Címke: Formula E

  • Nem a boxutcában lesz az attack zone a monacói ePrix-n

    Nem a boxutcában lesz az attack zone a monacói ePrix-n

    A Formula E versenyzői nem a boxutcában fogják majd áthajtani az attack zone-on a jövő heti monacói ePrix-n. Sokáig úgy tűnt, hogy ez a megoldás lesz a végleges, azonban végül a pálya egy másik részére tették át azt a zónát, ahol a versenyzők aktiválhatják az attack mode-ot.

    Nem sokkal ezelőtt még úgy volt, hogy az Attack Zone rögtön a Rascasse kanyar után fog majd elhelyezkedni. Azonban, miután FIA egyeztetett a monacói pálya tulajdonosaival és végül a kikötői sikán után és a Tabac kanyar között fog elhelyezkedni az attack zone.

    „Az attack zone a négyes és az ötös kanyar között lesz majd,” – jelentette ki az elektromos széria sportigazgatója, Frederic Espinos. „Azért választottuk ezt a helyet, mert a Tabac kanyarban nem könnyű előzni. A cél az volt, hogy az attack mode-ot aktiváló pilóta előnyre tegyen szert a célegyenesben.”

    Espinos megerősítette, hogy a korábbiakban tanulmányozták a boxutcát olyan szempontból, hogy képesek lesznek-e a versenyzők az attack mode-ot biztonságosan aktiválni, ami 25 kilowatt bónusz teljesítményt eredményez.

    „Úgy terveztük, hogy a boxutcába tesszük az attack zone-t, azonban különböző biztonsági okok miatt inkább mégis ellene döntöttünk. Rendkívüli módon nehezítettük volna meg a versenyzők dolgát.”

    Egy másik lehetséges hely a Rascasse kanyar után lett volna, azonban ezt az ötletet azonnal elutasították. „A Rascasse kanyart is megnéztük, azonban rájöttünk arra, hogyha valaki a falban kötne ki ott az attack mode használata miatt, akkor az komoly galibát okozna a többi versenyző számára,” – magyarázta a Espinos.

  • D’Ambrosio bemutatója egy lehetséges előjele a Budapest ePrix-nek?

    D’Ambrosio bemutatója egy lehetséges előjele a Budapest ePrix-nek?

    Jerome D’Ambrosio a tegnapi Nagy Futamon elmondta, hogy szívesen versenyezne Budapest utcáin, miután részt vett egy bemutatón a magyar fővárosban.

    A Mahindra belga pilótája, aki a Nagy Futam egyik sztárvendége volt, az Andrássy úton és környékén rótta a köröket a második generációs Formula E autóval. Az eseményen még a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen is részt vett.

    Az utcán kialakított pálya eléggé közel a Népligethez, ahol már 1936 júniusában nagydíjat rendeztek. A futamon egy magyar pilótáért is szurkolhatott a hazai közönség, Hartmann László személyében.

    Már folynak a tárgyalások egy lehetséges Budapest ePrix-ről, aminek valószínűleg a Népliget adna otthont. Egyes források szerint a verseny 2021-ben fog majd csatlakozni az elektromos széria versenynaptárjához.

    „Budapest egy hihetetlen város, szóval imádnék itt versenyezni,” – nyilatkozta D’Ambrosio a rendezvény előtti sajtótájékoztatón. „Itt hatalmas a lelkesedés a versenyzés iránt, szóval biztos vagyok benne, hogy tömött lelátókat látnánk a verseny során.

    „Szeretem a történelmet a jövővel kombinálni. Fontolóra kell vennünk a lehetőségeket, azonban én már most támogatom ezt az ötletet. Szóval nagyszerű lenne, hogyha a Budapest ePrix ötlete megvalósulna és remélem, hogy majd a Népligetben fogunk majd versenyezni, ahol már 1936-ban rendeztek versenyt.”

    A Népliget területén számos fontos központi építmény található, mint például a Formula E egyik legfőbb támogatójának, az Allianznak magyarországi intézménye. A legfőbb probléma az egy hosszútávú szerződés, amit a magyar kormány kötött a Forma-1-el és a WTCR-rel, ami állítólag a közvetítési jogokat és egyéb költségeket tartalmaz. Egyébiránt mindkét eseménynek a Hungaroring ad otthont.

    További pozitív megerősítést nyerhet a budapesti ePrix azzal, hogy gyártók vannak az országban, illetve kereskedés a Népliget közelében. Ez egy komolya lehetőség azoknak a gyártóknak a számára, akiknek Magyarországon is van gyárépületük.

    Az Audinak Győrben, a Mercedesnek pedig Kecskeméten van létesítményük, a BMW-nek pedig majd 2023-ra lesz kész a gyárépülete Debrecenben. A Nissannak pedig pont a Népliget környékén van egy hatalmas üzlete.

    [poll id=”130″]

  • Verstappen és egy Formula E autó emelte a Nagy Futam fényét

    Verstappen és egy Formula E autó emelte a Nagy Futam fényét

    Az idei már a hetedik év, hogy a május 1-jét a Nagy Futammal ünnepli Budapest, és a motorsport rajongó. Versenyautók széles választéka és gumifüstölés várta a sok tízezres közönséget.

    A nap sztárvendége Max Verstappen és a Red Bull Racing volt, azonban idén egy igazi újdonsággal is találkozhatott a nagyérdemű: első alkalommal járt Magyarországon Formula E autó! A Gen2-es, azaz második generációs, teljesen elektromos versenyautóval Jerome d’Ambrosio érkezett, aki közvetetten kötődik is Magyarországon, hiszen Habsburg Ferdinánd nővére, Eleonóra a kedvese.

    A napot az ABB sajtótájékoztatójával kezdtük. Az ABB, mely energetikai és automatizálási technológiákat fejleszt és gyárt, a Formula E névadó szponzora. Mivel profiljából is adódóan az ABB elkötelezett az e-mobilitás és a fenntartható megoldások mellett, a Gen2-es versenygép mellett villámtöltőit is bemutatta a Nagy Futamon.

    A sajtóeseményen d’Ambrosio, aki jelenleg ötödik a Formula E bajnokságban, elmondta, hogy lenyűgözi a magyarok autósport szeretete, és meglepődve tapasztalta, hogy bár a show csak délután kettőkor kezdődött, mát délelőtt fél 10-kor is sokan voltak a helyszínen, hogy megcsodálhassák a versenyautókat.

    „Szeretem elegyíteni a történelmet a jövővel.” – mondta a belga versenyző azzal kapcsolatban, hogy felerősödtek a hírek, mi szerint már folynak a tárgyalások egy budapesti Formula E futamról.

    „Szóval jó lenne ezt a kettőt összehozni Budapesten, ahol volt is már Grand Prix.” – folytatta, utalva az 1936-os népligeti versenyre.

    Kora délután a Nagy Futam sajtótájékoztatóján a két külföldi sztárvendégekhez a hazai kedvencek is csatlakoztak, így Tassi Attila és Michelisz Norbert a WTCR-ből, Baumgartner Zsolt aki mostanság az F1 Experiences kétüléses versenyautóját vezeti, valamint Szabó Krisztián, aki a ralikrossz világbajnokságon jeleskedik.

    Az utcai show-t Max Verstappen indította egy Red Bull RB7-es volánja mögött, mellyel 2011-ben bajnok lett a csapat, ahogy Sebastian Vettel is. Viszonylag óvatosan indított a holland versenyző, előbb felmérte a terepet, azonban második futása során, a parádé végén már bátrabban odalépett az autónak az Andrássy úton, és a közönség legnagyobb örömére a „fánkozás”, a gumiégetés sem maradt el. A nap folyamán Max némi autogram osztást is beiktatott, így a szerencsések egy-egy aláírással, netán szelfivel is gazdagodhattak.

    Az a mostaniaknál még jóval hangosabb Forma-1-es gép után egy igazi „csendes őrült” következett. Első alkalommal hasított Budapest (és egyáltalán Magyarország) utcáin Formula E autó, mely lopakodóként suhant a nézők előtt Jerome D’Ambrosio irányításával, azonban cseppet sem óvatoskodott. A belga versenyző az első adandó alkalommal megmutatta, hogy milyen „fánkokat” csinál a Gen2-es autó.

    De ha már aszfaltra rajzolt „fánkok”: Ha esetleg valaki eddig nem tudta volt, hogy milyen az, amikor egy versenykamion gumit égetve forog az úton, az most megtudhatta. Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző szinte ellopta a show-t a világsztároktól, legalábbis fánkozás terén biztosan. A több, mint 5 tonnás masina pillanatok alatt ködbe, illetve füstbe borította a környéket.
    Pályára, jobban mondva utcára lépett BABA is, vagyis Dinnyés László egykori Hungarocamionos verseny-Rábájának replikája, mely Béke Antal keze munkája, és már láthattátok tavaly a Kamion Eb hungaroringi hétvégéjén is. BABA olyan lelkes és tüzes volt, hogy egy kör után ki is gyulladtak első fékjei, de hamar eloltották.

    Rajtuk kívül azonban láthatóak voltak még többek között WTCR autók, Michelisz Norbi és Tassi Attila jóvoltából, NASCAR, rali és ralikrossz autók, oldtimerek melyeket a Hungaroring Classicon is lehet majd látni, akár versenyezni is.

    Hamarosan érkezünk egy fánkokkal teli videóval, addig pedig íme pár hangulatfotó a 2019-es Nagy Futamról.

    [Best_Wordpress_Gallery id=”216″ gal_title=”2019 Nagy Futam”]

  • Egyeztetések a lehetséges budapesti Formula E futamról

    Egyeztetések a lehetséges budapesti Formula E futamról

    Többek között Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével is tárgyal Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az elektromos formaautós versenysorozat, a Formula E magyarországi futamának lehetséges megrendezéséről.

    Az MNASZ első embere szerdán azt mondta az MTI-nek, hogy az eddigi egyeztetésekből még korai lenne végső következtetéseket levonni, de tény: „évek óta dolgozunk azon, hogy Magyarországra hozzuk a sorozatot.”

    „Jelenleg a Dél-afrikai Köztársaságban, Sun Cityben vagyunk a FIA éves sportkonferenciáján, s kezdeményeztem, hogy itt a következő napokban Jean Todttal egyeztessünk a Formula E versenynaptárjába kerülés feltételeiről” – nyilatkozta Oláh Gyárfás, és hozzátette, több lehetséges helyszín is felvetődött már, valamint a verseny promóterének kiléte is kérdéses még.

    Az MNASZ elnöke azt mondta, kedden tárgyalt az utóbbi évtizedek újonnan épített Formula 1-es pályái közül többet is megtervező Hermann Tilkével, aki szívesen részt venne a nyomvonal kialakításában.

    „Számomra fontos szempont, hogy be tudjuk mutatni csodálatos fővárosunkat a televíziós közvetítés során. A Formula E ráadásul a közeljövőben világbajnoksággá alakulhat, ezért különösen pozitívak az érzéseim, mert így ezzel a sorozattal is csatlakozni tudnánk a magyar kormány törekvéséhez, amely szerint Magyarország szívesen ad otthont Világ- és Európa-bajnokságoknak” – jelentette ki Oláh Gyárfás.

    A magyar közönség szerdán, a Nagy Futam elnevezésű budapesti autósport-bemutató keretében láthatott először Formula E versenyautót élőben száguldani.

    A Formula E sorozat 2014-ben indult, s mivel a versenyautók elektromos meghajtásúak, zajártalmuk nagyon alacsony, így belvárosi, utcai pályákon rendezik a futamokat.

  • A Williams adja az ETCR-nek az akkumulátorokat és a vezérlést

    A Williams adja az ETCR-nek az akkumulátorokat és a vezérlést

     

    A Williams Advanced Engineering lesz az ETCR hivatalos beszállítója vezérlés ls az akkumulátorok terén, erősítette meg a WSC, akik a TCR koncepcióját kitalálták. Ian Wright, a cég fejlesztési üzletág igazgatója nyilatkozott erről:

    „A Williams Advanced Engineering örömmel jelenti be, hogy a díjnyertes megoldásainkkal rázhatjuk fel az ETCR-t. A tapasztalatunk és a képességeink, amit a Williams megszerzett már az elektromos motorsportok terén és az utcai autóknál izgalmas jövőképet mutat a WSC Group-pal, és folytathatjuk az elektromos autózás és versenyzés fejlesztését, egy vállalhatóbb mobilitási jövőért.”

    A Williams Advanced Engineering tényleg komoly tapasztalattal bír, hiszen 99.5%-os rekord volt a megbízhatósága azon akkumulátoroknak amiket a Formula E első négy szezonjában szállítottak. Marcelo Lotti, a WSC részéről is elégedett az új partnerükkel:

    „A Williams a sikeresség egyik szinonimája a motorsportban. A cég eredményei önmagukért beszélnek. Büszkék vagyunk erre a szerződésre, és hogy a Williams név egy olyan új és nagyravágyó sorozatot választott, mint az ETCR. Örömmel dolgozunk együtt és leszünk egymás partnerei, hiszen tudjuk, hogy nagyon sokat tudnak a motorsportról, és a tapasztalatuk értékes az ETCR-nek, és így sikeresek lehetünk. A WSC csoport a TCR márka jogtulajdonosa, és egyértelműen a legsikeresebb motorsport kategória lett az elmúlt években, és világszinten átalakította a túraautózást. Logikus lépés volt a cégnek, hogy már meglévő tudást használ, és ezen új technológia kerül beépítésre.”

    Az ETCR sorozat tervezett rajtja 2020-ban lenne, és az első olyan többgyártós túraautó széria lenne, amely 100%-ban az elektromos hajtásra alapozna.

  • Formula E versenyautó Budapest belvárosában

    Formula E versenyautó Budapest belvárosában

    Az ABB FIA Formula-E háromszoros futamgyőztese, Jérôme D’Ambrosio volt az egyik sztárja az e heti Budapesti “Nagy Futamnak”, amelyen a belga pilóta egy második generációs ABB Formula-E versenyautót vezetett a belvárosban.

    Az ABB, amely névadója a világ első, teljesen elektromos hajtású autók számára rendezett Formula-E versenysorozatnak, az e heti budapesti “Nagy Futamra” elhozta az egyik másodgenerációs, elektromos hajtású versenyautót. Magyarországon ez az első alkalom, hogy az ABB Formula-E bemutatta, hogy milyen lehetőséget kínál az e-mobilitás a fenntartható közlekedési megoldások terén.

    A jelenlegi bajnoki versenyszezonban a pilóták között ötödik helyen álló belga versenyző, Jérôme D’Ambrosio mutatta be Budapesten az ABB Formula-E párizsi futamáról érkező autó képességeit. A versenyautó mellett az ABB villámtöltőit is láthatta a nagyközönség. A kiállítás egyik célja, hogy széles körű párbeszédet kezdeményezzenek a közlekedés és a nagyvárosok jövőjét érintő aktuális témákról.

    Fotó: ABB Magyarország

    A versenysorozat, amelyet az ABB névadó partnerként támogat, a legújabb innovációkat alkalmazó elektromos hajtású járműveket és alternatív energetikai megoldásokat vonultat fel világszerte a nagyvárosok központjában. D’Ambrosio az egyik legtapasztaltabb pilóta a Formula-E versenysorozatban, eddig a 2014-ben útjára indított bajnokság minden egyes futamán rajthoz állt. A “Nagy Futamon” versenyautók, motorkerékpárok és kamionok vonultak fel Budapest szívében. A rajongók itt közelebbről csodálhatták meg a gépeket, mint arra alkalmuk nyílna egy zárt versenypályán. Az esemény kiváló alkalmat teremtett arra is, hogy az ABB standján bemutassák a legújabb elektromos jármű töltési rendszereket.

  • Lotterer: Hamilton és Vettel ne ítélkezzen a Formula E felett, amíg ki nem próbálják

    Lotterer: Hamilton és Vettel ne ítélkezzen a Formula E felett, amíg ki nem próbálják

    A Formula E-ben versenyző André Lotterer szerint a Forma-1-es pilóták addig ne véleményezzék a Formula E-t, amíg nem próbálták ki.

    A korábban a Forma-1-ben, a Caterham csapatánál is megforduló német úgy gondolja, hogy az összes elektromos szériának van olyan pozitívuma, ami a Forma-1-nek nincs.

    „Elképesztő a gyorsulás az elektromos motor miatt. Nincs szükségünk akkora leszorítóerőre, mint a Forma-1-nek, így jobb csatákat tudunk vívni, ráadásul még sokkal olcsóbb is a Formula E. Metropoliszokban elterülő pályákon versenyzünk, például Rómában, Párizsban és Berlinben. Itt minden verseny Monaco. Hamiltonnak és Vettelnek is ki kellene próbálnia, mielőtt ítélkeznek.”

  • Massa egy eléggé szokatlan dolog miatt pördült meg Párizsban

    Massa egy eléggé szokatlan dolog miatt pördült meg Párizsban

    Felipe Massa elmondta, hogy az esővíz beszivárgása miatt esett vissza a sisakjába a Formula E ötödik szezonjának legutóbbi futamán, Párizsban. A Venturi brazilja emiatt a „sosem tapasztalt” hiba miatt forgott meg a verseny vége felé.

    A Williams és a Ferrari egykori F1-es pilótája a negyedik helyről várhatta piros lámpák kialvását a francia fővárosban rendezett versenyen. A verseny elején a DS Techeetah német versenyzőjével, André Lottererrel és az Audi szintén német versenyzőjével, Daniel Abttal vívott parázs csatát. Azonban, amint leszakadt az ég, Massa fontos pozíciókat veszített el.

    A brazil először önhibájából pördült meg, ami miatt elveszítette az esélyét a pódiumra. Massa végül a kilencedik helyen zárt, ugyanis a megpördülése után még Oliver Turvey is nekiütközött a hármas kanyar féktávján.

    „Sajnos eleredt az eső és egy olyan problémával kellett szembe néznem, amit még soha nem tapasztaltam eddigi karrierem során,” – nyilatkozta Massa a motorsport.com-nak. „Nme tudom miért, de sok víz került a sisakomba, ami miatt nem láttam megfelelően. Egyáltalán nem láttam semmit.

    „Nyitott sisakrostéllyal kellett versenyeznem. Folyamatosan fel és lehajtottam (a plexit). Emiatt a probléma miatt lassabban kellett mennem. A hibáim ellenére nem veszítettem sok pozíciót és még mindig benne voltam a legjobb hatba.

    „Turveynek valószínűleg problémája lehetett, ugyanis elfékezte magát és hátulról belém rohant a hármas kanyar féktávján. Sok pozíciót vesztettem emiatt. Talán a tizenkettedik helyre estem vissza, azonban a baleseteknek köszönhetően végül a kilencedik helyen értem célba.

    „Azonban a legnagyobb problémám akkor is a pleximmel volt,” – mesélte a brazil. „Még soha nem volt ilyen jellegű problémám. Meg kell vizsgálnunk a Schuberttel, hogy mi okozhatta a problémát.”

    A Párizsi ePrix volt az elektromos széria történetének első esős versenye. A versenyzők a Hong Kong ePrix időmérőjén már megtapasztalhatták, hogy milyen a második generációs autó vezethetősége esős körülmények között. Azonban a verseny már változó körülmények között zajlott.

    Amikor Massát arról kérdezték, hogy milyen érzés a második generációs autót vezetni esőben, a brazil ekképp válaszolt: „Eléggé trükkös. Azt hiszem ez a verseny egy tökéletesen megmutatta, hogy milyen nehéz az utcai pályákon való versenyzés.

    „Ezt a Forma-1-ben is látni lehet, ugyanis Monacóban szinte alig van tapadás. Ezen a verseny borzalmasak voltak a tapadási viszonyok. Rengeteg elfékezést és balesetet láthattunk a verseny során. Összességében egy jó verseny volt, és ha nem lett volna problémám a pleximmel, akkor sokkal több pontot szerezhettem volna.”

  • Da Costa várhatóan hosszabbítani fog a BMW-vel

    Da Costa várhatóan hosszabbítani fog a BMW-vel

    Antonio Felix da Costa valószínűleg a Formula E hatodik szezonjában is a BMW i Andretti Motorsport csapatét fogja erősíteni.

    Da Costa, aki már a kezdetek kezdetétől tagja az elektromos széria mezőnyének, 2014 óta képviseli a gyári BMW színeit. Kezdetben a DTM-ben versenyzett a BMW Team MTEK versenyzőjeként, majd a BMW Team Schnitzer csapatánál versenyzett két szezon erejéig.

    Az új szerződés, ami legalább egy teljes Formula E szezon erejéig tart, állítólag már elkészült a portugál versenyző számára, aki már a szezonnyitó Ad Diriyah ePrix-n megszerezte a német gyártó első győzelmét az elektromos szériában. Nagyon úgy tűnik, hogy a portugál versenyző teljes mértékben a BMW szolgálatában áll, ugyanis a Formula E mellett a WEC-ben is a német gyártó színeiben versenyez.

    „Hivatalosan még nem született döntés arról, hogy a hatodik szezonban melyik csapatnál fogok versenyezni. Azonban az eddigi beszélgetéseink Jens-szel (Marquart, aki a BMW i Andretti Motorsport vezetője) jó hangulatban teltek,” – nyilatkozta da Costa a szezon korábbi szakaszában. „Jó érzés ennek a csapatnak a tagja lenni és természetesen versenyezni is nagyon szeretek.      Mást nem mondhatok a jövőm kapcsán, azonban annyit elárulok, hogy boldogsággal és büszkeséggel tölt el, hogy a BMW-nél versenyezhetek.”

    Marquart, aki nem erősítette meg, hogy Da Costa a következő szezonban is az ő csapatát fogja erősíteni, elárulta, hogy a csapaton belül nem lesznek óriási változások a hatodik szezonra. „Határozottan tudom, hogy mit szeretnék. Antonio már a kezdetek óta tagja a csapatunknak, és jelen pillanatban vezeti az egyéni pontversenyt,” – nyilatkozta a BMW csapatfőnöke még a Róma ePrix előtt.

    „Nem mondanám a szezon ezen szakaszában, hogy aggódnunk kellene bármi miatt is. Véleményem szerint egy nagyon erős versenyzői felállással rendelkezünk. A versenyzőink megérdemlik a lehetőséget, hogy nálunk versenyezhetnek. Biztos vagyok benne, hogy a szezon végén arról fogunk majd beszélgetni, hogy határozottan jó döntést hoztunk.”

  • A Formula E szeretne budapesti ePrix-t, egyeztetnek

    A Formula E szeretne budapesti ePrix-t, egyeztetnek

    Az ABB FIA Formula E szeretne egy versenyt Budapesten, ezt újfent megerősítette a széria vezére, Alejandro Agag. Holnap pedig először lesz Magyarországon FE bemutató a Nagy Futam keretein belül. Egy GEN2-es autó lesz majd látható, amelyet a Mahindra versenyzője, Jerome d’Ambrosio vezet majd. Az esemény a széria névadó szponzorának, az ABB-nek lesz köszönhető. A cégnek van saját GEN2-es elektromos versenyautója is, amivel parádézni szoktak az ilyen eseményeken, hogy promótálják a szériát. Agag az autosport.com-nak nyilatkozott:

    „Igen, megyünk Budapestre, és szeretnék ott versenyt.”

    Amikor rákérdeztek nála, hogy ez az esetleges új ePrix helyszín nem zavarná-e a Hungaroring hosszútávú Forma-1-es szerződését amellyel rendelkezik a Magyar Nagydíj szervezősége, Agag így válaszolt:

    „Montreálban is ugyanez volt a helyzet. Ezzel együtt tudunk élni, nem vagyunk egymás konkurenciái. Megférünk egymás mellett.”

    Azért is meglepő, hogy lesz Formula E bemutató a Nagy Futamon, mert eredetileg Bécsben is lett volna egy ilyen a múlt héten. Ott azonban ez végül nem történt meg, mert nem sikerült időben minden engedélyt beszerezni. Agag szerint egyáltalán nem baj az, ha rendre új helyszínekre szerveznek FE bemutatót:

    „Van amikor a városok érintettek, valamikor az egyik támogatónk akar bemutatózni egy adott helyszínen. Végeredményben azonban ez a Formula E-nek is jó reklám. Most Budapesten épp egy partnerünk kedvéért lesz mindez.”

    A bécsi verseny rendezői már folyamatosan egyeztetnek a hetedik versenyszezon egy szabad helyére, előbb nem is lenne erre lehetőség. Agag azonban egyelőre lehűtötte a kedélyeket, mert nem is olyan egyszerű csatlakozni a Formula E versenynaptárához:

    „Több időre van szükségük, még nem állnak készen. Ugyanakkor jól haladnak a tárgyalások. Személyesen én még ebben nem vettem részt, de a csapatom igen. Nincs még itt az idejük, de ők egy jó lehetőség.”

    Mi ezt a kérdéskört már egy éve körbejártuk Zürichben, nekünk Alejandro Agag már akkor beszélt egy magyar ePrixről!