Címke: Formula 2

  • Lando Norris felül akarja múlni Leclercet

    Lando Norris felül akarja múlni Leclercet

    A McLaren felfedezettje, a Formula 3 idei bajnoka, Lando Norris jövőre a Formula 2-ben folytatja pályafutását a Carlin csapattal. A fiatal versenyző pedig komoly elvárásokat támaszt önmagával szemben: első F2-es szezonjában bajnoknak kell lennie, hogy bebizonyítsa, ő is van olyan jó, mint az idei F2-es bajnok, Charles Leclerc.

    Norrist Abu Dhabiban kérdezték arról, mit szól hozzá, hogy Leclerc jövőre lehetséges, hogy Forma-1-es üléshez jut, a Saubernél.

    „Leclerc megcsinálta (bajnok lett) idén, szóval ha le akarom őt győzni, vagy bizonyítani akarom, hogy vagyok olyan jó, mint ő, akkor meg kell nyernem a bajnokságot (F2) újoncként.” – mondta Norris. „Szerintem ez a legfontosabb, nem hiszem, hogy haszna lenne a második vagy harmadik helynek.”

    „Nehéz megmondani, hogy mely versenyzők maradnak itt még egy szezonra, már tapasztalattal, és kik lesznek újak. Minden változhat, de a célom, hogy megnyerjem a bajnokságot. Utána nem tudom megmondani, hogy mit akarok csinálni, ha nem sikerül elsőre megnyerni, akkor fontolóra veszem, hogy még egy évre maradjak, de ha sikerül, akkor nem akarok még egy évet.”

  • Fittipaldi F1-es szerepben bízik 2018-ra

    Fittipaldi F1-es szerepben bízik 2018-ra

    Az újdonsült Formula V8 3.5 bajnok, Pietro Fittipaldi azt reméli, hogy kaphat valamilyen Forma-1-es szerepet 2018-ban.

    1972 és 1974 bajnokának, Emerson Fittipaldinak unokája a Formula 2 felé kacsintgat a következő szezonra, de emellett szeretne valamilyen szerepet vállalni egy F1-es csapatnál is.

    „Az F2 az egyik lehetőség, és akár Forma-1-es szerep is lehetséges.” – mondta a fiatal Fittipaldi a Motorsport.tv-nek. „Nagyon várom már a jövőt, bármilyen lehetőséget is kapok, beülök az autóba és a legjobb formámat hozom, mint mindig, és igyekszem folyamatosan fejlődni.”

    A távolabbi célja persze az, hogy F1-es versenyzővé váljon. Bár brazil versenyzők összesen 101 F1-es futamgyőzelmet szereztek a történelem során, a legutóbbi brazil győzelem Rubens Barrichello nevéhez fűződik, még 2009 szeptemberéből.

    “Sajnos nincsenek brazil versenyzők (2018-ra az F1-ben).” – mondta Fittipaldi. “Mióta a nagyapám versenyezni kezdett a ’70-es évek elején, mindig volt brazil (a mezőnyben). Azon leszünk, hogy ez újra így legyen. Remélhetőleg nem csak bejutok majd az F1-be, de dobogóra is tudom majd vinni a brazil zászlót.”

  • Megszűnik a World Series Formula V8 3.5, azaz a korábbi WSR!

    Megszűnik a World Series Formula V8 3.5, azaz a korábbi WSR!

    A sorozat szervezői bejelentették, hogy miután nem annyira népszerű a fiatal pilóták körében a sorozat, már nem indítják útjára a 2018-as szezont. Az RPM-MKTG 1998 óta promótere a bajnokságnak, amelynek a neve az első időkben World Series by Nissan volt. A fő ok, amiért most abbahagyják, hogy csökken a nevezők száma, másrészt 2015 végén a Renault is kiszállt a projektből.

    A 2017-es és végleges szezonzárón már csak 10 induló van, pedig a WEC betétfutamáról beszélünk. Egyezség ugyan van a sportautós szériával, bár az ő úgynevezett „szuperszezonjuk” versenynaptára ütközne az FV8 saját 2018-as elképzeléseivel. Így most egy közleményt adtak ki.
    „Sem a World Series Formula V8 3.5, se más top együléses széria nem érte el a világon azt a versenyzői létszámot 2017-ben, amit ideálisnak nevezhetnénk. A folyamatos csökkenése azon pilóták számának, akik Európában versenyeznének együléses versenyautóval arra kényszeríti a Formula V8 3.5 sorozat szervezőit, hogy visszavonják a 2018-as versenynaptárjukat.”

    Az Formula V8 irányítói hozzáteszik azért azt, hogy abban az esetben átgondolják ezen döntésüket, ha lenne elég érdeklődés csapatok, versenyzők és támogatók részéről a közeljövőben. Idősebb Jaime Alguersuari vezetése mellett 25 olyan versenyző is bemutatkozott a sorozatban, akik később a Forma-1-ben kötöttek ki, közöttük olyan világbajnokok is, mint Fernando Alonso és Sebastian Vettel.

    Heikki Kovalainen és Robert Kubica is a Forma-1-ben versenyt nyertek, a WSR-ben pedig bajnokok voltak, ahogy a jelenlegi F1-es versenyzők közül is Kevin Magnussen és Carlos Sainz jr. is a széria bajnokai voltak. A Red Bullos Daniel Ricciardo harcban volt a bajnoki címért 2010-ben is Mikhail Aleshinnel, és 2011-ben végül nem fejezte be a szezont, mert a Forma-1-be kerülhetett. A legutóbbi F1-ig jutott egykori WSR pilóták pedig Pierre Gasly és Brendon Hartley, valamint a McLarenes Stoffel Vandoorne.

    A széria rögtön a kezdetén már adott pilótát a Forma-1-nek, az 1998-as bajnok Marc Gené egy évvel később már a Minardiban ült. Akkor egyébként a még ismeretlen Alonsót győzte le.

    Fénykorában a bajnokság hatalmas tömegeket vonzott, hiszen ingyenes rendezvényeik voltak, amelynek rendre része volt a Renault F1 autóinak a bemutatója is, olyan bajnokokkal, akiknek garantálták, hogy legalább F1-es teszteken részt vehetnek. A Renault kiszállása azonban megpecsételte a sorozat sorsát, hiába tett meg mindent az RPM, hogy egyben tartsa a mezőnyt. A DAMS és a Carlin is egyből kiszállt, és tavaly az utolsó top csapat , az Arden is így tett. Az, hogy összefogtak a WEC szervezőivel újra némi nemzetközi ismertséget hozott, de annak ellenére, hogy LMP1-es autó teszt is jár a bajnoki cím mellé, a mezőny létszáma csökkent.

    A jelenlegi hat csapat közül a Fortec és a Charouz (akiket a Lotusosok üzemeltetnek, támogatnak), jövőre már a Formula 2-ben indul majd.

    A jelenleg ilyen formán a Lotusnál versenyző Pietro Fittipaldi 10 ponttal vezeti a bajnokságot Matevos Isaakyan előtt, és kettejük párharcának a végére most hétvégén kerül pont, az utolsó két versenyen.

  • Bejelentették az FIA Formula 2 bajnokság 2018-as résztvevőit

    Bejelentették az FIA Formula 2 bajnokság 2018-as résztvevőit

    Az FIA Formula 2 bajnokság szervezői örömmel jelentik be, hogy tizenegy résztvevőre bővült a sorozatban a 2018-as évadban rajthoz álló csapatok száma. A bajnokságban a jelenlegi tíz szereplőből nyolcat jövőre is láthatunk, míg hozzájuk három új csapat csatlakozik: a Carlin, a Fortec Motorsport és a Charouz Racing System.

    A Carlin egy brit alakulat, mely számos vezető kategóriában győztes tapasztalattal rendelkezik, és jól ismert a sikeres versenyzőiről. A korábbi versenyző Richard Dutton tulajdonában lévő Fortec Motorsport szintén brit csapat, hat kategóriában vesz részt, 20 egyéni- és 12 csapatbajnokságot tudhat magáénak. A Charouz Racing System egy cseh csapat, amelyet 1985-ben hozott létre Antonin Charouz, és többek között olyan rangos versenyeken vett részt, mint a Le Mans 24 órás.

    Az elkövetkező hetekben egy tizenkettedik csapat indulása is bejelentésre kerülhet.

    Az FIA Formula 2 vezérigazgatója, Bruno Michel elmondta: „Örömmel jelentjük be a következő évadban rajthoz álló együtteseket. Úgy döntöttünk, hogy továbbra is hűségesek leszünk a meglévő csapataink többségéhez, akik jól ismerik a bajnokságot, és erős hátteret biztosítanak a fiatal tehetségek fejlődéséhez. Örömmel üdvözöljük továbbá az újonnan csatlakozott Carlin, Fortec és Charouz csapatokat. Ők 2018 elején ismerkedhetnek először az F2-vel az új résztvevők számára létrehozott shakedown alkalmával, melynek időpontját az elkövetkező hetekben fogják bejelenteni.”

    „Ígéretes megkereséseket kaptunk olyan csapatoktól, akik csatlakozni szeretnének a bajnokságunkhoz. Ezért nyitva hagyjuk annak lehetőségét, hogy még egy résztvevőt, egy tizenkettedik csapatot is felveszünk az év végéig. ”

    A következő csapatok már biztos résztvevői a 2018-as FIA Formula 2 bajnokságnak:

    Arden International – brit
    ART Grand Prix – francia
    Campos Racing – spanyol
    Carlin – brit
    Charouz Racing System – cseh
    DAMS – francia
    Fortec Motorsports – brit
    MP Motorsport – holland
    PREMA Racing – olasz
    Racing Engineering – spanyol
    Trident – olasz

     

  • Nem marad betétfutamok nélkül a Német Nagydíj

    Nem marad betétfutamok nélkül a Német Nagydíj

    Jövőre visszatér a Forma-1-es versenynaptárba a Német Nagydíj, mintegy részeként annak a tíz évvel ezelőtti megállapodásnak, mi szerint felváltva rendezi a versenyt Hockenheim és a Nürburgring. A Nürburgring a 2013-as esemény után kiszállt ebből, ennek eredményeképpen 2015-ben és 2017-ben nem volt Német Nagydíj, ám Hockenheim tartotta magát a megállapodáshoz és megrendezte a futamot a páros években. A szóban forgó szerződés 2018 után jár le.

    A Formula 2 – és annak elődje, a GP2 – rendre Forma-1-es hétvégék betétfutamai Európában, ahogy Monaco kivételével a GP3 is. A 2018-as Formula 2 és GP3 naptárban azonban mégsem szerepel a német helyszín, helyette azonban feltűnik benne Franciaország és Oroszország. Pedig az F2 mezőnye rendre ellátogatott a Német Nagydíj helyszínére: a széria elődjeit, a GP2-t és az International F3000-t is számítva már 1990 óta.

    Hockenheim azonban azt állítja, hogy a jövőre elmaradó betétfutamokat helyettesítik majd valamivel annak érdekében, hogy izgalmas időtöltéssel szolgáljanak a rajongóknak.

    „Megtudtuk, hogy nem szerepelünk a publikált Formula 2 és GP3 versenynaptárban.” – mondta a pálya szóvivője a GPUpdate.net-nek. „Ahogy a múltban, úgy most sem vagyunk érintettek a betétszériák szervezésében. De biztosak vagyunk benne, hogy a Forma-1 szervezőinek fontos, hogy a Forma-1-es versenyen kívül is izgalmas programokat nyújtsanak a rajongóknak. Már biztosítottak minket afelől, hogy már szervezik a betétversenyeket a 2018-as Német Nagydíjra.”

  • Norrisnak nem példaképe Hamilton

    Norrisnak nem példaképe Hamilton

    A McLaren neveltje, Lando Norris az, akit most Nagy-Britanniában a következő Forma-1-es tehetségnek tartanak, és ugyanő azt állítja, hogy ugyan felnéz Lewis Hamiltonra, de nem a példaképe a 2017-es F1-es világbajnok.

    Norris újoncként dominált az Euro F3-as szériában ahol idén megszerezte a bajnoki címet is, és most már ő lesz a McLaren hivatalos tartalékpilótája 2018-ban. A 17 éves pilóta ugyanakkor azt mondja, hogy nem a példaképe Hamilton, viszont elismeri az eredményeit. A Daily Mailnek így nyilatkozott Norris:
    „Nem ismerem Lewist. Ott volt a FIA díjátadó gáláján tavaly, ahol láttam, de nem beszéltünk. Sebastian Vettellel viszont beszélgettem. Szakított időt rám, így tudtunk beszélni vagy 10 percet. Ez igazán rendes volt tőle.”

    Norris tudja azt is, hogy sokan már most a négyszeres világbajnok utódjának tartják:
    „Menő dolog erre gondolni, igen. Felnézek Lewisra, ő egy nagyon jó versenyző, és különösen gyors az időmérő edzéseken. Támogatom, mivel brit, de nem a példaképem. Én egyszerűen csak jól akarok dolgozni, és bízom benne, hogy a többi, az majd jön magától.”

    Jövő év elején Lando Norris a Rolex 24 órásán Daytonában már Zak Brown csapatában, az United Autosportsnál  indulhat majd Fernando Alonsoval, illetve a McLarenes tartalékpilótai szerepe mellett a Formula 2-ben lesz majd ahol teljes szezont futhat.

  • Újra 12 versenyhétvégés lesz a Formula 2 2018-ban!

    Újra 12 versenyhétvégés lesz a Formula 2 2018-ban!

    A korábban GP2 néven futó szériának 12 fordulója volt, 24 versennyel még 2012-ben, utána jött az ezt követő 5 évben a 11 versenyhétvégés formátum. Idén Jerezben volt egy önálló versenyhétvégéjük, jövőre azonban az összes verseny betétfutama lesz majd a Forma-1-nek.

    Így Jerez lesz az egyetlen versenyhelyszín amelyik nem tér vissza, ennek a helyére ugrik be majd Sochi, ahol már 2014-15-ben járt a sorozat. Mivel a Forma-1 visszatér Franciaországba is, ezért Paul Ricardra is ellátogat majd az F2 mezőnye. Bruno Michel, a Formula 2 igazgatója érthetően elégedett:
    „Örülök, hogy jövőre 12 alkalommal is a Forma-1 mellett megtarthatjuk a betétfutamainkat is majd. Az egyik dedikált célunk mindig is az volt, hogy felkészítsük a fiatal versenyzőket a következő nagy lépésükre: a Forma-1-be. Az, hogy az összes versenyhétvégénk a Forma-1-gyel együtt kerül megrendezésre, segít abban, hogy annyi F1-es pályát tanuljanak meg, amennyit csak lehet, továbbá az F1-es paddock publikuma is láthatja, hogy milyen versenytempóra képesek a versenyzőink. A 2018-as versenynaptárnak két új helyszíne lesz: LE Castellet és Sochi. Ez egyel több esemény, mint idén, és jó az egyensúly az európai és a távolabbi versenyek között.”

    Hét évnyi Dallara GP2/11-ezés után jövőre teljesen új autó lesz, már Halo rendszerrel kiegészítve.

    2018-as F2 versenynaptár
    Április 6-8: Sakhir
    Április 27-29: Baku
    Május 11-13: Barcelona
    Május 24-26: Monaco
    Június 22-24: Paul Ricard
    Június 29-Július 1: Red Bull Ring
    Július 6-8: Silverstone
    Július 27-29: Hungaroring
    Augusztus 24-26: Spa
    Augusztus 31-Szeptember 2: Monza
    Szeptember 28-30: Sochi
    November 23-25: Yas Marina​

  • Norris az összes versenyt megnyerné az F3 szezonzárón

    Norris az összes versenyt megnyerné az F3 szezonzárón

    A McLaren támogatta Lando Norris elegánsan fejezné be a szezont, megszerezné már az első versenyen Hockenheimben a bajnoki címet, majd a hátralévő két versenyt is megnyerné ezen a hétvégén. Norris már egy versenyhétvégével ezelőtt is bajnok lehetett volna, de  az utolsó körben ütközött, így a Red Bull ringet úgy hagyta el, hogy minimális esélye Maximilian Günthernek még van.

    Günthernek mindhárom versenyt meg kell nyernie ahhoz, hogy megcsíphesse az összetett első helyezést, miközben Norrisnak elég három pont, hogy őt koronázzák meg. A fiatal brit azt állítja, hogy nem fog változtatni a hozzáállásán, és továbbra is győzelmekben gondolkodik, ahogy azt teszi tavalyi debütálása óta, amikor itt próbálta ki először az F3-as autót, 2016-ban Hockenheimben. A jövőre már Formula 2 felé tartó fiatal így nyilatkozott:
    „A  célom az év utolsó versenyhétvégéjén is az, ami az eddigi kilenc alkalommal is volt idén: Megnyerni mindhárom versenyt. Szeretném már az első versenyen behúzni a bajnoki címet, hiszen matematikailag erre megvan az esélyem. Az első lépés ahhoz, hogy versenyt nyerjek, hogy jó teljesítményem legyen az első időmérő edzésen, és biztos vagyok benne, hogy mindenünk adott ahhoz, hogy harcolhassunk a pole pozícióért. 2016-ban is gyors voltam Hockenheimben, és a Carlin a teljes szezonban gyors és megbízható autót adott.”

    Günther elfogadta már, hogy a bajnoki címért Norrist legyőzni szinte képtelenség, de optimista a szezon végét illetően, és jól akar zárni:
    „Tudom, hogy a bajnoki esélyeim nem épp ígéretesek, de a legjobbamat fogom nyújtani, és ahogy mindig is, a saját teljesítményemre fogok koncentrálni. Nem számít, hogy mi lesz a harc vége a bajnoki címért, ragyogó eredményeket akarok szállítani, jó eredményeket… és ha lehet: három győzelmet.”

  • Megvan Leclerc nyolcadik pole-ja is idén

    Megvan Leclerc nyolcadik pole-ja is idén

    Charles Leclerc indulhat az élről a Forma-2-es jerezi első futamán. A Ferrari juniorja magabiztosan szerezte meg idei nyolcadik első rajtkokcáját.

    A monacói pilóta második leggyorsabb köre is elég lett volna, a pole-pozíció megszerzésére. A bajnoki éllovas így újabb pontokat gyűjtött, így már 63 ponttal vezet összetettben. Tehát az is előfordulhat, hogy a szombati főversenyen bajnok avatás fog történni.

    Mellőle Luca Ghiotto rajtolhat majd, míg Sergio Sette Camara lesz a harmadik rajtkockában, Leclerc bajnoki riválisa, Rowland mellett.

    Az időmérő kezdetekor nem mindenki hajtott a pályára, Rowland, a két ART-os és Markelov még várt egy kicsit. Leclerc azonban nem tétlenkedett, elsők között hajtott ki a boxból, és az első mért körével rögtön a tabella tetejére is ugrott. Tette ezt még a keményebb gumikon, de így is jobb időt autózott, mint az edzésen futott leggyorsabb köridő volt.

    Ghiotto nem sokkal később felzárkózott Leclerc mögé a második helyre. Az első két hely sorrendje nem változott a leintésig, pedig mindketten tudtak még javítani az idejükön.

    Fél táv után nem sokkal a 19 éves bajnoki éllovas elsőként került be 1:25 alá. Nem sokáig volt egyedül, hiszen a Russian Time olasza követte őt. Kettejük között ekkor csupán 12 ezred másodperc volt a differencia. Az izgalmas befejezésnek végül Charles Leclerc vetett véget, aki 1:24.682-es idővel ellépett Ghiottótól, akinek erre már nem volt válasza.

    Rowland közel volt, hogy elkapja riválisát. Az utolsó gyors körén még abszolút leggyorsabb első szektort futott, azonban a pálya utolsó két részében már hibázott, így végül csak a negyedik lett. Ugyanis az MP Motorsport versenyzője Sette Camara is megtudta őt előzni.

    Az ötödik helyet Artem Markelov szerezte meg. Utána a két ART autó következik, Albon és Matsushita sorrendben.A McLaren által támogatott Nyck de Vries lett a nyolcadik. A legjobb tízet Nicholas Latifi és Norman Nato zárta.

    Az újonc Alex Palou – aki Visoiu helyén versenyez a Campos Racingnél –  a 11.helyre kvalifikálta magát. A másik Premával Fuoco csak a 15.lett, míg a visszatérő Rene Binder a 17.legjobb időt autózta.

    Forma-2 Jerez Időmérő végeredménye

    Poz Versenyző Csapat Köridő Kül
    1 Charles Leclerc Prema Racing 1m24.682s
    2 Luca Ghiotto RUSSIAN TIME 1m24.942s 0.260s
    3 Sergio Sette Camara MP Motorsport 1m25.257s 0.575s
    4 Oliver Rowland DAMS 1m25.316s 0.634s
    5 Artem Markelov RUSSIAN TIME 1m25.422s 0.740s
    6 Alexander Albon ART Grand Prix 1m25.426s 0.744s
    7 Nobuharu Matsushita ART Grand Prix 1m25.450s 0.768s
    8 Nyck de Vries Racing Engineering 1m25.470s 0.788s
    9 Nicholas Latifi DAMS 1m25.477s 0.795s
    10 Norman Nato Pertamina Arden 1m25.583s 0.901s
    11 Alex Palou Campos Racing 1m25.600s 0.918s
    12 Louis Deletraz Rapax 1m25.627s 0.945s
    13 Santino Ferrucci Trident 1m25.632s 0.950s
    14 Jordan King MP Motorsport 1m25.653s 0.971s
    15 Antonio Fuoco Prema Racing 1m25.739s 1.057s
    16 Gustav Malja Racing Engineering 1m25.916s 1.234s
    17 Rene Binder Rapax 1m26.121s 1.439s
    18 Nabil Jeffri Trident 1m26.148s 1.466s
    19 Sean Gelael Pertamina Arden 1m26.163s 1.481s
    20 Ralph Boschung Campos Racing 1m26.647s 1.965s
  • Hétvégi élő, tévés autósport közvetítések a hazai csatornákon

    Hétvégi élő, tévés autósport közvetítések a hazai csatornákon

    október 7., szombat:

    M4 Sport
    4.50: Forma-1, Japán Nagydíj, 3. szabadedzés
    8.00: Forma-1, Japán Nagydíj, időmérő edzés
    Digisport 2
    12.25: Autósport, EuroFormula Open, 1. futam, Jerez

    október 8., vasárnap:

    M4 Sport
    6.30: Forma-1, Japán Nagydíj, futam
    10.35: Autósport, Forma-2, 2. futam, Jerez
    Sport 1
    9.15: Autósport, TCR-sorozat, Kína
    Eurosport 2
    10.45 és 12.30: Autósport, ETCC, Csehország
    Digisport 2
    12.25: Autósport, EuroFormula Open, 2. futam, Jerez,