Címke: Formula E

  • Mi az: Ferrari, de mégse Ferrari az FE-ben?

    Mi az: Ferrari, de mégse Ferrari az FE-ben?

    Sergio Marchionne Ferrari-elnök szívesen csatlakozna a Formula E mezőnyéhez, de nem Ferrariként, hanem a Fiat-csoport egy másik márkája nevében.

    A Magyar Nagydíj reggelén Marchionne találkozott a mercedeses Toto Wolff-fal, az egyik felmerült téma pedig az FE és annak jövője volt – érthető módon, hiszen a Mercedes múlt héten jelentette be, hogy az elektromos széria kedvéért kiszáll a DTM-ből. Néhány nappal később a Porsche is hasonlóképp cselekedett, csak ők a WEC-programjukat szakították félbe.

    Az elektromos utcai autók iránti egyre nagyobb kereslet okán egy ideje már a Ferrari is flörtölget az FE-vel, Marchionne azonban nem keverné bele a Ferrarit magát a buliba – inkább az FCA-csoport (Fiat Chrysler Automobiles) egyik márkájával, azaz az Alfa Romeóval, a Maseratival, a Fiattal, a Dodge-dzsal vagy a Chryslerrel képzeli el a részvételt.

    „Beszéltem Totóval, de nem hiszem, hogy a Ferrari közvetlenül csatlakozni fog” – nyilatkozta Marchionne. „Az FCA képviseletében azonban nagyon is gondolkozunk a dolgon. Ha mi is csatlakozunk, az a csoport egyik márkájaként lesz, de még nem tudjuk, melyikkel.”

  • Lucas Di Grassi a Formula E újdonsült bajnoka

    Lucas Di Grassi a Formula E újdonsült bajnoka

    A vasárnapi második montreali futammal véget ért az elektromos versenyzés csúcskategóriájának 2016/2017-es idénye. Az utolsó versenyt a francia Jean-Eric Vergne nyerte, de a bajnoki címnek Lucas Di Grassi örülhetett.

    Az Audi ABT versenyzője 18 ponttal gyűjtött többet, mint az előző kiírás bajnok a Renault versenyzője Sebastian Buemi.

    A szezonzáró futamnak a brazil az ötödik helyről vághatott neki, az első körben néhány pozíciót bukott, de ezeket a verseny második felére vissza tudta szerezni.

    Végül a hetedik helyen ért célba úgy, hogy az utolsó körben még maga elé is engedte a csapattársát Daniel Abtot. Az egykori Forma-1-es pilótának ez is belefért. Semmi nem veszélyeztette a bajnoki címét, mert legnagyobb riválisának autója a verseny legelején megsérült, ki kellett állnia a bokszutcába, hogy leszedjék a lifegő elemet. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a bajnoki cím sorsa, mert a svájci a mezőny végére esett vissza, és csak a 11.helyig tudott utána feljönni.

    A versenyt sokáig az élről induló Rosenqvist vezette, ám Vergne nyolc körrel a vége előtt egy szép mozdulattal maga mögé utasította a svédet. A két Virgin autó csatázott egymással a dobogó legalsó fokáért, amit végül Jose Maria Lopez szerzett meg. Bird lett a negyedik. A Mahindrával Nick Heidfeld is jól ment ő lett az ötödik, majd jött a két Abtos autó. A pontszerzők sorát Sarrazin, D’Ambrosio és Dillmann zárta.

    Jean-Eric Vergne pályafutása első futamgyőzelmét szerezte a sorozatban. Lucas Di Grassi pedig három évad alatt a harmadik különböző bajnok lett. Buemi és a Renault e.Dams egy csapatbajnoki címmel vigasztalódhatott.

  • Buemi mindenkinek beszólt

    Buemi mindenkinek beszólt

    Sebastien Buemi komoly csatában van Lucas di Grassival a Formula E szezonzáróján, a bajnoki címért. Az évadzáró kanadai hétvégén két futamot rendeznek, egyet szombaton, és egyet vasárnap.

    Szombaton Buemi a mezőny végéről rajtolhatott csak, ám egészen a negyedik helyik menetelt előre. Ugyanakkor számos incidensbe keveredett a verseny során, nem túl szalonképes panaszainak már menet közben hangot adott a csapatrádión, azonban a leintés után sem kímélte csapattársait; mondhatni mindenkit kiosztott, aki az útjába került…

    Buemi kitörésére pedig már GIF-es reakciók is érkeztek.

     

     

  • Formula E: Di Grassi nyert és az élre állt

    Formula E: Di Grassi nyert és az élre állt

    Lucas Di Grassi sikerével végződött az elektromos sorozat montreali első versenye. A brazil pilóta a bajnokságban is átvette a vezetést, az eredetileg a negyedik helyen végző Buemitől, akit azonban utólag kizártak.

    Nem indult jól Buemi számára a hétvége. Az egyik szabadedzésen egy komoly balesetet szenvedett, ami miatt rommá tört az autója. Az időmérőre sikerült összerakni, de a pole pozícióért folytatott harcban ezúttal alulmaradt brazil riválisával szemben. Nem örülhetett sokáig a második helynek, ugyanis az autójában akkumulátort kellett cserélni, így kapott egy tízhelyes rajtbüntetést.

    A versenyen tovább folytatódott a svájci vesszőfutása. Pokolian rossz első kört teljesített, aminek a végén csak a 17.helyen állt. Innen kellett felkapaszkodnia. A 35 körös verseny 15. körében már felért a pontszerző helyre, amikor Nick Heidfeld balesete miatt egész pályás sárga zászló volt érvényben.

    Nem sokkal később utolérte Di Grassi csapattársát Abtot, és együtt érkeztek a bokszutcába. Abt eléggé lelassított, Buemi kis híján belement hátulról. A svájci integetett is a németnek, mert szerinte szándékosan tartotta őt fel.

    Az autócserék után előbb Turveyt majd Evanst is maga mögé utasította. Ezután sokat segített neki José Maria Lopez. Az ex túraautó világbajnok falnak csapta az autóját, ami után a biztonsági autó is a pályára hajtott. Az újraindítás után csapattársa Prost mögött volt, aki jó csapattárshoz méltóan elengedte őt. Nem sokkal később egy újabb pozíció hullott az ölébe: Felix Rosenqvist is találkozott a fallal. Buemi ekkor már a negyedik volt. A dobogó és közte már csak Sarrazin állt. Az ő eszén viszont nem tudott túljárni, azt azonban meg kell jegyezni, hogy több kanyaron keresztül egymás mellett haladtak és össze is értek, de mindketten tudták folytatni a versenyt. (A futam után a Renault versenyzője elég dühösen kérte számon a francia pilótát az eset miatt).

    Az utolsó körökben Vergne megközelítette az addig nyugodt versenyt teljesítő Di Grassit, helycsere a leintésig azonban már nem történt. Az Abt versenyzője ezzel a sikerével összetettben megelőzte Sebastian Buemit, aki negyedik lett.

    Ezzel azonban még nem volt vége a napnak. A futam után ugyanis kizárták a címvédőt. A versenyirányítás hivatalos indoklása szerint az autója nem érte el a minimum súlyhatárt, ezért diszkvalifikálták a futamról.

    A vasárnapi utolsó fordulónak így Di Grassi 18 pontos előnnyel vághat neki.

  • Massa: Közel az LMP1 és a DTM vége

    Massa: Közel az LMP1 és a DTM vége

    Miközben a Formula-1 és a Formula-E továbbra is virágzik és növekszik, addig más nagy múltú sorozatok komoly válságba kerültek. Az elmúlt hetekben vált biztossá, hogy a Mercedes kiszáll a DTM-ből és a Porsche pedig befejezi az LMP1-es projektjét.

    A Forma-1 veteránja Felipe Massa is komolyan aggódik a legendás versenysorozatokért.

    „Nemrég az Audi, most meg a Porsche. Nem vár szép jövő az LMP1-re.” -mondta Massa.

    „Most már a DTM is a végéhez közeledik, hogy a Mercedes kilépett. Nem tudom elképzelni, hogy csak két gyártó van jelen.” – tette még hozzá a brazil.

    Azonban a két nagy Forma autós sorozat jövője miatt nyugodt.

    „A Formula-E-nek fontos szerepe lesz a jövőben. A Forma-1 pedig tovább növekszik, főleg akkor, ha az új motorszabályok miatt még több gyártó fog csatlakozni.” – jegyezte meg a Williams versenyzője.

  • Rosberg, mint csapatfőnök 2019-ben?

    Rosberg, mint csapatfőnök 2019-ben?

    Nico Rosberg is felkerült azon személyek listájára, akik közül valaki a Mercedes Formula-E programjának csapatfőnöki pozícióját tölthetik be 2019-től.

    A német autógyár a héten sokkolta az autósport világát, miután bejelentette, hogy 2019-től kiszállnak a DTM-ből és az arra szánt forrásokat az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Formula-E kategóriába fogják invesztálni, ahol gyári csapatként jelennek meg. A német Auto Bild közben bejelentette, hogy a tavaly világbajnokként visszavonult Nico Rosberg az egyik legnagyobb esélyese a 2019-től induló gárda csapatfőnöki pozíciójára. A cikk szerint Rosberg valóban egy opció lehet, emellett a menedzsmentje sem zárkózik el az ötlettől.

    „Rosberg már Monacóban találkozott a széria vezetőjével Alejandro Agaggal.”- áll a kiadványban.

    Ha mindez igaz, akkor a huszonháromszoros futamgyőztes német lehet a második világbajnok, aki csapatot vezet az elektromos szériában Alain Prost után.

    „Az autógyártók érkezése erős üzenet.”- nyilatkozta a Renault Forma-1-es projektjének tanácsadója a Formula-E aktuális versenyhelyszínén Montréalban.

    Arra a kérdésre, hogy a Formula-E elég erőssé válhat-e ahhoz, hogy kiváltsa a Forma-1-et Alain Prost elmondta a  Le Journal de Montrealnak: „Nem, nem hiszem. Ez a helyzet szerintem sosem fog előfordulni, nem is szeretném.”

    „Szerintem a Formula-E-nek azért is van ekkora vonzereje, mert ilyen csodás városokban versenyzünk, mint Montréal, Párizs vagy New York.”- tette hozzá a francia.

    „Ez is egy módja, hogy különbözzön a Forma-1-től.”

     

  • Bergerre vár, hogy megmentse a DTM-et a Mercedes miatt

    Bergerre vár, hogy megmentse a DTM-et a Mercedes miatt

    A Forma-1-es legenda Gerhard Bergerre vár az a hálátlan feladat, hogy megmentse a DTM-et a Mercedes sokkoló bejelentése után. A németek sokkolták az autóversenyek világát, miután közölték, hogy kiszállnak a DTM-ből azért, hogy 2019-től beszálljanak a Formula E-be. Az Auto Bildnek reagált a hírre a német sorozat idén kinevezett új főnöke:

    „A hír először rendesen fejbe vágott. Szerencsére a Mercedes 2018 végéig marad, így ez nekünk ad némi időt, hogy elemezzük a helyzetet, és hogy kidolgozzunk egy életképes koncepciót. A DTM a világ egyik legfontosabb túraautós szériája.”

    Kifejezetten súlyos a helyzet, hiszen a szériában így csak két gyártó marad, az Audi és a BMW. A négykarikás márka részéről Dieter Gass csak ennyit mondott: „Jelenleg meg sem tudjuk ítélni a bejelentés következményeit a szériára illetve az Audira nézve.”

    A Mercedes sportrészleg vezetője, Toto Wolff annyit tett még hozzá, amikor a DTM-es kilépésükről faggatták, hogy „változik a korszellem, és más irányba kell menni.”

    A széria szóvivője erre csak ennyit reagált: „Tiszteletben kell tartanunk a Mercedes döntését, ezt kívánja a sportszerűség.”

  • Mit lép az Audi és a BMW?

    Mit lép az Audi és a BMW?

    A Mercedes sokkoló kivonulását követően az Audinak és a BMW-nek is át kell gondolnia DTM-es stratégiáját.

    A Mercedes hétfő este jelentette be, hogy 2018 végével kiszállnak a DTM-ből, hogy a 2019/20-as szezontól kezdve a Formula E-re koncentrálhassanak. A bejelentés következményeképp a DTM két gyártóra csökken a BMW és az Audi személyében; ilyen alacsony számra utoljára 2011-ben volt példa a BMW 2012-es érkezése előtt, amikoris az Opel 2005-ös távozását követően az Audi és a Mercedes vitték a vállukon a szériát. Az előbbi márka továbbra is motorsport-portfóliójának „kulcsfontosságú” részeként kezeli a DTM-et, a Mercedes exodusa azonban mindent kétségek közé taszított.

    „Sajnálattal hallottuk a Mercedes-Benz döntését, miszerint a 2018-as szezon után kiszállnak a DTM-ből” – nyilatkozta Dieter Gass, az Audi motorsportfőnöke. „Az Audit és a szériát illető következmények egyelőre még nem világosak, az Audi számára azonban kulcsfontosságú, hogy tagja legyen egy világszínvonalú és nemzetközi túraautó-bajnokságnak. A jelenlegi feladatunk, hogy minden érintett féllel kivizsgáljuk a mostani szituációt, hogy előrukkolhassunk egy megoldással vagy egy DTM-mel szembeni alternatívával.”

    A BMW kissé szűkszavúbban ugyan, de lényegében ugyanezt nyilatkozta.

    „Nehéz szívvel fogadjuk el a Mercedes 2018 végi DTM-es kivonulását” – mondta Jens Marquardt, a bajor alakulat motorsportfőnöke. „Ki kell elemeznünk az új helyzetet, amiben találjuk magunkat.”

    A DTM csak veszíthet ezzel, az FE viszont jól járhat, ugyanis tovább gyarapodik a szériában magukat képviseltető gyártók száma. A BMW nemrégiben jelentette be, hogy az Andrettivel közösen gyári csapatot indít a sorozatban, illetve az Audi is mostanában ’gyáriasította’ hivatalosan az Abtot.

    „Örömmel üdvözöljük a Mercedest a Formula E-ben” – fűzte hozzá Gass. „Az elektromos széria fontosságát mutatja, hogy immáron mindhárom német prémiummárka elkötelezte magát ehhez a versenysorozathoz.”

  • A Mercedes kiszáll a DTM-ből az FE kedvéért

    A Mercedes kiszáll a DTM-ből az FE kedvéért

    A Mercedes bejelentette, hogy 2018 végén pontot tesz DTM-programja végére, 2019-ben pedig csatlakozik a Formula E mezőnyéhez.

    A Mercedes egyike a DTM pillérgyártóinak, a patinás széria azonban komoly veszteségeket szenvedhet, ha az Audi és a BMW személyében csak két gyártója marad 2019-től. A stuttgarti alakulat októberben már szemezgetett egy esetleges FE-indulással, a hivatalos bejelentéssel pedig csatlakozott a nemzetközi autógyárak egyre növekvő listájához, akik helyet szeretnének kapni az elektromos szériában – beleértve két DTM-es riválisát is.

    „A DTM-ben töltött éveinket mindig a Mercedes motorsportos történelmének kiemelkedő epizódjaként fogjuk számontartani” – nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója. „Szeretném minden egyes csapattagnak megköszönni, hogy fantasztikus munkájuk révén a Mercedes-Benz a DTM legsikeresebb gyártójává válhatott ezen időszak alatt. Noha a búcsú mindannyiunk számára nehéz, az idei és a jövő évi szezonban mindent bele fogunk adni, hogy a lehető legtöbb DTM-bajnoki címet gyűjtsük még össze – ennyivel tartozunk a rajongóinknak és magunknak egyaránt.”

    A Mercedes 1988-ban csatlakozott a mai DTM (akkor még Deutsche Tourenwagen Meisterschaft a jelenlegi Masters helyett) elődjéhez, első címét pedig 1992-ben nyerte Klaus Ludwig által. A széria az 1996-os szezon végén becsődölt, de Bernd Schneiderrel még előtte összeszedtek pár címet 1994-ben és 1995-ben. A 2000-es újraindulást követően ott folytatták, ahogy abbahagyták: Schneider további bajnokságokat nyert 2000-ben, 2001-ben, 2003-ban és 2006-ban, őt pedig Gary Paffett, Paul di Resta és Pascal Wehrlein követték a mercedeses bajnokok névsorában. A HWA-akronim mögött futó gyári csapatban jelenleg Paffett és di Resta mellett Lucas Auer, Edoardo Mortara, Maro Engel és Robert Wickens versenyzik.

    Ami az FE-t illeti, a széria és a Mercedes között aláírt előzetes megállapodás a 2018/19-es szezontól lett volna érvényes, ám ezt egy évvel kitolták 2019-re. Wolff szerint erre azért volt szükség, hogy a német istálló „alaposan megértse” az FE esszenciáját és a „megfelelő módon tudjunk felkészülni a csatlakozásra”. Egy kissé eltérő kommentben továbbá megerősítette, hogy a nemrégiben bejelentett petronasos szerződéshosszabbítás valóban a Mercedes F1-es elköteleződését takarja.

    „Mint minden más téren, a motorsportokban is mi szeretnénk lenni a mérce” – folytatta Wolff. „Ezenfelül innovatív új projekteket szeretnénk felfedezni, az F1 és az FE kombinációja pedig erre tökéletesen megfelel. A Formula E olyan, akár egy izgalmas start-up vállalkozás: vadonatúj formátumot nyújt, amelyben a versenyzés és egy komoly eseményszerű jelleg ötvöződik a jelenlegi és jövőbeli technológiák népszerűsítése végett. Az elektrifikáció az utcai autók terén is megfigyelhető, az FE pedig érdekes platformot biztosít a gyártók számára, ahol bemutathatják ezt az új technológiát és új közönséget szerezhetnek maguknak, mindezt pedig egy teljesen újfajta versenykarakterrel, amely radikálisan elüt minden létező szériától.”

    Az értesülések szerint a Mercedes FE-projektje a HWA alatt fog futni a hatodik szezontól, azonban már következő idényben partnerkapcsolati együttműködésbe léphet a Venturival, ahol a Mercedes-pilóta Maro Engel is versenyzik.

  • Nasr dolgozik a 2018-as visszatérésén a Forma-1-be

    Nasr dolgozik a 2018-as visszatérésén a Forma-1-be

    Ugyan az ex-Sauberes Felipe Nasr dolgozik azon, hogy jövőre újra a száguldó cirkuszban indulhasson, elismerte, hogy egy IndyCar debütálás reálisabb lehet.

    A brazil Nasr először mutatkozott az F1-es paddockban a Brit Nagydíjon, mióta 2016 végén távozni volt kénytelen. Az Autosportnak ennyit mondott:
    „Még mindig keresem a lehetőségeket. Azt gondolom, hogy még visszatérhetek, és figyelem, hogy milyen lehetőségek adódhatnak 2018-ra. Az elsődleges tervem a Forma-1, de több B opcióm is van. Ilyenek mint IndyCar, Formula E, vagy a WEC, ezek közül bármelyikben kiköthetek, érdekelnek. Megpróbálok mindenhol kialkudni egy tesztlehetőséget, mielőtt elkötelezném magamat, vagy döntenék.”

    Nasr azt is elismerte, hogy magának nehezíti a Forma-1 a dolgát azzal, hogy kevés a hely a rajtrácson:
    „Nehéz kérdés. Jó lenne, ha érkezne egy-két új csapat, nem csak magam miatt, hanem minden feltörekvő fiatalnak, akinek a végcélja a Forma-1. A dolgok azonban gyorsan megváltozhatnak, és akár jóra is fordulhatnak. A leglényegesebb, hogy fitt vagyok. Mindent megtettem azért, hogy készen álljak, tudom, hogy ha bármikor beülhetnék az autóba, akkor egyből versenyképes lennék. Nem jó dolog, ha kikerülsz az autóból, de nem fogom sajnáltatni magam. Mindennek megvan az ideje az életben, és az a lényeg, hogy készen állok, és hamarosan döntést hozok.”

    A brazil azt reméli, hogy a brazil kapcsolatainak köszönhetően akár az IndyCar világába is hamar bekerülhet:
    „Mindig is figyeltem az Indy-t. Sok brazil kötött ott ki, és Helio Castronevesszel jó a kapcsolatunk, mert a nagybátyám F3-as csapatában versenyzett. Mindig is mondta, hogy mi újság arrafelé, és ez egy olyan széria, ami mindig is érdekelt, és komolyak a versenyek is. Meglátjuk mi lesz, de egyértelműen vannak nyitott ajtók.”