Címke: Formula E

  • Porsche: Nagyon közel jártunk az F1-es visszatéréshez, de…

    Porsche: Nagyon közel jártunk az F1-es visszatéréshez, de…

    A Porsche és a Volkswagen vezető elnöke Fritz Enzinger szerint rendkívül közel kerültek ahhoz, hogy újra belevágjanak a Forma-1-es motorprogramjukba és fontolóra vegyék a visszatérést a száguldó cirkuszba.

    Gyakran rebbennek fel olyan pletykák, hogy a Volkswagen vagy valamelyik márkája – mint például a Laborghini, a Porsche vagy az Audi – fontolóra veszi a visszatérést a Forma-1-be. A híresztelések közül a motor program igaznak bizonyult az elnök elmondása szerint, azonban a német gyártó úgy döntött, hogy ezentúl az elektromos versenysorozatokra koncentrál és a Forma-1-es álomnak ez a vége.

    „Nagyon közel,” – válaszolta Enzinger a MotorsportWeek azon kérdésére, miszerint milyen közel volt a Porsche az F-1-es visszatéréshez. „Amikor a csoportunk úgy döntött még 2017 folyamán, hogy építünk egy Forma-1-es motort, akkor nem csak megterveztük, hanem meg is építettük. Már az FIA-val és a Liberty Mediaval tárgyaltunk a szabályok részleteiről, amikor a csoport úgy döntött, hogy az e-mobilitás felé fogunk orientálódni.”

    A döntés miatt a Porsche a Forma-1 helyett a Formula E-be szállt be a kistestvér Audi mellé, azonban Enzinger hangsúlyozta, hogy az F-1-es fejlesztéseiket nem hagyták kárba veszni. „Az 1.6 literes V6os turbómotorunkat már a tesztpadon próbálgattuk. A fejlesztés nem volt hiábavaló, ugyanis ezeket a komponenseket és adatokat az elektromos szériában is tudjuk kamatoztatni.”

    A német márka FE-s bemutatkozásáról beszélva, a vezető elnök elmondta, hogy az eredmények Szaúd-Arábiában elért eredményeik – ahol az első versenyen André Lotterer egy második helyett tudott szerezni – messze felülmúlták az elképzeléseiket.

    „Hatalmas meglepetés volt számunkra az első futamon szerzett második helyünk. Ez fontos volt, ugyanis egy elég bátor módon szálltunk be a sorozatba, mert nem tudtunk egy korábban működő csapatra építkezni, mint ahogy azt a Mercedes a HWA-val vagy a BMW tette az Andrettivel.

    „Tapasztalatra volt szükségünk. Ezért is választottuk Andrét, aki két évet húzott le a bajnokcsapat DS Techeetahnál. Már az augusztusi teszteredmények rámutattak arra, hogy jó munkát végeztünk.”

  • De Vries majdnem felhagyott a versenyzéssel

    De Vries majdnem felhagyott a versenyzéssel

    A Formula 2 idei bajnoka Nyck de Vries elmondta, hogy a 2017-es kulcsfontosságú pontja volt a karrierjének, ugyanis ebben az évben a holland majdnem úgy döntött, hogy abbahagyja a versenyzést.

    De Vries – aki az ART Grand Prix pilótájaként söpörte be az idei bajnoki címet a Forma-1 előszobájában – egy ragyogó gokart karrierrel rendelkezik, ugyanis számos európai és világversenyen szerzett bajnoki címeket.

    Két sikertelen Formula Renault Cupos évet követően végül megszerezte a bajnoki címet 2015-ben és rögtön továbblépett a World Series Formula V8 3.5-be, ahol a harmadik helyet tudta megszerezni. Ezt követően a GP3 következett, ahol a hatodik legjobbnak bizonyult és azonnal lehetőséget is kapott a Rapax csapatánál a GP2-ben, azonban a holland már a szezon elején bajba került.

    „Ha igazságos szeretnék lenni, akkor az első GP2-es szezonomat nem tekinteném egy teljes bajnoki évnek,” – nyilatkozta de Vries. „A Rapaxnál kezdtem, akik komoly finanszírozási problémákkal rendelkeztek és a szezon közepén lapátra is tettek, két nappal a spai verseny előtt úgy, hogy nem is tudtam semmit az egészről.

    „Szóval a 2017-es egy elég rendezetlen szezon volt a számomra, azonban sikerült túlélnem. Azt hiszem ez az év volt kulcsfontosságú volt a karrieremben, ugyanis ekkor voltam egy olyan ponton, hogy eltávolodom az együléses szériáktól és inkább a GT autózásban próbálok szerencsét. Azonban nem éreztem magam késznek arra, hogy belevágjak ebbe, ezért inkább adtam még egy lehetőséget az együléses sorozatoknak.”

    A következő szezonban a holland fiatal már a Prema Racingnél versenyzett és futamokat is sikerült nyernie az olasz csapattal. Azonban de Vries úgy érzi, hogy a 2018-as szezon inkább a győzelmekre volt kihegyezve, sem mint, hogy megszerezze a bajnoki címet.

    „Igen, pontosan, túlságosan is a győzelmekre fókuszáltam,” – ismerte el de Vries, aki immáron a Mercedes csapatában versenyez a Formula E-ben. „Azért volt szükségem a győzelmekre, hogy fel tudjam magamat építeni magamat a sorozaton belül. Az emberek elkezdenek bízni benned és hirtelen a dolgok is elkezdenek majd a kezedre játszani. Ezt az idei szezonban volt szerencsém megtapasztalni a gyenge szezonkezdetünk ellenére.

    „A tapasztalatok, amiket az évek során gyűjtöttem, miatt tudtam magabiztos és nyugodt maradni, plusz a csapat is rengeteget segített és ők is ezt a fajta megközelítést alkalmazták a szezon során? ők is nyugodtan és magabiztosan végezték a dolgukat. Emiatt tudtunk végül felérni a csúcsra, szóval nagyon fontos volt, hogy képesek voltunk megőrizni a hidegvérünket a szezon során.”

    De Vries az idei hónapban még a Toyota LMP1-es autóját is kipróbálhatta Bahreinben és a japán gyártó elismerte, hogy a holland pilótát szívesen látnák a későbbiek folyamán a csapatuknál.

  • Massa: Vonzó lehet Alonso számára a Formula E

    Massa: Vonzó lehet Alonso számára a Formula E

    Felipe Massa úgy gondolja, eljöhet az idő, amikor újra egymás ellen versenyezhetnek korábbi csapattársával, Fernando Alonsóval.

    A spanyol jelenlegi terve 2020-ra egy Dakar, rögtön az év elején a Toyotával, illetve egy Indy500 májusban. Azt még nem tudni, utóbbin melyik csapattal vesz részt, de a legvalószínűbbnek az Arrow McLaren SP és az Andretti Autosport tűnik.

    Az F1-en csak a két említett esemény után gondolkozik majd el Alonso, ám Massa szerint a Formula-E is szóba jöhet, habár a 38 éves versenyző ezt többször is cáfolta.

    „Szerintem nekem könnyebb lenne meggyőznöm őt a Formula E-ről, mint neki a Dakarról engem. Úgy gondolom, megtörténhet, hogy Alonso a Formula E-be jön. Fernandóval bármi lehetséges” – mondta a brazil.

    A Venturi pilótája Alonso Dakar kalandjára tért még ki.

    „Nagyszerű élmény lesz ez számára, és kicsit más lesz a szurkolóknak is. Nagyon nehéz lesz és nagy kihívás egy versenyzőnek, jó lesz őt ott látni, igaz én nem próbálnám ki” – zárta gondolatát.

  • A Williams eladja a Williams Advanced Engineering részvényeit

    A Williams eladja a Williams Advanced Engineering részvényeit

    A Williams bejelentette, hogy hozzájárul a részvényei nagy részének az eladásához a leányvállalatuknál, a Williams Advanced Engineering esetében. A WAE-t 2011-ben alapították,, és a csoport mérnöki megoldásokat nyújtó ágazatát vitte a Forma-1-es csapat működése mellett. 300 ember dolgozik itt, 40 különféle technológiai megoldáson. A részvénycsomagot egy olyan független magántőke-társaság vásárolja meg, akik az EMK Capital felügyelete alatt állnak. Kisebbségi részvényesként a Williams továbbra is marad a WAE üzleteiben.

    A WAE volt a Formula E egyetlen akkumulátor beszállítója az első 2014-es szezonjuktól kezdve 2018-ig. Mike O’Driscoll, a Williams vezérigazgatója nyilatkozott:

    „A WAE hihetetlenül gyorsan egy megrendelős start-up projektből nőtte ki magát egy olyan üzletté, ahol több ügyfelünket is kiszolgáljuk, különféle szektorokban. Most jött el az ideje annak, hogy eladjuk a WAE részvényeinek a nagy részét, hogy továbbra is a technológiák fejlesztésére koncentrálhassunk. Az EMK Capital már bizonyítottan eredményes, így ők lehetővé teszik azt, hogy a WAE kihasználja ennek az előnyeit, és kiaknázza az ebben rejlő teljes potenciált.”

    Craig Wilson, a WAE ügyvezető igazgatójaként hozzátette:

    „A Williams Advanced Engineering már hírnevet szerzett magának az energiahatékony fejlett megoldásaival, több szektorban, a megbízható befektetéseket kedvelő társaságoknál. A szakértelmünk és a technológiánk olyan területeken is megtalálható, mint az elektrifikáció, a könnyűszerkezetek, az aerodinamika és a precíziós gyártás. Ezek még fontosabbak ahogy globálisan haladunk előre. Ez az új tulajdonosi szerkezet lehetővé teszi a WAE-nek, hogy kihasználja ez, mivel a döntő pillanatban jött létre. Ennek köszönhetően további befektetéseket tehetünk új területekre és technológiákba, hogy maximalizálhassuk az üzleti potenciálunkat.”

  • A koreai BTS és a Formula E összefog a klímaváltozásért

    A koreai BTS és a Formula E összefog a klímaváltozásért

    Az ABB FIA Formula E Bajnokság egyesíti erőit a klímaváltozásért, ezért a dél-koreai BTS fiúbandával összefogva közösen szeretnék elérni, hogy rámutassanak az elektromos járművek előnyeire, amelyek döntő szerepet játszhatnak az éghajlatváltozás elleni küzdelemben.

    A világszerte ismert és az első dél-koreai együttes, aki felért a Billboard Hot 100 listájára és a Formula E összefog, hogy globálisan kiálljanak egy jó ügyért: felhasználva egyedülálló platformjukkal szeretnének rávilágítani olyan fontos kérdésekre, mint a légszennyezés kezelése.

    A BTS-nek hatalmas rajongótábora van: több mint 60 millió hallgatója és 3 milliárd letöltésük volt 79 országban a Spotifyon ebben az évben. Ehhez még hozzájön a 90 milliós követés a hivatalos közösségi profiljukon át, ezért az új partnerség további utakat kínál a Formula E bajnokság küldetésének megerősítésére.

    2020. május 3-án első alkalommal rendeznek Formula E futamot Szöulban: az utcai verseny egyik legérdekesebb pályarésze az Olimpiai Stadion és a Jamsil Sportkomplexum.

  • A Formula E marad a városi pályáknál

    A Formula E marad a városi pályáknál

    A Formula E nem szakít alapelvével, vagyis továbbra is városi pályákon fog zajlani a versenyek túlnyomó része, erősítette meg a széria igazgatója, Frederic Bertrand.

    Ez akkor sem fog változni, amikor áttérnek a harmadik generációs autókra, ami a 2022-2023-as szezont jelenti.

    A sorozat jelenleg kettes és hármas besorolású pályákon versenyez. Vannak köztük ideiglenesek, mint Párizs vagy Róma, vannak félig állandók (Marrakesh), és teljesen permanensek, mint a mexikói aszfaltcsík.

    „Az utcai versenyzés a Formula E DNS-ébe van kódolva, ezt nem veszíthetjük el” – jelentette ki Bertrand az e-racing365 hasábjain. „Úgy gondolom, a jelenlegi leosztás megfelelő. Van [Rijád], ami különleges, mert igaz épített, de még mindig a városhoz tartozik. Mexikóváros egy másik kivétel, ami szintén egy igazi pálya a városban. De elég ilyenből maximum kettő, talán három. A többinek városközpontban kell lennie, mert ez érdekli a gyártókat és a szponzorokat, így hirdethetik a mobilitást. Ez nem fog változni, és a harmadik generációs autók esetében is marad.”

  • A Mercedes és a Porsche nem fogja dominálni a Formula E-t

    A Mercedes és a Porsche nem fogja dominálni a Formula E-t

    Az idei szezontól kezdve a Mercedes és a Porsche is teljes erőbedobással van jelen az elektromos szériában. A közelmúltban pedig, ahol jelen voltak ott mindig kiemelkedően teljesítettek, ám Alejandro Agag szerint ez a veszély most nem áll fent.

    A Porsche 2014 és 2017 között volt jelen a WEC LMP1-es kategóriájában a 919-es modellükkel, és 2015 és 2017 között zsinórban megnyerték a Le Mans-i 24 órás versenyt és ugyanezekben az években a hosszútávú világbajnoki címet is bezsebelték.

    A Mercedes pedig 2010 óta képviselteti magát a Forma-1-ben, és 2014 óta verhetetlenek mind egyéni mind pedig csapat fronton.

    Mindkét német gyártó rengeteg pénzt és erőforrást fektet a Formula E-be, így sokak attól tartanak, hogy a fentebb említett uralmak itt is megtörténnek. A sorozat alapítója és első embere Alejandro Agag viszont nem fél ettől.

    „Lenyűgöző, ahogy a Porsche és a Mercedes muzsikált az első két futamon.” – kezdte. „Azonban nem látom őket dominánsnak. Szimplán csak erősek és versenyképesek, talán nyernek is, de semmikép se dominálnak. Imádom ezt az időmérős rendszert, teljesen feje tetejére tudja állítani a dolgokat, és ezáltal kiegyensúlyozottá válik a bajnokság.”

    Agag szerint a hatalmas versenyzői rutin vagy a nagy fejlesztési pénzek sem fognak döntőnek bizonyulni.

    „A pénz nem döntő faktor a Formula E-ben és mi ezt így is akarjuk tartani. Nincs költségvetési sapka, nem hiszem, hogy ez alkalmazható lenne. De van olyan szabály, amely kimondja, hogy egy technológiádat csak egy maximalizált áron adhatod el más csapatoknak, ez is egyfajta költségvetési korlát. Ha úgy tudsz versenyképes lenni, hogy elköltesz mondjuk 12-14 millió eurót, szemben mások 30 milliójával, akkor az is egy fajta sapka. Azok a srácok, akik 30 milliót elköltenek és mégis vesztenek, azok idiótának tűnnek, már pedig senki sem szeret annak tűnni.” – jegyezte meg.

    Mindezek ellenére a két gyártó remekül rajtolt a sorozatban. Az első, dupla futamos hétvégén hiszen a Mercedesszel Vanadoorne mindkét versenyen a harmadik lett, Lotterer pedig a Porscheval második lett az első versenyen. A csapatbajnokságot pedig jelenleg a Mercedes vezeti.

  • A Volkswagen az ETCR-be menne az új ID.3 típussal!

    A Volkswagen az ETCR-be menne az új ID.3 típussal!

    A Volkswagen megerősítette, hogy érdekli őket a teljesen elektromos ETCR túraautós széria. Mindez alig pár héttel azután, hogy bejelentették, a WTCR-rel és a hagyományos üzemanyagos versenyzéssel végeztek. Az ETCR is még csak most keresgéli a helyét, várhatóan a jövő év második felében lesznek komolyabb fejlemények, míg az első teljes éves versenyprogramra 2021-ig várni kell.

    Három márka, a Hyundai, a Cupra és az Alfa Romeo tették fel magukat egyelőre a töltőre, és indították el a projektjeiket a formálódó szériába. A VW a TouringCarTimesnak adott exkluzív interjújában megerősítette, hogy beszállhat a német márka az ETCR-be, és már vizsgálják azt, hogy milyen programmal vágjanak ennek neki. François-Xavier Demaison, a Volkswagen technikai igazgatója nyilatkozott:

    „Várunk a szabályokra, mert számunkra még mindig nem tiszta. Természetesen megvizsgáljuk azt, mi az, amit valóban meg tudunk lépni. Fontos a projektben a marketing is, ezzel is támogatni akarjuk az eladásokat. Így egy komplett csomagról beszélhetünk akkor.”

    Demaison azt sem cáfolta, hogy a potenciális ETCR projekt alapjuk a frissen bemutatott ID.3 lenne:

    „Elkezdtük vizsgálni, hogy mit tehetnénk az elektromos autónkkal, ami jelen kinézetében inkább egy családi, mint versenyautó. Átnézzük majd az első autót amit a rendelkezésünkre bocsátanak, ez pedig az ID.3 lenne. Olyan elektromos megoldás van benne, amitől elég magas az autó, mert az alja tele van akkumulátorokkal, ami növelte a magasságát. Ez emelt az orr részen is, ami nem igazán jó a sebességnek az egyenesekben. Ennek komoly hatása van, ezért ennek alaposan utánanézünk.”

    Arra a kérdésre, hogy az ID.3 ETCR verziója ott lehet-e már a  jövőre tervezett versenyeken, Demaison szerint nem lenne nagy gond, de felvázolt további problémákat más területeken, ami jobban aggasztja:

    „Persze, hogy kész lehet, de ki akarjuk aknázni egy elektromos versenyautó fejlesztésében rejlő lehetőségeket. Az ETCR egy egységes csomag, adnak motort, akkumulátorokat, hajtásláncot, ECU-t, mindent biztosítanak a szervezők. Mi inkább olyan szériát szeretnénk, ahol megmutathatjuk, hogy fejleszthetőek az akkumulátorok, mivel ez egy olyan egység, amelyik erősen limitálja az elektromos autó használatát. Nincs ma olyan széria, ahol ezt bemutathatnánk, így reméljük, hogy hamarosan lesz egy, ahol igen.”

    Demaison szerint a Formula E sem volt opció a VW számára, mert a VAG csoport tagjai, az Audi és a Porsche már jelen vannak a formaautós sorozatban, és így a Volkswagen inkább arra koncentrál, hogy a pályán szerzett tapasztalatait hogyan ültethetné át a mindennapokba. Erről ennyit mondott Demaison:

    „Tényleg azt kívánjuk, hogy autót, ne is márkát reklámozhassunk, így annak utcai autó kinézete kell, hogy legyen. A kerekeket be kell fednünk, a következő lépésünk az, hogy az elektromos autók következő generációját használjuk alapnak, így újfent megerősítem, az ID.3-at. Vizsgáljuk a lehetőségeinket az ETCR-ben és a ralikrosszban is. Az elektromos ralikrossz is egy lehetőség lehet. Az Extreme E is egy lehetőség lehet. Így jelenleg a dolog még eléggé ködös.”

    A Vokswagen idén bejelentette, hogy a következő évtizedben 22 millió elektromos autót építenének, és közel 70 különféle modell közül lehetne választani. Johan Kristoffersson pedig utoljára még Volkswagennel nyerte meg a a 2019-es WTCR utolsó futamát vasárnap.

  • Wolff: Lauda nélkül már nem olyan mókás csapatvezetőnek lenni

    Wolff: Lauda nélkül már nem olyan mókás csapatvezetőnek lenni

    Toto Wolff először is sietett leszögezni, hogy semmi alapja annak a rendre előkerülő pletykának, mely szerint ő lenne Chase Carey utódja az F1 élén. Évek óta először hagyott ki egy versenyt, – a Brazil Nagydíjat -, és megint lángra kaptak azon értesülések, mely szerint már a karrierje következő pontján dolgozik. A másik szóbeszéd, amire reagálnia kell, hogy átigazolnának Lewis Hamiltonnal a Ferrarihoz 2021-re. Wolff az osztrák ORF-en válaszolt ezen feltevésekre:

    „Emlékeznetek kell, amikor Niki Laudával ebbe belefogtunk 2013-ban, nem csak alkalmazottak voltunk, hanem részvényesek is. A kérdés tehát nem csak az, hogy elmennék-e máshova dolgozni, hanem egyáltalán folytatnám-e a Forma-1-ben. Jelenleg élvezem, ami egy fontos dolog azt hiszem. Persze kevésbé mókás, mint amikor Niki is velünk volt, de a munkának folytatódnia kell, és ez motivál. Addig, amíg hozzá tudok tenni valamit, azt hiszem, hogy folytatni fogom.”

    A Ferrari vezérigazgatója, Louis Camilleri a múlt héten kijelentette, hogy a maranellói csapat megvétózná azt, ha Wolff lenne Carey utódja a Liberty Media élén, és a Forma-1-ért felelne. Ugyan tartja magát a pletyka, hogy Carey helyére pályázna, Wolff erről így beszélt:

    „Szeretem a stopperórát, és azt a kihívást, hogy a brutális igazságot láthatjuk minden második hétvégén. A Forma-1 egy nagyon összetett üzlet, szponzorációval, pályaszerződésekkel, televízióval. Tehát nem, jelenleg nagyon is elvagyok csapatmenedzsmenttel, és örömömet lelem benne.”

    A Mercedes Forma-1-es elkötelezettségéről is kellett beszélnie, szerinte a németek maradnak, és folytatják:

    „Vállalkozóként hosszútávon kell gondolkodni. Azt kell fontolóra venni, hogy a Forma-1 a jó irányba halad-e? Erre azt válaszolnám, hogy igen. Hogy közös-e a célunk a Daimlerrel? Erre is tisztán kimondhatom, hogy igen. A Daimler és a Mercedes utcai és versenyautókat épít, ez az alaptevékenységünk, és ezért akarjuk folytatni együtt.”

    Végül de nem utolsósorban Wolffnak a Formula E-ről kellett értekeznie, hiszen a felesége Susie egy ilyen csapatot irányít, de szerinte nem lehet pótolni a Forma-1-et a motorsportok csúcsán:

    „A Forma-1-nek komoly történelme van, amely 70 évre nyúlik vissza, és 2 milliárdan nézik. A Formula E ennek a töredékével rendelkezik. A Formula E-t inkább egy érdekes start-up cégként látom, amire érdemes figyelni. A Formula E megteremtette magát, de soha nem lesz akkora, mint a Forma-1. Számomra ők inkább a szórakoztatást nyújtják, mint komoly sportot.”

  • Heidfeld és Dillmann készen állna a bevetésre az FE-ben

    Heidfeld és Dillmann készen állna a bevetésre az FE-ben

    Nick Heidfeld és Tom Dillmann jelezték, szívesen visszatérnének a Formula E-be. Mivel az elektromos sorozat naptára több másik bajnoksággal is ütközik, valószínűleg lesz is erre lehetőségük.

    A Mahindra tartalék- és fejlesztőpilótája, Nick Heidfeld készenlétben van egy beugrás esetére. A német 2018-ban, három Mahindránál eltöltött szezon után lépett döntött úgy, visszalép, és nagykövetként szolgálja a csapatot tovább. Most azonban azt nyilatkozza, felkészült az éles bevetésre.

    „Készen állnék rá, hat hete vezettem is az autót. Azt mondtam a csapatnak: Nézzétek, ha vagyok a tartalék versenyző, időről-időre vezetnem kell az autót.”

    Így is lett, de a szeptemberi tesztek előtt csaknem egy évig nem ült elektromos versenyautó volánjánál.

    „Nagyon élveztem, mert mentünk időmérős módban is, 250 kW-tal. Jól éreztem magam az autóban, örültem a lehetőségnek. Fél napot vezetett a szimulátoros versenyzőnk (Sam Dejonghe), és fél napot vezettem én.”

    „Nem lenne semmi probléma, ha be kellene ugranom, de erre nem sok az esély persze.” – mondja az ex-F1-es, annak ellenére, hogy eddig minden FE szezonban volt versenyzőcsere.

    Nem ő az egyetlen, aki a visszatérés gondolatával kacérkodik. Tom Dillmann a NIO kínai befektetői miatt szorult háttérbe. Hiába van szerződése a mostani évadra, az új tulajdonosok honfitársukat, Ma Qing Huát akarják a második versenyülésben látni.

    Tom Dillmann & Oliver Turvey, NIO, Formula E, racingline.hu
    Fotó: FIA Formula E

    Most a francia versenyző egy meg nem nevezett csapat szimulátorában rója a köröket, de nincs megkötve a keze, bármikor versenyezhetne másik csapattal is.

    Előreláthatóan két hétvégén lesz erre lehetősége Sanyában, illetve Nem Yorkban, amikor a WEC, illetve a DTM is versenyez, így több pilótának is máshol lesz kötelezettsége.

    „Vannak csapatok, akiknek versenyzőre lesz szükségük, ezt már előre lehet tudni. Ha a tapasztalatot nézzük, nem sok pilóta esélyes arra, hogy csak behuppanjon, és rögtön pontokat szerezzen.”

    Tavalyi eredményét – nem szerzett pontot – nagyban beárnyékolja a NIO rossz teljesítménye is. A hajtóegység gyengeségeit figyelmen kívül hagyva csapattársa ellen éppen, de 6-7-re kikapott az időmérőkön. Az ellen az Oliver Turvey ellen, akit a Formula E egyik legtehetségesebb (és csapatait illetően legszerencsétlenebb) pilótájaként tartanak számon.

    „Ha csapatvezető lennék, egy versenyre nem egy újoncot ültetnék be az autóba, hogy a falban kössön majd ki. Valaki tapasztalt versenyzőt keresnék, hátha pontot tud szerezni. Szerintem ilyen szempontból jól állok.”

    Kérdés, jut-e majd neki hely. Eddig két versenyzőről tudni, hogy ki kényszerül hagyni egy-egy futamot. Egyik James Calado, ő Sanyában nem lesz ott, de a Jaguar ülésére már Alex Lynn esélyes. A másik pedig Nico Müller, aki a New York ePrix-t kényszerül kihagyni a Dragonnál.