvényben a koronavírus-járvány megfékezése érdekében március 17-én életbe lépett kijárási korlátozások, míg július közepéig biztosan nem lehetne nagy tömegeket vonzó eseményeket rendezni Franciaországban. Ez pedig a BBC szerint lehetetlenné tesz egy olyan sportrendezvényt, amelyre tavaly 135 ezren látogattak ki. A Francia Nagydíj halasztásával kapcsolatban a Forma-1 hivatalosan még nem foglalt állást.

    Az autós gyorsasági világbajnokság 71. idénye március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de a koronavírus-járvány miatt röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a holland, a spanyol, a monacói, az azeri és a kanadai viadalt is törölték.

    A franciát követő futam a naptárban az Osztrák Nagydíj. Szombaton az osztrák sportminiszter az mondta, hogy reményei szerint sor kerülhet a július eleji, spielbergi versenyre. Azt a viadalt a Brit Nagydíj követné, majd augusztus 2-án a Hungaroringen a Magyar Nagydíj.

    A Nemzetközi Automobil Szövetséget vezető Jean Todt hétfőn azt mondta: bízik abban, hogy még ebben az évben nézők előtt rendezhetnek Forma-1-es futamot. Eközben a nemzetközi sajtó valószínűsíti, hogy ha nyáron tényleg el tud indulni a vb, legalább az első két versenyt zárt kapuk mögött rendezik.

  • Webber szerint kiesik a Kanadai, Francia, Osztrák és Brit Nagydíj is!

    Webber szerint kiesik a Kanadai, Francia, Osztrák és Brit Nagydíj is!

    Mark Webber szerint a Forma-1 hatalmas kihívással áll szemben, már eleve azzal, hogy nyolc nagydíjat lemondtak. A királykategória újraindulna, amint csak lehet. és amennyi versenyhétvégét csak tudnak, újraütemeznének, de jelenleg a koronavírus uralkodik. A korábbi autóversenyző nyilatkozott a Precision Hydrationnek, és szerinte nagy eredmény lesz, ha esetleg már augusztusban tudnak majd versenyezni:

    „Ez komoly fejtörést okoz, mivel a Forma-1 egy különleges, gyorsan mozgó üzlet, egy globális sport. A szállítmányozás és a logisztika szempontjából az egyik legnagyobb kihívást magában rejtő sportág.”

    Az, hogy mikor indulhat újra a száguldó cirkusz, az jelenleg sem tisztázott. Egyelőre az az elképzelés, hogy a szezon június közepén, Kanadában indulna újra, de nagyon bizonytalan a folytatás. Az ezt követő hetekben lenne a Francia, Osztrák és Brit Nagydíj, de a koronavírus járvány jelenleg ezen országokban erősen tombol. Augusztus első hétvégéje pedig már a Magyar Nagydíj időpontja. Webber emiatt úgy látja, hogy egyáltalán nem reális az, hogy újra száguldhasson a cirkusz már júliusban:

    „Azt hiszem, hogy ez egy nagyon optimista elképzelés.”

    A Red Bull Racing egykori versenyzője ugyanakkor másokkal egyetemben egyetért abban, hogy jó ötlet lenne bevezetni a kétnapos versenyhétvégéket megoldásként.

  • Akár lesz futam, akár nem, Le Castellet nem állítja le a munkálatokat

    Akár lesz futam, akár nem, Le Castellet nem állítja le a munkálatokat

    Bár Éric Boullier beismerte, nem biztos, hogy lesz futam idén, ennek ellenére úgy haladnak tovább a munkálatokkal Le Castellet-ben, hogy kész legyenek az eredeti időpontra.

    Az unalmas futamok miatt az FIA megkérte a pálya vezetőségét, hogy változtassanak a vonalvezetésen. A franciák meg is kezdték a munkálatokat, hogy befejezzék az átalakításokat az idei nagydíjra.

    „A járvány kitörése előtt már készen álltunk, hogy bejelentsük a 2020-ra tervezett változásokat, de 2021-re, illetve 2022-re is lett volna tervünk.” – árulta el Boullier. „Ez egy projekt, amit az FOM, az FIA és a pálya közösen dolgozott ki.”

    Úgy tudni, az első négy kanyar igen; a sikán, illetve a Mistral egyenest követő néhány kanyar viszont nem esik áldozatául a megújulásnak.

    „Van egy pályánk, ami olyan, amilyen. De találtunk megoldásokat arra, hogyan javítsunk az előzési lehetőségeken, illetve a pilóták által vállalt kockázaton. Ezáltal, reméljük a show is jobb lesz.”

    A részletek még nem ismertek, de Boullier elárulta, a koronavírus miatt csúszni fognak a munkálatok. Sajnos nem lesz kész minden, amit június 28-ára terveztek a Le Castellet-i pályán.

    „Jelen helyzetben várunk egy kicsit, míg a mindennapi életünkben kicsit rendeződik minden, karanténon kívül, utána fogunk bejelenteni bármit is. Jövőre több lehetőségünk lesz változtatni, amit idén sajnálatos okok miatt már nem tudunk megtenni.”

    A francia szakember igyekszik mindent megtenni azért, hogy a pálya készen álljon a következő generációs autókra is. Az eredetileg 2021-re tervezett szabályváltozások ugyan csak 2022-ban lépnek majd életbe, ez több időt biztosít számukra.

    „Az új szabályok értelmében meglesz még rá a lehetőségünk, hogy átalakítsunk valamit.”

  • Boullier még nem tudja, mi lesz a Francia Nagydíjjal

    Boullier még nem tudja, mi lesz a Francia Nagydíjjal

    Éric Boullier, Le Castellet pályaigazgatója kijelentette, még kivárnak, a koronavírussal kapcsolatos fejlemények miatt.

    Eddig a szezon első hét futamát törölték, és a nyolcadik, Baku körül is bizonytalanság van, de a jelenlegi tervek szerint júniusban elkezdődik a szezon. Ez azt jelentené, hogy a Francia Nagydíj lenne a harmadik a sorban.

    A zandvoorti pálya főnöke, Jan Lammers azonban még abban is kételkedik, hogy egyáltalán augusztus alkalmas lesz a versenyzés újraindítására.

    Boullier, a franciák promótere annyit közölt, ők kivárnak. Hozzátette a Le Mans-i 24 órás szeptemberre való eltolása nem befolyásolja azt, ami a Paul Ricardon történik.

    „Nem lehet összehasonlítani a Formula 1-es bajnokságot egy olyan egyedülálló eseménnyel, mint Le Mans. A mi esetünkben 22 esemény van, 22 promóterrel.”

    „Készenlétben állunk, mert a biztonság az elsődleges szempont jelenleg. Az FOM Bakuban kezdené az idényt, de a helyzet az, hogy senki sem tud három hónapra előre tervezni.” – figyelmeztetett a szakember.

    Megnyugtatta a szurkolókat, ha elmaradna a Francia Nagydíj is, nem keletkezik anyagi kár, mindenki visszakapja majd a pénzét.

    „Ami biztos, hogy bármi történik, a jegyeladásokon meg fog látszódni. Mindenkinek van most nagyon gondja is annál, minthogy el tud-e menni egy Forma-1-es versenyre. Ami minket illet, ha bekövetkezik a legrosszabb, mi visszatérítjük a jegyárakat.”

  • Boullier szerint a júniusi Francia Nagydíj is bajban lehet

    Boullier szerint a júniusi Francia Nagydíj is bajban lehet

    Bahraini, vietnámi és a hétvégi szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után akár az európai futamok is veszélyben lehetnek a koronavírus miatt.

    Chase Carey-t, a sportág vezérigazgatóját nemrég Hanoiban látták, ahol a napokban arról is dönthetnek, hogy elhalasszák-e a vietnámi futamot. Mostanában az FIA mellett Carey-t is kritizáljak, amiért a koronavírus-krízist nem kezeli megfelelően.

    Ausztráliában ezen a hétvégén rendeznék meg a nagydíjat: a McLaren már visszalépett az indulástól, továbbá a pilóták is az elhalasztás mellett döntenének, ha romlana a helyzet Melbourne-ben. Jelenleg 129 igaztolt beteg van a kontinensen, többek között Tom Hanks is elkapta a vírust, aki múlt szombaton az Albert Park Hotelben volt.

    Bár az európai futamok messze vannak még, Eric Boullier úgy véli, akár a Francia Nagydíj is veszélyben lehet, miután Franciaországban már 1700 megbetegedés van. Az országban minden nagy látogatottságú eseményt tiltanak.

    „Számunkra fontos a látogatók és a partnereink biztosága és egészsége, valamint a Formula 1-ben dolgozók és a média is biztonsága is” – nyilatkozta Boullier. – „Tekintettel erre és a koronavírus terjedésével kapcsolatos egyéb információkra, egyelőre semmi nem indokolja a Francia Nagydíj megszervezésének megkérdőjelezését.”

    Azonban hozzátette, ha a szervezők mégis a futam eltörlése mellett döntenek, akkor az emberek visszakapják a jegyárát.

    „Sok időnk van még, reméljük, hogy a járvány visszaszorul” – tette hozzá a francia. Boullier elmondta, azt a lehetőséget sem zárják ki, hogy nézők nélkül tartsák meg a futamot, mint Bahrainben.

    „Szinte napi kapcsolatban állunk a döntéshozókkal, legyen az a kormány, az FIA, a francia autósport szövetség, az F1 szervek és más versenyszervezők. Meglátjuk, mi történik április közepén a francia rendezvények szervezésével kapcsolatban. Ettől kezdve meglátjuk, hogy a dolgokat megfontoljuk-e. De egyelőre nem változtatjuk meg tervünket” – idézte a Quest France napilap.

  • Így alakítják majd át a Le Castellet-i pályát

    Így alakítják majd át a Le Castellet-i pályát

    A Paul Ricard igazgatója, Stéphane Clair beszélt arról, mik lesznek a pálya módosításai a jövő évi nagydíjra.

    December óta tudni, a Liberty változtatna a Le Castellet-i pálya vonalvezetésén, hogy izgalmasabbá tegye a versenyeket. Legutóbb Éric Boullier nyilatkozott az ügyben, most a pályaigazgató is osztott meg információkat a felújításokról.

    „Márciusban látunk hozzá. A kopóréteget néhány helyen le kell cserélnünk, ez főleg a kanyarokra igaz. A vízelvezetésen is dolgoznunk kell, néhány helyen a lejtők miatt ez kiemeltebb szerephez jut majd.”

    Egyesek azt kifogásolták a francia pályával kapcsolatban, hogy túl sok az aszfaltozott bukótér, így a pilóták hibáit nem bünteti meg. De ahogy a Mistral egyenes sikánja, Le Castellet ikonikus, színes csíkjai is maradnak majd.

    „Nem nyúlunk hozzájuk. Nem csak azért, mert jellegzetes, de funkciója is van [a csíkok súrlódást generálva lassítják a kicsúszó pilótát – a szerk.]. Emellett nemrég egyeztettünk az FIA-val, és ők továbbra is azon az állásponton vannak, hogy a biztonság az első ebben az esetben.”

    Paul Ricard, Le Castellet, racingline.hu
    Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool

    Az egyenletesen aszfalttal borított helyszín nemcsak a hibázások, de a pályalevágások miatt is középpontba került. Azonban ez ellen nem terveznek kavicságyakkal védekezni, a szakember inkább a pálya határainak tisztázásával vetne véget a kétes eseteknek.

    „Ha azt mondanánk a pilótáknak, a pálya a két fehér vonal között van, minden egyszerű lenne. A probléma ott kezdődik, hogy nem ezt tesszük. Azért, mert a keréknek kell érintkeznie a fehér vonalakkal, és ez két-két és fél méterrel szélesebbé teszi a pályát.”

    Paul Ricard, Le Castellet, racingline.hu
    Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool

    A vonalvezetés változásáról Clair a következőt nyilatkozta:

    „Az első szektorban egy egyenest hozunk létre, és alakítunk a Mistral egyenesre fordító kanyaron is. A második szektorban is lesznek változások, de az nem sikán átvágása lesz, inkább bonyolítása.”

    „Jelenleg az FIA-ra várunk, ők vizsgálják meg a tervezet biztonsági vonzatát. Illetve az, van vagy lenne-e jobb megoldás, mint amit mi tártunk eléjük.”

    Clair hozzátette, a következő napokban hozzák majd meg a döntést.