Címke: Formula 2

  • De Vries megnevezte legnagyobb ellenfelét

    De Vries megnevezte legnagyobb ellenfelét

    A Formula 2 tavalyi bajnoka, Nyck de Vries megnevezte az eddigi legnehezebb ellenfelét. Hozzátette, a mai pilótákat nehéz összehasonlítani.

    A holland jelenleg a Mercedes-Benz EQ csapatát erősíti a Formula E-ben, ahol több ex-F1-es ellen is versenyez. Ennek ellenére a Ferrari pilótáját, Charles Leclerc-t nevezte valaha volt legnehezebb ellenfelének.

    „Ő a leggyorsabb, aki ellen versenyeztem.” – jelentette ki. – „Alkalmazkodó képességével kiemelkedik a pusztán „jó” pilóták közül.” – utalt az időjárásra, vagy akár a stratégiai történésekre, mint például egy virtuális safety car.

    Hozzá kell tenni, hogy de Vries nem versenyzett sem Verstappen ellen, így nem feltétlenül ő a megfelelő ember az ilyesfajta összehasonlításra.

    Azonkívül nem csak a fiatalokról, de a címvédőről is nyilatkozott instagramos élő interjújában.

    „Elképesztően gyors. Sajnos, nehéz megmondani, így talán sosem tudjuk meg, ki is igazán a legjobb pilóta.”

  • Vasseur szerint Schumachernek az F2-re kell koncentrálnia

    Vasseur szerint Schumachernek az F2-re kell koncentrálnia

    Az Alfa Romeo csapatfőnöke Frederic Vasseur kifejtette a véleményét Mick Schumacherről és elmondta, hogy szerinte készen áll már-e a fiatal német versenyző, hogy már 2020-ban bemutatkozhasson a Forma-1-ben.

    A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke Jean Todt – aki rendkívül jól ismeri Mick édesapját, a hétszeres világbajnok Michael Schumachert – szerint a 21 éves Mick rendkívül szerény, érett és mindezek mellett még gyors is.

    „Remélem, hogy Micknek idén jó éve lesz a Formula 2-ben,” – nyilatkozta a Ferrari egykori csapatfőnöke a Corriere della Saranak. „Szép karriert futhat majd be.”

    A korábbi Forma-1-es versenyző és honfitárs Nick Heidfeld úgy véli, hogy az Alfa Romeo az elsődleges cél az ifjabb Schumacher számára, aki a Ferrari junior akadémiájának a kötelékében versenyez.

    Azonban a hinwili istálló csapatfőnöke, Fred Vasseur elmondása szerint ők most egyáltalán nem kívánnak részt venni az idei pilótakeringőben.

    „Ijesztő volt ez az időszak, nemcsak a történések miatt, hanem mert egy kilométert sem tehettünk meg ebben az időszakban,” – mondta a francia, aki a korábbiakban az ART Grand Prix csapatfőnökeként dolgozott.

    „Szerencsére csendben lehetünk. Kiminek (Räikkönen) az év végéig még érvényes a szerződése, a jövő pedig majd elválik. Nem akarom hangoztatni, hogy milyen hasznos is az ő itt léte és Antonio (Giovinazzi) is sokat fejlődött a tavalyi szezon második felében.”

    Vasseur azon pletykákra is kitért, miszerint Mick Schumacher már az idei szezonban bemutatkozhat az Alfa Romeonál valamelyik jelenlegi versenyző helyén.

    „Micknek az idei szezonban a Formula 2-re kell koncentrálnia, nem a Forma-1-re” – jegyezte meg Vasseur.

    Vasseur azt is elárulta, hogy az Alfa Romeo – korábban Sauber – képes lesz átvészelni a koronavírus okozta nehéz helyzetet a támogatóiknak és a csapat tulajdonosának köszönhetően.

    „A tulajdonosoknak hála, mind az 500 dolgozónkat megtarthatjuk. Ez a támogatás rendkívül egyedi és hasznos, különösen a jelenleg uralkodód helyzetben. Nem tudjuk, hogy meddig fog tartani ez az egész, szóval szükségünk van a támogatásokra.”

  • A Williams F1 csapat három lehetséges megmentője

    A Williams F1 csapat három lehetséges megmentője

    Három név merült fel mint potenciális vásárlója az utóbbi években csak szenvedő Williams Forma-1-es csapatnak. Ezt állítja az olasz La Gazzetta dello Sport, és utalt rá, hogy jelenleg az egyik 2020-as versenyzőjük, Nicholas Latifi gazdag apja érezheti leginkább befutónak magát. A cikk írója, Mario Salvini szerint Michael Latifi már így is kölcsönzött a brit istállónak 22 millió eurót a koronavírus miatt, amelyre a csapat házi múzeumának az autói a biztosíték. Az újságíró arra is kitér, hogy az öreg Latifi társtulajdonos a McLarennél is, illetve övé a Sofina Foods.

    A másik lehetséges vevője a Williamsnek szintén egy versenyző édesapja, Dmitry Mazepin. Az orosz oligarcha fia Nikita jelenleg a Formula 2-ben szerepel. Mazepin volt amikor tett ajánlatot a Racing Pointra is, de csődbiztos Lawrence Strollékat részesítette előnyben.

    Végül akár a Magyarországon is ismert Chanoch Nissany is lehet befutó. Az izraeli vállalkozó maga is vett részt Forma-1-es szabadedzésen, a Minardi színeiben, 2005-ben. Izgalmas látni azt, hogy Nissany fia Roy is a Formula 2-ben versenyez idén, és a sportlap szerint a család akár komoly pénzügyi támogatásra is számíthat Izraelből.

    [poll id=”170″]

  • Alesi eladta a Ferrari F40-ét, hogy a fia versenyezhessen a Formula 2-ben

    Alesi eladta a Ferrari F40-ét, hogy a fia versenyezhessen a Formula 2-ben

    Az egykori Forma-1-es versenyző Jean Alesi elmondta, hogy eladta a saját Ferrari F40-ét, hogy saját kézből finanszírozhassa a fia, Giuliano Alesi idei szezonját a Formula 2-ben, amit a HWA csapatának versenyzőjeként fog teljesíteni.

    Giuliano – aki a Ferrari pilótaakadémiájának a tagja – a tavalyi szezonban mutatkozott be a Forma-1 előszobájaként is emlegetett sorozatban a Trident csapatával. A francia fiatal legjobb eredménye egy kilencedik hely volt és az egyéni bajnokságban a tizenötödik helyen végzett.

    A kis Alesi az idei szezonban azonban mér a HWA-nál fog versenyezni, akik az eddig jól ismert Arden csapatának a helyét veszik majd át a sorozatban. A tavalyi szezonban pont az az Anthoine Hubert ért el zseniális eredményeket (két futamgyőzelem Monacoban és Le Castelletben) az Arden versenyzőjeként, aki a Spa-i főfutamon tragikus körülmények között az életét vesztette.

    Az 1995-ös Kanadai Nagydíj győztesének azonban egyáltalán nem tetszik, hogy a Formula 2-ben nincs olyan költségvetési sapka, amit a Forma-1-ben be fognak vezetni a 2021-es szezontól kezdődően.

    Egy Ferrari F40 piaci értéke megközelítőleg 1 millió euró, amíg egy teljes szezon a Formula 2-ben akár 1.8 millió eurót is kóstálhat egy versenyző számára, ami nem egy kis összeg.

    „Először is, az idei Formula 2-es szezon egy katasztrófa lesz, már csak a versenyek miatt is,” – véli a Ferrari egykori versenyzője.

    „A Forma-1-ben már a költségvetési sapkáról beszélnek, azonban a Formula 2-ben ez még csak szóba sem került. Semmit nem változtattak a költségeken. Biztos vagyok benne, hogy a magas költségek miatt számos versenyző lesz majd kénytelen idő előtt befejezni a szezont, ami egyáltalán nem jó a Formula 2 és a Formula 3 számára.

    „Remélem, hogy ez a nagy zavar változásra ad majd okot és megadja a lehetőséget a versenyzők számára, akik nem csak a hatalmas pénzösszeget teszik bele, hanem szinte az életüket is feláldozzák ezért, ugyanis még az iskolát és az egyetemet is otthagyják a versenyzés érdekében.

    „Végtelenül szomorú vagyok, ugyanis hiába vagyok ex-Forma-1-es versenyző és hiába vannak kapcsolataim, mégis el kellett adnom a Ferrari F40-emet, hogy biztosítsam a fiam idei szezonját anyagilag a Formula 2-ben.

    „És, hogy miért csináltam? Mert jelen helyzetben szinte képtelenség megállapodást kötni egy szponzorral is.”

    Jean még az olasz istállótól kapta az F40-et, ami az 1991-től 1995-ig érvényes szerződésében volt benne eredetileg. A francia veterán a Ferrari előtt a Tyrellnél húzott le két szezont, majd az 1996-os szezonban már a Benetteon csapatát erősítette.

    „A családunkban mindent szenvedéllyel csinálunk és amikor választanom kellett az F40 és a fiam jövője közt, úgy gondolom, nem is volt kérdés, hogy mit fogunk csinálni. Inkább versenyezzen, úgy is öreg vagyok én már ahhoz, hogy egy Ferrrari F40-et vezessek,” – mondta nevetve Jean.

  • Íme a Formula 2 és a Formula 3 módosított versenynaptára

    Íme a Formula 2 és a Formula 3 módosított versenynaptára

    Miután végre hivatalosan is kiadták a változtatott Forma-1-es versenynaptár első részét – ami csakis kizárólag európai helyszíneket tartalmaz – a két alsóbb kategória, a Formula 2 és a Formula 3 versenynaptárát is bejelentették.

    Mindkét bajnokság Bahreinben vette volna kezdetét a március 20-tól 22-ig tartó versenyhétvégével, azonban a koronavírus járvány miatt el kellett halasztani a hétvégét és kötelező szünetet kellett elrendelni csakúgy, mint az összes többi bajnokságban.

    Azóta az F2 és az F3 közösen elemezte a helyzetet a Forma-1-gyel – akik szorosan együttműködnek számos európai szervezettel és az FIA-val. Mindezt azért tették, hogy a lehető leghamarabb képesek legyenek elkészíteni a módosított versenynaptárat, hogy visszatérhessenek a versenyzéshez.

    A Forma-1 által kiadott közlemény kimondja, hogy az egészség és a biztonság lesz a lefontosabb tényezők ezen események megrendezése során. Ebből következik, hogy szigorú szabályozások lesznek érvényben a helyszíneken, az előbb említett kritériumok biztonsága érdekében. Ezen szigorú rendelkezések nem csak a Forma-1-re, hanem a Formula 2-re és a Formula 3-ra is érvényesek lesznek.

    „Először is szeretném megköszönni a Forma-1 vezetőinek és az FIA-nak, hogy képesek voltak megálmodni ezt a versenynaptárat,” – mondta a két kisebb kategória ügyvezető igazgatója, Bruno Michel. „Örömmel tölt el, hogy a Forma-1 mellett a Formula 2 és a Formula 3 is folytatódhat az első nyolc kijelölt versenyhelyszínen.

    „Az viszont sajnálatos, hogy ezeken a versenyhétvégéken nem lehetnek jelen a szurkolók, azonban örülünk annak, hogy a televízió képernyőin keresztül nyomon követhetik majd a sorozatokat és újra szurkolhatnak kedvenceiknek.

    „Biztosítok mindenkit, hogy a 2020-as szezon Monza után is folytatódni fog. Amint lehet, be fogjuk jelenteni a szezon második felének versenyeit.”

    A két sorozat versenynaptára teljes mértékben megegyezik a Forma-1 versenynaptárával, azonban ezen szériákban minden versenyhétvégén két versenyt szoktak rendezni: egy fő és egy sprintversenyt.

  • Egy orosz milliárdos veheti meg a Renault F1-es csapatát?

    Egy orosz milliárdos veheti meg a Renault F1-es csapatát?

    Nemrég felvetődött, hogy az anyagi csőd szélén álló Renault autógyár nem biztos, hogy megengedhet magának egy akkora kiadást, amelyet a Forma-1 jelent, hiszen talán így is csak úgy élhetnek túl, ha kölcsönt kapnak a francia államtól. Ez tehát a Renault kivonulását sejteti, ám a csapatot a hírek szerint átvehetik, legalábbis akadna vevő.

    A La Gazetta dello Sport értesülései szerint egész pontosan az orosz Dmitry Mazepin érdeklődne az istálló iránt. Mindez hasonló lehetne ahhoz, mint amit Lawrence Stroll csinált a korábbi Force Indiával, tehát Mazepin is egyfajta részvényes lenne.

    Mazepin nem ok nélkül vásárolna természetesen, a fiának szeretne lehetőséget biztosítani a Forma-1-ben. Őt Nikita Mazepinnek hívják, aki tavaly a Formula 2-ben versenyzett, sőt idén is ott fog. Mindazonáltal az orosz pilótának nincs elég szuperlicenszpontja a Forma-1-es induláshoz, tavaly pedig csak 18. lett az F1 előszobájának számító bajnokságban.

    A La Gazetta dello Sport semmi konkrétat nem említ ezenkívül, de most úgyis minden attól függ, mi történik a Renault háza táján.

  • Mick Schumacher már 2020-ban bemutatkozhat a Forma-1-ben?!

    Mick Schumacher már 2020-ban bemutatkozhat a Forma-1-ben?!

    Mick Schumacher már sokkal hamarabb bemutatkozhat egy Forma-1-es versenyen, mint azt a legtöbb szakértő véli. Hivatalosan Michael Schumacher fia lassabb léptekkel halad a királykategória felé, hiszen a 2020-as terv is az, hogy egy újabb évet tölt el a Formula 2-ben. A német Skynak adott interjújában Nick Heidfeld beszélt erről a helyzetről:

    „A Schumacher családban az a jó, hogy pontosan tudják azt, hogy nem szabad túl korán a Forma-1 mély vizébe dobni.”

    Ugyanakkor a korábbi BMW és Williams pilóta azt gondolja, hogy a 21 éves Schumachernek egy 2020-as bemutatkozás talán már nem túl korai, ráadásul a Ferrari versenyzői akadémiájának a krémjéhez tartozik. Egyesek úgy látják, hogy a Ferrarival együttműködő Alfa Romeo csapat lehet egyértelműen a fiatal német pilóta debütáló csapata. Mick nagybátyja, Ralf Schumacher is ezen a véleményen van:

    „Kimi Räikkönen talán hamarosan befejezi a versenyzői karrierjét, és Antonio Giovinazzi sem túl erős, így egy olyan fiatal pilóta mint Mick akár esélyes is lehet a versenyülésre.”

    Heidfeld ezzel egyet tud érteni:

    „Egyáltalán nem lennék meglepve, ha már idén láthatnánk Micket az egyik versenyautójukban. Amennyiben remekel a Formula 2-ben és Giovinazzi nagyobb bajba kerül mint tavaly, nem csodálkoznék rajta, ha már szezon közepén Mické lenne a versenyülése.”

  • Massa semmit nem árul el Schumacher állapotáról, pedig tudna

    Massa semmit nem árul el Schumacher állapotáról, pedig tudna

    Felipe Massa megtartja magának azon információt, hogy milyen állapotban van egykori ismert ferraris csapattársa, Michael Schumacher. 2013-as síbalesete óta a Schumacher család majdnem teljes sikerrel tartja titokban a hétszeres világbajnok körülményeit, főleg az egészségét illetően. Egyike akik meglátogathatták otthon a Forma-1 legendát Svájcban, az Massa. A Fox Brasilnak nyilatkozott:

    „Tudom, hogy milyen állapotban van Schumacher. Rendelkezem információkkal, hiszen mindig is közel álltam hozzá. Még Corinnánál a feleségénél is talán jobban ismerem, mert ő nem volt ott az összes versenyén. Az a lényeg, és ezt mindannyian tudjuk, hogy a helyzete nem egyszerű. Egy nehéz fázisban van, és emiatt tiszteletben kell tartanunk a családja kívánságát. Nem szeretnének információkat kiadni, és ki vagyok én akkor, hogy mindezt megtegyem?”

    Felipe ma már a Formula E-ben versenyez, és így elmélkedik tovább:

    „Arról álmodom és amiatt imádkozom minden nap, hogy legyen jobban, és feltűnhessen újra egy pályán, különösen most, hogy a fia is versenyez. Könyörgöm azért, hogy ez egy nap bekövetkezhessen.”

    Michael testvérének Ralfnak a fia is a Forma-1 felé tart, de ő óvatosabban fogalmaz:

    „David még nagyon-nagyon messze áll attól, hogy a Forma-1-be kerülhessen. Először csendben és higgadtan meg kell szoknia a Formula 3 világát. Az F1 olyan messze van még ettől, hogy gondolnia is felesleges rá. Mickkel kapcsolatban úgy vélem, érdemes megvárni azt, hogy miképp alakul a szezonja. Ez egy nagyon fontos idény lesz neki a Formula 2-ben, és azt mondanám, hogy Micknek még idő kell ehhez.”

    Micknek ugyanakkor megadatódhat hamarosan ez a lehetőség szerinte, hiszen a Ferrari versenyzői akadémiájának a tagja:

    „Micknek van esélye bejutnia a száguldó cirkuszba, példának okáért ott van rögtön az Alfa Romeo egyik versenyülése. Kimi Räikkönen hamarosan befejezheti a versenyzői karrierét, Antonio Giovinazzi nem túl erős, így egy olyan fiatal pilóta mint Mick, kaphat itt egy esélyt.”

  • Russell: Remélem, Lewis megbánja a nekem adott tanácsát

    Russell: Remélem, Lewis megbánja a nekem adott tanácsát

    A Williamsnél versenyző George Russell elárulta, hogy amikor még a Formula 2-ben versenyzett, Lewis Hamilton tanácsolt neki valamit. Most már abban bízik az ifjú brit, hogy egy nap megbánja ezt a hatszoros világbajnok honfitársa.

    Mindez azért vetődött fel, mert George Russell a Sky Sports F1 szervezésében rajongói kérdésekre válaszolt. Ezek közül volt az egyik az, hogy kapott-e tanácsot F1-es versenyzőktől.

    „Igazság szerint kaptam egy kis tanácsot Lewistól, körülbelül 2 éve, amikor az F2-ben versenyeztem” – válaszolta. „Főleg a gumikkal volt kapcsolatos, meg azzal, hogyan lehetne belőlük többet kihozni. Azt mondanám, ez a kis dolog segített megtalálni azt az extrát, ami még hiányzott az F2-es karrierem elején. Az F1-hez is ez hozott közelebb, és azóta is hasznosnak bizonyul, mióta itt vagyok. Ez a kis információ valamit elindított a fejemben, azóta pedig gyakran gondolkozom ezen, gondolom tovább, hogy hogyan hozhatnék ki ebből még többet. Remélem, hogy egyszer [Lewis] megbánja a nekem adott tanácsát!”

    Erre abból a szempontból megvan az esély, hogy Russell Mercedes junior, és ő lehet az egyik legnagyobb esélyese az egyik Mercedes-ülésnek a jövőben, akár Hamilton mellett, akár a helyén. Egyelőre Bottasnak és Hamiltonnak sincs szerződése 2021-re.

  • Egy 18 éves versenyzőnek lehet a legnagyobb esélye a Renault egyik ülésére

    Egy 18 éves versenyzőnek lehet a legnagyobb esélye a Renault egyik ülésére

    A Renault lehet, hogy az egyik tehetségéhez fog nyúlni, ha Daniel Ricciardo elhagyja a csapatukat a 2020-as szezon végén.

    Az ausztrál pilóta szerződése ugyanis a 2020-as szezon végén fog lejárni, és mivel Sebastian Vettel nem fogadta el a Ferrari ajánlatát, ezért lehetséges, hogy Ricciardo is be fog jelentkezni a négyszeres világbajnok ülésére.

    Ha az ausztrál tényleg a távozás mellett dönt, akkor a 18 éves Christian Lundgaardnak lenne a legnagyobb esélye a francia istálló másik versenyzői ülésére.

    A dán pilóta a Renault juniorprogramjának a tagja és az idei szezonban a Formula 2-es bajnokságban fog majd versenyezni az ART Grand Prix csapatánál.

    „Az a célunk Christiannal, hogy velünk jusson el Forma-1-be,” – nyilatkozta Mia Sharizman, aki a Renault juniorprogramjának elnökasszonya.

    „Most az lesz a célja, hogy a Formula 2-ben összeszedje a szuperlicenszhez szükséges pontokat, ami ugye a Forma-1-ben való versenyzéshez szükséges.

    „Azonban hiszünk abban, hogy az FIA Formula 3-ban és a Formula Renaultban nyújtott teljesítménye alapján idén képes lesz egy új szintre emelkedni. Ebben reménykedünk, de az utolsó lépés a Forma-1-hez vezető úton nem más, mint hogy jól szerepelj a Formula 2-es bajnokságban.”