Címke: Formula 2

  • Tatiana Calderon a Formula 2-ben folytathatja

    Tatiana Calderon a Formula 2-ben folytathatja

    Tatiana Calderon idén a GP3-ban versenyzett, emellett a Sauber tesztpilótája volt és az elmúlt hetekben volt is lehetősége F1-es autót vezetni.

    A kolumbiai versenyzőnő jövőre várhatóan a Formula 2-ben folytatja majd pályafutását, Charouz Racing Systemnél, mely a Sauber hivatalos junior csapata lett.

    „A Charouzzal tesztelek majd, de jó munkát kell végeztem, hogy biztosíthassam az ülésemet, és remélhetőleg maradhatok az Alfa Romeo Sauberrel” – mondta Calderon Abu Dhabiban a Crash.netnek.

    Egy alkalommal biztosan tesztel majd a Chrouzzal, de abban bízik, hogy többre is lesz lehetősége.

    „Megpróbáljuk megnézni, hogy lehetne-e kettő, mivel egynél többnek lenne értelme, ha az ember versenyezni akar. Jelenleg ez a terv.”

    Egyelőre úgy fest, hogy teljes szezonra szóló szerződést is kaphat Calderon, mivel a Sauber csapatfőnöke, Frederic Vasseur elégedett a versenyzőnő tesztjeivel.

    „Két jó (F1-es) teszten van túl, az első inkább egy PR esemény volt Mexikóban, de a másik valódi teszt volt és igazán jól ment.” – mondta Vasseur. „Fizikai szempontból is képes kezelni a helyzetet, ami az F2-ben bonyolultabb, mivel nincs szervó, de jó munkát végzett. Nagyon nyugodt, lépésről lépésre fejlődik és őszintén nagyon jó tesztpilóta. Mindenkit lenyűgözött, beleértve a 25 év tapasztalattal bíró mérnököket is. Most pihennünk kell, ő tesztel majd Formula 2-ben, és meglátjuk, mi történik.”

  • Billy Monger a FIA F3-ban indulna 2019-ben, ismerkedik a Haloval

    Billy Monger a FIA F3-ban indulna 2019-ben, ismerkedik a Haloval

    Billy Monger célja az, hogy a FIA Formula 3 bajnokságában induljon jövőre, és Abu Dhabiban már azt gyakorolja, hogy miképp szállhat ki egy Haloval felszerelt versenyautóból. Monger idén a BRDC brit F3 bajnokságában szerepelt, hatodik lett a bajnokságban az első teljes szezonjában, mióta elvesztette a lábait a Donington Parkban, 2017 áprilisában egy balesetben.

    Külön rendszert fejlesztettek le neki, a fékezést például a csonka lábáig felemelt pedállal oldja meg, úgy érzi, hogy készen áll a kategóriaváltásra. A szabályzás azonban előírja, hogy a versenyzőknek képeseknek kell lenniük nyolc másodpercen belül a versenyjárművüket vész esetén. Monger most közzétett egy videót a Twitteren, ahol megmutatja, hogy képes három másodperc alatt elhagyni a Carlin Formula 2-es autóját, ami eléggé hasonló ahhoz az új F3-as autóhoz, amelyet elláttak már Haloval.

    Az Autosport úgy tudja, hogy ez nem egy hivatalos FIA által is jegyzőkönyvezett teszt volt, mert nem volt jelen a hivatalnokuk, de gyakorolnia kell, mielőtt élesben is megmutatja ezen képességét majd már egy F3-as autóval. Monger célja tehát indulni a GP3-at váltó Forma-1-es utánpótlás szériában, amelynek az autóját múlt hétvégén mutatták be. A brit ifjú ennyit árult el a céljairól:

    „Remek következő lépés lenne ez nekem. Ez az A terv, amit el szeretnénk érni. Sokat nyújt, az F1-es csomag része, az is segít nekem, hogy ez egy teljesen új széria lenne. Ezen kategóriákban megtalálhatsz nagy csapatokat, akik évekig is megtartanak akár. Azzal hogy ez egy új autó, új bajnokság, több a játéktér is. Ez az, amit akarok. Egy olyan év után mint amilyet magam mögött tudhatok és amennyit fejlődtem, ez egy remek lehetőség lenne. Ki akarom próbálni magam a legjobb fiatal pilóták ellen, és bizonyítani akarok magamnak is.”

    Monger elismerte, hogy először aggódott amiatt, hogy miképp szállhat ki gyorsan majd egy halosított autóból:

    Azt gondoltam, hogy problémás lesz. Kipróbáltam, és gyakoroltam a Carlin F2-es autójával, és nagyon könnyen ment. Könnyebb is volt talán, mint a BRDC F3-as autójából. Rúdként tudom használni a hálót, és ki tudom nyomni magamat az autóból, és kipattanok.”

    Volt róla szó, hogy Monger kipróbálhat egy GP3-as autót Yas Marina pályáján a szezon utáni teszteken, de az Autosport úgy tudja, hogy ez nem fog megtörténni. Amióta a BBC bemutatta a róla készült dokumentumfilmet, azóta újra a figyelem középpontjába került. Kulcsszerepe volt abban, hogy a FIA változtatott a sérült versenyzőket szabályozó pontokban, és licenszhez juthatnak, ami már feljogosítja őket együléses versenyautók vezetésére is.

  • Elkelt Mick Schumacher, Matsushita és Mazepin is 2019-re!

    Elkelt Mick Schumacher, Matsushita és Mazepin is 2019-re!

    Mick Schumacher, aki idén European F3 bajnok lett is már azon három versenyző között van, akiknek a helyét már meg is erősítették a 2019-es F2 bajnokságra. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia marad a Prema csapatánál, ahogy eddig is velük volt F4-ben és F3-ban is. A csapatvezető Rene Roison elégedetten nyilatkozott:

    „Örömmel üdvözöljük az F2-es alakulatunkban 2019-ben Micket. Ez a bajnokság nem egyszerű, hiszen újoncként meg kell tanulnia ezzel az új autóval is bánni, de azt hiszem, hogy Micknek megvan az érettsége és a képessége arra, hogy ezt is megoldja.”

    Schumacher a csapat autóját először a szezon utáni teszten próbálja ki Yas Marina pályáján, és maga is úgy gondolja, hogy ez volt számára a logikus lépés:

    „Nekem egyértelmű volt az, hogy a Formula 2-ben is a Premával leszek. Nem tudom elégszer megköszönni a Prema családnak azt, amit eddig is elértünk együtt, különösen idén, és együtt haladunk tovább.”

    A GP3-as második Nyikita Mazepin is szintet lép, az ART F2-es csapatához igazol, oda ahol idén George Russell megnyerte a pilóták bajnokságát. Az ART vezér, Sebastian Philippe elárulta, hogy Mazepin képessége újoncként a GP3-ban már az első naptól kezdve egyértelmű volt, és tetszett neki a remek győzelme Barcelonában:

    „Nyikitának rengeteg erőssége van: gyors, és folyamatosan fejlődik bármiben aminek nekikezd. Biztos vagyok benne, hogy a Formula 2-es csapatunkban is a központban lesz, ahogy volt az a GP3-ban is.”

    A Honda junior pilótája, Nobuharu Matsushita is visszatér. A háromszoros F2 és GP2 győztes a Carlint erősíti majd, akik idén megnyerték a csapatok bajnokságát.

  • Napokon belül eladhatják a Russian Time-ot

    Napokon belül eladhatják a Russian Time-ot

    Az Autosport értesülései szerint rövid időn belül eladhatják a Formula 2 egyik legsikeresebb csapatát, az orosz Russian Time-ot.

    Az istálló 2013-ban alapították, és első évükben rögtön meg is nyerték az akkor még GP2 néven futó bajnokságot, amit 2017-ben megismételtek.

    A kezdetektől fogva összesen húsz GP2-es és F2-es futamot nyertek, Sam Bird, Mitch Evans, Tom Dillmann, Raffaele Marciello, Luca Ghiotto, Artem Markelov és Tadasuke Makino révén.

    Markelov az idei szezonban három versenyt is megnyert, ami neki már az ötödik éve volt a sorozatban. Teljesítményével pedig kiérdemelt egy év végi tesztet a Renault Forma-1-es csapatától.

    Az Autosport értesülései szerint a csapat már a csütörtöki, év végi Formula 2-es teszten új névvel indulhat. Az új tulajdonos kilétét pedig hamarosan bejelenthetik.

  • Maini köszönetet mondott a Dallara kaszni erősségéért

    Maini köszönetet mondott a Dallara kaszni erősségéért

    A tegnap Formula 2-es versenye rajtjakor Nicholas Latifi lefulladt autójába szaladt bele Arjun Maini. A szétröppenő darabok elől még a versenyigazgató Charlie Whiting is „fedezékbe vonult”.

    Az eset után Mani autójának Dallara kasznijának erősségét méltatta.

    Mindkét versenyzőt elszállították a baleset után a pálya orvosi központjába, de nem sérültek meg, így el is engedték őket és rajthoz is állhatnak a mai, idei utolsó versenyen.

    „Láttam a sárga zászlót, tudtam, hogy a bal oldalon egy autó lefulladt, de azt nem tudtam, hogy a jobb oldalon találkozok majd egy lefulladt autóval.” – mondta Maini az Autosportnak.

    „Csak annyit mondhatok, hogy szerintem meg kell köszönnünk a Dallarának, hogy biztonságos autót építenek számunkra.”

  • George Russell győzelemmel szerezte meg a Formula 2 bajnoki címét

    George Russell győzelemmel szerezte meg a Formula 2 bajnoki címét

    A Williams jövő évi pilótája George Russell győzelemmel biztosította be a bajnoki címet a Formula 2-ben. A brit pilóta a pole-ból indulva nyerte meg az abu dhabi-i főfutamot, ami rögtön egy sorsdöntő drámával kezdődött.

    A brit pilóta gyakorlatilag már a rajt után bajnoknak érezhette magát, ugyanis közvetlen riválisa Alexander Albon a rajtrácson ragadt, csupán pár centit tudott megtenni a rajtkockából. A harmadik helyről induló DAMS-os csapattársa Nicholas Latifi is hasonló sorsa jutott, akit hátulról telibe talált Arjun Maini.

    Albon újra tudott indulni, de ekkor már két körös hátrányban volt a mezőnyhöz képest, végül a 14.helyen ért célba.

    A rajtbaleset után a biztonsági autó hat körön keresztül volt a pályán, ami nagyban befolyásolta a gumistratégiát. Az újraindítás után Russell visszaesett Nyck De Vries mögé, de az egy körrel hamarabbi bokszkiállása sikeresnek bizonyult, így ismét a holland előtt találta magát.

    A Prema pilótája a futam végére visszaesett, előbb Markelov, majd később Ghiotto is megelőzte őt. A Russian Time pilótája az utolsó körökre már Russellt is szorongatta, de megelőznie nem sikerült a britet. Így George Russell újoncként és regnáló GP3 bajnokként megnyerte a Formula 2 idei szezonját.

    Fantasztikus versenyt zárt Luca Ghiotto is, aki a 16.helyről indulva a dobogó legalsó fokán találta magát, köszönhetően annak, hogy keményebb gumikon rajtolt. Az olasz pilótát öt másodperces büntetéssel sújtották pálya levágás miatt, enélkül akár a második helye is meglehetett volna.

    De Vries mögött az ötödik helyen Lando Norris végzett. Deletraz révén a Charouz Racing egy hatodik helynek örülhetett, mögötte a csapattársa, Antonio Fuoco végzett, aki a 12.helyről kapaszkodott fel. Roberto Merhi is sokat jött előre, az ő jutalma egy nyolcadik hely lett, illetve egy fordított rajrácsos pole a vasárnapi futamra.

    A legjobb tízet Tadasuke Makino és a bajnok ART-os csapattársa, Jack Aitken zárta.

  • Rajtbaleset volt F2-ben, Charlie Whitingnak fedezékbe kellett húzódnia

    Rajtbaleset volt F2-ben, Charlie Whitingnak fedezékbe kellett húzódnia

    A Formula 2 mai főversenye rajtbalesettel indult. Nicholas Latifi autója lefulladt, Arjun Maini pedig nem tudta kikerülni. Az ütközés következtében a törmelékek szétröppentek, egyenesen Charlie Whiting versenyigazgató felé, aki le is guggol gyorsan, hogy biztonságban legyen, ha bevágódna hozzá egy darab.

    https://twitter.com/Burgrid7/status/1066343994056237056

  • Ticktum bemutatkozik a hétvégén a Formula 2-ben is!

    Ticktum bemutatkozik a hétvégén a Formula 2-ben is!

    A 19 éves Daniel Ticktum második lett idén az European F3 bajnokságban, majd egymást követő évben másodszor is megnyerte a Makaói Nagydíjat. Innen egyenesen Abu Dhabiba repült, ahol helyettesíteni fogja Maximilian Günthert az Ardennél, pedig a csapat egyetlen győzelmét a német pilóta szerezte idén Silverstoneban, egy fordított rajtrácsos sprintversenyen. A FIA hivatalos nevezési listáján is már a brit pilóta neve szerepel.

    Ticktum jövőre feltehetően a Team Mugen színeiben indul a Super Formulában, ahol már vezetett idén akkor, amikor helyettesítette a Honda junior pilótáját, Nirei Fukuzumit. Ő egyébként ezen a hétvégén az Ardennél a csapattársa is lesz.

    A héten az Autosport.com rá is kérdezett Ticktumnál, hogy lehetséges-e esetleg neki egy teljes Formula 2-es program jövőre, amire így válaszolt:

    „Szívesen csinálnám azt is.”

    Az Arden idei versenyzői amúgy elhagyják a csapatot, Fukuzumi a Super Formulára koncentrál inkább a jövőben, Günther pedig csatlakozik a Dragon Racinghez a Formula E-ben. Az Ardent Garry Horner irányítja, aki a Forma-1-es Red Bull csapatnál főnökösködő Christian édesapja, így elég egyértelmű lenne az, hogy a Red Bull junior itt kössön ki, bár volt olyan elképzelés is, hogy akár a Toro Rosso F1-es versenyüléséig is eljuthat.

    Öt pont hiányzik neki az Forma-1-es szuperlicenszhez, amit akár megszerezhet úgy is, hogy a téli Toyota Racing Seriesben indul, amit ha megnyer, akkor hét ponttal gazdagodna. A Formula 2-es bajnoki címért még harcban álló Alex Albon jelenleg a kiszemelt a Toro Rosso istállónál, és ő lehet majd akkor Danyiil Kvjat csapattársa. A Red Bull egyeztet emiatt a Nissan e.dams FE csapatával, ahová eredetileg aláírt.

  • Prost szerint az F2-ben kiderül, hogy mennyire jó Mick Schumacher

    Prost szerint az F2-ben kiderül, hogy mennyire jó Mick Schumacher

    Alain Prost, a korábbi négyszeres világbajnok francia pilóta már nagyon várja, hogy korábbi versenyzőtársának fia szintet lépjen, és a Formula-2-ben is bebizonyítsa mennyire jó versenyző.

    Mick Schumacher idén az európai Formula-3-ban versenyzett és a szezon fináléjában mutatott rendkívüli teljesítményének köszönhetően megnyerte a bajnoki címet.

    „Nem tudom, hogy mit jelent ez a jövője szempontjából, de Mick meglepett idén. A szezon második felében elképesztően ment, miközben nagy nyomás alatt versenyzett. Önmagában a neve is nagy nyomást generál, de megbirkózik vele” – mondta a Renault tanácsadójaként tevékenykedő négyszeres világbajnok.

    Mick a hétvégéi Makaói Nagydíjon is részt, vett melyet ötödikként zárt Dan Ticktum, Joel Eriksson, Sacha Fenestraz és Jake Hughes mögött.

    „Mick karrierje elején jár és nem a Makaóban történtek alapján fogjuk megítélni. Sokkal érdekesebb lesz, hogy mire megy majd az F2-ben.

    „A Formula-2-ben kiderül, hogy mennyire jó versenyző. Jó esélyekkel indul, elképesztő lenne őt a Forma-1-ben látni versenyzőként, de mindenekelőtt az emberi oldala miatt.”

    „Az édesapja helyzetét tekintve Mick elképesztően erős, hogy képes elvégezni ugyanazt a munkát” – tette hozzá Prost.

  • Elindítja saját junior csapatát a Sauber

    Elindítja saját junior csapatát a Sauber

    A Sauber partneri kapcsolatra lépett a Charouz Racinggel, aminek következtében 2019-tól elindul a Sauber Junior Team, méghozzá a Formula 2-ben, a Formula 3-ban, az ADAC Formula 4-ben és az olasz Formula 4-ben is.

    A Charouz pedig a svájciak technikai, sport és kereskedelmi támogatását is élvezheti a jövőben. Az egyezségről a hinwil-i gárda csapatfőnöke Frederic Vasseur beszélt.

    „A versenyzés a Sauber Motorsport DNS-ének elengedhetetlen része, és a Sauber Junior Team egy fontos mérföldkő a vállalat életében. Az istálló hosszú történelme során olyan pilótáknak segített, mint Michael Schumacher, Sebastian Vettel vagy a feltörekvő tehetség, Charles Leclerc.” – kezdte.

    „Ezzel a projekttel, a Sauber tovább bővíti a versenyzési platformját, és elkötelezi magát amellett, hogy a junior kategóriákból a motorsport csúcsára juttatja el a fiatalokat. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Charouz Racing System partnerei lehetünk, amely egy rendkívül profi csapat szép sikerekkel a háta mögött.”

    A cseh istálló tulajdonosa Antonín Charouz pedig eképpen vélekedik az új helyzetről: „A Sauber junior csapatának megalapozása egy olyan pillanat a Charouz Racing System életében, amire büszkék lehetünk. Már várjuk, hogy kivételes pilótákkal dolgozhassunk együtt 2019-ben, ráadásul három különböző kategóriában is.”

    „A Sauber Junior Team egy rendkívül izgalmas program a nemzetközi motorsportban. Ez esélyt ad a pilótáknak, hogy egy azon csapattal eljusson a Formula 4-ből a Forma-1-be. Ez egy különleges modell és izgalmas lehetőség mindenki számára.” – tette hozzá.