Címke: Formula 3

  • Négy lány kap F3-as tesztlehetőséget a hónapban

    Négy lány kap F3-as tesztlehetőséget a hónapban

    A W Series versenyzői, Abbi Pulling, Chloe Chambers és Tereza Babickova (nyitóképen), valamint a Formula 4 és Formula Regional versenyző Hamda Al Qubaisi még ebben a hónapban részt vesznek egy Formula 3-as teszten a franciaországi Magny-Cours-ban.

    Az FIA Formula 3 promóterei bejelentették, hogy a négy hölgy 2022. szeptember 16-án és 17-én Franciaországban ül majd F3-as autó volánja mögé.

    Ez lesz a második alkalom, hogy a jelenlegi F3-as autókkal női specifikus tesztet rendeznek, miután a W Series versenyzői, Nerea Marti, Irina Sidorkova, valamint az Iron Dames versenyzői, Maya Weug és Doriane Pin részt vettek egy hasonló eseményen. ugyanazon a pályán az elmúlt szezonban.

    „Nagyon fontos számunkra, hogy egyre több női versenyző csatlakozzon a bajnokságunkhoz. A sokszínűség az egyik legfontosabb témánk a motorsport jövőjével kapcsolatban” – mondta Bruno Michel, az FIA Formula 3 vezérigazgatója.

    „Tavaly kezdeményeztük ezeket a dedikált F3-as teszteket Nerea Marti, Doriane Pin, Irina Sidorkova és Maya Weug részvételével, akik mindannyian elmondták, hogy ez az egynapos teszt mennyire hasznos volt számukra a bajnokságunk követelményeinek megértéséhez. Idén négy új versenyzőt választottunk ki, mivel nemcsak a W Seriest, hanem más kategóriák női versenyzőit is szorosan követjük.”

    „Ennek a tesztnek nem az a célja, hogy összehasonlítsuk a teljesítményüket, hanem egy lehetőség számukra, hogy megértsék, mit várunk el egy F3-as versenyzőtől minden szempontból, hogy felkészülhessenek a kihívásokra, amikor – remélhetőleg a közeljövőben – feljebb lépnek a bajnokságunkban” – tette hozzá.

    „A női versenyzők számára több lehetőséget biztosítani az együléses versenyzésben, mindannyiunk számára kulcsfontosságú prioritás a Forma-1-ben és az egész sportágban” – tette hozzá Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója.

    „Ez a teszt, amely a második ilyen, valódi lehetőséget biztosít ennek a négy tehetséges versenyzőnek, hogy megmutassák a csapatoknak a bennük rejlő lehetőségeket, és hogy az elkövetkező években versenyképes ülést szerezzenek.”

    Abbi Pulling

    „Nagyon izgatottan várom, hogy tesztelhessem az F3-as autót Magny-Cours-ban, és nagyon hálás vagyok a nekem adott lehetőségért” – mondta Pulling. Remélem, hogy a legtöbbet hozhatom ki ebből a napból, és még jobban megértem majd, hogy mi kell ahhoz, hogy eljussak a következő lépcsőfokig, és hogy remélhetőleg egy nap ott is versenyezhessek majd.”

    „Sokat jelent számomra, hogy ilyen gépeket vezethetek, és arra számítok, hogy nagyon más lesz, mint amit eddig megszoktam. Azonban várom a kihívást, és bízom benne, hogy megkapom a csapattól a szükséges támogatást ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjak és a lehető legtöbbet tanuljak.”

    Abbi Pulling

    Abbi Pulling  |  Fotó: W Series

    Chloe Chambers

    „Izgatottan várom ezt a lehetőséget” – tette hozzá Chambers. „Ez olyasmi, amit már régóta vártam, és nagyon hálás vagyok, hogy megkaptam. Úgy tekintek erre a tesztre, mint egy nagyszerű tanulási lehetőségre, hogy tapasztalatot szerezzek az F3-as autóval egy új pályán, új emberekkel, akiktől tanulhatok. Arra számítok, hogy felbecsülhetetlen tapasztalatokat szerzek, és jobban megértem, hogy hol kell továbbfejlesztenem a képességeimet.”

    „Csak egy hatalmas köszönetet szeretnék mondani mindenkinek a W Seriesnél, a Monoflo Internationalnál, valamint Bruno Michelnek és csapatának, hogy segítettek nekem ebben a nagyszerű lehetőségben, hogy tapasztalatot szerezzek és megmutassam a bennem rejlő lehetőségeket.”

    Chloe Chambers
    Chloe Chambers  |  Fotó: W Series

    Hamda Al Qubaisi

    A Prema versenyzője, Hamda Al Qubaisi így nyilatkozott: „Nagyon örülök, hogy az FIA F3 promóterei meghívtak erre a nagyszabású tesztre, ez egy nagyon erős üzenet a női versenyzők elismerésére, és személyesen szeretném megköszönni Bruno Michelnek a lehetőséget.”

    „Határozottan hálás vagyok ezért a lehetőségért, és nagyon sokat jelent, hogy elismerik az erőfeszítéseimet és az eredményeimet a motorsportban, és felajánlják a lehetőséget, hogy tesztelhessem ezt a csodálatos gépet. Ez a természetes fejlődés a karrieremben, és ha minden jól megy, a következő szezonban már ebben a bajnokságban szeretnék versenyezni.”

    „Alig várom, hogy megtapasztaljam, milyen érzés vezetni ezt az autót, amely nagyobb teljesítménnyel és leszorítóerővel rendelkezik, mint a jelenlegi versenyautóm. Nagyon keményen dolgoztam a fizikai és kondicionális oldalamon, hogy megbirkózzak a plusz G-erőkkel, és biztos vagyok benne, hogy jól fogom tudni kezelni ezt, megpróbálok minél többet tanulni, és a tesztek során javítani a vezetésemen és az autóval való összehangolódásomon.”

    Hamda Al Qubaisi
    Hamda Al Qubaisi  |  Fotó: Diederik van der Laan/Dutch Photo Agency/Formula Regional

    Tereza Babickova

    „Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért. A motorsportban minden versenyző számára az a cél, hogy magasabb kategóriákban és így természetesen erősebb autókban folytassa, ami nagy kihívás” – tette hozzá Tereza Babickova. „Tudom, hogy az F3-as autó vezetéséhez elég nagy fizikai erőre van szükség.”

    „Még mindig újonc formula versenyző vagyok, így számomra ez a meghívás az FIA F3-as tesztre az eddigi edzés- és versenyzési elkötelezettségem elismerése, és nagyszerű motiváció a jövőre nézve. Természetesen az a célom, hogy a jövőben feljebb lépjek az F3-ba, ezért azt várom ettől a teszttől, hogy megmutassa, milyenek ma a valós képességeim, és min kell még dolgoznom ahhoz, hogy készen álljak.”

    Minden nap két autó lesz majd a pályán, Pulling és Al Qubaisi az első napon, míg Chambers és Babickova az F3-as autók volánja mögött a második napon.

  • Maloney a pole-ból nyert Hollandiában

    Maloney a pole-ból nyert Hollandiában

    Zsinórban második főfutamos győzelmét aratta Zane Maloney, Belgium után Hollandiában is ő kerekedett felül, Victor Martins-t és Franco Colapintót megelőzve.

    A pole pozíciót is Maloney szerezte meg pénteken, így ő kezdett az élről, mellőle pedig Martins rugaszkodhatott el. A második sorból Crawford, illetve Stanek rajtolt. A legjobban Martins jött el, a lendülete pedig elég volt arra, hogy az egyes kanyarban bent maradjon a belső íven Maloney mellett és megelőzze. A barbadosi pilóta ennek megfelelően a külső ívre szorult az egyes kanyar kijáratánál, és ki is sodródott a kavicságyba, de meg tudta tartani legalább a második helyet, Crawford előtt.

    Ami a kicsit hátrébb lévőket illeti, Colapinto és Stanek helyet cseréltek a negyedik helyen, Hadjar pedig maradt hatodik. Oliver Bearman rajtja elég pocsékra sikeredett, a 13-ról a 18. pozícióba esett vissza, pont a csapattárs illetve bajnoki rivális Arthur Leclerc elé. Ezt követően ők ketten kezdtek el felzárkózni, már kettőt előztek is, amikor be kellett hívni a safety cart, Benavides és Alatalo kettes kanyarbeli ütközése miatt.

    A hetedik kör végén lengették be újra a zöld zászlót, Martins simán eljött, a második helyért támadó Crawford azonban elfékezte magát és a kilencedik helyig esett hátra. Collet szemfülesen előzte Edgart, de vele együtt Montoya is elment mellette.

    A safety car utáni körökben egyáltalán nem szakadt szét a mezőny, gyakorlatilag mindenki benne volt egy nagy DRS-vonatban. Történtek tehát előzések, például az élen is, ugyanis Maloney visszaelőzte Martins-t. A franciának néhány körrel később már Colapintóval szemben kellett védekeznie, miközben Maloney kiszakadt előle DRS-távolságból. A 18. körben Martins kicsit fellélegezhetett, mert következett egy virtuális safety car fázis Vidales kiesése miatt, amit később megváltoztattak, és inkább a safety cart küldték be, merthogy Saucy elhagyta az orrkúpja elejét, így azt a törmeléket is össze kellett szedni.

    A versenyt hat körrel a vége előtt indították újra, az elején maradt az eddigi sorrend, Bearman viszont az első szektorban két kanyarban kettőt előzött, ezzel már 11. volt. Nem sokáig volt viszont verseny, Villagomez forgott ki a kavicságyba az egyes kanyarban Correa segítségével, és ott is ragadt, újabb safety car fázis következett. Bearman ismét előzött egyet, de ez esetben már O’Sullvian-en fordult el, szinte belemenve, a sportszerűség határát súrolva.

    Az utolsó újraindítás két körrel a vége előtt következett, viszont ezután az élen helycsere már nem történt, egyedül Crawford előzött egyet a hatodik helyért.

    Mivel Martins végül nem tudott nyerni, abszolút nyílt maradt a bajnokság, a francia csak annyit tudott elérni, hogy átvegye az összetettbeli vezetést Hadjartól, aki egyébként ötödik lett. Mindössze öt pont van köztük, ami egy fordulóval a vége előtt sem sok. A bajnoki küzdelem végére már jövő héten, Monzában pont kerül.

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Csapat
    1. 🇧🇧 Zane Maloney Trident
    2. 🇫🇷 Victor Martins ART
    3. 🇦🇷 Franco Colapinto Van Amersfoort
    4. 🇨🇿 Roman Stanek Trident
    5. 🇫🇷 Isack Hadjar Hitech
    6. 🇺🇸 Jak Crawford Prema
    7. 🇧🇷 Caio Collet MP
    8. 🇨🇴 Sebastián Montoya Campos
    9. 🇬🇧 Jonny Edgar Trident
    10. 🇬🇧 Oliver Bearman Prema
    11. 🏳 Aleksandr Smolyar (🇷🇺) MP
    12. 🇬🇧 Zak O’Sullivan Carlin
    13. 🇮🇳 Kush Maini MP
    14. 🇲🇨 Arthur Leclerc Prema
    15. 🇺🇸 Kaylen Frederick Hitech
    16. 🇪🇸 Pepe Martí Campos
    17. 🇩🇪 David Schumacher Charouz
    18. 🇺🇸 Juan Manuel Correa ART
    19. 🇮🇱 Ido Cohen Jenzer
    20. 🇮🇹 Enzo Trulli Carlin
    21. 🇮🇹 Francesco Pizzi Charouz
    22. 🇬🇧 Reece Ushijima (🇯🇵🇺🇸) Van Amersfoort
    23. 🇮🇹 Federico Malvestiti Jenzer
    24. 🇲🇾 Nazim Azman Hitech
    25. 🇭🇺 László Tóth Charouz
    🇨🇭 Grégoire Saucy ART
    🇲🇽 Rafael Villagómez Van Amersfoort
    🇪🇸 David Vidales Campos
    🇺🇸 Brad Benavides Carlin
    🇫🇮 William Alatalo Jenzer

     

  • Hazai csapat nyerte a sprintversenyt, Montoya egyből pontot szerzett

    Hazai csapat nyerte a sprintversenyt, Montoya egyből pontot szerzett

    A Formula 3 holland sprintversenyén hazai győzelem született, legalábbis ami a csapatot illeti, ugyanis Caio Collet az első helyre kormányozta az MP Motorsport autóját. A második helyen Correa futott be, ezzel pedig első dobogóját szerezte visszatérése óta.

    Correa is kezdett az élről, mellőle pedig a csapattárs Gregoire Saucy rajtolt. Előbbinek sikerült megtartania az első helyet, Saucy viszont sokat vesztett, az ötödik helyre esett vissza, Collet, O’Sullivan, illetve Edgar is megelőzte.

    Victor Martins kapta el egész jól a rajtot, majd helyezkedett kiválóan az egyes kanyarban, ezzel a hetedik helyre jött fel, a bajnoki riválisa, Hadjar mögé.

    Leclerc ismét igen hátulról rajtolt, ezúttal a 20. helyről kellett felkapaszkodnia, és meg is kezdte a felzárkózást, néhány kör után már a 16. volt. Collet már a negyedik kör elején megtámadta Correát, ám egy sikertelen kísérlet után egy körrel később már sikerült elmennie az ART-s versenyző mellett, így pedig az élre tudott állni.

    Ahogy teltek a körök, a hazai MP Motorsport színeiben versenyző Collet egyre kényelmesebb előnyre tett szert, a legjobb tízben pedig nem nagyon történtek pozíciócserék. A bajnokesélyes újonc, Oliver Bearman esett ki a pontszerzők közül a hármas kanyar kijáratán elkövetett hibája miatt, Stanek előzte, de ez már a 16. kör eseménye.

    A másik Premával Crawford is előre próbált törni a kilencedik helyről, de az első versenyét teljesítő Montoya kivédekezte támadásait, az utolsó körök lényegében erről szóltak az első tízben.

    Collet győzelmét senki sem veszélyeztette az előzése után, Correa pedig végre dobogóra állhatott a második helyet megszerezve.

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Csapat
    1. 🇧🇷 Caio Collet MP
    2. 🇺🇸 Juan Manuel Correa ART
    3. 🇬🇧 Zak O’Sullivan Carlin
    4. 🇬🇧 Jonny Edgar Trident
    5. 🇨🇭 Grégoire Saucy ART
    6. 🇫🇷 Isack Hadjar Hitech
    7. 🇫🇷 Victor Martins ART
    8. 🇨🇴 Sebastián Montoya Campos
    9. 🇺🇸 Jak Crawford Prema
    10. 🇨🇿 Roman Stanek Trident
    11. 🇬🇧 Oliver Bearman Prema
    12. 🇲🇨 Arthur Leclerc Prema
    13. 🇦🇷 Franco Colapinto Van Amersfoort
    14. 🏳 Aleksandr Smolyar (🇷🇺) MP
    15. 🇺🇸 Kaylen Frederick Hitech
    16. 🇮🇹 Francesco Pizzi Charouz
    17. 🇧🇧 Zane Maloney Trident
    18. 🇮🇳 Kush Maini MP
    19. 🇪🇸 Pepe Martí Campos
    20. 🇩🇪 David Schumacher Charouz
    21. 🇪🇸 David Vidales Campos
    22. 🇬🇧 Reece Ushijima (🇯🇵🇺🇸) Van Amersfoort
    23. 🇮🇹 Enzo Trulli Carlin
    24. 🇮🇹 Federico Malvestiti Jenzer
    25. 🇲🇾 Nazim Azman Hitech
    26. 🇺🇸 Brad Benavides Carlin
    27. 🇭🇺 László Tóth Charouz
    28. 🇲🇽 Rafael Villagómez Van Amersfoort
    🇫🇮 William Alatalo Jenzer
    🇮🇱 Ido Cohen Jenzer

     

    A bajnoki állás:

    # Versenyző Csapat Pont
    1. 🇫🇷 Isack Hadjar Hitech 112 0
    2. 🇫🇷 Victor Martins ART 107 -5
    3. 🇬🇧 Oliver Bearman Prema 105 -7
    4. 🇲🇨 Arthur Leclerc Prema 101 -11
    5. 🇨🇿 Roman Stanek Trident 97 -15
    6. 🇺🇸 Jak Crawford Prema 83 -29
    7. 🇧🇧 Zane Maloney Trident 76 -36
    8. 🏳 Aleksandr Smolyar (🇷🇺) MP 73 -39
    9. 🇧🇷 Caio Collet MP 73 -39
    10. 🇬🇧 Zak O’Sullivan Carlin 54 -58
    11. 🇦🇷 Franco Colapinto Van Amersfoort 51 -61
    12. 🇺🇸 Juan Manuel Correa ART 39 -73
    13. 🇬🇧 Jonny Edgar Trident 33 -79
    14. 🇪🇸 David Vidales Campos 31 -81
    15. 🇮🇳 Kush Maini MP 31 -81
    16. 🇨🇭 Grégoire Saucy ART 27 -85
    17. 🇺🇸 Kaylen Frederick Hitech 27 -85
    18. 🇫🇮 William Alatalo Jenzer 16 -96
    19. 🇬🇧 Reece Ushijima (🇯🇵🇺🇸) Van Amersfoort 12 -100
    20. 🇩🇰 Oliver Rasmussen Trident 5 -107
    21. 🇲🇽 Rafael Villagómez Van Amersfoort 2 -110
    22. 🇮🇱 Ido Cohen Jenzer 2 -110
    23. 🇮🇹 Francesco Pizzi Charouz 0 -112
    24. 🇪🇸 Pepe Martí Campos 0 -112
    25. 🇩🇪 David Schumacher Charouz 0 -112
    26. 🇺🇸 Brad Benavides Carlin 0 -112
    27. 🇫🇮 Niko Kari Jenzer 0 -112
    28. 🇺🇸 Hunter Yeany Campos 0 -112
    29. 🇲🇾 Nazim Azman Hitech 0 -112
    30. 🇬🇧 Ayrton Simmons Charouz 0 -112
    31. 🇮🇹 Federico Malvestiti Jenzer 0 -112
    32. 🇭🇺 László Tóth Charouz 0 -112
    33. 🇮🇹 Enzo Trulli Carlin 0 -112
    34. 🇩🇪 Lirim Zendeli Charouz 0 -112
  • David Schumacher ismét beugróként tér vissza a Formula 3-ba

    David Schumacher ismét beugróként tér vissza a Formula 3-ba

    David Schumacher a Formula 3 imolai hétvégéje után Zandvoortban is versenyezni fog a Formula 3-ban. A DTM-ben versenyző német fiatal ismét a Charouz Racing System egyik autóját vezetheti majd.

    Ralf Schumacher fiának felejthető egy időszaka volt az F3-ban, ugyanis sorra váltotta a csapatokat egymás után. 2020-ban a Charouznál kezdte meg a szezont, majd a Carlinnál fejezte be azt és 2021-ben már a Tridentet erősítette, akik színeiben meg is szerezte első futamgyőzelmét még Ausztriában.

    A Charouz az két állandó pilótájuk, Tóth László és Francesco Pizzi mellett már 5 különböző versenyzőt is alkalmaztak a harmadik autójukban: Ayrton Simmonst, Lirim Zendelit, Zdenek Chovanecet, Christian Mansellt és Schumachert.

    Schumacher a „nehéz imolai hétvégét követően” nagyon örül annak, hogy „újra lehetőséget kapott a Charouztól” és szerinte a „zandvoorti pályán szerzett tapasztalata miatt” akár még egy jó eredményt is elérhet majd a Formula 3 idei szezonjának utolsóelőtti versenyhétvégéjén. A sorozat 2022-es kiírásának utolsó hétvégéjét a jövő hét folyamán rendezik majd meg Monzában.

  • Újra szurkolhatunk Montoyának egy F1-es hétvége keretein belül

    Újra szurkolhatunk Montoyának egy F1-es hétvége keretein belül

    Nagy hétvége előtt áll Sebastián Montoya.Sebastián Montoya. Az ex-F1-es Juan Pablo Montoya fia ugyanis a Campos Racinggel ejtheti meg a Formula 3-as debütálását a széria soron következő zandvoorti hétvégéjén.

    A kis Montoya 2020-ban kezdte meg formula autós karrierjét az olasz Formula 4-ben, ahol a második évében a 4. helyen zárta az összetettet. Idén már a Formula Regional by Alpine-ban versenyez, ahol jelen pillanatban az összetett 10. helyét foglalja el a 44 megszerzett pontjával. A kolumbiai tehetség legjobb eredmény pedig egy-egy 4. helyezés volt, amit pont a zandvoorti második és az imolai hétvége első versenyén ért el.

    A Formula 3 egy kitűnő ugródeszka a fiatalok számára, ugyanis, ha itt jól mennek és megvan a megfelelő anyagi támogatásuk, akkor innen már a Formula 2-be vezet az útjuk, ahonnan már csak egy lépésre van a Forma-1. Ezt Montoya is így fogja fel, aki szerint „ezzel egy óriási lehetőséget kapott a Campos Racingtől.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Sebastian Montoya (@sebasmontoya58) által megosztott bejegyzés

  • A jól értesült pilóta szerint az Alpine játszadozott Piastrival

    A jól értesült pilóta szerint az Alpine játszadozott Piastrival

    Juan Manuel Correa Formula 3-as pilóta, akinek ugyanaz a fizioterapeutája, mint Oscar Piastrinak, és az Alpine-t hibáztatja a folyamatban lévő szerződéses vita miatt.

    Amikor bejelentették, hogy Fernando Alonso 2023-ra az Aston Martinhoz igazolt, az Alpine lépett, és megerősítette, hogy tartalékpilótájuk, Piastri lépne a megüresedett helyre. Ugyanakkor Piastri erre a sajtóközleményre úgy reagált, hogy tagadta, hogy a következő szezonban az Alpine versenyzője lenne, így a jövője a levegőben lóg. Azóta kiderült, hogy Piastri 2023-tól a McLarenhez szerződött, ahol honfitársát, Daniel Ricciardót váltja, aki a tervezettnél egy évvel korábban távozik, mivel a szerződése felbontásra került.

    Mivel azonban az Alpine úgy gondolja, hogy még mindig érvényes szerződésük van Piastrival, az ügy most a Forma-1 szerződéseket elismerő bizottsága elé került, és a meghallgatás hétfőn kezdődött.

    Ugyanezen a napon Correa a Sky Sports F1 „Any Driven Monday” műsorának vendégeként jelent meg, ahol kikérték a véleményét a Piastri-drámáról. Mint kiderült, sokat tud arról, ami folyik a színfalak mögött, hiszen ugyanahhoz a fizioterapeutához jár, mint Piastri.

    Correa elgondolkodott azon, hogy mit is mondjon, de azért ujjal mutogatott az Alpine-ra az eset miatt. Szerinte a csapat húzásai voltak a katalizátor a történtekhez:

    „Nem tudom, mennyit mondhatok, a helyzet az, hogy az idei fizioterapeutám valójában Oscar főállású fizioterapeutája. Tehát elég sokat tudok róla. Az én szemszögemből és abból, ami ismert a közvélemény előtt, úgy gondolom, hogy ez valójában inkább az Alpine hibája. Kicsit szórakoztak Oscarral és Fernandóval. Szerintem nem azt adták Oscarnak, amit ígértek, és bármelyik versenyző az ő helyzetében ezt tette volna, amit ő tett. Erre jutottam abból, amit tudok.”

    Arra vonatkozóan, hogy Piastri merre léphet tovább, Correa arra számít, hogy az ausztrál 2023-ban a McLaren versenyzője lesz. A hírek szerint az Alpine most az AlphaTaurinál szolgáló Pierre Gasly-t tette meg első számú opciójának. Az AlphaTauri pedig egy évvel a szerződésének lejárta előtt követel egy összeget azért, hogy elengedje őt. Correa ezért így folytatta:

    „Persze a sport szereti a drámát. Azt hiszem, ma reggel volt a meghallgatás, ugyanakkor szerintem jövőre a McLarennél fog versenyezni. Remélem is ezt neki, mert megérdemel egy Forma-1-es versenyülést. Már az is szégyen volt, hogy tavaly nem kapott egyből. Szóval most legalább kap esélyt.”

  • Barbadosi siker született a spái főversenyen

    Barbadosi siker született a spái főversenyen

    A Trident versenyzője, Zane Maloney nyerte a Formula 3 főversenyét Spa-Francorschampsban.

    A rajtot nagy szerencsére megúszta baleset nélkül a mezőny, de az összes régióban őrült csatákat vívtak a pozíciókért. Zane Maloney szabálytalanul előzte meg a pole-ból induló Caio Collet-t, aki emiatt a 2. körben kénytelen volt visszaadni a pozíciót.

    A pálya utolsó szakaszában Kush Maini okoztott két balesetet, amivel többek között a bajnokság egyik legnagyobb esélyesét, Victor Martinst is elintézte. A francia pilóta autója olyan mértékben megsérült az ütközést követően, hogy nem volt képes folytatni a száguldást. Az incidens miatt a biztonsági autót is be kellett hívni a pályára.

    A mezőny az 5. körben kapta meg a zöld zászlót és Goethe nagyon rosszul rajtolt el az élről. A Kemmel egyenesben megelőzte őt Collet, aki így újra az élre állt, majd ezután Maloney egy bátor manőverrel előzte őt a Malmedybe menet.

    Nem sokkal az újraindítás után baleset történt: Gregoire Saucy ütközött a falba a Malmedy kijáratán egy ütközést követően és emiatt újfent biztonsági autós fázis lépett érvénybe. A 10. körben indult újra a száguldás az összetört ART eltakarítását követően és Maloney azonnal az élre tudott kerülni a Kemmel egyenes végén.

    A Trident barbadosi versenyzője ezután megpróbálta leszakítani Collet-t, hogy a brazil pilóta ne tudja használni az állítható hátsó szárnyát vele szemben. Ez a 13. körre össze is jött a számára, mert a kettejük közötti különbség 1,2 másodpercre nőtt. Ezután Maloney csapattársa, Roman Stanek is meg tudta előzni Collet-t

    Eközben a két talpon maradt bajnoki esélyes Arthur Leclerc és Isack Hadjar is próbált javítani a rossz rajtpozícióján. Charles Leclerc öccse a 20. helyről rajtolt és a 14. körben már a 13. helyen haladt, amivel még maradt némi esélye, hogy pontokat szerezzen. Hadjar ekkor csak a 16. helyen autózott, szóval neki sokkal nehezebb dolga volt Premás riválisához képest.

    Az élen már nem változott meg a sorrend a verseny legvégéig. Maloney nyert Stanek és Oliver Bearman előtt. Mögöttük Oliver Goethe ért célba, aki mellett még Jonny Edgar, Collet, William Alatolo, David Vidales, Alex Smolyar és Reece Ushijima végzett a pontszerzők között. Leclerc végül a 11. helyen látta meg a kockás zászlót, Hadjar pedig 14. lett, így egyikük sem tudott pontot szerezni.

    A bajnokság jövő héten folytatódik majd Zandvoortban.

  • Bearman kerekedett felül a mezőnyön az eső nélküli káoszban

    Bearman kerekedett felül a mezőnyön az eső nélküli káoszban

    A 17 esztendős Oliver Bearman élete első Formula 3 győzelmét ünnepelhette, ráadásul nem is akármilyen verseny végén.

    Izgalmas versenyre volt kilátás a hétvége nyitóversenyén, hiszen a bajnoki éllovas versenyzők csak a mezőny végéről indulhattak gyenge időmérős szereplésük miatt. Arthur Leclerc a 20., Isack Hadjar a 23., Victor Martins pedig a 24. helyről kezdhetett csak. A fordított rajtrácsos verseny első sorából pedig O’Sullivan illetve Correa indult.

    Az első kör rögtön nem akármilyen kavarodást hozott. Ugyan a Kemmel egyenes végéig minden rendben volt, de akkor O’Sullivan és Correa összeértek, előbbi első szárnyával kivágta utóbbi hátsó kerekét, így mindketten jöhettek a bokszba. Az első helyet így a nem mellesleg Les Combes-ot levágó Benavides kaparintotta meg, de ezt nem sokáig élvezhette, mert a második körben Bearman átvette tőle a vezetést. Az eggyel előle, vagyis negyedik helyről rajtoló Colapinto is kiforgott Edgar segítségével, ő is hátraesett tehát.

    Hamar jött a safety car is a pályára, már a második kör elején, Mansell állt a falba a Les Combes-ban. Ezzel tehát kicsit lenyugodtak a kedélyek, a sorrend Bearman és Benavides mögött Edgar, Smolyar, Goethe, Stanek, Maloney és Alatalo volt.

    A bajnoki élmenők közül Leclerc épp a 13., Martins a 16., Hadjar pedig a 18. helyen állt.

    Az ötödik kör végén állt ki a mezőny éléről a safety car, az időközben öt másodperces büntetést kapó Edgar pedig rögtön megelőzte Benavidest a Kemmel egyenesben. Még ugyanebben a körben érkezett az újabb biztonsági autó, egy hatalmas baleset után. Az éppen hatodik helyért csatázó Goethe és Maloney értek össze a Blanchimont kanyarban és repültek bele jóval kétszáz feletti sebességgel a gumifalba. A gumifalon akkora kár keletkezett, hogy piros zászlóval kellett megszakítani a versenyt a javítás idejére.

    A megszakítás alatt kiderült, hogy Martins kiugrása miatt büntetést kap, így hiába jött fel elég hatékonyan a mezőny végéről, a boxutca áthajtásos büntetése miatt minden reménye elveszett.

    A verseny egy safety car mögötti felvezető kör után indult újra, Bearman simán eljött az élen, mögötte viszont jócskán csatáztak a többiek. Benavides rögtön megtámadta Edgart, de egy körrel később már őt előzte Smolyar a harmadik helyért. Néhány kanyarral később pedig már Stanek is elment mellette. Leclerc és Hadjar továbbra is szépen zárkóztak, néhány körrel a vége előtt már mindketten ott voltak a legjobb tízben.

    Stanek eközben átvette a harmadik helyet Smolyartól, de ez majd a második helyet jelenti, hiszen előtte Edgart büntették. Az élen ezek után már semmi sem változott, Bearman húzta be a futamot Stanek és Smolyar előtt.

    # Versenyző Csapat
    1. 🇬🇧 Oliver Bearman Prema
    2. 🇨🇿 Roman Stanek Trident
    3. 🏳 Aleksandr Smolyar (🇷🇺) MP
    4. 🇬🇧 Jonny Edgar Trident
    5. 🇲🇨 Arthur Leclerc Prema
    6. 🇫🇮 William Alatalo Jenzer
    7. 🇪🇸 David Vidales Campos
    8. 🇫🇷 Isack Hadjar Hitech
    9. 🇧🇷 Caio Collet MP
    10. 🇺🇸 Jak Crawford Prema
    11. 🇨🇭 Grégoire Saucy ART
    12. 🇮🇳 Kush Maini MP
    13. 🇬🇧 Reece Ushijima (🇯🇵🇺🇸) Van Amersfoort
    14. 🇺🇸 Brad Benavides Carlin
    15. 🇦🇷 Franco Colapinto Van Amersfoort
    16. 🇮🇹 Enzo Trulli Carlin
    17. 🇲🇾 Nazim Azman Hitech
    18. 🇺🇸 Juan Manuel Correa ART
    19. 🇮🇹 Federico Malvestiti Jenzer
    20. 🇮🇹 Francesco Pizzi Charouz
    21. 🇬🇧 Zak O’Sullivan Carlin
    22. 🇫🇷 Victor Martins ART
    23. 🇭🇺 László Tóth Charouz
    24. 🇲🇽 Rafael Villagómez Van Amersfoort
    25. 🇮🇱 Ido Cohen Jenzer
    🇪🇸 Pepe Martí Campos
    🇲🇨 Oliver Goethe Campos
    🇧🇧 Zane Maloney Trident
    🇦🇺 Christian Mansell Charouz
    🇺🇸 Kaylen Frederick Hitech
  • Schumacher: Az emberek túl hamar kritizálnak manapság

    Schumacher: Az emberek túl hamar kritizálnak manapság

    A Haas Forma-1-es pilótája, Mick Schumacher úgy véli, az embereknek több időt kellene szánniuk arra, hogy kritikát fogalmazzanak meg – különösen akkor, ha nem ismernek minden tényt.

    Schumacher az idénye zűrös nyitószakasza után került tűz alá, amelynek része volt egy nagy sebességű időmérős baleset Szaúd-Arábiában, ami miatt kimaradt a versenyről, egy béna ütközés Sebastian Vettellel Miamiban, majd egy nagy baleset az uszodánál a Monacói Nagydíjon.

    Schumacher azóta formába lendült. Kanadában a pályafutása legjobb hatodik helyére kvalifikálta magát, és bár az autója meghibásodott azon a versenyen, ezt követően Nagy-Britanniában és Ausztriában is pontot szerzett. Az év eleji ítélkezést azonban nem felejtette el. Az Autosportnak egy interjúban a nyári szünet előtt beszélt erről:

    „Egyesek bizonyos értelemben a címlapsztorikra koncentrálnak. Igen, megértem, hogy pénzt kell keresniük, és meg kell tenniük néhány dolgot. De másrészről azt is értékelném, ha tudod, talán több időt szánnának arra, hogy ténylegesen tényekkel állnának elő.”

    Bár a balesetek egy része a versenyző hibájából adódtak, voltak olyan esetek is, amikor a kívülállók nem ismertek minden részletet, de mégis véleményt formáltak – mint például amikor Schumachert felfüggesztési problémák hátráltatták Spanyolországban. Azt mondja, most már tudja, hogyan lépjen tovább ezeken:

    „Nem igazán gondolok vissza azokra, vagy megyek vissza hozzájuk, mert tudom, hogy mire vagyok képes. Tudom, hogy mennyit érek. Szóval, én igazából erre koncentrálok. Csak megpróbálom a legjobbat kihozni magamból, és általában a legjobb, amire képes vagyok, elég kell, hogy legyen ahhoz, hogy jól teljesítsek, mert ez így volt a Formula 2-ben és a Formula 3-ban is. Valamint a Formula 4-ben is. Bármely bajnokságban, amelyben junior kategóriában indultam, második vagy első tudtam lenni. Tehát nem látom az okát annak, hogy miért is ne lennék képes erre a Forma-1-ben is.”

    Az ilyen gondolkodásmód kialakítása része volt annak a mentális újraindításnak, amin Schumacher a monacói baleset után átesett. Ez a váltás kezdte meg változtatni a szezonjának narratíváját. Így folytatta:

    „Tudtam, mit kell tennem a teljesítményem javítása érdekében. Azt hiszem, el kellett gondolkodnom arról, ami történt, de arról is, hogy miért vagyok itt a Forma-1-ben. Ennek nagy része azért van, mert szeretem ezt a sportágat. Tehát erre koncentráltam, és azt mondtam, hogy oké, nézd, azért csinálom ezt, mert szeretem, és ha nem akarom csinálni, akkor nem kell csinálnom. Ez valóban segített abban, hogy újra egy pozitív helyre kerüljek. Lényegében már ezt követően sikerült jó munkát végeznem.”

    Ugyan a nyári szünet előtti utolsó két futam a silverstone-i-spielbergi bravúr után nem eredményezett pontokat, Schumacher optimista a szezon hátralévő részét illetően:

    „Úgy érzem, hogy az év elején egy kissé elvesztünk a beállításokban. Újraindítást kellett végrehajtanunk, majd újra a nulláról felépítenünk. Visszatekintve azokra a versenyekre, összehasonlítva azzal, amit mára elértünk a beállítások tekintetében, azt hiszem, nagyon-nagyon elégedettek vagyunk.”

  • Hivatalos lett a 2023-as Ausztrál Nagydíj időpontja

    Hivatalos lett a 2023-as Ausztrál Nagydíj időpontja

    Az Australian Grand Prix Corporation megerősítette, hogy a jövő évi eseményük március 30. és április 2. között kerül megrendezésre, így a Forma-1 március 31-től tér vissza a pályára. Ezzel a verseny már második egymást követő évben lesz a Forma-1-es világbajnokság harmadik fordulója.

    Bár Melbourne nagy korszakában a verseny hagyományosan a nyitó forduló volt, egy nemrég aláírt szerződéshosszabbítás részeként a rendezvény mostantól minden szezon első három fordulójában fog szerepelni. Az új megállapodás részeként az Albert Parknak mostantól számítva 2035-ig csak öt szezonnyitót garantálnak. Az AGP a 2024-es és a 2025-ös idényt nyitja meg, a másik három nyitós helyszínt pedig az ezt követő évtizedben osztják szét. A 2023-as verseny mindeközben jelentősnek ígérkezik, mivel valószínűsíthető, hogy először lesz egy melbourne-i születésű pilóta a rajtrácson.

    Oscar Piastri várhatóan a következő szezonban a McLarennél fog versenyezni, amivel Mark Webber és Daniel Ricciardo után ő lenne a harmadik ausztrál, aki a melbourne-i korszakban hazai versenyén indul, és az első melbourne-i versenyző. Az, hogy két ausztrál lesz-e a rajtrácson, még nem teljesen tiszta, mivel Ricciardo várhatóan elveszíti McLaren-ülését, hogy helyet adjon Piastrinak. A perthi születésű pilóta egyfajta sima csere keretében landolhat újra az Alpine-nál, tekintve, hogy Piastri megpróbál megválni a francia gyártótól.

    A 2023-as AGP egy teljesen új betétprogramot is kínál majd, hiszen a FIA Formula 2 és a Formula 3 először versenyez majd Ausztráliában.

    A Supercars is rendez majd egy pontokat érő versenyt az Albert Parkban, az esemény valószínűleg a második vagy harmadik forduló lesz a Newcastle 500 és talán a márciusi Tasmania SuperSprint után.

    Ezen túlmenően azonban nem sok hely marad további betétfutamnak, a helyi Carrera Cup a favorit, ha lesz egy negyedik szabad hely.