Címke: Formula E

  • A McLaren nem zárja ki, hogy indul a Formula E-ben 2022-től

    A McLaren nem zárja ki, hogy indul a Formula E-ben 2022-től

    A McLaren vizsgálja annak lehetőségét, hogy belépjenek az elsőszámú elektromos szériába, a Formula E-be.

    A wokingi gárda, mely az IndyCarban már tavaly óta szerepel, múlt pénteken bejelentette, hogy az Extreme E-ben is versenyeznek a jövőben.

    Kiderült az is, hogy opciós joguk van belépni a Formula E-be a 2022-2023-as szezontól.

    „A McLaren Racing nem indulhat csapatként a Formula E-ben, mert a McLaren Applied a sorozat kizárólagos akkumulátor-beszállítója. Mivel azonban ez a szerződés a 2021-22-es szezon végeztével lejár, a csapat most már megfontolhatja a részvételt. A McLaren Racing 2021-ben továbbra is a sorozatba való belépés megvalósíthatóságának értékelésével fog foglalkozni több meghatározott kritérium alapján, mielőtt döntést hozna a folytatásról” – nyilatkozta Zak Brown a McLaren közleményében.

    Brown azt is elismeri, hogy a McLaren „egy ideje már szorosan figyeli” a Formula E-t, sőt elmondta, hogy a vállalat „pénzügyi helyzete rendkívül erős”.

    „Igen, pénzügyileg nagyon egészségesek vagyunk, ami lehetővé teszi a versenyképességünket a Forma-1-ben, lehetővé teszi számunkra, hogy az Indycarral foglalkozzunk, és azt is, hogy belépjünk az Extreme E-be.”

  • A Formula E nem akar közös versenyhétvégét az F1-gyel

    A Formula E nem akar közös versenyhétvégét az F1-gyel

    A Formula E vezérigazgatója, Jamie Reigle szerint jelenleg nem szerepel az elképzeléseik között az, hogy a sorozat a Forma-1-gyel azonos versenynaptárban versenyezzen.

    Először használta a Formula E teljesen a Monacói Nagydíj utcai pályáját pár hete. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff pedig arról beszélt korábban, hogy a Forma-1-nek és a FE-nek is jót tenne az, ha több alkalommal is közös versenyhétvégéket szerveznének egy adott szezonban.

    A Toro Rosso korábbi versenyzője és kétszeres Formula E bajnok Jean-Eric Vergne úgy véli, hogy a jelenlegi széria nem tud versenyre kelni a Forma-1-gyel. Ennek ellenére  lenyűgözte, ahogy a tisztán elektromos hajtású széria mekkorát fejlődött és egyre nagyobb tiszteletnek örvend.

    Annak ellenére, hogy a Formula E a jövőben a Forma-1-es pályákat szeretné használni, Reigle úgy érzi, hogy jelenleg nincs szükségük arra, hogy támogassák az az F1-et. A Monaco ePrix-en a RaceFansnek ennyit mondott:

    „Nem tekinteném ezt a stratégiai dolognak vagy olyan iránynak, amit feltétlenül szeretnénk követni. A nézetem mindig is világos volt: amennyiben tudjuk a Formula E-t olyan irányba fejleszteni, hogy igazán versenyképes futamok legyenek, és kapunk egy igazán lenyűgöző sport látványosságot, akkor a Formula E és a Forma-1 számára is még bőven lesz tér a fejlődésre. Lesznek olyan rajongók, akik mindkettőt kedvelni fogják. Persze lesznek olyanok is, akik egyik vagy másik felé hajlanak, de ez így van rendjén. A feladatunk az, hogy növeljük a rajongói bázisunkat. Amennyiben egy F1 szurkoló „átjön”, mert szereti a versenyeket és a jellegzetes termékünket, az szerintem jó dolog. Az sem biztos, hogy ehhez feltétlenül Forma-1-es pályán kell lennünk.”

    Reigle azt elismerte, hogy lenne persze némi előnye annak, ha a két sorozat ugyanazon a helyszínen állna rajthoz egy versenyhétvégén. Ide érti egy márka láthatóságát a szélesebb közönség számára és a költséghatékonyságot. Arról beszélt, hogy szeretné, ha a Formula E a saját útját járná, és megosztaná a rivaldafényt az F1-gyel. Inkább, mint csak annak az árnyékában versenyezne:

    „Amikor azt vizsgáljuk, hogy párhuzamosan vagy a Forma-1 mellett kellene-e versenyeznünk: van hatékonysági érv ezzel kapcsolatban, igaz? Adott például egy már megépített pálya, tehát ez máris egy költséghatékonysági szempont. Talán néhány gyártónak is van egy olyan szempontja, hogy egy szélesebb körben is megjelenjen. Véleményem szerint azonban a Formula E a megkülönböztető jegyek miatt különleges. Ezeket kéne megdupláznunk, és igazán ki kellene használnunk. És ha továbbra is ezt tesszük, akkor remek formában leszünk.”

  • Monaco E-Prix: De Costa nyert, Evans alig ért célba

    Monaco E-Prix: De Costa nyert, Evans alig ért célba

    A DS Techeetah pole-ból induló versenyzője, António Félix da Costa kihasználta a Jaguar Racing versenyzőjének, Mitch Evansnek az energiagondjait, és végül 2,8 másodperces előnnyel nyerte a Monaco E-Prix-t.

    Evansnek küzdenie kellett azért, hogy célba érjen, végül a harmadik helyen zárt.

    Da Costa a pole-ból indult, és nem engedte át pozícióját. A második rajtkockából induló Frijns tartotta a lépést a regnáló bajnokkal, majd a negyedik kör elején Sainte Devote-ba érve meg tudta előzni a portugált.

    Ezután a stratégiáé lett a főszerep, da Costa és Frijns felváltva próbálták aktiválni a támadó módot, hogy visszaszerezzék a pozíciójukat.

    A 26 körös verseny felénél úgy tűnt, hogy Frijnsé lesz a győzelem, mivel 1,4 másodperces előnyre tett szert da Costa előtt,az első támadási mód aktiválása után. A következő körben azonban ismét aktiválta azt, és a Casino kijáratánál lévő kapun áthaladva Maximilian Günther mögé esett vissza.

    Frijns megelőzte Günthert, majd újra da Costát vette célba.

    Da Costa másodszor is támadó módba kapcsolt, és Evans mellé került, majd a Mirabeau és a Loews kanyar között csatáztak egymással.

    Da Costa volt az, aki végül sikerrel járt, majd a támadó mód maradékát kihasználva ellépett Frijns elől. Az őt üldöző Evans azonban kiválóan jött ki az utolsó kanyarból, és szintén a támadó üzemmódot kihasználva megelőzte Frijns-t, és átvette a második helyet.

    Evans lendülete nem csökkent, olyannyira nem, hogy megelőzte da Costát is, így átvette a vezetést.

    Azonban a késői biztonsági autós fázis – amelyet az okozott, hogy René Rast a korlátnak ütközött a Nick Cassidyvel való, hetedik helyért folytatott csata következtében – nem játszott Evans kezére.
    A riválisainál 1%-kal kevesebb felhasználható energiával haldt, így elvesztette előnyét, majd a verseny újraindításakor keményen védekeznie is kellett. Da Costa aztán az utolsó körben visszaszerezte az első helyet.

    A már nagyon kevés energiával haladó Evans-t végül Frijns is megelőzte.

    A Mercedes duója, Nyck de Vries és Stoffel Vandoorne kettős kiesést könyvelhet el.

    # Versenyző Csapat Diff.
    1 Antonio Felix da Costa Techeetah
    2 Robin Frijns Virgin Racing 2.848
    3 Mitch Evans Jaguar Racing 2.872
    4 Jean-Eric Vergne Techeetah 3.120
    5 Maximilian Gunther Andretti Autosport 3.270
    6 Oliver Rowland DAMS 3.865
    7 Sam Bird Jaguar Racing 4.150
    8 Nick Cassidy Virgin Racing 4.752
    9 Andre Lotterer Porsche Team 5.503
    10 Alex Lynn Mahindra Racing 5.759
    11 Lucas di Grassi Team Abt 6.225
    12 Sébastien Buemi DAMS 6.567
    13 Edoardo Mortara Venturi 7.097
    14 Norman Nato Venturi 8.507
    15 Tom Blomqvist NIO Formula E Team 9.240
    16 Sergio Sette Camara Dragon Racing 9.499
    17 Jake Dennis Andretti Autosport 9.822
    18 Nico Müller Dragon Racing 11.450
    19 Oliver Turvey NIO Formula E Team 12.067
    Nyck de Vries Mercedes kiesett
    Stoffel Vandoorne Mercedes kiesett
    Pascal Wehrlein Porsche Team kiesett
    René Rast Team Abt Kiesett
    Alexander Sims Mahindra Racing kiesett
  • Jean-Eric Vergne provokatívan odaszólt Alonsónak

    Jean-Eric Vergne provokatívan odaszólt Alonsónak

    A Formula E kétszeres bajnoka Jean-Eric Vergne a Formula E-be hívta versenyezni a Forma-1 kétszeres bajnokát, hogy ott egyenlő autók között bizonyítsa a klasszisát.

    A 31 éves francia három évet töltött a Forma-1-ben a Toro Rosso versenyzőjeként, majd az elektromos szériára váltott, ahol a sikerek is elérkeztek a számára. Míg a spanyol két év szünetet vett ki a Forma-1-ben, ez idő alatt kétszer nyert Le Manst, hosszútávú világbajnokságot, valamint indult a Dakaron és az Indy500-on.

    Alonso nemrégiben egy érdekes interjút adott, aminek komoly visszhangja lett, amiben ugyanis magát nevezte meg az F1-es mezőny legjobbjának. Erre reagálva azóta többen is felszólaltak, most pedig egy másik kétszeres bajnok, Jean-Eric Vergne nyilatkozott a spanyolról, akivel már több szériában is együtt versenyzett.

    „Két éve ott voltam Le Mans-ban Fernandoval. A Formula E-ben mindenkinek egyforma autója van, és ugyanakkora az esélye a győzelemre is. Ha azt gondolod, hogy te vagy a legjobb, akkor gyere a Formula E-be, és próbálj meg legyőzni minket.” célzott Alonsóra.

    „Fernando szenzációs dolgokat ért el az életben és a sportban is egyaránt, ha pedig a Formula E-be akarna jönni, akkor az fantasztikus lenne mindenki számára.” – tette hozzá.

  • Dennis rajt-cél győzelmet aratott Valenciában

    Dennis rajt-cél győzelmet aratott Valenciában

    A tegnapi történéseket követően ma sokkal nyugodtabb futamot futott a Formula E mezőnye. A vasárnapi versenyt a BMW újonca, Jake Dennis nyerte meg.

    A brit pilóta a rajttól a célig vezetett és végig nagyon jól menedzselte az energiát, ami ma is kulcsszerepet játszott a Ricardo Tormo versenypályán. Sokáig autózott közvetlenül mögötte néhány tizedre a mellőle rajtoló Alex Lynn, ám az első támadó üzemmódok felvétele után kissé megkavarodott a sorrend az élmezőnyben, több helycsere történt oda-vissza.

    A Venturis Nato épp Lynnt üldözte keményen a második helyért, de meglökte a Mahindra versenyzőjét, aki így több pozíciót is vesztett. Natot a manővere miatt 5 másodpercre büntették.

    Az incidens Dennisnek tett igazán jót, aki kicsit el tudott lépni, innentől pedig már kontrollálta a versenyt. Nato büntetésével viszont igazán a Lotterer-Lynn-Rowland hármas járt jól, hiszen ők értek célba hozzá képest 5 másodpercen belül. Vagyis ilyen sorrendben zártak a győztes Dennis mögött, tehát Lynn végül vissza tudott kapaszkodni a dobogó legalsó fokára.

    Az Audi pilótája, René Rast viszonylag korán aktiválta a második támadó módját és a hatékony előzéseivel dobogóesélyessé lépett elő a 14. helyről rajtolva, ám a végére kicsit elfogyott, és meg kellett elégedjen a Nato mögötti 6. hellyel. Vergne ott végzett, ahonnan rajtolt, tehát 7. lett, míg a második sorból rajtoló NIO-k jelentősen hátraestek. Turvey tudott csak a legjobb tízben maradni, ő zárt 8-ként, megelőzve Mortarát illetve di Grassit.

    Dennis csapattársa, Max Günther nem tudott pontot szerezni, időmérős eredményének törlése után az utolsó helyről kellett rajtolnia és csak a 12. helyig ért fel. Da Costa technikai gondok miatt nem tudta aktiválni a támadó üzemmódját, így megbüntették, csak 22. lett.

    Nem volt jó versenyük a Jaguaroknak és a Mercedeseknek sem. Mindannyian hátulról rajtoltak, pontot egyik csapat sem szerzett. Ráadásul a verseny egyetlen kiesője épp az egyik ezüstnyilat vezető Stoffel Vandoorne lett, miután összeért Buemivel, miközben a 11. helyért csatáztak.

    A bajnoki tabella élén azonban maradt a két Mercedes pilóta, de Vries-Vandoorne sorrendben.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Csapat Különbség
    1 ?? Jake Dennis ?? BMW (Andretti)
    2 ?? André Lotterer ?? Porsche +1.483
    3 ?? Alex Lynn ?? Mahindra +2.428
    4 ?? Oliver Rowland ?? Nissan +2.870
    5 ?? Norman Nato ?? Venturi +5.811
    6 ?? René Rast ?? Audi +8.122
    7 ?? Jean-Éric Vergne ?? Techeetah +8.782
    8 ?? Oliver Turvey ?? NIO 333 +11.292
    9 ?? Edoardo Mortara ?? Venturi +12.014
    10 ?? Lucas di Grassi ?? Audi +12.405
    11 ?? Sébastien Buemi ?? Nissan +13.295
    12 ?? Maximilian Günther ?? BMW (Andretti) +13.594
    13 ?? Nick Cassidy ?? Virgin +14.329
    14 ?? Sam Bird ?? Jaguar +15.151
    15 ?? Mitch Evans ?? Jaguar +17.213
    16 ?? Nyck de Vries ?? Mercedes +18.444
    17 ?? Tom Blomqvist ?? NIO 333 +18.885
    18 ?? Pascal Wehrlein ?? Porsche +19.274
    19 ?? Robin Frijns ?? Virgin +19.756
    20 ?? Nico Müller ?? Dragon (Penske) +21.069
    21 ?? Sérgio Sette Camara ?? Dragon (Penske) +32.079
    22 ?? António Félix da Costa ?? Techeetah +59.698
    23 ?? Alexander Sims ?? Mahindra +1:04.277
    ?? Stoffel Vandoorne ?? Mercedes kiesett

     

    A bajnokság állása:

    # Versenyző Csapat Pont
    1 ?? Nyck de Vries ?? Mercedes 57 0
    2 ?? Stoffel Vandoorne ?? Mercedes 48 -9
    3 ?? Sam Bird ?? Jaguar 43 -14
    4 ?? Robin Frijns ?? Virgin 43 -14
    5 ?? Mitch Evans ?? Jaguar 39 -18
    6 ?? René Rast ?? Audi 39 -18
    7 ?? Jean-Éric Vergne ?? Techeetah 33 -24
    8 ?? Jake Dennis ?? BMW (Andretti) 33 -24
    9 ?? Edoardo Mortara ?? Venturi 32 -25
    10 ?? Pascal Wehrlein ?? Porsche 32 -25
    11 ?? Nico Müller ?? Dragon (Penske) 30 -27
    12 ?? Oliver Rowland ?? Nissan 27 -30
    13 ?? Alexander Sims ?? Mahindra 24 -33
    14 ?? António Félix da Costa ?? Techeetah 24 -33
    15 ?? Alex Lynn ?? Mahindra 21 -36
    16 ?? André Lotterer ?? Porsche 18 -39
    17 ?? Nick Cassidy ?? Virgin 15 -42
    18 ?? Oliver Turvey ?? NIO 333 13 -44
    19 ?? Lucas di Grassi ?? Audi 13 -44
    20 ?? Sérgio Sette Camara ?? Dragon (Penske) 12 -45
    21 ?? Maximilian Günther ?? BMW (Andretti) 12 -45
    22 ?? Sébastien Buemi ?? Nissan 11 -46
    23 ?? Norman Nato ?? Venturi 11 -46
    24 ?? Tom Blomqvist ?? NIO 333 5 -52
  • Da Costa szerint a Formula E nevetség tárgyává vált az FIA miatt!

    Da Costa szerint a Formula E nevetség tárgyává vált az FIA miatt!

    Antonió Félix da Costa szerint mindenki a Formula E-n nevetett a valenciai káoszt követően, melynek során a mezőny felét kizárták túlzott energia használat miatt. Az FIA szerint azonban a portugál pilóta elkerülhette volna ezt a helyzetet, ha kellően lelassított volna. Akkor kettő helyett egy kör lett volna hátra a futamból, amit szinte mindenki teljesíteni tudott volna.

    Az összeesküvés elmélet egy 15 másodperces periódusról szólt, amit da Costa nem használt ki, így a negyedik biztonsági autós fázist követően egy kör helyett két kört kellett megtenniük a versenyzőknek.

    Az FIA érvelése ellenére mindegyik csapat őket okolta a káoszért, mondván az utolsó biztonsági autós fázis után túl sok energiát vontak le a versenyzőktől. A 12 csapat egyike sem hibáztatta da Costát.

    Azon versenyzők, aki célba tudtak érni, a megfelelő energia mennyisége mellett is csak úgy tudtak célba érni, hogy az utolsó kört úgy tették meg, hogy közben végig be volt kapcsolva a pit limiter.

    A DS Techeetah portugál versenyzője a közösségi média felületén adott hangot bánatának, ugyanis az óriási kavarodás miatt egy győzelemtől és nagyon fontos 25 ponttól esett el ő és a csapata egyaránt.

    „Sajnálom, de ez az indok nonszensz az FIA-tól és nem vagyok hajlandó elfogadni” – írja a portugál Formula E bajnok.

    „Ha a végén visszalassítok nullára, akkor szerintem az összes csapat fellebbezett volna a győzelmemmel szemben. Ráadásul lassabb tempónál kevesebb energiát töltöttem volna vissza az akkumulátorba, szóval az eredetinél is hamarabb elfogyott volna az energiám.

    „A mai napon ettől kizárólag az FIA menthetett volna meg minket, azonban ezt ők nem tették meg.”

    Da Costa a Motorsport.com-nak adott nyilatkozatában hozzátette, hogy ezzel az esettel nevetség tárgyává vált a sorozat sokak körében. Az elektromos széria ugyanis idéntől már világbajnokságként van számon tartva és a növekvő érdeklődés mellett a profizmust várná az ember ettől a sorozatból. A portugál szerint az első valenciai versenyen ez a fajta profizmus egyáltalán nem volt meg.

    „Motorsport szurkolóként nagy nap volt a mai, ugyanis nem sokszer versenyzünk épített pályán, azonban ez a nap kivétel volt. Biztos vagyok benne, hogy emiatt olyanok is megnézték a versenyt, akik más különben meg sem nézték volna azt.

    „A Formula E nem arról szól, amit a nézők ma láthattak. Végtelenül sajnálom őket, ugyanis a káosz miatt konkrétan nevetség tárgyává váltunk.”

    „Versenyzőként nem sokat tehetettem. Ami viszont bosszantó, hogy 0,1 százalékkal több energiát használtam a megengedettnél, ezért zártak ki. Fájdalmas érzés és úgy érzem, cserben hagytam a csapatomat és saját magamat is.”

     

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

  • Totális káosz Valenciában: de Vries nyerte a „spórolási” versenyt

    Totális káosz Valenciában: de Vries nyerte a „spórolási” versenyt

    A Mercedes versenyzője Nyck de Vries nyerte a Formula E hetedik szezonjának ötödik versenyét valenciában. A holland pilóta mellett Nico Müller és Stoffel Vandoorne ünnepelhetett a dobogón.

    A pole pozícióból Antonió Félic da Costa rajtolhatott, azonban az esős körülmények miatt a biztonsági autó mögül rajtolt el a mezőny. Egy kör után azonban már kezdetét is vette a száguldás a valenciai épített versenypályán.

    A Mahindra pilótája Alex Lynn már a rajt után pozíciókat tudott nyerni, azonban a mezőny nem úszta meg ütközés nélkül a rajtot. Norman Nato ugyanis megtámadta André Lotterert, aki elmérte a pálya végén található sikánt és kipörgette Sebastian Buemi Nissanját, aki a kavicságyban ragadt. Az eset miatt be kellett hívni a pályára a biztonsági autót. A Porsche német versenyzőjét egy boxutca áthajtásos büntetést kapott baleset okozásáért a versenybíróktól.

    Az újraindítást követően da Costa már pillanatok alatt el tudott lépni a mögötte érkező ötös vonattól, akik rendkívül szorosan követték egymást. Nyck de Vries egy szemfüles manőverrel előzte meg Lynn Mahindráját a harmadik helyért. A Mercedes holland versenyzője még ugyanabban a körben a második helyen haladó Max Günthert is maga mögé tudta utasítani.

    A BMW i Andretti német pilótája rövid időn belül még egy pozíciót veszített Lynnel szemben, miután a brit pilóta sokkal gyorsabb volt nála és egy bevetődéssel meg is tudta előzni őt.

    Ezt követően az élen álló hat pilóta da Costa, de Vries, Lynn, Günther, Oliver Rowland és Alexander Sims is elhasználta az első attack modeját, ami lehetővé tette a számukra, hogy 200 kilowatt helyet 4 perc erejéig 235 kilowatton használják az erőátviteli rendszerüket.

    A biztonsági autónak 24 perccel a verseny vége előtt másodjára is be kellett jönnie a pályára, miután Günther megcsúszott és kicsúszott a kavicságyba a harmadik helyről. A német pilóta nem tudott visszajönni a pályára az eset után, így kénytelen volt feladni a versenyt.

    Az újraindítás után de Vries rögtön elkezdte támadni da Costát és mivel a holland pilótának több energiája volt portugál riválisánál, így kedvezőbb helyzetben volt az első helyért való csatában.

    A verseny végén már mindenki csak arra ügyelt, hogy legyen elég energiája a verseny végéig.

    Nem sokat mehettek a pilóták újfent, miután a biztonsági autónak harmadjára is be kellett jönnie a pályára. Sergio Sette Camara ütközött Mitch Evansszel, aki megpróbált bevetődni a brazil mellé, azonban nem járt sikerrel és megpörgette őt.

    Miután kiment a biztonsági autó a pályáról, a sorrend változatlan maradt. Pascal Wehrlein nagyon rosszul járt, miután megcsúszott a Natoval való csatája közben, mert a két Envision Virgin Racing pilóta Robin Frijns és Nick Cassidy és Robin Frijns, valamint a bajnokság éllovasa Sam Bird is el tudott menni mellette.

    Volt egy negyedik biztonsági autós fázis is: Lotterer ezúttal Edoardo Mortarat torpedózta meg. Mindkét pilóta a kavicságyban kötött ki, azonban előbbi nem tudott kijönni onnan és elásta magát.

    A verseny végére a túl sok Safety Car miatt a versenyzőknek nem maradt energiája, így az utolsó körökben szinte már csak gurultak a versenyzők. Egyedül de Vriesnek maradt elég energiája az élmezőnyből, így végül ő nyerte meg a versenyt. Rajta kívül mindössze öt pilótát tudtak rangsorolni, mivel a többieket mind diszkvalifikálták, miután több energiát használtak a megengedettnél.

    A holnapi versenyt is élőben közvetíti majd az Eurosport.

    A futam végeredménye:

    Rajtszám Pilóta Csapat
    1 17
     Nyck de Vries
     Mercedes
    2 6
     Nico Müller
     Dragon Racing
    13.128
    3 5
     Stoffel Vandoorne
     Mercedes
    24.886
    4 37
     Nick Cassidy
     Virgin Racing
    36.903
    5 33
     René Rast
     Team Abt
    51.650
    6 4
     Robin Frijns
     Virgin Racing
    52.985
    7 13
     Antonio Felix da Costa
     Techeetah
    1’09.538
    8 94
     Alex Lynn
     Mahindra Racing
    1’33.405
    9 10
     Sam Bird
     Jaguar Racing
    1’36.009
    10 11
     Lucas di Grassi
     Team Abt
    2’11.946
    27
     Jake Dennis
     Andretti Autosport
    3’07.061
    25
     Jean-Eric Vergne
     Techeetah
    4’19.582
    8
     Oliver Turvey
     NIO Formula E Team
    1’58.342
    88
     Tom Blomqvist
     NIO Formula E Team
    2’01.290
    71
     Norman Nato
     Venturi
    1 kör
    48
     Edoardo Mortara
     Venturi
    4 kör
    99
     Pascal Wehrlein
     Porsche Team
    5 kör
    36
     Andre Lotterer
     Porsche Team
    5 kör
    20
     Mitch Evans
     Jaguar Racing
    9 kör
    7
     Sergio Sette Camara
     Dragon Racing
    10 kör
    28
     Maximilian Gunther
     Andretti Autosport
    14 kör
    23
     Sébastien Buemi
     DAMS
    23 kör
    22
     Oliver Rowland
     DAMS
    DSQ
    29
     Alexander Sims
     Mahindra Racing
    DSQ
  • Róma belvárosában versenyzett a MINI tisztán elektromos meghajtású biztonsági autója

    Róma belvárosában versenyzett a MINI tisztán elektromos meghajtású biztonsági autója

    Sajtóközlemény: A JCW-ihlette MINI Electric Pacesetter ellenfele ráadásul nem egy másik négykerekű, hanem az olasz főváros egyik elektromos metrószerelvénye volt. Vajon ki gurult át elsőként a célvonalon?

    Az ABB FIA Formula E idei versenyszezonjának második felvonásán, az április 10-11. közötti hétvégén megrendezett római fordulón a MINI tisztán elektromos meghajtású biztonsági autója is reflektorfénybe gurult, a JCW-ihlette MINI Electric Pacesetter ugyanis itt ünnepelte világpremierjét.

    A tisztán elektromos meghajtású formaautókat rajtrácsra állító versenysorozat 2021-es idényének hivatalos biztonsági autója 6,7 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, ha az ABB FIA Formula E futamain verseny közben is szükség lenne rá. Volánja mögött a 43 éves portugál Bruno Correia foglal helyet, aki 2014 óta a sorozat hivatalos biztonsági autóinak pilótája.

    A versenypályás debütálás előtt néhány nappal a JCW-ihlette MINI Electric Pacesetter egy rendhagyó megmérettetéssel érkezett meg Rómába, a város egyik legjobban teljesítő elektromos járművét hívva ki egy versenyre: a metrót. A két teljesen eltérő, funkcióiban és méreteiben is különböző, más-más kvalitású jármű egyvalamiben megegyezik: mindkettőt villamos energia hajtja. De vajon melyikük gurul át elsőként a célvonalon?

    A példátlan megmérettetéshez John Cooper unokája és a MINI John Cooper Works alapítócsalád tagja, Charlie Cooper, valamint Bruno Correia is csatlakozott, a tisztán elektromos meghajtású versenyautók április 10-i rajtja előtti egyik éjjelen Róma lezárt belvárosát így magával ragadó, látványos és izgalmas adrenalin-löket rázta fel. Az egyik oldalon a jellegzetes gördülési hangok kíséretében közlekedő metrószerelvény állt rajthoz, rajta a kormányától megfosztott portugál pilótával, a metróvezetőt bátorítva, a másik oldalon pedig Charlie Cooper a nesztelenül suhanó biztonsági autóval. A vérbeli versenykörülmények érdekében a metró előtti sínszakaszt elzárták a forgalomtól, a JCW-ihlette MINI Electric Pacesetter útvonalát pedig lezárták. Az összecsapásról videó is készült, amelyet a rajongók a MINI Olaszország közösségimédia-felületein tekinthetnek meg.

    Az április 10-11. közötti hétvégén ezt követően a zárt versenypályán is bemutatkozott a nagyközönségnek a JCW-ihlette MINI Electric Pacesetter, az ABB FIA Formula E hivatalos biztonsági autójaként. Az energiájáról, érzelmi telítettségéről és vezetési élményéről ismert brit prémiumgyártó kiváló egységet alkot a tisztán elektromos meghajtású formaautók versenysorozatával, miközben az egyedi kialakítású, teljesítményre optimalizált biztonsági autó a MINI John Cooper Works modellek több évtizedes motorsport-hagyományait és a brit prémiummárka hálózatról tölthető jövőképét egyesíti sikerrel.

    A Róma belvárosában forgatott videót versenyautóról filmezve, lezárt útszakaszokon, profi pilótákkal rögzítették, a COVID-19 koronavírus-járvánnyal összefüggésben meghozott összes védelmi és elővigyázatossági intézkedést betartva.

  • Közös hétvégén a Forma-1 és a Formula E? Wolff szerint jó ötlet!

    Közös hétvégén a Forma-1 és a Formula E? Wolff szerint jó ötlet!

    Egy ideje már furdalja az emberek oldalát a kíváncsiság, hogy valóban lehet-e valóságalapja azoknak a feltevéseknek, melyek szerint a jövőben egy bajnoksággá olvadhat össze a Forma-1 és a Formula E. Ezt a feltételezést pedig arra alapozzák, hogy a Forma-1-nek is környezetkímélőbb megoldást kell találnia a jelenlegi üzemanyagok és a hibrid megoldás helyett.

    Más kérdés, hogy az F1 egyelőre azt kommunikálja, hogy semmiképp nem szeretnének elektromos versenyautókat. Helyette bioüzemanyagon dolgoznak, amiből állítólag már kaptak is mintát az F1-es motorgyártók.

    A Mercedes jelenleg a Forma-1-ben és a Formula E-ben is jelen van, így mindkét bajnokságra van rálátásuk.

    Míg az F1 ezen a hétvégén Imolába látogat, az elektromos sorozat múlt hétvégén Rómában versenyzett, ahol Stoffel Vandoorne-nak köszönhetően vasárnap Mercedes győzelem született.

    Jean Todt, az FIA elnöke hétfőn utalt rá, hogy a jövőben akár együtt is versenyezhet (közös versenyhétvégén) majd a Formula E és a Forma-1. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff pedig egyetért ezzel.

    „Nem tudom, hogy mennyire mehetnének együtt, a jogi szerződések miatt” – mondta Wolff a Marcának. De szerintem a Formula E látványos az utcai pályákon és tényleg el tudom képzelni, hogy együtt versenyezzenek a Forma-1-gyel Monacóban, Szingapúrban, pár utcai pályán.”

    Legutóbbi podcast epizódunkban épp az elektromos bajnokságokról beszélgettünk:

     

  • Alguersuari újra versenyezni fog, de nem azzal, amire gondolsz

    Alguersuari újra versenyezni fog, de nem azzal, amire gondolsz

    A Toro Rosso korábbi Forma-1-es versenyzője, Jaime Alguersuari azt tervezi, hogy visszatér a motorsportok világába, a KZ váltós szakosztályba, a gokart világbajnokságon. 25 évesen, hat éve vonult vissza az autósporttól.

    2011-ben őt és csapattársát, Sebastian Buemit is dobták a Red Bull junior csapatából, akiket ma már AlphaTauri néven ismerünk. Akkor Daniel Ricciardónak és Jean-Eric Vergne került a helyükre, Alguersuari pedig elment két évig tesztpilótának a Pirellihez. Ezt követően versenyzett a Formula E bemutatkozó szezonjában a Virgin Racingnél, majd 2015-ben bejelentette a visszavonulását.

    A spanyol ezt követően profi zenei karriert épített Squire néven, de a koronavírus-járvány alatt elkezdett gokartokat tesztelni, hogy elüsse valamivel az időt, hiszen fesztiválokra nem mehetett. 2013-ban a KZ világbajnokságon kilencedik lett Varennes sur Allierben. Itt akkor Max Verstappen és Charles Leclerc végeztek az első két helyen. A 2008-as brit Formula 3 bajnok Alguersuarinak most az a figyelemreméltó célja, hogy visszatérjen a világbajnokságra, amely szeptemberben lesz, Kristianstadban. A tapasztalt 31 éves pilóta a Motorsport.com-nak beszélt arról, hogy ma már teljesen másképp tekint a versenyzésre, mint 20 évesen, és a visszatérése segít neki érzelmileg lezárni egy olyan kört, amely nem volt igazán lezárva eddig:

    „Gokartokat tesztelek, és olyan érzések törtek fel, amelyeket már nagyon régóta nem éreztem. Amikor elkezdtem versenyezni, a sisak alatt mosolyogtam, és akkor ez csak a vezetésről szólt, és annak a szeretetéről. Most, hogy visszatértem a gokartokhoz, ugyanezt érzem, és arra gondoltam: Miért is ne térhetnék vissza egy olyan helyzetbe, ahol versenyképes vagyok, és úgy érzem, hogy inspiráló az életemre nézve is? A Forma-1 után nagyon szenvedtem. Miután visszavonultam, egy hangot se akartam hallania versenyzésről. Nem néztem az F1-es versenyeket sem, mert nehéz volt elfogadnom azt, ami történt. Ma már mindezen túl vagyok, az idő megkönnyítette ezt.”

    Alguersuari hangsúlyozta, hogy nincs konkrét célja. Csak szórakozni akar, de versenyképesnek kell lennie ahhoz, hogy újra gondolja azt, hogy esetlegesen visszatérjen a versenyautókhoz is:

    „Amennyiben nem leszek azon a szinten amit gondoltam, tehát a top 10-ben a világ legjobb gokartversenyzői ellen, akkor nem térek vissza teljesen. Érzem, hogy megvan a sebességem, és megvannak bennem azok az érzések, amelyek oda vezettek, hogy tökéletesen vezessek. Amennyiben ez nem lenne meg bennem, akkor bele se vágnék.”