Címke: Formula 3

  • Idén is tesztversenyző lesz a Forma-1-es Williamsnél Roy Nissany

    Idén is tesztversenyző lesz a Forma-1-es Williamsnél Roy Nissany

    A tavalyi együttműködés után az idei évben is tesztversenyzőként marad a Williams Forma-1-es istállónál az izraeli Roy Nissany, aki Magyarországon kezdte pályafutását.

    A brit csapat kedden a honlapján megjelent közleményben jelentette be, hogy a 26 éves versenyző a tavalyihoz hasonlóan az idei szezonban is három pénteki szabadedzésen vezeti majd a Williams versenyautóját, amelybe az idény előtt Bahreinben sorra kerülő hivatalos teszten is beül. Ezek mellett Nissany a csapat grove-i központjában a tavalyinál nagyobb szabású szimulátoros háttérmunkát is végez majd.

    Az izraeli versenyző az előző idényben a Forma-2-es világbajnokságban indult, és Spa-Francorchamps-ban az első rajtkockából indulhatott a sprintfutamon.

    „Csapatként nagyon elégedettek voltunk azzal a munkával, amelyet Roy 2020-ban a pályákon, valamint a szimulátorban végzett, mert ezekkel hozzájárult ahhoz, hogy a versenyautóval egyre jobb köridőket értünk el a szezon során” – idézte a Williams közleménye a tavaly augusztusban tulajdonosváltáson átesett istállót vezető Simon Robertset.

    Oláh Gyárfás, Nissany menedzsere, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az MTI-nek kedden azt mondta, mindazt, amit mentoráltjával megtapasztaltak az elmúlt tíz évben, szeretnék kamatoztatni a kategória tehetséges magyar versenyzőinek támogatásában.

    „Vannak fiataljaink a Forma-4-es kategóriában, de ahhoz, hogy valaki a Forma-1 közelébe juthasson, végig kell járnia a lépcsőfokokat, először a Forma-3-ban, majd a Forma-2-ben kell versenyezni, ebben pedig szeretnénk segítséget nyújtani, alapozva arra, amit Roy pályafutása során eddig átéltünk” – nyilatkozta Oláh Gyárfás, aki szerint a cél az, hogy a következő 5-10 évben újra legyen Forma-1-es versenyzője az országnak, ehhez azonban először a tehetségek közül valakinek a Forma-3-ba kell bekerülnie.

    Az F1-ben eddig egy magyar versenyző fordult meg, Baumgartner Zsolt 2004-ben a Minardi színeiben indult, és az Egyesült Államok Nagydíján nyolcadikként célba érve egy pontot szerzett.

  • A Mercedes új junior pilótát igazolhat

    A Mercedes új junior pilótát igazolhat

    A Mercedes közel járhat ahhoz, hogy újabb pilótával bővüljön az utánpótlásprogramja.

    A csillagos márka kötelékébe tartozó két legnagyobb név jelenleg Esteban Ocon és George Russell, mindketten a Forma-1-ben versenyeznek. Előbbi az Alpine, utóbbi a Williams színeiben.

    Az Ekstra Bladet nevű lap értesülései szerint azonban most egy dán pilóta van a bajnokcsapat célkeresztjében, aki nem más, mint Frederik Vesti. Az ő menedzsere – név szerint Dorte Riis Madsen – pedig a korábbi Forma-1-es pilótával, Kevin Magnussennel dolgozott együtt.

    A már említett dán lap szerint a felek már hónapok óta kapcsolatban vannak, és közel a megállapodás, igaz egyikőjük sem kommentálta a híreket.

    Vesti tavaly a Formula 3-ban versenyzett, és negyedik helyen végzett a bajnokságban. Csapatával, a Premával, bajnoki címet ünnepelhettek.

  • Verstappen szerint nagy lesz a hype Mick Schumacher körül

    Verstappen szerint nagy lesz a hype Mick Schumacher körül

    Mick Schumacher idén kezd a Forma-1-ben, de nehezebb dolga lesz, mint volt Max Verstappennek, akinek az apja szintén ismert korábbi autóversenyző. A Red Bull pilótája az f1-insider.com-nak beszélt erről, aki Micket kisgyermek kora óta ismeri, mivel Michael Schumacher és Jos Verstappen a szabad hétvégéiken együtt látogatták a gokart pályákat. Max nevetve elismerte, hogy egyszer még Michael nagybácsinak is hívta Mick apját:

    „Akkor még nem tudtam németül, így nem is tudom, hogy miképp beszélgethettünk. Soha nem a rekorder világbajnokot láttam benne, nem is tudtam erről. Látható ez azokon a fényképeken és videókon, amelyeket otthon őrzünk. Még mindig jó emlékeim vannak ezekről a hétvégékről. Schumacher nagyon kedves volt, és egy igazi családapa.”

    2021-től már Michael és Jos gyermekei együtt koptatják majd a Forma-1-es pályákat, miután a 21 éves Schumacher a Haashoz igazolt, és itt mutatkozik majd be. A 23 éves Verstappen így látja a helyzetét:

    „Ez más lesz Micknek, mint velem volt. Az ő apja egy rekorder világbajnok, és már a gokartos időkben is volt emiatt nyomás rajta. A Formula 4-ben, Formula 3-ban, majd most a hype csak egyre nagyobb lett. Jó környezetbe kerül ugyanakkor, jó emberek ügyelnek rá, és jól is dolgoznak.”

  • A Prema bejelentette második versenyzőjét is 2021-re

    A Prema bejelentette második versenyzőjét is 2021-re

    A Red Bull junior versenyzője, Dennis Hauger lesz a Prema Formula 3-as csapatának egyik pilótája. Eddig csak Arthur Leclerc-t jelentették be, most a norvég a második, akinek szerződtetését megerősítették.

    Hauger már idén is az F3-ban versenyzett, ám mindössze 17. lett összetettben. A magyar főversenyen szerezte meg első pontjait, ott nyolcadik lett, majd a sprintverseny után felállhatott a dobogóra.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhatok a Premához 2021-ben” – nyilatkozta a Red Bull neveltje. „Miután eltöltöttem egy kis időt a csapattal ősszel, máris otthon érzem magam. Nagyon élveztem a csapatszellemet és azt a kemény munkát, illetve figyelmet, amit minden egyes részletbe belefektetnek. Alig várom, hogy visszamehessek Olaszországba és készüljünk a következő évadra.”

    A Prema csapatfőnöke, Rene Rosin is jó véleménnyel van Haugerről, szerinte ő az egyik legígéretesebb tehetség az együléses juniorszériákban: „Ezt megtapasztalhattuk a Formula 4-ben is, amikor a riválisunk volt, szenvedélyes és sportszerű versenytárs volt. A fiatal kora ellenére már az első F3-as szezonjában mutatott valamit, és az első közös tesztünk alkalmával is lenyűgözött. Várjuk, hogy újra a pályán láthassuk, illetve azt is, hogy teljes legyen a felállásunk az előttünk álló szezonra.”

    A 2021-es évad egyébként májusban rajtol Barcelonában.

  • A Hungaroring 2021-es nemzetközi versenyeinek a tervezete

    A Hungaroring 2021-es nemzetközi versenyeinek a tervezete

    Egy év alatt a koronavírus miatt hamar rászoktunk az átlagosnál óvatosabb fogalmazásra az időpontok tekintetében a koronavírus miatt, és nincs ez másképp a Hungaroring esetében sem. Érdemes egy pillantást vetni újra a tavalyi cikkünkre a 2020-as tervekről, és aztán szomorúan konstatálni, hogy mennyire is mást hozott a COVID-19 miatt a valóság.

    Amit tehát most publikálunk kronológiai sorrendben, azt nagyon hangsúlyozzuk, hogy egyelőre csak a szériák által hivatalosan is bejelentett időpontok. Az, hogy látogatható lesz-e az adott verseny, rengeteg dologtól függ, ahogy megszokhattuk azt már idén is.

    A TCR Europe sajnos újra nem látogat el hazánkba, pedig volna magyar érdekeltség is. A GT Sprint versenyautók sem érkeznek majd már szeptemberben. Továbbra sem tudjuk, hogy mikor kezdődik el a Hungaroring azon mértékű és szintű felújítása, amelyet évek óta ígérnek, és feltehetően az eddig ismert tervek is jelentősen módosulnak majd, ha egyszer végre valójában is nekikezdhetnek majd. Itt hangsúlyoznánk azért, hogy ez a dolog elképesztően nem a pálya vezetésének az akaratán múlik, sokkal összetettebb kérdés ez. Jelen pillanatban azt sem tudjuk még, hogy folytatódik-e a közkedvelt Nagy Futam programsorozat Budapesten, ami közkedvelt volt a rajongók, versenyzők és a csapatok, szériák köreiben is. Valószínűbb azonban az, hogy nem. Mi lesz akkor a jelenlegi ismeretek szerint?

    2021. május 14-16. WTCR

    A szezont elviekben kicsit később a megszokottnál, de Michelisz Norbiék nyitják, de nyilván találkozhatunk újra majd Tassi Attilával is és a Zengősökkel. A széria idén jól megvolt nézők nélkül, lehet, marad ez jövőre is, az év elején szinte még biztosan.

    2021. június 12-13. ETRC

    Kiss Norbert talán a legnagyobb vesztese a 2020-as be nem fejezett kamion Európa-bajnoki szezonnak, a Révész Truck Racing Teammel együtt. Hasonló eredményekkel ahogy idén ment nyilván elégedett lenne helyben is a közönség, az ETRA alapvetően pedig szeretne nézőket.

    2021. július 10-11. International GT Open + EuroFormula Open

    Évek óta az egyik legstabilabb eleme hazánknak, köszönhetően a jó magyar promóternek is. Az sem elképzelhetetlen, hogy lesz újra magyar a mezőnyben, mert Keszthelyi Vivien elég feltűnően gyakorol egy EuroFormula autóval mostanság…

    2021. július 30-augusztus 1. Formula 1 Magyar Nagydíj

    Annyi változás várható az eddig megszokottakhoz képest, hogy a Formula 2 2021-ben nem látogat el Mogyoródra, míg a Formula 3 igen. Lesz azonban kárpótlásul W Series, illetve a jól megszokott Porsche Szuperkupa. Jegyek pedig már most is megválthatók.

  • Többre számított juniorjaitól a Renault

    Többre számított juniorjaitól a Renault

    A Renault viszonylag sikeres évet zárt a Forma-1-ben, mindkét pilótájukkal dobogót ünnepelhettek, míg a csapatbajnokságban ötödikként végeztek. Formula 2-es versenyzőikkel azonban nem voltak maximálisan megelégedve, összességében azonban volt olyan növendék is, aki bajnoki címet szállított nekik. Cyril Abiteboul a Renault Sport Academy év végi visszatekintőjében értékelt.

    „Oscar Piastri F3-as bajnoki címe hihetetlen pillanat volt, amire nagyon büszkék vagyunk” – kezdte a francia a legfőbb pozitívummal, melynek okot adó pilóta jövőre már az F2-ben versenyez majd. Abiteboul ezután rátért az F2-ben versenyző fiataljaikra.

    „Ugyanakkor többet reméltünk Guanyu Zhou-tól és Christian Lundgaard-tól a Formula 2-ben. Kicsit csalódottak vagyunk a bajnoki hatodik és hetedik helyük miatt, hiába szállítottak néhány dobogót és győzelmet. Tudjuk, hogy mindegyikük képes jobbra, és azzal is tisztában vannak, hogy jobban is kell teljesíteniük, hogy fejlődhessenek az akadémián” – zárta gondolatát.

  • Todt: Schumachert úgy kezelik, hogy visszatérhessen a normális életéhez

    Todt: Schumachert úgy kezelik, hogy visszatérhessen a normális életéhez

    A Forma-1-es legenda Michael Schumacher kezelése úgy történik, hogy végül visszatérhessen majd a normális életéhez, állítja Jean Todt. A FIA elnöke egyike azon keveseknek, akik személyesen is meglátogathatják otthonában, hiszen jó ideje barátok is. Gyakorlatilag semmit sem tudni az 51 éves Schumacherről, annak 2013-as síbalesete óta. A korábbi Ferrari csapatfőnököt ezúttal a Ouest France kérdezte:

    „Ezen témában nagyon diszkrét vagyok. Mindannyian tudjuk, hogy Michaelt igen súlyos baleset érte, és sajnos ez számára komoly következményekkel járt. Ezt követően úgy kezelték, hogy visszatérhessen majd egy sokkal normálisabb élethez.

    Todt kifejtette a véleményét Schumacher 21 éves fiáról is, aki jövőre már a Forma-1-ben indul, az amerikai kiscsapat, a Haas kötelékében:

    „A Formula 3-ban 2018-ban volt bajnok, a Formula 2-ben idén. A következő lépés számára a Forma-1, és talán ez lesz neki a legnehezebb. Megmutatta ugyanakkor azon képességét, hogy ki tudja hozni a maximumot egy versenyautóból. Így ha olyan autója lesz, mint amilyen Romain Grosjeannak vagy Kevin Magnussennek, az ő teljesítményükkel összehasonlítható lesz. Ha olyan autója lenne, mint Lewis Hamiltonnak vagy Valtteri Bottasnak, akkor feltehetően az eredményei is mások lennének. Abban reménykedhet ő és a Forma-1 is, hogy több autó is képes lesz a jövőben megközelíteni a Mercedes szintjét.”

  • Jönnek a csajok a Hungaroringre! Íme a 2021-es W Series versenynaptár

    Jönnek a csajok a Hungaroringre! Íme a 2021-es W Series versenynaptár

    A W Series bemutatta a 2021-es versenynaptárát. A női versenyzős széria a Forma-1 betétprogramja lesz jövőre, és most már azt is tudjuk, hogy mely versenypályákon. A Hungaroring is bekerült a versenynaptárjukba.

    A sorozat egy ambiciózus projekt, amely 2019-ben adott egy extra lehetőséget a motorsportok terén. Itt csak nők indulhatnak, teljesen megegyező versenyautókkal. A bemutatkozó szezonjuk pedig komoly harcot eredményezett a brit Jamie Chadwick és a holland Beitske Visser között. Az első bajnok végül Chadwick lett, de 2021-ben Visser arra készül, hogy visszavághasson. A hölgyek a Forma-1 mellett az alább ismertetett helyszíneken versenyezhetnek majd. A Hungaroringen például nem lesz Formula 2-es verseny, de lesz Formula 3 és W Series is.

    A szezonnyitó Franciaországban lesz, június 26-án. majd következik Ausztria, Anglia, Magyarország, Belgium, Hollandia, Amerika és Mexikó. Ez a versenynaptár tehát 8 versenyhelyszínt tartalmaz, így sokkal hosszabb lesz az a hölgyeknek, mint volt 2019-ben, amikor csak hat versenyhétvégéjük volt.

  • Shwartzman 2021-ben is marad a Premánál a Formula 2-ben

    Shwartzman 2021-ben is marad a Premánál a Formula 2-ben

    Robert Shwartzman folytatja a Prema csapatával, és bemutatkozó éve után 2021-ben is a Formula 2 bajnokságában indul. Az orosz pilóta a Ferrari versenyzői akadémiájának a tagja, idén negyedik lett a bajnokságban, és négy győzelmet szerzett, többet, mint bárki a mezőnyben.

    Shwartzman csapattársa a regnáló Formula 3-as bajnok lesz, Oscar Piastri, aki a Haasba és a Forma-1-be igazoló Mick Schumacher helyére érkezik. Így nyilatkozott az orosz:

    „Boldog vagyok, hogy 2021-ben is folytathatom a karrieremet a Premánál a Formula 2-ben. Csapatként természetesen a győzelem a célunk és hogy tovább fejlődjek, az idei tapasztalatok után. Keményen dolgozunk, fejlesztjük az autót, és egy újabb évet leszünk együtt, ami örömteli. Negyedik éve dolgozunk együtt, és a lehető legtöbbet akarjuk kiaknázni ebből a kapcsolatból. Köszönettel tartozom mindenkinek aki támogat és elhivatottak ebben.”

    Jövőre tehát már negyedik éve lesz Shwartzman a Premánál, az olasz csapattal a 2018-as Európai Formula 3 bajnokságában indult először, 2019-ben pedig megnyerték a FIA Formula 3 bajnokságát is. A csapatfőnök, Rene Rosin így nyilatkozott:

    „Örömmel folytatjuk az együttműködésünket Roberttel 2021-ben is. Remek volt vele eddig is együtt dolgozni, és büszkék vagyunk a folyamatos fejlődésére. Igazi ritka tehetség ő, és azt várjuk tőle, hogy jövőre megtesz még egy lépést előre. 2020-ban azonnal bebizonyította, hogy tud nyerni, és erre építve 2021-ben folyamatosan versenyképesek akarunk vele lenni.”

  • Ezzel a rajtszámmal indul Schumacher F1 karrierje!

    Ezzel a rajtszámmal indul Schumacher F1 karrierje!

    Mick Schumacher kiválasztotta azt a számot, amelyet a Forma-1-es karrierje alatt fog használni, ez pedig nem más, mint a 47-es. A Haas szerdán jelentette be a Formula 2 tabelláját vezető Schumachert alkalmazzák jövőre és ezt követően is.

    A Forma-1 2014-ben vezette be azt a rendszert, hogy a versenyzők 2 és 99 között kiválaszthatnak egy számot, amelyet végig használhatnak a bajnokságban eltöltött éveik alatt.

    Schumacher használt már különféle számokat azon tesztlehetőségek alkalmával, amikor a Ferrarival vagy az Alfa Romeo F1-es gépeivel ismerkedhetett 2019-ben, de a 47-es először egy privát teszten tűnt fel nála, amikor a Ferrarival ment Fioranóban. Így indokolta a döntését:

    „Alapvetően azért, mert a 4-est és a 7-est igazán szeretem, mint számokat. A Formula 3 bajnokságát 4-es rajtszámmal nyertem meg, a 7-es pedig szintén közel áll hozzám. Mivel már mindkettő foglalt volt, azt gondolom, hogy a legjobb döntés az, ha a 47-est használom. Végül pedig, ami végképp meggyőző volt, hogyha összeszámoljuk a családunkban a születésnapokat, az 47-et ad ki, ez pedig egy remek dolog, és csak aláhúzza azt, hogy ezt a számot kell választanunk.”

    Schumacher 2021-es csapattársa a Haasnál Nikita Mazepin lesz, akinek még el kell döntenie véglegesen a rajtszámát. A 99-es tetszett volna neki, de azt jelenleg Antonio Giovinazzi használja a mezőnyben.

    Mindeközben az is kiderült, hogy a Haasnál beugrós Pietro Fittipaldi az 51-es rajtszámmal indul a hétvégén Bahreinben, a Williams tesztpilótája, Jack Aitken pedig a 89-est választotta bemutatkozásul.