Címke: Formula E

  • Formula E: Nem lesz másik futam a Montreali helyett

    Formula E: Nem lesz másik futam a Montreali helyett

    A jelek szerint a 2017/2018-as Formula E-s versenynaptár 12 fordulóból áll, ugyanis nem lesz másik futam az elmaradt, montreali dupla forduló helyett. Bár Montreal jelenlegi polgármestere, Valerie Plante eredetileg csak a helyszín módosításra tett javaslatot, végül kivették a kanadai fordulót a versenynaptárból. Mindezt úgy, hogy szinte már kőbe volt vésve a jövő évi dátum, de az is szóba jött, hogy egy extra futammal színesítenék a Formula E palettáját.

    „Szóba jött rengeteg alternatíva, de végül azt a döntést hoztuk meg, hogy nem lesz új futam az elmaradt helyett.”- mondta a Formula E szóvivője a Crash.net-nek. „Az utcai versenyzéshez nagyon elővigyázatosnak kell lenni, és bár igen ígéretes alternatívák is szóba kerültek, ezeket érdemesebb lenne döntéshozatal előtt jobban megvizsgálni.”

    „Az évadzáró futam New Yorkban lesz, ami tökéletes ékkő lesz a bajnok koronáján.”

     

  • Montréal ePrix helyett Birmingham ePrix?

    Montréal ePrix helyett Birmingham ePrix?

    A meghiúsult montréali futamot a Formula E egy birminghami utcai versennyel kívánja pótolni – már amennyiben lesz pótlás.

    Montréal új polgármestere elődjével ellentétben nem rajong a belvárosi autóversenyzésért (35 millió dolláros versenyrendezési díj mellett mondjuk nem csodálkozunk nagyon), ennek megfelelően pedig múlt hónapban a 2017/18-as FE-szezon zárófordulója kikerült a naptárból. Az elektromos széria vezetősége ezen a héten ül össze, hogy megvitassák a kiesett verseny sorsát.

    Első és legkevesebb papírmunkával elintézhető opció, ha nem pótolják a Montréal ePrix-t, ez esetben azonban két futammal kevesebből állna a bajnokság (ne feledjük, hogy a kanadai fordulót duplafutamosra tervezték). Egy alternatív és viszonylag simán kivitelezhető megoldás lenne az áprilisi Róma ePrix kibővítése még egy versennyel, a helyi önkormányzat ugyanis montréali megfelelőjével ellentétben teljes vállszélességgel a sorozat mögött áll (és nem mellesleg már elkelt az összes jegy), továbbá a németországi Norisring is felmerült, ahol egy héttel a tervezett időpont előtt DTM-futamot tartanak, így az infrastruktúra újraépítésével nem kellene bajlódni.

    Az FE és Alejando Agag számára azonban eddig nem okoztak gondot a szoros határidők, és habár lehet, hogy logisztikai szempontból a jelenlegi probléma nehéz falatnak bizonyul, még az is megeshet, hogy egy teljesen új helyszínt látunk majd a versenynaptár zárótraktusában. Az új futam nem szimplán átvenné a befuccsolt kanadai forduló július 29-30-i időpontján, hanem egy kicsit korábban, június végén kerülne rá sor, ezzel pedig a július 16-17-i New York-i forduló venné át a szezonzáró szerepét.

    Az Autosport értesülései szerint Birmingham a legesélyesebb jelölt, ahol utoljára 1990-ben rendeztek F3000- és BTCC-versenyeket Birmingham Superprix néven, az akkori utcai pályát pedig a város délkeleti részében alakították ki. Az FE röpke történetében nem ez lenne az első alkalom, hogy az elektromos masinák az Egyesült Királyságba látogatnak: 2014-ben és 2015-ben Londonban, a Battersea Parkban rendeztek ePrix-t, az eredetileg öt évre aláírt szerződést azonban a helyi lakosok panaszai miatt két év után érvénytelenítették. Agagnak nem titkolt vágya, hogy szériája visszatérjen Londonba, és az idei szezon előtt azt is elmondta, hogy nem rest kivárni a megfelelő alkalmat – ez azonban nem egyenlő azzal, hogy az Egyesült Királyság egyéb részein ne lehetne versenyt rendezni.

    Birmingham mellett Brands Hatch és Donington neve is felmerült, ám elméletileg mostanra mindketten kikerültek a képből. Donington tűnhetne a tökéletes jelöltnek, elvégre ez a pálya az, ami az F1-nek Silverstone: a nyitószezon előtt itt „tartották meg” az FE első szimulált versenyét, itt rendezték az első három szezon előtesztjeit és ugyanezen idő alatt mind a tíz csapat kvázi otthonaként funkcionált, illetve több csapatnak és az FE logisztikai központjának még jelenleg is Donington a bázisa, arról már nem is beszélve, hogy a pálya tökéletes tesztlehetőséget biztosítana a 2018/19-es szezonra bevezetendő újdonságoknak.

    Egyetlen apró ellenvetés azonban elég volt, hogy Donington FE-s álmainak vége szakadjon: a csapatok úgy vélték ugyanis, hogy az épített pályán való versenyzés ellent mondana a széria „elektromos utcai versenyzés” üzenetének. (Megjegyzés: Valérie Plante új montréali polgármester elsőként felajánlotta Agagnak, hogy a belváros helyett az F1-es Gilles Villeneuve pályán rendezzék meg az ePrix-t, ám ugyanezen okokra [is] hivatkozva végül elvetették az ötletet.) Ami pedig Brands Hatchet illeti, Londonhoz való közelsége okán csábító ajánlatnak tűnt, de ez sem volt elég az üdvösséghez.

  • Giovinazzi: Még mindig a Forma-1 élvez elsőbbséget

    Giovinazzi: Még mindig a Forma-1 élvez elsőbbséget

    Annak ellenére, hogy részt vett az újoncok tesztjén a Formula E-ben még mindig a Forma-1-be kerülés az elsődleges cél Antonio Giovinazzi számára.

    A Ferrari alkalmazásában álló olasz versenyző tavaly már bemutatkozhatott a száguldó cirkuszban, amikor is ő helyettessítette a sérült Pascal Wehrleint a Saubernél a szezon első két hétvégéjén. Sokáig versenyben volt a svájciak ülésért az idei évre, ám végül a Forma-2 bajnoka Charles Leclerc kapott helyett Marcus Ericsson mellet. Míg Giovinazzi lesz a csapat tartalék pilótája és több pénteki edzésen is lehetőséget fog kapni.

    A 24 éves pilóta legutóbb a Virgin Formula E autóját vezette az újonc teszten. Erről is nyilatkozott az olasz La Gazetta dello Sportnak. „Ez az autó nagyon különbözik mindegyik olyan autótól, amit eddig vezethettem. Kevesebb a leszorítóerő, ezért sokkal pontosabban kell fékezni. Szerintem egy remek napot teljesítettem.”

    Giovinazzi elutasította azon feltételezéseket, miszerint a Ferrari inkább a Formula E-ben szeretné indítani őt, mintsem a király kategóriában.

    „Ez egy személyes indíttatás volt. A Ferrarinak semmi köze ahhoz, hogy én FE autót tesztelhettem. Szeretném megérteni, hogy hogy mennek a dolgok az elektromos sorozatban. Számomra továbbra is a Forma-1 élvez elsőbbséget, mindent megteszek azért, hogy helyett találjak magamnak. 2018-ban a Sauber tartalék pilótája leszek, megpróbálok a lehető legjobban a csapat hasznára lenni.” – zárta Giovinazzi.

  • Holland cég szállítja a halót

    Holland cég szállítja a halót

    A holland CP Tech vállalat lesz a halo névre hallgató fejvédő rendszer hivatalos beszállítója – közölte a Nemzetközi Automobil Szövetség.

    A Nedschroef csoport leányvállalataként működő cég egyéb extrém erős teherbírásokat is elviselni képes alkatrészeket gyárt az autóipar és a motorsport számára, legújabb projektjük keretén belül pedig az FIA által 2018-tól a Forma-1-ben, a Forma-2-ben és a Formula E-ben (az ötödik versenytől kezdődően) kötelező jelleggel bevezetett fejvédő rendszert.

    A Halo fejlesztése közben a CP Tech volt az a vállalat, mely sikeresen teljesítette az FIA által megkövetelt szigorú biztonsági előírásokat.

    „A CP Tech csoportot választottuk egyik R&D partnerünkké, hiszen kitűnő mérnöki megoldásokat alkalmaznak.” – mondta Andy Mellor.

    Thomas Casey, a CP Tech ügyvezető igazgatója is elégedetten nyilatkozott az üzlet létrejöttét követően: „Ez a projekt valódi elismerése az egyedülálló know-how szakértelmünknek a titán és különböző anyagok komplex feldolgozásában.”

    A ‘glória’ bevezetésével az FIA az esetleges fejsérülések előfordulásának esélyét kívánja csökkenteni, miután 2014-ben Jules Bianchi Forma-1-es versenyen, 2015-ben pedig Justin Wilson IndyCar futamon veszítette életét súlyos fejsérülést követően.

  • Orlando Bloom versenyző overallt húzott

    Orlando Bloom versenyző overallt húzott

    Megszokott, hogy a Formula E versenyeken mindig feltűnnek hírességek, az pedig végképp nem újdonság az autósportos közönségnek, hogy gyakran van jelen Leonardo di Caprio is, aki elkötelezett környezetvédelmi aktivista, valamint ő a Venturi Formula E team egyik alapítója.

    Az elmúlt hétvégén, Marrakeshben azonban egy színészkollégája, Orlando Bloom is feltűnt, akit a Formula E alapítója, Alejandro Agag meg is autóztatott egy elektromos BMW-vel, illetve Bloom maga is kipróbálhatott egy Formula E autót!

    Orlando Bloom
    Fotó: Sam Bagnall/LAT/Formula E
    Orlando Bloom
    Fotó: Sam Bloxham/LAT/Formula E
    Orlando Bloom
    Fotó: Sam Bloxham/LAT/Formula E
    Orlando Bloom
    Fotó: Sam Bloxham/LAT/Formula E
    Orlando Bloom
    Fotó: Zak Mauger/LAT/Formula E
    Orlando Bloom
    Fotó: Alastair Staley/LAT/Formula E

     

  • Di Resta nagyon közel állt ahhoz, hogy idén Williams versenyző legyen

    Di Resta nagyon közel állt ahhoz, hogy idén Williams versenyző legyen

    Látta is, már már érezte, mindent megtett érte, végül mégis lemaradt a Williams 2018-as versenyüléséről Paul di Resta. A brit csapat 2017-es tartalékpilótája tavaly a Hungaroringen helyettesíthette a lebetegedett Felipe Massát, és egyike volt a három szereplőre szűkült listának, aki idén Lance Stroll csapattársa lehetne.

    Di Resta keményen harcolt az ülésért, és ősszel még Robert Kubica ellen is részt vett egy szétlövésen, de amire egyikük sem számított, hogy a Williams egy harmadik emberrel, a 22 éves Szergej Szirotkinnal is számol. A Crash.net-nek nyilatkozott a csalódott di Resta:
    „Elérhető közelségben voltam már a versenyülést illetően, aztán ebből mégsem lesz semmi. Talán a koromnak köszönhető ez, vagy nem is tudom. Szerettem vezetni tavaly Budapesten. Próbáltam a lehető legjobban képviselni a csapatot, pedig kevés időm volt felkészülni. Mégis újra képbe kerültem így.”

    Di Resta elismerte, hogy nem valószínű, hogy marad a Williams tesztpilótája idén, és pont emiatt is kezdte el jobban érdekelni a Formula E. A Jaguarral ráadásul meg is nyerte az újoncok tesztjét Marrákesben vasárnap. Ezzel kapcsolatban ennyit mondott:
    „A Williams nagyon hamar fog most már dönteni. Versenyzőként azonban magadra kell gondolnod. Ez a bajnokság meg egyre inkább közelíti a Forma-1 színvonalát, és professzionális versenyzőként persze, hogy így érdekel.”

    A Mercedes is jövőre beszáll a Formula E-be, a skót pedig vezetett a német márkánál a DTM-ben, így ilyen formán is érdekelt abban, hogy jó kapcsolatot ápoljon velük.

  • Lobbiztak a csapatok, mégis marad a minimumidős szabály

    Lobbiztak a csapatok, mégis marad a minimumidős szabály

    Tegnap kora reggel számoltunk be a hírről, miszerint az FIA szezon közben változtatott szabályt a Formula E-ben: a terv szerint a következő hétvégén megrendezésre kerülő versenyeken már nem lett volna érvényben a futamok közbeni autócserére vonatkozó minimumidős szabály.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség elérkezettnek látta az időt arra, hogy további izgalmakat csempésszenek az elektromos kategória versenyibe, ám az említett minimumidős regula eltörlése komoly biztonsági aggályokat keltett a csapatok és egyes versenyzők között.

    A csapatok közös egyetértése alapján kérelmet indítványoztak az FIA felé, melyben arra kérték a Jean Todt vezette szervet, hogy halasszák el a szabály bevezetését, mivel több időre van szükségük a változásokra való felkészüléshez.

    Az FIA engedelmeskedett: az eredetileg Marrakeshre tervezett szabálymódosítást a február első hétvégéjén Chilében megrendezésre kerülő versenyig tolták.

  • Agag szerint 2040-re az FE lesz a vezető motorsport

    Agag szerint 2040-re az FE lesz a vezető motorsport

    Alejandro Agag FE-vezérigazgató szerint „mivel a világ addigra elektromos lesz”, 2040-re a Formula E lesz az egyetlen épkézláb motorsportszéria a világon – még az F1-et is beelőzve.

    2014-es elindulásakor az FE-t az „elektromos és környezettudatos versenyzés kezdetének” kiáltották ki, a sorozat pedig céljaként azt tűzte ki, hogy a világ első karbonsemleges motorsportja legyen. A ’normális’ versenysorozatoknál zöldebb és fenntarthatóbb széria jelenleg is hatalmas sikernek örvend, párosával vonzza a legnagyobb autógyárakat és világcégeket, belvárosi futamainak köszönhetően pedig széles réteghez juttatják el mondanivalójukat.

    „Szerintem az FE óriásivá növi ki majd magát” – nyilatkozta az ESPN-nek Agag. „Úgy vélem, hogy 20-30-40 év múlva már csak mi maradunk a motorsportok palettáján. Talán lesznek még mások is, de valószínűleg mi leszünk a vezető motorsportágazat, mivel a világ addigra elektromos lesz. Ha ez mégsem történne meg az elkövetkező 20-30 évben, akkor nagy bajban leszünk, de az autóversenyzésről még akkor sem kell majd lemondanunk.”

    Habár Agag mindig bízott kicsinye jövőbeli sikerességében, még őt is meglepte az „FE-hisztéria”, aminek legújabb bizonyítéka az ABB technológiai vállalattal kötött főszponzori szerződés.

    „Messze túlszárnyaltuk az eredetileg elképzelt várakozásainkat” – folytatta. „Az ABB-vel aláírt szponzori együttműködés egy újabb hatalmas lépés a történetünkben. Amikor útjára indítottuk a projektet, álmodni sem mertünk volna ilyenekről; folyamatosan kellemes meglepetések érnek, ami azt sugallja, jó irányba haladunk.”

  • Szabályváltozás a Formula E-ben: nem lesz minimumidő az autócserénél

    Szabályváltozás a Formula E-ben: nem lesz minimumidő az autócserénél

    Az FIA szezon közben eszközöl szabályváltoztatásokat a Formula E-ben: a következő versenytől kezdődően nem lesz meghatározott minimumidő az autócserékre vonatkozóan.

    Az elektromos széria indulása, azaz 2014 óta a versenyek része az autócsere, melyre az akkumulátorok véges élettartama miatt van szükség: az FIA ezeket a bokszkiállásokat mindez idáig minimumidővel szabályozta. A csapatok kezdték egyre jobban optimalizálni a hatékonyságukat, így az említett minimumidő folyamatosan csökkent.

    Az Autosport beszámol róla, hogy az FIA elérkezettnek látja az időt arra, hogy a következő versenyhétvégétől kezdődően már nem határoznak meg autócserére vonatkozó limitet.

    Lucas di Grassi, a Formula E tavalyi szezonjának bajnoka elmondta, talán nem szerencsés szezon közben ilyen mértékű szabályváltoztatást eszközölni: „A koncepció mellett vagyok, de ilyen jellegű változtatást a szezon kezdete előtt kellene meghozni, így a csapatoknak is lenne lehetőségük a folyamatok finomhangolására. Ez így mindenki számára lutri lesz és komplikáltabbá teszi az életünket Marrakeshben” – jelentette ki.

    Sam Bird, a DS Virgin Racing versnyzőjében is felmerült néhány kérdés a változásokat illetően, mely akár a biztonság rovására mehet. „A szurkolók számára növeli az izgalmi faktort, ám biztonság szempontjából nem ideális. – mondta.”

    Bird aggodalmai között említette a biztonsági öv esetlegesen nem megfelelő rögzítését, melyet nyomás alatt gyorsan cselekedve könnyen elhibázhatnak az autócsere alkalmával.

     

     

  • Palmer maradhat a Renault család tagja

    Palmer maradhat a Renault család tagja

    Annak ellenére, hogy a szezon végén Jolyon Palmer elveszítette az ülését a Renault Forma-1-es csapatánál, a csapatfőnök Cyril Abiteboul kijelentette, hogy szeretné, ha a brit továbbra is maradna a Renault alkalmazásában.

    Palmert a Japán Nagydíj után váltotta le a francia istálló gyenge teljesítménye miatt, helyére pedig Carlos Sainz érkezett.

    Az egykori GP2-es bajnok továbbra is élvezi egykori munkaadója támogatását, amit Cyril Abiteboul is megerősített, és elmondta, hogy szeretnének neki helyet találni másik sorozatban.

    „Úgy korrekt, ha elmondom, hogy megpróbálunk segíteni Jo-nak és családjának, hogy minél hamarabb biztos legyen a jövője. Vannak terveink, de ezeket nem szeretném a nyilvánosság előtt részletezni. Azt viszont nem gondolnám, hogy Jonathan vagy Jo tagadnák azt a tényt, hogy nagyon segítőkészek vagyunk – a lehető legtöbbet megtesszük érte.” – mondta Abiteboul.

    „Azok az utak, amiket mi kigondoltunk nem működtek eddig. A Renault egy nagy család a motorsportban, számos helyen érdekeltek vagyunk, szóval meglátjuk majd kinek mit hoz a jövő.”

    Ez akár jelentheti a Formula-E-t is, hiszen a pletykák mostanában erről szóltak, ráadásul a Renault ott is gyári csapattal van jelen, illetve a Techeetah csapat partnerei is. Erről azonban konkrétumot nem tudott mondani Abiteboul.

    „Szerintem az időzítéssel voltak gondok.” – mondta a csapatfőnök a Formula-E-s lehetőségről.

    „Talán lett volna valami, ha időben elkezdjük a tárgyalásokat, de ezidáig még ez nem történt meg. Majd meglátjuk. Mi igyekszünk mindent megtenni Jo érdekében, mert megérdemli, hogy egy világklasszis bajnokságban szerepeljen.” – tette hozzá a francia.