Címke: Fox Sports

  • Kurt Busch jövőbeli tervei, Elliott elnézést kért, Bayne elájult – Hírmorzsák

    Kurt Busch a tegnapi nap folyamán bejelentette, hogy 2023-ban nem indul, de mik a tervei? Elliott elnézést kért tetteiért.

    • Busch a közleménye után válaszolt újságírói kérdésekre, ahol sok érdekes extra információt osztott meg. Például azt, hogy nem a poconói eset volt a fő ludas, de az volt az utolsó csepp a pohárban. „Az idei évben elszenvedett különböző balesetek megnehezítették a dolgomat, és a nyáron kezdett nehézzé válni, hogy minden héten vissza tudjak térni a 100%-os szintre. Aztán a Pocono-i baleset, ez is része mindannak, ami összeadódott.
    • Kurt Busch beszélt arról is, hogyan teltek a hétköznapjai a baleset után: „A baleset utáni első három hétben keményen hajtottam magam, hogy minél korábban vissza tudjak térni. Aztán kiderült, hogy nem tudok részt venni a rájátszásban. Nos az nagyon kemény hét volt számomra” ismerte el Busch. „Az ezzel járó érzelmekre nem voltam felkészülve – senki sem készülhet fel ilyesmire.
    • Arról is szó esett a sajtótájékoztatón, hogy mi pontosan a 23XI Racing versenyzőjének problémája. „A fejmozgásokkal és a törzsmozgásokkal, amikor a pulzusom megemelkedett, akkor a dolgok túl gyorsan mozogtak, és nem volt megfelelő a perifériás látásom.
    • Kurt Busch hozzátette, hogy megbékélt a döntésével: „Közel voltam a szerződésem végéhez, és a bajnoki címért való teljes éves hajtás már egy picit sok volt nekem. Persze így is egy picit hamarabb jött el a pillanat, mint ahogy szerettem volna. De az, hogy részmunkaidőben versenyezhetek, és élvezhetem a dolgokat egy kicsit kevesebb nyomással, azt hiszem, ez segít nekem mentálisan becsukni a karrieremnek ezen ajtaját.
    Kurt Busch a 2004-es NASCAR Cup Series Bajnok
    Kurt Busch a 2004-es NASCAR Cup Series Bajnok Fotó: Sherryl Creekmore/NASCAR

    Kurt Busch jövőbeli tervei, és a NASCAR garázs reakciója a hírre

    • A 44 éves versenyző elismerte, hogy elkezdett reflektálni a karrierjében elért fantasztikus eredményekre, és azokra a trófeákra, amelyek még hiányoznak a polcáról, és részidős versenyzőként megszerezhet. „Persze gondolkozom a jövőn. Sok mindent megnyertem, de pl. jó lenne nyerni egy versenyt Darlingtonban. Soha nem nyertem ott, bár párszor közel voltam hozzá. Vagy ott van Watkins Glen, amit mindenképp szerettem volna megnyerni, és idén el sem tudtam indulni rajta. Vagy Michigan ahol minden márkával nyertem, kivéve a Toyotával. Szóval vannak kis dolgok, amiket még szeretnék elérni” – ismerte el Busch. „De persze a világot is szívesen bejárnám, ott van Le Mans, vagy az ausztrál Supercars bajnokság, vagy bármi Ázsiában. Szóval van pár dolog, amit szeretnék még elérni.
    • Busch ettől függetlenül hozzátette, egyelőre nem tudja, mi pontosan a következő lépés a karrierjében. Elmondta, hogy a hétvégén beszélni fog a Fox Sports-szal, hogy csatlakozhat-e hozzájuk kommentátorként 2023-tól. Korábban már közvetített velük. Denny Hamlin kijelentette, hogy egy harmadik autót fog indítani bármilyen versenyen, amelyen Busch szeretne indulni, amint egészséges lesz. Hamlin azt is hozzátette, hogy Buschnak a 23XI Racingnél van otthona.
    • A 2004-es NASCAR Cup Series bajnok visszavonulásának híre az egész NASCAR garázst megmozgatta. Ross Chastain, akinek 2021-ben volt a csapattársa Busch ennyit írt: „Köszönök mindent!„.  Hasonlóan reagált Ty Gibbs is. Dale Earnhardt Jr. is lerótta tiszteletét Busch karrierje előtt: „Nagyra becsülöm, hogy Kurt Busch minden csapatot, amelyhez ment, eredményesebbé tett. Nem sok versenyző képes erre. Pokolian tehetséges. Izgatottan várom, hogy mit fog csinálni, amikor visszavonul a teljes munkaidős versenyzéstől.
    Dale Earnhardt Jr. és Kurt Busch
    Dale Jr. és Kurt Busch sok kemény csatát megvívtak a pályán, de a kölcsönös tisztelet mindig jelen volt Fotó: Brian Lawdermilk/Getty Images/NASCAR Media

    Chase Elliott elnézést kért, Byron és Blaney a bajnoki címre hajt

    • Chase Elliott a múlt heti, Charlotte Roválon rendezett verseny után összetűzésbe keveredett egy operatőrrel, de elmondta elnézést kért tetteiért. „Nem volt túl bölcs megmozdulás a részemről, de megkértem a srácot, hogy adjon nekünk egy kis teret, és ő nem igazán tette ezt meg” – lamentált tettein Elliott. „Nézd, frusztrált voltam egy kemény verseny után, de nem volt szép amit csináltam, és elnézést kértem.
    • Miután a Las Vegas Motor Speedwayen rendezett NASCAR Xfintiy Series verseny utolsó szakaszában végig keményen versenyzett, és 5. helyen ért célba, a megpróbáltatások folytatódtak Trevor Bayne számára az Xfinity verseny után is, hiszen elájult, ahogy kiszállt az autójából. „Már jól vagyok” – nyugtatta meg a rajongókat Trevor Bayne. „Valószínűleg nem ittam eleget az egész hétvégén. Olyan száraz az idő, hogy észre sem veszed, ha nem tartod be a folyadékpótlást.

    • A Hendrick Motorsports Blake Harrist szerződtette a NASCAR Cup Series-ben versenyző Alex Bowman következő csapatfőnökének a következő szezontól, miután Greg Ives a szezon végén visszavonul. A 35 éves Harris jelenleg első szezonját tölti a Front Row Motorsportsnál Michael McDowell pilóta csapatfőnökeként, ahol McDowell karrierje legjobb szezonját futotta, 32 indulásból 12 top 10-es helyezéssel.
    • A 2018 NASCAR Xfinity Series bajnoka, Justin Allgaier 2023-ban nyolcadik szezonjára tér vissza a JR Motorsporthoz. Allgaier az Xfinity Series egyik legsikeresebb aktív versenyzője – és nem mellesleg a JR Motorsports történetének legsikeresebb versenyzője – , hiszen 13 éves karrierje alatt 19 győzelmet szerzett a bajnoki címe mellett.
  • Ezért sorolja a Forma-1-et a NASCAR elé Danica Patrick

    Danica Patrick tavaly az IndyCar, a Forma-1 és az új SRX-sorozat közvetítésein is megfordult. Idén a NASCAR a soros.

    A visszavonult versenyző Las Vegasban mutatkozott be, a kommentátori csapat állandó tagjai, Clint Bowyer és Mike Joy mellett a Fox közvetítőfülkéjében.

    Első NASCAR Cup Series közvetítése előtt Danica Patrick Bowyerrel és a Fox műsorvezetőjével, Chris Myersszel együtt jelent meg a verseny előtti felvezető műsorban.

    A résztvevők a Hendrick Motorsports csapattársai, Kyle Larson és Chase Elliott múlt heti, Fontanában történt incidenséről beszélgettek.

    Miután utalt arra, hogy szerinte Larson nem szándékosan blokkolta Elliottot, Myers a csapatsport fogalmáról és a NASCAR-hoz való viszonyáról kérdezte Patricket.

    Az IndyCarban és a NASCAR-ban szerzett tapasztalataim alapján – sőt, mivel egy kicsit Angliában éltem és láttam az F1-et, és ismerem azt az energiát – valójában úgy gondolom, hogy a legnagyobb verseny a csapattársak között valószínűleg a Forma-1-ben van, majd az IndyCar-ban, mert az IndyCarban az autók nagyon hasonlóak” – mondta Patrick.

    A NASCAR-ban a crew chief-ek nagyon nagy különbséget jelentenek. De az autók általában sokkal hasonlóbbak. Szerintem a NASCAR valójában a legbarátságosabb.

    Danica Patrick jól vizsgázott NASCAR kommentátorként
    Danica Patrick jól vizsgázott NASCAR kommentátorként Fotó: Twitter/@EBASports

    A NASCAR legenda elégedett volt Danica Patrick bemutatkozásával

    A szurkolók nagyrészt elégedettek voltak a Stewart-Haas Racing volt versenyzőjének Foxos debütálásával.

    Danica Patrick jelenléte nagyon frissítő a közvetítésre nézve” – írta egy rajongó.

    A FOX-nak gyakrabban kellene mikrofont adnia Danica Patrick kezébe. Ő jófej, élesen látja a dolgokat, és abszolút nem ragaszkodik ahhoz a narratívához, amit a producerek mondanak neki” – tette hozzá egy másik néző.

    Kenny Wallace – aki 2015-ben vonult vissza a versenyzéstől, és később a FOX NASCAR elemzőjeként dolgozott – a Twitteren dicsérte az újdonsült NASCAR kommentátort az éleslátásáért és perspektívájáért.

    Hallgatom Danica Patrick-et a TV-ben. Fantasztikus” – írta Wallace. „A meglátásai az új Next Gen autóról, és az összehasonlítási alapja az IndyCar-hoz, amelyben szintén szekvenciális váltót használnak nagyszerűek.

    Danica Patrick ott lesz a Phoenix-i versenyen is, melyet már nagyon vár.

    Ez jó móka volt! Folytassuk jövő hétvégén Phoenixben” – írta Instagram-sztorijában a vasárnapi futamot követően.

  • Így készülnek a Clash közvetítésére a TV társaságok

    Amikor élő televíziózásról van szó, nehéz felkészülni az ismeretlenre. Különösen ha sporteseményről, és a Clash-ről van szó.

    Az La Coliseum-ban, kifejezetten erre a célra épített negyedmérföldes pálya vadonatúj, ami azt jelenti, hogy a NASCAR on Fox stábjának – a producerektől kezdve az operatőrökön át a műsorvezetőkig – nincs olyan tapasztalata a helyszínről, amelyre támaszkodhatna, mint a több száz más verseny esetében, amelyeket az elmúlt 20 szezonban a rajongók elé tálaltak.

    A mentális felkészülés során minden eshetőségre oda kell figyelni. Azt hiszem, ha csak úgy nekivágsz a napnak, és nem tervezed meg a 6 órás adás minden pillanatát, akkor valószínűleg az egész a legrosszabb forgatókönyv szerint alakulna” – mondja Barry Landis, a Fox Sports producere.

    Nagyon fegyelmezetten állunk hozzá a tervezéshez, hogy élvezhessük a tényleges versenyt. Rengeteg munka van benne.

    Ez egy olyan megközelítés, amelyet a Fox Sports 2001-es versenyek közvetítése óta folyamatosan fejleszt. Szerencsére a televíziós oldal és a NASCAR illetékesei közötti kapcsolat az évek során egyre jobbá vált, és ezidő alatt eljutottak oda, hogy együtt dolgoznak a közös ügy érdekében.

    A Fox csapata (Tony Stewarttal kiegészülve) készen áll az eseményre
    A Fox csapata (Tony Stewarttal kiegészülve) készen áll az eseményre Fotó: Sean Gardner/Getty Images/NASCAR Media

    Fő szempont: A szórakoztatás

    Landis és csapata úgy fog dolgozni a Clash-en, mint más versenyeken: visszafelé. A Fox Producere elmondta, minden résztvevőnek el kell gondolkodnia – különösen a Clash esetében – hogy mi a célja ennek a versenynek.

    Természetesen nagyszerű versenyzést akarunk” – mondta. „Szórakozást akarunk a pályán. Félelmetes, király helyszínt. A világ legjobb versenyzőit. Ezt mind megkaptuk.

    A legfontosabb feladatunk, hogy bemutassuk – és jó színben tüntessük fel – a gladiátorokat, akik versenyezni fognak. Aztán ebből kezdjük el visszafele bogozni a szálakat.

    Hogyan tudjuk ezt megvalósítani? A verseny formátumának megtervezésétől kezdve a helyszínen át, a koncertekig, mindent közösen szerveztünk a NASCAR-al.

    Tagadhatatlan, hogy a Busch Light Clash nagy hangsúlyt fektet majd a szórakoztatásra. Végül is, ha a rövid pályán való versenyzés nem lenne elég jó, lesz egy verseny előtti koncert Pitbull-lal, valamint egy félidei szünet, amelyen Ice Cube lép fel.

    A Fox már háromszor járt a Coliseumban, hogy megtervezze és meghatározza a kamerák pozícióját.

    Ez egy kétnapos esemény – amely edzéseket, kvalifikációt és előfutamokat tartalmaz a főfutam előtt – így Landis fontosnak tartja a show megfelelő vizuális tálalását.

    A Fox elképesztően modern, nagysebességű kamerákkal – és még egyéb meglepetésekkel – készül a Clash-re.

    Lesz egy olyan sky cam is, amilyet a futballpályán látunk” – mondja Landis. „Lesz egy drónunk is. Imádjuk a drónjainkat a Foxnál, ezt elmondhatom. Mindezeket aprólékosan megterveztük – a kamerákat a falakban, a sebességmérő kameráinkat… Őszinte leszek veled, a tervezési folyamat elég király volt.

    A Fox Sports égi kamerával és drónokkal készül a Clash-re
    A Fox Sports égi kamerával és drónokkal készül a Clash-re Fotó: Jared C. Tilton/Getty Images/NASCAR Media

    Így készülnek a magyar kommentátorok a Clash-re

    Magyarországon az ARENA4+-on lesz látható a NASCAR Busch Lite Clash közvetítése, vasárnapról hétfőre virradóra, 00:05-ös adáskezdéssel.

    Az eseményről, valamint a formátumról az ARENA4 NASCAR szakkommentátorát, Juhász Zoltánt kérdeztük.

    Nehéz megmondani, hogy mennyire töredeznek szét az egyes futamok és a döntő. Egyfelől ott van az alkatrészhiány, ami miatt megfontoltabbnak kell lenniük, másrészt viszont a kis sebesség és a kompozit burkolat miatt nehéz elképzelni, hogy egy 400 méteres oválpályán totálkárosra törjék az autókat. Inkább a klasszikus short track ‘bump n runokra’ számítok, több kisebb megszakítással. ” – mondta Juhász Zoltán.

    Mint korábban leírtuk, a NASCAR történetében először 75 kör után „félidőt” tartanak majd, ahol Ice Cube fog koncertezni.

    A half time show nem sok vizet zavar szerintem, a normál versenyek Stage-közi szünetei eddig is adtak egy pár perc pihenési lehetőséget a kötelező sárga miatt – ehhez képest a 10 perces leállás nem hiszem, hogy bármit is befolyásolna. Talán annyit, hogy a half time show alatt meg tudják beszélni a csapattársak az addig szerzett tapasztalatokat.

    Zoltán szerint azért a verseny végén – jó NASCAR-os short oval verseny módjára – egy picit mindenki meg fog bolondulni.

    Az utolsó körökben jönnek majd a nagy hail maryk, az borítékolható. Amire kíváncsi vagyok, hogy a legbelső, felmart, de aszfaltozott kanyarívet fogják-e használni, nomeg arra, hogy a klasszik short track specialisták (Keselowski, Kyle Busch, Logano, Truex) előnye érvényre tud-e jutni egy ilyen kis pályán.”

    A tévés közvetítésre, az alkalmazott kameraszögekre nagyon kíváncsi leszek, elvégre a FOX nagyon tudja, hogy kell egy stadiont bekamerázni, de hogy mindezt hogyan ötvözik egy NASCAR futammal, az már egészen más kávéház” – magyarázta az ARENA4 szakértője.