Címke: Formula 3

  • Vips dominált, Schumacher pedig bajnok lett a második futamon Hockenheimben

    Vips dominált, Schumacher pedig bajnok lett a második futamon Hockenheimben

    Mick Schumacher egy második hellyel szerezte meg a bajnoki címet a FIA Formula 3 European Championshipben. Az F3 idei bajnok a Motopark észt versenyzője, Jüri Vips mögött látta meg a kockászászlót. Vips és Schumacher mellett még a szintén észt, Ralf Aron ünnepelhetett a pódiumon.

    A verseny első köreiben Schumacher folyamatosan nyomás alatt tartotta Vipset. Azonban a hétszeres világbajnok Forma-1-es legenda fia a hetedik kör végén hibázott és ezek után kényelmes tempóban autózott tovább. Ezek után még volt egy kisebb elfékezése a Mercedes-Arénánál, azonban emiatt csak pár tizedmásodpercet vesztett. Schumacher elvégezte a feladatot, az első három hely valamelyikén ért célba. Ez az jelenti, hogy a legnagyobb riválisának, Daniel Ticktumnak semmi esélye sem maradt a bajnoki cím megszerzésére. A Red Bull által támogatott brit pilóta azonban minden tőle telhetőt megtett a tizenötödik helyről rajtolva, hogy életben tartsa bajnoki esélyeit.

    A biztonsági autó már közvetlen a rajt után a pályára hajtott, ugyanis Sacha Fenestraz és Julien Hanses a kavicságyban kötöttek ki. Az ütközés miatt törmelékek kerültek a pályára, ami miatt Enaam Ahmed defektet kapott.

    Az újraindítás után Vipsnek állandóan a tükrét kellett néznie, ugyanis Schumacher Premája nagyon közel volt hozzá, egészen a német hibájáig.

    A hiba után az észt fiatal meg tudta tartani a 4 másodperces előnyét Schumacherrel szemben. Természetesen meg is nyerte a futamot Schumacher és Aron előtt.

    Ralf Aron a nyolcadik helyről rajtolt ugyan, de az észt versenyző ki tudta használni azt, hogy Alex Palou és Rober Shwartzman összeakadtak a Mercedes-Arénánál, így az észt fiatal mindkét pilótát maga mögé tudta utasítani.

    Shwartman is és Jehan Daeuvala is meg tudta előzni a verseny során Palout. A verseny végén pedig Daruvala a visszafordítóban vetődött be Shwartzman Premája mellé az utolsó körben. Az indiai pilóta lett a negyedik, míg Shwartzmannak az újonc pilóták bajnokságának győztesének be kellett érnie az ötödik hellyel. A duót Fabio Scherer követte, aki ugyan rajtbüntetést kapott, amiért az első futamon ütközött Habsburg Ferdinánddal. A svájci pilóta az előkelő hatodik helyet szerezte meg.

    Ticktum és Palou óriásit csatáztak a hetedik helyért. A csatát végezetül Ticktum nyerte meg. Marino Sato pontszerző helyen autózott, azonban az egyes kanyarban kicsúszott, ami miatt Jonathan Aberdein, Nikita Troitckiy és Guan Yu Zhou és meg tudta őt előzni. A verseny során még két pozíciót vesztett, szóval a japán versenyző egy felejthető versenyen van túl.

    A mai nap legnagyobb vesztese viszont az a Marcus Armstrong, akinek az első futam előtt még a bajnoki címre is volt esélye, azonban az új-zélandi pilóta mindkét futamon nullázott. És ez még nem elég. Az új-zélandi fiatalt Jüri Vips és Robert Shwartzman is megelőzte az összetettben. Shwartzman ráadásul még az újoncok bajnoki címét is elhappolta Armstrong elől. Remélhetőleg Armstrongnak az utolsó futamon nagyobb szerencséje lesz majd.

    A bajnokság utolsó versenyét holnap reggel 10 órakor rendezik majd!

    A második futam végeredménye:

    Poz Versenyző Csapat Karosszéria/Motor Kör Különbség
    1 Jüri Vips Motopark Dallara/Volkswagen 21 35m34.771s
    2 Mick Schumacher PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 21 3.472s
    3 Ralf Aron PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 21 6.299s
    4 Jehan Daruvala Carlin Dallara/Volkswagen 21 7.775s
    5 Robert Shwartzman PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 21 9.021s
    6 Fabio Scherer Motopark Dallara/Volkswagen 21 10.179s
    7 Dan Ticktum Motopark Dallara/Volkswagen 21 10.925s
    8 Alex Palou Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 21 14.618s
    9 Jonathan Aberdein Motopark Dallara/Volkswagen 21 17.794s
    10 Nikita Troitskiy Carlin Dallara/Volkswagen 21 21.752s
    11 Guan Yu Zhou PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 21 22.548s
    12 Ferdinand Habsburg Carlin Dallara/Volkswagen 21 25.226s
    13 Ben Hingeley Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 21 30.297s
    14 Marino Sato Motopark Dallara/Volkswagen 21 30.952s
    15 Sebastian Fernandez Motopark Dallara/Volkswagen 21 31.353s
    16 Artem Petrov Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 21 31.675s
    17 Keyvan Andres Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 21 33.657s
    18 Ameya Vaidyanathan Carlin Dallara/Volkswagen 21 35.129s
    19 Sophia Florsch Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 21 37.704s
    20 Frederik Vesti Van Amersfoort Racing Dallara/Mercedes 21 1m19.269s
    Marcus Armstrong PREMA Theodore Racing Dallara/Mercedes 16 Kiesett
    Enaam Ahmed Hitech Bullfrog GP Dallara/Mercedes 7 Kiesett
    Sacha Fenestraz Carlin Dallara/Volkswagen 0 Kiesett
    Julian Hanses Carlin Dallara/Volkswagen 0 Kiesett

     

  • F3-as bajnok lett Mick Schumacher!

    F3-as bajnok lett Mick Schumacher!

    Újabb Schumacher mondhatja magát bajnoknak, noha (egyelőre még) nem Forma-1-ben, hanem az FIA Formula 3 European Championshipben, azaz az F3-as Európa-bajnokságban.

    A szezon végére látványosan erőre kapó Mick sorra kezdte nyerni a versenyeket, és meg is előzte az addig simán bajnok-esélyesnek tartott, Red Bull támogatott Dan Ticktumot. Sikerült is akkora előnyre szert tennie, hogy a szezon utolsó versenyéig sem kellett várnia azzal, hogy bajnokká „koronázzák”, Mick Schumacher ugyanis már az utolsó versenyhétvége második futamán bebiztosította bajnoki címét.

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia nagy valószínűséggel a Formula 2-ben folytatja majd a pályafutását jövőre, bár egyesek már 2019-ben a Forma-1-ben szeretnék látni.

    A hétvége további F3-as programja:

    Vasárnap, 10.05: F3, harmadik verseny (online)

    A második verseny beszámolójával hamarosan jelentkezünk.

     

  • Ki lesz a Formula 3 idei szezonjának egyéni bajnoka?

    Ki lesz a Formula 3 idei szezonjának egyéni bajnoka?

    A hétvégén rendezik a Formula 3 utolsó versenyhétvégéjét a Hockenheimringen. A konstruktőrök bajnokságát a Prema Theodore Racing már megnyerte, azonban az egyéni címre még három pilótának is van esélye. Vajon a hétszeres világbajnok F1-es legenda fia, Mick Schumacher, vagy a Red Bull által támogatott Daniel Ticktum, esetleg az új-zélandiak nagy reménysége, Marcus Armstrong fogja megnyerni a bajnoki címet?

    Mick Schumacher 49 pontos előnnyel vezet Daniel Ticktum előtt az egyéni pontversenyben. A brit fiatal pedig 20 ponttal előzi meg a Ferrari pilótaakadémiájába tartozó Armstrongot. A hátralevő futamokon a maximálisan megszerezhető 75 pont szerezhető, szóval Armstrong már az első futam után kiszállhat a küzdelemből.

    Mind a három fiatal pilóta versenyzett már a Hockenheimringen. Armstrong még a Formula 4 záróhétvégéjén versenyezhetett a 4.5 kilométer hosszú pályán. Ticktum és Schumacher már a Formula 3-ban is versenyezhettek a Baden-Württembergben megtalálható aszfaltcsíkon. Azonban egyik pilótának sincsenek jó emlékei erről a pályáról. Schumachernek a legjobb helyezése egy 12. hely volt tavalyról, míg Ticktumnak csak a 13. helyet sikerült megszereznie két évvel ezelőtt. Igaz, Ticktum beugróként szerepelt a 2016-os Formula 3-mas szezonban és az utolsó helyről rajtolva kellett felküzdenie magát.

    Armstrong az újonc bajnoki címért is harcol orosz márkatársával, Robert Shwartzmannal szemben. Az orosz, aki a legutolsó spielbergi hétvégén ünnepelhette első Formula 3-mas győzelmét, 48 és fél ponttal előzni meg a Motopark észt fiatalját, Jüri Vipset.

    Nézzük, miként élték meg az idei szezont a bajnokesélyes pilóták.

    Mick Schumacher (PREMA Theodore Racing)

    „Nagyon örülök, hogy a szezon második felében sikerült elkapnom a fonalat. Végre kifizetődött az a kemény munka, amiért én is és a csapat is megdolgoztunk. Természetesen az utolsó három futamon is meg szeretnénk mutatni, hogy mi vagyunk a legjobbak a mezőnyből. Nagy eséllyel pályázok az egyéni címre, azonban lépésről lépésre szeretnék haladni. Mindig az aktuális versenyre fogok koncentrálni, nem a bajnoki címre.”

    Daniel Ticktum (Motopark)

    „Egyszer fent, másszor lent. Így jellemezném az idei szezonomat. Az utolsó versenyhétévégén minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a bajnoki cím érdekében. Még mindig van esélyem a címre, azonban véleményem szerint a Premás srácoknak van a legnagyobb esélye. A Prema talált valamit, aminek segítségével elénk kerültek. Ennek ellenére a pályán a legjobbamat fogom nyújtani.”

    Marcus Armstrong (PREMA Theodore Racing)

    „Az idei évem olyan volt, mintha egy vidámparkban hullámvasútaztam volna. Egy tökéletes hétvégét általában egy katasztrofális hétvége követett. Rendkívül balszerencsés voltam, azonban számos sikert is ünnepelhettem. Ugyan van még esélyem a bajnoki címre, azonban csak matematikailag. Mindent meg fogok tenni azért, hogy elérjem az álmaimat. A végén pedig kiderül, hogy sikerül-e bajnoknak lennem, vagy nem.”

     

  • Hivatalos: George Russell a Williams pilótája lesz 2019-ben!

    Hivatalos: George Russell a Williams pilótája lesz 2019-ben!

    Három brit versenyző lesz 2019-ben a Forma-1 rajtrácsán: A Williams versenyzőjeként érkezik George Russell. Rajta kívül Lewis Hamilton a Mercedesnél és Lando Norris a McLaren színeiben képviseli majd Nagy Britanniát a királykategóriában.

    A Williams Racing több évre köti magához a Mercedes junior George Russell-t. A 20 éves brit versenyző az 2019-es Ausztrál Nagydíjon mutatkozik majd be a királykategóriában.

    Miután sikeres volt a gokart világában, George 2014-ben kezdte meg a formaautós pályafutását. Újoncként megnyerte a BRDC Formula 4 bajnokságot, és emiatt a McLaren Autosport BRDC díját is elnyerte. Ezt követően két évet töltött az európai Formula 3 sorozatban, majd 2017-ben megnyerte a GP3-at újoncként, pedig még akkor két verseny hátra volt az évből. Idén már a FIA Formula 2-ben jeleskedik, vezeti a bajnokságot, miközben már hivatalosan is a Mercedes-AMG Petronas Motorsport teszt- és tartalékpilótája.

    A bejelentése kapcsán George Russell ennyit mondott:

    „Nagy megtiszteltetés, hogy a Forma-1 történelmi és nagy presztízsű csapatához, a Williamshez csatlakozhatok, mert mindig is ez volt az álmom. Amikor gyerekként néztem a versenyeket, ahhoz képest igazán szürreális élmény az, hogy most csatlakozhatom a mezőnyhöz, olyan versenyzők mellé, akiket évek óta nagyra tartok. Köszönöm Clairenek és mindenkinek a Williamsnél, hogy bíztak ezen döntésükben, és Totónak és csapatának is a Mercedesnél, amiért fantasztikus támogatást adtak nekem a GP3-ban és a Formula 2-ben. Nagyon várom már azt, hogy elkezdhessem a munkát Groveban és megtehessem Forma-1-es versenyzőként is az első lépéseimet. Nagyon várom már Melbourne-t, hogy ott legyek egy Williamsben a rajtnál, és megkezdődjön egy új izgalmas kalandom.”

    Claire Williams, csapatfőnök-helyettes hozzátette:

    „Örülök, hogy bejelenthetem George Russell-t a Williamshez 2019-től kezdődően. Mindig is próbáltunk fiatal pilótákat felépíteni a Williamsnél, és George tökéletesen illeszkedik ezen törekvésünkbe. Már most nagyra tartják a paddockban, ő egy olyan versenyző akinek a karrierét már jó ideje magunk is figyeltük. Azon idő alatt amit eddig közösen töltöttünk, hiszünk abban, hogy remekül illeszkedik majd a csapatunkhoz, az elhivatottsága, szenvedélye és odaadása pont az, ami kell ahhoz, hogy pozitív dolgokat építsünk fel Groveban, és koncentrálhassunk a jövőnkre. Nagyon izgatottak vagyunk, és üdvözöljük George-ot, akivel várjuk már az együttműködést.”

  • Norris beszélne Hamiltonnal, még mielőtt maga is F1-es pilóta lesz

    Norris beszélne Hamiltonnal, még mielőtt maga is F1-es pilóta lesz

    Lando Norris még nem beszélt Lewis Hamiltonnal, mióta a McLaren bejelentette őt a versenycsapatába. A fiatal brit pilóta a következő hónapban lesz 19 éves, és Anglia valaha volt legfiatalabb pilótájaként lesz ott a rajtrácson jövőre Melbourneben, Ausztráliában. A tinédzser hasonló utat járt be mint Hamilton, megnyerte a presztízs értékkel bíró Formula 3 bajnokságot, miközben már a McLaren szolgálatába állt.

    Ő lesz az első brit újonc Wokingban Hamilton óta, ahol ő is kezdett több mint 10 évvel ezelőtt. Így nyilatkozott a kapcsolatukról Norris:

    „Nincs meg Lewis száma. Nem is emlékszem, hogy valaha is beszéltem volna vele, talán ha egyszer. Jó lenne beszélni vele, remek fickó.”

    Hamilton épp azon van, hogy megszerezze az ötödik világbajnoki címét, miután 67 ponttal megy Sebastian Vettel előtt, és már csak 100 pont érhető el a hátralévő versenyeken. Ez azt is jelenti, hogy egy hét múlva, akár már Amerikában bajnok lehet vasárnap. Norris pedig 2019-ben második britként csatlakozhatna a mezőnyhöz, 2019-re.

    Érkezhet azonban a Mercedes juniorja, a 20 éves George Russell is, aki épp nyerésre áll a Formula 2 bajnokságában, és reménykedik abban, hogy harmadik britként csatlakozhat hozzájuk, a Williams színeiben. Norrist már az Olasz Nagydíj előtt bejelentették, csapattársa Carlos Sainz lesz, aki a Renaulttól igazol a szebb napokat is látott McLarenhez.

    Norris végül így zárta a gondolatait:

    „Nem sokat változott az életem. Mindent figyelembe véve, ugyanúgy dolgozom a pályán és a McLaren gyárában is, ahogy eddig. Ami változott, hogy többen kérnek közös képet meg autogramot. Sokkal nyugodtabb vagyok, és ez is egy nagy dolog. Gyakorlatban ez annyit tesz, hogy például Japánban jó volt már úgy mennem az edzésre, hogy nem mondták azt, hogy figyeljek erre, vagy arra, és próbálj meg olyan jó kört összerakni, mint Stoffel vagy Fernando. Inkább csak annyi volt, hogy menj ki, és csinálj amit akarsz, csak természetesen.”

  • Stroll szerint Schumacher az F3-ból mehetne egyenesen az F1-be

    Stroll szerint Schumacher az F3-ból mehetne egyenesen az F1-be

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher 19 éves fia, Mick nagy eséllyel megnyeri az F3-es Európa-bajnokságot a hétvégén. A következő szezonban a logikus lépés a Formula 2 lenne számára, és valószínűbb, hogy ez is lesz, Lance Stroll szerint azonban válthatna rögtön a Forma-1-re, ahogy ő is tette

    A RaceFans arról kérdezte a Williams kanadai versenyzőjét, hogy szerinte profitálna-e Schumacher abból, ha előbb az F2-ben versenyezne?

    „Ez nagyon versenyző-függő.” – felelt Stroll. „Nem hiszem ez lehet egyértelműen jó, vagy rossz. Néhány versenyző lehetőséget kap bekerülni a Forma-1-be és ezt ki kell használni. Más versenyzők nehéz helyzetben vannak. Ez nagyon változó versenyzőnként, mindenkinek saját, egyedi a helyzete.”

    Stroll abból profitált, hogy egy 2014-es specifikációjú Williamsszel tesztelhetett, mielőtt debütált. Ettől függetlenül úgy véli, nagyon kemény dolog F3-ból az F1-be kerülni és megszokni annak sajátosságait.

    „Az erőhöz hozzászokik hamar az ember, ez attól függ, hogyan optimalizálják az autót. A gumik esetében szintén.”

    „Határozottan nagy ugrás a Formula 3 után (az F1), 15 másodperccel, vagy több, 20 másodperccel gyorsabb egy kör, függően a pályától. Ez határozottan nagy ugrás.”

    „Ő (Mick) nagyszerű munkát végez, különösen a szezon második felében. Úgy tűnik, minden összeállt.” – mondta Stroll. „A bajnokságnak még nincs vége, remélem sikerül neki megnyerni. Elég jó előnye van.”

  • Pippa Mann máris pipa a W Series-re!

    Pippa Mann máris pipa a W Series-re!

    A britek IndyCarban szereplő versenyzőnője, Pippa Mann máris kiborult a W Seriesen, amelynek célja a nők Forma-1-be segítése lenne. Ugyan reform időket élünk, mert külön formaautós szériát indítanának nőknek, de Mann szkeptikus még akkor is, ha Jamie Chadwicket is meghívták, aki honfitársaként nemrég lett az első hölgy, akinek sikerült egy brit Formula 3-as versenyt megnyernie.

    Mann tényleg tudhatja milyen nőként a magas szintű formaautózás, hiszen az elmúlt hat évben sikerült indulnia a híres Indianapolis 500-as viadalon is, de szerinte a W Series negatív hatással lesz a nőneműek versenyzésére, sőt szerinte ez egy visszalépés. Twitteren osztotta meg a gondolatait:

    „Milyen szomorú nap ez az autóversenyzésben. Azok akik próbálják így segíteni a női versenyzőket szegregálják őket, a támogatás helyett. Nagyon csalódott vagyok, hogy ilyen történelmi visszalépést kell megérnem. Hogy érthető legyen: azokkal vagyok, és megértem, akiknek ez az egyetlen lehetőségük a versenyzésre. Azok ellen vagyok, akik kényszerítik ezen versenyzőket ebbe a helyzetbe, mint az egyetlen lehetőségüket, hogy versenyezhessenek.”

    Mann 2011-ben történelmet írt azzal, hogy ő lett az első brit női induló az Indy 500-on. A követőinek azt is elárulta, egy 2017 júniusi bejegyzésében, hogy kétszer is kapcsolatba lépett a széria szervezőivel, és javaslatot tett, hogy miképp javítsák a nők helyzetét az autósportokban. A weboldalán is így ír erről:

    „Női versenyzőként elsősorban versenyzők vagyunk, a nemünk csak utána jön. Úgy nőttünk fel, hogy arról álmodunk, hogy versenyeket nyerünk, bajnokságokat, – bárki ellenében, ahogy teszik azt a férfi versenyzők is. Nem azért nőttünk fel, hogy elkülönítsenek, és csak egy női bajnokságot nyerjünk meg. Elégedett vagyok a nememmel, és szeretem azt is, hogy a bukósisakom rózsaszínű. Ez segít a kislányoknak abban, hogy könnyebben kiszúrjanak a versenyeken, és így tudják ők is, hogy van kiért szorítaniuk. A legtöbb támogatóm azért van velem, mert erős női programjuk van, és sportolónőként olyan környezetben szerepelek, ahol nem kapnak elég támogatást olyan női pilóták, akik ezt pedig megérdemelnék. Fogod a pénzt, mert egy tehetséges nő vagy, elmész versenyezni olyan helyre, ahol nincs megkülönböztetés, pont így kellene ennek mennie, ez ilyen egyszerű. Ez a valós terv a női versenyzők támogatására, ami megerősíti őket annyira, hogy jó technikával jó lehetőségeik legyenek a fejlődésre.”

  • W Series néven női formaautós széria indul 2019-ben!

    W Series néven női formaautós széria indul 2019-ben!

    Egy teljesen új versenyszériát indítanak 2019-ben, melynek különlegessége az, hogy csak női pilóták indulhatnak benne. A cél az, hogy felkészítsenek egy fiatal női tehetséget a Forma-1-re.

    Az utolsó nő, aki el is indult Forma-1-es Nagydíjon, az Lella Lombardi volt 1976-ban. A széria szervezői biztosak benne, hogy a „W Series” felkészíti a hölgyeket a férfiak elleni küzdelemre, és egyenlő feltételeket biztosít az indulóknak, legyen az edzés vagy más lehetőségek. Catherine Bond Muir vezérigazgató asszony így nyilatkozott:

    „Most rendkívül izgalmas időszakot élünk meg a motorsportok terén, és a nők életében is. Célunk az, hogy életre hívjuk ezt a sportágat, és megmutassuk a világnak, hogy a nők mire képesek. Számtalan sportágban láthatjuk ahol nők és férfiak is egyaránt indulnak, mégis külön értékelik a nőket, már csak azért is, hogy minél többen vegyenek részt benne. Eddig az autóversenyzés olyan sportág volt, ahol nem volt külön széria nőknek.” (És itt most elmorzsolunk egy könnycseppet a megboldogult magyar találmány Lotus Ladies Cupért… – a szerk.)

    A sorozat 2019 májusában indul majd, és a reményeik szerint 20 kiemelkedő hölgyversenyzővel, a világ minden részéről. Díjazás is lesz, másfél millió dollár a tét. A versenyek 30 percesek lesznek, európai versenyhelyszíneken.

    Az autók a Tatuus F3 specifikációjú járművei lesznek, 1.8 literes motorokkal és haloval. Bárki nevezhet, de az előválogatón David Coulthard, Adrian Newey és a korábbi Forma-1-es csapatvezető Dave Ryan dönti majd el, hogy ki juthat el tovább, az éles sorozatba is. Coulthard így nyilatkozott az új szériáról:

    „Ahhoz, hogy sikeres versenyzővé váljon valaki, képzettnek, eltökéltnek, versenyképesnek, bátornak és fizikailag is felkészültnek kell lenni, de ehhez nem kell férfivá is válni. A W Series abban hisz, hogy a női és férfi versenyzők tudnak és akarnak is egyenlő bánásmód mellett versenyezni majd, ha megkapják ugyanazon lehetőségeket és edzési módokat. Mi azon vagyunk, hogy ez megtörténhessen.”

  • Brawn szerint előbb F2 legyen Schumachernek, utána jöhet a Forma-1!

    Brawn szerint előbb F2 legyen Schumachernek, utána jöhet a Forma-1!

    Ross Brawn úgy véli, hogy Mick Schumachernek nem kell sietnie a Forma-1-be. Ő több csapatnál is együtt dolgozott a fiatal német pilóta édesapjával Michaellel, többek között az igazán sikeresnek mondható Ferraris korszakukban. Brawn ma már a Forma-1 sportigazgatója, és úgy gondolja, hogy több idő kell az ifjabb Schumachernek, aki most már uralja az European Formula 3-as kategóriát.

    Az orosz Tass ügynökségnek nyilatkozott:

    „Izgatott vagyok, mert tényleg jól megy. Sok emlék jön fel emiatt, de kell még neki pár lépés, mielőtt érdemes lenne a Forma-1-ben is elindulnia. Mick egy nagyon érett fiatalember, és tudom, hogy megérti azt, hogy még fejlődnie kell ahhoz, hogy készen álljon a száguldó cirkuszra.”

    Brawn szerint a logikus lépés a Formula 2 lenne jövőre Schumachernek:

    „Amennyiben Mick rendesen fel akar készülni a Forma-1-re, a következő szint amit meg kell lépnie, az a Formula 2. Ma már sokkal szorosabban együttműködünk a Formula 2-vel, és a pályák jó részét is megtanulhatná.”

  • Tost szerint is éretlen még Ticktum az F1-hez

    Tost szerint is éretlen még Ticktum az F1-hez

    A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost is éretlennek tartja még Daniel Ticktumot a Forma-1-hez.

    A napokban Ticktum azzal került a középpontba, hogy meggondolatlan megjegyzéseket tett Mick Schumacherre. A Formula 3-as Európa-bajnokságban versenyző Ticktum Instagramon kifakadt azzal kapcsolatban, hogy Mick Schumacher hirtelen elkezdte sorra nyerni a versenyeket és átvette a vezetést a bajnokságban. Számos kritikát kapott a megjegyzéseiért, de a brit versenyző erre adott válasza sem javított a helyzetén.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is elmondta, hogy fejlődnie kell még, mivel előbb jár a szája, mint az esze.

    Hasonlóan vélekedik Franz Tost is.

    „Ő egy tehetséges versenyző, de nekem úgy tűnik, hogy még túl korai lenne számára a Forma-1.” – mondta. „Szüksége van még egy, vagy két évre Super Formulában, vagy Formula 2-ben.”

    „A Forma-1 most nagyon komplex és nagyon gyors, és a Formula 3-ból egyenesen bekerülni a jelenlegi F1-es szabályok miatt nagyon nehéz.” – célzott Tost a szuperlicenszpont-gyűjtő szabályra.

    A Red Bull Junior Team-es versenyzőt a korábbi pletykák szerint szerette volna a Red Bull már jövőre beültetni a Toro Rossoba, azonban nincs ehhez elegendő szuperlicensz pontja. Noha azóta ezen megjegyzéseivel sem azt sugallja, hogy megérett volna a Forma-1-re.

    „Én szeretem a szuperlicensz szabályt. Ez azt jelenti, hogy ha egy versenyző a Forma-1-be érkezik, az rendelkezik a szükséges képességekkel és tapasztalattal.”