Címke: Formula E

  • Agag nem akarná, hogy a Formula E versenyek olyanok legyenek, mint az F1-esek

    Agag nem akarná, hogy a Formula E versenyek olyanok legyenek, mint az F1-esek

    Miközben a Forma-1-et egyre többen kritizálják, amiért túl kiszámítható és mindig ugynaz a márka nyer (hat versenyből hatot a Mercedes nyert, ebből öt kettős győzelem volt), addig a Formula E-ben 10 versenyen 8 különböző győztes született.

    Míg Lewis Hamilton a Forma-1-ben hat futam alatt 55 pont előnyre tett szert a második helyezett csapattársával, Valtteri Bottassal szemben, addig a Formula E-ben a top 5 versenyzőközött mindössze 21 pont a differencia.

    „Nagyon szoros a verseny és az az igazság, hogy ez nagyon jó, talán még egy kicsit túl nyitott is a meccs, de én imádom ezt.” – mondta Alejandro Agag, a Formula E főnöke.

    „Ezzel szemben a probléma, amivel a Forma-1 küzd, olyasmi, amit én nem akarnék. Hat versenyen hat Mercedes győzelem, öt kettős győzelem.”

    Az FE alapvetően igyekszik előretekinteni a versenytechnológiák kapcsán, főleg az utcai autózás irányaihoz igazodva. Agag szerint pedig a Formula E nem fog visszevenni az effajta fejlesztésekből.

    „Hiszem, hogy az innováció alapvető fontosságú, mindig innovatívnak kell lenni.” – véli Agag.

    „Meglátjuk, hogy mi mindent fogunk még tenni… Szeretek azzal játszani, hogy bevilágítok az autók kasznijába; meglátjuk, hogy mit tudunkmég tenni ebben a tekintetben, azon túl, hogy már van rajta Halo.”

    „Mindig azon gondolkodunk, hogyan lehet változtatni a terméken, mivel az emberek manapság nagyon hamar ráunnak a dolgokra.”

  • Magyarország folytatni szeretné a Forma-1-es részvételt, és érdeklődik a Formula E iránt is

    Magyarország folytatni szeretné a Forma-1-es részvételt, és érdeklődik a Formula E iránt is

    A magyar kormány szándéka, hogy a versenysport területén erősítse részvételét, meg kívánja hosszabbítani a Forma-1 lejáró licencét, és lehetőséget lát arra, hogy helyet adjon az újgenerációs, Formula E autók versenyének is – jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével megtekintették csütörtökön a ZalaZone járműipari tesztpályát Zalaegerszegen.

    A miniszter elmondta, hogy egyebek mellett a Hungaroring továbbfejlesztésével járulnának hozzá, ahhoz, hogy a Forma-1-es futamok továbbra is Magyarországon maradjanak. Az elektromos csúcsversenyatók versenyéhez, többek között a tesztpálya adta lehetőségeknek köszönhetően új technológiákkal is hozzá tud járulni az ország. Erről egyeztettek a FIA elnökével – tette hozzá.

    Palkovics László hangsúlyozta: Magyarország a zalaegerszegi tesztpálya létesítésével és a jogszabályi környezet biztosításával arra törekszik, hogy a térségben és Európában is vezető szerepe legyen az önvezető járművek fejlesztése terén. A közlekedési kockázatok mérséklésében ugyanis meghatározó az emberi tényező, ennek kiküszöbölésében nyit új korszakot az önvezető járművek elterjedése. A Magyar Nagydíjnak nagyon fontos helye van a Forma-1 versenynaptárában – jelentette ki Jean Todt.

    A Forma-1 nemcsak sport, hanem egy laboratórium is, ahol folyamatos fejlesztések zajlanak – tette hozzá, és méltatta, hogy Magyarországon olyan partnerekre talált, akik a közlekedésbiztonság fejlesztésében is komoly szerepet vállalnak. Jean Todt, aki az ENSZ közlekedésbiztonságért felelős különmegbízottja is különösen nagyra értékelte a Magyarországon megtett lépéseket a közlekedés biztonságának javításáért, amint azt a zalaegerszegi létesítmény is mutatja. Látható, hogy az utasbiztonság, a balesetmegelőzés javítása érdekében jelentős lépéseket tesznek – fogalmazott Jean Todt.

    Szabó Tünde sportért felelős államtitkár azt mondta: Magyarországon stratégiai ágazat a sport, ami ennek megfelelően kiemelt támogatásban is részesül, és ugyancsak kiemelt cél a nemzetközi sportesemények rendezése. Ezek sorába illeszkedik, hogy a Forma-1 mellett a Formula E, de más szakághoz tartozó versenyek rendezésére is lehetőség lenne, amihez a kormány minden támogatást megad.

  • Kiderült, hogy André Lotterernek miért kellett feladnia a Berlin ePrix-t

    Kiderült, hogy André Lotterernek miért kellett feladnia a Berlin ePrix-t

    André Lotterernek túlmelegedett az akkumulátora a Berlin ePrix során, ami miatt a német pilótának idő előtt kellett befejeznie hazai futamát. A problémát az okozta, hogy a német autójában az egyik kábel nem megfelelően volt csatlakoztatva az akkumulátorhoz.

    Lotterer, aki csak a huszonegyedik helyről rajtolhatott, már a tizenegyedik helyen haladt, amikor a probléma felütötte a fejét. A bajnokaspiráns német azt nyilatkozta a versenyt követően, hogy azért kellett kiállnia a versenyből, mert az akkumulátora közel nem az optimális hőmérsékleti tartományban volt. Egyik pillanatról a másikra pedig erőt vesztett és a végén le is állt az akkumulátora.

    „Egyenletesen épült fel az egész. Néha alapján megtörténhet, ha forgalomban autózol hosszabb ideig, de ez teljesen más volt,” – nyilatkozta Lotterer a kiesését követően. „Az egész pályás sárga zászló alatt sikerült csökkentenem a hőmérsékletet, azonban amint megkaptuk a zöld zászlót, a hőmérséklet újra az egekbe szökött. Amikor leálltam, akkor olyan 71.7 – 72 fokos volt. A rendszer azonnal összeomlott, ami miatt az autó is megállt. Kár ezért a technikai hibáért, azonban semmit nem tudunk tenni ellene.”

    A verseny után a DS Techeetah megvizsgálta, hogy mi okozhatta a problémát. Kiderült, hogy nem az akkumulátorral, hanem a hűtéssel akadtak problémák, ugyanis az egyik ilyen kábel nem a megfelelő módon volt csatlakoztatva. Ez az apró hiba pedig tönkretette az egyik hűtőtömlőt. A hűtés mértéke emiatt esett vissza, ami az akkumulátor túlmelegedéséhez vezetett.

    A háromszoros Le Mans győztes emiatt a kiesése miatt 16 pontos hátrányba került csapattársával, Jean-Eric Vergne-nyel szemben. Valószínűleg a Berlinben tapasztalt probléma csak egyszeri eset volt és a német pilóta Bern ePrix-n már zavartalanul versenyezhet majd.

    Az időmérőn pedig túl későn haladt át a célvonalon, ami miatt nem tudta megfutni a valós időmérős körét. Lotterer, Lucas di Grassi és Vergne is két melegítő kört teljesítettek a gyors körük előtt. Di Grassi és Vergne még időben értek át, Lotterer azonban már időn túl ért át a célvonalon.

    Lotterer érezte, hogy a határon táncol, azonban úgy gondolja, hogyha di Grassi nem lassított volna, akkor mindhárman el tudták volna kezdeni a gyors körüket. „Azonban Lucas a vártnál jobban lassított le, ezzel feltartva minket és végül én ittam meg ennek a levét,” – mesélte a német a Motorsport.com-nak. „Konkrétan azt gondolta, hogy még jó vagyok, mert amikor áthaladtam, akkor még zöld volt a lámpa. Azonban, mint kiderült, egy pár tized másodperccel az áthaladásom előtt a lámpák már pirosan világított.

    „Ez már modern versenyzés, a rendszerekkel együtt. Ha egy pályabíró lengette volna a zászlót, akkor még simán elmehettem volna egy gyorskörre. Nem szeretném Lucast hibáztatni a történtek miatt, azonban nem volt előtte senki, szóval nem értem, hogy miért kellett ennyire lassan mennie.”

  • Először nyert Berlinben Lucas di Grassi

    Először nyert Berlinben Lucas di Grassi

    Lucas di Grassi révén az Audi hazai pályán diadalmaskodott a Formula E berlini fordulójában.

    A délelőtti időmérő edzést Sebatien Buemi nyerte, Stofel Vandoorne előtt. Az Audi brazilja a második sorból várhatta a lámpák kialvását. A rajtnál gond nélkül eljött a mezőny, és di Grassi rögtön meg is kezdte az előre nyomulást. Előbb a belgát, majd a rajt után pár körrel már Buemit is megelőzte, így hamar az élen találta magát.

    A 2017-es bajnok végig magabiztosan vezetett, folyamatosan növelte előnyét, így magabiztos győzelmet aratott, amely már a második idei diadala volt.

    Nem volt ilyen egyszerű futama Bueminek, aki szinte az egész futamot csatározással töltötte. Féltávnál még Da Costa is előtte haladt, ám a verseny végére a BMW-s tempója visszaesett, így Buemi másodikként látta meg a kockás zászlót.

    Remek versenyt futott a bajnoki éllovas Jean-Eric Vergne is, aki ugyan csak a nyolcadik helyről rajtolhatott, de még így is a dobogó harmadik fokán pezsgőzhetett, szorosan Buemi mögött célba érve.

    Da Costa sokáig dobogós helyen haladt, végül a negyedik pozícióval kellett beérnie, mögötte a visszaeső Stoffel Vandoorne zárt. Abt és Vandoorne vívott komoly harcot a verseny legvégén, és hiába a német támadó üzemmódja, nem tudta megelőzni a HWA versenyzőjét.

    Alexander Sims a superpole-ba ugyan bejutott, de Monacóból hozott még egy öt helyes rajtbüntetést, ami miatt csak a 11.helyről rajtolhatott. Számos szép előzést és jó tempót felmutatva sikerült a hetedik helyig feltornáznia magát.

    Oliver Rowland végzett a nyolcadik helyen, akit a verseny során figyelmeztettek, mert kis híján a falra kente Wehrleint, mikor megelőzte őt.

    Az ex-Forma-1-es pilóta végül az utolsó pontszerző helyet csípte meg Sam Bird mögött.

    A futam nagy vesztese a negyedik helyről rajtoló Gary Paffett volt, aki egész verseny során csak szenvedett, végül csak a 16.lett.

    Rémálom volt a hazai hétvége André Lotterer számára, aki az időmérőn megszerzett utolsó helye után a versenyt fel kellett adnia akkumulátor gondok miatt.

    Az egyetlen kieső a pályán Alex Lynn volt, akinek a hátsó tengelyével akadt gondja, és a rajt-cél egyenesben állt meg az autójával. Az eset után pár körig egész pályás sárga zászló volt érvényben.

    A hétvége után Vergne tartja első helyét a pontversenyben 102 ponttal, de előnye csupán hat egység di Grassi előtt.

    POZ PILÓTA CSAPAT AUTÓ KÖR KÜLÖNBSÉG
    1 Lucas di Grassi Audi Audi 37 47:02.477
    2 Sebastien Buemi e.dams Nissan 37 +1.856
    3 Jean-Eric Vergne DS Techeetah DS 37 +2.522
    4 Antonio Felix da Costa BMW BMW 37 +5.845
    5 Stoffel Vandoorne HWA Venturi 37 +6.336
    6 Daniel Abt Audi Audi 37 +6.551
    7 Alexander Sims BMW BMW 37 +8.235
    8 Oliver Rowland e.dams Nissan 37 +10.781
    9 Sam Bird Virgin Audi 37 +13.153
    10 Pascal Wehrlein Mahindra Mahindra 37 +14.846
    11 Edoardo Mortara Venturi Venturi 37 +15.377
    12 Mitch Evans Jaguar Jaguar 37 +17.688
    13 Robin Frijns Virgin Audi 37 +21.197
    14 Maximilian Gunther Dragon Penske 37 +26.154
    15 Felipe Massa Venturi Venturi 37 +26.684
    16 Gary Paffett HWA Venturi 37 +27.718
    17 Jerome d’Ambrosio Mahindra Mahindra 37 +27.729
    18 Oliver Turvey NIO NIO 37 +32.117
    19 Tom Dillmann NIO NIO 37 +33.706
    20 Jose Maria Lopez Dragon Penske 37 +46.895
    Andre Lotterer DS Techeetah DS 28 Kiesett
    Alex Lynn Jaguar Jaguar 23 Kiesett
  • A Kanadai Nagydíj főtámogatóját egyáltalán nem érdekli a Formula E

    A Kanadai Nagydíj főtámogatóját egyáltalán nem érdekli a Formula E

    A Kanadai Nagydíj promótere elmondta, hogy őt annak ellenére nem hozza lázba a Formula E. Annak ellenére nyilatkozta ezt, hogy az elektromos széria népszerűsége évről évre nő.

    Az elektromos széria versenyzői ugyan már a harmadik szezon záróversenyén már versenyezhettek Montreál utcáin. Azonban Francois Dumontier egyáltalán nem lelkesedik ezért a szériáért.

    „Végignézve a Formula E-t, ez nem egy érdekes bajnokság,” – nyilatkozta Dumontier az új Paddock épületének átadásakor a Circuit de Gilles Villeneuve helyszínén. Általában városi pályákon rendezik a versenyeket, és az adott helyszínen általában mindössze egyetlen egyszer rendeznek versenyt.”

    Dumontier azt is hozzátette, hogy a Formula E-t sokféle zavaró tényező veszi körül. „Ezek a gyártók kiszálltak olyan bajnokságokból, mint a WEC vagy a DTM, csak azért, hogy ebben a szériában versenyezhessenek. A Formula E csak azért van, hogy reklámozzák az autosportot, semmi másért. Szóval az én válaszom egy nagyon határozott nem.”

  • And We Go Green – jön DiCaprióék filmje a Formula E-ről!

    And We Go Green – jön DiCaprióék filmje a Formula E-ről!

    Éld át az ABB FIA Formula E bajnokság csúcspontjait, mélységeit és lendületét, tudd meg, hogy miről szól ez a fajta versenyzés az új „And We Go Green” nagyszabású dokumentumfilmből. Az Akadémia díjnyertes filmművészei Fisher Stevens, Malcolm Venville és Leonardo di Caprio a színfalak mögé nézhettek, és követik a versenyzők útját az elektromos utcai szériában, ahol bemutatják a klímaváltozás és a városi légszennyezettség elleni harcukat.

    A film Jean-Eric Vergne bajnoki évéből mutat be sosem látott felvételeket, igen közelről, bemutatja a versenyzők életét a negyedik szezonból, ahogy 12 fejlett nagyvárosban versenyeznek, Hongkongtól New Yorkig.

    Az „And We Go Green”-t Cannesban mutatják be május 23-án, és a premieren olyan sztárversenyzők lesznek jelen a vörös szőnyegen, mint Jean-Eric Vergne, Sam Bird, Lucas di Grassi, Andre Lotterer, Nelson Piquet Jr., valamint Alejandro Agag a széria alapítója, Fisher Stevens társrendező, Malcolm Venville társrendező és az Oscar-díjas Leonardo DiCaprio.

    Agag így nyilatkozott a filmről:

    „Ez a dokumentumfilm bemutatja az ABB FIA Formula E bajnokság igaz célját és küldetését, valamint bemutatja hogy a versenyzés miképp szolgálja a technológia fejlődését, illetve hogy hogy a sport izgalmainak hatása van a társadalomra, és megváltoztatja az elektromos autózásról eddig ismert felfogást. Ezért is lett a címe „And We Go Green”. Ez nem csak a rajtjelzést jelenti, hanem arra is utal, hogy sürgősen szükség van a fosszilis tüzelőanyagok által okozott pusztító és helyrehozhatatlan károk megfékezésére. Büszke vagyok rá, hogy ennyire tehetséges stábbal dolgozhattam, akikkel közös az értékrendünk, és elhivatott harcosai vagyunk a fenntarthatóságnak, és harcolunk az éghajlatváltozás ellen.”

    Stevens és Venville társproducerek ennyit tettek hozzá:

    „Eredetileg egy filmet akartunk csinálni a környezetről. Felismertük azonban, hogy a legjobb út ha fel akarjuk hívni a figyelmet a klímaváltozásra, ha az emberekről készítünk filmet, így ebben az esetben az autóversenyzőkről, akik megváltoztatják az autóversenyzésről alkotott felfogást. A sportemberek élete, a hullámvölgyek, a versenyek izgalma és az innovatív, életet biztosító elektromos technológia keveredik a világ nagyvárosaiban történő versenyzéssel világszinten. Ezt a filmet elkészíteni hihetetlen, inspiráló és izgalmas volt.”

  • Marokkó is Forma-1-es versenyt akar a Liberty szerint!

    Marokkó is Forma-1-es versenyt akar a Liberty szerint!

    A Forma-1 kereskedelmi igazgatója, Sean Bratches elárulta, hogy Marokkó is egy új lehetséges helyszín lehet akár a Liberty Media szerint, mert szeretnék visszavinni Afrikába a sorozatot. Utoljára 1993-ban volt Dél-Afrikában a száguldó cirkusz, még Kyalamiban. Marokkó pedig egyre kedveltebb motorsportos helyszín lett, hiszen nem csak a WTCR, de már a Formula E is ellátogat oda. A fokozottabb érdeklődést a kontinens iránt abban is megnyilvánul, hogy a FIA a legutóbbi konferenciáját Sun Cityben, Dél-Afrika luxus üdülő- és kaszinóvárosában tartotta.

    2020-ban két új versenyhelyszín már biztos lesz, az egyik Hanoi utcáin Vietnámban, valamint visszatér a Holland Nagydíj is Zandvoortba.

    A Liberty utalt rá, hogy 2020-ban is csak 21 verseny lesz, így jelenleg nehéz elképzelni azt, hogy Marokkó hova férne be, pedig részükről elviekben komoly az érdeklődés. Bratches Londonban a Sport Industry Breakfast Club rendezvényén beszélt erről először:

    „Öt kontinensen versenyzünk,az egyetlen ahol nem, az Afrika. Marokkó és Marrákes proaktívan megkerestek minket, hogy szeretnének nagydíjat rendezni. Komoly az érdeklődés részükről. A Forma-1-nek volt már korábban versenye Dél-Afrikában, egy történelmi pályán, Kyalamiban, de arról tájékoztattak, hogy a politikai helyzet miatt ott versenynek most nincs realitása. Rövid távon ugyanakkor keresünk a térségben versenylehetőséget. Fontos, hogy legyen Afrikában is versenyünk.”

  • Sam Bird kis híján felhagyott a versenyzéssel

    Sam Bird kis híján felhagyott a versenyzéssel

    Sam Bird elárulta, hogy nagyon közel járt hozzá, hogy felhagyjon az autóversenyzéssel, miután 2013-ban az együléses versenyzést egy ideig szüneteltette.

    Azóta azonban megtalálta a helyét a Formula E bajnokságban, és tavaly a harmadik helyen zárta a szezont. Azonban 2013 után a brit versenyző közel járt hozzá, hogy profi fitnesz instruktor legyen belőle, mivel a GP2 után bár tesztelt a Mercedesszel, F1-es kilátásai nem nagyon voltak.

    „Utálatos időszakban voltam.” – idézi őt az e-racing365.com. „Gyakorlatilag kiszorultam a Mercedesből egy döntés miatt, amit akkor a menedzsmentem hozott. Totonak (Wolff) nem tetszett a válaszuk valamira, aztán nem ülhettem többet F1-es autóba, DTM-be se hívtak, és azt mondták nekem: a te időd lejárt.”

    „Ez az követően volt, hogy második lettem GP2-ben, miután ötször nyertem a szezonban. Öt GP2-es győzelemmel azt gondolja az ember: ‘remélhetőleg lesz lehetőség egy F1-es ülésre’. Sajnos nem, abszolút sehol a közelben.”

    „Onnan, hogy van egy jól fizető munkám, oda jutottam, hogy nincs semmim.” – folytatta Bird.

    „Pár hétre voltam attól, hogy felhagyjak az autósporttal és elmenjek dolgozni egy edzőterembe, vagy valami, hogy személyi edzői diplomát szerezzek, mert nem volt pénzem az áram számlámra, a helyi adóra és a bérleti díjra.”

    „Szerencsére a Formula E-ben lehetőséget kaptam, a Virgin Racinggel, és megragadtam. Így fordul a szerencse egy nap alatt.”

  • Mexikó repül a naptárból 2020-ban Zandvoort miatt!

    Mexikó repül a naptárból 2020-ban Zandvoort miatt!

    A jogdíj és Mexikó új zsugori kormánya vezetett oda, hogy elbukták a versenyrendezést az országban. Mexikóváros tehát 2020-ban repül a versenynaptárból, miközben Zandvoortba visszatér a Holland Nagydíj.

    Az ESPN Mexikó a kérdéshez közeli meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a kormány sport- és szórakoztató rendezvényeinek a kezelésével megbízott Corporación Interamericana de Entretenimiento (CIE) ügynökség nem tudott megegyezni a jogdíjról a Liberty Mediával. Pontosabban a CIE által kialkudott 800 millió pesora Mexikó új elnöke, Andrés Manuel López Obrador nem adta az áldását, még úgy sem, hogy az informátor szerint 1.5 milliárd peso bevételt hoz a Forma-1-es hétvége a helyi gazdaságnak.

    Így maradt a szomorú hír a mexikóiaknak és a Forma-1 rajongóinak a világ minden tájáról, pedig a Mexikói Nagydíjat az elmúlt két évben a megválasztották azon helyszínnek ahol a legjobb versenyek voltak, és mindig is kiemelkedően teljesítettek jegyeladásban. A paddockban is csak „Mexikói party” néven híresült el a dolog, ahol több volt a móka az átlagosnál egy menő térségben.

    Hivatalosan a Liberty Media még nem erősített meg semmit, de Mexikó az egyik olyan helyszín, amelynek a helye még nem lett megerősítve a 2020-as versenynaptárban. A Holland Nagydíj bejelentése azonban arra enged következtetni, hogy az Autodromo Hermanos Rodriguez az egyik pálya, amelynek mennie kell 2020-ban. Forma-1-es versenyeket megszakításokkal az 50-es évek óta rendeztek itt, jelenleg a Formula E is ellátogat ide, illetve itt volt 2018-ban a Race of Champions is.

  • A BMW i divízió bemutatta a világ első tető nélküli biztonsági autóját

    A BMW i divízió bemutatta a világ első tető nélküli biztonsági autóját

    Az ABB FIA Formula E bajnokság új biztonsági autójaként debütáló BMW i8 Roadster Safety Car a Monacói Nagydíj előestéjén, a Yacht Club de Monaco színpadán ünnepelte világpremierjét.

    A tisztán elektromos formaautókat rajtrácsra állító ABB FIA Formula E bajnokság hivatalos autóipari partnereként a BMW i divízó az ötödik versenyszezon kilencedik futamának előestéjén, a Yacht Club de Monaco színpadán leleplezte a sorozat új biztonsági autóját. A BMW i8 Roadster Safety Car vázát, karosszériáját és hajtásláncát a mérnökök kifejezetten a versenypályás használat követelményei szerint fejlesztették tovább testvérmodellje, a BMW i8 Coupé Safety Car mintájára. A hivatalos bemutatón Pierre Casiraghi, a Yacht Club de Monaco alelnöke, Alejandro Agag, a Formula E alapítója és elnök-vezérigazgatója, valamint Dr. Robert Irlinger, a BMW i divízió elnöke is tiszteletét tette.

    A BMW i divízió biztonságiautó-flottájához újonnan csatlakozó BMW i8 Roadster Safety Car (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 14,5 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 46 gramm / km)* a világ első tető nélküli biztonsági autója, amelynek két leglátványosabb eleme a lerövidített első szélvédő és a versenyautós légterelő szárny.

    „A BMW i divízió és a Formula E elkötelezett az innováció mellett, ettől is illenek össze olyan kiválóan. A ma bemutatott biztonsági autó pedig egy újabb nagyon jó példa a két fél iránymutató szellemiségére” – mondta Dr. Robert Irlinger. A BMW i8 Roadster Safety Car megalkotásakor a BMW i divízió mérnökei, dizájnerei és kommunikációs munkatársai új távlatokba mertek tekinteni és egy abszolút egyedi járművet álmodtak valóra. A biztonsági autó mögött álló fejlesztőcsapat munkája olyan, akár egy startup cégé: tervezőmérnökeink a hétköznapi munka mellett, saját stílusuk szerint szerelték össze a modellt, ezért is van az, hogy valami egészen különleges produkcióra voltak képesek. Végtelenül hálás vagyok az FIA-nek és a Formula E sorozatnak, amiért ilyen mértékű rajongást mutatnak innovációink iránt és amiért lehetővé teszik számunkra, hogy a BMW i8 Roadster hivatalos biztonsági autóként dolgozzon” – tette hozzá a BMW i divízió elnöke.

    BMW i8 Roadster Safety Car, racingline, racinglinehu. racingline.hu

    „Szeretném megköszönni a BMW i divízió családjának és a Yacht Club de Monacónak az ABB FIA Formula E bajnokság eme újabb fantasztikus premierjét. A BMW i8 Roadster Safety Car lélegzetelállító alakot öltött – olyat, amely megkülönbözteti mindattól, amit eddig valaha láttunk, és mint ilyen, hol is lehetett volna stílususabban bemutatni, mint itt, a Monacói Nagydíjon. A BMW a kezdetek kezdetétől a sorozat hivatalos autóipari partnere, aki folyamatos támogatásával és most már versenyző gyártóként is bizonyítja az elektromos mobilitás iránti elköteleződését” – fogalmazott Alejandro Agag.

    Technikai módosítások a versenypályás használat követelményei szerint

    Kimagasló váz- és karosszériamerevségét tekintve a BMW i8 Roadster a biztonsági autó kiváló műszaki alapjául szolgált. A versenypályára szánt változatban jelentősebbre nem, csupán néhány apróbb változtatásra volt szükség. A BMW i8 Roadster Safety Car leglátványosabb módosítása a lerövidített első szélvédő, amely dinamikusabb kiállást kölcsönöz a modellnek. A biztonsági autó súlypontja mintegy 15 milliméterrel lejjebb került, az intenzív lassulásról BMW M karbon-kerámia sport fékrendszer gondoskodik, a biztonságot pedig FIA-által jóváhagyott bukókeret, míg a leszorítóerőt versenyautós légterelő szárny és impresszív első koptató fokozza.

    A biztonsági autónak azonban szerepköréből kifolyólag is át kellett esnie néhány módosításon. Tető híján a fényhíd a hátsó légterelő szárny fölé került, jelzései így a versenypálya minden szögéből jól láthatók. A BMW i8 Roadster Safety Car ezen felül kommunikációs antennát, GPS antennát, kiterjesztett belső kommunikációs rendszert és hátrafelé néző kamerát is kapott.

    A karosszériadizájn az elődmodell által kijelölt utat követi

    Az ABB FIA Formula E bajnokság új biztonsági autójának másik jelentős újítása a karosszériadizájn, amely a BMW emblémájának kék-fehér színeit a BMW iFE.18 versenyautó és a BMW i8 Coupé Safety Car mintájára, a nyitott tetős mobilitás és a látványos monacói vonalvezetés párhuzama szerint ábrázolja. A kék és a lila színek a nyers energia természetes színeit, míg a narancs és zöld árnyalatok a biztonsági autó fényjelzéseit idézik. Az autón körbefutó ibolyalila mintázat a karosszériadizájn „élő”, folyamatos kapcsolatát szimbolizálja, hogyan a BMW iFE.18 versenyautó esetében is.

    A BMW Group dizájnerei nagy sikerrel alkalmazzák versenypályára gurított autóikon a szélvédő előtti karosszériaelem matt fekete fényezését, amelynek tükröződésmentes felülete verőfényes napsütésben jelentősen megkönnyíti a pilóták dolgát. A BMW i8 Roadster Safety Car esetében a dizájnerek a matt felületet a „csomagtérajtó” utasoldali felére is kiterjesztették, a „szárnyszerű” mintázat így a BMW i8 Coupé és a BMW i8 Roadster ajtajainak felnyitott állását szimbolizálja.

    BMW i8 Roadster Safety Car, racingline, racinglinehu. racingline.hu

    Az ABB FIA Formula E bajnokság futamait biztosító BMW i flottáról

    A BMW i divízió az immár ötödik szezonját élő ABB FIA Formula E bajnokság hivatalos autóipari partnere. A futamokat biztosító biztonságiautó-flotta élén két modell áll: a BMW i8 Roadster Safety Car (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 14,5 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 46 gramm / km)* és a BMW i8 Coupé Safety Car (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 1,8 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 14,0 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 42 gramm / km)*. A flottában a versenyigazgatói autóként dolgozó BMW i3s (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 0,0 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 14,3 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 0 gramm / km)* és az orvosi autóként szolgálatot teljesítő BMW 530e iPerformance (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 2,1 – 2,2 liter / 100 km; kombinált energiafogyasztás: 13,3 – 13,6 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 47 – 49 gramm / km)* is megtalálható.

    *Az átlagos üzemanyag-fogyasztásra és kombinált károsanyag-kibocsátásra vonatkozó értékeket a valós körülmények közötti legdinamikusabb járműhasználat eredményeit vizsgáló, globális szabvány szerint működő tesztciklus (WLTP – Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure) mérései szerint számolták ki, majd az adatokat a legmodernebb autók menetteljesítményét vizsgáló EU-ciklus (NEDC – New European Driving Cycle) megegyező értékei szerint konvertálták át. Az adatok a gumiabroncs-típusoktól is függnek.