Címke: Formula E

  • Tiago Monteiro elárulta hány magyar szót tanult már meg csapattársától

    Tiago Monteiro elárulta hány magyar szót tanult már meg csapattársától

    A WTCR hungaroringi futamon találkoztunk Tiago Monteiróval, akik kérésünkre készségesen adott interjút a Racingline.hu-nak. Barátságosan, kellő komolysággal válaszolt minden kérdésünkre. Elárulta, hány szót ismer már magyarul, mi a véleménye a Formula 1-ből is ismeretes büntetőpont rendszerről, valamint arról is beszélt, hogy megfordult-e már a fejében, hogy csatlakozzon a Formula E mezőnyébe.

    (K – Kérdező, TM – Tiago Monteiro)

    K: Tigao, a tavalyi visszatérésed lenyűgöző volt Suzukában, a baleseted óta, idei szezon lesz az első teljes évadot. Mik az elképzelésid, elvárásaid ebben az évben?

    TM: Nos, igen, teljesen visszatértem, a legtöbbet akartam kihozni a dolgokból, élvezni akarom még a versenyzést és harcolni akarok, a pontokért amennyire csak lehet. Marrakesh-ben remekül indult a szezon, az időmérőn a negyedik helyet szereztük meg a Q3-ban, pár pontot is bezsebelhettünk, azonban itt (Hungaroring) szinte az egyik legnehezebb versenyhétvégémet teljesítettem, nem is emlékszem már arra, hogy mikor voltam ennyire hátul az elmúlt években (nevet). Ugyanakkor, ahogy már említettem, a szezon kezdetén, nagyon szoros az idei év, ha nem vagy teljesen szinkronban az autóddal, akkor nem tudsz tökéletes köröket autózni és nagyon könnyen hátra eshetsz a mezőnyben. Nézzünk csak meg néhány versenyzőt, tegnap a top 5-ben vagy a top 10-ben voltak, ma már visszaestek majdnem a 20. helyig. Nagyon sokat változhat a dolog rövid idő alatt, teljesen kiszámíthatatlan az egész és nagyon szoros. Őszintén szólva én nem voltam teljesen szinkronban az autómmal, nem találtuk meg a megfelelő egyensúlyt, és a megfelelő beállítást. Nem futottam rossz köröket, de nem voltak túl erősek sem.

    K: Visszatértél és új csapattársad is lett. Egy másik interjúban említetted, hogy szeretnél pár magyar szót megtanulni Tassi Attilától és szeretnél neki is tanítani valamit portugálul, hogy haladsz eddig a magyar szavakkal?

    TM: Eddig talán három-négy szót tudok, ami hát nem valami csodálatos teljesítmény, úgy vélem ezen még javítanom kell egy kicsit.

    K: Tudnál példát mondani? Milyen szavakat ismersz?

    TM: Ismerem a nem szót, a köszönöm-öt és a sziát.

    K: Az eddigiek kapcsán az új dolgokról beszéltünk, és a WTCR ebben az évben gazdagodott pár új szabállyal is a Formula 1-ből ismeretes büntetőpontok is belekerült a szabálykönyvbe idén. Mi a véleményed erről a reguláról?

    TM: Szerintem hasznos szabály és használni is kellene amennyire csak lehet, úgy értem legalább már 20 alkalommal meglökdöstek és egyáltalán nem kaptak érte semmi büntetést. Tudom, hogy a túraautózásról beszélünk és itt a kontakt szinte szükséges, azonban a hátsó traktusnál nincs meg a tisztelet. Mindenki azt csinál, amit akar, és a versenyfelügyelőknek nehéz mindent az ellenőrzésük alatt tartani, legalább 20 stewardra lenne szükség ahhoz, hogy mindent kiszúrjanak, Áh, nagyon kemény helyeztek alakulnak ki hátul, sok buta megmozdulás, nem igazán azon vannak, hogy előzzenek, csak összeértek, és máris kint találod magad a pályán. Minden alkalommal, mikor fordultam, úgy éreztem, hogy valaki nekem jön, csak jöttek és jöttek. Tehát, ha nem az első 10-ből indulsz, akkor igazán bajba kerülhetsz. Nem gondolom azt, hogy a bajnokságnak ebbe az irányba kellene haladnia. Agresszívnak és keménynek kell lenned, de tisztelned kell a társaidat.

    K: Idén lehetőséget kaptatok arra, hogy ne csak a számotokat válasszátok meg, hanem annak kinézetét, dizájn elemeit is megválaszthattátok. Mi inspirált téged, mikor megtervezted a rajtszámod megjelenését?

    TM: Számomra ez a lehetőség nagyon jól jött, hiszen így használhatom a védjegyemet. A számom már talán 10 vagy akár 15 éve változatlan. Ezt a védjegyet használom a termékeimen, az aláírásoknál, tehát az én szempontomból nézve tökéletes időzítés volt ennek a lehetőségnek a bevezetése. A 18-as szám, még a karomon tetoválás formájában is szerepel, tehát ez egy nagyon személyes és nagyon fontos szám a számomra és nagyon örülök ennek a lehetőségnek.

    K: Tavaly látogatást tettél az egyik Formula E versenyen, ki akartad próbálni valaha azokat az autókat avagy megfordult-e már a fejedben, hogy csatlakozz a versenysorozathoz?

    TM: Igen, már kipróbáltam őket, és meg is hívtak már, hogy versenyezzek ott, de tudod, már évek óta a Honda kötelékében vagyok, nagyon jó a kapcsolatunk, és hát nem egyszerű döntés ezt felbontani, és egy újat kezdeni elölről, másokkal. Tetszett az autó, nagyon érdekes volt vezetni, ám, hogy őszinte legyek nem a legszórakoztatóbb modellek a vezetés érzet szempontjából, de a bajnokság fantasztikus. Én vagyok Antonio Felix da Costa menedzsere, ezért évente három-négy versenyen ott vagyok. Nagyon szépen kinőtte magát ez a bajnokság, nagyon szeretem is, de ebben a pillanatban nincs tervben az, hogy csatlakozzak hozzájuk versenyzőként.

  • A Formula E bajnokságainak állása a monacói ePrix után

    A Formula E bajnokságainak állása a monacói ePrix után

    Most, hogy vége a monacói ePrix-nek, amiről már a korábbiakban beszámoltunk, nézzük, hogy milyen változások történtek az egyéni és a konstruktőri bajnokságban.

    Egyéni pontverseny

    Jean-Eric Vergne idei második sikerét könyvelhette el a hercegségben. A francia pilóta ezzel a győzelemmel átvette a vezetést az egyéni pontversenyben. André Lotterer egy borzalmas időmérő után sikerült a maximumot kihoznia a versenyből. A Techeetah német versenyzője a huszadik helyről rajtolt el és egy igen kalandos verseny végén kilencedikként intették le. A német ezzel megelőzte az Envision Virgin Racing hollandját, Robin Frijnst, aki összetörte az autóját, miután nekiment Alexander Sims BMW-jének.

    A BMW portugálja, Antonio Felix da Costa pedig a hatodik helyével fontos pontokat szerzett. A portugál versenyző mindössze 9 ponttal van lemaradva a bajnokságot vezető Vergnetől. Lucas di Grassi nem tudott lépést tartani da Costával, ugyanis a brazil balesetbe keveredett a verseny folyamán, ami miatt fel kellett adnia a versenyt.

    Pozíció Versenyző Pontszám
    1. Jean-Eric Vergne 87
    2. André Lotterer 86
    3. Robin Frijns 81
    4. Antonio Felix da Costa 70
    5. Lucas di Grassi 70
    6. Mitch Evans 69
    7. Jerome d’Ambrosio 65
    8. Oliver Rowland 59
    9. Daniel Abt 59
    10. Sam Bird 54
    11. Edoardo Mortara 52
    12. Pascal Wehrlein 51
    13. Sebastien Buemi 40
    14. Felipe Massa 32
    15. Stoffel Vandoorne 20
    16. Alexander Sims 18
    17. Maximillian Günther 10
    18. Gary Paffett 8
    19. Oliver Turvey 6
    20. Alex Lynn 4
    21. José Maria Lopez 3
    22. Tom Dillmann 0

     

    Konstruktőri bajnokság:

    A DS Techeetah Vergne győzelmével és Lotterer kilencedik helyének köszönhetően összesen 27 pontot gyűjtöttek Monacóban. A kínai alakulat ezzel még nagyobb előnyre tett szert a második helyen álló Envision Virgin Racing csapatával szemben, ugyanis mindkét versenyzőjük kiesett. Frinjs balesetbe keveredett, Sam Bird pedig a verseny vége felé defektet kapott és visszaesett.

    Az Audi Sport ABT Schaeffler is közelebb tudott kerülni Frijnsékhez Daniel Abt nyolcadik helye miatt. A Nissan fantasztikus hétvégén van túl, ugyanis Oliver Rowland második, csapattársa Sebastien Buemi pedig az ötödik helyen ért célba. Ezzel összesen 28 pontot szereztek, amivel átugrották a BMW i Andretti Motorsport csapatát.

    A BMW egyre távolabb kerül a konstruktőri bajnoki címtől. Antonio Felix da Costa folyamatosan szállítja a jobbnál jobb eredményeket, amíg Alexander Sims már hat verseny óta képtelen pontot szerezni.

    Pozíció Csapat Pontszám
    1. DS Techeetah 173
    2. Envision Virgin 135
    3. Audi Sport ABT Schaeffler 129
    4. Mahindra 116
    5. Nissan e.dams 99
    6. BMW i Andretti Motorsport 88
    7. Venturi Formula E Team 84
    8. Panasonic Jaguar Racing 74
    9. HWA Racelab 28
    10. GEOX Dragon 13
    11. NIO Formula E Team 6

     

    VÁLTOZÁS: Antonio Felix da Costát kizárták a versenyből, mert az utolsó fél körben egy nem megengedett energia módot használt. Daniel Abtot pedig egy boxutca áthajtásos büntetéssel sújtották, ami miatt elveszítette a nyolcadik helyét. Mindez azt jelenti, hogy a DS Techeetah két pilótáját mindössze egyetlen egy pont választja el az egyéni pontversenyben.

  • Vergne nyert Monacóban és élre állt a bajnokságban

    Vergne nyert Monacóban és élre állt a bajnokságban

    Jean-Eric Vergne nyerte a monacói Formula E futamot, ezzel pedig ő lett az idei szezonban az első versenyző, aki egynél több futamot tudott nyerni.

    A bajnoki címvédő francia ugyan második időt autózta az időmérő edzésen, de Oliver Rowland még az előző fordulóból magával hozott egy három helyes rajtbüntetést.

    Az elmúlt futamokhoz képest viszonylag eseménytelenül telt el ez a 45 perc plusz egy kör. A végig vezető Vergne csupán két tizeddel előzte meg a leintéskor a pole-ját elveszítő Oliver Rowlandet, aki remek versenyt futott.

    A dobogó alsó fokáért volt még rendkívül kemény harc, Felipe Massa és Pascal Wehrlein között. Végül a brazil ellen tudott állni német riválisa komoly nyomásának, így megszerezte élete első dobogóját a Formula E-ben. Annak ellenére is, hogy a Venturi autója az utolsó körökben erősen energia kímélő üzemmódban versenyzett, miközben a Mahindra végig támadó üzemmódot használt ellene.

    Az eddig minden monacói FE versenyt megnyerő Sebastien Buemi számára most nem volt ennyire sikeres hétvégéje, de így is az ötödik helyen zárt, az ő hátránya viszont már nagy volt az első négyes mögött.

    A hétvége előtt még a pontversenyt vezető Robin Frijns idézte elő az első sárga zászlós fázist, amit nem sokkal később egy teljes pályás követett a 29.körben, ami Alex Lynn és Maximilian Günther balesete miatt lépett érvényben.

    Rajtuk kívül még Lucas Di Grassi sem láthatta meg a kockás zászlót, az ő autóján a bal első felfüggesztés adta meg magát. Ez volt a brazil bajnok idei első kiesése. Akárcsak Oliver Turvey és a versenyt gumi problémák miatt feladó két Virgin sem jutott el a célvonalig.

    A BMW-s Antonio Felix da Costa lett a hatodik, mögötte Mitch Evans végzett. Utóbbi pilóta hiába jutott be az időmérőn a szuper pole-ba, de utólag tíz helyes rajtbüntetést kapott. Az utolsó három pontszerző helyen Daniel Abt, a mezőny végéről rajtoló André Lotterer és a sérült első szárnnyal célba érő Alex Lynn zárt.

    A pontversenyben a két DS Techeetah állt az élre, Vergne előnye öt pont Lotterer előtt.

    A bajnokság két hét múlva Berlinben folytatódik.

  • Komoly veszteséget termelt tavaly a Formula E

    Komoly veszteséget termelt tavaly a Formula E

    A 2018 július 31-én zárult üzleti év végén a Formula E 26,4 millió euró (~8,5 milliárd forint) veszteséget könyvelhetett el. Mindezt annak ellenére, hogy rekordösszegű, 133,4 millió eurós bevételt termeltek, melynek 78%-a a licensz- és versenyrendezés jogából származik.

    Ezzel párhuzamosan azonban 44 millió euróval nőttek a költségek, többek között bővítették a személyzetet és az új autók fejlesztésére is sok pénz ment el.

    Összehasonlításképpen: 2017-ben a Formula E 94,5 millió eurós bevétel mellett 20,8 millió euró veszteséget, 2016-ban pedig 56,6 millió euró bevétel mellett 35,2 millió euró veszteséget termelt.

    A Formula E debütálása, vagyis a 2014/15-ös szezon kezdete óta összesen 150 millió euró veszteséget könyvelhet el.

    A dokumentumokból állítólag az is kiderül, hogy a cég fizetőképessége nagyban függ az anyavállalat, a Formula E Holdings támogatásától, mely 2018-ban 10,5 millió eurós tőkeemelést hajtott végre.

    A Formula E azonban növekedik, egyre több nagynevű autógyártót nyer meg magának, mint például az Audit, vagy a Jaguárt. A versenyre kilátogatók száma a negyedik szezon során megduplázódott, 476 000-re nőtt, míg a televízióban 330 millió ember követte a versenyeket globálisan.

    A jövőbeli jövedelmek nagy része Szaúd-Arábiából származik, miután a Formula E tízéves megállapodást írt alá az állammal tavaly májusban. Habár az ügylet értékét hivatalosan nem közölték, a Verge jelentése szerint, az 260 millió dollárról szól, 10 éves időintervallumra. értékben terjedt el a tíz évben.

  • Albon könnyedén fordított hátat a Formula E-nek a Forma-1 kedvéért

    Albon könnyedén fordított hátat a Formula E-nek a Forma-1 kedvéért

    Alexander Albon elismeri, egyáltalán nem bánta meg döntését, mi szerint a hirtelen jött lehetőségre lecsapván gyorsan lemondott a Formula E-ről, hogy a Forma-1-ben versenyezhessen.

    A thai-brit versenyzőnek már szerződése volt a 2018/19-es FE szezonra a Nissan e.Damsszal. Azonban miután az F1-es Toro Rosso menesztette Brendon Hartley-t, Albonnak ajánlottak ülést teljes szezonra, melyet ő gyorsan el is fogadott.

    Az eltelt négy versenyen pedig remekül is szerepelt, nem is bánja a hirtelen váltást. Két versenyen pontokat szerzett, és az időmérőkön is jól szerepel.

    „Formula E-ből érkezni, váltani, mindig kockázatot jelent.” – mondja Albon. „De mikor hat éves voltam, bármikor, mikor a motorsportra gondoltam, a Forma-1 volt az, amire minden versenyző vágyott, mikor gyerek volt.”

    „Persze a Formula 2-ből is mindig a Forma-1 volt a cél. De ez egyre-egyre valószínűtlenebbnek tűnt. Ekkor váltottam Formula E-re.”

    „Szóval mikor újra lehetőséget kaptam, elég egyértelmű volt számomra, hogy mit akarok tenni. Persze a Forma-1-ben talán kevésbé stabil az ember helye, de továbbra is azt mondom, hogy a Formula E-ben is teljesíteni kell és hozni az eredményeket.”

    „Részemről nem bántam meg (a döntést). Az ember nem hagyja ki az egyetlen lehetőségét a Forma-1-ben. Szóval ez elég könnyű döntés volt.”

  • Autósport dömping vár ránk a hétvégén, mutatjuk, mi mikor lesz!

    Autósport dömping vár ránk a hétvégén, mutatjuk, mi mikor lesz!

    Ezen a hétvégén alaposan el leszünk látva autósporttal! A Forma-1, a Formula 2 és a Formula 3 Barcelonából jelentkezik, míg a Formula E mezőnye Monacóba látogat, a WTCR pedig Szlovákiában folytatódik.

    Az alábbi táblázatban megtaláljátok, hogy melyik eseményt mikor, melyik magyar televíziócsatorna közvetíti élőben!

    Figyelem! A WTCR mindhárom versenye vasárnap lesz!

    Május 10. péntek
    10.55 Forma-1 első szabadedzés M4 Sport
    14.55 Forma-1 második szabadedzés M4 Sport
    16.30 WTCR időmérő Eurosport 2
    Május 11. szombat
    10.15 Formula 3 1. futam M4 Sport
    11.45 Formula E időmérő Eurosport 1
    11.55 Forma-1 harmadik szabadedzés M4 Sport
    15.00 Forma-1 időmérő M4 Sport
    16.30 Formula E futam Eurosport 2
    Május 12. vasárnap
    10.15 Formula 3 2. futam M4 Sport
    10.30 WTCR 1. futam Eurosport 1
    12.35 Porsche Szuperkupa futam Eurosport 1
    13.20 Formula 2 2. futam M4 Sport
    15.00 WTCR 2. futam Eurosport 2
    15.10 Forma-1 futam M4 Sport
    16.00 WTCR 3. futam Eurosport 2
  • Nyílt meghívást kapott a Ferrari a Formula E-be

    Nyílt meghívást kapott a Ferrari a Formula E-be

    A Formula E főnöke, Alejandro Agag elmondta, hogy nagyon szeretné, ha a Ferrari is megjelenne az elektromos bajnokságban.

    A 2019-20-as FE szezonban már szép számmal lesznek jelen autógyártók, így például a Jaguar, az Audi, a Nissan, a BMW, és új belépőként a Mercedes és a Porsche.

    Mindeközben az olasz márka épp ez évben fogja bemutatni első hibrid szuperautóit, tehát ők is elkezdtek elektromos irányba is figyelni.

    „Imádnám, ha beszállna a Ferrari, különösen mivel a Porsche és a többiek is itt lesznek, nagyszerű csata lenne köztük.” – mondta Agag a CNBC-nek. „De ki tudja. Ez egy nyílt meghívás.”

    „Az ember mindig odafigyel az rendkívül erős autókra, melyek igazán gyorsak, és szerintem a Ferrari határozottan ilyen. A Ferrari sosem szab határt autói végsebességének, de a jövőben nekik is alkalmazkodniuk kell majd az új területekhez, és ez a terület természetesen az elektromos irány.”

  • Az Audi várakozással tekint a Formula E monacói versenyhétvégéjére

    Az Audi várakozással tekint a Formula E monacói versenyhétvégéjére

    Nyolc verseny, nyolc győztes és a bajnoki címért folyó küzdelem még mindig teljesen nyitott: a Formula E sorozat ötödik szezonja bővelkedik drámában. Május 11-én, szombaton pedig sor kerül a következő versenyre, amelynek Monaco híres városi pályája ad otthont. Daniel Abt és Lucas di Grassi itt szeretné tovább gyarapítani az Audi Sport ABT Schaeffler csapat eddig megszerzett 40 dobogós helyezését.

    „Újra és újra lenyűgöz, milyen komoly versenyt hoz ez a szezon, milyen nehéz a dobogón végezni és mennyi csapatnak és pilótának van még valós esélye a végső győzelemre.” – nyilatkozta Allan McNish csapatvezető, aki – Lucas di Grassihoz hasonlóan – a nagyhercegség területén él és minden nap szemmel követheti az ideiglenes pálya kialakításának folyamatát. „Jó látni, hogy fokozódik az izgalom a városban. Még a helyi iskolákat is bevonják, így a jövő nemzedéke is megismerkedhet a Formula E sorozattal.” McNish úgy véli, hogy az időmérőnek itt kiemelt jelentősége lesz. „Itt Monacoban különösen nehéz előzni, így a lehető legjobb rajthely megszerzésére kell törekednünk. Daniel, Lucas és az egész csapat izgatottan várja a szombatot.

    A monacói verseny –a nagy hagyományokkal bíró Grand Prix versennyel váltásban – kétévente szerepel a versenynaptárban. A Formula E sorozat első és harmadik szezonjához hasonlóan most is a Forma-1 versenypálya rövidített változatán zajlik a küzdelem, amelyből kimarad a kaszinónál található kanyar és az alagút is. E helyett az első kanyar, a Sainte Dévote után a pálya a kikötő felé kanyarodik és egy hajtűkanyarral visszatér a jól ismert, luxus yachtok mellett elhaladó vonalvezetéshez. 1,765 kilométeres hosszával ez a legrövidebb pálya a Formula E sorozat naptárában.

    Mindkét korábbi futamon Lucas di Grassi másodikként állhatott dobogóra, vagy még pontosabban, a királyi páholy emelvényére. Talán köze van ennek a hazai pálya előnyéhez, ugyanis a brazil versenyző otthona és az autójának a boxutcában elfoglalt helye mindössze 350 méter távolságra van egymástól. Di Grassi a nagyhercegségben és feleségével Biancával és fiúkkal, Leonardoval. „Nem ez az egyetlen ok, amely a monacói pálya különleges varázsát adja.” – nyilatkozta Lucas di Grassi. „A kikötőnél található új box létesítmények, a pálya, amely a hétköznapi életem részét képező helyek mentén halad és a rengeteget barátom teszi különlegessé ezt a versenyt számomra.” A brazil pilóta egyértelmű célokkal vág neki a szombatnak: „A bajnokság teljesen nyitott. A Párizsban szerzett negyedik helyemmel jó pozícióból támadhatom az élen állókat. Megvan a monacói győzelemhez szükséges csapat és autó.”

    Csapattársa, Daniel Abt a francia fővárosban ünnepelte a szezon második dobogós helyezését, így ő is minimális hátrányból vághat neki a folytatásnak. „Szeretném ezt a lendületet tovább vinni Párizsból Monacóba és egy hibátlan versenynapot teljesíteni. Egyértelműen a győzelemre törekszem.” – nyilatkozta Daniel Abt, aki a Fomula E sorozat előtt már a GP2 és GP3 sorozatokkal versenyzett és dobogón is állhatott Monacóban. „Monaco számomra a versenynaptár egyik csúcspontja. Imádom a pályát és a verseny különleges hangulatát.”

    Az Audi Sport ABT Schaeffler gyári csapat mellett az Envision Virgin Racing ügyfélcsapata is – Sam Bird és Robin Frijns pilótákkal a kormány mögött – Audi e-tron FE05 versenyautókkal áll majd rajthoz. Ezt az autót az Audi és technológiai partnere, a Schaeffler közösen fejlesztette ki. A brit alakulat jelenleg a csapatok versenyében második helyen áll, Frijns pedig – Párizsban megszerzett első győzelmét követően – jelenleg vezeti a pilóták versenyét.

    Az idei Formula E sorozat kilencedik fordulója Monacóban szombaton helyi idő szerint 16.30-kor indul és a korábbiakhoz hasonlóan 45 perc plusz egy kör hosszú lesz. A korábbi futamokhoz hasonlóan az Eurosport csatorna élőben közvetíti az eseményeket. A nemzetközi csatornák közvetítési rendjéről bővebb információt a www.fiaformulae.com oldalon találnak az érdeklődők.

  • Megmutatjuk, hogy parádéztak a Nagy Futamon a külföldi és hazai sztárok

    Megmutatjuk, hogy parádéztak a Nagy Futamon a külföldi és hazai sztárok

    Ígértünk videót, íme, meghoztuk!

    Ha nem tudtál ott lenni a 2019-es Nagy Futamon, de kíváncsi vagy rá, hogy fánkozott Budapest utcáin Max Verstappen, Jerome D’Ambroio, vagy épp Kiss Norbi, akkor mindenképp nézd meg videónkat! 😉

  • Sims vesszőfutása tovább folytatódott Párizsban

    Sims vesszőfutása tovább folytatódott Párizsban

    Alexander Sims már öt verseny óta képtelen pontot szerezni a Formula E-ben. A BMW angol pilótájának negatív sorozata tovább folytatódott Párizsban, ugyanis Oliver Rowland jóvoltából a falban landolt a hármas kanyarban.

    Sims hétvégéje eleve nem indult valami fényesen a francia fővárosban, ugyanis falnak ütközött a második szabadedzés során. A kék-fehér BMW eleje és hátulja is egyaránt megsérült az ütközés következtében. Ráadásul elővigyázatossági okokból még az akkumulátorát is ki kellett cserélni közvetlen az időmérő edzés előtt.

    „Nem fogunk felesleges kockázatot vállalni, hogyha nem találjuk meg a probléma forrását és ráadásul mindössze 1 óránk és 45 percünk volt a cserére,” – nyilatkozta a német gyártó csapatfőnöke, Roger Griffiths. „Nem kapunk büntetést, ha kicseréljük az autónk aksiját. Emiatt inkább beraktuk a tartalékakkumulátort. A csere után egy tüzetesebben ki tudtuk vizsgálni a problémás akkumulátort.”

    Sims emiatt a cserének köszönhetően csak a tizennyolcadik helyre kvalifikálta magát, azonban végül a tizenhatodik helyről rajtolhatott, miután mindkét Mahindrát kizárták az időmérőről.

    „Egy versenyzőnek, ha először ül be az autóba a balesete után és kapásból az időmérő edzésen kell bizonyítania, túl kell tennie magát pszichológiailag a hibáján és úgy gondolom, hogy Alex nagyon jól kezelte a helyzetet,” – mondta Griffiths.

    Simsnek idő előtt kellett kiszállnia az autójából a versenyen, miután a Nissan angol pilótája, Oliver Rowland elvesztette uralmát az autó felett, majd az ütközés után Sims BMW-jét belelökte a falba. „Alex a versenyen csupán egy áldozat volt. Nem hiszem, hogy tisztában volt azzal, hogy mi történik mögötte. A semmiből jött az ütközés. Alexnek össze kell szednie magát és folytatnia kell a munkát.”

    A BMW még nem mond le a konstruktőri bajnoki címről

    A BMW iAndretti Motorsports egyre távolabb kerül a konstruktőri bajnoki címtől, ugyanis a német gyártó már 52 pont lemaradással áll a tabella ötödik helyén a DS Techeetah csapatával szemben.

    „A rajtpozíciónkhoz képest Antonio hetedik helye egy kisebb fajta csoda,” – véli Griffiths. „Mindig az élen haladókkal szeretnénk versenyben lenni, azonban a középmezőnyben való csata nagyon nehéz, ugyanis ezeken a pályákon nagyon nehéz előzni.

    „Frijns (Robin) jelen pillanatban mindössze tíz ponttal előzni meg Antoniot (Felix da Costa). Továbbra is küzdenünk kell, nem szabad feladnunk. Ha a tavalyi szezonban is a harmadik helyen állt volna valamelyik pilótánk az összetettben, akkor extázisban lett volna a csapat össze munkatársa. Idén viszont már magasabbak az elvárásaink.

    „Mindig az az elvárás, hogy nyerjünk vagy legalább a pódiumon végezzünk. Minimum a legjobb hatban kellene célba érnie mindkét versenyzőnknek. Ha ez nem sikerül nekik, akkor az csalódás az egész csapat számára.”