Címke: főtervező

  • Az Aston Martin leszerződtette az Alfa Romeo főtervezőjét

    Az Aston Martin leszerződtette az Alfa Romeo főtervezőjét

    A patinás brit márka csütörtökön jelentette be, hogy megszerezték az Alfa Romeo egyik kulcsemberét. Ez az igazolás csak az első az Aston Martin új szerződtetései közül.

    Luca Furbatto a mérnöki igazgató pozíciót fogja betölteni a silverstone-i csapatnál, és már a 2022-es szezon előtt munkába állhat.

    Az olasz már két évtizede dolgozik a Forma-1-ben, korábban a McLarent és az Toro Rossót is erősítette.

    Az átszervezés részeként az eddigi technikai igazgató, Andrew Green technikai vezető lesz, azonnali hatállyal.

    „Ez az első a sok kinevezés közül, ami ahhoz kell, hogy az Aston Martint a mezőny élére juttassuk.” – mondta a Francia Nagydíj helyszínén Green.

    A csapatfőnök, Otmar Szafnauer további 250 fős bővítésről beszélt, akik jövőre már az új gyárban kezdhetik majd meg a munkát. Ennek ellenére kiemelte, a költségvetési sapka korlátozni fogja őket is az új emberek felvételében.

  • 19 év után kirúgta főtervezőjét a Renault

    19 év után kirúgta főtervezőjét a Renault

    Az idei gyenge szezon után komoly átszervezések történnek a Renault technikai részlegén. Ennek lett az áldozata a főtervező Nick Chester is.

    Chester az évszázad kezdetén érkezett Enstone-ba, akkor még a Benetton néven futó istállónál versenymérnöki pozícót tölött be. Az idő előre haladtával számos szerepet töltött be a Renault, majd a Lotus és végül ismét a Renault csapatánál.

    Egészen mostanáig a technikai részleg egyik vezetőpozícióját töltötte be, ám most megköszönték a munkáját. Az esetleges távozásának előszele volt egy hónapja az, amikor a Renault Dirk de Beert szerződtette az aerodinamikai terület vezetőjének.

    A tavalyi konstruktőri negyedik hely után a csapat célja az volt idénre, hogy közelebb zárkózzanak a három nagyhoz. Azonban ez nem jött össze, sőt a hátrányuk talán nagyobb is lett és a McLaren is beelőzte őket a bajnokságban.

    Cyril Abiteboul csapatfőnök megköszönte Chesternek a 2016 óta végzett kemény munkáját.

    „Szívből köszönünk Nicknek mindent, és kívánunk neki nagyon sok sikert a karrierjének a következő szakaszához.” – nyilatkozta,

    „Nagyon élveztem ezt a 19 évet ezzel a remek hangulatú csapattal, ahol rengeteg hűséges és tehetséges ember dolgozik. Várom az új kihívásokat, és minden jót kívánok a csapatnak.” – mondta a távozó szakember.

    Chester mellett Peter Machin is távozik az alakulattól, korábban ő vezette az aerodinamikai részleget.

  • Visszatér a Ferrarihoz a csapat korábbi főtervezője?

    Visszatér a Ferrarihoz a csapat korábbi főtervezője?

    A Ferrari korábbi főtervezője, Simone Resta visszatérhet az olaszokhoz egy bennfentes újságíró szerint.

    A tavalyi év közepén hivatalossá vált, hogy Simone Resta távozik a Ferraritól és az Alfa Romeohoz csatlakozik. Azonban jól tudjuk, hogy a Scuderia idén eléggé botladozik, így hát felröppentek olyan pletykák, hogy az olasz visszatérhet korábbi csapatához.

    „Azt mérlegeljük, hogy Simone egy bizonyos szakaszban visszatérhet, de még nem döntöttünk erről” – nyilatkozta a Ferrari vezér Mattia Binotto még májusban.

    Mostanra viszont már egy Ferrari-bennfentes, Leo Turrini információi szerint Resta nyár végétől Maranellóban folytatja a munkát.

  • Visszahívhatja korábbi főtervezőjét a Ferrari

    Visszahívhatja korábbi főtervezőjét a Ferrari

    A gyengébb szezon kezdet miatt a Ferrari vezetése elgondolkozott a korábbi főtervezőjük, Simone Resta visszahívásán, aki jelenleg az Alfa Romeo alkalmazottja.

    Resta 2018 közepéig volt a Ferrari alkalmazásában, és 2014 óta volt ő az autók főtervezője. Tavaly csatlakozott az akkor még Sauber néven futó Alfa Romeo csapathoz, ahol szintén a technikai részleget erősíti.

    Mattia Binotto és az új csapat vezetés a gyenge idény kezdet miatt keresi azon megoldásokat, hogy hogyan tudnák erősíteni a Ferrarit. Az egyik ilyen lépés Simone Resta visszahívása lehet.

    „Hallottam pletykákat. Csapatként mindig arra törekszünk, hogy fejlődjünk úgy, hogy folyamatosan keressük a hiányosságainkat. Simone a múltban már volt a Ferrarinál. Aztán elment az Alfa Romeohoz technikai igazgatónak, hatalmas tapasztalattal rendelkezik. Vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy egy bizonyos időszakban visszahívjuk őt.” – kezdte Mattia Binotto.”

    „Ez viszont nincs még eldöntve. De az biztos, hogy gondolkozunk rajta, hiszen folyamatosan szó van nálunk a lehetséges érkezőkről és távozókról is. Szervezetként nagyon dinamikusak vagyunk, és ez rendben van így.” – tette hozzá az olasz csapatfőnök.