Címke: Formula E

  • Bird: Az FIA-n múlt hogy nem nyerhettem meg a második Diriyah-i versenyt

    Bird: Az FIA-n múlt hogy nem nyerhettem meg a második Diriyah-i versenyt

    Sam Bird szerint megnyerhette volna a második versenyt a Diriyah-ban tartott hétvége során. Úgy érzi, hogy az FIA plusz két kört adhatott volna még a versenytávhoz, mint egyet.

    A Jaguar versenyzője szerint elérhető távolságban volt tőle a pódium, vagy legalábbis a közelében volt, amit René Rast akadályozott meg a harmadik helyen haladva, annak ellenére, hogy az utolsó kanyarra elfogyott az energiája.

    Bár, Bird azért megpróbálta egy korai előzést, viszont elmérte a féktávot és keresztül hajtott a 18-as kanyaron. Aminek következtében vissza kellett adnia a pozíciót Rast-nak.

    A továbbiakban, a huszonnyolcadik körben jött be a biztonsági autó, ami Nico Müller-nek volt köszönhető, aki a 18-as kanyarban a falba csapódott. Ezért a versenyt két körre leállították, mielőtt újraindították volna.

    A végén végül csak egy kört adtak hozzá a versenytávhoz, ahol Bird-nek már csak 2%-kal volt több energiája, mint az előtte haladóknak.

    A verseny végén Sébastien Buemi-vel látták beszélgetni, ahol a verseny végét kifogásolta.

    „Ha lett volna még egy kör, biztosan megnyertem volna. Az utolsó négy kört már nyélgázon tettem meg.”

    A későbbiekben még beszélt a sajtónak az elvesztett esélyekről.

    „Jó [verseny] volt, de nem a legjobb. Megszerezhettük volna a pódiumot ma, és esélyem is volt a győzelemre őszintén mondva; az energia elég volt hozzá.”

    „Viszont aztán az FIA végül nem adott hozzá még egy kört, amit megkellett volna tenniük. Ezért a végén tövig kellett nyomnom, s ilyenkor nem igazán tudsz már előzni.”

    Abszurd dolog miatt kapott büntetést utólag a Formula E regnáló bajnoka

  • Ticktum feltör a Formula E-ben, vajon a csapata is követni fogja?

    Ticktum feltör a Formula E-ben, vajon a csapata is követni fogja?

    Dan Ticktum arra számít, hogy a Formula E további versenyein is bizonyítani tudja azt, hogy a szezon eleji villanása nem csak idáig tartott.

    A brit versenyző lenyűgözte a nézőket Diriyah-i hétvégéje során. A második szabadedzésen ugyanis az első helyen, míg az első időmérőn a negyedik pozícióban végzett. Így ezzel az autóval esélyes lehet a pontszerzésre, nem úgy, mint a tavalyi szezon során, mikor a NIO 333 fejlesztései csak a konstruktőri 10. helyre voltak elegek.

    Diriyah-ban a pénteki futama a rajtrácson elért kiváló negyedik helyezésével tetőzött, viszont végül csak a 14. helyen ért célba. Ám a NIO 333 ER9 egy körös tempója alátámasztotta a Mexikóvárosban mutatott korai ígéretét.

    Ezt erősítette meg Ticktum szombaton, mikor a 10. helyét és a pontokért küzdött. Ezzel mindössze elérve a csapat harmadik alkalommal való pontszerzését az elmúlt 28 versenyen.

    Arról, hogy a Gen3-as autó viselkedése mennyire hasonlít Ticktum vezetési stílusára, a továbbiakban értekezett.

    „Nem mondanám azt, hogy ennek az autónak a vezethetősége jobban hasonlít a stílusomhoz. Szerintem sokkal nehezebb vezetni, de a nehézség valami olyat jelent, ami között több versenyző tud különbséget tenni. Remélem a szezon további részében tudni fogok még bizonyítani. Természetesen azt is szeretném, ha csapat is fejlődne, de itt vagyok a Formula E-ben és remélhetőleg maradok is. Szeretnék versenyeket nyerni, tudom, hogy képes vagyok rá.” – nyiltakozta a 23 éves pilóta a The Race-nek.

    Láthattuk már korábban a lelkesedését az olyan durva utcai pályákon, mint Diriyah, vagy  Makaó, még az F3-as korszakából. Ez a fordulat segíthet majd neki abban, hogy a soron következő új Hyderabad-i, a Cape Town-i és a Sao Paulo-i pályákon megmutassa, hogy mire lehet képes az ER9-cel, amit a McLaren vadászterületének kiáltottak ki.

    Ticktum élvezi a Formula E-t, míg az F1 szerinte túl makulátlan

    „Az új pályák segíteni fognak. De természetesen, ez függ attól is, hogy milyen gyorsan tudunk reagálni az autóval a pályán. Hyderabad klassz pályának ígérkezik. Egy dolog, ami segített megnyerni nekem Makaót négy évvel ezelőtt, az a gyors adaptációs képességem volt, amivel gyorsan tudtam reagálni az új helyzetekre. Tehát az új autókkal úgy hiszem, hogy tudni fogom tartani a lépést. Remélem ez segíteni fog abban, hogy gyors legyek majd azokon a pályákon.”

    A NIO 333 csapatfőnöke, Alex Hui, tud mindent Ticktum magabiztosságáról és hogy milyen gyors lehet a pályákon.

    „Tudjuk, hogy Dan-nek a második szezon csak jobb lehet. Mivel az előző szezon csak egy felkészítő volt erre az évre.”

    Ugyanakkor úgy véli, még több munkát kell belefektetniük a fejlesztésekbe.

    „Még többet kell dolgoznunk a versenytempón. Ám úgy hiszem, hogy a gondok nagyobbik része nem a versenyző problémája, hanem inkább a csomagé, amit fejleszteni próbálunk.”

    A problémák főképp abból adódnak, hogy amikor Hui és a NIO 333 elkezdték az Gen3-as hajtáslánc fejlesztését, a rendelkezésre álló költségvetés korlátozott volt.

    „Lefuttatunk pár szimulációt annak érdekében, hogy megpróbáljuk megtippelni, melyik fejlesztési irányon belül indulhatunk el” – ismerte el Hui.

    „Nyilvánvaló, hogy nem sikerült mindent pontosan megcsinálnunk, de ez a két évvel ezelőtti tapasztalatoknak is köszönhető [amikor a csapat a NIO-ból NIO 333-ra változtatta a nevét, az új tulajdonos váltás miatt]. Most a csapat sokkal több tudással és megértéssel rendelkezik. Szóval, ha most újra meghoznánk ezt a döntést, akkor [jobban] tudnánk már, hogy mire lehet szükségünk.”

    Az Integral Powertrain cégtől származó hajtáslánc súlya és hatékonysága közötti kompromisszum olyan kettősség volt, amelyet a Gen3 esetében minden félnek kezelni kellett.

    „Az első feldatunk az lesz, hogy megpróbálunk javítani a tempónkon, mindenképpen mindent megteszünk ezért, de szerintem apró részleteken még javítani fogunk. Reméljük, hogy néhány pálya jobban fog nekünk nekünk megfelelni. Jelenleg mi vagyunk itt az egyetlen független gyártó, mindenki más az OEM-ek [gyári csapatok] tulajdonában vannak. Azt hiszem, határozottan jó irányba haladunk. Tartozom a kollégáimnak és a versenyzőimnek egy jó autóval, és szeretnék egy olyan erőforrást összerakni, ami jól tud teljesíteni. Szóval, addig is vakarom a fejem, és próbálom kitalálni, hogy mit tudunk javítani idén, és mi egyebet még a következő szezonra.”

  • Abszurd dolog miatt kapott büntetést utólag a Formula E regnáló bajnoka

    Abszurd dolog miatt kapott büntetést utólag a Formula E regnáló bajnoka

    Stoffel Vandoorne a Formula E szaúdi hétvégéjének második versenyén egy 24 másodperces időbüntetést kapott, miután nem tudta elhasználni a plusz lóerőit. A belga elismerte, hogy ez azért történhetett meg vele, mert a kormányának kijelzőjén semmit nem látott.

    A regnáló bajnok sokáig a pontszerzők között volt, de a verseny végén kiszorult onnan, miután Dan Ticktum elvette tőle a 10. helyét. Azonban utólag kiderült, hogy Vandoorne helyzete reménytelen volt, ugyanis a második attack mode-ját nem tudta felhasználni a futam végéig, ami miatt egy 24 másodperces időbüntetést szabtak ki rá a versenybírák. Ezzel pedig a DS Penske versenyzője az utolsó helyen lett csak rangsorolva a verseny legvégén.

    Vandoorne a futam utáni nyilatkozatában elárulta, miért is történhetett meg vele ez a csúfos eset. „Az 5. kör után már semmi nem láttam a kormányom kijelzőjén, a rádióm sem működött valami jól és így a plusz lóerőt sem tudtam aktiválni. Próbálkoztam mindennel, de nem jártam sikerrel, szóval egy sz*r nap volt a mai a számunkra.”

    A DS Penske egy jó autóval rendelkezik, azonban a magukban rejlő potenciált eddig Vandoorne-nak és csapattársának, Jean-Éric Vergne-nek sem nagyon sikerült maximalizálnia. Ezt a tényt pedig a 3 versenyhétvégén összesen megszerzett 7 pontjuk tökéletesen szemlélteti.

    Újabb Wehrlein győzelem és McLaren dobogó a második szaúdi versenyen

  • Alonso nagyszerű motivációt jelent az Aston új pilótájának

    Alonso nagyszerű motivációt jelent az Aston új pilótájának

    Nem csak Fernando Alonso érkezik idén az Aston Martinhoz, hanem Stoffel Vandoorne is, aki a tartalékpilóta lesz a silverstone-i istállónál.

    A belga korábban volt Alonso csapattársa is a Forma-1-ben, még a McLarennél, két éven át. Jelenleg a Formula E-ben versenyez, ahol már összejött neki egy bajnoki cím is, a legutóbbi szezonban, a Mercedesszel. Mivel az a csapat már megszűnt, így most a DS Penskénél folytatja, de a mostani szezonban eddig nem áll túl jól.

    Az Aston Martinhoz Nico Hülkenberg helyére érkezik, hiszen eddig ő volt a tartalékpilóta. Mivel Alonso is épp most tűnik fel, újra kollégák lesznek korábbi csapattársával, akit nagyon nagyra tart.

    „Dolgoztam világbajnokokkal a Forma-1-ben” – idézi a belgát a Marca. „Látni, hogy Fernando még mindig a legmagasabb szinten küzd a pontokért, nagy motivációt jelent számomra. Ő egy olyan ember, akitől sokat tanulhatok.”

    Vandoorne reménykedik még az F1-es visszatérésben, de most a Formula E-re koncentrál: „Versenyzőként csak arra koncentrálhatsz, ami előtted van, és most mindent megteszek azért, hogy az új csapattal megvédjem a világbajnoki címemet a Formula E-ben.”

    Még a tartalékpilótája is világbajnok lesz az Aston Martinnak 2023-ban

  • Így állnak a Formula E bajnokságai a szaúdi forduló után

    Így állnak a Formula E bajnokságai a szaúdi forduló után

    Túl vagyunk a Formula E idei kiírásának első dupla futamos hétvégéjén. Az összetett pontversenyekre tekintve pedig azt vehetjük észre, hogy a Porsche és az a német gyártó akkumulátorait használó csapatok tobzódnak az élmezőnyben.

    Az egyéni bajnokságban a mostani hétvégén duplázni tudó Pascal Wehrlein vezeti a tabellát 68 ponttal. A németet mindössze 6 pont lemaradással követi az andrettis Jake Dennis, akinek eddig egy győzelem és két darab 2. hely van a neve mellett.

    Hely Versenyző Pontszám
    1
     Pascal Wehrlein
    68
    2
     Jake Dennis
    62
    3
     Sébastien Buemi
    31
    4
     Sam Bird
    28
    5
     Jake Hughes
    27
    6
     René Rast
    26
    7
     Lucas di Grassi
    18
    8
     Andre Lotterer
    14
    9
     Mitch Evans
    11
    10
     Nick Cassidy
    10
    11
     Jean-Eric Vergne
    6
    12
     Antonio Felix da Costa
    6
    13
     Sacha Fenestraz
    4
    14
     Edoardo Mortara
    2
    15
     Stoffel Vandoorne
    1
    16
     Dan Ticktum
    1
    17
     Maximilian Gunther
    0
    18
     Norman Nato
    0
    19
     Oliver Rowland
    0
    20
     Nico Müller
    0
    21
     Sergio Sette Camara
    0
    22
     Kelvin van der Linde
    0

    A vezető duó után egy nagy szakadék keletkezett és a 3. helyen álló Sébastien Buemi lemaradás már 37 pont Wehrleinhoz képest. A legjobb ötbe még Sam Bird és az újonc Jake Hughes fért be.

    A konstruktőriben pedig a Porsche akkumulátorokat használó csapatok állnak az első két helyen, amíg a képzeletbeli dobogó legalsó fokát nagy meglepetésre a Nissan partnereként szereplő McLaren foglalja el.

    Az első három futam eddigi legnagyobb csalódásának a DS Penske számít. A regnáló bajnok Stoffel Vandoorne-nal és Jean-Éric Vergne-nyel felálló istálló eddig csupán 7 pontot tudott szerezni, ami közel sem ideális a számukra.

    Hely Csapat Pontszám
    1
     Andretti Autosport
    76
    2
     Porsche Team
    74
    3
     McLaren
    53
    4
     Envision Racing
    41
    5
     Jaguar Racing
    39
    6
     Mahindra Racing
    18
    7
     DS Penske
    7
    8
     Nissan e.dams
    4
    9
     Maserati Racing
    2
    10
     NIO Formula E Team
    1
    11
     Team Abt
    0
  • Újabb Wehrlein győzelem és McLaren dobogó a második szaúdi versenyen

    Újabb Wehrlein győzelem és McLaren dobogó a második szaúdi versenyen

    Pascal Wehrlein a tegnapi verseny után ma is győzedelmeskedni tudott Szaúd-Arábiában, a Formula E 9. szezonjának harmadik versenyén. A Porsche német versenyzője így duplázni tudott és ezúttal is Jake Dennist győzte le az első helyért folytatott versenyfutásban.

    Wehrlein ismételten jól kapta el a rajtot az 5. helyről és rögtön tudott egy pozíciót fogni, miután Sébastien Buemi elfékezte magát az egyes kanyarba menet. A német ezután taktikusan hagyta harcolni a többieket és Mitch Evans azonnal meg is támadta a pole-ból induló Jake Hughest, majd nem sokkal később meg is tudta előzni őt.

    Az új-zélandi a 10. körben állít ki 3 perc attack mode-ért, amivel visszaesett a két McLaren mögé. A wokingiak versenyzői ezután reagáltak Evans-re: René Rast vissza tudott jönni a Jaguar pilótája elé, de Hughes már nem volt ilyen szerencsés, ráadásul a brit megkapta magának a rohamléptekben közeledő Wehrleint, aki hamar be is darálta őt.

    A német ezután Evanst is megelőzte és Rast nyomába eredt. Ennek érdekében el is használta a plusz teljesítményének nagy részét, hogy gyorsabban érhesse utol honfitársát. A McLaren is kihívta Rastot plusz lóerőkért, azonban Wehrleint nem tudta utolérni és a vezetést is elbukta. Emiatt pedig sokat veszített és hamarosan Jake Denisszel szemben kellett védekeznie.

    Az Andretti német versenyzője ismét zseniális formában volt és a 7. helyről nagyon rövid idő alatt tudott előrelépni a 2. pozícióba. Dennisnek ráadásul még bőven volt attack mode-ja és csak 2 másodpercre volt Wehrleintól.

    A 27. körben Nico Müller baleset miatt be kellett hívni a biztonsági autót a pályára, ami miatt eltűntek a különbségek a versenyzők között. A zöld zászlót követően Wehrleinnak azonnal védekeznie kellett Dennisszel és Sam Birddel szemben is.

    Bird később rajta veszített az utolsó plusz lóerős felvételekor, ugyanis amíg Dennis nem, de a Jaguar pilótája pozíciót veszített Rasttal szemben. Ezzel pedig Wehrelin számára szabaddá vált az út, hogy megnyerje a második szaúdi versenyt is Dennis és Rast előtt. További pontszerzők: Bird, Hughes Buemi, Evans, Sacha Fenestraz, Edoardo Mortara és Dan Ticktum.

    A verseny végeredménye:

    Helyezés Versenyző Csapat Különbség
    1
     Pascal Wehrlein
     Porsche Team
    2
     Jake Dennis
     Andretti Autosport
    1.252
    3
     René Rast
     McLaren
    4.554
    4
     Sam Bird
     Jaguar Racing
    4.851
    5
     Jake Hughes
     McLaren
    10.869
    6
     Sébastien Buemi
     Envision Racing
    10.947
    7
     Mitch Evans
     Jaguar Racing
    11.088
    8
     Sacha Fenestraz
     Nissan e.dams
    12.409
    9
     Edoardo Mortara
     Maserati Racing
    12.753
    10
     Dan Ticktum
     NIO Formula E Team
    13.275
    11
     Stoffel Vandoorne
     DS Penske
    13.572
    12
     Antonio Felix da Costa
     Porsche Team
    15.229
    13
     Andre Lotterer
     Andretti Autosport
    15.623
    14
     Nick Cassidy
     Envision Racing
    17.038
    15
     Norman Nato
     Nissan e.dams
    19.569
    16
     Lucas di Grassi
     Mahindra Racing
    20.796
    17
     Jean-Eric Vergne
     DS Penske
    21.221
    18
     Sergio Sette Camara
     NIO Formula E Team
    22.243
    19
     Kelvin van der Linde
     Team Abt
    25.291
    20
     Maximilian Gunther
     Maserati Racing
    27.137
     Oliver Rowland
     Mahindra Racing
    10 kör
     Nico Müller
     Team Abt
    15 kör

     

    Wehrlein győzelemmel tette emlékezetessé a Porsche jubileumát

  • Vandoorne: Csakis Schumacher dönthet a jövőjéről

    Vandoorne: Csakis Schumacher dönthet a jövőjéről

    Egyedül magán Mick Schumacheren múlik, hogy marad-e a Forma-1-es pályán, és lesz esélye visszatérni a mezőnybe, vagy sem. A Forma-1-en túl az lehet a lehetősége, hogy választ egy másik bajnokságot, például a Formula E-t. 

    2018-ban, amikor a McLaren megvált tőle, Stoffel Vandoorne-nak is meg kellett hoznia ezt a döntést. Végül nem várt tétlenül arra, hogy a sült galamb a szájába repüljön, és a Formula E-be igazolt, ahol a

    Vagy elvállalhatta a tartalékversenyzői szerepet, és várhatott a szárnyak alatt egy hívás reményében, vagy megvizsgálhatta a Forma-1-en kívüli lehetőségeit. Ő az utóbbit választotta. 2021/22-es szezonban bajnoki címet szerzett a Mercedes-EQ csapattal. Mindemellett nem feledkezett meg róla a Forma-1 sem, mivel a Mercedes és a McLaren tartalékversenyzője volt 2020 és 2022 között.

    A Mercedes Formula E-ből való kiszállása azonban azt is jelentette, hogy Vandoorne és a német márka kapcsolata megszakadt, így is kerülhetett a Mercedes tartalékosi pozíciójába Mick Schumacher.

    Schumacher azonban közölte, hogy kizárólag erre a szerepkörére koncentrál, és nem keres lehetőséget más bajnokságokban. A célja pedig, hogy 2024-ben ismét az F1-es rajtrácson állhasson.

    [poll id=”275″]

    „Mindannyian a saját karrierutunkat járjuk, és mindenkinek teljesen másképp alakul az útja” – mondta Vandoorne a Mirror Sportnak. „Végső soron Micken múlik, hogy eldöntse, mit akar igazán csinálni, és hova akarja koncentrálni az erőfeszítéseit.”

    „Számomra elég könnyű döntés volt, hogy a Formula E-be menjek, és amióta csatlakoztam, teljes mértékben erre a bajnokságra koncentrálok, és arra, hogy a lehető legjobb legyek.”

    „Néhány év alatt ez bejött – most már nyertem egy bajnokságot, és remélhetőleg a jövőben még többet is nyerhetek.”

    Ami a saját kilátásait illeti, hogy egy nap visszatérjen az F1-be, a 30 éves belga azt mondja, „soha ne mondd, hogy soha”.

    „Mindig azt mondom, hogy soha nem lehet teljesen bezárni az ajtót, mert egyszerűen soha nem lehet tudni, hogy mi fog történni az ember motorsport-karrierjében.”

    „Őszintén szólva nem tudom. De ez nincs a hátsó gondolataim között. A Formula E-re koncentrálok, és jelenleg is ott versenyzek.”

    Stoffel Vandoorne
    Stoffel Vandoorne  |  Fotó: Sam Bloxham / FIA Formula E

    „Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy a lehető leggyorsabban vezetek, és a lehető legjobb teljesítményt nyújtom az itteni pályán. Aztán majd meglátjuk.”
    Ami Schumachert illeti, egy év kizárólag tartalékos szerep után még lehet esély visszatérni az F1-be. Azonban ha 2024-re sem lesz ülése, lehet hogy jobb, ha más bajnokság után néz.

    Versenyzői ülés nélkül maradva a Mercedes tartalékos szerepe volt a legjobb F1-es munka, amit Schumacher remélhetett, de ha ez nem hoz 2024-es visszatérést, akkor más szériák után kell néznie. Vagy rágyúrhat az Audi 2026-os F1-be érkezésére, hátha kellene nekik egy jónevű német.

    Szégyelljék magukat a rajongók? Összeomlik, amit Schumacher felépített

  • Wehrlein győzelemmel tette emlékezetessé a Porsche jubileumát

    Wehrlein győzelemmel tette emlékezetessé a Porsche jubileumát

    Pascal Wehrlein nyerte a Formula E 9. szezonjának második versenyét Szaúd-Arábiában. A Porsche német versenyzője maga mögött tudta tartani a futam végén Jake Dennist és így képes volt győzelmet szerezni a német gyártó 50. Formula E-s futamán.

    A pole-ból a 100. versenyén rajthoz álló Sébastien Buemi indulhatott és a mezőny nem úszta meg baleset nélkül a startot. Mitch Evans, Lucas di Grassi és Oliver Rowland akadtak össze egymással, ami miatt a brit a falban kötött ki. Ezután a Rowland Mahindráját még Antonio Félix da Costa is telibetalálta hátulról, ami miatt a portugálnak ki kellett mennie a bokszba egy új orrkúpért.

    Wehrlein – aki a 9. helyről indulhatott – nem sokkal később egy újabb pozíciót nyert, miután René Rast elfékezte magát és kicsúszott a bukótérbe a 18-as kanyarban. A német ezután Jake Hughes-t és Buemit is könnyen megelőzte és ezt követően már a 2. helyen haladt. Az élen pedig egy hosszas csata végén volt képes megelőzni a szintén 100. futamát teljesítő Sam Bird-öt.

    A német az energia előnyét is a maga javára tudta fordítani, ugyanis mire Dennis felzárkózott a 2. helyre, addigra úgy tudta felhasználni az attack mode-ját, hogy a mexikói futam győztese elé tudott visszajönni. Dennis az utolsó körökben még ugyan próbálkozott, de előzni nem tudott, így végül Wehrlein megszerezhette 2. győzelmét az elektromos sorozatban.

    Őket a két jubiláló pilóta Bird és Buemi követte a sorban. A sorozatban újoncnak számító McLaren ismét jó versenyt zárt, ugyanis Rast az 5., Hughes pedig a 8. helyen ért célba, így a wokingiak egy kettős pontszerzést tudtak produkálni. További pontszerzők: Nick Cassidy, Jean-Éric Vergne, André Lotterer és Mitch Evans.

    Mivel a szaúdi helyszín dupla futamos versenyhétvége a naptárban, így a holnapi nap folyamán is összemérheti majd a tudását a mezőny a félig épített, félig utcai versenypályán.

    A verseny végeredménye:

    Helyezés Versenyző Csapat Különbség
    1
     Pascal Wehrlein
     Porsche Team
    2
     Jake Dennis
     Andretti Autosport
    0.531
    3
     Sam Bird
     Jaguar Racing
    3.526
    4
     Sébastien Buemi
     Envision Racing
    6.048
    5
     René Rast
     McLaren
    7.471
    6
     Nick Cassidy
     Envision Racing
    7.614
    7
     Jean-Eric Vergne
     Dragon Racing
    12.394
    8
     Jake Hughes
     McLaren
    15.187
    9
     Andre Lotterer
     Andretti Autosport
    15.563
    10
     Mitch Evans
     Jaguar Racing
    17.914
    11
     Stoffel Vandoorne
     Dragon Racing
    26.307
    12
     Norman Nato
     Nissan e.dams
    27.070
    13
     Lucas di Grassi
     Mahindra Racing
    28.799
    14
     Dan Ticktum
     NIO Formula E Team
    37.318
    15
     Sergio Sette Camara
     NIO Formula E Team
    45.034
    16
     Kelvin van der Linde
    Abt Cupra
    1’00.135
    17
     Sacha Fenestraz
     Nissan e.dams
    1’09.547
    18
     Antonio Felix da Costa
     Porsche Team
    1 Lap
    19
     Oliver Rowland
     Mahindra Racing
    1 kör
     Edoardo Mortara
     Maserati Racing
    7 kör
     Nico Müller
    Abt Cupra
    26 kör

     

    Andretti győzelemmel indult a Formula E új korszaka

  • Autósportban gazdag napok elé nézünk! Mutatjuk mi, hol, mikor!

    Autósportban gazdag napok elé nézünk! Mutatjuk mi, hol, mikor!

    A téli szünet többnyire autósport nélkül szokott telni, és a masszív F1 rajongóknak január végére már „elvonási tüneteik” vannak.

    Az F1-es szezonra ugyan még márciusig várni kell, de ma már beindul a motorsport élet! Ha valaki mindenképp valamilyen autósportra vágyik, ez a hétvége bővelkedik majd benne!

    Ma este már lehet is Formula E-t nézni, mely dupla futamos fordulóval jelentkezik, illetve lesz Race of Champions és Daytona 24H is! Alább mutatjuk, melyiket hol követhetitek!

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

    • Formula E két fordulóval, pénteken és szombaton is 17.50-kor, az Eurosporton.
    • ROC: szombaton 12.00-kor Nemzetek Kupája, vasárnap 12.00-kor egyéni verseny. Online lesz követhető a Race of Champions YouTube csatornáján.ű
    • A Daytona 24H – ha jól számoltunk – magyar idő szerint szombaton 19.40-kor kezdődik, online lesz nézhető az IMSA weboldalán.

    Kedden pedig már érkezik is az első 2023-as Forma-1-es autóbemutató (vagy legalábbis szponzor/festés bemutató), a Haas jóvoltából!

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

    Kövessetek minket FacebookonInstagramonTwitterenTikTokonViberen és YouTube-on is!

  • A Williams cáfolja a friss Porsche pletykákat, hiába robbant fel az internet

    A Williams cáfolja a friss Porsche pletykákat, hiába robbant fel az internet

    A Williams cáfolta azon spekulációkat, miszerint a csapat a Porschéval kíván együttműködni, miután a német gyártó egy rejtélyes közösségi média posztot tett közzé.

    A közösségi média felrobbant, miután a Porsche törölte az összes posztot a Formula E Instagram-fiókjáról, és egy jelképes képgalériával helyettesítette azokat, ami egy hétfőn esedékes bejelentésre utalt.

    A kommentszekció egyből megtelt olyan felvetésekkel, hogy a közelgő leleplezés a Williamsszel való egyesülés lehet, tekintettel azokra a hírekre, amelyek szerint a Dorilton Capital el akarja adni az istállót. A pletykákra reagálva a Williams szóvivője a GPFansnak ennyit mondott:

    „A spekulációk, miszerint a Williams Racing eladósorba került, nem helytállóak.”

    Ugyanakkor nyitva hagyták az ajtót egy jövőbeli motorbeszállítói partnerség előtt, ezért így folytatta:

    „Nyitottak vagyunk minden olyan egyeztetésre, amely a motorok szállításáról szól a gyártókkal 2026-tól, amikor az új motorszabályok életbe lépnek. Elégedettek vagyunk a kapcsolatunkkal a Mercedesszel, és nagyra tartjuk minden erőfeszítésüket.”

    A Porsche továbbra is próbál utat találni a Forma-1-es mezőnybe, miután a Volkswagen-csoport tavaly zöld utat adott a stuttgarti gyártónak és az Audinak is. Míg az Audinak sikerült a Sauberrel 2026-tól partneri szerződést kötnie, a Porsche elbukott azzal a elképzelésével, hogy csatlakozzon a regnáló F1-es világbajnok Red Bullhoz.

    A Porsche továbbra sem mondott le a Forma-1-ről