Címke: Formula 3

  • Van Amersfoort: Nem venném túl komolyan Ecclestone szavait!

    Van Amersfoort: Nem venném túl komolyan Ecclestone szavait!

    Frits van Amersfoort nem igazán ért egyet a Forma-1 korábbi urával, sőt, azt mondja, hogy az ő ideje már lejárt. Bernie Ecclestone mindeközben az elmúlt hetekben számos alkalommal kijelentette, hogy ő inkább törölné a teljes 2020-as szezont, és már 2021-re fókuszálna. Max Verstappen és Charles Leclerc pedig az ő csapatánál versenyeztek 2014-ben és 2015-ben így talán érdemes odafigyelni rá, hogy mit is mondott a NOS-nak:

    „Bernie ugyan azt hangoztatja, hogy ő már leírta a szezont, de én nem venném ezt komolyan.”

    Mint az ismert, 2017-ben pedig Ecclestonetól átvette a hatalmat a Liberty Media. amiről ez a véleménye:

    „Az ő ideje már lejárt. A partvonalon kívülről kritizálni pedig igazán „szép” és könnyű. Amennyiben nincsenek versenyek, persze, hogy sok dolog leáll.”

    A junior kategóriákban a versenyzők azért fizetnek egy csapatnak, hogy vezethessenek. Ők azonban csak akkor utalnak, ha már megtehettek bizonyos mennyiségű kilométert:

    „Versenyeznünk kell azért, hogy túlélhessünk. A pilóták és a támogatóik ezért fizettek. Ha nem megyünk, gondban leszünk.”

    A Van Amersfoort Racing 2020-ban három kategóriában is érdekelt: a Formula 4-ben, a Formula 3 Regional és az Euro Formulában is indulnának:

    „Sokkal rugalmasabbak vagyunk, mint a Forma-1. Szerencsére nekünk nem olyan sűrű a versenynaptárunk. 22 versenyhétvégét megoldani számomra is egy rejtély lenne. Mi 8 vagy 10 versenyhétvégét teljesítünk, és akár négy futamot is letudunk egy hétvégén. Kreativitással és némi jóakarattal ez megoldható.”

    A holland csapat tulajdonosa biztos benne, hogy még így is lehet elég verseny a szezonban, bár elismerte, hogy nagyon izgul amiatt, hogy milyen környezetben kezdhetik újra:

    „Bonyolult dolog újraindítani egy szezont. A versenyzők szinte mind repülővel utaznak, így ezzel együtt kell élni. Autóval Európában meg lehet tenni sok kilométert is, de repülővel most nem lehet menni sehová se.”

  • Flörsch: nem csak magam miatt tértem vissza

    Flörsch: nem csak magam miatt tértem vissza

    Hónapokkal azután, hogy borzasztó balesetet szenvedett, Sophia Flörsch ismét visszatért a versenyzés világába. Motivációja komplikáltabb, mint elsőre hinnénk.

    „Ha nemet mondtam volna, sokan arra fogták volna, azért, mert nő vagyok. „Nem elég kemény. Tipikus lány”, ez lett volna az ítélet. Ez nem csak nekem fájt volna, hanem nők motorsportban betöltött szerepének. Sokan még most is úgy gondolják, egy nő nem lehet olyan gyors, mint egy férfi. Vagy kemény, vagy makacs.”

    A sztereotípiák továbbra is megnehezítik saját, és sorstársai előrejutását, de reméli, ő már bizonyította elkötelezettségét. Utal arra is, hogy a sportot befolyásoló régivágású férfiak felfogása az igazi akadály a nők előtt.

    „A probléma az, hogy sok évvel ezelőtt az F1 a férfiak világa volt. Kemény munka volt vezetni az autókat és emberek haltak meg. Korábbi generációk még ma is úgy látják a sportot, ahogy akkor volt. De sokat változott. Ha egy prezentációt kell tartanom, mindig megmutatom, ahogy Charles Leclerc 250-nel vesz be egy jobbost Suzukában, mindezt egy kézzel, miközben megigazítja a tükrét. Szóval ő meg tudja csinálni egy kézzel a nők meg egyáltalán nem? Nem hiszem, hogy ez így lenne.”

    Flörsch tavaly visszatérésével bebizonyította, hogy szembe tud nézni a démonaival. Olyannyira, hogy Makaóban is rajthoz állt, korábbi balesete helyszínén. A Laureus ezért „Az év visszatérője” díjjal jutalmazta meg.

    „Több lehetőségem van a baleset miatt. Mindig az a lány leszek, aki balesetet szenvedett. Az emberek pedig kíváncsiak, meddig jutok el. Vagy ez, vagy csak tudni szeretnék, hogy túléltem a dolgot és jól vagyok.”

    Idén az F3-ban kapott ülést, a W Seriesben pedig továbbra sem kíván részt venni.

    „Az a mód, ahogy a W Series akar egy nőt az F1-be juttatni, nem igazán helytálló. Az autó valahol az F3 és az F4 között van. A következő lépés az lenne, ahol én is vagyok, itt azonban minimum 610 ezer font kell egyetlen szezonhoz (szemben a W Series félmilliós fődíjával – a szerk.).”

    Szeretem a motorsportot, ahogy van, és a legjobbak ellen akarok küzdeni. Szeretném, ha másként lenne, de a férfiak jobbak. Ezért akarok győzni vagy veszíteni közöttük, hogy tanuljak tőlük.”

  • A koronavírus áldozata lett Robert Shwartzman édesapja

    A koronavírus áldozata lett Robert Shwartzman édesapja

    A feltörekvő orosz versenyző, Robert Shwartzman édesapja, az üzletember Mikhail elhunyt koronavírus fertőzésben. A kétszeres olasz gokartbajnok, Lorenzo Travisanutto így fejezte ki az Instagramon kegyeletét egykori versenytársa felé:

    „Fogadd az őszinte részvétemet barátom. Csak elképzeléseim lehetnek arról, hogy mennyit jelentett neked az édesapád. Olyanok voltunk, mint egy család, és most is veled vagyok Robert. Isten veled Michael.”

    Egy nappal korábban Robert Shwartzman azt posztolta ki magához, hogy édesapja is COVID-19 fertőzött, de aztán a bejegyzés törlésre került. Shwartzman a Ferrari junior pilótája, illetve a tavalyi Formula 3 bajnok. 2020-ban már a Formula 2-ben indul, Mick Schumacher csapattársaként, a Prema Racingnél.

    Oroszországban április 18-án 36793 ismert koronavírusos esett mellett 313-an hunytak el a fertőzésben.

    https://www.instagram.com/p/B_IqcbnFbjT/

  • Egy újabb Schumacher által vezetett autó kerül kalapács alá!

    Egy újabb Schumacher által vezetett autó kerül kalapács alá!

    Eladásra kínálják Michael Schumacher Formula 3-as autóját, amivel a hétszeres világbajnok bajnoki címet tudott szerezni 1990-ben. A Motorsport-Total.com információi szerint azonban a 185 lóerős autó ára még mindig ismeretlen.

    Ha van egy kis felesleges zsebpénzed, amit ebben az időszakban nem tudsz mire költeni, akkor talán van esélyed arra, hogy egy igazi Michael Schumacher relikviával gazdagodjon a gyűjteményed. A német legenda F3-as autója ugyanis kalapács alá fog kerülni.

    A Formula 3-as autó pedig egy Reynard 903-as, amit a WTS csapata használt annak idején. Schumacher a német Formula 3-as bajnokságban vezette ezt az autót 1990-ben, amivel a szezon végén képes volt megszerezni a bajnoki koronát. Az autót egy Opel által gyártott hajtáslánc működteti és a tulajdonos szerint akár menni is lehet vele.

    Az 1990-es volt Schumacher második éve a német Formula 3-ban. A német ebben az évben tizenegyből öt versenyt volt képes megnyerni olyan riválisok ellen, mint például a kétszeres Forma-1-es világbajnok Mika Häkkinen.

  • Komoly pénzügyi problémákkal küzd egy patináns junior istálló

    Komoly pénzügyi problémákkal küzd egy patináns junior istálló

    Az alsóbb szériák egyik legmeghatározóbb csapata a holland VAR, vagyis a Van Amersfoort Racing. A csapat története során olyan versenyzők fordultak meg náluk, mint Max Verstappen, Charles Leclerc, Kevin Magnussen vagy éppen Mick Schumacher is.

    A csapat jelenleg a különböző regionális és nemzeti Formula 3-as és Formula 4-es sorozatokban indul(na) idén.

    A koronavírus által okozott helyzet miatt sokan aggódnak a Forma-1-es csapatokért pénzügyi szempontból ám a VAR alapítója Frits van Amersfoort szerint az alsóbb kategóriás csapatok még nagyobb veszélyben vannak.

    „A junior sorozatokban a csapatok legfőképpen a pilóták által hozott pénzekre támaszkodnak. Természetesen én nem követelhetem tőlük a szerződésekben foglaltak teljesítését, ha nem versenyzünk. Kaptunk ugyan némi előleget, de van 35 alkalmazottunk, akiket ki kell fizetnünk.” – kezdte a csapat alapítója és tulajdonosa.

    „A kérdés az, hogy meddig tudunk így kitartani, de szerintem hat hónapig ez így nem tud menni. Nem vagyok képben a Forma-1 pénzügyi helyzetével, de a probléma a mi szintünkön az, hogy nincsenek megtakarításaink. Persze akkor tudunk pénzt megspórolni, ha nem veszünk részt versenyeken, nem fizetünk a szállodákért, de mi csak akkor tudunk fizetni, hogy ha a versenyzőink fizetnek nekünk.” – tette hozzá.

  • A Red Bull leigazolta Igor Fragát a pilótaakadémiájukba

    A Red Bull leigazolta Igor Fragát a pilótaakadémiájukba

    A Red Bull a hivatalos oldalán jelentette be, hogy immáron Igor Fraga is tagja lett a juniorprogramjuknak.

    A fiatal brazil versenyző idén Formula 3-as bajnokságban fog versenyezni a Charouz Racing csapatának versenyzőjeként és most már az energiaitalosok teljes támogatását is élvezheti majd.

    Fraga először a brazil Formula 3-as szériában tette le a nevét, és emellett még szimulátoros versenyzőként is komoly sikereket ért el 2017 folyamán. Tavaly a harmadik helyet szerezte meg a Formula Regional Championship-ben, mielőtt megszerezte volna első bajnoki címét a Toyota Racing Series-ben.

    Fragának már az Esportban is voltak komolyabb sikerei: megnyerte a Gran Turismo Nemzetek Viadalát és a McLaren Shadow versenyét 2018-ban. A brazil fiatal mindezek mellett még a Forma-1 hivatalos Esport szériájában is megmérettette magát a 2017-es év folyamán.

  • Schumacher: A német motorsport kihal, ha hamar nem történik valami

    Schumacher: A német motorsport kihal, ha hamar nem történik valami

    A korábbi Forma-1-es autóversenyző, Ralf Schumacher biztos benne, hogy hazája motorsportja „kihal”, ha nem tesznek valamit hamarosan, mivel úgy érzi, hogy olyan kategóriák, mint például a gokart nem létezik Németországban.

    Korábban ez az ország számos versenyzőt adott a Forma-1 mezőnyének. A csúcs 2010 volt, amikor hét versenyzőt adtak a sportnak a németek: Michael Schumacher mellett ott volt még Sebastian Vettel, Nico Rosberg, Nico Hülkenberg, Timo Glock, Nick Heidfeld és Adrian Sutil. Ma már csak Vettel van, miután Hülkenberg versenyülés nélkül maradt 2020-ra. A junior kategóriák sincsenek eleresztve németekkel: Mick Schumacher a Formula 2-ben, David Schumacher a Formula 3-ban indul idén, így tehát Michael és Ralf fiai azok, akik tovább viszik a német zászlót. Ralf a Speedweeknek nyilatkozott:

    „Sajnos van egy gond Németországban, mivel a gokart gyakorlatilag megszűnt itt, különösen, ha Olaszországhoz vagy Angliához képest nézzük. És ez már látható, a német motorsport kihal, ha nem csinálunk valamit.”

    A Speedweek a cikkében rámutatott, hogy csak 800 német gokartos licensz van, és ez mindenképp egy alacsony szám mondjuk Angliához képest, ahol ugyanez 3900. Schumacher erről így beszélt:

    „A múltban a fiatalok mezőnye akkora volt, hogy egyeseket haza kellett küldeni az időmérő után. Ma 10-12 gokart rajtol el.”

    Schumacher szerint a gokartozás és a vezetés már nem trendi az ifjú németeknél, de arra is rámutatott, hogy a versenyzés költsége egyszerűen túl magas lett, és pont a fiát emelte ki példaként, aki a Formula 3-ban indul:

    „Minimálisan már 1.5 millió euróról beszélünk. Ez egy junior szériához képest abszurd. A Formula 2 az még egy millióval drágább. A FIA-nak ezt jobban kellene ellenőriznie, csökkentenie és központosítania kellene a szériákat.”

  • A Formula 2 és a Formula 3 szezonnyitói is tovább csúsznak

    A Formula 2 és a Formula 3 szezonnyitói is tovább csúsznak

    A Forma-1-es Gulf Air Bahreini Nagydíjának elhalasztását követően az FIA azt is bejelentette, hogy a Formula 2 és a Formula 3 szezonnyitó versenyei is – amik szintén Bahreinben kerültek volna megrendezésre – szintén elmaradnak.

    A sorozatok vezérigazgatója, Bruno Michel a következőt nyilatkozta: „Sajnálattal kell közölnöm, hogy el kellett halasztanunk a Formula 2 és a Formula 3 szezonnyitó bahreini hétvégéjét. Természetesen az emberein és a szurkolóink biztonsága a legfontosabb, és emiatt kellett így döntenünk.

    „A szezonközi tesztünket még sikerült megrendeznünk Sakhírban, és már nagyon várjuk, hogy a létező leghamarabb képesek legyünk versenyezni ott.

    „A Formula 2 és a Formula 3 módosított versenynaptáráról pedig majd a későbbiekben fogunk majd hivatalos információt adni.”

  • Van der Garde: Nicholas Latifi nem elég jó a Forma-1-hez!

    Van der Garde: Nicholas Latifi nem elég jó a Forma-1-hez!

    A korábbi Forma-1-es autóversenyző, Giedo van der Garde úgy véli, hogy a sport egyetlen 2020-as újonca, Nicholas Latifi nem elég jó a Forma-1-hez. A holland pilóta 2013-ban versenyzett a királykategóriában, és a hazai Formule 1 magazinjuknak nyilatkozta azt, hogy szerinte a 24 éves Formula 2 veterán csak szenvedni fog a Williamsnél idén George Russell mellett:

    „Nem hiszem, hogy Latifi kellően jó, így nehéz dolga lesz Russell ellen. Azt láttam, hogy Russell csak megy előre, mert egy nagyszerű tehetség, amit mutatott már a Formula 3-ban és a Formula 2-ben is. Latifi ugyan elért a Forma-1-be, de tudjuk, hogy rengeteg pénzt hoz, ami kell a Williams túléléséhez. Nem vagyok elájulva Latifitől, mint versenyző.”

    Az is tény, hogy a válságos állapotban leledző Williams 2019-ben tök utolsó volt, és a lengyel támogatójuk, az Orlen Robert Kubicával együtt lelépett, aki szintén csak szenvedett George Russell mellett. Latifi, a 2019-es tartalékjuk a fia a kanadai milliomos Michael Latifinek, akinek 10%-os részesedése van a McLarenben.

    Van der Garde elmondta a véleményét a Forma-1 jelenlegi legöregebb pilótájáról, a 40 éves Kimi Räikkönenről, akinek szerinte félre kellene már állnia az új tehetségek miatt:

    „Szerintem Räikkönennek már utat kellene adnia egy fiatal tehetségnek. Remélem, hogy mihamarább eljön a nap, amikor abbahagyja.”

  • Sophia Flörsch a Campos Racinggel indul az F3-ban!

    Sophia Flörsch a Campos Racinggel indul az F3-ban!

    Alex Peroni és Alessio Deledda mellett Sophia Flörsch lesz még a Campos Racing versenyzője a Formula 3-ban 2020-ban. A német hölgyversenyző azt követően kötelezi el magát a Formula 3 iránt, hogy tavaly a HWA Racelab versenyzőjeként részt vett többek között a Makaói Nagydíjon is, ahol egy évvel korábban a horrorba illő balesete után hátsérülést szenvedett. Felépülését követően 2019-ben visszatért a versenyzéshez, múlt héten Flörsch ezért komoly elismerésben is részesült, hiszen megkapta a Laureus-díját, az év visszatérése kategóriában.

    2020-ban Flörsch a korábbi GP2-es versenyző, Facu Regalia edzősködése mellett kezdi az évet. Először az idei Formula 3-as versenygépét Bahreinben próbálhatja majd ki Sakhírban, március 1-3 között, a kollektív teszten. A kisasszony érthetően boldog:

    „Nagyon boldog vagyok, hogy a FIA F3 bajnokságban a Campos Racinget képviselhetem. Ez lesz az első szezonom egy jelenlegi Formula 3-as autóval, Pirelli gumikkal, DRS-sel és a Mecachrome motorral. A tesztnapokon kívül is sokat kell még tanulnom, de nagyon várom már, hogy versenyezhessek a legjobbak ellen. Számomra fontos, hogy minden versenyhétvégén egyre jobb legyek, együtt dolgozhassak a csapattal, és jól érezzem magamat. Remek évem lesz. Adrian Campos tapasztalata és az alakulata pedig biztosan nagy segítség lesz nekem.”

    Adrian Campos, korábbi Forma-1-es versenyző a Campos Racing elnökeként így nyilatkozott:

    „Nagy megtiszteltetés, hogy Sophiát a köreinkben tudhatjuk. Ő egyike a legtehetségesebb pilótáknak, és a kitartás mintapéldája. Sophia az egyik legszorosabb bajnokságban akar most eredményt elérni nemzetközi szinten, a FIA F3 bajnokságában, és komoly harcra készül.”