Címke: Formula Regional European Championship

  • Néhai csapatfőnök utolsó kívánságára kap F2-es ülést a Ferrari ex-juniorja

    Néhai csapatfőnök utolsó kívánságára kap F2-es ülést a Ferrari ex-juniorja

    A tavalyi Formula Regionális Európa-bajnok, Gianluca Petecof az F2-be lép át, ott pedig a Campost erősíti majd.

    A brazil tavaly még a Ferrari akadémiáját erősítette, az idei F3 mezőnyét erősítő Arthur Leclerc-t és Oliver Rasmussent győzte le a bajnoki címért.

    Gianluca Petecof, Ferrari Driver Academy, Formula Regional European Championship
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Petecof múlt hónapban jelentette be távozását a Ferrari kötelékéből, most úgy tűnik, még így is van elég támogatottsága ahhoz, hogy tovább folytassa a versenyzést. Ráadásul nem is akármilyen ajánlólevéllel érkezett:

    „Nagy megtiszteltetés, hogy Adrián (Campos) egyik utolsó kívánsága az volt, hogy én vezessem az egyik autót. Ez egészen különleges módon motivál, jobban, mint előtte.”

    A néhai alapító fia, Adrián Campos Jr. így üdvözölte új pilótáját:

    „Az egész csapat nevében mondhatom, nagyon izgatottak vagyunk, hogy egy ilyen profi és sikerre éhes pilótával lesz teljes az F2-es felállásunk, mint Gianluca.”

    „Nagy lépés lesz ez számára, és munka áll még előttünk, de nem szabad elfelejtenünk, hogy egy bajnokról beszélhetünk. Bízunk benne, hogy ő és Ralph (Boschung) jó eredményeket szállítanak majd 2021-ben.”

    „Ez egy olyan szerződés, amit apámnak nem volt lehetősége befejezni, de keményen dolgoztunk azért, hogy ez megvalósulhasson.”

    Versenyző Akadémia F2-es csapat
    ?? Oscar Piastri Renault
    ?? Prema
    ?? Robert Shwartzman Ferrari
    ?? Felipe Drugovich ?? UNI-Virtuosi
    ?? Jehan Daruvala Red Bull
    ?? Carlin
    ?? Dan Ticktum Williams?
    ?? Liam Lawson Red Bull
    ?? Hitech
    ?? Jüri Vips Red Bull
    ?? Théo Pourchaire Alfa Romeo ?? ART
    ?? Lirim Zendeli ?? MP
    ?? Marcus Armstrong Ferrari
    ?? DAMS
    ?? Roy Nissany Williams
    ?? Ralph Boschung
    ?? Campos
    ?? Gianluca Petecof
    ?? Matteo Nannini
    ?? HWA
    ?? Alessio Deledda
  • Két újabb névvel bővül a 2021-es Formula 3-as mezőny

    Két újabb névvel bővül a 2021-es Formula 3-as mezőny

    A HWA és a Campos is bejelentett még egy-egy versenyzőt, ezzel már az idei Formula 3-as mezőny több, mint fele ismert.

    A Campos alapítója elvesztése után most jelentette be első versenyzőjét. A belga Amaury Cordeel debütálhat majd a csapat színeiben.

    Cordeel korábban a spanyol F4-es bajnokság győztese volt 2018-ban, azóta a Formula Renault Eurocup mezőnyében szerepelt.

    A sorozat azonban egyesült a Formula Regionális Európa-bajnoksággal, így a belga sorozatot vált, egy kategóriával feljebb lép.

    Tavaly Sophia Flörsch-sel is a fedélzeten változó volt a spanyol csapat szerencséje, főleg Alex Peroni révén voltak eredményesek.

    A HWA ezzel szemben utolsó pilótáját jelentette be Oliver Rasmussen személyében. A dán eddig F4-es bajnokságokban szerepelt, tavaly pedig Formula Regionális Európa-bajnokságon harmadik lett.

    A németek tavaly ötödikek lettek a csapatbajnokságban, Jake Hughes-zal pedig két győzelemig jutottak. Rasmussen most a dupla programot futó Nannini, illetve a tapasztalatlan Villagomez mellé érkezik majd.

    Ezzel a német csapat lett a negyedik, akik már nyilvánosságra hozta a teljes pilótafelállását, a Prema, a Hitech és az ART GP után. Velük szemben áll az MP Motorsport és a Charouz, akiknek jelenleg egy versenyzője sem ismert.

    Az idei Formula 3-as mezőny:

    Versenyző Akadémia F3-as csapat
    ?? Arthur Leclerc Ferrari
    ?? Prema
    ?? Dennis Hauger Red Bull
    ?? Olli Caldwell
    ?? David Schumacher ?? Trident
    ?? Frederik Vesti Mercedes
    ?? ART
    ?? Aleksandr Smolyar
    ?? Juan Manuel Correa
    ?? Jak Crawford Red Bull
    ?? Hitech
    ?? Ayumu Iwasa Red Bull
    ?? Roman Stanek
    ?? Matteo Nannini
    ?? HWA
    ?? Rafael Villagomez
    ?? Oliver Rasmussen
    ?? Amaury Cordeel ?? Campos
    ?? Jonny Edgar Red Bull ?? Carlin
    ?? Calan Williams
    ?? Jenzer
    ?? Pierre-Louis Chovet
  • A Prema bejelentette utolsó versenyzőjét is az F3-ban

    A Prema bejelentette utolsó versenyzőjét is az F3-ban

    Arthur Leclerc és Dennis Hauger mellett az Formula 3-ban a Prema harmadik autóját Olli Caldwell vezetheti majd.

    A brit tavaly a Trident csapatát erősítette, legjobbja egy ötödik hely volt Ausztriából. Most második szezonjára készülhet, egy versenyképesebb autóval.

    Caldwell már versenyzett az olasz csapattal, 2018-ban a német és olasz F4-es bajnokságban, illetve egy évvel később a Formula Regional Európa-bajnokságon is velük indult. Csapatfőnök, René Rosin így nyilatkozott:

    „Örömteli, hogy újra köszönthetjük Ollit a Prema színeiben. Tudjuk, okosan közelíti meg a dolgokat, és gyorsan alkalmazkodik. Szerintünk ez a készség kulcsfontosságú lesz az előttünk álló szezonban.”

    „Ismeri már a munkamódszerünket, jól illik majd a 2021-es csapatba. Jó látni a pilótákat fejlődni, biztosak vagyunk benne, Olli is ezt teszi majd idén.”

    Az eddig bejelentett pilóták:

    Versenyző Akadémia F3-as csapat
    ?? Arthur Leclerc Ferrari Prema Racing
    ?? Dennis Hauger Red Bull Prema Racing
    ?? Olli Caldwell Prema Racing
    ?? Jak Crawford Red Bull Hitech Grand Prix
    ?? Ayumu Iwasa Red Bull Hitech Grand Prix
    ?? Matteo Nannini HWA Racelab
    ?? Jonny Edgar Red Bull Carlin Racing
    ?? Calan Williams Jenzer Motorsport
  • A 16 éves szupertehetség a Formula Regional sorozatban folytatja

    A 16 éves szupertehetség a Formula Regional sorozatban folytatja

    A Ferrari junior Dino Beganovic a Formula Regional by Alpine-ban fog versenyezni 2021-ben a Prema csapatával.

    A mindössze 16 éves svéd pilóta a tavalyi szezonban teljesítette első teljes szezonját együléses versenyautóval az olasz Formula 4-es bajnokságban és rögtön az előkelő harmadik helyet sikerült megszereznie egy győzelemmel és két dobogós helyezéssel.

    „Hihetetlen jó érzés, hogy tovább folytathatom az együttműködésemet a Prema csapatával és a Formula Regional by Alpine sorozatban is egy oldalon versenyezhetünk majd,” – nyilatkozta a svéd Ferrari junior. „Emellett az ázsiai Formula 3 pár versenyén is el fogok indulni.

    „Nagyon hatékonyan dolgozunk együtt és élvezem is az együttműködésünket. A Prema olyan számomra, mint egy második család. A pozitív Formula 4-es évünket követően pedig a következő lépcsőfokot is együtt léphetjük meg.”

    A fiatal svéd bejelentését követően az olasz csapat vezetője is kommentálta.

    „Remek érzés, hogy tovább dolgozhatunk együtt Dinoval. Dino egy rendkívül tehetséges versenyző, aki folyamatosan képes fejlődni egy szezon során. Ezt már a tavalyi szezonban is sikerült megmutatnia.

    „A Formula Regional minden kezdő számára egy nagy lépés, azonban hiszem, hogy Dino képes lesz megbirkózni ezzel a kihívással.”

  • Rubens Barrichello fia, Eduardo átjön versenyezni Európába!

    Rubens Barrichello fia, Eduardo átjön versenyezni Európába!

    A 11-szeres futamgyőztes Rubens Barrichello fia a Formula Regional Európa-bajnokságban indul idén, ez lesz az első szezonja az öreg kontinensen.

    A 19 éves fiatal tavaly az – IndyCar harmadrangú sorozatának számító – USF2000 bajnokságban szerepelt. Három győzelemmel, kilenc dobogóval és három pole pozícióval második lett a bajnokságban, Christian Rasmussen mögött.

    2021-ben az Formula Regional Európa-bajnokság és a Formula Renault Európa-kupa egyesülésével jött létre az új Alpine által támogatott sorozat.

    Immáron nem olasz pályákra fókuszál majd a bajnokság, hanem Európa híres versenypályáit járják végig, a Spanyol és Monacói Nagydíjon pedig az F1 betétfutama lesznek.

    „Örülök, hogy meg tudtunk állapodni a JD Motorsporttal, már alig várom, hogy elkezdhessem az európai karrieremet. Jó szezonnak ígérkezik, sok történelmi helyszínnel.”

    Barrichello többek között a francia F4-es bajnokkal kell majd, hogy megküzdjön, ugyanis Isack Hadjar a R-ace GP színeiben szintén ott lesz majd a rajtrácson.

  • Visszaállhat az F1-es versenyek kezdési időpontja a betétfutamok miatt

    Visszaállhat az F1-es versenyek kezdési időpontja a betétfutamok miatt

    Hagyományosan délután két órakor kezdődtek az F1-es nagydíjak, azonban néhány éve a Liberty egy óra tíz perccel későbbre rakta az európai versenyek kezdését.

    Racefans.net szerint azonban a sorozat vezetése azt fontolgatja, hogy pár év után visszaállítja a régi időpontot. Persze ehhez a csapatok beleegyezésére is szükség van, de valószínűleg nem ütközik majd ellenállásba a javaslat.

    Erre azért is van szükség, mert az Forma-1-esek számára rövidebb lesz egy versenyhétvége, mint eddig. Egy órával kevesebb gyakorlás jut majd a királykategóriának.

    Ezenkívül pedig a betétfutamok terén is lesz bőven változás. Amellett, hogy az F2 és az F3 új versenyformátummal rendelkezik, külön hétvégéken fogja kísérni a száguldó cirkuszt. Ráadásul a W Series is teljes értékű betétfutam lett. Mindhárom sorozat összes fordulóját ugyanis egy-egy nagydíjhétvégén rendezik majd meg.

    Itt még nem áll meg azonban a dolog. Az FIA az elmúlt néhány évben átszervezte a kontinentális formula sorozatokat. Az új szériák a Formula Regional név alatt futnak Európában, Ázsiában (egy külön bajnokság csak Japánban) és Amerikában.

    Két hétvégén, Barcelonában és Monacóban a Formula Regional Európa-bajnokság mezőnye is rajthoz áll majd az F1-es program keretein belül. Ebben a bajnokságban indult tavaly – és lett második – Charles Leclerc öccse, Arthur.

    Ebből már látszik a nagydíjhétvégék menetrendje jelentősen átalakul, részletes időtervet azonban még nem tettek közzé a sorozat döntéshozói.

  • A Red Bull új tartalékpilótával készült a Török Nagydíjra

    A Red Bull új tartalékpilótával készült a Török Nagydíjra

    Az észt Jüri Vips lehet ott a Red Bull és az AlphaTauri harmadik versenyzőjeként az Istanbul Parkban, mivel a bikások mindkét tartalékja más sorozatban versenyez.

    Sébastien Buemi a WEC bahreini szezonzáróján szerepel a hétvégén. Sérgio Sette Camara pedig – amellett, hogy leváltották a tartalékosi szerepkörből – a Super Formula miatt Japánban van, és nem utazhat vissza.

    Jüri Vips is ott versenyzett volna, de az utazási korlátozások megakadályozták ebben, így a Formula Regional Európa-bajnokságban szerepelt helyette, illetve Sean Gelael sérülését követően a DAMS Formula 2-es csapatában kapott helyet.

    Az új szuperlicensz szabályoknak köszönthetően azonban már az észtnek is megvannak a szükséges pontjai. Az F2 csak Bahreinben versenyez legközelebb, így – ha arra kerülne a sor – már a hétvégén debütálhatna is.

    „Ha valakivel történne valami, akkor kapnék egy lehetőséget.” – erősítette meg.

    Ez alapján ő is bejelentkezhetne az egyik szabad ülésért, de Vips gyorsan kijelentette, ez még nem szerepel a tervei között.

    „Bár jövőre lesz szuperlicenszem, de nem ér semmit, mert biztos nem leszek majd a Forma-1-ben.” – szögezte le a Red Bull juniorja.

    „Így, hogy ez megvan, nem lesz rajtam akkora nyomás a következő szezonban. Az F2-ben leszek.” – fedte fel a terveit.

  • Wolff felszólalt Stroll érdekében, „fizetős pilóta” státusza miatt

    Wolff felszólalt Stroll érdekében, „fizetős pilóta” státusza miatt

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff megvédte jóbarátja, Lawrence Stroll fiát, szerinte nem igazságos az, ahogy gazdag apja miatt tekintenek rá.

    A kanadai mellett Nicholas Latifi rendelkezik tehetős származással a jelenlegi mezőnyből. Hozzájuk csatlakozik a pletykák szerint Nikita Mazepin, akit a Haas egyik ülésével hoztak szóba.

    Már sokan emeltek szót az ellen – legutóbb Ocon, Hülkenberg és Vettel, de már Pérez kapcsán is -, hogy a versenyzőknek nem vagyon, hanem a tehetség alapján kellene bekerülniük a Forma-1-be.

    Wolff és az F1-es paddock másik üzletembere, Lawrence Stroll jó barátságot ápol, előbbit többször össze is boronálták az Aston Martinnal. Most is szimpátiát mutatott feléjük, megvédte az ifjabb Strollt a vádak elől.

    „Nézzük meg Lance-t. Megnyerte az olasz F4-es bajnokságot, az F3-as Európa-bajnokságot, már kétszer volt a dobogón, és Monzában esőben kvalifikálta magát második helyre.” ­– emelte ki a fiatal kanadai eredményeit.

    Gasly, Sainz, Stroll, Monza, F1
    Stroll legutóbb Monzában állt a dobogón, Fotó: Jenifer Lorenzini/Getty Images/Red Bull Content Pool

    „Nem mondhatjuk, hogy ez csak azért történt, mert az apja egy milliárdos, és a tehetségének semmi köze ehhez. Ez az előítélet vele szemben, de szerintem ez nem igaz. Nem tehet meg mindezt, csak az apja miatt.”

    „Szerintem lenyűgöző, hogy ilyen háttérrel valaki azt válassza, hogy egy nagyon versengő közegben választ hivatást.” -mutatott rá egy másik nézőpontra a csapatfőnök.

    Bár Latifi nem nyert bajnokságokat junior karrierje során, de F2-es versenyzőként 6 futamot nyert. Ezzel pedig tavaly második lett Nyck de Vries mögött, mielőtt csatlakozott volna a Williamshez.

    „Nicholas nyert versenyeket az F2-ben, de még nem láttuk, mire képes igazán. Ez még csak az első szezonja.” – véli az osztrák szakember. – „Ő nem olyan, mint 10 éve azok, akik úgy érkeztek meg, hogy jóformán semmilyen értékelhető eredményük nem volt előtte.”

    Mazepin négy versenyt húzott be GP3-as negyedik helyet érő szezonjában, jelenleg pedig hatodik az F2-ben, két győzelemmel, és még esélyes az összetett harmadik helyére is.

    „Nikita a mezőny elejéhez tartozott idén, és futamokért küzdött, csakúgy, mint Nick (Latifi). Szerintem ideális a helyzet. Sokkal kevesebb – az olyan pilóta, aki csak azért került ide, mert fizetett -, mint öt-hat éve. De talán rosszul emlékszem.”

    „Nem akarok senkit megnevezni, de tudjátok kire gondolok.” – utalt Wolff név nélkül a korábbi fizetős versenyzőkre.

  • Leclerc öccse nem siet az F1-be vezető úton

    Leclerc öccse nem siet az F1-be vezető úton

    Charles testvére, Arthur Leclerc a Ferrari juniorjaként még alsóbb kategóriákban versenyez, de nem akar egyszerre túl nagyot előre ugrani.

    A három évvel fiatalabb fivér jelenleg a Formula Regional Európa-bajnokságban szerepel, ahol az egyik legjobbnak számít, Mugellóban tökéletes hétvégét zárt.

    „Mindig is versenyző akartam lenni. Megígértem apámnak, hogy visszatérek a versenyzéshez, és a nagybátyám segített is ebben.”

    „Most az a célom, hogy az Forma-1-be bekerüljek közelebb van már, de még erre a bajnokságra koncentrálok. Nem akarom elsietni.”

    Amikor azt kérdezték, kap-e tanácsot az idősebb Leclerc-től, így felelt:

    „Nehéz, mert Charles nem versenyzett ebben a kategóriában, és nincs sok ideje sem. Segít, de nekem kell megvalósítanom.”

  • 3/3 győzelem: Arthur Leclerc tökéletes hétvégét zárt Mugelloban!

    3/3 győzelem: Arthur Leclerc tökéletes hétvégét zárt Mugelloban!

    Charles Leclerc öccse, Arthur a létező összes pontot bezsebelte a Formula Regional European Championship mugelloi hétvégéjén. A Premát erősítő ifjabbik Leclerc-t egyik riválisának sem sikerült megállítania, aki így mindhárom versenyen elsőként láthatta meg a kockás zászlót.

    Egyáltalán nem volt könnyű dolguk a fiatal pilótáknak a Forma-1-es Toszkán Nagydíj helyszínén, ugyanis az egész hétvégén hol esett az eső, hol nem. Már az időmérő edzéseket is esőben rendezték, ahol az első versenyre Oliver Rasmussen szerezte meg a pole pozíciót, azonban a második és harmadik időmérőn Leclerc volt a leggyorsabb.

    Leclerc – aki ugyanúgy a Ferrari juniorprogramjának a tagja, mint anno a bátyja volt – az első futamon a negyedik helyről rajtolhatott. Az idő borzalmas volt, ugyanis leszakadt az ég Mugelloban és az egész pályán állt a víz. Azonban Leclerc-t ez egyáltalán nem zavarta meg és simán az élre állt már az első körökben, azt követően pedig egy magabiztos, húsz másodperces előnyt autózott ki a második helyezettel szemben. Ez pedig lehetővé tette a számára, hogy a tíz másodperces büntetése ellenére – amit azért kapott, mert sárga zászlós fázis alatt előzött – megnyerje a futamot.

    A második futam azonban már sokkal neccesebb volt az ifjabbik Leclerc számára. A száradó pálya ellenére mégis eső gumikon vágott neki, amivel ráfaragott, ugyanis azok simán elmentek mellette, akik száraz pályás gumikon rajtoltak. A Prema fiataljának így eggyel több kiállást kellett teljesítenie, ugyanis nem sokkal az első kiállását követően elkezdett szakadni az eső ismét.

    Szerencséjére azonban a rossz körülmények pályára hívták a biztonsági autót és így a hátránya teljes mértékben eltűnt. Az újraindítást követően pedig két körön belül sikerült megelőznie az előtte haladó Jamie Chadwicket és Pierre-Louis Chovet-t. Ezzel pedig ismét az élen találta magát és végül a második versenyt is behúzta.

    A harmadik versenyt már száraz körülmények között rendezték. Leclerc itt is poleból várhatta a startot két csapattársa, Rasmussen és a bajnoki rivális Gianluca Petecof előtt.

    A monacói ismét jól kapta el a rajtot, mögötte azonban Petecof azonnal megelőzte Rasmussent és azonnal riválisa után is ered. 5 perc sem telt el a versenyből és a monacói és a brazil fiatal már parázs csatát vívott a pálya első szektorában. A két Ferrari junior egészen a négyes kanyarig egymás mellett haladt, azonban kettejük csatájából Leclerc került ki győztesen. Ezt követően Petecof nem tudta megközelítenie Leclerc-t, aki ezzel magabiztosan húzta be a hétvége harmadik versenyét is.

    A kisebbik Leclerc ezzel a maximálisan megszerezhető 75 pontból 75-öt szerzett meg Mugelloban, amivel át is vette a vezetést az összetett pontversenyben Petecoftól. A fiatal monacói nemsokára újra autóba ülhet, azonban ezúttal nem a Formula Regional European Championship keretein belül, hanem ezúttal az FIA Formula 3 év végi tesztjén fog részt venni szintén a Prema csapatával.