Címke: Formula 3

  • Egy év után változik az F2-es és F3-as hétvégék lebonyolítása

    Egy év után változik az F2-es és F3-as hétvégék lebonyolítása

    Egy évvel ezelőtt eszközöltek drasztikus változtatásokat a két Forma-1-est betétszéria lebonyolításában. Ennek eredményeképpen a két sorozat sosem futott egy hétvégén, és egy fordulóban három versenyt is rendeztek.

    A két sorozat promóterei s az FIA most felülvizsgálták az ezévi tapasztalatokat, és úgy döntöttek, hogy ismét módosítanak a sportszabályzat versenyhétvégék lebonyolítására vonatkozó pontján.

    2022-től ismételten egyszerre fog versenyezni a Formula 2 és a Formula 3, amelyeknél egy szabadedzés, egy időmérő és két futam lesz majd a hétvége programja. Ez gyakorlatilag megegyezik a tavaly évig fennálló formátummal.

    Mindkét sorozat esetében az időmérő edzés eredménye fogja meghatározni a két-két futam rajtsorrendjét. A szombati első futamok rajtsorrendje az F2-esek esetében a pénteki kvalifikáció első tíz helyezettjének a fordítottja lesz, míg az F3-asoknál továbbra is a legjobb 12-t fordítják majd meg. A vasárnapi versenyek rajtrácsa pedig értelemszerűen az időmérő végeredménye alapján fog felállni.

    A változás okát pedig Stefano Domenicali vázolta fel:

    „A 2021-es szezon rendkívül izgalmas volt, mindkét bajnokságban rengeteg tehetség mutatkozott be. Szeretnénk biztosítani, hogy minden rajongó maximális szórakozást kapjon egy versenyhétvége alatt, ezért 2022-től újra egyesítjük a két sorozatot.  Ezzel több akció és esemény lesz egy adott hétvégén, és olyan tartalmat adunk a rajongóknak, amelyek lekötik és izgalomban tartják őket.”

    Bruno Michel, a két sorozat vezetője pedig kiegészítette az olasz szavait:

    „Idénre költséghatékonysági szempontok miatt szeparáltuk el a Formula 2-t és a Formula 3-at, ami hatékonynak bizonyult. Mégha ilyen szempontból ez jól is működött, voltak olyan érdekek, ami miatt változtatnunk kellett. Megértettük, hogy az idei formátumnál előfordult, hogy két forduló között rengeteg idő telt el, ami korántsem ideális. Ezen kívül különböző részvényesek, érdekelt felek is szerették volna, hogyha a két bajnokság ismét együtt versenyezhessen. Alapos mérlegelés után végül az FIA-val úgy döntöttünk, hogy eleget teszünk ennek a kérésnek.”

  • Hauger nyerte a főfutamot, nagyot lépve ezzel a bajnoki cím felé

    Hauger nyerte a főfutamot, nagyot lépve ezzel a bajnoki cím felé

    A Prema pilótája, Dennis Hauger nyerte meg az FIA Formula 3 zandvoorti hétvégéjének legfontosabb versenyét, a főfutamot. A norvég fiatal a 27 megszerzett pontjával már a fél kezét rá is teheti a trófeára, mivel a közvetlen riválisa, Jack Doohan a negyedik helyen végzett.

    A pole-ból rajtoló Dennis Hauger jól rajtolt és megtartotta a vezető helyét David Schumacher és a tegnapi nyertes Victor Martins előtt. Hauger bajnoki riválisa, Jack Doohan azonban két pozíciót is veszített, ami egyáltalán nem hiányzott neki. Caio Collet a 2. körben egy zseniális manőverrel előzte meg Logan Sargeantet a döntött kanyarban.

    Az élen a Prema norvég pilótája gyorsan ellógott Schumacher elől, kiépítve magának egy magabiztos másfél másodperces előnyt. Mögöttük az MP Motorsportot erősítő Collet akciózott a csapattárs Martin mellett, aki Schumachert kezdte el támadni a 2. helyért.

    A mezőny közepén Frederik Vesti kezdte a legjobb a versenyt. A Mercedes junior dán pilóta a 14. helyről rajtolt és a 8. körre már a pontszerző 10. helyen haladt az első futamot megnyerő Arthur Leclerc előtt.

    A 11. körre Hauger előnye 2,5 másodpercre hízott, a Tridentnél versenyző Schumachernek pedig továbbra is védekeznie kellett Martins-nal szemben. Mögöttük a hetedik helyen autózó Jak Crawford kezdett el küszködni a gumijaival, ami miatt Collet meg is tudta előzni őt.

    A versenyzők „DRS vonatokba” kerültek, ami miatt a mezőny elején és a közepén sem láthattak a nézők túl sok előzést a pályán. Juan Manuel Correa egy túlzottan optimista manővert mutatott be Matteo Nanninivel szemben, ami miatt az olasz pilóta kisodródott a kavicságyba. Az amerikai-kolumbiai versenyző később egy 10 másodperces időbüntetést kapott a megmozdulásáért.

    A 22. körben jött a dráma, amikor Martins megpróbálta megelőzni Schumachert a döntött kanyarban, azonban ütköztek és a német pilóta a gumifalban között ki. Az eset miatt virtuális biztonsági autós fázis lépett érvénybe. Martins a veszélyes manőveréért egy 10 másodperces büntetést kapott a steawrdoktól.

    A sorrend végül nem változott, Hauger nyert Novalak és Alexander Smolyar előtt. További pontszerzők: Doohan, Collet, Sargeant, Crawford, Vesti, Leclerc és Ayumu Iwasa.

    A sorozat utolsó versenyhétvégéjét Szocsiban rendezik majd meg és Hauger óriásinak mondható 43 pontos előnnyel várhatja a szezon utolsó három versenyét.

  • Austin helyett Szocsiban záródik az idei Formula 3-as évad

    Austin helyett Szocsiban záródik az idei Formula 3-as évad

    A Forma-1 és az FIA az FIA Formula 3-as bajnokság vezetőivel együtt jelentette be, hogy a sorozat szezonzáró három versenyét a COTA helyett az Oroszországban található Sochi Autodrom-on rendezik majd meg.

    A változást már a Formula 3 résztulajdonosai is elfogadták. Azért volt szükség a helyszín megváltoztatására, mert a jelenlegi járványhelyzetben eléggé nagy veszélyt jelentett volna a csapattagok és a versenyzők számára egy másik kontinensen levő hétvége és akkor a magas kiadásokról és az ezzel járó logisztikai kihívásokról még szót sem ejtettünk.

    A helyszíncsere miatt a Forma-1, a Formula 2 és a Formula 3 mezőnye is versenyezni fog Szocsiban. A két alsóbb kategóriában három-három versenyt rendeznek majd, ami érdekes kihívást fog adni a szervezők számára, ugyanis így nagyon sűrű lesz a versenyhétvége programja.

    „Köszönöm az F1-nek, az FIA-nak, az összes csapatnak és a Szocsiban megrendezendő futam promótereinek is az együttműködést, hogy végbe mehetett az Austin-Szocsi csere” – nyilatkozta a Formula 2 és a Formula 3 ügyvezető igazgatója, Bruno Michel. „Örülök, hogy Oroszországba is eljutunk idén, azonban az Amerikai Egyesült Államok miatt szomorú vagyok, mert így nem láthatnak minket majd ott a nézők. Remélem, hogy a jövőben kárpótolhatjuk őket ezért.”

  • Leclerc győzelmét hozta az első futam Zandvoortban

    Leclerc győzelmét hozta az első futam Zandvoortban

    A Prema pilótája, Arthur Leclerc nyerte az FIA Formula 3 első versenyét Zandvoortban.  A fiatal monacói mellett Logan Sargeant és  Ayumu Iwasa ünnepelhetett még a dobogón.

    A harmadik helyről rajtoló Arthur Leclerc repülőrajtot vett és még a jól startoló Logan Sargeantet is meg tudta előtni az első kanyarban a vezető helyért. A pole-ból rajtoló Amaury Cordeel öröme nem tarthatott sokáig, ugyanis egy ütközés következtében visszaesett a mezőny legvégére.

    A Prema monacói pilóta ezt követően megpróbálta lerázni magáról az amerikai versenyzőt, mielőtt a pilóták elkezdhették használni a DRS-t. Azonban a Charouz-t erősíitő Sargeant nem hagyta magát és képes volt tartani az ifjabb Leclerc tempóját az élen. Mögöttük két Hitech GP-s autó, Jack Crawford és Ayumu Iwasa érkezett, szorosan a nyomukban Caio Collet-val és Jack Doohannel.

    Leclerc és Sargeant csatája tovább folytatódott az élen a 7. körben, azonban az amerikai pilóta nem tudott előzni. Monacói riválisa ugyan ki tudta védekezni a támadást, de nagyon elfékezte az első kereket a Tarzan kanyarba menet.

    A két bajnoki rivális Doohan és Dennis Hauger is próbált pozíciókat nyerni. A Prema norvég pilótája 11 kör alatt a 13. helyről egészen a 8. helyre tudott felzárkózni és célba vette az ausztrál pilótát, aki ekkortájt a 6. helyen tanyázott.

    A 14. körre az első nyolc helye haladó pilóta egy másodpercen belül került egymáshoz és Hauger rögtön próbált is előzni, de kicsúszott a kavicságyba és pozíciót veszített Clément Novalakkal szemben.

    A 16. körben Jonathan Hoggard és Hunter Yeany ütközött össze egymással a kettes kanyar kijáratán, ami miatt a pályára kellett küldeni a biztonsági autót. A pályabírók az SC fázis közben a pályára került sódert is megpróbálták eltakarítani.

    A száguldás a 21. körben indulhatott újra. Leclerc újraindítása jóra sikerült és meg tudta tartani az első helyet. Sargeant és Crawford azonban ütközött a második helyért folytatott csatában és Iwasa meg is tudta előzni a csapattársát a harmadik helyért.

    Hauger óriási csatába bonyólodott Martins-szal a 7. helyért, de a bajnokság éllovasa a négyes kanyarban meg tudta szerezni a pozíciót. A norvég pilóta a bátor manőverével Doohan mögé került, amivel elérte azt, hogy hiába végzett előtte közvetlen bajnoki riválisa, a leggyorsabb versenykörért járó két plusz pont miatt Hauger nem veszít pontot vele szemben a bajnokságban.

    Leclerc végül nyerni tudott, amivel megszerezte a második győzelmét a sorozatban. Mögötte Sargeant és Iwasa végzett még a legobb háromban. További pontszerzők: Crawford, Collet, Doohan, Hauger, Martins, Frederik Vesti és Olli Caldwell.

  • Doohan nyerte a harmadik F3-as futamot is Belgiumban

    Doohan nyerte a harmadik F3-as futamot is Belgiumban

    Jack Doohan újabb győzelmet aratott az F3-asok belga hétvégéjén, Martins és Smolyar előtt befutva.

    Vasárnap reggel is esős idő köszöntötte a Formula 3 mezőnyét Spa-Francorchamps-ban, ennek megfelelően biztonsági autó mögött indultak neki a pilóták a harmadik versenynek. Négy környi tapogatózás után végül kihajtott a bokszba a safety car, így útjára indulhatott a verseny a tegnapi győztes Jack Doohan vezetésével.

    Az ausztrálnak sikerült is megtartania a vezetést Victor Martins és Alex Smolyar előtt. Az első körben mindössze egy pozícióváltás történt a legjobb tízben, Hoggard előzte Schumachert a nyolcadik helyért.

    A bajnoki éllovas Dennis Hauger is elkezdett felzárkózni, a negyedik kör elején már a 10. volt a 14. helyről indulva. Eközben élesedett a helyzet az első helyért való csatában, vagyis Doohan és Martins között. Párosuk jelentős előnybe került az üldözőkkel szemben, Martins pedig végül a Pouhon külső ívén előzte meg riválisát, ám négy kerékkel elhagyva a pályát, így viszont vissza kellett engednie Doohant a következő körben.

    Hauger igyekezett tovább javítani a pozícióján, hosszú körök után pedig Schumachert is meg tudta előzni a második szektor végén, ezzel feljött nyolcadiknak. Az élen Martins a visszaengedés után egy ideig még tudta tartani Doohant, de utána egy kisebb hiba miatt két másodpercen kívülre szakadt le.

    Nem sokkal a vége előtt Vesti és Sargeant között is történt egy helycsere, a dán a hatodik helyre jött fel.

    A sorrend ezután már nem változott, sőt valójában az első négyes úgy futott be, ahogyan elindultak: Doohan zsinórban másodjára nyert, őt követte Martins, Smolyar és Collet. Mögöttük futott be Novalak, Vesti, Sargeant, Hauger, Schumacher és Leclerc.

    A leggyorsabb körért járó két bónuszpontot Martins zsebelte be, de Doohan így is jelentősen közeledett Haugerre, mondhatni kihívójává lépett elő az eddig szinte domináló norvégnak. Egész pontosan 25 pontra faragta le a hátrányát, a harmadik helyezett Vestit pedig 32 ponttal előzi meg.

  • Doohan nyerte a második sprintfutamot Spa-ban

    Doohan nyerte a második sprintfutamot Spa-ban

    A Trident versenyzője, Jack Doohan nyerte az FIA Formula 3 spái hétvégéjének második versenyét. Az ausztrál pilóta mellett David Schumacher és Logan Sargeant ünnepelhetett még a pódiumon.

    A rajtnál a két Trident vigyázott egymásra és maradt a Jack Doohan, David Schumacher sorrend az első két helyen. Őket Logan Sargeant, Caio Collet, Clement Novalak és Frederik Vesti követett. A Prema két versenyzője, Arthur Leclerc és Dennis Hauger rögtön megkezdték a felzárkózást és rögtön mindketten három-három helyet javítottak a 13. és 14. rajthelyükön. A Ferrari junior monacói pilóta Jonathan Hoggarddal került nagy csatába a 4. körben, azonban összeértek és az utóbbi kicsúszott a Pouhon kanyarban. Leclerc autójának nem lett baja, azonban Hoggard visszaesett a mezőny legvégére.

    Az élen a 6. körre állandósultak a különbségek. Doohan vezetett egy másodperccel Schumacher és Sargeant előtt. Az esős pályán mindenki próbált kísérletezni a tapadási viszonyokkal, hogy hol előzhetnek, illetve hozhatnak időt az előttük autózóval szemben. Azonban nem tudtak dűlőre jutni egymással a felek és állóháború alakult ki a legjobb ötben.

    A mezőny hátsóbb traktusában Olli Caldwell meg tudta előzni a szenvedő Matteo Nanninit a 14. helyért, akit nem sokkal azután a friss F3-as futamgyőztes Lorenzo Colombo is maga mögé tudott utasítani. Az olasz pilóta egy körrel később megforgott a Buszmegálló sikánban, ami miatt le is fulladt az autója, így véget ért számára a 20 körös futam. Az eset miatt virtuális biztonsági autós szakasz lépett érvénybe, amiből később biztonsági autós fázis lett.

    A pilóták helyzetét az is megnehezítette, hogy a 11. körben újra rákezdett az eső, így nem lehetett megkockáztatnia a száraz pályás gumikra való váltást a mezőny végén autózóknak. Az újraindítást követően nem tartott sokáig a verseny, miután Amaury Cordeel és Calan Williams ütközött össze egymással a Radillionban.

    A versenyt a biztonsági autó mögött fejezte be a mezőny. Doohan nyerte így a futamot Schumacher és Sargeant előtt, amivel biztossá vált a Tident kettős győzelme. A további pontszerzők: Collet, Novalak, Vesti, Victor Martins, Alex Amolyar, Hauger és Leclerc.

    Az FIA Formula 3 mostani hétvégéjének utolsó versenyét holnap délelőtt rendezik majd meg.

  • Colombo első győzelmét aratta a késve indult versenyen

    Colombo első győzelmét aratta a késve indult versenyen

    A Formula 3-as mezőny is visszatért, Spában folytatódik a szezon.

    A szombati, első sprintversenyen nedves pálya, és eső fogadta a mezőnyt, és azonnal késéssel indult a program. Azt kellett ugyanis megvárni, hogy a mentőhelikopter engedélyt kaphasson a felszállásra. Hiszen a versenypályán csak akkor lehet tartózkodni, ha a mentőhelikopter számára alkalmasak a körülmények a felszállásra.

    A tervezett 10:05-ös rajt helyett 10:30-kor indult a felvezető kör – több is -, biztonsági autós felvezetéssel. Ebből Ugran maradt ki, aki a boxutcából készült rajtolni, így ő nem tudta bemelegíteni gumijait a többiekkel és nem tudta felmérni a vizes pálya állapotát.

    Colombo indulhatott  – volna – az első helyről, mellőle pedig Crawford. Mögöttük Stanek és Hoggard, valamint David Schumcher és Vesti helyezkedtek el.

    Pár felvezető kör utám azonban a safety car visszavezette a mezőnyt a boxutcába, ott sorakoztak fel.

    11 órakor végül a verseny hivatalosan elkezdődött, de csak a biztonsági autó mögött körözött a mezőny. A versenyzők pedig ráción azt jelezték, hogy körről körre kiszámíthatatlan a pálya állapota.

    3 kör elteltével a safety car elhagyta a pályát és „szabadon engedte” a mezőnyt.

    Hoggard és Schumacher hamarosan Stanek nyakára érkezett, míg az élen Colombo 3 másodperces előnyre tett szert. Eközben Collet, Martins és Sargeant haladt gyakorlatilag egymás mellett a 8-9-10. helyen. Végül Collet jött ki győztesen a hármas versenyből.

    Ido Cohen egy ütközés után a boxba hajtott és feladni kényszerült a versenyt.

    Collet később Novalak mellett is elment és feljött a hetedik helyre, majd üldözőbe vette Vestit.

    A 7. körben Rafael Villagomez kötött ki a falban, a Les Combes-ban, ahol emiatt egy rövid ideig lengetni kellett a sárga zászlót.

    Mindeközben bár a pálya még jócskán vizes volt, az eső elállni látszott, és a csapatok azt jelentették, hogy nem várható újabb esőzés.

    Vesti és Colett látványos versenybe kezdett egymással, utóbbi kis híján bele is ment a dán autójába, de szerencsére végül nem történt baj.

    A 9. körben Martins megelőzte Novalakot a 8. helyért, ezzel akkor a leggyorsabb kört is megfutotta.

    Egy körrel később Schumacher kezdett támadó pozícióba kerülni, hogy megszerette Hoggardtól a negyedik helyet. Nem sokáig örülhetett azonban ennek a közelségnek, mert az ő sarkában pedig megjelent Vesti.
    Egyre szorosabb lett a trió csatája. Végül Hoggard hibázott, mire mindenki vérszemet kapott és már két négyes csoportosulás haladt szinte fej-fej mellett. Szinte csodával határos, hogy senki nem paszírozódott fel a falra. Cserébe nagyon izgalmas jeleneteknek lehettünk szemtanúi. Schumacher azonban rosszul járt ezzel, a 11. helyre csúszott vissza.

    Végül Colombo első F3-as győzelmét aratta, Crawford és Stanek előtt.

    Caio Collet végül 5 másodperces büntetést kapott, mert a pályát elhagyva előzött.

    Versenyző Csapat Lemaradás
    1 Lorenzo Colombo Campos Racing
    2 Jak Crawford HitechGP 13.400
    3 Roman Staněk HitechGP 15.400
    4 Frederik Vesti ART Grand Prix 19.000
    5 Victor Martins MP Motorsport 21.100
    6 Johnathan Hoggard Jenzer Motorsport 23.600
    7 Clement Novalak Trident 24.400
    8 Logan Sargeant Charouz Racing System 24.500
    9 Caio Collet MP Motorsport 25.200
    10 Alexander Smolyar ART Grand Prix 25.400
    11 David Schumacher Trident 25.900
    12 Jack Doohan Trident 26.900
    13 Arthur Leclerc Prema Powerteam 28.300
    14 Dennis Hauger Prema Powerteam 30.000
    15 Ayumu Iwasa HitechGP 31.400
    16 Olli Caldwell Prema Powerteam 44.300
    17 Amaury Cordeel Campos Racing 46.400
    18 Hunter Yeany Charouz Racing System 50.700
    19 Matteo Nannini HWA AG 53.400
    20 Oliver Rasmussen HWA AG 57.000
    21 Jonny Edgar Carlin 57.600
    22 Juan Manuel Correa ART Grand Prix 58.400
    23 Tijmen van MP Motorsport 59.100
    24 Calan Williams Jenzer Motorsport 1:00.600
    25 László Tóth Campos Racing 1:04.800
    26 Zdenek Chovanec Charouz Racing System 1:08.400
    27 Rafael Villagómez HWA AG 2:12.600
    Filip Ugran Jenzer Motorsport
    Ido Cohen Carlin

     

     

     

     

  • Schumacher esőtáncot jár Spa-Francorchampsban

    Schumacher esőtáncot jár Spa-Francorchampsban

    Mick Schumacher nagyon reméli, hogy a hétvégén Spa-ban esni fog az eső, mert úgy gondolja, egy nedves pálya lehetőséget adna neki és a Haasnak, hogy tündökölhessenek Belgiumban.

    Legutóbb Magyarországon a feszült helyzet és a futam elején kialakult rendkívüli körülmények lehetővé tették Schumacher számára, hogy az első tíz közé keveredjen, sőt, az F1-es újonc egy ponton tíz körön keresztül Max Verstappennel is csatázott. Schumacher végül a Hungaroringen a 12. helyen végzett, ami karrierje legjobb eredménye, és a verseny elején uralkodó nedves körülmények bizonyosan fellendítették a Haas teljesítményét.

    A német pilóta reméli, hogy az Ardennekben ezen a hétvégén még több segítséget kap az elemektől, és eddig úgy tűnik, hogy az időjárás-előrejelzés alapján az imái meghallgattattak. A Formula1.com-nak beszélt erről:

    „Esőben reménykedem, minden este és minden nap drukkolok, hogy továbbra is csak essen. Megijedtem kissé, amikor tegnap megérkeztem, mert napos idő volt, szóval remélhetőleg az eső marad, és ez lehetőséget adhat nekünk itt.”

    Spa nyilvánvaló, hogy erősen köthető a Schumacher család örökségével, hiszen Mick édesapja, Michael 1991-ben itt mutatkozott be az F1-ben, majd hatszor nyert később Belgiumban. De a Haas 22 éves pilótája is többször volt már eredményes a legendás ardenneki pályán:

    „Volt már pár jó futamom itt. Az első pole pozícióm köthető ide, az első futamgyőzelmem 2018-ban az F3-mal, amiből aztán egy többszörös futamgyőztes sorozat lett. Szóval egyértelmű, igen, ez egy olyan pálya, amit nagyon élvezek, és kifejezetten örülök annak, hogy a hazámhoz közel térhetek vissza. Rengeteg rajongóm jön ide, évek óta nekem szurkolnak, szóval igen, ez egy pompás hely.”

  • Sűrűsödik az autósportos program hétvégén!

    Sűrűsödik az autósportos program hétvégén!

    Vége a nyári szünetnek, ismét zsúfolt autósportos hétvége elé nézünk. Persze ezt egyáltalán nem bánjuk!

    Folytatódik az F1-es, az F3-as és a W Series szezon Spában, ahová a Porsche Szuperkupa is kíséri őket.

    Az F3 első hét versenyét az M4 Sport sajnos csak felvételről közvetíti majd, azonban F1TV-n minden esemény élőben lesz követhető.

    Ezen kívül, miután sajnálatos módon a nürburgringi, hat futamos, kamionos versenyhétvége elmaradt – ahová mi is mentünk volna -, remélhetőleg ezen a hétvégén gond nélkül folytatódik majd Kiss Norbiék szezonja is, Mostban. Az ETRC négy versenyének közvetítését a tervek szerint Norbi Facebook oldalán követhetitek majd élőben!

    Kezdés Széria Mi? Hol? Élő?
    Augusztus 27. péntek
    11:30 Forma-1 1. szabadedzés F1TV élő
    12:45 Forma-1 1. szabadedzés M4 felv.
    13:55 Formula 3 időmérő F1TV, M4 élő
    14:55 Forma-1 2. szabadedzés F1TV, M4 élő
    Augusztus 28. szombat
    10:05 Formula 3 1. verseny F1TV élő
    10:30 Formula 3 1. verseny M4 felv.
    11:55 Forma-1 3. szabadedzés F1TV, M4 élő
    14:45 Forma-1 időmérő F1TV, M4 élő
    15:10 Kamion Eb 1. verseny Facebook élő
    16:30 W Series futam Sport2 élő
    17:30 Kamion Eb 2. verseny Facebook élő
    17:55 Formula 3 2. verseny F1TV élő
    21:00 Formula 3 2. verseny M4 felv.
    Augusztus 29. vasárnap
    10:35 Formula 3 főfutam F1TV, M4 élő
    11:40
    Porsche Szuperkupa
    Eurosort1 élő
    13:45 Kamion Eb 3. versney Facebook élő
    15:00 Forma-1 verseny F1TV, M4 élő
    16:35 Kamion Eb 4. verseny Facebook élő
    Augusztus 30. hétfő
    1:00 NASCAR verseny Aréna 4 élő
  • Juan Manuel Correa szerint továbbra is bekerülhet az F1-be

    Juan Manuel Correa szerint továbbra is bekerülhet az F1-be

    Juan Manuel Correa a Belga Nagydíj hétvégéjén, két évvel csaknem halálos kimenetelű balesete után ismét nekivág Spa-Francorchampsnak.

    2019 augusztus végén az Eau Rouge kanyar kijáratán szenvedett balesetet az akkor Formula 2-ben versenyző Correa, aki a 22 éves Anthoine Hubert autójával ütközött. A fiatal francia versenyző ezt követően belehalt sérüléseibe.

    A most 22 éves Correa súlyos láb- és tüdősérülései ellenére, nem csupán felépült, de idén már a Formula 3-as mezőny tagja. Ezen a hétvégén a sorozat Belgiumba látogat a Forma-1-es esemény betétfutamaként.

    „Tudtam, hogy sosem lehetek majd igazán boldog, ha nem próbálok meg visszatérni. Be akartam bizonyítani, hogy képes vagyok a visszatérésre. Ez nagyon fontos volt számomra.” – mondta Correa az olasz La Gazzetta dello Sport-nak.

    Az ecuadori most minden pályán elért eredményét néhai francia riválisának, Hubertnek ajánlja:

    „Ez pontosan így van, és mindig is így lesz. Folyamatosan beszélek anyukájával, Nathalievel. Ezt azóta csinálom, amióta felébredtem a kómából. Azt mondtam neki, hogy bárhová is megyek a versenyzés világában, Anthoine mindig velem lesz. Ugyanis ugyanazért a célért küzdöttünk – A Forma-1-be kerülésért.” – mondta Correa.

    „Mindannyiunknak, akik részt veszünk ezekben a bajnokságokban, rendkívül hasonló történetünk van, ugyanazokat az áldozatokat hoztuk meg, ugyanazokért az álmokért. Amikor megtudtam, hogy Antoine elment, akkor tudatosult bennem, hogy nem tud tovább az álmában élni. Ami az én álmom is volt.”

    „Rendkívül szerencsés vagyok, Hogy folytatni tudom azt, amit ő is szeretett volna.”

    Correa szerint felvette a Formula 3 tempóját, még úgy is, hogy jelenleg még a rehabilitációs fázisban van.

    „A bal lábam egyre erősebb és erősebb. Úgy tudok fékezni, ahogyan akarok, még ha picivel lágyabban is. A jobb lábam pedig mindig fáj. Tudok mankó nélkül sétálni, ugyanakkor mindig sok fájdalmat érzek. Nem egyszerű.” – mondta.

    „Viszont, ha őszinte akarok lenni, akkor az első pillanattól kezdve, ahogy beszálltam az autóba, a mentális problémáim elmúltak. Sokkal érettebb vagyok, és már sokkal jobban megértem az egész veszélyforrását, szóval inkább elkerülöm a bajt. Azonban félelem nincs bennem. Ha lenne, nem tudtam volna visszatérni.”

    Correa a Sauber junior programjába is visszakerült, így a Formula 2-be való visszatérés lehet a következő lépcsőfok az F1-be kerüléshez:

    „Egy F1-es csapathoz ilyen szinten kapcsolódni tökéletes, olyan, amit akartam. A csapattól rengeteg támogatást kapok, attól a Frederic Vasseurtől is, aki az ART tulajdonosa, ahol most az F3-ban versenyzek.” – zárta Correa.