Címke: Formula E

  • Albon szerint most kezdődnek a 2022-es F1-es tárgyalásai

    Albon szerint most kezdődnek a 2022-es F1-es tárgyalásai

    Alex Albon tavaly év végén elvesztette az ülését a Red Bull-nál, de tartalékversenyző maradt, valamint az energiaital-gyártó cég támogatásával versenyez a német DTM-sorozatban. Most azonban belőle újabb pályázó lehet a Williams és az Alfa Romeo 2022-re megüresedő potenciális helyére. A 25 éves pilóta nem zárja ki, hogy visszatér a Forma-1-be. A brit származású thaiföldi versenyzővel a Speed Week beszélgetett:

    „A tárgyalások ideje most jött el. jelenlegi helyzetemben mindig nyitottnak kell lenni más lehetőségekre is, mint például az IndyCar vagy a Formula E. Ha van esély arra, hogy a Red Bull-családban maradjak, akkor egyértelműen élni fogok vele.”

    A Red Bull szemszögéből nézve Albon továbbra is fontos része marad a Forma-1-es istállóiknak, ezt Dr Helmut Marko is megerősítette:

    „Ő a legjobb emberünk a szimulátorban. A fejlődésünkhöz való hozzájárulása rendkívül fontos a csapat számára. „Nem akarjuk tönkretenni a jövőjét, de szeretnénk, ha velünk maradna.”

    Marko ugyanakkor nem tagadja, hogy a Red Bull akár még abban is segíthet Albonnak, hogy kipuhatolja a 2022-es lehetőségeket, hiszen a Williams és az Alfa Romeo nyíltan várja a jelentkezőket a versenyzői piacról. Marko emiatt így zárt:

    „Minden a szerződések részletein múlna.”

  • A modell Cara Delevingne Gen 2-es Formula E autót vezetett!

    A modell Cara Delevingne Gen 2-es Formula E autót vezetett!

    A Formula E London E-Prix-jének hétvégéjén a 28 éves modell-színésznő, Cara Delevingne lehetőséget kapott, hogy beleüljön, sőt vezessen is egy Gen 2-es autót.

    Mindenképp elismerésre méltó, hogy bevállalta, és probléma nélkül körbement a szűk, városi pályán.

    Korábban a szintén modell, Emily Ratajkowski is meghajtott egy Formula E autót.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Cara Delevingne (@caradelevingne) által megosztott bejegyzés

     

  • Di Grassit kizárták, az Audit pedig 50.000 euróra büntették a „trükközésük” miatt

    Di Grassit kizárták, az Audit pedig 50.000 euróra büntették a „trükközésük” miatt

    Lucas di Grassit diszkvalifikálták a második London ePrix-ről, miután a brazil pilóta nem töltötte le a bokszutca áthajtásos büntetését, amit a második biztonsági autós fázis során való trükközéséért kapott.

    Az Audi brazil versenyzője a nyolcadik helyen haladt, amikor André Lotterer falba rakta Antonió Félix da Costát, miután a portugál meg akarta őt előzni eaz egyes kanyarbab. Az eset közben pályára gurult a biztonsági autó, ami nagyon lassan haladt a mezőny előtt. Az FE harmadik szériájának bajnoka pedig ezt kihasználva hajtott át a bokszutcán, amivel annyi időt nyert, hogy az első helyre tért vissza a pályára. Mindez annak ellenére történt meg, hogy a brazil betartotta a sebesség limitet és még meg is állt egy rövid időre az Audi boksza előtt.

    Ugyan di Grassi a verseny végén elsőként szelhette át a kockás zászlót, azonban a stewardok fekete zászlóval kiintették őt a versenyből, miután nem töltötte le az előbbi akciójáért kapott áthajtásos büntetését. Az időbüntetés végül csak a 8. helyen lett rangsorolva az Audi pilótája, akiknek az idei az utolsó évük az elektromos szériában.

    Azonban, mint kiderült, a német márka mérnökei nem tájékoztatták a büntetésről a pilótájukat, akit azért meszeltek el, mert elfékezte magát és nem állt be megfelelően a boksz előtt felfestett pitbokszába. Az Audi ezért egy felfüggesztett 50.000 eurós pénzbüntetést kapott az FIA-tól, de mivel a büntetés felfüggesztett, így egyelőre csak 5.000 eurót kell befizetniük.

  • Horner gyönyörű hangzású F1-es motorokat szeretne

    Horner gyönyörű hangzású F1-es motorokat szeretne

    Christian Horner szerint a Forma-1-nek egyensúlyt kell találnia a „zöld” szempontok és a sportág rajongóinak szórakoztatása között. A Red Bull csapatfőnökének az a véleménye, hogy a 2025-2026-os motorszabályok módosításakor a következő generációs motoroknak sokkal hangosabbaknak kell lenniük. A nemzetközi sajtónak ennyit mondott erről:

    „Tudom, hogy az elektromos átállást nagy politikai nyomás alatt hajtják előre, de vajon tényleg ez a helyes út a következő 25 vagy 30 évre? Itt a lehetőség, hogy kijavítsuk a tíz évvel ezelőtt elkövetett hibákat. Jobban szeretném, ha inkább a környezetbarát üzemanyagra koncentrálnánk, és teljes mértékben csodálatos hangú motorokkal rendelkeznénk.”

    Egyáltalán nem meglepő, hogy ez csak egy újabb olyan terület, ahol a Red Bull szemben áll a Toto Wolff vezette 2021-es bajnoki riválisával, a Mercedesszel. Ő így érvelt:

    „Versenyzőként én is szívesebben használnék szívó V12-es motorokat. Ugyanakkor mi nem csak szórakoztatás és sport vagyunk, hanem üzlet is. Partnereink, szponzoraink és részvényeseink számára teljesen elveszítenénk a jelentőségünket, ha búcsút mondanánk a hibrid oldalnak. Azt hiszem, ha megkérdezel egy 18 éves fiatalt, aki egy kis készüléken nézi a versenyt, a zaj szinte lényegtelen számukra.”

    Horner azonban ellene van ennek a felvetésnek, és hangsúlyozza, hogy az F1 egésze nem felejtheti el, hogy a versenyzésnek érzelmeket kell kiváltania az emberekben, és ebbe a hang is beletartozik:

    „Természetesen meg kell tartanunk a fenntarthatóság gondolatát, de a Forma-1-nek szórakoztatnia kell, különben mehetnénk és csinálhatnánk egyből akár Formula E-t is.”

  • A száguldó Habsburg környezettudatos, Lando rajongó és félprofi riporter

    A száguldó Habsburg környezettudatos, Lando rajongó és félprofi riporter

    Habsburg Ferdinánd majdnem tíz éve jóbarátunk, hiszen gokartos kora óta személyesen is ismerjük. Ott voltunk a Pannónia-Ringen az első, akkor magyar színekben aratott sikereinél, láthattuk őt a Hungaroringen Formula 3-as pilótaként. Ezúttal a Red Bull Ringen találkoztunk vele, mint az ORF boxutcai riportere, és rögtön az interjúnk elején kifejtette Ferdinánd, hogy nem teljesen elégedett a spielbergi pálya jelenlegi nevével…

    – Újra itt vagyok Habsburgék országában, és…

    – Igen, ez a Habsburgring. (nevet)

    – Tényleg, hogyhogy még nincs Habsburgring?

    – Valamit biztosan rosszul csinálok. (nevet)

    – Azért valamit tisztázzunk: a rendes, igazi politika nem érdekel téged.

    – Dehogynem, csak még nem vagyok benne eléggé érintett. Ez nagy különbség. Persze szavazni járok, olvasok róla, valamint a szüleimtől is kapok információkat. Az azonban, hogy politikai szerepet vállaljak, azért még kicsit odébb van. Nézzük csak meg hogy volt ez Schwarzeneggernél, aki egy remek filmes sztár, de… ugye érted már, miért is ne?

    – Tehát Amerikában akarsz akkor ilyen karriert csinálni?

    – Na, azért ezt sem mondanám. Alapvetően a műfaj amit csinálok, azt gondolom, az illik hozzám. Aztán meg, ki tudja? A politika valójában annyira egy megfoghatatlan szó. Ez persze nem jelenti azt, hogy azonnal be kell ülnöd a Parlamentbe, sokakat befolyásolhatsz és tehetsz jót enélkül is. Nekem például motorsport berkeken belül egy politikai mozgalmam, a fenntarthatóságra, ezek a #DriveFastActFaster és a zöld program a Green Future Project. Csapatokat próbálok meggyőzni arról, hogy karbonsemlegesek legyenek. Így nézve már mondhatom, hogy politikus vagyok, nemde?

    – Akkor mondhatjuk azt, hogy a sportpolitikában jeleskedsz, akár az FIA-val együtt?

    – Pontosan! Velük is kapcsolatban állok az ügy miatt. Ilyen értelemben ez az a sportpolitika amit örömmel végzek, hiszen ez csak jót tesz a környezetünknek. Azt a fajta sportpolitikát nem szeretem, amely arra törekszik, hogy manipulálják a versenyeredményeket. Az nem az én műfajom.

    – Foglalkozzunk akkor a fő tevékenységeddel! A Forma-1 felé tartottál, de végül a hosszútávnál kötöttél ki. Jövőre már a Hypercar korszak kezdődik ott, esetlegesen szeretnél már inkább ott gyári szerződést?

    – Persze! Ugyanakkor a Forma-1-es álmom sajnos még megvan, úgy fogalmaznék, hogy a partvonalon kívül élvezem. Bár némileg közelről is, mint félprofi szakkommentátor, amit ráadásul rettentően élvezek is. Azok a dolgok, amiket viszont vezethetek is, boldoggá tesznek és a rendelkezésemre állnak, azok a hosszútávú versenyek. Tehát Le Mans. A Hypercar pedig az ottani elit, tehát egyértelműen az a cél, oda bekerülni.

    – Kik jelenleg a kedvenc csapattársaid, vagy ellenfeleid a Le Mans szériákból ahol indulsz?

    – Kik a kedvenceim? Lando Norris!

    – Na! Ő nem is ott versenyez…

    – Na jó, ez igaz… (nevet)

    – Jó páros lennétek ti ketten?

    – Lando vezetett már Daytonában a 24 óráson, olyan 3-4 éve. Akkor ellene versenyeztem, és előttük is értünk célba, de mivel technikai problémájuk volt, ezt már ki is húzhatjuk, mert így összehasonlítani persze hülyeség. Ott is ütős volt a teljesítménye, de ez természetes is, ha gyorsan tudsz vezetni, jól bánsz gyors versenyautókkal is. Jelenleg a WEC-ben azonban Robin Frijns a csapattársam, aki egy nagyon képzett autóversenyző, és jó barát is, örömmel lógok vele. Egyébként meg igen, Landóval és Robinnal igazán vicces triónk lenne. Ott van még persze René Rast akit érdemes megemlíteni, hiszen tapasztalt, jó arc, és egy megatehetség.

    – Itt a Red Bull Ringen most valóban médiamunkásként vagy jelen, milyen érzés volt pont Landóval, a korábbi csapattársaddal interjút csinálni? Kívülről nézve jól mulattatok…

    – Totál állati volt! Ugyanakkor nagyon vicces is volt, mivel valóban nem volt épp profi amit előadtunk, de kit érdekel ez most? Magam is szoktam gondolkodni ezen, hogyha egyszer rajongóként tekintek erre a dologra, akkor az a jó, ha igazi érzelmeket láthatunk. Szerencsére Landóval remek a kapcsolatom, így ez megtörténhetett. Nyugodtan mondhatom, hogy médiásként eddig ez pillanat volt a csúcs!

    – Amikor nem versenyzel, nagyon sokat látlak a természetben. Érdekelnek téged ezek az új elektromos sorozatok, mint a Formula E, Extreme E? Telefonáltál már emiatt valakikkel?

    – Igen, mert érdekel a környezetvédelmi programjuk, különösen a Formula E-é. Az Extreme E egy teljesen más műfaj az autósportban, és velük még nem állok kapcsolatban, de biztosan öröm lehet azokat a gépeket is vezetni. Jelenleg azonban az van, hogy az utóbbi években túl sokszor váltottam szériákat. A formaautókból először a DTM-be kerültem, ami már egy hatalmas váltás volt. Itt sajnos csak két évet töltöttem, majd jött egy újabb nagy váltás a prototípusokra. Azt hiszem, hogy annak lenne most igazán értelme, hogy valahol megragadjak, legyen versenyülésem, egyszerűen csak élvezzem, és jó munkát végezzek. Ez után jöhet csak majd a következő lépés, ahol lehet szerepe akár a Formula E-nek is. Azt gondolom, ha a szívem szerint kellene választanom a Le Mans és a Formula E között, akkor jelenleg még egyértelműen Le Mansra szavaznék.

    – Mikor látogatsz el esetleg újra valamelyik Osztrák-Magyar Monarchiás egykori tagállamba?

    – Magánútra gondolsz? Valamikor a nyáron menni fogok még Horvátországba, 3-4 napra, az Adria mellett fogok nyaralni. Ezt igazán megérdemlem.

    – Semmi Balaton?!

    – Ohh, sajnos nincs versenyünk Budapesten, amit személy szerint én igazán sajnálok. De most van újra egy gokartom, így lehet, hogy mennem kell majd újra a Pannónia-Ringre. Az ott a kedvenc gokartos versenypályám. Mondhatnám azt is, hogy vissza a gyökereimhez. Szerencsére most azonban annyi dolgom van, mert két bajnokságban versenyzem, az ORF-nek is a rendelkezésére állok, meg ilyesmi. Relatíve kevés szabadidőm van az utazgatásokhoz, de mégis élvezem. Ilyen kiváltságos helyzetben jelenleg nincsenek sokan most, mint én. Így örülök annak, hogy ennyi tennivalóm akad.

  • De Vries túl mesterségesnek tartja a Formula E kvalifikációs rendszerét

    De Vries túl mesterségesnek tartja a Formula E kvalifikációs rendszerét

    Nyck de Vries, a Formula E egyik versenyzője kritizálta a kategória formátumát, és „mesterségesnek” nevezte a bajnokság kialakítását.

    Miután a 2020-2021-es szezont a bajnokság élén kezdte a Diriyah E-Prix-n aratott győzelmét követően, a Mercedes pilótája csak egyszer tudott újra nyerni, a valenciai versenyen, ahol sok autó nem ért célba a csökkenő energiaszint miatt.

    Az elmúlt öt versenyen de Vries mindössze két pontot szerzett, és azt sugallta, hogy a Formula E kvalifikációs formátuma a fő oka a problémáinak.

    „Ez csak a játék okozta, körülményes helyzetek sora” – mondta de Vries a Motorsport.com-nak a hétvégi első New York City E-Prix után. „Természetesen hibázunk, és felelősek vagyunk a hibáinkért, amelyeket elkövetünk.”

    „De végső soron a legnagyobb probléma a kvalifikációs formátummal van.”

    A Formula E-ben a kvalifikáció során a versenyzőket négy, legfeljebb hat autóból álló csoportba osztják, és minden versenyzőnek hat perc áll rendelkezésére, hogy megfussa a legjobb idejét. A csoportok sorrendjét a versenyzők bajnoki helyezése határozza meg, és az élen állók indulnak elsőként. Ez a csoport számít a legkedvezőtlenebbnek, mivel a pálya még nem tapad kellően.

    De Vries rendszeresen ebben a csoportban találta magát – tekintettel arra, hogy a szezon korábbi futamain mutatott erősebb formája jó pozícióba hozta őt a pontversenyben -, és ez azt jelentette, hogy nehezen tudott az első helyhez közeli rajthelyet szerezni.

    „Ha az első csoportban vagy, a lehető legjobb kvalifikációs pozíció a 11. hely volt (szombaton)” – mondta a holland. „Úgy tűnik, hogy az első csoportban általában olyan nagy a hátrány, hogy egyszerűen nehéz a top 10-ben lenni.”

    „A rajtrács hátsó részére kerülsz, ebbe az egész zűrzavarba. Három ilyen futam, mit lehet tenni? Természetesen megvan a felelősségünk, és csapatként mindig jobban kell teljesítenünk.”

    „De nem hiszem, hogy a mi oldalunkon feltétlenül gond lenne. Ez csak a játék része. Ha megnézzük a bajnoki tabellát, majdnem 12 versenyző van 19 ponton belül. Mondhatod, hogy izgalmas, de számomra ez mesterséges.”

    De Vries az első New York City E-Prix-n a 13. helyen végzett, miután az első körben történt incidens során megsérült az autója.

    „Három egymást követő versenyen hátulról ütöttek meg. A 10-es kanyarban megpróbáltam kikerülni az előttem lévő autót, de ez nyilvánvalóan lehetetlen volt.”

    „Elvesztettem a jobb első sárvédőmet, így onnantól kezdve nagyon sérült az egyensúlyom. Csak célba értünk, de esélyem sem volt küzdeni.”

    A hétvége második versenye sem alakult sokkal jobban de Vries számára, a Mercedes F1-es tartalékversenyzője a 18. helyen végzett. A futamot Sam Bird nyerte, aki a versenyzői tabellát is vezeti.

  • Günther nyerte az első futamot New Yorkban

    Günther nyerte az első futamot New Yorkban

    A Formula E idei évadjának 10. futamán Max Günther győzedelmeskedett, Jean-Eric Vergne és Lucas Di Grassi előtt.

    A versenyt Nick Cassidy kezdte meg az élről, és az első bő fél órában vezetett is, ám amikor Vergne megtámadta 7 perccel a vége előtt, a három, végül dobogón záró pilóta megelőzte. A francia a hajtűben olyan keményen vetődött be mellé, hogy Günther mindkettőjüket meg tudta előzni. Ezzel Vergne tehát maradt második – innen is rajtolt –, Di Grassi pedig feljött harmadiknak, a hetedik rajtkockából indulva.

    Ami a rajtot illeti, Alex Lynn volt az egyik legnagyobb vesztese. A második helyről indulva ötödiknek esett vissza, mert elfékezte az egyes kanyart. A mezőny hátsóbb régióiban koccanások is történtek, Nyck de Vries autója meg is sérült kissé.

    Később is történt baleset a versenyen, Wehrlein egyszerűen kilökte Lynnt a hajtűben, a német így nem is tudta folytatni, kitört a kereke az ütközés következtében.

    A versenyt negyedikként záró Cassidy mögött csapattársa, Frijns ért célba, aki a 11. helyről zárkózott fel, ezzel utolérve a bajnoki éllovas és pontot nem szerző Mortarát. Sebastien Buemi ugyan jól rajtolt, volt harmadik is, végül meg kellett elégedjen a hatodik hellyel. Csapattársa, Oliver Rowland közvetlen mögötte ért be a hetedik helyen.

    Bird és Rast kifejezetten jól zárkóztak fel, a 20. és 23. helyről a 9-10. helyen értek be, az utolsó két pontszerző helyet megcsípve.

    A Mercedes ismét pont nélkül maradt, Vandoorne ugyanis be sem tudta fejezni a versenyt, de a Jaguar pilótája, Mitch Evans is kiesett, miután leállt az autója.

    A new york-i versenyhétvége vasárnap este fél 8-kor folytatódik a második futammal.

    Helyezés Pilóta Autó Hátrány
    1 Max Guenther BMW
    2 Jean-Éric Vergne DS 2.072
    3 Lucas di Grassi Audi 2.832
    4 Nick Cassidy Audi 4.623
    5 Robin Frijns Audi 5.239
    6 Sébastien Buemi Nissan 6.370
    7 Oliver Rowland Nissan 6.581
    8 André Lotterer Porsche 7.826
    9 Sam Bird Jaguar 8.489
    10 René Rast Audi 11.917
    11 Alex Lynn Mahindra 14.912
    12 Antonio Felix da Costa DS 15.289
    13 Nyck de Vries Mercedes 27.523
    14 Edoardo Mortara Mercedes 27.698
    15 Norman Nato Mercedes 28.472
    16 Tom Blomqvist NIO 28.746
    17 Joel Eriksson Penske 41.106
    18 Sergio Sette Câmara Penske 49.849
    Jake Dennis BMW
    Alexander Sims Mahindra
    Stoffel Vandoorne Mercedes
    Mitch Evans Jaguar
    Oliver Turvey NIO
    Pascal Wehrlein Porsche
  • Az ABB az USA-ban, a Formula-E világbajnokság New York-i versenyén mutatja be az e-mobilitás jövőjét

    Az ABB az USA-ban, a Formula-E világbajnokság New York-i versenyén mutatja be az e-mobilitás jövőjét

    Sajtóközlemény: A technológia terén globális vezető szerepet betöltő ABB a július 10-én és 11-én megrendezett New York City E-Díj névadó szponzoraként tovább erősíti hosszú távú elkötelezettségét a tisztán elektromos hajtású versenyautók sorozata mellett.

    Az ABB FIA Formula-E világbajnokság most negyedszerre tér vissza Now York-ba, ahol a versenyautók Brooklynban, a Red Hook Circuit kemény betonján versenyeznek majd. A hétvégére tervezett két futam során szigorúan betartják majd az illetékes hatóságok irányelveit követő COVID-19 protokollokat, ami biztosítja a versenyek biztonságos és felelősségteljes módon történő lebonyolítását.

    A Red Hook városnegyed szívében található Brooklyn hajóterminál körül kanyargó versenypályáról nagyszerű kilátás nyílik Manhattan felé, a Buttermilk Channel-re és a Szabadság-szoborra. A 14 kanyarból álló, 2,32 km hosszú nyomvonal a gyors kanyarok, az egyenes szakaszok és a hajtűkanyarok kombinálásával izgalmas városi versenypályát biztosít, amelyen 24 pilóta mérheti majd össze tudását.

    Az ABB-nek a New York-i E-Díj kapcsán vállalt névadó szponzori szerepe azon alapul, hogy a vállalat jelenleg névadó partnere az ABB FIA Formula-E Világbajnokságnak, amely a teljesen elektromos hajtású, együléses versenyautók nemzetközi versenysorozata. Az ABB szerepvállalását városszerte reklámtáblákon, így a Time Square-en is hirdetni fogják. A futamok felvezetéseként a Time Square-en és a környező utcákon a rajongók egy Formula-E versenyautót is megcsodálhatnak majd.

    Theodor Swedjemark, az ABB kommunikációs és fenntarthatósági igazgatója így nyilatkozott: „Az USA az ABB legnagyobb piaca, ahol az 50 tagállamban 20 000 alkalmazottunk dolgozik. Az üzembővítésekre, zöldmezős beruházásokra és akvizíciókra fordított több mint 14 milliárd dollárnyi befektetéssel 2010 óta jelentősen növeltük az amerikai piaci jelenlétünket, és felgyorsítottuk az e-mobiltásra és a villamosításra történő áttérést. A New York City E-Díjban vállalt szerepünk túlmutat egy verseny megrendezésén, ez egyben lehetőséget is kínál számunkra olyan új technológiák tesztelésére és fejlesztésére, amelyek elősegítik az átállást az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra, jól fizető amerikai munkahelyeket hoznak létre, és csökkentik az éghajlatváltozás negatív hatásait is.”  

    Az ABB már több mint egy évtizede tölt be piacvezető szerepet az e-mobilitásban. A cég szerepe különösen jól látható az USA-ban, ahol az ABB a járműipari beszállítókkal (OEM-ekkel), a töltési hálózatüzemeltetőkkel és az energetikai közműcégekkel folytatott partneri együttműködésekkel támogatja a kölcsönös átjárhatóságot, és minden járműkategóriában segíti a villamos hajtású járművek térnyerését.

    Bob Stojanovic, az Electric Vehicle Infrastructure North America (ABB) igazgatója így nyilatkozott: „Az ABB a proaktív termékprogramjával, a teljes iparágat átszövő erős partneri együttműködéseivel és a fenntarthatóságot támogató vállalati elveivel teljes mértékben elkötelezte magát amellett, hogy támogassa az e-mobilitás jövőbeni térnyerését az USA-ban. Jelenleg azon dolgozunk, hogy megawatt léptékű töltési megoldásokat fejlesszünk ki a nehézmunkagépekhez, nyitott szabványokat biztosítsunk a kölcsönös átjárhatóság támogatásához, és olyan jövőálló technológiákat fejlesszünk ki, amelyek megfelelnek minden mobilitási alkalmazás igényének.”

    Az ABB az elmúlt tíz év során több mint 3 000 egyenáramú (DC) villámtöltőt telepített az USA-ban, továbbá több nagyvárosban is töltőrendszereket épített ki tömegközlekedési járművekhez és járműflottákhoz, többek között Portlandben, Los Angelesben és Saint Louisban.  Az ABB élen járt az e-járművekhez tartozó infrastruktúra USA-ban történő kiépítése terén is: az ABB telepítette az USA első nyilvános, CCS szabványú töltőjét (2013), az első 150 kW-os töltőt (2017) és az első 350 kW-os, folyadékhűtésű kábeltechnológiát alkalmazó töltőt, a Terra HP-t (2018).

    A töltők mellett az ABB teljes körű e-mobilitási megoldásokat, köztük komplett energiaellátási rendszereket kínál, amelyek körébe integrált akkumulátoros energiatárolás, energia- és terhelésmenedzsment, továbbá kétirányú töltést alkalmazó hálózati szolgáltatások is tartozhatnak. A hálózat- és a flottaüzemeltetők számra kiemelkedően fontos jobb üzemidő és rendelkezésre állás érdekében az ABB e-mobilitási töltési megoldásai felhőre csatlakoznak, intelligens összekapcsolhatóságot és távszolgáltatásokat tesznek lehetővé.

    Az ABB nemcsak a közúti közlekedés villamos hajtásra történő átállítását támogatja. Az ABB berendezései működtetik az USA első, teljesen villamos hajtású utasszállító kompját, a Maid of the Mist-et is. A szén-dioxid-kibocsátás-mentes komppal utazók úgy csodálhatják meg a Niagara-vízesést, hogy az élményt nem zavarja meg a hagyományos dízel motorok keltette kellemetlen zaj, rezgés vagy a kipufogógáz.

    Az ABB névadó partnere az ABB FIA Formula-E Világbajnokságnak, amely a teljesen elektromos hajtású, együléses versenyautók nemzetközi versenysorozata. A technológiája támogatja a városi utcai versenyeket szerte a világon. Az ABB 2010-ben lépett be az e-mobilitás piacára, és azóta több mint 85 országban több mint 400 000 elektromos járműtöltőt, köztük több mint 20 000 egyenáramú villámtöltőt és 380 000 váltóáramút értékesített, beleértve a Chargedot által forgalmazott termékeket is.

    2021 ABB FIA Formula-E bajnokság –versenynaptár 

    Futam

    Város

    Ország

    Dátum

    1

    Diriyah

    Szaúd-Arábia

    2021. február 26.

    2

    Diriyah

    Szaúd-Arábia

    2021. február 27

    3

    Róma

    Olaszország

    2021. április 10.

    4

    Róma

    Olaszország

    2021. április 11.

    5

    Valencia

    Spanyolország

    2021. április 24.

    6

    Valencia

    Spanyolország

    2021. április 25.

    7

    Monaco

    Monaco

    2021. május 8.

    8

    Puebla

    Mexikó

    2021. június 19.

    9

    Puebla

    Mexikó

    2021. június 20.

    10

    New York

    USA

    2021. július 10.

    11

    New York

    USA

    2021. július 11.

    12

    London

    Egyesült Királyság

    2021. július 24.

    13

    London

    Egyesült Királyság

    2021. július 25.

    14

    Berlin

    Németország

    2021. augusztus 14.

    15

    Berlin

    Németország

    2021. augusztus 15.

     

    Az ABB (ABBN: egy vezető globális technológiai vállalat, amely ösztönzi a társadalom és az ipar átalakulását egy hatékonyabb és fenntarthatóbb jövő megvalósítása érdekében. Az energetikai, robotikai, automatizálási és hajtás portfólióinak különböző szoftverekkel való összekapcsolásával az ABB kitolja a technológia határait, hogy ezzel a teljesítményt új szintre emelje. A kiválóságáról több mint 130 éve jól ismert ABB sikerességét a világ több mint 100 országban foglalkoztatott 105 000 munkatársa garantálja. www.abb.com

    Magyarországi vállalata, az ABB Kft. 1991-ben alakult, és azóta az egyik vezető szállítóként van jelen a hazai közmű, valamint energetikai szektorban.

  • Mortara nyerte a Formula E vasárnapi mexikói versenyét

    Mortara nyerte a Formula E vasárnapi mexikói versenyét

    Edoardo Mortara nyerte a Formula E mexikói hétvégéjének vasárnapján.

    A harmadik helyről induló Mortara az első sorból induló Pascal Wehrleint (TAG Heuer Porsche) kifékezte az első kanyar külső ívén, és azonnal feljött a második helyre, a pole pozícióból induló Oliver Rowland (Nissan e.dams) mögé.

    Az Attack Mode-ok használatakor azonban a svájci versenyző átvette a vezetést.

    Ezt követően kellő előnyt tudott kiautózni, kényelmesen vezetett az élen, majd alig 20 perc elteltével felhasználta a saját második Attack Mode-ját, de előnye veszélybe került, amikor Wehrlein kihasználta Rowland hibáját – a Nissan e.dams autója a falnak csapódott – és feljött a második helyre.

    Wehrlein nem vesztegette az időt, hogy felzárkózzon a versenyben vezető versenyzőhöz. A Porsche versenyzőjének tempója jobbnak tűnt, azonban később hibázott, így Mortara riválisának egy lélegzetvételnyi előnyhöz jutott.

    Miután Wehrlein támadása alábbhagyott, Mortara 2,3 másodperces előnnyel nyert végül, és ezzel a hétvégén kétszer is dobogóra tudott állni, ami egyedül neki sikerül.

    Wehrlein végzett a második helyen, de később megbüntették a FanBoost nem megfelelő használata miatt, így a Porsche pilótája a negyedik helyre esett vissza. Ezzel az újonc Nick Cassidy szerezte meg a második helyet. Az Envision Virgin Racing versenyzője a nyolcadik helyről indulva, kockázatos stratégiával megszerezte első dobogós helyezését a bajnokságban.

    Rowland végül harmadik lett, Dennis és Lynn pedig végül az ötödik és hatodik helyen végzett, mindketten Vergne késői megpördüléséből profitáltak, ami végül a franciát a nyolcadik helyre taszította a hetedik helyen autózó Maximilian Günther (BMW i Andretti Motorsport) mögé.

    A Jaguar Racing versenyzője, Mitch Evans és René Rast (Audi Sport ABT Schaeffler) végeztek még pontszerző helyen. Rast az Envision Virgin Racing versenyzőjét, Robin Frijns-t az utolsó körben előzte meg, miután a rajtrács utolsó pozíciójából indult. A német menet közben az E-Prix leggyorsabb körét is megfutotta.

    Rast csapattársa – a szombati győztes Lucas Di Grassi – vasárnap nem tudott a 18. helynél jobb eredményt elérni, mivel áthajtásos büntetést kapott, amiért olyan ütközést okozott, amely miatt Nyck De Vries (Mercedes EQ) kiesett.

    A címvédő António Félix da Costa és DS TECHEETAH-ja a falnak csapódott a hetes kanyarban, a verseny záró szakaszban.

    A 2020/21-es Formula E szezon július 10-11-én New Yorkban, dupla futammal folytatódik.

  • 85 éve Hartmann László vitézkedett az első Magyar Nagydíjon!

    85 éve Hartmann László vitézkedett az első Magyar Nagydíjon!

    Nem titok, Hartmann László életműve és az első Magyar Nagydíj megrendezése 1936. június 21-én mint téma, mindig is közel állt hozzám.

    Régebb óta kiemelten foglalkozom az eseménnyel, így érdemes a korábbi írásaimat is elolvasni erről. Pedig azóta változtak a webes rendszerek, a nevünk, és sok minden más is.

    10 éve még F1Csatorna volt a nevünk, és szinte az egész oldalt aznap ennek szenteltük alá, Kelemen Attila akkori főszerkesztővel. Öt éve már dr. Négyesi Pál autótörténésszel, a magyarjarmu.hu alapítójával már sokkal komolyabb tetteket hajtottunk végre. Kanadából előkerítettük a – nevezzük így – Hartmann örökséget, így akár sosem látott képanyaghoz is juthattunk. Ebből bemutattunk párat a DigiSport reggeli műsorában is akkor, ugyanígy ahogy ma is: a futball Európa-bajnokság kellős közepén.

    Idén hasonlóra nem kerül sor, hiszen Pali már Ausztriában él azóta. Sajnos olyan is megtörtént az eltelt évek alatt, hogy egy „jeles” szakírónk felhasználva a kutatási anyagunkat amihez hozzájutott. Túl rendesek voltunk, azt javarészt magáévá tette, és megjelentette. Szerencsére közel sem lett teljes a dolog. Maradjunk annyiban a dolog etikai és egyéb részét nem is firtatva, hogy érdemes kivárni azt, amíg mi elő nem állunk egy sokkal teljesebb képről, az egyik legeredményesebb hazai autóversenyzőnkről.

    Az öt évvel ezelőtti írásomhoz képest is már sokkal többet tudunk természetesen az első Grand Prix-nk rendezésével kapcsolatosan. Egyrészt, a Királyi Magyar Automobil Club már a húszas évek végén indítványozta azt, hogy Magyarországon is legyen futam, de a gazdasági világválság közbe szólt. Évekig nem is történt semmi, de végül Hartmann László csillaga oly sebesen ívelt fel és oly fényesen kezdett el ragyogni, hogy a kérdés újra napirendre került. László természetesen oroszlánrészt vállalt a dologban, és külföldi versenyein folyamatosan győzködte a versenytársakat, hogy érdemes lenne majd indulniuk az első Magyar Nagydíjon.

    Voltak persze gondok, az első rendezés körül

    Hazánk első Grand Prix-je végül 1936-ban került megrendezésre, természetesen ez is igazán magyarosra sikeredett. Igazi, vagy önjelölt arisztokraták, újságírók, magas rangú tisztségviselők, valamint kalandorok és zsiványok is egymás kezébe adták a kilincset. Olykor a telefonkagylót is, és mindenki az előjogaira hivatkozva akart magának, és barátainak jegyet szerezni a versenyre. A KMAC titkársága persze ellenállt, pedig ha tudták volna…

    Tudták volna, hogy bizony élelmes ember a magyar. Magyarán jegyet hamisít, ha már nem látták el túl bonyolult másolást nehezítő elemekkel a kartonpapírt. A versenyt követően vagy két hónapig nyomozták, hogy miképp lehetett ugyanolyan sorszámmal több száz (!!!) jegy, összességében pedig több ezer, amely nem hivatalos forrásból származott. Nem is annyira meglepő így már talán az, hogy 1936-ban hatalmasat bukott a dolgon anyagilag a „promóter” Királyi Autóklub, így egy évvel később inkább már kétkerekűek számára rendeztek ugyanitt Grand Prix-t, utána pedig már erőteljessé vált a háborús hangulat és készültség, így a Magyar Nagydíj elfelejtődött egy időre…

    Magunk részéről mindenesetre tisztességgel ápoljuk ennek az emlékét, ha már a politikusaink elfeledték a dolgot az elmúlt 85 évben. Voltak persze itt még nemzetközi versenyek a hatvanas évek végén. De a Budapest rali egyik szakaszaként is utoljára a nyolcvanas években voltak a Népligetben versenyautók, versenyszerűen. Változatlanul azt gondoljuk, hogy remek Formula E helyszín lehetne, és bizony, tud erről Alejandro Agag is, hiszen konkrét forgatókönyvet adtunk a kezébe, hogy miért is lenne ez jó dolog…

    Van persze újdonság is!

    Szerencsére a digitális technológia is folyamatosan fejlődik. Ma már megtekinthetjük a verseny rövid összefoglalóját feljavított képminőség mellett, akár 60 fps-sel is! Egyáltalán nem lennék meglepve azon, ha 5 év múlva mindezt már utólag, mesterséges intelligenciával színezetten is megtehetnénk…

    Végül, de nem utolsósorban az idei igazán figyelemfelkeltő lead képért és a cikkben található további renderelt illusztrációkért köszönettel tartozunk Badics Gergelynek, akinek további munkásságát érdemes megnézni a https://machinaagilis.com nevű weboldalán.