Címke: Formula 2

  • Túl sok kört tett meg, megbüntették a Formula 2 egyik újoncát

    Túl sok kört tett meg, megbüntették a Formula 2 egyik újoncát

    Abszurd és ritkán látható szabálytalanságot követett el a Formula 2-ben szereplő MP Motorsport újonca Mahaveer Raghunathan. Az indiai pilóta több kört tett meg versenytempóban, mint amit kellett volna, ezért tíz helyes rajtbüntetéssel sújtotta őt az FIA a következő futamra.

    Bahreinben megkezdődött a Formula 2-esek számára is a 2019-es bajnokság, a nyitóhétvégén pedig Luca Ghiotto és Nicholas Latifi diadalmaskodott. Azonban az újonc Raghunathan számára felejthető volt a nyitó hétvége, nem csak azért, mert szinte végig a mezőny végén haladt, hanem mert egy amatőr hibát is elkövetett.

    Az MP Motorsport pilótája egy körös hátrányban „fejezte be” a versenyt a győztes Luca Ghiotto mögött. A kockás zászló lengetése után azonban nem lassított le, hanem gyors, versenytempóban teljesítette a saját maga 23.körét, míg a mezőny többi tagja lassan haladva a levezető körön volt, majd újra elhaladt a célegyenesben és csak utána vett vissza a tempóból.

    Az FIA rendkívül veszélyesnek ítélte meg ezt a helyzetet, így a 20 éves versenyző tíz helyes rajtbüntetéssel kezdheti meg a négy hét múlva sorra kerülő bakui főfutamot.

  • Norris szívesen nyerne Bahreinben, még ha annak nincs is realitása

    Norris szívesen nyerne Bahreinben, még ha annak nincs is realitása

    Lando Norris elismerte, hogy örömmel megismételné a tavalyi Formula 2-es elsőségét immáron egy győzelemmel a Forma-1-ben, de úgy gondolja hogy ez némileg nem megvalósítható most, és inkább lépésről-lépésre haladna.

    Norris Melbourneben bejutott a Q3-ba legutóbb, de nem sikerült pontot szereznie, pedig jól indította a karrierjét a királykategóriában is. A brit ifjú azzal érdemelte ki a helyét az F1-ben, hogy második lett az F2-ben, de 2018-ban megnyerte az első futamot Bahreinben akkor Sergio Sette Camara és Artem Markelov előtt. Nem sikerült ugyan megszereznie a Formula 2 bajnoki címét, de a teljesítményével kiérdemelte, hogy újoncként a McLarennel indulhasson. Norris valami hasonlót szeretne elérni a száguldó cirkuszban is:

    „Nos, örömmel csinálnék valami hasonlót, de nem hiszem azt, hogy ez egy reális cél lenne. Persze nagyon szeretnék hasonló eredményeket amilyeneket elértem tavaly, de tudom, hogy ezen a hétvégén ez elérhetetlen lesz. Remélem azt, hogy olyan hétvégénk lehet, mint volt az Ausztráliában is, egy jó időmérős eredmény és némileg jobb beállítás a versenyre, és máris dolgozhatok olyan dolgokon, amelyik eddig nem jöttek össze.”

  • Mikor lesznek F1-es és F2-es közvetítések a tévében?

    Mikor lesznek F1-es és F2-es közvetítések a tévében?

    A mai nappal ismét elkezdődik egy autósportos hétvége.

    Míg a Forma-1-es mezőny idei második versenyhétvégéjére érkezik Bahreinbe, addig a Formula 2 szezonja most rajtol el! Ez utóbbi nevezési listáját ide kattintva nézheted meg!

    Íme, hogy mikor lesznek élő közvetítések hazai tévécsatornán:

    március 29., péntek:

    M4 Spor
    11.45: Forma-1, Bahreini Nagydíj, 1. szabadedzés
    23.05: Forma-1, Bahreini Nagydíj, 2. szabadedzés (felvételről)

    március 30., szombat:

    M4 Sport
    11.00: Forma-2, Bahrein, 1. futam
    15.45: Forma-1, Bahreini Nagydíj, időmérő edzés

    március 31., vasárnap:

    M4 Sport
    13.00: Forma-2, Bahrein, 2. futam
    16.45: Forma-1, Bahreini Nagydíj, futam

  • Massa szerint Sette Camarának idén nyernie kell

    Massa szerint Sette Camarának idén nyernie kell

    Az egykori F1-es, jelenleg Formula E versenyző Felipe Massa azon a véleményen van, hogy honfitársának, Sergio Sette Camarának meg kell nyernie a Formula 2-es bajnokságot, hogy bebizonyítsa, alkalmas a Forma-1-ben való szereplésre.

    Sette Camara tavaly hatodik helyen zárt az F2-ben, és bár nyerni nem tudott, stabil teljesítménye sokaknak felkeltette a figyelmét. Idén pedig mát a McLaren teszt- és tartalékversenyzője.

    Miután Massa 2017 végeztével távozott a Forma-1-ből, nincs brazil versenyző a mezőnyben. Sette Camara lehet talán a következő, de ehhez még bizonyítania kell. Massa szerint azonban az F2-ben harmadik szezonját kezdő Sette Camara nehéz helyzetbe van, mivel egyesek, például Lando Norris, mindössze egy F2-es szezon után F1-es üléshez jutottak.

    „Remélem, hogy hamarosan lesz megint brazil a Forma-1-ben.” – mondta Massa az Autosportnak. „Sergio egy gyors versenyző, jó munkát végez, csodálatosak a versenyei. Meg kell nyernie a bajnokságot, meg kell mutatnia, hogy képes bekerülni az F1-be.”

    „Tényleg a legjobbakat kívánom neki. Tudjuk, hogy megy ez a Formula 2-ben, azok a srácok, akik elindultak, és nyertek, most már a Forma-1-ben vannak, és versenyképesek. Ha megérkezel a Formula 2-be, és nem nyersz, és a második évedben sem nyersz, akkor nem érdekled az embereket.”

    „Nem mondom, hogy nincs meg a tehetsége, mert megvan. Ugyanakkor tudom, hogy milyenek az emberek a Forma-1-es paddockban.”

    Az idei Formula 2-es mezőny tagjainak listáját ide kattintva nézheted meg.

  • Hétvégén elrajtol a 2019-es Formula 2 szezon is!

    Hétvégén elrajtol a 2019-es Formula 2 szezon is!

    Ezen a hétvégén, nem csak a Forma-1 mezőnye látogat Bahreinbe, de kezdetét veszi a Formula 2-es bajnokság 2019-es szezonja is!

    Akire mindenki nagyon kíváncsi a mezőnyből, az kétségkívül a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, a tavalyi F3-as Európa-bajnok Mick Schumacher, aki a Prema Racing színeiben versenyez majd.

    Mickhez nagy reményeket fűznek, ezt mutatja az is, hogy hamarosan F1-es autókat tesztelhet majd a Ferrari és az Alfa Romeo jóvoltából.

    Nem csak neki van azonban F1-es kapcsolata a mezőnyben, hiszen például Louis Delétraz tavaly tesztelhetett a Haasszal, Nikita Mazepin is többször vezetett már F1-es autót a Force Indiánál. Nyck de Vries és Sérgio Sette Câmara jelenleg a McLaren támogatottjai, míg Nicholas Latifi a Williams tartalékversenyzője. Guanyu Zhou korábban a Ferrari versenyző akadémiájának tagja volt, Sean Gelael a Toro Rossóval tesztelt korábban. Jack Aitken jelenleg is a Renault tesztpilótája Anthoine Hubert pedig szintén a Renault támogatását élvezi.
    Tatiana Calderon az F2 történetének első női versenyzője, aki emellett az Alfa Romeo Racing tesztpilótája.

    Giuliano Alesi pedig szintén „F1-es csemete”, hiszen Jean Alesi fia, emellett a Ferrari versenyzőakadémiájának tagja.

    Mutatjuk a teljes nevezési listát, alatta pedig szavazásunkat is megtaláljátok!

    Csapat Versenyzők
    Carlin
    Louis Delétraz
    Nobuharu Matsushita
    ART Grand Prix
    Nikita Mazepin
    Nyck de Vries
    DAMS
    Sérgio Sette Câmara
    Nicholas Latifi
    UNI-Virtuosi Racing
    Guanyu Zhou
    Luca Ghiotto
    Prema Racing
    Mick Schumacher
    Sean Gelael
    Sauber Junior Team by Charouz
    Callum Ilott
    Juan Manuel Correa
    Campos Racing
    Dorian Boccolacci
    Jack Aitken
    MP Motorsport
    Jordan King
    Mahaveer Raghunathan
    BWT Arden
    Tatiana Calderón
    Anthoine Hubert
    Trident
    Giuliano Alesi
    Ralph Boschung

     

    [poll id=”123″]

     

  • Már tudható, hogy mikor tesztel először F1-es autót Mick Schumacher

    Már tudható, hogy mikor tesztel először F1-es autót Mick Schumacher

    A német Autobild magazin szerint Mick Schumacher részt vehet majd az Alfa Romeo F1-es autójával Bahreinben az újoncok tesztjén. Újoncnak számít mindenki, aki kevesebb mint két versenyen indult a száguldó cirkuszban, és maga a teszt április 10-11-én lesz majd.

    Michael Schumacher fia idén mutatkozik be a Formula 2-ben, miután tavaly bajnoka lett a Formula 3-nak, meggyőző fölénnyel a végén. Ez azt is jelenti, hogy a Forma-1-es autó vezetéséhez van elég szuperlicensz pontja.

    Ezen a teszten pedig már az Alfa Romeo csapat színeiben jelenhet meg. Schumachert már leigazolta a Ferrari versenyzői akadémiája, az Alfa pedig szorosan együttműködik a Ferrarival így annyira nem is meglepő az, hogy Mick vezetheti a C38-ast.

    A fiatal versenyzők tesztjén általában a csapatok a legnagyobb tehetségeiknek biztosítanak lehetőséget a száguldó cirkusz aktuális autóival. 2017-ben például Lando Norris, George Russell és Pierre Gasly is a Hungaroringen egy ilyen teszten részt vehetett.

  • Russell: Annyira hátul van a Williams, hogy gyakorlatilag tesztelünk

    Russell: Annyira hátul van a Williams, hogy gyakorlatilag tesztelünk

    George Russell szerint új csapata a Williams annyira le van maradva a mezőny mögött, hogy a versenyhétvégéket gyakorlatilag tesztelésnek szánják. A helyzet már kritikus volt az előszezoni tesztek alatt is Barcelonában, és Ausztráliában is feltűnés mentes volt a jelenléte a Williams autóknak. Russell és csapattársa Robert Kubica is az egész hétvégén csak szenvedtek, mivel az FW42-esnek alapvető hibái vannak. Paddy Lowe technikai igazgató is eltávolításra került, hiszen csúszott az új autó pályára lépése is, tehát egyáltalán nem indult jól nekik a 2019-es versenyszezon.

    A Formula 2 bajnoka elárulta, hogy nehéz összemérni az FW42-es teljesítményét a többi csapat autójával, így ő csak Kubicához mérheti magát egész évben, mert a brit csapat ennyire lemaradt. Russell a versenyen egy körrel és egy helyezéssel a lengyel előtt végzett, és így látja a helyzetét:

    „Személyes véleményem az, hogy elsősorban mindig a csapattársad a mérce. Természetesen nem vagyok csalódott, hogy végeredményben én végeztem jobban, de nem annyira érdekes vele az utolsó helyekért csatázni. Kicsit azért elégedett lehetek a hétvégével, a szombati napom egész jól sikerült. Amikor elhagytam a pályát, büszke lehettem magamra. A versenyen is tudtuk, hogy hol a helyünk. Nem volt persze ez fair küzdelem Roberttel, mert a rajtot követően megsérült az autója. Mindkettőnknek az volt a cél, hogy csak érjünk be, és amennyit csak lehet, tanuljunk.”

  • Mick Schumacherék takarítanak és kiteregetik a szennyest

    Mick Schumacherék takarítanak és kiteregetik a szennyest

    Az F2-es Prema csapat, így szezonkezdés előtt készített egy mókás videót arról, hogyan várják a szezont versenyzőik, Mick Schumacher és Sean Gelael.

    A srácok takarítanak, kertészkednek, na meg unatkoznak és játszanak is.

     

    Neked milyen házimunkába tudnának sokat segíteni a srácok? 😀

  • Todt: Békén kell hagyni Mick Schumachert

    Todt: Békén kell hagyni Mick Schumachert

    Az FIA elnöke, Jean Todt úgy véli, „békén kellene hagyni” Mick Schumachert, hogy a versenyzői karrierjére koncentrálhasson.

    A hétszeres Forma-1-es világbajnok, Michael Schumacher 19 éves fia tavaly megnyerte a Formula 3-as Európa-bajnokságot, idén pedig már a Ferrari versenyzőakadémiájának tagjaként a Formula 2-ben versenyez majd. Persze akarva-akaratlanul hasonlítani próbálják az emberek édesapjához.

    „Őt még nem rontotta el ez a világ, pedig könnyedén el tud rontani.” mondta a RaceFansnek Mickről Todt, aki a Ferrarinál sokat dolgozott együtt Michaellel.

    „Nagyon örülök Mick Schumachernek. Baba kora óta ismerem, imádom, nagyszerű karakter. És békén kéne hagynunk.”

    „Bizonyítja, hogy nagyon tehetséges versenyző. Mindezek felett nagyon kedves srác, nagyon alázatos és jól képzett. Szóval közelről követem majd, hogy mit csinál.”

    Nem is lesz nehéz Todt számára, hogy figyelje Micket, hiszen fia, Nicolas Todt lett a fiatal versenyző új menedzsere.

  • Idén női versenyzőt avat a Formula 2!

    Idén női versenyzőt avat a Formula 2!

    2019-ben első alkalommal fog előfordulni, hogy egy női versenyző is szerepel majd a Formula 2-es bajnokságban. Ez a versenyző a 25 éves kolumbiai, Tatiana Calderon lesz.

    Caldron a BWT Arden csapathoz igazolt, csapattársa pedig a tavalyi GP3 bajnok Anthoine Hubert lesz-

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy a FIA F2 bajnokságban versenyezhetek a Team BWT Ardennél, technikai partnerségben a HWA-val.” – mondta Calderon, aki 2016-ban GP3-ban már versenyzett az Ardennél. „Ez egy új kihívás a karrieremben és egy újabb lépés, hogy közelebb kerüljek a fő célomhoz, a Forma-1-hez.”

    „Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű dolgokat érünk majd el együtt. Alig várom a jövőheti tesztet!”

    A 2018-as szezon végén Calderon már tesztelt az F2-ben, a Charouz Racing System csapattal.

    „Örülünk, hogy az Arden kötelékében üdvözölhetjük Tatianát.” – mondta Garry Horner, a Red Bull csapatfőnök Christian Horner édesapja, aki az Arden társalapítója. „A legutóbbi Formula 2-es teszteredményei nagyon meggyőzőek voltak és biztos vagyok benne, hogy erős lesz csapattársa, Anthoine mellett.”