Címke: Formula 2

  • F2: Sette Camara nyert, Matsushita hatalmasat bukott

    F2: Sette Camara nyert, Matsushita hatalmasat bukott

    Sergio Sette Camara karrierjének első Forma-2-es futamgyőzelmét szerezte a Belga Nagydíj sprintversenyén.

    Ahogy arról korábban beszámoltunk, Charles Leclercet és Olivier Rowlandot is kizárták az első versenyről, így a bajnoki pontverseny első két helyezettje az utolsó sorból kezdhette meg a vasárnapi futamot.

    Különösebb kalamajka nélkül sikerült elrajtolniuk: Sette Camara, Nyck de Vries és Rowland rajtját érdemes kiemelni – mindhárman nagyszerűen kapták el a piros lámpák kialvásának pillanatát.

    Sette Camara már az első kanyarban átvette a vezetést, nem sokkal később de Vries is megelőzte a pole pozícióból induló Norman Natót.

    A 15. körben Nobuharu Matsushita, a Honda fiatal versenyzője szenvedett hatalmas balesetet a Raidillon kanyarban, ám szerencsére saját lábán szált ki összetört autójából.

    Természetesen pályára kellett küldeni a Safety Cart és amögött fejezték be a versenyt, így a sorrend sem változott.

    Sette Camara mellett a csapatot váltó McLaren junior de Vries és Luca Ghiotto álhatott fel a dobogóra.

    Charles Leclerc az ötödik, Oliver Rowland pedig az egy pontot érő nyolcadik helyen végzett.

    A Forma-2-es sorozat egy hét múlva Olaszországban, a monzai versenypályán folytatódik.

  • Leclerc egy Sauber ülésben bízik

    Leclerc egy Sauber ülésben bízik

    A Ferrari-támogatott Formula 2-es bajnoki éllovas elmondta, szívesen debütálna jövőre a svájci csapattal az F1-ben.

    Leclerc miután bajnok lett a GP3-ban szériát váltott, idén pedig egyértelmű célja, hogy a Formula 2-ben is bajnokká avassák. Ehhez eddig minden tőle telhetőt meg is tett, hiszen idén már öt győzelem és hét pole áll a neve mellett, melyek segítségével már 54 pontos előnyt épített ki Oliver Rowland előtt.

    A fiatal pilóta formája egyértelműen hozzásegítheti őt ahhoz, hogy jövőre már a Forma-1-ben találja magát, a Ferrari azonban már megerősítette, mindkét pilótájával szerződést hosszabbított.

    Leclerc így a Saubert célozza meg, amely csapatfőnökének cseréje óta felbontotta szerződését a Hondával, és marad az olasz motorbeszállítónál.

    „Vártam, hogy Kimi még egy évet marad. Abszolút megérdemli, én pedig még fiatal vagyok.” – fogalmazott Leclerc. „Az pedig, hogy a Ferrarival debütáljak a Forma-1-ben, hatalmas ugrás lett volna. Remélem, hogy a Saubernél lesz egy üres hely, de meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok. Jelenleg minden erőmmel a Formula 2-re koncentrálok, és majd mérlegelem a lehetőségeim.”

  • Lando Norris: Jövőre F2 a Premával, vagy Super Formula?

    Lando Norris: Jövőre F2 a Premával, vagy Super Formula?

    A McLaren fiatal protezsáltja, Lando Norris úgy véli, hogy jövőre feltehetően szintet lép és a Formula 2-ben folytatja majd pályafutását. Jelenleg azonban arra koncentrál, hogy övé legyen idén az F3-as bajnoki cím. Norrisnak erre meg is van az esélye, idén eddig hét győzelmet szerzett, és élen áll a pontversenyben, 11 ponttal Maximilian Günther előtt.

    A brit versenyző a hungaroringen tesztelhetett is a McLarennel, és a fiatal újoncok közül ő volt a legeredményesebb. Sokan már azt emlegetik, hogy be is kerülhet a Forma-1-be, ha Fernando Alonso megunja a helyzetet, egyelőre azonban reálisabb cél az F2.

    „Szerintem ha megnyerem (az F3-as bajnokságot), valószínűleg ez (F2) lesz, amit csinálni fogok.” – mondta Norris a GPUpdate.net-nek. „Vagy ez, vagy Super Formula… Még nem döntöttük el, hogy az F2-t vesszük-e célba, attól függ, mit akar a McLaren, hogy megnyerem-e az F3-as bajnokságot. Majd ha már egyértelmű lesz, hogy nyerhetek, vagy az utolsó verseny után, többet fogunk már tudni arról, hogy mi lesz jövőre. Sok múlik ezen a szezonon. Ha nem megyek jól… bár nem valószínű, de akkor még egy év lesz az F3-ban.”

    „Stoffelt a Super Formulába rakták, szóval lehet, hogy Super Formula lesz, de annyi biztos, hogy vagy Super Formula, vagy F2. De szerintem az F2 valószínűbb.”

    Tavaly ősszel, még mielőtt megállapodott volna a Carlinnal, Norris a Prema csapattal tesztelt. A legfrissebb pletykák szerint pedig jövőre Lando a Premával folytathatja majd az F2-ben. Bár ezt egyelőre mindkét vél tagadja. Annyiban azért mindenképp sántít a történet, hogy a Prema a Ferrarival van szoros együttműködésben.

    Derek Warwick, a BRDC elnöke, és egykori F1-es versenyző azonban okos lépésnek gondolná a Premához igazolást. „Szerintem ő készen áll az F1-re, de ha én is a menedzsmentjének tagja lennék, a Premával tenném be őt az F2-be 2018-ban.”

  • A Prema csapatot indítana az F1-ben, ha…

    A Prema csapatot indítana az F1-ben, ha…

    A Formula 2-es bajnokságban az élen álló Prema Racing azt fontolgatja, hogy esetleg szintet lépne, és nevezne a Forma-1-be, ha majd lesz lehetőség ügyfélautók vásárlására.

    Az olasz alakulat jelenleg F4-ben, F3-ban, és F2-ben indít autókat, és sorra neveli ki a fiatal tehetségeket a Ferrari versenyzőakadémiájának.

    A csapatfőnök, Rene Rosin pedig elmondta, hogy szívesen szerepelne már a csapat a Forma-1-ben is, ha a szabályok lehetővé tennék az ügyfélautók használatát.

    „Minden csapat álma a Forma-1, nem csak a versenyzők, de a mérnökök is erről álmodnak.” – mondta Rosin a Motorsport.com-nak. „Persze tisztában vagyok vele, hogy ez jelenleg álom, és nagyon nehéz lenne megvalósítani. Nagyon sok változásra lenne szükség a motorsport struktúrájában ahhoz, hogy ez megtörténhessen. Attól függ, hogyan alakulnak a dolgok, és lesznek-e ügyfélautók. De a mai tényállás szerint nem. Ez olyasmi, amit meg kell tervezni, el kell fogadni, fejleszteni kell, és ez a szabályokra is értendő.”

  • KFC-s festést kaphat a Toro Rosso?

    KFC-s festést kaphat a Toro Rosso?

    A Toro Rosso új festést kaphat 2018-ban! A legfrissebb spekulációk szerint jövőre a most épp a Hungaroringen tesztelő, indonéz Sean Gelael érkezhet a csapathoz. Gelael szponzora pedig a Jagonya Ayam, mely a KFC gyorsétteremlánc indonéz megfelelője.

    Sean Gelael, F2, KFC, Jagonya Ayam
    Sean Gelael a Formula 2-ben is KFC-s autóval versenyez. Fotó: Zak Mauger/FIA Formula 2

    „Nagyon jó teljesítményt nyújtott (a Hungaroringen a Toro Rossoval), és minden körben javulni tudott.” – mondta a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost az El Confidencial-nak. „Kvyathoz és Sainzhoz hasonlítva elmondható, hogy jól érzi, hol kell fékezni, jól támadja a kerékvetőket. Ha így folytatja, sikeres lehet az F1-ben.”

    Az El Confidencial persze máris feltette a kérdést, hogy ez vajon azt is jelenti-e majd, hogy a Toro Rosso KFC-s festést kap majd?

  • Leclerc sorozatban hetedszer indulhat pole-ból

    Leclerc sorozatban hetedszer indulhat pole-ból

    A bajnoki pontversenyben nagy előnnyel vezető Charles Leclerc sokáig kivárt, hét perccel a kvalifikáció megkezdése után hagyta csak el a bokszutcát.

    Nem volt eseményektől mentes az időmérő, több kisebb hibát is bemutattak az F1 előszobájában rivalizáló versenyzők. 12 perccel a zöld lámpa kialvását követően a piros zászló is előkerült: Sean Galeal pördült meg és ragadt ott a kettes kanyar bukóterében, ami miatt rövid időre meg kellett szakítani a kvalifikációt.

    A Ferrari monacoi juniorja körülbelül az edzés felénél villantott először: közel fél másodpercet adott az akkor második helyen álló Rowlandnak. A bajnoki harmadik helyezett brit próbált szépíteni, ám ennek inkább túlerőltetés lett a vége és nem tudott javítani idején.

    Leclerc egyébként az időmérő leintését sem várta meg: három perccel az edzés vége előtt már csapata boxfalán figyelte az eseményeket és fogadta a sorozatban hetedik pole pozíciójáért járó gratulációkat.

    Leclerc 1:26.268-as idejével indulhat tehát az első helyről, melőle Rowland, mögöttük pedig Markelov és King vághatnak neki a holnapi főversenynek.

     

     

     

     

  • Formula 2: Calum Ilott debütál Silverstoneban

    Formula 2: Calum Ilott debütál Silverstoneban

    A Forma-3-as Európa Bajnokságban versenyző Callum Ilott a hétvégén bemutatkozhat a Forma-2-ben az olasz Trident csapatban.

     A 18 éves, Hertfordshire-i születésű versenyző negyedik helyen áll a Forma-3 jelenleg futó szezonjában. A brit pilóta a Trident csapat színeiben áll rajthoz, ahol az egy futamra beugró Raffele Marciello helyét veszi át. (aki a Rapaxhoz távozó Canamasast pótolta a Red Bull Ringen.)

    Elég későn sikerült megegyezniük a feleknek, emiatt nem marad sok ideje a fiatal versenyzőnek, hogy hozzászokjon az új közeghez.

    Azonban Ilott számára nem ismeretlen ezek az autók, hiszen a tavaly év végi GP2-es teszten már kipróbálhatta az ART Grand Prix autóját.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy bemutatkozhatok a Forma-2-ben. Különösen amiatt is, hogy ezt a brit nagydíjon tehetem meg, hazai közönség előtt.” – mondta Ilott.

    „Ez nagy lehetőség számomra, kaptam egy remek esélyt, hogy egy erősebb kategóriában is megmutathassam magam. A jövőm szempontjából fontos lépés ez. Későn jött ez a lehetőség, ezért még nem volt elég időm arra, hogy megismerkedjek a csapattal és a mérnökökkel. Mindazonáltal szeretnék egy jó hétvégét zárni. Szeretnék jól szerepelni az időmérőn, szeretném megismerni az itteni abroncsokat, mert a két sorozat között a gumik jelentik a nagy különbséget.” – tette még hozzá.

    A Trident csapatfőnöke Giacomo Ricci így nyilatkozott az újonc versenyzőjéről: „Nagy megtiszteltetés, hogy a csapatunkban tudhatjuk őt. Az egyik legtehetségesebb versenyző napjainkban. Ugyan nincs sok ideje összeszokni a csapattal, de szerintem így is nagyszerű teljesítményt fog nyújtani.”

  • Leclerc változtatna a szabályon, mely elvette győzelmét

    Leclerc változtatna a szabályon, mely elvette győzelmét

    A Ferrari által támogatott pilóta, Charles Leclerc reményét fejezte ki a tekintetben, hogy a jövőben módosításra kerül majd az a szabály, ami miatt megfosztották a győzelemtől a Forma-2 vasárnapi sprintfutamán.

    A Prema Racing pilótáját a szombati főverseny megnyerése után, a másnapi fordított rajtrácsos sprintversenyen is az első helyen intették le Azerbajdzsánban, később mégsem örülhetett a győzelemnek, mivel a versenybírák szerint nem lassított le eléggé a sárga zászlós szakaszon. Ezért Leclerc idejéhez hozzáadtak egy 10 másodperces időbüntetést, melynek köszönhetően az Arden International pilótája Norman Natoé lett a futamgyőzelem, a monacói a második helyre szorult. Ugyanebben az esetben találták vétkesnek a DAMS versenyzőjét, a brit Oliver Rowlandet is a szombati futamon.

    Mindkét pilóta legjobb saját szektort ért el, miután áthaladtak a sárga zászlózás alatt álló pályaszakaszon, mégis úgy érezték, kellően lelassítottak. A pilóták elfogadták a büntetést.

    „A szabályok nem egészen tisztességesek és ezt a versenybírák is tudhatják.”- nyilatkozta az Autosportnak Leclerc. „De megértem a döntésüket, hiszen Olivert is hasonló dolog miatt büntették a főversenyen, szóval teljesen normális hogy én is büntetést kaptam”

    „Beszéltem az illetékesekkel és továbbra is úgy gondolom, hogy ez egy inkorrekt szabály, amin a jövőben változtatnunk kell.”

    A néhai Jules Bianchi keresztfia elmondta, hogy a leggyorsabb körét akkor érte el, amikor keresztül haladt azon a sárga zászlós zónán, amit a Rapax pilótája, Nick de Vries balesete miatt kellett elrendelni a sprintfutamon.

    A bajnoki éllovas a fordított rajtrácsos rajt miatt a 8. helyről kezdte meg felzárkózását; miután megelőzte Artem Markelovot, Szergej Szirotkint, valamint Ralp Boschungot hamar az élre állt. Az előzések ellenére sem használódtak el az abroncsai és miután szabad pálya volt előtte, sikerült tovább javítania a részidőkön.

    „A futam elején végig forgalomban autóztam, és ez volt az első köröm amikor tiszta pályám volt.”- mondta Leclerc. „Az egyenesekben a DRS segítségével könnyen tudtam előzni és miután nem kellett a mezőnyben haladnom, az első szektorban sikerült javítanom minden kanyarban, de a sárga zászlós szakaszra érve lelassítottam, azt hiszem 7 tizeddel.”

    „A többi szektorban elért javulás elég volt a gyorsabb körhöz, de a sárga zászló alá eső kanyarban lassítottam.”

    Ez a büntetés megfosztotta Leclercet az abszolút tökéletes hétvégétől, mivel mindkét futamot megnyerte volna, ám megfutotta mindkét futam leggyorsabb körét. Összetettben viszont tovább növelte az előnyét Rowland ellen, aki kénytelen volt feladni a vasárnapi futamot váltó probléma miatt.

    „Azt hiszem egész jó kis show-t csináltunk és ez a legfontosabb. Végül is szerencsém volt, miután Oliver nem tudta befejezni a futamot. Kiváló versenyeink voltak, nagyon gyorsak voltak és igaz, végül vasárnap másodikok lettünk, de ez sem katasztrófa. Roppant elégedett vagyok azzal, amit a pályán mutattunk és ez a lényeg.”

  • Nato nyerte a drámai sprintversenyt

    Nato nyerte a drámai sprintversenyt

    A befutónál ugyan még Charles Leclerc volt az első, de tíz másodperces büntetése miatt végül csak a második helyen végzett.

     Nato idei első győzelmét szerezte meg, amihez szerencse is kellett egy kicsit. A verseny elején az élen autózó Oliver Rowland autójában adta meg magát a váltó, majd az első futamot megnyerő, és a mezőny közepéből rajtoló Charles Leclerc – aki elsőként szelte át a célvonalat – kapott egy tíz másodperces büntetést, mivel nem lassított a sárga zászló alatt. A dobogó harmadik fokára Nicolas Latifi állhatott fel, akárcsak szombaton.

    Oliver Rowland vezette a versenyt a rajt után, de csak a nyolcadik körig, amikor a váltója megadta magát. Ekkor állt az élre Norman Nato. A verseny ezen szakaszában a nyolcadik helyről induló monacói Leclerc fokozatosan lépkedett előre a mezőnyben.

    A verseny egyik legszebb momentumát is a Ferrari által támogatott versenyző mutatta be: Az első kanyarban egy agresszív manőverrel egyszerre előzte meg Siroktint és Boschungot. Leclerc nagy tempóban közlekedett, ez azt bizonyítja, hogy gyakorlatilag a verseny felénél már dobogón volt, majd három körrel a leintés előtt elment Nato mellet is.

    Azonban nem sokáéig örülhettek a Premánál, ugyanis nem sokkal később megkapta a tíz másodperces büntetést, mert nem lassított az egyik sárga zászlós időszak alatt. Innentől az volt a feladata, hogy kiautózzon az üldözői előtt akkora előnyt, hogy meg tudja tartani az első helyét, de idő hiányában nem sikerült Nato előtt annyira elhúznia, de a harmadik Latifit sikerült a büntetéssel együtt is maga mögött tudnia.

    A dobogósók után King, Sirotkin, Markelov, Matsushita, Ghiotto, Boschung, és Sette Camara szerzett még pontot, utóbbi csapata első pontját szerezte meg idén.

    A futam után Jordan Kinget kizárták, így az utolsó pontot Sean Gelael csípte el.

    Az összetettben Leclerc 44 pontosra növelte előnyét Oliver Rowland előtt, míg a harmadik helyen álló Markelov hátránya 46 pont. A következő forduló majd Ausztriában lesz, szintén a Forma-1 betétfutamaként.

  • Leclerc magabiztosan nyerte a bakui első versenyt

    Leclerc magabiztosan nyerte a bakui első versenyt

    A Prema pilótája, az összetettben is élen álló Charles Leclerc nyerte a Forma-2-es bajnokság bakui fő futamát. A monacói versenyző idei harmadik futamgyőzelmét ünnepelhette.

     Leclerc mögött a Rapax-os Nyck De Vries és a DAMS pilótája Nicolas Latifi állhatott még fel a dobogóra.

    A futamon két biztonsági autós periódus is volt, előbb Johnny Cecotto Jr., majd Louis Delétraz balesete miatt. A versenynek végül nem kockás zászló, hanem piros zászló vetett véget, ugyanis három körrel a verseny vége előtt egy elég kaotikus helyzet alakult ki, mert a nyolcas kanyarban egy baleset miatt Gelael autója eltorlaszolta a pályát. A helyzetet az is nehezítette, hogy Arden pilótája mögött érkezett közvetlenül Sergey Sirotkin, Gustav Malja és Noboharu Matsushita is, akik szintén megtörték az autójukat a pálya legszűkebb pontján.

    A rajtnál nagyon vigyáztak egymásra a versenyzők, baleset nem is történt. Leclerc jól kapta el a rajtot, nem úgy, mint a mellőle induló Honda által támogatott Matsushita, aki eléggé beragadt a zöld lámpák kialvásánál, így ketten is megtudák őt előzni. A japán versenyző az egyik Safety Car-os újraindítás után megpróbálta vissza venni a helyét, ám az első kanyart csúnyán elmérte és visszaesett a mezőny végére.

    A verseny legnagyobb nyertese Leclerc közvetlen bajnoki riválisa Olivier Rowland volt, aki a gyengén sikerült időmérő után fel tudott kapaszkodni egészen a negyedik helyig, mögötte az összetett harmadik helyén álló Artem Markelov ért célba.

    A mezőnyből ketten választották az alternatív stratégiát, Luca Ghiotto és Ralph Boschung, végül ez csak utóbbinak kedvezett, aki négy pontot tudott szerezni.

    Az erre a hétvégére Alexander Albon helyére beugró Sergey Sirotkin az utolsó pontszerző helyen végzett.

    A leggyorsabb körért járó kettő pont is Charles Leclerc neve mellé került.

    A futam után Leclerc előnye 22 pontra nőtt Rowlanddel szemben, míg Markelovot már 38 ponttal előzi meg.

    A második, sprintversenyt vasárnap helyi idő szerint 14:00-kor rendezik meg, ami 21 körös lesz.

    UPDATE: Rowland végül időbüntetést kapott, mert nem lassított le sárga zászlós fázis alatt. Ezzel hivatalosan a hetedik helyen zárt, lemaradása a pontversenyben, Leclerc-hez képest pedig 28 pont.