Címke: Formula E

  • Bottas versenymérnöke az FE-be távozik

    Bottas versenymérnöke az FE-be távozik

    Tony Ross, Valtteri Bottas versenymérnöke a Mercedes FE-csapatához távozik, jelentette be a német istálló.

    Ross 2011 óta tartozott a Mercedes F1-es kötelékébe, és versenymérnökként jelentősen hozzájárult Nico Rosberg 2016-os világbajnoki győzelméhez. Az Abu Dhabi Nagydíjat követően jelentette be Toto Wolff, hogy Ross az FE-program főversenymérnöke lesz.

    „Tony a Formula E-projektünk főversenymérnöke lesz” – mondta Wolff. „Elege van belőletek, inkább valami szórakoztató környezetbe akar menni és menő városokban egynapos versenyeken részt venni.”

    Wolff viccelődése a következő kérdésre is kiterjedt, még pedig: ki lesz akkor Bottas versenymérnöke 2019-ben?

    „Még megbeszélés alatt a dolog” – kezdte az osztrák. „Jó, ez nem volt igaz, de adjatok pár hetet. Nem is volt akkora hazugság viszont – talán ez volt az első alkalom az itt eltöltött hat évem alatt [hogy nem mondtam igazat]!”

    A Mercedes hivatalosan a 2019/20-as szezontól csatlakozik az FE mezőnyéhez, ám a HWA révén már a két hét múlva kezdődő 2018/19-es évben belekóstol az elektromos versenyzés világába. A motorsport.com értesülései szerint Ross a HWA-hoz csatlakozik; hogy pontosan mikor, azt még nem lehet tudni, de valószínűleg hamarosan. A csapat két versenyzője a McLarentől távozó Stoffel Vandoorne és a friss DTM-bajnok Gary Paffett lesz.

  • Vandoorne a Mercedes szimulátorversenyzője lesz

    Vandoorne a Mercedes szimulátorversenyzője lesz

    Stoffel Vandoorne tűzközelben marad, miután a Mercedes F1-es csapatának szimulátorát fogja vezetni 2019-ben.

    A McLarentől távozó Vandoorne nemcsak a Mercedes-proxi HWA FE-csapatának egyik versenyzője lesz, hanem az F1-es alakulat szimulátorában is dolgozni fog Esteban Oconnal karöltve.

    „A Mercedes F1-es csapatának szimulátorában fogok dolgozni” – erősítette meg a belga. „Izgalmas szerepkörnek tekintem, mert így még mindig az F1 része maradok, ráadásul a világbajnokokkal fogok együttdolgozni. Valószínűleg tudok nekik új, friss ötletekkel szolgálni, és én is felmérhetem a különbségeket, miután eddig csak a McLaren környezetét és munkamódszerét ismertem. Izgalmas dolog ez a kis levegőváltozás.”

    A viszonylag aktív F1-es jelenlét könnyebbé teheti az esetleges visszatérést.

    „Mindenképpen megéri ebben a közegben maradni, mert sosem tudhatod, mi fog történni” – magyarázta Vandoorne. „Örülök, hogy a Mercedesszel maradhatok és nekik dolgozhatok, mert így tisztában lesznek azzal, mire vagyok képes. A pilótapiacot nem lehet előre kiszámítani: idén is elég őrült volt, és ki tudja, milyen lesz a jövőben. Csak jó lehet, ha tűzközelben maradok és felkészülök az eshetőségekre.”

    Mindeközben azonban Vandoorne szorgalmasan rója majd a köröket az FE-ben és úgy véli, az elektromos széria volt a legjobb opció az F1 mellett.

    „Rengeteget beszéltem Totóval, és az egész mercedeses projekt nagyon vonzó ajánlat volt” – fűzte hozzá. „Ami számomra igazán fontos volt, az a gyártói jelenlét, így a Mercedesszel való közös kapcsolat ezen a szinten csábító volt. Megkaptam a lehetőséget, nem is ébredtek bennem kételyek; biztos voltam benne, hogy versenyképesek leszünk. Ami felé a Mercedes elköteleződik, azt valóban komolyan veszik, így 100%-ban biztos vagyok benne, hogy ebbe a programba is rengeteg időt és energiát ölnek majd.”

  • Új-Zélandra is vinnék a Formula E-t

    Új-Zélandra is vinnék a Formula E-t

    Egy aucklandi székhelyű konzorcium gőzerővel dolgozik azon, hogy az elkövetkezendő évek valamelyikében az új-zélandi városba hozzák a Formula E-t.

    A Vector Energy által vezetett konzorcium – melynek tagja még az Új-zélandi Nemzetközi Kongresszusi Központ és az Aucklandi Egyetem is – már felvette a kapcsolatot a sorozat elöljáróival egy esetleges belvárosi futam ügyében. Az egyeztetések már meg is kezdődtek.

    Az Új-zélandi Innovációs Tanács vezetője, Craig Cotton szerint egy esetleges aucklandi FE verseny nagyban segíthetné a város azon célkitűzését, hogy 2035-re teljes mértékben megújuló energiaforrásokat használjon a város, illetve 2050-re karbon semlegessé váljanak.

    „A Formula E szívesen jönne ide, és nagyra becsülik a környezet iránti elkötelezettségünket illetve a fenntarthatósági törekvéseinket. Ezek elérésében kulcsfontosságú szerepet játszik az elektromos közlekedés. Van lehetőségünk arra, hogy az új-zélandiakat bevonjuk egy sokkal intelligensebb, tisztább és gazdaságilag sokkal fenntarthatóbb jövőbe.” – kezdte.

    „Hogyan tudjuk mi könnyedén megoldani a forgalmi torlódások kérdését, az üzemanyag árak csökkentését és megvalósítani a 2035-ös és 2050-es terveinket? A Formula E az ideális lépés ezek megvalósítása felé.” – tetet hozzá.

    A korábbi Forma-1-es pilóta Mark Webber pedig már be is állt a futamrendezés mögé.

    „Rendkívül fontos, hogy a világ ezen része – Ausztrália és Új-Zéland – ne maradjon le a világ többi részéhez képest az innovációban, fejlődésben. Valakinek muszáj vezetnie ezt a folyamatot, ezért örülök annak, hogy Auckland lépett ennek érdekében.” – mondta Webber.

    „Ha megnézzük a szóban forgóvárosokat és vállalatokat, akkor láthatjuk, hogy a Formula E az, ami a jövő közlekedését meghatározza, és ezt mondhatom nyugodtan a Porsche nevében is. Ezen kívül ha mondjuk a hazai pilóta, Mitch Evans diadalmaskodna egy gyári csapat autójában, az még inkább vonzaná az új-zélandi embereket ez irányba.”- tette hozzá a Porsche nagykövete.

  • Ticktum bemutatkozik a hétvégén a Formula 2-ben is!

    Ticktum bemutatkozik a hétvégén a Formula 2-ben is!

    A 19 éves Daniel Ticktum második lett idén az European F3 bajnokságban, majd egymást követő évben másodszor is megnyerte a Makaói Nagydíjat. Innen egyenesen Abu Dhabiba repült, ahol helyettesíteni fogja Maximilian Günthert az Ardennél, pedig a csapat egyetlen győzelmét a német pilóta szerezte idén Silverstoneban, egy fordított rajtrácsos sprintversenyen. A FIA hivatalos nevezési listáján is már a brit pilóta neve szerepel.

    Ticktum jövőre feltehetően a Team Mugen színeiben indul a Super Formulában, ahol már vezetett idén akkor, amikor helyettesítette a Honda junior pilótáját, Nirei Fukuzumit. Ő egyébként ezen a hétvégén az Ardennél a csapattársa is lesz.

    A héten az Autosport.com rá is kérdezett Ticktumnál, hogy lehetséges-e esetleg neki egy teljes Formula 2-es program jövőre, amire így válaszolt:

    „Szívesen csinálnám azt is.”

    Az Arden idei versenyzői amúgy elhagyják a csapatot, Fukuzumi a Super Formulára koncentrál inkább a jövőben, Günther pedig csatlakozik a Dragon Racinghez a Formula E-ben. Az Ardent Garry Horner irányítja, aki a Forma-1-es Red Bull csapatnál főnökösködő Christian édesapja, így elég egyértelmű lenne az, hogy a Red Bull junior itt kössön ki, bár volt olyan elképzelés is, hogy akár a Toro Rosso F1-es versenyüléséig is eljuthat.

    Öt pont hiányzik neki az Forma-1-es szuperlicenszhez, amit akár megszerezhet úgy is, hogy a téli Toyota Racing Seriesben indul, amit ha megnyer, akkor hét ponttal gazdagodna. A Formula 2-es bajnoki címért még harcban álló Alex Albon jelenleg a kiszemelt a Toro Rosso istállónál, és ő lehet majd akkor Danyiil Kvjat csapattársa. A Red Bull egyeztet emiatt a Nissan e.dams FE csapatával, ahová eredetileg aláírt.

  • Nők is tesztelnek majd a Formula E-ben

    Nők is tesztelnek majd a Formula E-ben

    Hamarosan megkezdődik a Formula E 2018\19-es idénye, ahol – mint korábban – most is lesznek szezonközbeni tesztek. Az első rögtön a szaúd-arábiai szezonnyitó után lesz, és annak a tesztnek a beosztása ismertté vált. A teszt érdekessége, hogy a csapatok lehetőséget kapnak arra, hogy az állandó pilótáik mellett egy női versenyzőt is indítsanak a teszten.

    Kilenc csapat pedig élt is ezzel a lehetőséggel, így többek között Jamie Chadwick, Simona da Silvestro, Carmen Jorda, Tatiana Calderon és Katherine Legge is képviselteti majd a gyengébbik nemet a teszten.

    A teszt egy délelőtti és egy délutáni etapból fog állni, aminek az arab pálya fog otthont adni közvetlenül a szezonnyitó után. Minden olyan csapat, amelyik tervez női pilótát indítani, azok két autóval fognak részt venni. Az Audi és a Jaguar az egyetlen csapatok, akik egy autót fognak pályára küldeni.

    Az egyik női pilóta az a Jamie Chadwick lesz, aki 2015-ben brit GT4 bajnok volt, ő a NIO csapattal fog tesztelni, míg a másik autón a két állandó pilótájuk, Oliver Turvey és Tom Dillmann fognak osztozni.

    A Venturi istálló női pilótája Simona De Silvestro lesz, aki emellett a csapat hivatalos teszt- és tartalékpilótája is lesz a szezon során. Rajta kívül Felipe Massa és Edoardo Mortara fog megosztva dolgozni a csapatnak.

    Carmen Jorda a Nissan e.Dams autóját fogja pályára vinni, Sebastian Buemi és Alexander Albon mellett. Utóbbiról továbbra sem tudni, hogy mi lesz a jövője, hiszen a pletykák szerint közel áll a Toro Rossohoz, ha ez megvalósul, akkor Oliver Rowland veszi át a helyét.

    A tavalyi bajnok Jean-Eric Vergne csapata a Techeetah annak a Tatian Calderonnak szavaz bizalmat, aki nemrégiben a Sauber Forma-1-es gépével körözött Fioranóban. Természetesen a másik pilóta André Lotterer is pályára fog gurulni a francia mellett.

    A Mahindrát Katherine Legge fogja képviselni, és a másik autót csak az egyik állandó pilóta fogja vezetni, méghozzá Jerome D’Ambrosio.

    A Virgin Racing egy emirátusokbéli versenyzőnőnek ad lehetőséget, az idei olasz Formula 4-ben szereplő Amna Al Qubaisinek. Természetesen Sam Bird és Robin Frijns mellett

    A BMW Andretti csapat házon belül választott, ugyanis a BMW juniorprogramjának is tagja az a Beitske Visser, aki szintén jelen lesz a teszten, Alexander Sims mellett.

    A HWA és a Dragon csapatok is két autót fognak indítani a teszten, de azt még nem jelentették be, hogy náluk ki lesz a női pilóta. Előbbinél biztosan Stoffel Vandoorne és Gary Paffett, utóbbinál pedig José Maria Lopez és Maximilian Günther fog osztozni az egyik autón.

    Az Audi kilóg a sorból, hiszen ők nem indítanak női pilótát és egyik állandó versenyzőjüket sem, így az egész napot a fejlesztő pilótájuk, Nico Muller fogja vinni. Míg a Jaguart egyedül Mitch Evans fogja képviselni.

    Az első tesztet még további kettő fogja követni a szezon során, az egyik Marrakech-ben, a másik pedig Mexikóvárosban lesz.

  • Hiába a Toro Rosso pletykák, Albon ott van a Formula E nevezési listáján

    Hiába a Toro Rosso pletykák, Albon ott van a Formula E nevezési listáján

    Az elmúlt hetekben-hónapokban több ízben is összeboronálták a Forma-2-ben vitézkedő Alexander Albont a Toro Rossóval, ám nagyon úgy fest, hogy a 22 éves versenyző az elektromos szériában folytatja pályafutását.

    Albon nemrég a valenciai Formula E tesztet is kihagyta, amelynek következtében ismét felerősödtek a hírek, miszerint a Toro Rosso leigazolja őt 2019-re.

    A thai nemzetiségű versenyző egyébként az F2-es bajnoki pontverseny második helyét foglalja el a szezonzáró verseny előtt, és ő az egyetlen, aki elveheti a bajnoki címet George Russelltől.

    A Nissan még szetepmberben jelentette be Alex Albon érkezését, aki Sébastien Buemi csapattársa lesz majd.

    A 2018/2019-es Formula E szezon jövő hónapban, Szaúd-Arábiában veszi kezdetét. Ebben az idényben már Gen2-es autóval gurulnak pályára a versenyzők, a lehetővé teszi, hogy teljes versenytávot teljesítsenek egy akkumulátorral, így megszűnik a versenyek közbeni autócsere.

    Íme a nevezési lista:

    Audi: Lucas di Grassi, Daniel Abt
    DS Techeetah: Jean-Eric Vergne, Andre Lotterer
    Virgin Racing: Sam Bird, Robin Frijns
    Mahindra Racing: Jerome D’Ambrosio, Felix Rosenqvist*
    Nissan e.dams: Sebastien Buemi, Alexander Albon
    Jaguar: Mitch Evans, Nelson Piquet Jr
    Venturi: Felipe Massa, Edoardo Mortara
    NIO: Oliver Turvey, Tom Dillmann
    Dragon: Jose Maria Lopez, Maximilian Gunther
    BMW Andretti: Antonio Felix da Costa, Alexander Sims
    HWA: Gary Paffett, Stoffel Vandoorne

    *Rosenqvist helyét Pascal Wehrlein veszi majd át a szezonnyitót követően.

  • Rosenqvist fogja helyettesíteni Wehrleint Rijádban

    Rosenqvist fogja helyettesíteni Wehrleint Rijádban

    Felix Rosenqvist vissza fog térni a Mahindra Formula E-s csapatához a 2018/2019-es szezonnyitó nagydíjára, az Ad Diriyah Szaúd-Arábiai ePrix-ére.

    A svéd pilóta a 2017/2018-as szezon végén távozott az indiai csapattól, miután egy több éves szerződést írhatott alá Chip Ganassi Racinggel, ahol az ötszörös IndyCar bajnok, Scott Dixon csapattársaként fog majd versenyezni.

    A Mahindra ezek után az egykori Forma-1-es pilótát, Pascal Wehrleint választotta ki Rosenqvist utódjaként. A csapa másik pilótája pedig a szintén ex-F1-es versenyző, Jerome D’Ambrosio lesz.

    Azonban Wehrlein csak 2019 január végétől versenyezhet, ugyanis a német pilóta ekkor fog véglegesen távozni a Mercedes pilótaprogramjából. A Mahindra Rosenqvistet bízta meg azzal a feladattal, hogy helyettesítse Wehrleint a szezonnyitó Rijádi ePrixen.

    A leendő IndyCar pilóta azonban még nem vezethette a Mahindra újgenerációs autóját, azonban az autó fejlesztésében még vállalt valamennyi szerepet.

    „Örülök, hogy visszatérhetek a Mahindrához,” – mondta Rosenqvist. „Különleges alkalom lesz a Rijádi ePrix, ugyanis az első futam egy új korszak kezdetét fogja jelenti a Formula-E-ben.

    „Ugyan nem teszteltem az autót a szezon előtti teszten, a szezon előtt még tesztelhettem az autót, miközben az még fejlesztés alatt állt. Várom már a közös munkát a Mahindrás srácokkal. Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a csapat sikeresen indítsa ezt a szezont.”

    Az Mahindra csapatvezetője, Dilbagh Gil megerősítette, hogy Wehrlein a második futamon, amit Marrakeshben rendeznek majd, Marokkóban, már rajthoz fog állni.

    „Örülünk annak, hogy Felix vissza fog térni hozzánk,” – mondta az indiai csapatfőnök. „Felix egy remek versenyző és szerves részét képezi a csapatunk történelmének. Rendkívül jól teljesített, amíg a csapatunkat erősítette, remélhetőleg Rijádban is hozni fogja a formáját.

    „Felix és a csapat is egyaránt motivált, ugyanis szeretnénk az ötödik szezonban szeretnénk nagyot alkotni. Jerome egy nagyon tapasztalt versenyző, szóval egy élmény lesz majd vele dolgozni. Januárban pedig Pascal is csatlakozni fog majd hozzánk. Alig várjuk már, hogy kezdetét vegye a szezon.”

    Rosenqvist szerezte a Mahindra mindhárom győzelmét az elektromos sorozatban. Azonban a svéd pilótának nem sikerült megnyernie a bajnokságot.

  • Hamilton soha nem lesz elektromos arc!

    Hamilton soha nem lesz elektromos arc!

    Az ötszörös F1-es világbajnok, Lewis Hamilton elárulta, hogy nem igazán tudja az érzéseit hova tenni az ABB FIA Formula E bajnokságával kapcsolatban. A héten elismerte, hogy nagyon is aggódik a klímaváltozás miatt, és környezetvédőnek titulálta magát, ugyanakkor versenyzőként a száguldás szerelmese. Interlagosban ennyit mondott:

    „Ez nehéz, mert dilemmában vagyok. Azok a gázok, amik az autóinkból jönnek, nem igazán mondhatóak klímabarátnak, és így a világnak nem tesz jót, ami zavar. Másrészről viszont rajongok a versenyekért. Benzin folyik az ereimben, egy igazi „petrol head” vagyok. Soha nem leszek az az arc, aki rajong az elektromos autókért. Remélem, hogy az én életemben még az autókat tankolni fogják és valamilyen V elrendezésű motor lesz bennük, valamiféle hanggal. A Formula E amit csinál, az viszont remek, és egy jó kezdet. Jó látni azt, hogy top márkák, olyanok mint az Audi, BMW Mercedes mind befektetnek ebbe, már csak az utcai autóik miatt is. Naponta ezrek közlekednek az utakon, nagy a forgalom, Ez mindegyik országban így megy, és hamarosan mindegyiket hibridre váltjuk. Azt gondolom, hogy ez már egy jelentős különbség lesz, de sok más dolgot is tenni tudunk azért, hogy csökkentsük a kibocsátási értékeket. Ugyanakkor nem hiszek abban, hogy valaha is a Formula E összehasonlítható lesz a Forma-1-gyel. Öt vagy tíz év múlva talán, de az a technológia amink van, sokkal fejlettebb mint ami nekik van jelenleg. Még lassabbak mint egy Formula-Ford autó, így még egy hosszú út áll előttük, hogy felvehessék a sebességet egy Forma-1-es versenyautóéval. Nem tudom, hogy ez-e a céljuk.”

    Hamilton korábbi csapattársa a Mercedesnél, Nico Rosberg azonban részvényes is a Formula E-ben viszont azon a véleményen van, hogy a Formula E évről-évre jobb:

    Azt hiszem, igazán lenyűgöző az egész. Néztem az autóikat a közösségi médiában, nagyon menő volt a kinézetük, így tényleg mindenkinek csak a legjobbakat kívánom, és hogy lássam azt, ahogy fejlődik a dolog.”

    Felipe Massa, Pascal Wehrlein és Stoffel Vandoorne mindannyian beszállnak a szériába, amely decemberben már az ötödik szezonját kezdi meg. Eddig Fernando Alonso kizártnak tartotta azt, hogy a Forma-1 után a Formula E-ben induljon, de ki tudja…

  • Vandoorne nem akar annyira visszatérni a Forma-1-be

    Vandoorne nem akar annyira visszatérni a Forma-1-be

    Stoffel Vandoorne elárulta, hogy a Formula E-re koncentrál a jövőben, nem igazán foglalkoztatja a F1-be visszatérés gondolata. Mint az ismert, 2019-re a McLaren mindent borít: Caelos Sainz és Lando Norris érkezik Wokingba, míg Fernando Alonso és Vandoorne mennek. Vandoorne elismertsége megrekedt, sőt a földbe állt, miután Alonso 20 versenyen verte eddig időmérőn, és 14 versenyen át nem tudott a belga pilóta pontot szerezni.

    Stoffel így már a Mercedes támogatott HWA alakulatnál próbál szerencsét a Formula E-ben, és nem is érdekli az, hogy visszatérhessen a királykategóriába. Brazíliában így nyilatkozott erről:

    „Egy új kalandba vágok a HWA-val a Formula E-ben, amit már nagyon várok. Nem megyek gyakorlatilag téli szünetre, hanem egyből átváltok abba a szériába. Azon jár az agyam, hogy miképp végezhetnék még jobb munkát ott, így bármi is történik majd, arról most nehéz is lenne beszélni. Láttunk, hogy a versenyzői piac idén nyáron kissé megbolondult, és senki nem azt kapta, amire igazán számított. Ilyesmi előfordulhat még, és ki tudja azt előre, hogy mi fog történni? Jelenleg a Formula E-re koncentrálok, és megpróbálom a legjobbamat nyújtani ott.”

    Vandoorne úgy érzi, hogy tanult a Forma-1-ből, de elismeri, hogy csalódást keltő a két évnyi szereplése a száguldó cirkuszban:

    „Egyértelmű, hogy nem ez volt a két legjobb szezonom. Remek időszakot töltöttem el a McLarennél juniorként, támogattak abban, hogy eljussak a Forma-1-ig. Ez a két év amit eltöltöttem velük az F1-ben az tapasztalatnak jó volt, de örültem volna annak, ha többet lehettem volna harcban. Az időzítés a Forma-1-hez azt hiszem, hogy jó volt, a megfelelő csapatnál voltam, a megfelelő támogatással. A versenyképességünk azonban az elmúlt két évben nem volt jó. Jobb lett volna, ha előrébb küzdhetünk…”

  • Wolff támogatja Vandoorne karrierjét

    Wolff támogatja Vandoorne karrierjét

    Toto Wolff még mindig úgy gondolja, hogy Stoffel Vandoorne szép jövő előtt áll, és ő ebben minden segítséget meg fog adni a belgának.

    A Mercedes csapatfőnöke meglepődött azon, hogy Vandoorne a két év alatt egyszer sem tudott egy kiemelkedő eredményt sem felmutatni.

    „Nem tudom, hogy mikor siklott félre az útja. Ő az a pilóta, aki a leglátványosabb rekordokat állította fel a junior kategóriákban. Minden bajnokságot megnyert, ahol elindult. Majd megérkezett a Forma-1-be, de nem értem, hogy miért nem mentek úgy a dolgai.” – nyilatkozta a belga RTBF-nek Wolff.

    Mint ismert, Vandoorne a Mercedes Formula E csapatában fog versenyezni a következő szezonban és a Mercedes szimulátor pilótájaként is ténykedhet a folytatásban.

    „A célom az, hogy bebizonyítsam, hogy Vandoornenak megvan mindene ahhoz, hogy igazán sikeres pilóta legyen. A Formula E csapatunkban fog versenyezni, ami egy rendkívül fontos platform a Mercedesnek. Akkor majd meglátjuk, hogy fog menni.” – tette hozzá az osztrák.