Címke: Formula E

  • Vergne emlékezik még rá, milyen kemény éveket élt meg Marko mellett

    Vergne emlékezik még rá, milyen kemény éveket élt meg Marko mellett

    A kétszeres Formula E bajnok Jean-Eric Vergne visszaemlékezett a Forma-1-es korszakára, amelyet elég nehéznek titulált. A ma már 29 éves francia pilóta egyike azon ismertebb versenyzőknek, akik a Red Bull versenyzői programjából kerültek ki, majd fiatalon pár évvel később mégis kirakták a csapatból. A Canal Plusnak mesélt Vergne, aki három évig a Toro Rossónál szolgált, egészen 2014-ig:

    „Nem fogom támadni őket, mert nélkülük nem tartanék ma itt, ahol. Ugyanakkor ez egy igazán bonyolult történet.”

    A Red Bull junior programjának az irányítója, dr. Helmut Marko egy nagyon kemény karakter, Vergne szerint is indokoltan:

    „Amikor kezdtem a Formula 3-ban, felhívott, és ennyit mondott: „Ricciardo megmutatta, hogy kell ezt csinálni, ha nem nyered meg a bajnokságot, mehetsz is.”

    Másik alkalommal ezzel hívta fel a franciát Marko:

    „Az első helyről indultam és természetesen meg is nyertem a versenyt, de Marko szerint az tűrhetetlen volt, hogy nem szereztem meg a versenyen a leggyorsabb kört. Nos, ő ilyen.”

    Sebastian Vettel is mondogatta akkoriban, hogy Marko kemény arc, ugyanakkor egyenes is, és Danyiil Kvjat is elismerte, hogy az osztrák szakember hozzájárulása sok versenyző karrierjéhez nyilvánvaló. Az orosz is röhögve mesélte el egy kalandját vele:

    „Talán vagy három-négy másodperccel voltam lassabb az első Formula BMW-s tesztemen esőben, erre reggel hétkor felhívott, és csak ennyit mondott: „Úgy néz ki, hogy elég hasztalan vagy esőben.”, majd lerakta a telefont.”

  • Diriyah rendezné az első éjszakai ePrix-t 2020-ban

    Diriyah rendezné az első éjszakai ePrix-t 2020-ban

    A szaudi ePrix szervezői és promótere szeretné, ha az éjszakai Formula E verseny helyszíne Ad Diriyah lenne.

    Előkészítik a terveket, hogy világítási rendszert tudjanak telepíteni a pályára annak érdekében, hogy a pálya átmenjen az FIA szigorú homologizációs folyamatán. Így akár már jövőre sor kerülhetne az első elektromos versenyre a fények alatt.

    Már az idei versenyt is hírbe hozták egy éjszakai időponttal, de a bonyolult infrastruktúra miatt elvetették az ötletet. A szervezők azonban nem mondtak le a lehetőségről, most újra napirendre tűzték a változtatást.

    Carlo Boutgay, a Diriyah ePrix promótere megerősítette, az a céljuk, harmadjára is vendégül láthassák a mezőnyt, és a terv már mozgásba lendült, hogy a következő verseny világítással együtt fenntartható legyen.

    „Már találtunk egy könnyebb megoldást, de az csak 60-70%-ban biztosítaná a fentarthatóságot. Most arra törekszunk, teljesen szennyezésmentes legyen a megoldás, ez pedig némi időt vesz igénybe.”

    „Nálunk azt is érdemes figyelembe venni, hogy egy utcai pályáról van szó, tehát maga a pálya időszakosan létezik. Két héttel a verseny előtt építjük meg, és öt nappal utána közutak vannak a helyén.”

    „Ha éjszakai futamban gondolkozunk, annak egyrészt lebonthatónak, másrészt fenntarthatónak kell lennie. Ezért teljesen másról beszélünk, mint az bahreini vagy abu dhabi pályák esetében.”

    A verseny szervezői azért is érzik szükségét a változtatásnak, mert az jobban idomulna a helyi szokásokhoz. Pénteken törölni kellett az autogramosztást, mert nem volt elég néző a helyszínen.

    „A péntek olyan nekünk, mint az európaiaknak a szombat. Ilyenkor összegyűlik a család, együtt ebédelünk, imádkozunk, és legfeljebb késő délután hagyjuk el a házat.” – magyarázta Boutgay.

    A versenyeket valóban nem sokan nézték a helyszínről. A hétvége része volt egy nagyobb koncertsorozat is, és az események között négy óra volt az ütemterv szerint.

    „Utólag belátjuk, túl hosszú volt a szünet. 37 ezer ember jött el pénteken, de többségük este 6 érkezett. Már átbeszéltük, így jövőre van egy tervünk, hogyan oldjuk ezt meg.”

  • Wehrlein: csábító lenne egy 2021-es ülés az F1-ben

    Wehrlein: csábító lenne egy 2021-es ülés az F1-ben

    Pascal Wehrlein nem akarna visszatérni az F1-be csak azért, hogy a mezőny végén poroszkáljon, de egy jó lehetőséget nem hagyna figyelmen kívül.

    A német-mauritiusi pilóta egy-egy, Manornál, illetve Saubernél eltöltött év után maradt ülés nélkül. Most a Forma E-ben versenyez, már második éve a Mahindra színeiben. A hétvégi szaúd-arábiai idénynyitó dupla hétvégén legjobbja egy tizenegyedik helyezés volt.

    Tavaly ebben a pozícióban zárt, legjobb újoncként. Kétszer dobogós helyen ért célba (egyszer büntetést kapott utána), és egy pole-t szerzett. Úgy tűnhet, jó helyre talált az elektromos sorozatban.

    Azonban Wehrlein nemrég hírbe került egy alakuló spanyol Forma-1-e csapattal. Így lehet, hogy Adrian Campos vezetésével, 2021-ben visszatérhetne a királykategóriába.

    „A Forma-1 nyilván vonzó dolog” – kezdte a Ferrari feljesztőversenyzői feladatait is ellátó 25 éves pilóta – „De jó lehetőségnek kell lennie. Nem versenyeznék utolsóként pusztán azért, hogy az F1-ben lehessek.”

    Bevallotta, 2021 a legkorábbi időpont arra, hogy visszatérjen: „Addig még rengeteg idő van. Körül tudok addig nézni, és megfontoltan hozok majd döntést.”

  • Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Egy új évad általában minden sorozatban új erőviszonyokat hoz, egy verseny alapján még nem is kezd körvonalazódni az általános erősorrend, főleg egy olyan dinamikusan változó bajnokságban, mint a Formula E.

    A dupla forduló azonban kicsit nagyobb rálátást enged arra, melyik csapat vagy pilóta milyen formában kezdi a szezont.

    Ez nem a bajnokok hétvégéje volt

    A három bajnok közül egyedül Lucas di Grassi végzett dobogón, és rajta kívül is csak egyszer, a második futamon Jean-Éric Vergne révén szereztek pontot az eddig megkoronázott versenyzők.

    A kvalifikációkon sem sziporkáztak, az első futamon mindhárman a mezőny második feléből indultak. Igaz, másodjára száraz pályán már jobban, mentek, de Buemit kiforgatták, így a svájci eddig pont nélkül maradt.

    A csapatbajnokok közül az Audi és a Nissan is felemás fordulót zárt. Előbbi az az első futamon kallódott el, de zárt jó pozíciókban a másodikon, míg utóbbinál a pilóták szerencséje volt eltérő. Így hiába esett-kelt Buemi, Oliver Rowland megmentette a japánok becsületét.

    A Techeetah sem örülhet, mert bár másodjára két autóval is pontot szereztek, a büntetéssorozatnak köszönhették azt, és mindkét időmérő után végül utolsó rajthelyre kényszerült valamelyik pilótájuk technikai okok miatt. Ha meg akarják védeni a címüket, a megbízhatóságon még mindenképp javítaniuk kell.

    Még mindig lemaradva

    Bár nagyon fogadkoztak, hogy elmozdulnak onnan, a NIO eddig a mezőny hátsó végében poroszkált. Ráadásul Ma Qing Hua (aki a WTCR mezőnyét is erősíti) mindkétszer utolsó lett.

    Egy másik csapat, aki tavaly, és eddig idén sem szerepelt jól, az pedig a Dragon (Penske). Az amerikaiak két újonccal vágtak bele az új szezonba, a sokat tapasztalt Brendon Hartley és az eddig DTM-ben vitézkedő Nico Müller személyében.

    Lehet, hogy a tapasztalatlanság az oka, de ők is csak a büntetések révén szereztek pontot. Müller el sem tudott indulni az első futamon. Régóta várják már az előrelépést, ha két pilótájuk jobban belerázódik a ritmusba, talán sikerülhet.

    Akik jól zártak

    Úgy tűnik, a múlt szezon végi jó formáját sikerült átmentenie idén is Alexander Simsnek, aki két pole pozíciójával és egy győzelmével a nyitó esemény legeredményesebbje lett. Csapata, a BMW tavaly is erős volt itt, azonban a második forduló után beleszürkültek a mezőnybe.

    Mindenesetre biztató jel, hogy Maximilian Günther is legalább a pályán elért második helyével bizonyította, gyors volt az autó.

    Biztató formát mutatott a másik győztes, Sam Bird csapata is. Bár második futamon mindketten kipördültek, de addig pontszerző helyen haladtak, az első versenyen pedig a tavaly elképesztő szezont futó Robin Frijns révén mindkét autóval a top 5-ben zártak.

    A másodjára első szezont futó Mercedes (eddig a Venturi hajtásláncát használva HWA Racelab néven indultak az előző szezonban, idén lett igazi gyári csapatuk) pedig Stoffel Vandoorne miatt az egyetlen, akik rögtön két trófeát vihetnek haza a dobogóról.

    Az ő újoncuk, Nyck de Vries is úgy tűnik, jól alkalmazkodott az új környezethez, mindkétszer pontszerző helyen ért célba. Másodjára ugyan megbüntették, amiért végül csak 16. helyen értékelték, csapata szempontjából így is értékes pontokat szerzett.

    Maradandó a változás?

    Az eddigi élmezőnyhöz tartozó csapatok tehát nem szerepeltek annyira jól eddig. Ezzel szemben a két új gyártó, a Mercedes és a Porsche is dobogót ünnepelhetett.

    Ez persze csak a jelenlegi helyzet, az előző szezonban is változott, ki volt épp a legjobb autóban. Az új Formula E bajnokot még fölösleges keresni a sorok között, az majd a elkövetkező hónapokban dől el, ki lesz még esélyes a végén, Londonban.

  • Vandoorne: a Formula E a jövő, nem az F1 pótléka

    Vandoorne: a Formula E a jövő, nem az F1 pótléka

    Felipe Massával ellentétben Stoffel Vandoorne szerint a Formula E a motorsport jövőjét testesíti meg, nem pedig a Forma-1 árnyéka.

    Két F1-gyes szezon után váltott sorozatot, miután Alonso mögött háttérbe szorult. A belga versenyző el is mondta, sok mindenben spanyol csapattársának kedvezett a McLaren, miután a spanyol jobban ismerte a paddock politikai játszmáit.

    Jelenleg Vandoorne nem kacsintgat vissza a királykategória felé, hanem kritizálja a sorozat pályán és azon kívüli aspektusait.

    „A paddock egy kamu világ, ahol látszólag mindenki jól kijön egymással, de közben a saját érdek mindig fontosabb. A Formula E vagy a WEC nem ilyen, ott pusztán a versenyzésről szól minden. Nem szól közbe semmi politika.”

    A belga versenyző jól kezdte második elektromos szezonját, mindkét szaudi versenyen a dobogón zárt, jelenleg pedig második a bajnokságban.

    „Az egyik legszorosabb bajnokság, amiben versenyeztem. Itt sokak már mentek az F1-ben, de sokan vannak olyanok is, akik ilyen eredménylistával simán eljuthattak volna oda.”

    „Ez a jövő, ezért csatlakozik egyre több gyártó.” – tette hozzá.

  • Günthert megbüntették, Vandoorne ismét dobogón

    Günthert megbüntették, Vandoorne ismét dobogón

    Változott a második rijádi Formula E futam végeredménye. Az eredetileg a második helyen végző Maximilian Günther utólag komoly büntetést kapott.

    A német pilóta utólag 24 másodperces időbüntetést kapott, mert az első biztonsági autós fázis végén, amikor még nem lehetett volna, megelőzte Lucas Di Grassit és Stoffel Vandoornet.

    A szabályok értelmében a biztonsági autós vonal előtt tilos előzni és aktiválni a támadó módot, ám a BMW versenyzője addig a vonalig már kettőt is előzött.

    Nem ő volt azonban az egyetlen, aki vétett a szabályok ellen. Az FIA számos versenyzőt vizsgált korai előzés vagy támadó mód aktiválás miatt.

    Nyck De Vries dupla büntetést is kapott, 5 másodpercet az akkumulátorra vonatkozó szabályok megsértése, míg 24 másodpercet biztonsági autó alatti előzés miatt.

    Oliver Turveyt – aki nyolcadik lett – pedig utólag kizárták, mivel a megengedettnél 0,06 kWh-val átlépte a megengedett használható energia mennyiséget.

    Günther a második helyét elvesztve, csak a 11.lett. Emiatt Di Grassi a második, míg Stoffel Vandoorne ismét a harmadik lett.

    De Vries a hetedik helyen ért célba, de a büntetései miatt 16.lett.

    A sok büntetés miatt Vergne, Hartley és Da Costa is a pontszerzők közé került.

  • Kettős BMW siker: Sims nyerte a Diriyah E-Prix második versenyét

    Kettős BMW siker: Sims nyerte a Diriyah E-Prix második versenyét

    A BMW-s Alexander Sims nyerte a Formula E 2019/20-as szezonjának második futamát.

    Az elektromos bajnokság hatodik szezonja rajtolt el ezen a hétvégén Szaúd-Arábiában. A nyitó hétvégén ráadásul mindjárt két futamot rendeztek. Az elsőn, pénteken Sam Bird diadalmaskodott, ma azonban Sims állhatott fel a dobogó legfelső fokára, csapattársa
    Maximilian Günther, valaminr az audis Lucas di Grassi előtt.

    A pole-ból induló Sims az élen tudott maradni a rajtot követően, a mögötte haladó Buemi azonban nehezen tartotta a mögött érkező di Grassit.

    Jerome D’Ambrosionak már a felvezető körön gondja akadt a Mahindrával – a negyedik helyről indult volna -, így már el sem tudott rajtolni.

    Da Costa az előtte haladó Buemit meglökte hátulról, így a Nissan versenyzője keresztbe is fordult, és egészen veszélyes manőverrel sikerült csak visszakeverednie menetirányba, így kis híján Felipe Massával és Oliver Rowlanddel is összeütközött.

    Daniel Abt boxutca áthajtásos büntetést kapott szabálytalan gázpedál karakterisztika miatt, míg Birdöt Evans kényszerítette falhoz, így feladni kényszerült a versenyt.
    Pályára lépett a Safety Car, miközben Wehrlein autójáról lógott egy darab, mivel ő is ütközött Birddel.

    Sims a biztonsági autós fázis utáni újraindításkor alkalmazta a második attack mode-ot, így megtartotta első helyét Da Costa előtt, miközben Günther két helyet javítva előre jött a harmadik helyre. Később azonban Da Costa áthajtásos büntetést kapott a Buemivel való ütközése miatt, míg Buemi 10 másodperces időbüntetést kapott a figyelmetlen, veszélyes visszatérő manőveréért.

    Másodjára is érkezett a safety car, miután Frijns megforgott a 8. kanyarban, majd a falban végezte.

    Eközben Felipe Massa is áthajtásos büntetést kapott, mert nem megfelelően foglalta el helyét a rajtrácson.

    A biztonsági autó távozása után zöld jelzést kapott a mezőny, pedig még javában emberek voltak a pályán, akik Frijns autóját mentették. De még időben a teljes pályára érvényes sárga zászlós jelzésre váltottak.

    Evans is kapott egy áthajtásos büntetést a Birddel való incidense miatt.

    Végül a versenyt Sims nyerte Günther és Di Grassi előtt.

    Végeredmény:

    Versenyző csapat Differencia
    1 Alexander Sims BMW 46:48.327
    2 Max Guenther BMW 1.383
    3 Lucas di Grassi Audi 2.817
    4 Stoffel Vandoorne Mercedes 3.581
    5 Edoardo Mortara Venturi 4.294
    6 Oliver Rowland e.dams 5.475
    7 Nyck de Vries Mercedes 7.318
    8 Oliver Turvey NIO 16.544
    9 Daniel Abt Audi 16.942
    10 James Calado Jaguar 17.221
    11 Jean-Eric Vergne DS Techeetah 19.394
    12 Brendon Hartley Dragon 20.702
    13 Antonio Felix da Costa DS Techeetah 22.634
    14 Sebastien Buemi e.dams 26.291
    15 Neel Jani Porsche 27.493
    16 Andre Lotterer Porsche 29.046
    17 Pascal Wehrlein Mahindra 35.290
    18 Mitch Evans Jaguar 37.105
    19 Ma Qing Hua NIO 40.165
    20 Felipe Massa Venturi 45.758
    Nico Muller Dragon Kiesett
    Robin Frijns Virgin Kiesett
    Sam Bird Virgin Kiesett
    Jerome d’Ambrosio Mahindra Nem indult el

     

    A bajnokság állása két futam után

    Egyéni:

    Versenyző Pontok
    1 Alexander Sims 35
    2 Stoffel Vandoorne 27
    3 Sam Bird 26
    4 Oliver Rowland 20
    5 Andre Lotterer 18
    6 Max Guenther 18
    7 Lucas di Grassi 16
    8 Edoardo Mortara 16
    9 Nyck de Vries 14
    10 Robin Frijns 10
    11 Oliver Turvey 4
    12 Jerome d’Ambrosio 2
    12 Daniel Abt 2
    14 Mitch Evans 2
    15 James Calado 1
    16 Antonio Felix da Costa 1

     

    Csapatok:

    Csapat Pontok
    1 BMW i Andretti Motorsport 53
    2 Mercedes-Benz EQ Formula E Team 41
    3 Envision Virgin Racing 36
    4 Nissan e.Dams 20
    5 TAG Heuer Porsche Formula E Team 18
    6 Audi Sport ABT Schaeffler 18
    7 Venturi Racing 16
    8 NIO 333 FE Team 4
    9 Panasonic Jaguar Racing 3
    10 Mahindra Racing 2
    11 DS Techeetah 1
    12 Geox Dragon 0
  • Sam Bird sikerével indult a Formula E hatodik szezonja

    Sam Bird sikerével indult a Formula E hatodik szezonja

    Az Ad Diriyah ePrix-vel kezdetét vette a Formula E 2019\20-as szezonja. A dupla futamos hétvége első fordulójában a Virgin versenyzője Sam Bird ünnepelhetett a dobogó legtetején.

    A 24 fősre bővült mezőny Rijád mellett, Szaúd-Arábiában kezdte meg a pontgyűjtést. Az évad első pole-pozícióját a BMW-vel Alexander Sims szerezte meg, megelőzve a gyártóként az első futamára készülő Mercedes két versenyzőjét.

    Az egyik újonc Nico Müller viszont technikai gondok miatt nem tudott részt venni a futamon.

    A rekord nagyságú mezőny komoly gond nélkül tudta abszolválni a rajtot és az első köröket. 5 perc után vált elérhetővé a támadó mód, ami a tavalyi évhez hasonlóan plusz 35 kW energiát biztosít a versenyzőnek bizonyos időre.

    Ezzel egyidőben a korábbi bajnok Sebastian Buemi Nissanja állt félre a pálya szélén.

    Az élmezőnyben az első negyed órában nem történt változás, Sims,Vandoorne és De Vries autózott dobogós helyeken. Kicsivel hátrébb a Sam Bird kezdett nagyobb tempóra kapcsolni, Mortara megelőzésével már a dobogót vehette célba.

    A 16.helyről kapaszkodott fel az Audival Daniel Abt, aki Turvey ellen mutatott be egy szép előzést. Időközben pedig a 11.helyen haladó Pascal Wehrlein futotta meg a leggyorsabb kört.

    Nem indult jól a hétvégéje a kétszeres bajnok Jean-Eric Vergnenek, ugyanis az időmérőn nem tudott az első tízbe kerülni, és a versenyen is keményen küzdött az utolsó pontszerző helyért is. Végül 17 perccel a futam vége előtt a bokszba hajtott és feladta a versenyt.

    Az élen egyre szorosabbá vált az élmezőny, Simsre felzárkózott a két Mercedes, illetve Bird és Lotterer is. A támadó módokat jól kihasználva előbb Bird, majd a német is megelőzte a Formula 2 idei bajnokát. A Mercedes belgája pedig a célegyenes végén egy vakmerő mozdulattal vetődött be a BMW mellé, mindketten lecsúsztak, de Vandoorne végül visszatudott térni az első helyre, ám Simset viszont Bird megelőzte.

    Nem sokkal később pedig Lotterer is maga mögé utasította a pole-ból rajtolót.

    Az utolsó tíz percbe fordult a futam, amikor Bird meglátta a kínálkozó lehetőséget és átvette a vezetést Vandoornetól.

    Remek futamot futott az egyetlen állva maradt Nissannal Oliver Rowland, aki folyamatosan feljebb lépve a negyedik helyen találta magát, miután a visszaeső Simset is megelőzte.

    Pár perccel a leintés előtt Daniel Abt autója állt a falba, így a biztonsági autónak kellett a pályára hajtania. Hamar eltakarították a német autóját, így az utolsó percre elengedték a mezőnyt.

    Bird végül simán megtartotta az első helyét és megnyerte a szezonnyitót, mögötte viszont Lotterer még túljutott Vandoorneon. Ez pedig azt jelentette, hogy mind a Porsche mind pedig a Mercedes az első Formula E versenyén dobogóra állhatott.

    A pontszerzők további sorrendje: Rowland, Frijns, De Vries, Mortara, Sims, d’Ambrosio és Evans.

    A hétvége második versenyét holnap rendezik.

  • Több verseny, új csapatok, további helyszínek: Az ABB FIA Formula-E bajnokság 6. idénye

    Több verseny, új csapatok, további helyszínek: Az ABB FIA Formula-E bajnokság 6. idénye

    Nagy várakozás előzi meg az ABB FIA Formula-E bajnokság 6. idényét. A 14 állomást számláló versenysorozat helyszínéül a világ 12 nagyvárosa szolgál majd, köztük a szaúd-arábiai Diriyah ősi települése, ahová a sorozat november 22-én és 23-án ismét visszatér. A nagy sajtóvisszhangot kiváltó fejlemények valóságos áradatával induló új idény a Formula-E versenyek gyors ütemben növekvő látogatottságának lendületére és az elektromos járművek használatának globális szinten érzékelhető hirtelen felfutására alapoz.

    A dél-koreai Szöul és az indonéziai Dzsakarta felvétele a versenysorozat helyszínei közé a vezető beszédtémák közé tartozik. London is visszakerült a 2019/2020-as idény versenynaptárába, ahol a bajnokság küzdelmei július 25-én és 26-án egy kétnapos versenyhétvégével zárulnak. A záróversenyekre példa nélkül álló módon a Temze partján, a Royal Docks területén és az ExCeL London kiállítási központon keresztül – részben tehát kül- részben pedig beltéren – kialakított pályán kerül sor.

    Az ABB Formula-E sorozat egyre nagyobb népszerűsége – az 5. idényben 400.000-nél is több látogatót csábított ki a városi utakon megrendezett versenyekre, és mellette 411 milliós televíziós nézettséget is produkált (ami 24%-os növekedést jelent a 4. versenyidényhez képest) – jól jelzi, hogy az embereket igenis érdekli a megújuló energia és az e-mobilitás. A pályákon versenyről versenyre látható izgalmas jelenetek mindent megmutatnak a jórészt közösségi médián nevelkedett fiatalokból álló közönségnek mindabból, amire egy elektromos jármű képes lehet.

    Az autó-motor sport elkötelezett hívei és a technika megszállottjai alig várják már az új idény kezdetét, amikor első ízben gyári csapatok is rajthoz állnak, nevezetesen a Mercedes-Benz és a Porsche – mindkettő igencsak jónevű versenyistálló –, és így már 24-állásos rajtrácsra lesz szükség. A legmagasabb színvonalat képviselő két német induló annak apropóján szállt be a versenysorozatba, hogy maguk is teljesen elektromos hajtású autókkal jelentek meg a piacon. Ezekben a motor és az akkumulátorok kialakítása, valamint a töltési technológiák kölcsönösen termékenyítőleg hatottak egymásra, ami még inkább fokozza az elektromos járművek globális elfogadottságát.

    Miután az 5. idény tavaly júliusban a New York-i versennyel lezárult, a csapatok az előző hónapban a valenciai (Spanyolország) Ricardo Tormo ringen jöttek össze egy 3 napos, idény előtti tesztelésre. A pályán versenykörülmények között is kipróbálhatták új fejlesztésű alkatrészeiket, és újabb pilótákat dobtak be a mély vízbe. Az új szerződéssel rendelkező versenyzők között találjuk a svájci Simona De Silvestrót, az ABB nagykövetét, aki ebben az idényben a Porsche teszt- és tartalékpilótája lesz.

    A nagynevű versenycsapatok és több csúcskategóriás pilóta – köztük a Mercedes kiválósága, a 2019-es Formula 2 bajnok, Nick de Vries – beszállása tovább fokozza a 6. idény versenyeinek intenzitását. Megtörténtek azok a szabálymódosítások, amelyek lehetővé teszik a versenyautók sebességének növelését, illetve jutalmazzák az energiatakarékos vezetést. A pálya egy kijelölt szakaszán áthaladva extra teljesítményt biztosító Attack Mode funkció igénybevétele esetén rendelkezésre álló energiaszintet 235 kW-ra (320 LE) emelték, de ez a funkció csak akkor aktiválható, ha a mezőny megkapja a zöld zászlót (az Attack Mode nem hozzáférhető, ha óvatos vezetésre figyelmeztető sárga zászló van érvényben).

    A szabályváltozások célja, hogy szoros legyen a verseny, és megmutatkozhassanak a második generációs Formula-E versenyautók erőátviteli rendszerének speciális előnyei. Most a kvalifikációs csoportfutamok leggyorsabb pilótáinak is bajnoki pontok járnak, ami már a verseny kezdete előtt csúcsteljesítményre ösztönzi őket. A 45 perces verseny utolsó pillanatáig nyílttá teszi a küzdelmet az az új szabály, mely szerint meghatározott mennyiségű energiát levonnak a mezőny minden tagjának fedélzeti tartalékából, ha baleset miatt a versenyautók csak lassabban hajthatnak, például akkor, ha bejön a pályára a biztonsági autó, vagy teljes pályás sárga zászlós megszakítás van érvényben.

    Azzal a Jean-Éric Vergne-nel – a Formula-E első kétszeres egyéni bajnokával – kell most versenybe szállni, aki az 5. és a 6., tehát két egymást követő idényben zárt az élen. Idén csatlakozott a DS Techeetah csapatához, ahol Antonio Felix da Costa, a versenysorozat egyik veteránja lesz a csapattársa.

    Az előző idény hatalmas küzdelmét – a sorozat első nyolc versenyét nyolc különböző pilóta nyerte meg – várhatóan még kiélezettebbé teszi több nagy név indulása, köztük a Geox Dragon színeit képviselő Brendon Hartley és a Tag Heuer Porsche pilótája, Neel Jani, akik mindketten SportsCar bajnokok.

    Az ABB Formula-E idény egyik kiegészítő eseménye a Jaguar I-PACE eTROPHY második évada lesz. Ezekben a betétfutamokban a Jaguar I-PACE elektromos sport-szabadidőautók (SUV) versenyverziói indulnak. Az I-PACE eTROPHY versenysorozat indulói 8 városban megrendezésre kerülő 10 fordulóban mérik össze erejüket. A széria célja, hogy bemutassa a Jaguar akkumulátorral működő elektromos autóinak teljesítményét és tartósságát. Az ABB – mint a versenysorozat hivatalos járműtöltési partnere – a 6. versenyidényben is speciálisan módosított Terra 53 DC töltőket bocsát a csapatok rendelkezésére.

    Az ABB a teljesen elektromos hajtású együléses versenyautók nemzetközi ABB FIA Formula-E Championship vesenysorozatának névadó partnere. Világszerte saját technológiájával támogatja a városi helyszínek ideiglenesen kialakított versenypályáin megrendezett eseményeket. Az ABB a gyorstöltő állomások telepítésének globális piacvezetőjeként a világ 77 országában eddig több mint 11.500 töltőpontot épített ki.

    A 6. idény versenynaptára

    Forduló Város Ország Dátum
    1 Diriyah Szaúd-Arábia 2019. november 22.
    2 Diriyah Szaúd-Arábia 2019. november 23.
    3 Santiago Chile 2020. január 18.
    4 Mexico City Mexikó 2020. február 15.
    5 Marrakesh Marokkó 2020. február 29.
    6 Sanya Kína 2020. március 21.
    7 Róma Olaszország 2020. április 4.
    8 Párizs Franciaország 2020. április 18.
    9 Szöul Dél-Korea 2020. május 3.
    10 Dzsakarta Indonézia 2020. június 6.
    11 Berlin Németország 2020. június 21.
    12 New York USA 2020. július 11.
    13 London Egyesült Királyság 2020. július 25.
    14 London Egyesült Királyság 2020. július 26.
  • Massa: A Formula E remek opció az F1-ből kimaradó versenyzők számára

    Massa: A Formula E remek opció az F1-ből kimaradó versenyzők számára

    Formula E lassan egy ideális „B terv” lesz a Forma-1-es versenyzők számára, véli Felipe Massa, aki szintén a Forma-1-ből érkezett az elektromos bajnokságba.

    A Fomula E 2019/20-as szezonja ma kezdődik Szaúd-Arábiában, a bajnokság részvevőinek sora pedig egyre nő. Mostanra már a Mercedes és a Porsche is jelen van a mezőnyben, csak úgy, mint sok, a Forma-1-et már megjárt versenyző. Így például Brendon Hartley, Pascal Wehrlein, Stoffel Vandoorne, vagy az idei F2-es bajnok, akinek nem lett 2020-ra helye az F1-ben: Nyck de Vries.

    Autógyártót is már hatot tud felvonultatni a széria, köztük az Audit, BMW-t Nissant és Jaguart is.

    „A Formula E épp azt teszi, amit tennie kel. Növekszik.” – mondta a 38 éves Massa a Mirrornak. „Mikor egy bajnokság fejlődik, és növekszik és növekszik, akkor a nagy nevek érdeklődnek. Ezt a bajnokságot kerestem a Forma-1 után.”

    Persze az F1-en túl nem csak a Formula E létezik, mint opció. Ott van az IndyCar, a Super Formula, a WEC, a DTM…

    „Én a Formula E-re koncentrálok, mivel jobban hiszek a Formula E jövőjében, mint más bajnokság jövőjében.”

    „Biztos vagyok benne, hogy minden versenyző, akinek nincs lehetősége a Forma-1-ben maradni, megpróbál a Formula E-be jönni, ebben 100 százalékig biztos vagyok.” – vélekedik Massa.

    „Minden itt lévő (a Formula E-ben) versenyző tudna a Forma-1-ben versenyezni, és mind tudnának sikeresek lenni a Forma-1-ben,”