Címke: főszponzor

  • Távozott az F1 egyik főszponzora, de hasonló érkezhet helyette

    Távozott az F1 egyik főszponzora, de hasonló érkezhet helyette

    A Forma-1 nem hosszabbította a meg az Emirates-szel kötött szponzori szerződését, amely a 2022-es szezon végén járt le. A vállalat logója már le is került az F1 hivatalos partnereinek listájáról. Az utód még nem ismert, van egy komoly esélyes.

    Az arab légitársaság nagy befolyással bír a sportokban, jelenlétük a labdarúgásban évről évre növekszik. Olyan csapatok mezein tűnnek már fel, mint az Arsenal, az AC Milan, vagy épp a Real Madrid.

    Úgy tudni, hogy a Forma-1 az eddigi, évi 25 millió dolláros szerződést összegét szerette volna megduplázni, amit az Emirates elutasított, így a partnerséget nem hosszabbítják meg.

    Az Emirates 2013-ban vált F1-es szponzorrá, a szurkolói zónákban és a pálya melletti reklámokban gyakran szerepelt a légitársaság logója.

    A pletykák szerint az F1 egy másik légitársasággal fogja felváltani az Emirates-szerződést, ami állítólag a rivális vállalat, a Qatar Airways.

    Force India
    Fotó: Kaiser Erika

    A Forma-1 mezőnye 2021-ben versenyzett először Katarban, és egy év kihagyás után 2023-ban visszatér a Katari Nagydíj.

    Katar befolyása a sportban évről évre nő, a FIFA világbajnokságot tavaly év végén rendezték meg az országban. Világszerte vitát váltott ki a futballrajongókból, akik úgy vélték, hogy Katar „megvásárolta” a tornát.

    A Katari Nagydíj 2021-ben vegyes fogadtatásban részesült, mivel a futamot egy ideiglenes helyszínen rendezték, mivel a legmodernebb versenykomplexum akkor még nem készült el, bár az továbbra is így van.

    A Qatar Airways-szel való megállapodás realitását növeli, hogy a Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali korábban, a Lamborghininél töltött ideje alatt már foglalkozott a céggel.

    Mivel a Forma-1-es versenynaptárban idén Bahreinben, Szaúd-Arábiában, Katarban és Abu Dhabiban is rendeznek futamokat, nem meglepő, hogy az olyan közel-keleti vállalatok, mint a Qatar Airways, szeretnének befektetni a sportba, hiszen az Abu Dhabi Nagydíj névhasználati joga már az Etihad Airways tulajdonában van.

    Szaúd-Arábia magához csábítani az F1-es csapatokat és saját bajnokot is akar

  • Jól halad az új főszponzor keresésével a Haas

    Jól halad az új főszponzor keresésével a Haas

    Először beszélt a lehetséges új névadó szponzorról a Haas csapatfőnöke Günther Steiner. Az amerikai istálló kiscsapat révén nem a legstabilabb lábakon áll pénzügyileg, főleg a mai gazdasági helyzetben, így minden komolyabb szponzorra szükségük van.

    Márpedig a Haas a névadó szponzorokkal eddig nagyon megjárta, a 2016-os bemutatkozásuk óta kétszer volt névadó támogatójuk. Először 2019-ben a Rich Energy, akiket a kétes hírük miatt senkinek sem kell bemutatni év közben kis is hátráltak a csapat mögül. Ezután pedig 2021-ben az Uralkali érkezett Nikita Mazepin jóvoltából, az ő velük való kapcsolatát pedig az orosz-ukrán háború szakította meg.

    A Haas azóta főszponzor nélkül tengődik, és az idei eredményes szereplés némileg kompenzálja őket pénzügyileg, hosszabb távra tekintve így is szükségük lesz majd egyre hamarosan.

    „A jó konstruktőri szereplés természetesen kihatással van az érdeklődőkre is. Noha nem sok olyan cég van, amelyik megfizetné a kívánt összeget, de jelenleg is nagyon jó tárgyalásokat folytatunk, és a dolgok nagyon jól haladnak. Ha minden jól megy, remélhetőleg e következő egy-két hónapban betudunk majd jelenteni valamit, ami a reményeink szerint egy főszponzor, de ez még nem biztos” vázolta a jelenlegi helyzetet Steiner.

  • Az Alfa Romeo még több évig szerepelni fog a Forma-1-ben

    Az Alfa Romeo még több évig szerepelni fog a Forma-1-ben

    Az Alfa Romeo többéves szerződéshosszabbítást kötött a Sauberrel, így a Forma-1 új érájában is folytatni fogják tevékenységüket.

    Az olasz egyesület először 2018-ban működött együtt először a svájci istállóval, ugyan akkor még csupán főszponzorként. 2019-ben pedig már az Alfa Romeo néven indultak, nem túl nagy sikerrel, hiszen abban az évben és 2020-ban is a nyolcadik helyen végeztek.

    Az Alfa Romeo idén is a 8. helyen áll a tabellán, de a jövő ígérete és a 2022-es új F1-es szabályok csábították az alakulatot a folytatásra:
    „Örömmel jelentjük be a partnerség meghosszabbítását” – mondta Fred Vasseur, csapatfőnök.

    „Az Alfa Romeo hihetetlen társunk volt az elmúlt néhány évben, és még izgatottabbak vagyunk az előttünk álló fejezetek miatt. Az új szabályok lehetőséget adnak arra, hogy újabb lépést tegyünk előre, és szilárd meggyőződésem, hogy tökéletes helyzetben vagyunk ahhoz, hogy közösen nagy eredményeket érjünk el.”

    „Alig várjuk a közös jövőt, és azt, hogy továbbra is a rajtrács eleje felé haladjunk.”

    „Ez a kapcsolat a csapatunk egésze számára is nagyon fontos, a pályán kívül is. Az autóipar világában végzett munkánk megmutatta a Sauber Engineering technológiai és gyártási képességeinek mértékét, és bízunk abban, hogy továbbra is az Alfa Romeo számára dolgozhatunk olyan új és izgalmas projekteken, amelyek az autóipar jövőjét alakítják.” – zárta Vasseur

    Bár az Alfa többéves szerződést vállalt, az F1-en belüli és kívüli helyzet „évenkénti értékelésével” jár, és ez Jean-Philippe Imparato vezérigazgató nyilatkozatából derült ki:

    „Az Alfa Romeo történelmi olasz autógyártóként a versenypályán született, és ma büszkék vagyunk arra, hogy ezt a versenyzői DNS-t továbbra is tiszteletben tartjuk azzal, hogy márkánk jövőjének középpontjába helyezzük.”

    „A szenvedély és a kiválóság vezérel minket. A Forma-1 a legmodernebb laboratóriumot jelenti kínálatunk jövőbeli villamosításához, amely teljes mértékben összhangban van az elkövetkező évekre vonatkozó elképzeléseinkkel. A motorsport emellett páratlan globális ismertséget biztosít, amelyet a sikeres jövőnk érdekében szeretnénk kihasználni.” – zárta az Alfa Romeo vezérigazgatója.

  • A BWT lesz a két osztrák futam névadó támogatója

    A BWT lesz a két osztrák futam névadó támogatója

    A BWT-nek köszönhetően rengeteg rózsaszín molinót fogunk majd látni az idei Forma-1-es Osztrák és Stájer Nagydíjakon, mert ők lesznek majd az előbb említett két esemény legfőbb támogatója.

    A BWT – akiknek a korszerű víztechnológiák a fő profiljuk – Európában piacvezető cégnek számít a saját területén. Az osztrák cég munkássága lehetővé teszi az emberek számára, hogy a csapból ásványi anyagokban (magnézium, szilikátok kalcium) gazdag vizet ihassanak.

    A BWT neve pedig egyáltalán nem ismeretlen a Forma-1-ben. 2017-ben elkezdték támogatni a Force Indiát és a csapat tulajdonos váltását követően 2020-ban a silverstonei istálló névadó szponzorai is volta, ami miatt a Lawrence Stroll áltat vezetett istálló két autója rózsaszín színben pompázott.

    Idén azonban a csapat újabb átalakuláson ment keresztül és Lance Stroll édesapjának köszönhetően az Aston Martin sok évnyi kihagyást követően tért vissza a száguldó cirkuszba. A tradicionális Aston zöld mellett azonban némi rózsaszínt is felfedezhetünk az AMR21-eken, ugyanis a BWT hű maradt a csapathoz. Sebastian Vettel pedig az osztrák cég nagykövete lett és az idei sisakján is többek között emiatt dominál a rózsaszín.

    A Francia Nagydíjat követően 2020-hoz hasonlóan dupla fordulót rendeznek majd a Red Bull Ringen és a két versenyhétvége során majd rengeteg BWT molinót láthatunk majd a spielbergi pályán. Ez pedig azért eshet meg, mert a BWT mindkét verseny névadó támogatója lesz.

    Az osztrák futamokat július 4 után rendezik majd meg, mert az országban ezt követően fognak enyhíteni a COVID-19 miatt meghozott intézkedéseken.

  • A Kanadai Nagydíj főtámogatóját egyáltalán nem érdekli a Formula E

    A Kanadai Nagydíj főtámogatóját egyáltalán nem érdekli a Formula E

    A Kanadai Nagydíj promótere elmondta, hogy őt annak ellenére nem hozza lázba a Formula E. Annak ellenére nyilatkozta ezt, hogy az elektromos széria népszerűsége évről évre nő.

    Az elektromos széria versenyzői ugyan már a harmadik szezon záróversenyén már versenyezhettek Montreál utcáin. Azonban Francois Dumontier egyáltalán nem lelkesedik ezért a szériáért.

    „Végignézve a Formula E-t, ez nem egy érdekes bajnokság,” – nyilatkozta Dumontier az új Paddock épületének átadásakor a Circuit de Gilles Villeneuve helyszínén. Általában városi pályákon rendezik a versenyeket, és az adott helyszínen általában mindössze egyetlen egyszer rendeznek versenyt.”

    Dumontier azt is hozzátette, hogy a Formula E-t sokféle zavaró tényező veszi körül. „Ezek a gyártók kiszálltak olyan bajnokságokból, mint a WEC vagy a DTM, csak azért, hogy ebben a szériában versenyezhessenek. A Formula E csak azért van, hogy reklámozzák az autosportot, semmi másért. Szóval az én válaszom egy nagyon határozott nem.”