Címke: Formula 2

  • Japán győzelem született a Formula 2-esek osztrák főversenyén

    Japán győzelem született a Formula 2-esek osztrák főversenyén

    A Honda junior programjába tartozó Nobuharu Matsushita nyerte a hétvége első Formula 2-es futamát a Red Bull Ringen, ahol a gumikopás bizonyult döntő tényezőnek.

    Az élről a bajnoki éllovas Nyck De Vries indulhatott, mellőle az újonc Anthoine Hubert. A startot remekül kapta el az ART-os és már az első méterektől kezdve fokozatosan növelte előnyét.

    Mögötte azonban komoly harcok alakultak ki, a két Renaultos versenyző Hubert és Zhou csatájából nevető harmadikként Matsushita jött ki jobban, így feljött a második helyre.

    Az élmezőny tagjai a hatodik körben tudták le a kötelező kerékcseréjüket, ám Zhou hiába volt már Hubert előtt, a célegyenesben lelassult az Uni Virtuosi autója, de néhány pozíció vesztés után, visszatért az élet a kínai autójába.

    A csapattárs Luca Ghiotto pedig a bokszkiállás utáni körben maga mögé utasította Hubertet, így már dobogón volt. Időközben De Vries már igencsak tetemes előnyt autózott ki Matsushita előtt a virtuális első helyen.

    A mezőny élén ekkor a keményebb gumikon rajtolók voltak, akiken De Vries szép lassan áthaladt, aminek a végén a csapattárs Mazepin megelőzésével visszatért az élre.

    A holland mögött a Matsushita -Ghiotto duó ekkor már körönként gyorsabb volt az élen állónál, és még 10 kör volt hátra.

    De Vries gumijai rendesen elfogytak az utolsó körökre, akit előbb Matsushita, majd Ghiotto és Sette Camara is megelőzött.

    A japán így 2017-óta első F2-es győzelmét aratta, egyben ez volt az első főfutamos sikere is. Végül Sette Camara a csapattárs meglökéséért kapott egy öt másodperces időbüntetést, ami miatt az ötödik lett, ugyanis De Vries és Hubert is elé került így.

    Az összetettben így is jól járt De Vries, ugyanis a közvetlen riválisai Nicholas Latifi és Jack Aitken csupán a 9. és 10.helyen zárt.

    A futam egyik nagy vesztese az időmérőt hetedik helyen záró Mick Schumacher volt, aki a felvezető körre sem tudott elindulni a rajtkockából, ezért letolták a pályáról és csak a bokszutcából indulhatott a mezőny után. A verseny végére pedig egy kizárás is jutott, a visszatérő Arjun Mainit diszkvalifikálták miután rossz oldalra szerelték fel a gumijait a kerékcserénél.

    Formula 2, Osztrák Nagydíj, főfutam végeredménye

    POz pilóta csapat különbség
    1 Nobuharu Matsushita Carlin 53:32.606
    2 Luca Ghiotto UNI-Virtuosi + 2.963
    3 Nyck de Vries ART Grand Prix + 10.428
    4 Anthoine Hubert BWT Arden + 10.786
    5 Sergio Sette Camara DAMS + 12.720
    6 Guanyu Zhou UNI-Virtuosi + 15.514
    7 Louis Deletraz Carlin + 16.541
    8 Jordan King MP Motorsport + 22.321
    9 Nicholas Latifi DAMS + 23.184
    10 Jack Aitken Campos Racing + 32.919
    11 Juan Manuel Correa Sauber Junior Team by Charouz + 35.892
    12 Nikita Mazepin ART Grand Prix + 35.988
    13 Giuliano Alesi Trident + 39.890
    14 Callum Ilott Sauber Junior Team by Charouz + 46.138
    15 Ryan Tveter Trident + 1:10.057
    16 Sean Gelael Prema Racing + 1:15.742
    17 Tatiana Calderon BWT Arden + 1:16.586
    18 Mick Schumacher Prema Racing + 1 kör
    19 Patricio O’Ward MP Motorsport + 1 kör
    Arjun Maini Campos Racing Kizárva
  • Markelov visszatér a Formula 2-be

    Markelov visszatér a Formula 2-be

    Még ha csak egy hétvége erejéig is, de Artem Makelov visszatér a Formula 2-be, ahol az Indy500-on induló Jordan Kinget fogja helyettesíteni az MP Motorsportnál.

    Az orosz pilóta 2014 és 2018 között versenyzett a Forma-1 előszobájában a Russian Time színeiben. Összesen kilenc futamot nyert meg, emellett pedig 2017-ben Charles Leclerc mögött a második helyen végzett a bajnokságban. Korábban a Renault fejlesztő versenyzője is volt, jelenleg pedig a Super Formulában versenyez egy Toyotával.

    Jordan King idén tért vissza a sorozatba, és jelenleg a nyolcadik helyen áll a pontversenyben, de a jövő héten az Indy500-on fog rajthoz állni. Markelov számára így csak egyszeri alkalomra szól ez a beugrás, de saját maga is inkább a japán sorozatra szeretne teljes mértékben összpontosítani.

    „Boldog vagyok, hogy csatlakozhatok az MP Motorsporthoz Monacoban. Monaco egy különleges helyszín, nem hiszem, hogy lehet ennél jobb hely az egyszeri beugrásra. Alig várom, hogy találkozhassak sok régi baráttal és természetesen a legjobbakat kívánom Jordannek az Indy500-ra.” – nyilatkozta Markelov.

    Az MP Motorsport csapatvezetője Sander Doorsman pedig így nyilatkozott a váltással kapcsoltban:

    „Nem igazán találhattunk gyorsabb embert a beugrásra Artemnél. Sajnáljuk, hogy elvesztettük Jordant erre a hétvégére, de Artem a tökéletes helyettes. Várom már, hogy vele dolgozhassunk ezen a fontos hétvégén, és reméljük, hogy segít nekünk egy pár jó eredmény elérésében.” – mondta.

    Sajtóinformációk szerint nem ez lesz az egyetlen változás a hercegségben, ugyanis Roberto Merhi visszatérhet a Camposhoz, ahol Dorian Boccolacci helyét veheti át, mivel utóbbi nem nagyon tudott támogatókat találni magának a továbbiakra.

    Hasonló cipőben jár Ralph Boschung is, hiába az erős kezdés, könnyen elképzelhető, hogy az ő Tridentjében már a Ferrari kötelékébe tartozó Antonio Fuoco versenyezhet.

  • Latifi elismerte, hogy a Williams és a Forma-1 a célja

    Latifi elismerte, hogy a Williams és a Forma-1 a célja

    A kanadai Nicholas Latifi nem tagadja, hogy a legnagyobb célja, hogy a Williams versenyzője legyen és bekerüljön a Forma-1-be.

    Latifi idén hivatalosan a Williams tartalékpilótája és néhány pénteki szabadedzésen is autóba fog majd ülni. Emellett pedig a Formula 2-es bajnokságban is szerepel, ahol jelenleg magabiztosan vezeti a pontversenyt.

    Nemrégiben mi is beszámoltunk arról, hogy Kubica helye veszélybe kerülhetett az istállónál, ahol pont Latifit nézték ki a helyére, ám ő maga erre nem kívánt reagálni.

    „Természetesen a célom az, hogy bekerüljek a Forma-1-be, de idén elsősorban a Formula 2-re koncentrálok, ez élvez most nálam prioritást. Arra kell figyelnem, hogy megtartsam a mostani formámat, és nyerjem meg a bajnokságot, és ezzel jó helyzetben találhatnám magamat az F1-be kerülés tekintetében.” – reagált a kanadai.

    Azt viszont elmondta, hogy még nem tárgyalt a Williams-szel egy 2020-as ülésről.

    „Őszintén megvallva még nem tárgyaltunk. Ez a szezon még csak most kezdődött, de még sok minden megtörténhet. Ha visszatekintünk a múltba, akkor szinte a legtöbb Formula 2-es meg GP2-es bajnok a Forma-1-ben találta magát. Szóval az én szemszögemből, ha megnyerem a bajnokságot, akkor reális cél lehet, hogy azonnal bekerüljek a száguldó cirkuszba.” – tette hozzá.

  • 18 colos gumikra vált a Forma-2 2020-tól

    18 colos gumikra vált a Forma-2 2020-tól

    A Forma-2 csapatai a következő szezontól kezdődően 18 inch-es gumikkal fognak versenyezni. Ezzel segíteni fogják a Pirelli munkáját, ugyanis a Forma-1-es csapatok is ezeket a gumikat fogják használni a 2021-es szezontól.

    A Liberty Media komolyabb változtatásokat fog majd bevezetni a 2021-es szezontól. Az egyik ilyen komolyabb változás a 18 inch-es gumik bevezetése lesz. Azonban közvetlen Spanyol Nagydíj előtt bejelentették, hogy a Forma-2-ben már a következő szezontól használni fogják ezeket az abroncsokat.

    Az F2 reméli, hogy ezzel a változtatással komolyabb hírnévre tesznek majd szert és azt is, hogy az emberek ténylegesen a Forma-1 előszobájaként tekintsenek a sorozatra. A sorozat vezetője, Bruno Michel szerint ez nagyon fontos lenne számukra.

    „Nagyon fontos lenne ez a számunkra, ugyanis nekünk az a feladatunk, hogy felkészítsük a fiatal versenyzőket a Forma-1-re,” – véli Michel. „Minél közelebb kerülünk az F1-hez, annál jobb. Ez egy kitűnő lehetőség lesz a versenyzőink számára, hogy kitapasztalhassák az újfajta gumikat, amiket majd a Forma-1-ben is használni fognak.”

    Ezt a döntést valószínűleg azért hozták meg, hogy elősegítsék a Forma-1-es csapatok munkáját az abroncsok kitapasztalásával.

    Az F1 sportigazgatója, Steve Nielsen szerint ez egy nagyszerű lépés az F2 számára. A Forma-2-re mindig is a Forma-1 előszobájaként tekintettek és ennek a döntésnek köszönhetően a két sorozat azonos technológiát fog használni. Ez az előnyünkre fog majd válni, ugyanis a Forma-2-es csapatok fontos információkat fognak gyűjteni a gumik működéséről.”

    Az olasz gumigyártó várhatóan 2021 szeptemberétől kezdi majd meg a tesztelést. Három csapat próbálhatja majd ki a vadonatúj fejlesztésű gumikat. A Pirelli főnöke, Mario Isola ezt mondta: „Az F2 a Forma-1-hez legközelebb álló sorozat, szóval ez egy remek lehetőség a számunkra, hogy egy évig tesztelhetnek az új gumikkal. Nyilvánvalóan ez egy nagy váltás lesz, ugyanis még nekünk is dolgoznunk kell ezeken a gumikon. Eléggé intenzív egy év lesz ez a Forma-2-es csapatok számára,” – véli Isola.

  • Autósport dömping vár ránk a hétvégén, mutatjuk, mi mikor lesz!

    Autósport dömping vár ránk a hétvégén, mutatjuk, mi mikor lesz!

    Ezen a hétvégén alaposan el leszünk látva autósporttal! A Forma-1, a Formula 2 és a Formula 3 Barcelonából jelentkezik, míg a Formula E mezőnye Monacóba látogat, a WTCR pedig Szlovákiában folytatódik.

    Az alábbi táblázatban megtaláljátok, hogy melyik eseményt mikor, melyik magyar televíziócsatorna közvetíti élőben!

    Figyelem! A WTCR mindhárom versenye vasárnap lesz!

    Május 10. péntek
    10.55 Forma-1 első szabadedzés M4 Sport
    14.55 Forma-1 második szabadedzés M4 Sport
    16.30 WTCR időmérő Eurosport 2
    Május 11. szombat
    10.15 Formula 3 1. futam M4 Sport
    11.45 Formula E időmérő Eurosport 1
    11.55 Forma-1 harmadik szabadedzés M4 Sport
    15.00 Forma-1 időmérő M4 Sport
    16.30 Formula E futam Eurosport 2
    Május 12. vasárnap
    10.15 Formula 3 2. futam M4 Sport
    10.30 WTCR 1. futam Eurosport 1
    12.35 Porsche Szuperkupa futam Eurosport 1
    13.20 Formula 2 2. futam M4 Sport
    15.00 WTCR 2. futam Eurosport 2
    15.10 Forma-1 futam M4 Sport
    16.00 WTCR 3. futam Eurosport 2
  • Mick Schumacher úgy véli, a Forma-1 a végzete

    Mick Schumacher úgy véli, a Forma-1 a végzete

    Mick Schumacher úgy véli, hogy az a végzete, hogy bekerüljön a Forma-1-be. Mindemellett szeretni tanulni hétszeres világbajnok édesapja karrierjéből.

    Michael Schumacher fia tavaly megnyerte az F3-as Európa-bajnokságot, idén pedig Formula 2-ben versenyez. Idén először azonban már Forma-1-es autót is vezethetett, Bahreinben a Ferrari és az Alfa Romeo autójával is tesztelt.

    „Nem nagyon hasonlítgatom magam most senkihez az F1-ben, nyilvánvalóan az édesapám, akihez hasonlítom magam.” – mondta Mick a Sky Sportsnak. „Látni, amit ő tett, az ő lépéseit, és mindazt, amit másként csinált, mint a többiek, megfigyelem, mik azok a pozitívumok, amikből meríthetek.”

    „De sok tehetséges versenyző van az F1-ben, máskülönben nem lennének ott, és mindig jó beszélgetni velük, és megpróbálni a lehető legtöbbet tanulni tőlük.”

    Arra a kérdésre, hogy a végzeteként tekint-e arra, hogy a jövőben az F1-ben versenyezzen, Mick így felelt: „Igen, úgy.”

    „Nagyon fontos, hogy az egyik lépés jöjjön a másik után. Eddig így tettünk, és most az F2-nek az utolsó lépésnek kellene lennie az F1 előtt.”

    Két versenyhétvége, azaz négy futam elteltével Mick Schumacher a kilencedik helyen áll az F2-es bajnokságban.

    „Nagyon örülök, hogy a Premával dolgozhatok és hogy az F2-ben dolgozhatok, mivel bizonyos szempontból úgy érzem, hogy itt nehezebb vezetni és kezelni a gumikat, mint az F1-ben. Kicsit jobban kopnak a gumik és nincsenek gumimelegítő paplanaink sem, szóval hideg gumikkal kezdünk. Ez nagyon jó felkészülés az F1-re, szóval hálás vagyok, hogy itt lehetek.

  • Aitken szerint nagyon erős a Formula 2 bajnokság

    Aitken szerint nagyon erős a Formula 2 bajnokság

    A Formula 2-ben versenyző Jack Aitken úgy véli, hogy az F2-es bajnokság idei mezőnye rendkívül versenyképes, és reméli, hogy hamarosan ő is talál magának szabad Forma-1-es ülést. Főleg mivel a tavalyi F2-es mezőnyből 2019-re többen is F1-esek lettek, ami azt tükrözi, hogy a jelenlegi F2 kiváló előkészítő a Forma-1-hez.

    „Nagyon komoly a verseny idén és szerintem most nagyon nehéz bármit is megjósolni az F2-ben, mert minden nagyon függ az egyes versenyzők egyéni stílusától.” – mondta Aitken, aki emellett az F1-es Renault tesztpilótája. „Van, akinek jobban fog menni, mint másoknak, de én arra számítok, hogy kitöltöm a légüres teret.”

    „A tavlyi év elég örült volt, mi a pilótapiacot illeti, és az F1-ben is sok változás volt az ülések tekintetében. Amit ez is mutat, hogy az F2 határozottan jó munkát végez a versenyzők felkészítésében, és a verseny szorosabb, mint valaha. Az elmúlt években nagyobb volt az átjárás a különféle szériák között, míg mostanra minden erős srác itt van F2-ben, ami szerintem rendkívül versenyképes(sé teszi a bajnokságot).”

  • Calderon reménykedik benne, hogy tesztelheti az Alfát is

    Calderon reménykedik benne, hogy tesztelheti az Alfát is

    Tatiana Calderon reménykedik benne, hogy jó úton halad a Forma-1 felé, miközben a hétvégén megvolt a kifejezetten női autóversenyzőkre szabott W Series első versenye is. A 26 éves kolumbiai versenyzőnő azonban nem tagja annak a mezőnynek:

    „Számomra az visszalépés lenne. Formula 3-as autókat használnak, és meg a Formula 2-be akartam már menni. Továbbá mindig is a legjobbakkal akartam megmérettetni magamat.”

    Calderon az első nő a F2-ben, és idén eddig a legjobb eredménye egy 13. hely volt. Tavaly ugyanakkor még a Sauber fejlesztő versenyzője volt, és ezen szerepét megtarthatta 2019-ben is az Alfa Romeonál. Madridban egy bemutatón a Spanyol Nagydíj előtt Calderon így nyilatkozott:

    „Remélem, hogy vezethetek idén is Forma-1-es autót. Ugyanakkor igazi megtiszteltetés, hogy idén az F2-ben versenyezhetek. Megvan bennünk a potenciál, de még előtte be kell vennünk pár kanyart.”

    Calderon a hétvégén Barcelonában a betétfutamon indul tehát, a Formula 2 mezőnyében:

    „Várjuk ki azt, hogy az Alfa romeo miképp szerepel majd itt. Kimi nyugodt, és jól érzi magát, ami akkor van így, amikor megmutathatja a valódi képességeit.”

  • Mazepin késznek érzi magát a Forma-1-re

    Mazepin késznek érzi magát a Forma-1-re

    Nikita Mazepin határozottan kijelentette, hogy készen áll a Forma-1-re ám apja csapatvásárlásai teveiről nem akar beszélni.

    A 20 éves orosz pilóta jelenleg 15.helyen áll két versenyhétvége után a Formula 2-ben. Mazepin milliárdos édesapja az elmúlt hónapokban azzal került a hírekbe, hogy élénken azon dolgozik, hogy megvegyen egy Forma-1-es csapatot, előbb a Force India majd idén már a Williams szerepelt a célkeresztjében.

    A fiatalabb Mazepin egyre jobban késznek érzi magát a száguldó cirkuszra, és a hírek szerint idén jó néhány privát tesztet kap, ahol a Mercedes 2017-es autóját vezetheti, ám ezt ő maga nem akarta megerősíteni.

    „Sosem erősítettem meg ezt az információt, így sajnos nem mondhatok semmi mást erről.” – fogalmazott az orosz Championat-nak.

    Viszont ezen tesztek nélkül is késznek érzi magát a Forma-1-re, ám apja csapat vásárlási szándékáról nem nagyon nyilatkozott.

    „Kész vagyok a Forma-1-be lépni, de most még nincsenek megfelelő eredményeim, illetve szerződésem. Mindent, amit elmondhatok apámról az, hogy remek a kapcsolatunk, de sosem beszélek vele a Forma-1-es csapatokról. Ez az üzleti oldal, de engem csak a versenyzés érdekel. Ez nem az én szerepköröm. A feladatom csupán annyi, hogy a legjobbamat nyújtsam és a dobogón legyek.” – mondta.

  • Totál balszerencsés ez a nap Bakuban: F2-ben elütöttek két sportbírót

    Totál balszerencsés ez a nap Bakuban: F2-ben elütöttek két sportbírót

    Szinte botrányosnak mondható a mai nap az Azerbajdzsáni Nagydíj helyszínén.

    A Forma-1-es első szabadedzést negyedóra után le is fújták teljesen, mert egy rosszul rögzített csatornafedél leamortizálta George Russell autóját, ezt követően pedig ellenőrizni kellett az összes csatornafedelet.
    Majd Russell autójának elszállítása is tragikomikusra sikerült.

    Nem lett zökkenőmentes a Formula 2-es mezőny napja sem. Az időmérő edzés során Sean Gelael autója megállt a pályán, sportbírók kezdték el tolni, majd kettőjüket el is ütötte, jobban mondva fellökte őket a hátsókerék…

    Videóért klikkelj ide!